Fontos

Per az ujgur kényszermunkások alkalmazása miatt

Az első per amely során négy divatcéget vádolnak azzal Franciaországban, hogy ujgur kényszermunkásokat alkalmaznak Kínában.

Jogvédő szervezetek kezdeményezték a pert Franciaországban arra hivatkozva, hogy Kínában a Hszincsiang-ujgur tartományban az ujgur őslakosságot kényszermunka telepeken dolgoztatják. Mind a divatcégek mind Peking tagadja a vádakat, melyeket az USA-ban fogalmaztak meg, ahol kampány folyik a kínaiak globális nyomulásának megállítására.

„Ezek a multik azzal, hogy kényszermunkát használnak fel, behozzák a hétköznapi életünkbe az emberiség ellenes bűntetteket”

– jelentette ki Raphael Glucksman Európa parlamenti képviselő, aki maximálisan támogatja a nemkormányzati szervezetek kezdeményezését.

„Ez a per történelmi jelentőségű”

– írta most Twitteren abból az alkalomból, hogy a francia igazságszolgáltatás megkezdte a vizsgálatot az ujgur kényszermunka ügyében.

Nemcsak Kínáról van szó – hangsúlyozza a Les Echos című francia üzleti lap, rámutatva arra, hogy a multik sok más országban is kihasználják a lehetőségeket arra, hogy nagyon olcsón dolgoztassák a kiszolgáltatott embereket.

Franciaországban négy divatcéget vádolnak. Az első az Uniqlo France, mely a japán Fast Retailing céghez tartozik. A második az Inditex nevű óriás, mely olyan márkák tulajdonosa mint a Zara, a Bershka és a Massimo Duti. A harmadik vádlott az SMCP/Sandro, Maje, de Fursac stb./ és a Skechers sportcipő gyár.

Mi a konkrét vád?

Az, hogy a szóbanforgó cégek nem tesznek meg mindent azért, hogy tisztázzák: a helyi alvállalkozók nem vesznek igénybe kényszermunkásokat a Hszincsiang-ujgur tartományban.

A spanyol óriást, az Inditexet azzal is vádolják, hogy jó kapcsolatokat épített ki a helyi kínai vállalkozókkal, és így igen olcsón tud szöveteket és textil árut gyártatni a Hszincsiang-ujgur tartományban. Az Inditex France igazgatója határozottan cáfolja ezt az állítást. Jean Jacques Saulon ezt nyilatkozta a Les Échos-nak:

„Ez egy rossz per, mert mi sohasem dolgoztunk abban a kínai tartományban! Egyetlen beszállítónk sem működött ott!”

Az Inditex, mely olcsó áraival tarol a divat piacon, néhány éve közzétette alapszabályzatát arról, hogy sohasem alkalmaz gyerekmunkást vagy kényszermunkást sehol sem a gyáraiban az egész világon!

„Évente 6000 vizsgálatot folytatunk világszerte méghozzá nagyon alaposan. Minden beszállítónk tudja, hogyha megbukik ezen a vizsgán, akkor azonnal töröljük az üzleti partnereink közül”

– hangsúlyozza az Inditex France igazgatója.

Az Uniqlo is ünnepélyesen elítélte már korábban a kényszermunkát. Most azzal vádolják, hogy Anhuj tartományban alkalmaz ujgur munkásokat, akiket feltehetően büntetésből telepítettek oda (ez a tartomány nagyon messze van a Hszincsiang-ujgur tartománytól, ahol az ujgur őslakosság kisebbségbe került a kínai bevándorlókkal szemben.)

Kik is azok az ujgurok?

A párizsi Les Echos rövid magyarázattal szolgál a 11 milliós török nyelvcsaládhoz tartozó muzulmán népről, mely jórészt a Hszincsiang-ujgur tartományban éldegél Kína északnyugati részén, de megtalálható Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban és magában Törökországban is.

Peking a terrorizmus támogatásával  vádolja az ujgur kisebbséget, mely korábban Erdogan török elnök atyai gondoskodását  is élvezte. Csakhogy a török államfő pénzügyileg pácba került, és Peking 1 milliárd dolláros gyors segélyt adott a török líra megmentésére. Cserébe csak azt kérte Erdogantól, hogy mondjon le türk testvéreinek támogatásáról. A török államfő ezt meg is tette. Elzarándokolt Urumcsiba, a Hszincsiang-ujgur tartomány fővárosába, hogy elmondja „ujgur testvéreinek” milyen jó is nekik, ha együttműködnek a kínaiakkal.

Pekingben nem alaptalanul vádolják az ujgurok egy részét terrorizmussal: az Al Kaidanak egész ujgur dandára van, mely Pakisztánban működik.

Hszi Csinping elnök ezért 2014-ben háborút hirdetett a terrorizmus ellen, és ez jelentős mértékben megváltoztatta a viszonyokat a Hszincsiang-ujgur tartományban – írja a Les Echos.

Teljes rendőri ellenőrzést vezettek be a legkorszerűbb technika bevetésével. Miután ez a vallási rendezvényekre is kiterjedt, tovább növelte az ujgur őslakosság frusztrációját. Peking a terrorizmus támogatásával vádolt meg sok ujgur családot, akiket táborokba zsúfoltak össze. Az itt folyó munkát nevezik kényszermunkának Kínán kívül. A hatalmas országban csak néhány éve szüntették be a munkatáborok rendszerét, amely kezdettől fogva jellemezte a 72 éve megalakult kommunista Kínát.

Hszincsiang-ujgur tartományban körülbelül ötszáz ilyen „átnevelő tábor ” van

– állítják a nemkormányzati szervezetek. Ebből 182 kifejezetten koncentrációs tábor. Ezekről indult most per Franciaországban – írja a Les Echos.

Vatikáni vizsgalat II. János Pál pápa egykori titkára ellen

Lengyelországban járt Bagnasco bíboros, akit Ferenc pápa azzal bízott meg, hogy járjon utána Krakkó egykori bíboros érsekét ért vádaknak. Miről van szó?

Stanislaw Dziwisz már Wojtyla bíboros titkára volt akkor is amikor a későbbi pápa még Krakkó érseke volt. II. János Pál magával vitte Rómába, ahol ugyanezt a tisztséget töltötte be. II. János Pál halála után XVI. Benedek pápa bíborosnak nevezte ki Stanislaw Dziwist, aki Krakkó érseke lett. Ebben a minőségében aktívan támogatta a jobboldali pártokat Lengyelországban. Az ő kezdeményezésére temették el Kaczynski elnök holttestét az érseki katedrálisban Krakkóban. A PiS vezérének ikertestvére úgy halt meg, hogy repülőgépe, mely Katyn felé tartott, lezuhant. Az oroszok és a nemzetközi vizsgálat szerint baleset történt, de a PiS vezére mindmáig meg van győződve arról, hogy Putyin parancsára halt meg ikertestvére.

Stanislaw Dziwisz azután életkora miatt nyugdíjba vonult. Lengyelországban azzal vádolják, hogy nem lépett fel a pedofil papok ellen illetve, hogy eltussolta ezeket az ügyeket. A lengyel egyház nem kívánta kivizsgálni ezeket az ügyeket, de a Vatikán igen. Ezért járt Bagnasco bíboros Krakkóban.

Ferenc pápa és a lengyel püspöki kar viszonya nem épp harmonikus

A lengyel püspöki kar – a magyarhoz hasonlóan – sokkal inkább a saját jobboldali kormányához lojális mint a Vatikánhoz. Olyan kérdésekben mint a migráció, a melegek ügyek vagy a papi pedofília megítélése teljesen világos a lengyel és a magyar püspöki kar szembenállása Ferenc pápa álláspontjával. A Vatikán közvetlenül nemigen avatkozhat be a lengyel vagy a magyar egyház ügyeibe, de a pápai nunciusoknak nagy szerep jut abban, hogy kiből lesz püspök vagy érsek hiszen őket a pápa nevezi ki. Ugyancsak a pápától függ, hogy kiből lesz bíboros?

Krakkó érseke például nem kapta meg a bíborosi kalapot noha elődei számára ez hagyományos előjog volt. Marek Jedraszewski érsek ugyanis különösen markánsan képviseli azt az ultra konzervatív irányzatot, amellyel Ferenc pápa szembenáll.

Az érsek megjósolta például, hogy 2050-re nem marad fehér ember Európában a bevándorlás miatt.

Krakkó érseke a „szivárványos pestisről” beszélt, amely éppúgy fenyegeti Lengyelországot mint korábban a kommunizmus.

Lengyelországban a katolikus egyház befolyása sokkal nagyobb a társadalom életére mint Magyarországon. Jól mutatja ezt a rendkívül szigorú abortusz törvény, melyet a jobboldali kormányzat a társadalom jelentős részének tiltakozása ellenére, és a katolikus egyház aktív támogatásával elfogadtatott Lengyelországban.

A kutyának sem kell az orosz vakcina Szlovákiában

A Reuters hírügynökség értesülései szerint már megkezdték a vakcina készletek visszaszállítását Oroszországba. Az importált 200 ezer védőoltásból megmaradt 160 ezer, mert senki sem akarta vállalni az orosz vakcinát Szlovákiában.

Különösen lement az oltási kedv miután Mario Draghi olasz miniszterelnök kijelentette: lehet, hogy az Európai Gyógyszerügynökség sosem adja meg az engedélyt a Szputnyik V vakcinának.

Magyarországon csakis Szlovákiában engedélyezték az orosz oltóanyagot az Európai Unióban. Pozsonyban Igor Matovic miniszterelnök bele is bukott a vállalkozásba. Ő vitte ugyanis keresztül az orosz vakcina üzletet és az engedélyezést annak ellenére, hogy a pozsonyi gyógyszer ellenőrző hatóság nem javasolta a Szputnyik V felhasználását. Igor Matovic akkori miniszterelnök segítséget kért és kapott a magyar hatóságoktól. Így sikerült keresztülvinnie a Szputnyik V engedélyezését Szlovákiában, ahol azonban a lakosság kitartott az EU által jóváhagyott vakcinák mellett.

Ezért kell az orosz vakcinák nagyrészét visszaszállítani Oroszországba, ahol a hírek szerint a szerződéses áron vissza is veszik a Szputnyik V-t Szlovákiától.

Orbán vakcina ügyben is magára maradt

A magyar kormány lelkesen üdvözölte a szlovák szándékot az orosz vakcina felhasználására. Szijjártó külügyminiszter, aki maga is orosz védőoltást kapot, a visegrádiak szép együttműködését látta benne. A másik két visegrádi állam nem követte a példát. Lengyelországban – a hagyományos orosz ellenesség miatt- fel sem merült, hogy Szputnyik vakcinát vásároljanak Moszkvától. Csehországban rövid habozás után elvetették az ötletet. Kiderült ugyanis, hogy uniós forrásból hamarosan megfelelő mennyiségű vakcina érkezik.

Időközben Belgium, amely korábban ugyancsak le volt maradva, megelőzte Magyarországot ezen a téren. Málta után a második helyre küzdötte fel magát.

Az orosz és a kínai vakcinákkal kapcsolatos bizalmatlanság időközben növekedett. Különösen azt követően, hogy kiderült: a SinoPharm vakcinával oltottak jelentős részénél nem termelődött megfelelő mennyiségű ellenanyag a Covid19 vírussal szemben.

A kínaiak erre őszintén figyelmeztettek is mondván a Sinopharn csakis az egészséges 60 év alatti polgárok számára biztonságos vakcina.

Magában Kínában több vakcinával oltanak. Nemrég túlhaladtak az egymilliárdos számon, amely óriási teljesítmény az 1,4 milliárd lakosú hatalmas területű országban.

Orbán tervét ne fogadja el Brüsszel!

Az Európai Parlament négy frakciója: a szociáldemokraták, a zöldek, a liberálisok és a baloldal egyaránt kéri a brüsszeli bizottság elnök asszonyától, Ursula von der Leyen asszonytól, hogy utasítsák el a magyar újrakezdési tervet.

Magyarország összesen 5800 milliárd forintra lenne jogosult az EU válságkezelő alapjából, de ebből végül Orbán Viktor csak 2500 milliárdot kért, mert javaslatát arról, hogy az egyetemek privatizációját uniós pénzből finanszírozzák, lesöpörték az asztalról.

Ursula von der Leyen és Orbán Viktor tárgyalásai igen feszült légkörben folytak, de végülis Angela Merkel tanácsára a brüsszeli bizottság elnökasszonya átvette a csökkentett összegű magyar újraindítási tervet. Csakhogy időközben a magyar parlament elfogadta a pedofil törvényt, melyet Ursula von der Leyen szégyenletesnek nevezett amiatt, hogy utalásokat tartalmaz a homoszexuálisokra is.

16 uniós tagállam tiltakozott a törvény ellen.

Az Európai parlament négy frakciója is erre hivatkozva kérte a brüsszeli bizottságot: ne hagyja jóvá Orbán Viktor tervét.

És az Európai Néppárt?

Az Európai Parlament legnépesebb frakciója egyelőre nem nyilvánított véleményt pedig nélkülük nincs meg a többsége a négy másik frakciónak. Orbán Viktor kilépett az Európai Néppártból mielőtt szégyenszemre kitették volna onnan. Merkel kancellár mindig is védelmezte a magyar miniszterelnököt mondván, hogy meg kell érteni az egykori szocialista országok lakosságának frusztrációját.

Merkel távozóban, és utódai már jóval kevésbé megértőek. Azt a kínos kérdést teszik fel, hogy

„miért pénzelje az EU egyik legelszántabb ellenfelét?”

Erre a kérdésre sem Orbánnak sem másnak sincs kielégítő válasza. Az EU pénzére viszont Orbán Viktornak nagyon szüksége van, mert nélküle nem működik a nemzeti együttműködés rendszere Magyarországon.

Pogrom – halál vonatokkal

Több mint 13 ezer zsidót gyilkoltak meg Ias-Jászvásár városában a királyi Romániában, amely nem sokkal korábban hadbalépett a Szovjetunió ellen. A pogromot felülről irányították mondván a judeo bolsevista állam ötödik hadosztályát kell felszámolni.

Több mint 8000 ezer zsidót legyilkoltak a kétnapos pogrom idején. Körülbelül ötezret vagonokba zsúfoltak, ahol szomjan haltak a nyári forróságban. A vonatok ide-oda mentek a királyi Romániában mindaddig amíg a pogrom szervezői biztosak lehettek benne: mindenki meghalt. Nem maradt szemtanú. A pályaudvaron aztán megdöbbenést keltett a vonat, amelynek összes utasa halott volt!

Pogromok a Szovjetunió területén

A nácikkal együtt keletre nyomuló román hadsereg és csendőrség rendszeresen szervezett megsemmisitő akciókat a zsidó lakossággal szemben.

A világháború után a román elit azt állította, hogy ellentétben Magyarországgal nem szolgáltatta ki a zsidókat a nácik Németországnak. Ez ugyan igaz volt, de

a román hatóságok maguk élen jártak abban, hogy pogromokat szervezzenek a zsidók ellen.

A román hadsereget és csendőrséget többszázer zsidó halála terheli. Antonescu marsallt, aki Hitler kedvenc kelet-európai szövetségese volt, ezért is ítélték halálra a második világháború után.

A rendszerváltás után több szélsőjobb szervezet próbálkozott Antonescu marsall rehabilitáltásával, de nem jártak sikerrel.

Ceausescu eladta a zsidókat Izraelnek

Románia megmaradt zsidó népessége nagyon megcsappant a kommunista diktatúra idején, mert Ceausescu rájött arra, hogy ily módon kemény valutához juthat. Ráadásul meg is szabadulhat olyan kritikus értelmiségiektől, akikkel a nemzeti kommunista diktatúra nemigen tudott mit kezdeni.

A rendszerváltás után a megmaradt zsidó népesség jelentős része kivándorolt Amerikába vagy Izraelbe.

Így a mai Romániában már kevesen emlékeznek meg a pogromról, amely Moldva fővárosában történt nyolcvan évvel ezelőtt.

Mitől oly gazdag a belügyminiszter?

A Projekt oknyomozó hírügynökség Oroszországban a belügyminiszter meggazdagodása után kezdett nyomozni, pedig ez ott életveszélyes vállalkozás. Mégis erről kezdett összeállítást közölni  a Projekt.

Alig indult meg az interneten a közlés Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter és családtagjainak vagyonosodásáról rendőrök rohanták le a szerkesztőséget, és három újságírót átmenetileg őrizetbe is vettek – tudósít a német közszolgálati Deutsche Welle.

A közlés hirtelen abbamaradt amint megjelentek a rendőrök. Az oknyomozó hírügynökség újságírói fogadkoznak, hogy később újra megpróbálkoznak azzal, hogy közzétegyék az összegyűjtött információkat a belügyminiszter gyarapodásáról.

Navalnij börtönben

Az orosz ellenzéki vezér mozgalma videót tett közzé Putyin elnök luxus palotájáról. A videót több mint százmillió orosz nézte meg az interneten. Ezt követően a Németországból nemrég hazatért Navalnij őrizetbe került, majd mondvacsinált ürüggyel börtönbüntetésre ítélték. Putyin mosolyogva közölte az őt kérdező amerikai újságíróval, hogy „nem garantálhatja azt, hogy Navalnij élve kikerül a börtönből.”

Oroszországban előszerettel nyilvánítják külföldi ügynöknek az oknyomozó újságírókat. Ez reménytelen helyzetbe hozza az újságot hiszen senki sem mer hirdetni náluk. Ha pedig az újságírók bíróság elé kerülnek ott együttműködéssel vádolhatják meg őket külföldi hírszerző ügynökségekkel. Navalnij mozgalmának tagjait azzal vádolták, hogy az amerikai és a német hírszerzés drónjai segítségével készítettek videót Putyin palotájáról.

Mitől fél ennyire elnök úr?

Ezt kérdezte egy amerikai újságíró Putyintól. Aki mellébeszélt. Ha őszinte akart volna lenni, akkor azt mondja, hogy a szeptemberi választástól tart. A járvány kezelés ugyanis pocsékul megy Oroszországban, ahol a napokban dőlnek meg egyre másra a halálozási rekordok a Covid vírus miatt.

Már Moszkvában is elismernek több mint 100 ezer halottat, de külföldi szakértők szerint a valós számok messze magasabbak.

Putyin népszerűségének egyáltalán nem tesz jót, hogy miközben a lakosság életszínvonala stagnál vagy csökken, néha – hála az oknyomozó újságíróknak- kiderül: az elit – élen magával az elnökkel – mesebeli jólétben tengeti napjait a nagyhatalmi presztízsét sirató Oroszországban.

WDR: a pandémia megnövelte a kábítószerfogyasztást a világon

Sokan elveszítették szeretteiket, megélhetésüket, és a problémák megoldását a kábítószerben keresték – állapitja meg a világszervezet jelentése, mely szerint különösen a szegényebb országokban riasztó a helyzet.

11%-al növekszik a drog fogyasztók száma a világon 2030-ig, ha minden így megy tovább – jósolja az ENSZ friss jelentése, melyet a Deutsche Welle ismertet.

275 millióan használtak kábítószert tavaly a világon viszonylag rendszeresen, ez 22%-os növekedést jelent 10 év alatt hiszen 2010-ben ez a szám még csak 226 millió volt. Persze ebben az időszakban a világ népessége 10%-al nőtt, ezt is figyelembe kell venni, ha a kábítószer-fogyasztás adatait elemezzük.

A Bécsben kiadott World Drug Report szerint 36 millió ember szorult orvosi kezelésre 2019-ben amiatt, hogy rendszeres kábítószer fogyasztó volt. 2010-ben ez a szám még „csak” 27 millió volt vagyis jelentős a növekedés, amellyel az egészségügyi intézmények fejlesztése nem tartott lépést. Az eredmény: az USA-ban 50 ezren haltak meg opioid mérgezés következtében 2019-ben! Ez több mint a duplája a 2010-es halálozási adatnak.

Covid hatás

A vírusjárvány fokozta azt a kölcsönhatást, amely akkor alakul ki, ha a rossz társadalmi környezetben élők közül a pszichológiai szempontból sebezhetőek a drogban keresik a megoldást, és ezzel még rosszabbá válik a helyzetük.

A pandémia 119-124 millió embert taszított a nyomorba – írja az ENSZ jelentés, amely azt is megírja, hogy az iskolabezárások miatt 1,6 milliárd diák került törékeny helyzetbe.

„A szegénység és a munkanélküliség olyan kockázati tényezők, melyek kábítószer használatra ösztönözhetnek”

– nyilatkozta a Deutsche Wellenek Angela Me, a jelentést összeállító nemzetközi szervezet kutatási osztályának vezetője.

Bár a pandémia a globális kábítószer hálózatot is leállította egy időre, de az hamarosan újra szerveződött hiszen az igények növekedtek. Nagyobbak lettek a drog szállítmányok, melyeket elsősorban vízi úton illetve a szárazföldön juttattak el a célállomásra.

Nagy veszély az internetes kereskedés

Egyre többen férnek hozzá a világhálón terjesztett kábítószerekhez a Darkneten. Ez a drog piac évente legkevesebb 315 millió dollárt jövedelmez. Ez egyelőre még csak kis része az eladásoknak, de dinamikusan növekszik. Részesedése a globális piacon ma már négyszer akkora mint tíz évvel ezelőtt.

A szegény országok a leginkább veszélyeztetettek

43%-al nőhet a drog fogyasztás az alacsony jövedelmű országokban 2030-ig. A közepes jövedelmű országokban 10%-os növekedésre számít a World Drug Report. A gazdag országokban viszont várhatóan 1%-al csökken a kábítószer fogyasztás!

Afrikában az ENSZ jelentés készítői 40%-os növekedésre számítanak!

Ezért nagyon hatékony lenne a nemzetközi együttműködés a kábítószer kereskedelem ellen:

„fontos, hogy a hatóságok információkat cseréljenek egymással a legfontosabb határ övezetekben és, hogy együttműködve akadályozzák meg a kábítószer csempészetet”

– hangsúlyozza a World Drug Report, az ENSZ jelentés a drog fogyasztás riasztó növekedéséről világszerte.

Macron: harcolni kell az illiberalizmus ellen

A francia elnök a kétnapos uniós csúcs tanulságát vonta le, mert a fő téma a magyar pedofil törvény volt noha ez nem is szerepelt a napirenden.

Emmanuel Macron, aki Merkel kancellár fő szövetségese az Európai Unióban, rámutatott arra, hogy az illiberalis mozgalmak értékrendje nem egyeztethető össze azzal, amit az uniós államok többsége vall. A francia elnök ugyanakkor óvott attól, hogy a vitát leszűkítsék Orbán Viktor politikájára hiszen nyilvánvalóan másutt is megtalálható tendenciákról van szó.

Fenyegethet az európai szélsőjobb

Emmanuel Macronnak legfőbb politikai ellenfele Franciaországban Marine Le Pen, akinek a nézetei sokban közel állnak az illiberalis tanokhoz. Orbán Viktor a francia szélsőjobboldali mozgalmat is be akarja vonni abba a nagy illiberalis szervezetbe, amely az EU hasonló gondolkodású pártjait egy koalícióba terelné az Európai Parlamentben. Ez persze nem problémamentes vállalkozás, mert az Alternative für Deutschland pártot sokan nem tudják elfogadni a szélsőjobb mozgalmak közül sem.

Miért támogatják sokan Orbán illiberalis politikáját?

Macron francia elnök szerint ez a fő kérdés. Ha ugyanis választ talál erre a centrum, a jobboldal és a baloldal Európában, akkor felléphet az illiberalis politika ellen mindenütt az Európai Unióban. A mostani vitában csak Lengyelország és Szlovénia támogatta Orbán Viktor álláspontját, de Brüsszelben tudják, hogy sok más tagállamban is osztják komoly politikai erők a magyar kormányfő illiberalis nézeteit. Miért?

A liberális demokrácia harminc éve nem hozta meg a várt életszínvonal emelkedést az egykori szocialista országokban. Emiatt nagy a kiábrándulás, és ezt a populista politikusok könnyen kihasználhatják. A globális kapitalizmus elmúlt évtizedei nem hoztak életszínvonal emelkedést a bérből és fizetésből élőknek a fejlettebb államokban sem miközben az elit rohamtempóban gazdagodott. Ez sem gyarapította a liberális demokrácia híveinek a számát.

A liberális migráns politika sem váltott ki egyértelmű együttérzést a bérből és fizetésből élők körében, akik úgy látják: azért akarnak tömegesen olcsó munkaerőt importálni az Európai Unión kívülről, hogy ily módon elkerüljék a béremelést megőrizve a gazdaság globális versenyképességét.

A pandémia okozta világválság a gazdaságon túl is kérdéssé tette a liberális demokrácia hatékonyságát a problémák kezelésében és megoldásában. Ebben a helyzetben Macron elnöknek és társainak mielőbb pozitív példát kellene mutatniuk, melyet azután más tagállamok követhetnének. A francia elnök sok reformot jelentett be megválasztása után, de ezekből nem valósult meg semmi sem. Igaz, hogy a pandémia közbejött, de Macron most sem bővelkedik megvalósítható pompás ötletekben. Pedig Merkel kancellár távozása után neki kellene átvennie az EU centrumának vezetését, de ehhez jelenleg mind a koncepció mind pedig a politikai támogatás hiányzik.

Úgy kell megbuktatni Orbánt mint Netanjahut

2020 Trump, 2021 Netanjahu, 2022 Orbán – így vázolja fel a remélt jövőt az USA egyik ismert politológusa, aki korábban Obama tanácsadója volt Washingtonban. Ben Rhodes tisztában van azzal, hogy önmagában Orbán bukása nem oldaná meg a demokrácia problémáit mint ahogy Netanjahu távozása sem eredményezte ezt, de „nagy győzelem lenne”.

Washingtonban már nagyon is odafigyelnek Orbán Viktorra pedig ott Európa szegényebb keleti fele ritkán vált ki különösebb érdeklődést.

Ben Rhodes tisztában van azzal, hogy önmagában Orbán bukása nem oldaná meg a demokrácia problémáit mint ahogy Netanjahu távozása sem eredményezte ezt, de „nagy győzelem lenne”.

Trump előtti Trumpnak nevezte Orbánt Steve Bannon, aki a sikeres választási kampányt szervezte a demokraták ellen 2016-ban. Később Trump kirúgta őt a Fehér Házból, és akkor az európai szélsőjobboldali pártok és mozgalmak egyesítésére tett kísérletet, de kudarcot vallott.

Orbán, miután kilépett az Európai Néppártból mielőtt kitették volna, most hasonló európai mozgalom kialakításán töri a fejét.

Van-e washingtoni terv Trump barátainak levadászására?

Netanjahu bukása azt mutatja, hogy a Biden adminisztráció nem felejtette el azt a támogatást, melyet Izrael miniszterelnöke Trumpnak nyújtott. Washingtonban óriási feltűnést keltett, hogy Biden beiktatása után egyáltalán nem sietett felhívni Izrael kormányfőjét. Korábban az amerikai elnökök listáján a legelsők között szerepelt Izrael miniszterelnöke, ezúttal azonban hátrébb szorult. Jeruzsálemben rögtön értettek a szóból: összeállt egy széles koalició, melynek csak egyetlen összetartó ereje van: mielőbb megszabadulni Benjamin Netanjahutól, aki minden rekordot megdöntött a kormányfői székben.

Ennyiben tehát áll az izraeli párhuzam, mert a magyar ellenzéki pártokat sem köti össze semmi más azonkívül, hogy szeretnének véget vetni Orbán Viktor uralmának.

De vajon milyen amerikai támogatással számolhat az ellenzék Orbán Viktorral szemben?

Az Egyesült Államok számára Magyarország százszor kevésbé fontos partner mint Izrael. Ha viszont a Biden adminisztráció komolyan veszi Trump híveinek a levadászását, akkor Orbán Viktor skalpjának szimbolikus jelentősége lehet. Ebben bizakodhat a magyar ellenzék, amely saját erejéből talán győzhet a választásokon, de semmiképp sem reménykedhet abban, hogy az USA és az EU támogatása nélkül elkerülheti a káoszt, mert Orbán Viktor – Trumphoz hasonlóan aligha távozik harc nélkül a hatalomból.

Amerikába szökött a pekingi kémelhárítás főnöke?

Tung Csinvej miniszterhelyettes volt az állambiztonsági minisztériumban, ő irányította a kémelhárítást. A Daily Beast értesülései szerint lányával együtt az USA-ba menekült Hongkongon keresztül.

Ha a szökés igaz, akkor nagy csapás érhette a Kínát vaskézzel vezető kommunista pártot, melynek vezére, Hszi Csinping irányítja a titkosszolgálatokat is mint a Legfelső Katonai Tanács elnöke. A Daily Beast szerint a kínai titkosszolgálati főnök fontos információkkal szolgált arról is, hogy miképp kezdődött meg a COVID-19 járvány Vuhanban. Az USA az ő információi alapján kezdhetett új vizsgálatot abban az ügyben, hogy a vírus egy kutató intézetből szabadulhatott el.

Ha ez beigazolódik, akkor Kínát kettős csapás érheti: egyrészt kiderülhet az, hogy a technológiai fegyelem korántsem olyan mint amilyennek lennie kell a hasonló laboratóriumokban. Másrészt pedig Kínát meggyanúsíthatják azzal, hogy biológiai fegyvereket kutat. Ezt a nemzetközi szerződések tiltják, de ennek ellenére sok helyütt folynak ilyen kutatások a világban.

Például Fort Detrick

A pekingi sajtó rendszeresen cikkezik arról, hogy ebben a Maryland államban levő katonai laboratóriumban olyan vírus kutatások folynak, melyek a biológiai hadviselést szolgálják. Egy pekingi diplomata azzal gyanúsította meg az Egyesült Államokat, hogy ebben a laboratóriumban ők fejleszettték ki a COVID-19 vírust méghozzá abból a célból, hogy megnyerjék a háborút a tálibok ellen Afganisztánban. A vírust el is vitték Afganisztánba, de közben amerikai katonák is megfertőződtek anélkül, hogy erről tudtak volna.

Ezeknek az amerikai katonáknak egy része Vuhanban versenyzett a katonai válogatottak világbajnokságán még 2019 őszén. Így kezdődhetett meg a COVID-19 járvány a kínai nagyvárosban – állítja ez a kínai diplomata, aki korábban Washingtonban szolgált. Ezt a furcsa magyarázatot Facebook oldalán tette közzé – nyilvánvalóan a pekingi külügy jóváhagyásával.

Titkosszolgálatok háborúja

Edward Snowden, az NSA amerikai informatikai titkosszolgálat híres árulója Hongkongba szökött, és tájékoztatta a kínaiakat arról, hogy az USA le tudja hallgatni a legfelső pekingi vezetést is! Ezt követően átszervezték a pekingi kémelhárító szolgálatot. Hszi Csinping elnököt egyébként nem érte igazi meglepetésként Edward Snowden leleplezése, mert korábban Biden amerikai alelnök barátilag figyelmeztette őt amikor még alelnökként Washingtonban járt. Miről beszélgetett a két alelnök? Biden elmondta: az USA értesülései szerint Po Hszilaj, a Politikai Bizottság befolyásos tagja, Csungking városának pártvezére puccsot készít elő annak érdekében, hogy megakadályozza: Hszi Csinping legyen a kommunista párt és Kína új első embere. A hazatérő Hszi Csinping keményen leszámolt ellenfelével, akit korrupció miatt életfogytiglanra ítéltek. Hszi Csinpingnek arra is rá kellett döbbennie: az amerikaiak túlságosan is sokat tudnak!

2018-ban lett a kémelhárítás vezetője Tung Csinvej. Ha igaz, hogy dezertált, akkor ő a legmagasabb rangú kínai vezető, aki ilyet tett Lin Piao marsall óta. Lin Piao Mao elnök kijelölt utóda volt, de nem helyeselte az amerikai nyitást: Nixon elnök pekingi meghívását. Ezért Pekingben megbuktatták. A Szovjetunióba akart menekülni, de gépét lelőtték. Ez a hivatalos magyarázat, a valóságot valószínűleg sohasem ismerhetjük meg éppúgy mint azt, hogy Peking kémelhárításának főnöke miért is dezertált, ha egyáltalán megtette…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK