Fontos

Kína lett az EU legfőbb kereskedelmi partnere

A kínaiak az USA-t előzték meg, mely már régóta elfoglalta az első helyet. A Kína-EU kereskedelem növekedett 2020-ban míg az EU-USA csökkent. A számok: az uniós export Kínába 2,2%-al nőtt tavaly míg az import 5,6%-al. Az Egyesült Államokba irányuló uniós export 8,2%-al csökkent míg az amerikaiak kivitele az EU-ba 13,2%-al.

A nagy visszaesés csak részben tulajdonítható a koronavírus járványnak. Jelentős szerepet játszott benne Donald Trump, aki szankciókkal sújtotta az európai export egy részét például a francia borokat.

Merkel kancellár kulcsszerepe

Németországban régóta tisztában vannak Kína növekvő jelentőségével: Angela Merkel minden évben legalább egyszer ellátogatott Pekingbe a vírusválság előtt. Most a német elnökség utolsó napjaiban elfogadtatott az Európai Unióval egy beruházásvédelmi egyezményt, amely jó alapot teremt a kapcsolatok javításához.

Az Európai Unió külügyminiszterei meghívták legközelebbi tanácskozásokra Tony Blinken amerikai külügyminisztert. A State Department új vezetője jól ismeri Európát: édesanyja és nevelőanyja magyar holokauszt túlélő. Tanulmányait jelentős részben Franciaországban végezte, így kiválóan beszél franciául. Elődje – Trump elnök megbízásából – úgy viselkedett mint elefánt a porcelán boltban. Mike Pompeo brutális zsarolással akarta kikényszeríteni, hogy az európai szövetségesek vessék el a Huawei 5G rendszerét. Sok uniós tagállam visszakozott is, de Magyarország nem. Nálunk a kínaiak fejlesztik az 5G rendszert.

Európa Kína és az USA között

„Nem akarjuk arra kényszeríteni európai szövetségeseinket, hogy válasszanak az Egyesült Államok és Kína között” – nyilatkozta a washingtoni külügy szóvivője abból az alkalomból, hogy 17 közép és kelet-európai állam vezetői – köztük Orbán Viktor miniszterelnök – videókonferecián találkoztak Hszi Csinping elnökkel.

Csökken az egészségügyi költségvetés Romániában

11%-al kisebb költségvetéssel kell teljesítenie az egészségügynek a koronavírus elleni háborút az idén mint tavaly. Ez derül ki a költségvetésből, melyet az Agerpres hírügynökség tett közzé. A költségvetést megpróbálják szigorúan kézbentartani, hogy ne szaladjon el az államadósság.

Az egészségügyi költségvetés csökkentése így is problémákat okozhat, mert az alacsony fizetések miatt Románia az az uniós tagállam, ahonnan a legtöbb orvos és ápoló kivándorol.

A titkosszolgálat kasszája

A költségvetés megalkotói ügyeltek arra, hogy ne lógjon ki a lóláb. Hivatalosan az SRI költségvetése 0,46%-al csökken, és a tervek szerint 2,7 milliárd lej lesz idén. Csakhogy csinos hitelkerettel is rendelkezik a titkosszolgálat: ennek értéke 3,1 milliárd lej! Itt a növekedés a tavalyihoz képest 14,36%.

Mindez azt mutatja, hogy a hatalom tart a jövőtől. Bár optimista képet rajzol róla: 2022-24-ben 4,9%- os növekedéssel számolnak. Ez a visszaesés miatt nem olyan jelentős dinamika bár meghaladja az uniós átlagot. Csakhogy Románia nemzeti jövedelmében jelentős tétel a vendégmunkások hazautalása. A jövőben ez teljesen bizonytalannak látszik. A hazai lakosság jövedelmét erőteljesen megcsapolja a koronavírus válság. Az újrakezdés során valószínűleg méginkább kinyílik az olló a gazdagok és szegények között. A növekvő jövedelem különbségek miatt lehet szükség erősebb titkosszolgálatra, melynek kulcsszerep jut a társadalmi béke fenntartásában Romániában.

A magyar Rahimkulov pénzeli az Új Selyemút kapuját

A párizsi Le Monde is felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar kormány intenzíven építi kapcsolatait Oroszországgal és Kínával miközben Biden elnök mindkét nagyhatalmat stratégiai ellenfélnek tekinti.

A kínai áru egy része Oroszországon és Ukrajnán  keresztül érkezik Magyarországra. Csakhogy a vasúti vágányok eltérő nyomtáva miatt átrakodó  helyre van szükség. Ez épül az ukrán határ közelében Fényeslitkén.

A beruházást 22 milliárd forintra tervezik, ebből a magyar állam 3 milliárdot fizet. A többit csaknem teljes egészében Ruszlan Rahimkulov állja.

Rahimkulov és az orosz kapcsolat

Megdet Rahimkulov a Gazprom képviselője volt Magyarországon, ahol az orosz földgáznak mindmáig meghatározó szerepe van. Ezért Rahimkulov papa gyorsan a magyar-orosz kapcsolatok kulcsfigurájává vált. Még azt is írták róla, hogy Putyin pénzeit is részben ő kezelte. Mindenestre jelentős részesedést szerzett a két legnagyobb magyar cégben, a MOL-ban és az OTP-ben. A család magyar állampolgárságot is kapott, és a leggazdagabb magyarok közé tartozik. Megdet Rahimkulov visszatért Oroszországba, de a fiai ittmaradtak. Közülük Ruszlan az, aki 80%-ban finanszírozza a kínai Új Selyemút magyarországi kapuját.

Konzervatív becslés szerint Timur és Ruslan Rahimkulov is nagyjából azonos vagyonnal rendelkezik, mint Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor együttvéve.

Miért vesz Magyarország kínai vakcinát?

Kína befolyásának növelésére használja fel a vakcina exportot. Orbán Viktor miniszterelnök egyik munkatársa elmondta a Wall Street Journal tudósítójának, hogy a magyar kormány kényszerhelyzetben döntött a kínai vakcina megvásárlása mellett, mert az Európai Unióból nem érkezik elegendő oltóanyag.

A kínaiak vakcinái már Szerbiában bizonyítottak. A Magyarországhoz hasonló méretű országban már több mint 900 ezer embert beoltottak jórészt orosz és kínai vakcinával. Magyarországon ez a szám 300 ezer.

Peking eddig elsősorban Ázsiában és Afrikában próbálkozott a Covid-19 elleni vakcina exportjával. Pakisztánban maga a miniszterelnök üdvözölte az első szállítmányt a repülőtéren.

Mi a baj a kínai vakcinával?

Kínában nem oltják a 60 év fölöttieket saját oltóanyaggal. Egyrészt azért, mert úgy ítélik meg, hogy a munkaképes lakosság prioritást élvez. Másrészt az orvosi indoklás az, hogy az idősebb generációk immun válasza kiszámíthatlan az oltással szemben.

Ezért Kína nagymennyiségű Pfizer oltóanyagot vásárolt, melyet valószínűleg a káderek kapnak meg, akiknek a döntő többsége 60 fölött van. Maga Hszi Csinping elnök 67 éves.

Brüsszel – Orbán – Klubrádió

A brüsszeli bizottság arra kéri a magyar kormányt, hogy ne némítsák el a Klubrádiót. A Reuters hírügynökség ismertette a levelet, melyet Magyarország nagykövetének küldtek el.

A budapesti bírósági döntés szerint a Klubrádiónak február 14-én kell befejezni sugárzását. A Klubrádió interneten folytathatja ugyan, de ez a hallgatóság és a reklámbevételek jelentős csökkenésével jár.

A magyar kormány válasza

A brüsszeli nagykövetség megerősítette, hogy megkapták a brüsszeli bizottság üzenetet. Azt igérték, hogy idővel válaszolni fog. Aligha kétséges, hogy a válasz ez lesz: Magyarország jogállam. Ezért a kormány nem szólhat bele az érvényes bírói döntésekbe. Orbán Viktor már gőzerővel készül a jövő évi választásokra. Ennek a kampánynak keretében igyekszik minden eszközzel gyengíteni az ellenzéki sajtót. A Klubrádió mellett felemelte szavát Biden elnök éppúgy mint a francia és a német külügy. Orbán Viktor tart ugyan a nagyhatalmak kedvezőtlen reakcióitól, de mindent felülír a jövő évi választások megnyerése. Ennek érdekében a hatalom nemigen válogat az eszközökben.

A vírus fertőzést is túlélte a 117 éves apáca

Európa legidősebb embere Toulon városában Franciaországban éldegél az öregek otthonában, ahol majdnem mindenki megkapta a Covid-19 vírus fertőzést. Sokan meg is haltak, de az 1904-ben született apáca felgyógyult. A 117 éves nőnek semmiféle tünete sem volt.

„Észre sem vettem, hogy beteg vagyok!” – nyilatkozta a helyi sajtónak. Az apáca nem fél a haláltól, ezért eleve lemondott a védőoltásról: ” adjátok valaki másnak, akinek nagyobb szüksége lehet rá!”

40 évesen lett apáca

Bár protestáns családban született Franciaországban, de áttért a katolikus hitre. Nevelőnő volt majd kórházakban dolgozott.

2009-ben költözött be az öregek otthonába. Időközben ugyanis megvakult és kerekes székhez kötve éli az életét.

Miután átélte a spanyol nátha járványt, amely több mint húsz millió embert ölt meg az első világháború után, egészen másképp tekint a mostani Covid-19 járványra mint a fiatalabb nemzedékek.

Ferenc pápa rózsafüzért küldött neki 110-ik születésnapjára

A francia apáca a legidősebb Európában, de a japán Tanaka Kane az első a világon, mert ő idén januárban már betöltötte a 118-ik életévét is.

André nővér, aki szeretett bátyja nevét vette fel, elmondta a francia sajtóban: halvány fogalma sincsen arról, hogy mi lehet a hosszú élet titka. A genetika aligha lehet hiszen szüleit fiatalon elveszítette.12 éves kora óta a bátyja nevelte.

A francia apáca egész életében szerényen élt, de két szenvedélye azért van: a bor és csokoládé!

117-ik születésnapján pezsgővel koccintott André nővér, Európa legidősebb embere, aki túlélte a Covid-19 vírus fertőzést is.

Orbán barátja Orbán helyére tör?

Matteo Salvini megszavazza Mario Draghi kormányát, mely élvezi Brüsszel teljes támogatását. Salvini pártja, a Liga ennek megfelelően megszavazta az uniós válságkezelő csomagot, melyet az euroszkeptikus pártok gyanakodva figyelnek. Az Alternative für Deutschland nemmel szavazott míg Marine Le Pen tartózkodott. Mire készül Salvini?

 

Cél az Európai Néppárt

Matteo Salvini, az olasz jobboldal vezéreként arra készül, hogy Olaszországban legkésőbb jövőre hatalomra kerül. Ennek megfelelően a felelősségteljes politikus szerepét alakítja, aki „pártja érdekét a nemzet mögé helyezi”. Az olasz sajtó szerint Matteo Salvini szeretne bekerülni az Európai Néppártba. Miért? Mert ott ül a német kancellár, akinek a szava meghatározó az Európai Unióban. Jól tudja ezt Salvini hiszen Silvio Berlusconit épp Merkel kancellár buktatta meg amikor a jobboldali miniszterelnök felvetette: Itália kiléphet az eurozónából!

Orbán helyére ülne Salvini?

A magyar miniszterelnök szoros szövetségesnek tekinti a populista politikust, akit még Vlagyimir Putyin fedezett fel Európának. Amint Matteo Salvini Itália belügyminisztere lett, Genovában találkozott Orbán Viktorral, akivel hitet tettek a zéró migráns politika mellett. Csakhogy azóta megváltozott egy és más: Matteo Salvini kikerült a hatalomból. Trump – a populisták prototípusa és fő támogatója a világon – megbukott a választáson. Nem következett be a nagy populista áttörés, melyet Orbán Viktor megjósolt. Salvini, aki Machiavelli hazájában űzi a politikát, nem ragaszkodik különösebben az elvekhez- különösen, ha azok nincsenek. Ezért megcélozta azt a helyet, ahonnan jóbarátját, Orbán Viktort akarják sokan kipenderíteni. A magyar miniszterelnöknek egyáltalán nem sürgős a távozás. Bízik német barátaiban – a politikában és a gazdaságban. Úgyhogy nem kizárt, hogy a nem is oly távoli jövőben a két populista jóbarát együtt színesíti az Európai Néppártot. Amelynek elvei egyáltalán nem érdeklik őket, az viszont igen, hogy valószínűleg a jövőben is ott ül majd a német kancellár.

Az Európai Parlament aggódik a sajtószabadság miatt

Az Európai Parlamentben  márciusban vitatják meg a két tagállam sajtójának helyzetét, mert mind Varsóban mind pedig Budapesten a hatalom új lépéseket tett a kritikus média megrendszabályozására.

Az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt javasolta, hogy vitassák meg a média helyzetét Lengyelországban, a szocialista frakció pedig a Klubrádió ügye miatt ugyanezt indítványozta. A Klubrádió miatt tiltakozott az amerikai, a francia és a német külügy is.

Reklámadó Lengyelországban

Varsóban a nemzeti radikális kormányzat olyan 2-15%-os reklám adót akar kiróni a médiára, amely bedöntheti az ellenzéki sajtó egy részét. Emiatt ezek az intézmények  úgy tiltakoztak, hogy elsőtétítették a képernyőt egy időre. A lengyel és a magyar kormányzat bevallottan tanul egymástól: miképp lehet megszabadulni a kormány kritikus médiától?

A brüsszeli bizottság is vizsgálódik a Klubrádió ügyében

A magyar kormány törekvéseit régóta figyelemmel követi a brüsszeli bizottság. Amikor a hatalom fokozatosan átvette az irányítást az Indexben, akkor Vera Jourova, a brüsszeli bizottság alelnöke és igazságügyi jelezte: figyelik a fejleményeket. Tenni viszont nem sokat tehetnek, mert erre a tiltakozáson kivül nemigen van lehetőségük.

Most a Klubrádió ügyét vizsgálja a brüsszeli bizottság, de itt sem várható más mint erkölcsi elmarasztalás.

Orbán Viktornak fontos fegyver van a kezében: az uniós válságalap jóváhagyása! A 750 milliárd eurós válságalapra minden tagállamnak óriási szüksége van. Emiatt bukott meg például az olasz kormány. Az új miniszterelnök, Mario Draghi élvezi – Brüsszel mellett –  Orbán szövetségesének, Matteo Salvininek a támogatását is.

Ez figyelmeztetés lehet a magyar miniszterelnöknek: nem biztos, hogy válság helyzetben a húr feszítése a leginkább célravezető megoldás, mert a partnerek elkezdhetnek gondolkodni a csere lehetőségén. Orbán Viktor korábbi szövetségese, Silvio Berlusconi így tűnt el a csúcsról …

Washington és Visegrád

Az amerikai külügy is üdvözölte a négy közép-európai állam együttműködésének 30-ik évfordulóját. Washington ugyanakkor párbeszédet javasol olyan fontos kérdésekben mint a covidjárvány elleni küzdelem, a klímaváltozás, a demokrácia továbbfejlesztése, a jogállamiság és a sajtószabadság erősítése. Az utóbbival kapcsolatban az USA is tiltakozott amiatt, hogy a Klubrádió működését igyekszik ellehetetleníteni a hatalom Magyarországon.

Amerika újra vezetőszerepet akar

Ezt hangsúlyozta Joe Biden amikor látogatást tett a külügyminisztériumban. Ahol korábbi nemzetbiztonsági tanácsadója, Tony Blinken a miniszter. Akinek az édesanyja magyar holocaust túlélő. Édesapja pedig Budapesten volt nagykövet. Maga Biden a Balatonnál töltötte nászutját vagyis a mai amerikai adminisztráció jóval komolyabban ismeri Közép Európát és benne Magyarországot mint a korábbiak.

Az USA nem vár választást Washington és Peking között

Kedden rendezték meg a 17+1 virtuális csúcstalálkozót, melyen Hszi Csinping elnökkel cserélhettek eszmét a közép-kelet-európai államok vezetői. Már akik résztvettek. A visegrádi négyek legfelső szinten képviseltették magukat bár a lengyelek az államfőt delegálták, akinek kisebb a súlya mint a miniszterelnöknek. A három balti tagállam, Bulgária, Románia és Szlovénia viszont alacsonyabb szinten képviseltette magát. Észrevették ugyanis, hogy Joe Biden elnök az USA stratégiai vetélytársának és ellenfelének nevezte Kínát.

A Politico tudósítója megkérdezte az amerikai külügyet: hogy értékelik a virtuális csúcstalálkozót Hszi Csinping elnök és a kelet-európai vezetők között?

„Nem akarjuk választásra kényszeríteni a kelet-európai államokat az USA és Kína között. Megértjük a szempontjaikat. Azt viszont nehezményezzük, ha nemzetközi testületekben Kínát támogatják, amely a saját érdekeit a másoké fölé helyezi.”

A magyar diplomáciára nem várnak könnyű évek hiszen Washington, Peking és Moszkva között úgy kell manővereznie, hogy egyik nagyhatalom se érezze úgy: a másik kettő közül valamelyik prioritást kap  vele szemben!

Navalnij neje Németországba menekült

Julia Navalnaja Németországba érkezett, ahol férje életét korábban megmentették az orvosok. Az orosz ellenállás vezérét megmérgezték Szibériában, ahol a kórházban majdnem meghalt. (Orvosa most veszítette ott életét). Merkel kancellár kérésére Putyin elnök kiengedte ellenfelét. Navalnij miután megerősödött Németországban, visszatért hazájába. Ahol rögtön letartóztatták. Most börtönbüntetését tölti mondvacsinált vádak alapján.

Putyin palotája és a német titkosszolgálat

Navalnij hazaérkezése után hívei közzétettek egy videót, amely szerintük Putyin elnök fekete-tengeri luxus palotáját mutatja be az ámuldozó oroszoknak. A videót eddig már több mint 110 millióan nézték meg Oroszországban és külföldön. Bár Putyin cáfolta, hogy a palota komplexum az övé lenne, de ennek csak kevesen adnak hitelt Oroszországban, ahol az államfő népszerűsége napról napra csökken.

Támadás Julia Navalnaja ellen

A videó miatt dühbe gurult Putyin elnök és a titkosszolgálat. Kommandósok lepték el Julia Navalnaja lakását, akit átmenetileg őrizetbe is vettek „a járvány szabályainak megsértése miatt.”

Julia Navalnaja ezért utazott Németországba, de hangsúlyozta: „száműzetése nem végleges”.

Közben Putyin emberei villámgyorsan új választási törvényt készítenek elő, amely lehetetlenné tenné, hogy Navalnij induljon a szeptemberi választáson. Az új törvényjavaslat szerint „külföldi ügynökök ” nem indulhatnak a választásokon Oroszországban.

Nyikolaj Patrusev, a titkosszolgálat korábbi főnöke, aki jelenleg a majd mindenható Védelmi Tanács titkára, „külföldi ügynöknek” titulálta Alekszej Navalnijt. Lavrov orosz külügyminiszter pedig arról beszélt, hogy a videót Putyin palotájáról Navalnij emberei a német titkosszolgálat támogatásával készítették el.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK