A határ már át van lépve. Putyin nem hátrálhat, mert vereség esetén az élete is veszélybe kerül, ugyanakkor a fejlett demokráciák sem hátrálhatnak, mert nem engedhetik, hogy ettől kezdve bolygónkon az Einstand legyen az úr.

A nevet[ harmadik Kína lavírozik, és közben dörzsöli a kezét (neki a harcoló felekkel ellentétben minden megoldás jó, főleg a hosszú háború, előbbieknek minden megoldás rossz, főleg a hosszú háború), a többi ország meg vagy nem érti, vagy nem érdekli őket. Ennél rosszabb helyzet nehezen képzelhető el. A háború várhatóan elhúzódik, és az Ukrajnát támogató becsületes demokráciákon kívül mindenki megpróbál hasznot húzni belőle. Némely autokraták akár belpolitikait is, mégpedig akkorát, amely akár Holdról is látható.

Ha a világ nem önző, kivagyi-nárcisztikus, valamint kaparj kurta alapon vezetett, hujdepatrióta érzelmű nemzetállamokból állna, az ukrajnai háború el sem kezdődött volna. A Pszichopata Tömeggyilkos első rossz mozdulatára az ENSZ által koordinálva és összefogva minden állam megszakítja Oroszországgal az összes kapcsolatot, nem vesz tőle semmit, nem szállít neki semmit, és nem tárgyal vele semmiről, az energiafronton emiatt bajba jutottak problémáit közös erővel, azaz félkézzel megoldja, és az agresszor-elszigeteléses módszerrel 24 óra alatt elintézi a békét, amely egyben Putyin bukását is jelenti.

Persze egy közös ENSZ megállapodások alapján működő, fegyelmezett rendszer esetén az ilyen háborús bűnösök véletlenül sem jutnának sehol hatalomra, azaz az agressziónak még a gondolata sem vetődne föl. Zsarolni sem tudna senki, mert a közös, jól szervezett, megfelelő tartalékokkal bíró energiarendszert illetően semelyik ország sem kerülhetne még csak közel sem ahhoz, hogy egyetlen rossz húzás fenyegetni tudja a normál energiaellátását. A közös rendszer olyan, hogy még az elkeserítően dilettáns kormányzással bíró államok sincsenek egyedül, azaz a közösség nem engedi őket odáig jutni, hogy energetikai kapacitások terén veszélybe kerüljenek, ha a tartalékok kiépítését hozzá nem értésből vagy az arra fordítandó pénz elcsaklizása miatt (jachtok, nagybirtokok, kastélyok, stadionok, klérus) az ostoba vezetés elmulasztotta volna. Mert van ám ilyen, akiknek aztán keresniük kell akár háborús bűnösök barátságát is, hogy bele ne bukjanak az energiaellátási problémába.

Azt gondolná a XXI. század embere, hogy az (elvileg) racionális, sok mindent átélt és megtapasztalt emberiség vigyáz arra, hogy ha valaki, aki megmagyarázhatatlan okokból nagy hatalommal rendelkezik, melyet maga mögött érezve nem bír az egójával, azt azonnal, és még bármifajta károkozás megtörténte előtt közös fellépéssel a helyére tegye. De úgy ám, hogy zökkenjen! A mindenit neki!

Szóval így. Kellene. De nem.

Az emberiség által 6000 év alatt összetákolt országok (legnagyobb sajnálatomra) nem egy focicsapat, amely minden pillanatban összjátékra törekedve, egymásnak jobbnál jobb gólpasszokat osztogatva simán és fölényesen veri ellenfeleit (Klímaváltozás, Putyin, stb.), hanem a vezetését tekintve nagyrészt önz… szóval patrióta államokból álló, csak a saját hasznát kereső egyedek összessége, amelynek tagjai vezetésük jóvoltából nem alkusznak, maximum engedelmeskednek (ha már nagyon muszáj). Rengeteg a kakas, és mindegyiknek külön szemétdomb kell, ahonnan lekukorékolhatja a többit. Hogy a fülsértő zaj közepette maguk a nagybetűs Hazák válnak szemétdombbá az elhanyagolás és a dilettantizmus miatt, az nemigen érdekli őket. Általában nem is veszik észre, mert csak pofázásban nagyok.

A röhej az egészben az, hogy az önzők is igyekeznek csapatokba verődni, de nem ám valamiféle közös és hasznos célok elérése érdekében, hanem mert úgy gondolják, ha többen vannak, könnyebben tudják kordában tartani, egy–egy konkrét témát illetően jól megrugdosni, szerencsés esetben pedig kinyírni a többi csapatot. Akik persze ugyanerre törekszenek, csak vicaverza. Ezek tehát kényszerközösségek, amelynek célja az ugyanúgy az „én” érvényesítése, mint minden más esetben. Általában egy téma hozza össze őket, minden más témában le se sajnálják egymást. Ahogy a többit ugyanúgy.

Léteznek ugyan az emberiség szempontjából jól sikerült államközösségek, melyek a nemzetállami bezártságon túllépve megpróbálkoznak azzal, hogy együttes erőfeszítéssel gyűrjék le az akadályokat, jelen esetben az irtózatos károkat okozó agresszort, de sokkal többen vannak azok, akik helyezkednek, és megpróbálják a saját maguk számára kihasználni a helyzetet. India és Kína rögtön le is csapott az olcsóvá vált energiahordozókra, és vígan szállít Oroszországnak bármit, akár náluk gyártott nyugati alkatrészeket, és persze, Magyarországon is hallottam sokakról, akik már Kárpátalja visszacsatolását tervezik. A diktátorok pláne segítenek Putyinnak. A kevéssé érintett, távoli országok jó része azon az állásponton van, hogy törődjön ezzel a háborúval a rosseb, mivel ők azok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi az a vérszem. Arról meg pláne, hogy az ilyen rendkívül kellemetlen helyzet náluk is könnyen előfordul, ha valaki arrafelé úgy érzi, mindent megtehet.

A vérszem sajnos nagyon veszélyes. Megjegyzendő, hogy 2014-ben a Krím esetében úgy tűnt, nemhogy néhányan, de a világon senki sem tudja, hogy mi az, és nem is verte a tamtamot egy ország sem, hogy vigyázat, emberek (az Európát akkor éppen vezető Merkel harmadik nagy bűne az atomerőművek leállítása és a Willkommenskultur mellett), sőt úgy vélte a világ, olyan, hogy vérszem, nem is létezik. Így aztán nem bántották a kommunista húrokat pengető, de középkori, valamint beteges vonásokkal is jócskán bíró cárt, aki örömmel látta, hogy nagyon könnyen megy neki ez a területgyarapítás. Meg is lett az eredménye, ahogy a mellékelt ábrán látható. Vlagyimir Vlagyimirovics nyilván úgy gondolta, ha valaki nagyon nyivákolna, majd belengeti neki az energiaszállítások leállítását, akkor az majd behúzza fülét-farkát, és kész a megfegyelmezés. Az elképzelése részben bejött, mert Nyugat-Európa ugyan aránylag könnyen megszabadult az orosz energiafüggőségtől, de vannak országok, amelyek nem. Így aztán az orosz energiától való függés és a békepártiság erősen összetartozik.

Ha az emberiség meg akarna szabadulni ettől a rákfenétől, a mostantól már állandó fenyegetettséget is beleértve, akkor nem az oroszokkal kell tárgyalniuk. Egyáltalán nem. Hanem a többi, az oroszokkal továbbra is barátságos nexust tartó országokkal. Ilyenek például a BRICS államok, meg sok más ország, amelyek segítségével az emberiség jobb erői úgy el tudják szigetelni Oroszországot, hogy a fokozódó nehézségek miatt a környezete lesz kénytelen Putyint megbuktatni, és utána már el lehet kezdeni a béketárgyalásokat. Amíg Putyin elnök, addig ő az egyre inkább sarokba szorított patkány szerepébe kényszerül, így egy idő után kiszámíthatatlanná válik, és bár a környezete életben akar maradni, azaz az atomháborút mindenképpen megakadályozza (Putyin akár ki is esik egy ablakon), de jó lenne nem eljutni odáig.

Bízom benne, hogy az emberiségnek van annyi összesített esze, amennyi ehhez a taktikához kell. De csak nagyon halványan bízom. Merkel szarvashibája meg Trump IQ-ja óvatosságra int, azaz nincs sok remény. De tenni kéne végre valamit, ami nem a feltétel nélküli megadás, mert az csak még további, újabb és újabb háborúkhoz vezet. Egyelőre „az egy bolond százat csinál” helyzetben vagyunk.

Úgy emlékszem, már volt ilyen. Nem jöttünk ki belőle jól.