Fontos

Covid teszt jutatta a csúcsra

Kína ásványvíz királya volt sokáig Zsong Sansan, aki a koronavírus járványból is hasznot tudott húzni. Nemcsak hazája, de egész Ázsia leggazdagabb embere lett csaknem 71 milliárd eurós vagyonával – írja az RFI portál.

Vörös üvegben árusítja a Nongfu Spring ásványvizet Zsong Sansan, aki szorgos munkával a hatalmas kínai piac egynegyedét meghódította negyed évszázad alatt. A vörös a boldogság színe Kínában, no meg persze a kormányzó kommunista párté – ez semmiképp sem volt hátrány a titokzatos milliárdosnak.

Aki éppúgy Hangcsou városából startolt mint Jack Ma, aki nem is oly rég még Kína leggazdagabb embere volt. Az Alibaba alapító atyja éppúgy élvezte az akkori helyi párttitkár támogatását mint Zsong Sansan. A korábbi hangcsoui helyi vezető, Hszi Csinping ma egész Kínát irányítja.

Mindkét kínai milliárdost self made man-nek nevezi a pekingi sajtó, amely nem siet rámutatni a politikai támogatás fontosságára. Pedig ez meghatározó volt akkor is amikor Kínában kitört a koronavírus járvány 2019 novemberében. Hirtelen nagyon nagy szükség lett vírus tesztelésre. Ki kapta a legnagyobb megbízatást? A nem túlságosan ismert Yangshentang Wantai nevű cég, amely a kristályvíz király tulajdona volt. Arattak a piacon, ahol szinte monopol helyzetet élveztek.

Miközben Jack Ma összekülönbözött Hszi Csinping elnökkel, és így elhomályosult a szerencse csillaga, Zsong Sansan viszont a csúcsra ért.

Neki engedélyezték a hongkongi tőzsdei színrelépést, amit Jack Ma Alipay cégétől – máig ismeretlen okból – megtagadtak.

A 65 éves milliárdos – ellentétben Jack Mával – óvakodik a nyilvánosságtól.

Talán ezért is lett az egykori kőműves , aki egy ideig újságíró is volt, Kína és egész Ázsia leggazdagabb embere.

Harc a vakcina jogdíjakért

A gazdag államok egyelőre sikerrel akadályozták meg több mint 80 szegény ország kérését, hogy ingyen megkaphassák a Covid vakcinák gyártási jogát – írja a Reuters.

India és Dél Afrika volt a zászlóvivője a mozgalomnak, amely azt szerette volna elérni, hogy a szegény országok gyógyszergyárai is hozzájussanak a koronavírus elleni vakcinák szellemi tulajdonához, és ezt követően millió számra gyárthassanak az életmentő védőoltásokból.

Dél Afrika küldötte arra mutatott rá a WTO ülésen, hogy a HIV vírus elleni harc több mint 11 millió afrikai életet követelt, mert a helyi gyógyszergyárak nem kapták meg a vakcina gyártási jogát. Most hasonló helyzet állhat elő, mert a világon hiány van a koronavírus elleni vakcinákból, ennek következtében az árak oly magasan vannak, hogy a szegényebb államok azt nem tudják megfizetni.

Az Orvosok Határok Nélkül szervezet (Medecins sans Frontieres) már múlt októberben hasonló felhívással fordult a döntéshozókhoz. Mozgalmat indított ebben az ügyben, és ehhez már több mint 375 civil szervezet csatlakozott a világon.

A gazdag országok viszont egyöntetűen ellenezték  a javaslatot, mely így el is bukott a Világkereskedelmi szervezetben. Az  USA, Nagy Britannia, az Európai Unió és Svájc egyaránt nagy gyógyszergyárakkal van jelen a globális piacon, ezért semmiképp sem akarnak lemondani a jogdíjakról, amelyek szép hasznot hoznak.

A vitának egyáltalán nincsen vége: a résztvevők abban állapodtak meg, hogy áprilisig, a WTO következő üléséig még kétszer találkoznak, és újra megtárgyalják a jogdíjak ügyét.

A Világkereskedelmi Szervezet új elnökasszonya, aki Nigériából érkezett azt javasolta, hogy a nagy gyógyszergyártó cégek képviselői üljenek tárgyalni le olyan érintett nemzetközi szervezetekkel mint a WHO vagy a GAVI nevű nemzetközi vakcina szövetség.

„Végül gyakorlati  eredményre kell jutnunk, mert emberek milliói várják tőlünk a konkrét megoldást” – hangsúlyozta a WTO elnökasszonya, Nigéria egykori pénzügyminisztere.

A korona vírus populista politikusokat buktathat meg

Csehország áll a világranglista élén az egymillió lakosra számított Covid-19 vírus halálozásban a Johns Hopkins egyetem szerint.

A New York-i Bloomberg ennek kapcsán azt írja, hogy Babis miniszterelnök pártjának, az Anonak a népszerűsége a mélypontra süllyedt, mert a csehek többsége őket is felelőssé teszi a sikertelen járvány kezelésért.

Csehországban októberben tartják a választásokat, de jelenleg az Ano párt népszerűsége mindössze húsz százalék! A Kalózpárt nevű proteszt mozgalom csaknem ugyanennyire számíthat.

A Bloomberg emlékeztet rá: Trump bukását jelentős részben az okozta az amerikai választásokon, hogy kezdetben igyekezett elviccelni a koronavírus járványt, amely azután napjainkra több mint félmillió amerikait ölt meg. Biden elnök viszont azt ígérte az amerikaiaknak, hogy az első száz napban 100 millió embert oltanak be az USA-ban! Ez az oltási program jól halad és Biden 1900 milliárd dolláros támogatási csomagjával együtt reményt ébreszt az amerikaiakban a vírusválságból való kilábalásra.

És Orbán?

Kezdetben

a magyar miniszterelnök sem vette igazán komolyan a korona vírus járványt, később pedig elsősorban nagy üzletet látott benne.

A koronavírus járvány első hullámának kezelése – éppúgy mint Csehországban – sikeres volt. A második és a harmadik hullám viszont súlyos következményekkel jár Magyarországon is, ahol a halottak száma immár meghaladja a 17 ezret.

Választásokat jövő tavasszal tartanak Magyarországon, ahol a halálozási adatok már rosszabbak az USA-nál, és a gazdaság támogatása is messze elmarad a Biden csomagtól.

Az uniós válságkezelő pénzek érkezését pedig a magyar kormány késlelteti azzal, hogy az európai bírósághoz fordult az ügyben.

Trump után Babis és Orbán egyaránt megihatja a vírusválság levét annak ellenére, hogy az ellenzék nemigen képes alternatívát nyújtani sem Csehországban sem pedig Magyarországon.

Salvini: együtt Orbánnal és a lengyelekkel

Az olasz Liga vezére cáfolta, hogy a Fidesz helyének az elfoglalására készül az Európai Néppártban. Ehelyett Matteo Salvini új frakciót akar az Európai parlamentben, amelyben a Liga, a Fidesz és a PiS együtt küzdene Brüsszellel szemben.

Salvini jól ismeri Brüsszelt, mert korábban maga is parlamenti képviselő volt ott. Putyin emberei látták meg benne a jövő emberét, és így került a Liga élére és lett az olasz jobboldal vezére. Aki azonban most nehéz helyzetbe került: belépett az olasz kormányba, amely határozottan támogatja az Európai Uniót. Maximális együttműködésre törekszik az USA-val Oroszországgal és Kínával szemben.

Olaszországban a szélsőjobboldali Giorgia Meloni mozgalma szorongatja, amely azzal vádolja őt, hogy elárulta régi eszményeit amikor belépett Mario Draghi kormányába.

A moszkvai kapcsolat

Orbán Viktor miniszterelnököt egyáltalán nem zavarja az, hogy Matteo Salvini jó kapcsolatokat ápol Putyinnal, de a lengyel pártokat annál inkább. Varsó Oroszországgal szemben maximális mértékben támogatja az USA és az EU álláspontját, amely szankciókkal sújtja Moszkvát Navalnij ügyében. Nem lesz tehát könnyű létrehozni egy koaliciót az Európai parlamentben, mert a lengyel pártok egyöntetűen elvetik az együttműködés lehetőségét Oroszországgal.

Vakcina diplomácia

Matteo Salvini épp ezért a vakcina ügyben akar egységet. Születésnapi interjújában ezért bírálta határozottan Brüsszelt. Fejeket követelt mondván, hogy az EU nem biztosít megfelelő mennyiségű vakcinát a polgárok megmentésére.

Olaszországban gyártani fogják a Szputnyik V orosz vakcinát, melyet az Európai Gyógyszerügynökség még csak vizsgál.

Lengyelország a maga részéről közölte: csakis olyan vakcina igazolványt fogad el, amelyben az EU által engedélyezett oltás szerepel. Ez gondot jelenthet a magyar polgároknak hiszen közülük sokan orosz vagy kínai védőoltást kaptak.

Állítólag maga Orbán Viktor is kínai védőoltást kapott, ezt pedig nem ismeri el az Európai Unió vagyis utazgatásai problematikusak lehetnek a jövőben.

„A házunkat is eladjuk, hogy megmentsük az édesanyámat!”

A Covid vírus adósságválságba sodorja Latin Amerika polgárait: 22 millióan csúsztak le a szegények közé a koronavírus járvány miatt- állapította meg egy ENSZ jelentés, melynek kapcsán a Reuters nézett utána: miből fizetik a kezelést a kétségbeesett polgárok?

„Mindenemet a zaciba adtam” – mondja a Reuters tudósítójának egy 34 éves asszony Limában egy kórház előtt. Sandra Contreras édesanyját ott ápolják, mert ő is elkapta a járványt.

„Ha kell, akkor a házunkat is eladjuk, hogy megmentsük az édesanyámat!”

Peruban – sok más latin-amerikai államhoz hasonlóan – a szegények többségének nincs egészség biztosítása, ezért a saját zsebükből kénytelenek fizetni a Covid-19 vírus elleni kezelést.

Húsz éve nem volt ezekben az országokban ilyen szegénység, melyet csak tovább mélyít az, hogy a válság elhúzódik.

Paraguayban a szegények hitelt próbálnak meg felvenni, hogy ebből fedezzék a kórházi kiadásokat.

„Nálunk, ha nincs kapcsolatod vagy pénzed, akkor belehalsz a járványba” – hangsúlyozza az a 34 éves manikűrös nő, akivel a Reuters tudósítója beszélgetett Asuncionban, Paraguay fővárosában. A szerencsétlen asszony férje kórházban van koronavírus fertőzéssel. Bár vidéken élnek, de a fővárosba hozták, hogy javítsák az életbenmaradás esélyét. Mindez eddig 6,5 millió guaraniba került (ez dollárban 985-öt jelent). Az asszonynak kell megvásárolni a gyógyszert, és azzal várakoznia a kórház előtt míg szólítják. Mindezt csakis hitelből tudja megoldani. Paraguayban csak minden ötödik polgárnak van egészségbiztosítása, a többiek úgy boldogulnak ahogy tudnak.

Manausban összeomlott az egészségügy

A Covid-19 brazil mutánsa miatt olyan sokan kerültek súlyos állapotba, hogy a kórházak képtelenek voltak megbirkózni a helyzettel Manaus városában.

„Havi 3550 dollárba került az otthoni ápolás” – mondja egy középkorú asszony, akinek a 87 éves édesanyját kellett gondoznia. Az idős asszony túlélte, de továbbra is ápolásra szorul.

687 ezer Covid-19 halott

Erre senki sem készült fel, az emberek rendkívüli mértékben eladósodnak – hangsúlyozza a szakértő, aki rámutat arra, hogy Európa után Latin Amerika a második a koronavírus okozta halottak számában.

Brazília után Mexikóban van a legtöbb koronavírus okozta halott Latin Amerikában. A fiatal Paloma Granados itt halt meg 21 napos kórházi kezelés után. A számla: 7 millió peso vagyis 330 ezer dollár!

A kormányok megpróbálnak segíteni: 84 millió háztartás kapott eddig valamiféle támogatást. Ez nagyjából a lakosság fele.

Mindez nagy társadalmi feszültséget okoz – jelzi az ENSZ jelentése. A világszervezet latin-amerikai bizottságának titkára, Alicia Barcena azt sürgeti, hogy a térség országai „építsenek ki egy fenntartható jóléti államot, mert ezt már réges régen meg kellett volna tenniük.”

Vakcina igazolvány: csak uniós oltóanyag kerülhet bele!

Csakis az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett oltóanyag alapján állíthatnak ki olyan vakcina igazolványt, melyet az Európai Unió elfogad. Ezt hangsúlyozta az EU belügyi biztosa. Ylva Johansson arról a tervezetről beszélt, melyet a brüsszeli bizottság terjeszt majd az Európai parlament elé a vakcina igazolványról.

Az orosz Szputnyik V vakcinát jelenleg vizsgálja az Európai Gyógyszerügynökség, melynek egyik képviselője orosz rulettnek nevezte az oltóanyag felhasználását, de később visszavonta állítását.

A kínai Sinopharm be sem adta vakcinákat vizsgálatra.

Magyarország 5 millió Sinopharm oltóanyagot vásárolt. Ezzel oltották be Áder János államfőt és Orbán Viktor miniszterelnököt.

Ha az Európai Unió ragaszkodik ahhoz, hogy csakis az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett oltóanyagokat ismeri el, akkor sem a magyar államfő sem pedig a kormányfő nem kaphat vakcina igazolványt. Ily módon kétséges lehet az utazgatásuk is az Európai Unió területén.

Az USA külföldön is üldözi a korrupciót

Elsősorban az Egyesült Államok szövetségeseinek, de mindenkinek fontos figyelembe venni Tony Blinken külügyminiszter üzenetét, aki a washingtoni képviselőház külügyi bizottsága előtt vázolta fel a Biden adminisztráció elképzeléseit.

Az USA diplomáciájának vezetője kijelentette, hogy mindenütt erős demokráciákat szeretne látni, amelyek nem korruptak. Az amerikai diplomácia kész arra, hogy aktívan cselekedjen ennek érdekében. Tony Blinken beszélt arról is, hogy

a jövőben gyakrabban alkalmazzák az úgynevezett Magnyitszkij törvényt, amely bünteti azokat a rendszereket, melyek korrupció segítségével tartják fenn magukat.

Magnyitszkij a korrupció ellen küzdött Oroszországban, és emiatt a börtönben megölték.

Trump bukása után Putyin újra az amerikaiak célkeresztjébe került. Biden elnök Navalnij szabadonbocsátását követelte az orosz elnöktől, aki ehelyett súlyos börtönbüntetést varrt a nyakába az első számú ellenzékinek Oroszországban.

Navalnij elsősorban Putyin korrupciós ügyeit vizsgálja: hívei közzétették annak a sokmilliárdos luxus palotának a videóját, amely ország-világ előtt hirdeti azt a pazarlást, melyet az orosz elit megengedhet magának miközben a nép többségének az életszínvonala stagnál vagy csökken. A videó elkészítése aligha ment volna a német titkosszolgálat és a CIA nélkül – hangsúlyozták Putyin emberei.

Orbán a célkeresztben?

A korrupció a nemzeti együttműködés rendszerének is könnyen támadható pontja. Az amerikai nagykövetség eddig is rendelkezett adatokkal a magyar korrupció méreteiről, de Trump idején ezt nem használták ki nyomás gyakorlásra hiszen az Orbán kormány jó kapcsolatokat ápolt az USA elnökével és az általa kinevezett nagykövettel.

Most azonban változhat a helyzet. Annál is inkább, mert a Blinken család Soros György baráti köréhez tartozik. A külügyminiszter apja és nevelőanyja a CEU könyvtár fő védnöke. A CEU-t Orbán Viktor miniszterelnök üldözte el Magyarországról.

Most viszont az USA nagykövetségén összegyűjtött korrupciós információk támadás alapját képezhetik, mellyel megingathatják a kormányfő politikai pozícióját a 2022-es választások előtt.

Egymillióan hagyták el Nagy Britanniát

Korábban külföldiek millióinak beáramlása gazdasági növekedést és kulturális pezsgést eredményezett – főként Londonban-, de mi lesz most amikor a koronavírus miatt Nagy Britannia amúgy is az elmúlt 200 év legnagyobb válsága elé néz?

Évente 400 ezerrel nőtt az Egyesült Királyság lakóinak száma az elmúlt húsz évben – írja a Guardianben Jonathan Portes, aki maga is az Egyesült Államokból érkezett Londonba.

Ehhez képest óriási a fordulat 2020-ban amikor a Brexit és a koronavírus miatt több mint egymillió külföldön született, de Nagy Britanniában élő polgár hagyta el az országot. Minthogy sokan meg is haltak a Covid-19 járvány következtében (Nagy Britannia volt az első európai állam, ahol a koronavírustól elhunytak száma meghaladta a 100 ezret), ezért valószínű, hogy csökkenésnek indul az ország lakossága – állapítja meg Jonathan Portes.

Nagyon gyorsan és nagy mértékben megváltozott a migrációs trend. London a legnagyobb kárvallottja a változásnak: itt sokkal többen haltak meg mint más régiókban és sokkal többen kértek szociális segélyt.

Mi lesz ezután?

Sokan azt jósolják, hogy a V alakú gazdasági fellendülés V irányú migrációt hoz magával vagyis újra megindul a külföldiek beáramlása Nagy Britanniába. Ezek az optimisták azt állítják, hogy London volt a legrosszabb hely a vírusválság miatt Európában múlt tavasszal. Idén nyáron viszont a legjobb hely lehet, mert az eredményes oltási kampány után megindulhat a fellendülés. Akik elmenekültek a vírusválság elől, azok visszajöhetnek.

Ez az optimista verzió, de a pesszimisták azt mondják, hogy ha lesz is gazdasági fellendülés, akkor az nem minden szektorra terjed majd ki. A nemzetközi utazást korlátozó rendelkezések például akadályozzák a turizmust, és az ebből élő szektort Nagy Britanniában.

A külföldi diákok jórésze esetleg otthon maradhat, és átáll az online oktatásra.

Aztán pedig itt a brexit hatás. Az emberek többsége valószínűleg most inkább a vírusválság miatt távozott, de lehet, hogy a Brexit miatt nem jön vissza Nagy Britanniába!

Ha kisebb lesz a bevándorlás mint korábban az csökkenti a zsúfoltságot és enyhítheti a munkanélküliséget. Más oldalról viszont kisebb gazdasági növekedést jelent.

Globális Nagy Britanniát akarunk vagy kis Angliát? – ez itt a kérdés – írja Jonathan Portes a Guardianben.

Magyarországnak szép jövője lehet, Orbán Viktornak kevésbé!

Ezt üzente a magyar miniszterelnöknek a londoni Financial Times. A befolyásos lap publicistája arra mutat rá, hogy Orbán Viktor különutas politikája egyre inkább zavarja a nyugati világ vezetőit mind az Egyesült Államokban mind pedig Európában. A magyar kormány jó kapcsolatot tart fenn olyan államokkal mint Oroszország, Kína vagy Törökország. Trump elnök idején ezt tolerálták Washingtonban és elnézték Berlinben vagy Párizsban.

A Fidesz távozása az Európai Néppárt frakciójából azt mutatja, hogy ennek a toleranciának immár vége.

Joe Biden külpolitikája alapjaiban különbözik a Trump korszaktól és ehhez fokozatosan alkalmazkodnak Berlinben és Párizsban is.

Németországban az őszi választások után nagy valószínűséggel a CDU és a CSU a zöldekkel köt kormánykoalíciót. Ezért is közölte Marcus Söder bajor miniszterelnök, a CSU vezetője, hogy a Fidesznek mielőbb távoznia kell az Európai Néppártból is. A zöldek ugyanis Orbán Viktor legfőbb bírálói közé tartoznak Németországban és az Európai parlamentben.

A pekingi kapcsolat

Különösen zavarja Washingtont, hogy a Huawei kapta az 5G rendszer bevezetési jogát Magyarországon. Ezenkívül Kínán kivül itt van a legnagyobb bázisa a Huaweinak, melynek gazdasági igazgatóját az USA kérésére Kanadában letartóztatták. A gazdasági igazgató a Huawei alapító elnökének lánya vagyis a cég nagyon benne van az amerikaiak célkeresztjében. Ezt már Pompeo külügyminiszter is hangsúlyozta amikor Budapesten a Huawei ellen érvelt. Akkor Orbán Viktor ezt elutasította. Ez már akkor is rosszpont volt Washington szemében. A Financial Times szerint Orbán Viktor immár nem játszhat kettős szerepet: NATO és EU tagként nem tarthat fenn kiváló kapcsolatot Pekinggel és Moszkvával. Ez Orbánnak rossz hír, de Magyarországnak nem – írja a Financial Times, amely nem siet állítását indokolni.

Kína ugyanis 2028-ban vagy korábban megelőzheti az USA-t a gazdasági versenyben. Jelenleg az egyetlen olyan nagyhatalom, amely sikeresen abszolválta a vírusválságot bár az épp Kínából indult ki.

Sem Európa sem az USA nincs túl a válságon és nemigen képes alternatívát kínálni a dinamikusan bővülő kínai piaccal szemben.

Mindez nemcsak Orbán Viktor, de Angela Merkel vagy Emmanuel Macron számára is világos. Mind a német mind a francia vezető ezt el is mondta Biden elnöknek a müncheni biztonságpolitikai konferencián, melyet ezúttal virtuálisan rendeztek meg.

40 ezer halottja lehet a járványnak Magyarországon

Naponta 500-nál is többen halhatnak meg a korona vírusa járvány harmadik hullámának csúcspontján.

A Bill és Melinda Gates alapítvány egyik, a washingtoni egyetemen működő  intézete járványok modellezésével foglalkozik. A mostani magyarországi harmadik hullámmal kapcsolatban drámai előrejelzéssel szolgálnak. Szerintük március végén – április elején tetőzik majd a harmadik hullám. A halottak száma akkor naponta meghaladhatja az 500-at is!

Az első félév végén amikor végülis lecseng a járvány harmadik hulláma, akkor már 40 ezerre emelkedhet a halálos áldozatok száma!

Mindez persze csak előrejelzés, amely nem veszi figyelembe az oltási kampány eredményeit. Magyarország ebben a tekintetben jól áll, de a szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az oltás nem hat azonnal. Idősebb korban akár két vagy három hétbe is beletelhet ameddig a szervezet kitermeli a szükséges ellenanyagot a Covid-19 vírus mutánsaival szemben.

Magyarország a halálozási arányt tekintve már utolérte sőt elhagyta az Egyesült Államokat, melyet különösen súlyosan sújtott a korona vírus járvány. Az USA-ban a halottak száma meghaladta a félmilliót.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK