Fontos

Németország véget vet a vendégmunkások illegális alkalmazásának

A rendőrség lecsapott a vendégmunkásokat illegálisan alkalmazó cégekre a hús iparban. 800 német rendőr rohant le 40 vágóhidat öt német tartományban, ahol már régóta gyakorlat, hogy illegálisan alkalmaznak vendégmunkásokat – elsősorban Európa keleti államaiból. A Covid-19 vírus járvány hozta felszínre ezt a régi problémát, mert sok vágóhíd gócponttá vált a nem megfelelő higiéniai feltételek miatt Németországban.

Két cég áll a rendőri vizsgálat középpontjában: az IRC és a Berkana évek óta alkalmaz vendégmunkásokat – bejelentés nélkül – elsősorban a hús csomagolásban. A cégeket azzal is gyanúsítja a német rendőrség, hogy a Belaruszból és Ukrajnából behozott vendégmunkásokat illegálisan szállították át a határokon a munkahelyükre Németországban. A határőrség az utóbbi időben rendszeresen azt tapasztalta, hogy ebből a két országból hamis okmányokkal kísérlik meg a belépést Németországba – számol be a közszolgálati Deutsche Welle.

Rémes munkakörülmények

Szászország-Anhalt tartományban a helyi főügyész indított vizsgálatot, mert a szakszervezetek bejelentése nyomán kiderült: a vendégmunkások lepukkant raktár épületekben húzzák meg magukat. Gyakran tízen élnek egy szobában miközben a tisztálkodási lehetőségek minimálisak.

Országos figyelmet keltett Németországban amikor egy kisvárost és környékét le kellett zárni a tömeges vírus fertőzés miatt. Kiderült: a gócpont a Tönnies hús üzem, ahol sok vendégmunkás dolgozott – igen rossz körülmények között. A jórészt Romániából érkezett vendégmunkások beszámoltak arról, hogy ők nem a német céggel hanem hazai vállalkozókkal állnak szerződéses kapcsolatban, akik rendszeresen átverik őket.

Egyáltalán nem új jelenség ez – hangsúlyozza a Deutsche Welle. A német húsipar komoly pénzeket spórol azzal, hogy Keletről hoz be vendégmunkásokat – elsősorban Romániából, Bulgáriából és Lengyelországból. A kínos esetek után a német kormány elrendelte: a német cégeknek közvetlenül kell alkalmazniuk a vendégmunkásokat vagyis nem jöhetnek szóba a gyanús alvállalkozók a keleti államokból. Ez a rendelet január elsején lép életbe Németországban, ahol a jövőben a vendégmunkásokra a német jogszabályok vonatkoznak majd – a hús iparban is.

Már nincs szó jogállamiságról az új EU javaslatban

Az Európai költségvetés védelme címet viseli az a csomagterv, melyet a német elnökség dolgozott ki annak érdekében, hogy mindenki minél gyorsabban elfogadja az uniós költségvetést és a válságkezelő programot.

A kompromisszumos javaslat, melyet a brüsszeli Politico megszerzett magán viseli Merkel kancellár kezenyomát. A kancellár asszony intézte el, hogy a németek végül is elfogadják a közös eladósodás gondolatát, és most ő sürget mindenkit a gyors elfogadásra, mert január elsején meg kell kezdődnie a kifizetéseknek. Erre minden tagállamnak nagy szüksége van, de különösen azoknak, ahol a koronavírus járvány a legnagyobb károkat okozta: Olaszország és Spanyolország áll ennek a listának az élén.

Magyarország és Lengyelország vétóval fenyegetett arra az esetre, ha a jogállamiság kritériumait az EU számonkérné a pénz fejében.

Az Európai parlament négy fő frakciója ragaszkodott ehhez, de a német elnökség reméli: a kompromisszumos javaslatot mindenki elfogadja. A renitens magyar és lengyel kormány éppúgy az Európai parlament.

Korábban Vera Jourova, a brüsszeli bizottság alelnöke még azzal fenyegette meg a renitens magyar és lengyel kormányt, hogy

„ha nem értenek a szép szóból, akkor majd megértik a pénz szavát!”

A kompromisszumos német javaslat elvetette ezt az opciót, de miért?

Az idő sürget

A gazdasági számok kétségbeejtőek: az EU tagállamai a legnagyobb válsággal néznek szembe, amely a második világháború vége óta kialakult. A koronavírus második hulláma végzett azzal az illúzióval, hogy gyorsan helyreáll a gazdaságok egyensúlya. Szeptemberben gyakorlatilag nulla volt a gazdasági növekedés az eurozónában. A keleti tagállamokban immár senki sem reménykedik abban, hogy idén pozitív GDP növekedést lenne képes produkálni. Vagyis az európai pénzek gyors kifizetésére egyre jobban szüksége van mindenkinek.

Igaz, hogy a Bundesbank elnöke figyelmeztetett mindenkit, hogy egyszeri alkalomról van szó vagyis Németország hosszú távon nem vállalja fel a gyengén teljesítő tagállamok adósságát (itt elsősorban Olaszországról van szó). Csakhogy a szigorú németek is meg vannak fogva: európai pénzek nélkül Olaszország csődbe mehet, és ez magával ránthatja az egész eurozónát.

Másképp kell reagálni Orbán illiberális politikájára!

A magyar miniszterelnök ma azért bírálja elsősorban a liberális demokráciát, mert az nem alkalmas az identitás megerősítésére és növekvő egyenlőtlenséget teremt, amely aláássa a társadalom stabilitását – Timothy Garton Ash politológus, aki annak idején Orbán Viktort is tanította Oxfordban, erre hívja fel a figyelmet a Der Spiegelnek adott interjújában.

A liberális demokrácia híveinek épp ezért korszerűsíteniük kell nézeteiket, hogy hatékony válaszokat találjanak Orbán és a Kaczynski bírálatára.

A német modell

A brit politológus a németek sikeres modelljének elemzését és reklámozását javasolja mondván, hogy az NSZK eredményes volt az NDK átalakításában és megteremtette Európa első számú nagyhatalmát. Németország ma stabil liberális demokrácia, melyet jóval kevésbé fenyegetnek populista tendenciák mint az Európai Unió déli és keleti tagállamait.

Pénz híján a német modell csak álom marad

Németországban a liberális demokrácia azért stabil, mert a lakosság 80%-át alkotó középosztály jólétben él. Ezért a szélsőséges Alternative für Deutschland nem képes áttörni, és nem jelent igazi politikai veszélyt. Ámde Európa keleti és déli részén a gazdasági helyzet sokkal rosszabb: a lakosság igen jelentős része él az európai szegénységi küszöb alatt – 1000 euró/fő /hónap. Ilyen körülmények között tág tere nyílik a populista pártoknak, melyek az EU-t teszik felelőssé azért, hogy a lakosság többségének életszínvonala nemcsak, hogy gyenge, de még romlik is a válság miatt. Ha tehát a liberálisok hatékonyan akarják bírálni Orbán Viktor politikáját, akkor életképes gazdasági – társadalmi alternatívát kellene kínálniuk az EU gyenge tagállamai számára, melyek egy frusztrált társadalommal néznek szembe, amely hajlamos hitelt adni a populista politikusok ígéreteinek.

Világ autokratái egyesüljetek!

Trump újraválasztásáért szurkol minden autokratikus vezető a világon – állapítja meg a Financial Times. Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök már 2016-ban is letette a voksát Donald Trump mellett, most sietett megújítani ezt a támogatást.

Az USA elnöke nyíltan dicsekszik, hogy milyen jó a személyes kapcsolata olyan vezetőkkel mint Vlagyimir Putyin, Recep Tayip Erdogan vagy épp Kim Dzsong un. Akik a maguk részéről szintén nagy elismeréssel nyilatkoznak az USA elnökéről. Ezzel szemben az USA európai szövetségesei ugyancsak visszafogottak: Merkel kancellár és Trump viszonya közismerten fagyos. Bár Richard Grenell, az USA ex berlini nagykövete úgy nyilatkozott, hogy a saját szemével látta amint Donald Trump elbűvöli Angela Merkelt, ennek a Rómeó és Julia sztorinak kevesen adnak hitelt. Miért e furcsa kettősség?

Trump a kétoldalú kapcsolatok híve

America First elképzelése mögött az az elképzelése áll, hogy a világon mindent az Egyesült Államok érdekeinek kell alárendelni. Ez nem különbözik oly nagyon a korábbi elnökök nézeteitől, de azok udvariasabbak voltak és igyekeztek elfedni ezt a szándékot. Trump nyíltan felvállalja ezt a nacionalizmust. Ezért követi őt oly lelkesen az autokraták serege. Ha ugyanis át lehet lépni a nemzetközi szerződéseket a nemzeti érdekre hivatkozva, akkor ez felhatalmazást ad minden autokratának és diktátornak, hogy rugalmasan értelmezze a törvényeket külföldön és belföldön egyaránt.

Káosz

Mindez kaotikus világhoz vezethet el, amely a Covid-19 vírus járvány következtében amúgy is súlyos válságban van. Az autokrata vezetési stílus ugyanis gyors önkényes döntések sorozatát jelentheti. Jól látszott ez akkor amikor Trump elnök, aki Kína ellenes kampánnyal nyert választást 2016-ban, díszvendég lett Pekingben a Tiltott városban, majd brutális kereskedelmi háborút indított Kína ellen. Közben megüzente Hszi Csinping elnöknek: mindez csak a választási kampány része. November után újra békülhetnek…

Orbán – Frankenstein

„Dr. Frankenstein egy olyan szörnyet hozott létre, amelynek a testrészei külön-külön rendben vannak. Csak az egész az, ami problematikus!” – így jellemezte a nemzeti együttműködés rendszerét Rui Tavares, aki a brüsszeli Politiconak nyilatkozott.

A portugál politikus volt az az Európa Parlamenti képviselő, akit megbíztak azzal, hogy elkészítse a jelentést a magyar demokrácia állapotáról 2012-ben. 2010 óta a magyar demokrácia állaga folyamatosan romlik – ebben megegyeznek azok, akik elmondták a véleményüket a Politiconak. Az Európai Unió a hónap végéig terjeszti elő álláspontját a 27 tagállam belső helyzetéről, a jogállami normák betartásáról. Bár vizsgálat csak két tagállam: Magyarország és Lengyelország ellen folyik, de sokan vérszemet kaptak amikor látták, hogy Orbán Viktor meg tudja valósítani autokrata elképzeléseit annak ellenére, hogy Brüsszel ezeket határozottan ellenzi.

Miért nem tudja Brüsszel megállítani Orbánt?

A Politico összeállításában a nyilatkozók többsége ennek okát elsősorban abban látja, hogy a Fidesz még mindig tagja az Európai Néppártnak, amelynek a frakciója a legerősebb az Európai parlamentben. Barroso egykori bizottsági elnök szerint ennek nem volt jelentős szerepe, de az összes többi nyilatkozó másképp látja az ügyet. Azt is hangsúlyozzák, hogy a migráns politika megítélésében Orbán sok politikai szövetségest szerzett az Európai Unióban, és ez elősegítette az autokrata rendszer megteremtését Magyarországon.

Német támogatás

A Politico nem foglalkozik a gazdasági érdekekkel pedig ezek meghatározóak Orbán Viktor politikai pályafutásában. A magyar miniszterelnök kivételesen szoros kapcsolatot épített ki a német autógyárakkal, melyek munkahelyek ezreit teremtették meg Magyarországon. Az Audi és a Mercedes jelentős kormányzati támogatásban részesül, cserébe viszont Merkel kancellárt arra ösztönzik, hogy fogadja el Orbán politikáját. Ennek a támogatásnak meghatározó szerepe van a magyar miniszterelnök Európa politikájában, amely szemben áll Brüsszellel. A magyar miniszterelnök abban bízik, hogy a németek befolyása az Európai Unióban meghatározó. Amíg ők megtalálják a számításukat Magyarországon addig az uniós bírálatoknak nemigen lesz foganatja. A mostani gazdasági válság felboríthatja ezeket a számításokat, de amikor egész Európa 1945 óta a legnagyobb krízissel kénytelen szembenézni akkor a magyar jogállamiság kérdése aligha képez majd abszolút prioritást Brüsszelben.

A New York-i tőzsde Bidennek szurkol

A tőzsdék sem ússzák meg a járvány második hullámát – erre figyelmezteti ügyfeleit a Wall Street egyik befolyásos befektető cége, a Bernstein. Európában már pusztít a Covid-19 második hulláma, melyet az USA sem fog megúszni.

Ez fájni fog – írja a Bernstein ügyfeleinek arra célozva, hogy a New York-i tőzsde árfolyamai is egy hónapon belül megindulhatnak lefelé, mert a gazdaság újranyitása lefékeződik.

A második hullám kevésbé lesz rossz mint az első

Legalábbis ebben reménykedik a Bernstein, amelynek elemzését a Forbes portál ismerteti. A második hullámban ugyanis sokkal több a fiatal fertőzött , akiknek az esélyei a gyógyulásra jóval kedvezőbbek mint az idősebb korosztályé.

„Már most is elég rossz a helyzet úgyhogy sokkal rosszabb már nem lehet!”

– ezzel vigasztalják a New York-i tőzsde ügyfeleit.

Az Egyesült Államoknak már csaknem 200 ezer vírus-halottja van, az egész világnak majdnem egymillió. Ami még rosszabb: senki se látja a Covid-19 vírusjárvány végét. Jó hírek csak Kínából érkeznek, de Pekinggel szemben Trump lélektani háborút folytat. Persze az elnökválasztás mindent megváltoztathat a tőzsdei hangulatban is: a CNN szerint a Wall Street Joe Biden-nek szurkol…

Egyre nagyobb a biztonságos vakcina iránti igény

A fejlesztés gyorsasága aggodalomra ad okot a biztonság esetleges kompromisszumai miatt – jegyzik meg a szakértők -, márpedig a széles körű elfogadáshoz elengedhetetlen a közbizalom.

Az orvosszakértők ragaszkodnak ahhoz, hogy az átláthatóság abszolút prioritássá váljon annak ellenére, hogy a Covid-19 vakcina a történelem leggyorsabb kifejlesztett vakcina  lehet.

Hatalmas a politikai nyomás egy olyan vakcina mielőbbi gyártására, amely világszerte már közel egymillió ember halálát okozta. Ugyanakkor félelmet kelt a lakosság körében, még akkor is, ha a szabályozók és az egészségügyi tisztviselők szerte a világon többször is hangoztatták, hogy a biztonság nem kerül veszélybe.

A Pfizer, a Moderna és az AstroZeneca információkat közölt az általában bizalmasan kezelt protokollokról is.

A közvélemény iránti bizalom fokozása átláthatóságot igényel – állítják a tudósok és az orvosi szakértők. A gyógyszergyárakat arra ösztönzik, hogy adjanak ki több információt klinikai vizsgálataikról, és kerüljék a hagyományos szabályozási folyamat sarkalatos pontjait.

„A klinikai vizsgálatok, az ártárgyalások, valamint a kutatási és fejlesztési beruházások átláthatósága kiemelten fontos az oltásokhoz való méltányos és tisztességes hozzáférés biztosítása érdekében”

– írta a múlt héten a Lancet Covid-19 Bizottság, a brit orvosi folyóirat által támogatott tanácsadó csoport.

Csütörtökön két amerikai oltóanyag-fejlesztő, a Pfizer és a Moderna közzétette a klinikai vizsgálati protokollok részleteit, amelyeket a jelöltjeik értékeléséhez használni fognak – a vizsgálatok során általában bizalmasan kezelt információkat. Az AstraZeneca brit gyógyszercég azóta követte a példáját.

„Ez határozottan példátlan lépés”

– mondta John Donnelly, az amerikai Vaccinology Consulting igazgatója.

„Normális körülmények között, ha olyan cégek versenyeznének, akik ugyanazon javallat alapján készítenek oltást, semmiképpen sem tennék ezt meg”

– mondta, megjegyezve a vállalatok óriási ellenőrzését.

Közzétették a módszertani elemzések és kritikák, beleértve azokat az átmeneti szakaszokat is, amelyekben az eredményekhez a teljes klinikai vizsgálat vége előtt hozzáférhetők. Szakértők szerint ezek a pontok akkor lehetnek lényegesek, amikor a vállalatok engedélyt kérnek oltóanyagukhoz gyártásához, már ha megfelelnek az előírt hatékonysági kritériumoknak.

Az ilyen információk kritikus jelentőségűek az Egyesült Államokban, ahol a Fehér Ház szerint a vakcinát már októberben, a novemberi elnökválasztás előtt jóváhagyhatják, ami aggodalmat kelt a szabályozási folyamatba történő politikai beavatkozás miatt.

Ha a protokollok nyitva állnak a tudományos közösség számára, ez segít abban, hogy a vállalatok betartsák az általuk meghatározott szabványokat

– mondta Thomas Lumley biostatisztikus.

„Ha megbízhatunk bennük, fontos, hogy tudjuk, hogy tudunk, és ha nem, akkor fontos, hogy tudjuk, hogy nem tudunk” – mondta Lumley, az új-zélandi Aucklandi Egyetem biostatisztikai osztályának elnöke.

Hasonló hangulat alakult ki az AstraZeneca vakcinajelöltjének a hónap elején végzett globális kísérleteinek szüneteltetése körül, amelyet egy brit résztvevő megmagyarázhatatlan betegségét követő biztonsági felülvizsgálat váltott ki.

A tesztelések azóta Nagy-Britanniában, Brazíliában, Indiában és Dél-Afrikában folytatódtak, de az Egyesült Államokban hétfőtől kezdve még felülvizsgálat alatt álltak. További információ azonban nem történt, miután egy független brit bizottság azt közölte az ottani szabályozókkal, hogy biztonságos a vizsgálat folytatása.

„Ez nem fog sikerülni” – írta Ashish Jha, a Rhode Island-i Providence-i Brown Egyetem közegészségügyi iskolájának dékánja a Time magazin vezércikkében pénteken. „Sokkal nagyobb átláthatóságra van szükségünk ebben a folyamatban annak biztosítása érdekében, hogy csak olyan oltást fogadjunk el, amelyet az adatok bizonyítottak, hogy biztonságosak és hatékonyak.”

Az egészségügyi szakemberek az átláthatóság érdekében törekednek arra, hogy az a kilenc oltóanyag amely bekerült a 3. fázisú vizsgálatokba, különösen vonatkozik azokra a vakcinákra amelyeket már a klinikai vizsgálatokon kívül is alkalmaznak.

Ide tartoznak azok a jelöltek Kínában, ahol a hazai vállalatok által kifejlesztett oltások már megkapták a használati engedélyt a magas kockázatú veszélyeztetettek számára, mint például az egészségügyi dolgozók.

Kínai fejlesztésű kísérleti vakcinák a múlt héten hasonló sürgősségi engedélyt kaptak az Egyesült Arab Emírségekben, amely a 3. fázisú kísérleteket végzi.

Oroszországé Sputnik V vakcina megdöbbentette a nemzetközi közösséget, miután csak 76 embernél végezték el a korai klinikai vizsgálatokat,mégis engedélyezték használatát.

Európai, amerikai és japán kutatók egy csoportja pénteken aggodalmát fejezte ki amiatt, ami szerintük hiányosak az orosz vakcina korai klinikai kísérleteiről közzétett adatok. Felhívták a hatóságokat a „részletes publikáció és a tényleges adatok rendelkezésre bocsátását”. A klinikai tanulmányt és a kutatók levelét a The Lancet című folyóiratban publikálták .

Míg az átláthatóság a vakcina fejlesztésének alapelve volt, hogy a különböző régiók és joghatóságok valószínűleg sokféle megközelítést alkalmaznak.

A Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca lépései a protokolljaik kiadása érdekében megfelelő precedenst teremthetnek más vállalatok számára – nemcsak a protokollokról, hanem azokról az adatokról is, amelyek a teljes adatsor tartalmazzák a 3. fázisból tesztelésekről – mondta Quinn, hozzátéve, segíthet a bizalom kialakításában.

„Biztonságos és hatékony vakcinával kell rendelkezni a közbizalomban eléréséhez” – mondta.

„A legfontosabb összetevő a bizalom.”

A páriák együtt vétóznának, ha…

Kezdetben Orbán Viktor miniszterelnök azzal fenyegetőzött, hogy a magyar parlament nem szavazza meg az uniós 750 milliárd eurós mentőcsomagot amennyiben a jogállamiság betartásához kötik a pénzek kifizetését.

Ursula von der Leyen a brüsszeli bizottság elnökasszonya nemrég arról beszélt, hogy maximálisan meg kell követelni a jogállamiság betartását a tagállamoktól. Az évértékelő beszéd elsősorban arra célzott: az európai adófizetők pénzét alaposan ellenőrizni kell!Most Lengyelországgal együtt már korábban is vétózhatnak: a csúcstalálkozó szintjén! Miért? Mert

Merkel dönt

Ursula von der Leyent újságírók megkérdezték Brüsszelben, hogy ezek után hogyan tovább? A brüsszeli bizottság elnöke átpasszolta a labdát a német elnökségnek és az Európai Parlamentnek mondván: nekik kell megállapodniuk. Vagyis Merkel kancellárnak kell megtalálni azt a formulát, amely mindenki számára elfogadható. Az Európai Parlament négy nagy frakciója elvben ragaszkodik ahhoz, hogy kössék jogállami normákhoz az uniós pénzek kifizetését. Magyarország és Lengyelország kormánya erről hallani sem akar. Tegyük hozzá, hogy mások sem, de ez ellen a két tagállam ellen folyik vizsgálódás ebben az ügyben. Az idő sürget, mert a gazdasági válság egyre mélyebb az egész Európai Unióban. Ez gyengíti a magyar és a lengyel kormány zsarolási pozícióját is: nekik is mind nagyobb szükségük van arra, hogy minél előbb nagy pénzek érkezzenek Brüsszelből.

Merkel kancellárnak tehát mielőbb meg kell találnia a varázs formulát, amely lehetővé teszi, hogy a már eldöntött mentőcsomag pénzei mielőbb megérkezzenek  a tagállamokba, ahol a huszonegyedik század legnagyobb válságával néznek szembe.

Bill Gates: nem én hoztam létre a koronavírust!

A Microsoft alapító atyja, a világ egyik leggazdagabb embere, jelentős összegekkel támogatja a vírus kutatást. A Bill és Melinda Gates alapítványnak nagy szerepe van abban, hogy az AIDS megszűnt mint tömeggyilkos járvány Afrikában.

 

Bill Gates az elmúlt években gyakran beszélt arról, hogy vírus világjárvány várható.

A Der Spiegelben így beszélt erről:

„Nemcsak én hanem a vírus kutatás legnevesebb szakértői is azon a véleményen voltak, hogy előbb vagy utóbb jön egy vírus világjárvány. Sajnos a szakértők ezt a véleményüket megtartották maguknak. Egymás között vitatkoztak, de a közvélemény nem értesült erről. Ezért mindenkit fejbekólintott a pandémia.”

Néhány összeesküvés elmélet azt állítja, hogy Bill Gates microchipet akar beinjekciózni az emberekbe. Igaz-ez?

„Nem én hoztam létre a koronavírust. Nem akarok microchipet beinjekciózni emberekbe! Az alapítványunk célja az emberi életek megmentése. Az elmúlt 20 évben óriásit léptünk előre ezen a téren. A pandémia most visszaesést jelent, de hamarosan visszatérünk a régi útra.”

Nem készülhettek volna fel jobban a világjárványra?

„Az USA kormánya után mi költjük a legtöbbet a vírus-gyógyszerekre. Sok gyógyszergyárat támogattunk több tízmilliárd dollárral. Sajnos, most még nincs eredmény. Ha tíz év múlva tört volna ki ez a járvány, akkor már lenne oltóanyag.”

Hány áldozatra számít?

„Sajnos milliók válnak áldozattá! A gazdag országok után sok szegény ország is megtapasztalja a járványt. Ott nagyon sok áldozat lesz, de őket nem fogják hivatalosan regisztrálni hanem más betegséget írnak a halál okának. Ez az egyik szörnyű következménye a pandémiának. A járvány óriási gazdasági válságot okoz. A világon 37 millió ember zuhant vissza a reménytelen nyomorba a Covid-19 járvány miatt. Az elmúlt húsz évben ez a társadalmi réteg folyamatosan csökkent, de most 7%-al növekedett noha a járványnak még egyáltalán nincsen vége. 265 millióra nő az éhezők száma! Persze minden attól függ, hogy a felelős vezetők milyen döntést hoznak” – nyilatkozta Bill Gates a Der Spiegel című német hetilapnak.

Az Index kirúgott főszerkesztője sajtódíjat vett át Németországban

Dull Szabolcs Potsdamban kapta meg a Media100 német sajtó szervezet díját, mert következetesen küzdött a sajtószabadságért Magyarországon. Beszédében a többi között ezt mondta:

„Két hónappal ezelőtt Magyarország leginkább összetartó szerkesztőségének vezetője voltam, mely mindig kiállt és együtt küzdött a sajtószabadságért. Ez azt jelentette a számunkra, hogy külső nyomás nélkül dolgozhatunk, és csak az olvasók érdeke számított. Ezért olvastak minket naponta százezrek azután pedig milliók.”

A hatalom rátette a kezét Magyarország legolvasottabb portáljára, melynek az olvasottsága ezt követetően a felére csökkent.

„Bár elhangzott kormánypárti politikus neve miközben ránk erőltették a változásokat, de mi az autonómiánkat akartuk megőrizni minden külső befolyással szemben. Büszke vagyok a kollégáimra, akik bebizonyították, hogy ezek valódi értékeket jelentenek a számukra. Az egész világ láthatta a szívszorító és felemelő videót amikor ezek az újságírók felmondani igyekeznek papírral a kezükben.

A 90 tagú szerkesztőség valamennyi újságírója felmondott.

Ezért a díj nemcsak engem illet hanem az egész szerkesztőséget” – hangsúlyozta Dull Szabolcs, az Index kirúgott főszerkesztője, ahol a média nagy figyelemmel kíséri a magyarországi változásokat.

A közszolgálati Deutsche Welle nemrég összeállítást közölt azzal a címmel, hogy Orbán leszalámizza a független médiát Magyarországon.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK