Érdekes

Megtalálták az eltűnt svéd újságírónő maradványait

0

A 30 éves Kim Wallt augusztus 10-én látták utoljára. A dán rendőrség közlése szerint megcsonkított holttestét a koppenhágai sziget partján találták meg.  A nap folyamán sajtótájékoztatón ismertetik az ügy részleteit.

A rendőrség azt már korábban megállapította, hogy a fejet, a kezeket és a lábakat szándékosan vágták le a törzsről. A torzót egy kerékpáros találta meg hétfőn a tengerparton.

A szabadúszó újságírónőt utoljára augusztus 10-én látták a színes egyéniségként ismert polihisztor, Peter Madsen 40 tonnás, 18 méteres tengeralattjáróján,

amellyel rejtélyes módon megszakadt a rádiókapcsolat aznap éjszakára a Dánia és Svédország közötti tengerszorosban, és amely másnap tisztázatlan körülmények között elsüllyedt egy Koppenhágához közeli öbölben.

A búvárhajó Wall megölésével gyanúsított tulajdonosa előbb azt állította, hogy a róla és találmányairól riportot készítő újságírónőt élve partra tette Koppenhágában még az ominózus estén, letartóztatása után azonban megváltoztatta vallomását, és azt mondta, Kim Wall meghalt egy balesetben a tengeralattjárón, holttestét pedig a tengerbe „temette”.

A hatóságok egyelőre gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják a társasági emberként, művészként, rakétatervezőként is ismert mérnököt.

A gyanú szerint UC3 Nautilus nevű tengeralattjáróját szándékosan süllyesztette el úgy, hogy ő maga még épp megmenekülhessen.

A búvárhajót később kiemelték és a kikötőbe vontatták, ahol átvizsgálták, de nem találtak benne senkit.

 

Fico: Szlovákia teljesíti a feltételeket ahhoz, hogy az EU magjához tartozzon

0

Szlovákia minden feltételnek megfelel a tekintetben, hogy az EU központi magjához tartozzon – jelentette ki Robert Fico, szlovák miniszterelnök és egyúttal rámutatott arra, hogy jelenleg a történelmileg legalacsonyabb szinten áll a munkanélküliségi ráta, emelkedtek a bérek, és a gazdaság is fellendült Szlovákiában.

Fico ezeket az eredményeket fel szeretné felmutatni Salzburgban is, ahol Ausztriával és Franciaországgal készül tárgyalni.

A kormányfő szerint nemzeti érdek, hogy az ország az Európai Unió magjához tartozzon.

„Az országban egyértelműen érezhető a fellendülés. Nehezen megkérdőjelezhetők az eredmények. Két-három feltételnek máris megfelelünk,

amik a maghoz való tartozás feltételei lesznek, teljesítjük, és van mit kínálnunk azoknak az országoknak, akik az EU központi magjához szeretnének csatlakozni”

– mondta el a kormányfő a keddi sajtótájékoztatóján.

Fico az egyik, máris teljesített feltételnek az elszámoltathatóságot tartja. „Tény, hogy az európai politikusok már évek óta elismerésüket fejezik ki a költségvetési rendszerünk miatt. Történelmileg az eddigi legalacsonyabb hiányt jelenthettük be, és dolgozunk az államháztartás további megerősítésén” – részletezte.

Az elmúlt négy évben 3%-os növekedést értek el a reálbérek.

„Az országban már nem a munkanélküliség a legnagyobb gond, történelmileg most a áll a legalacsonyabb szinten”,

mondta Fico, hozzátéve, hogy az új kormány megalakulása óta több mint 80 000 új munkahely jött létre. A kormány ugyanakkor határozottan kitart a minimálbér emelkedése mellett is. Ha az aktuálisan javasolt béremelést elfogadják, vagyis 480 euró lesz, akkor 2012-től összesen 152 euróval emelkedik a minimálbér.

(tasr)

Abramovics válik, pácban az orosz művészvilág

0

Roman Abramovics és harmadik neje, Dasa Zsukova nem olyan oligarcha pár mint a többi. Őket a művészet támogatása érdekelte elsősorban.

Oroszországban most pácban a művészvilág hiszen, ha a pár válik, akkor kérdés, hogy ki finanszírozza majd őket a gazdasági gondokkal küzdő országban?

Roman Abramovics vagyonát a Forbes 9 milliárd dollárra becsüli.

Neje, aki 14 évvel fiatalabb nála, szintén nem koldusszegény. Édesapja az orosz olaj biznisz egyik koronázatlan királya. Közös szenvedélyük a művészetek támogatása volt Oroszországban.

Roman Abramovics Londonban először azzal keltett feltűnést, hogy megvette a Chelsea futball csapatát. Azóta is a VIP lelátón fogadja fontos üzleti partnereinek egy részét. Másodszor akkor esett le a londoniak álla amikor Abramovics és harmadik neje megvette Lucian Freud festményét a Christie’s- nél. 33,6 millió dollárt fizettek Sigmund Freud unokájának festményéért. Ilyen sok pénzt élő festő képéért még senki sem adott! Ráadásul mindezt 2008-ban a világméretű pénzügyi válság kellős közepén.

De az Abramovics-Zsukova páros ezután sem állt le: 86,3 millió dollárt fizettek Francis Bacon egy három részes képéért. A tippet mindkét esetben az új asszonyka adta, Abramovics pedig fizetett mint a katonatiszt. Már a lánykérés sem volt semmi: Giacometti egyik szép szobrát kapta Dasa Zsukova csekély 14 millió dollárért! Ezek csak a leghíresebb vásárlások. A pár a huszadik század művészetének legnagyobb vásárlójának számított Oroszországban és valószínűleg az egész világon.

Valahol persze ki is kellett állítani a megszerzett orosz és külföldi kincseket.

2008-ban megnyílt Moszkvában a Le Garage művészeti centrum. Az orosz főváros egykori zsidó negyedében egy busz garázs helyére épült – innen a név. Amy Winehouse énekelt a megnyitón.

Aztán a Le Garage költözött. A Gorkij parkban a japán építesz Shigeru Ban tervezte az épületet. Egy másik szovjet barokk épületet csekély 17 millió dollárért alakítottak át művészeti centrummá Moszkvában. Itt a tervező a szintén világhírű Rem Koolhas. Ilyet nem látott még Moszkva. Szentpétervártól sem vontak meg semmit. Putyin elnök szülővárosában 400 millió eurót  fektetett be Roman Abramovics. Csakhogy itt kezdődtek a problémák: a férj ugyanolyan nagy és reprezentatív művészeti központot akart mint a moszkvai Le Garage.

Az ifjú feleség viszont inkább a világ legnagyobb diszkóját szerette volna létrehozni Szentpétervár kellős közepén. A Kommerszant című lap szerint Ibiza járt Dasa Zsukova fejében. Mi lesz ezekkel a központokkal? Ki pénzeli majd őket? 2010-ben amikor a Wynn házaspár vált barátságosan megosztoztak a nagyértékű műkincseken pedig a Las Vegas-i kaszinó tulaj és neje homlokegyenest más stílust kedvelt. Mi Roman Abramovics és Dasa Zsukova több milliárd dolláros örökségével? Az 50 éves Abramovics már a jövőjét építgeti, ezúttal Amerikában. Putyin kedvenc oligarchája egy társaságban tölti az estéket Jared Kushnerrel. Trump elnök zsidó ortodox vejével, aki főtanácsadó a Fehér Házban. És aki olykor orosz ügyekkel is foglalkozik.

Ami végképp nem közömbös Roman Abramovics számára, akit Putyin elnök helikopteren keresett fel amikor legutóbb Londonban járt …

Égnek az erdők a horvát tengerparton

0

Vasárnap késő este óta erdőtüzek pusztítanak a horvát tengerparton, Zadar megyében, hétfőn pedig Hvar szigetén is tűz ütött ki – közölte a N1 horvát hírcsatorna hétfőn. Szándékos tűzokozás gyanújával hét embert őrizetbe vett a rendőrség.

Zeljko Sosa, a zadari tűzoltóság parancsnoka szerint a helyzet nehéz, mert a terep megközelíthetetlen, és az erős szél miatt „a dolgok kicsúsztak az ellenőrzés alól”. „Védjük a házakat, a szőlőket, a gazdasági objektumokat, de még mindig nem tudtuk megállítani a tűz továbbterjedését” – mondta.

Vasárnap este 20 és 22 óra között 10-15 helyen tört ki tűz Benkovac környékén.

A hatóságok nem zárták ki annak lehetőségét, hogy szándékos gyújtogatás történt.

A belügyminiszter hétfőn délután arról tájékoztatott, hogy szándékos tűzokozás gyanújával hét embert vett őrizetbe a rendőrség, kihallgatásuk folyik.

A tűzesetek miatt hétfőn délelőtt lezárták a forgalom elől az A1-es autópálya Zadar és Sibenik közti szakaszát. Benkovácnál nyolc, Pirovacnál Zágráb irányába kilenc kilométeres autósor torlódott fel a fizetőkapuknál. A horvát autópálya-kezelő vállalat (HAC) délután felnyitotta a sorompókat, hogy a gépjárművezetők mielőbb le tudjanak hajtani az autópályáról. A sűrű füst miatt pánikba esett autósok az autópályán megfordulva, a forgalommal szembe haladva próbáltak meg kitérni a füst elől, ami káoszt okozott a sztrádán.

A tűzoltásba a nap folyamán hadsereg is bekapcsolódott.

Időközben Hvar szigetén is tűz ütött ki, amelyet tűzoltó repülőgépekkel és helikopterekkel próbálnak meg eloltani.

Újabb tüzek is keletkeztek késő délután: evakuálni kellett a Sibeniktől északra fekvő Drnis és Promina települést. Késő este pedig a körzet több községében otthonaik elhagyására szólították fel a lakosságot. Az N1 esti híradójában arról számoltak be, hogy Ugljan szigete is ég. A hadsereg repülőket küldött, hogy eloltsák a tűzet.

Június elseje óta a horvát légierő tűzoltó repülőgépeit 243 tűzesethez riasztották, 85-höz Sibenik-Knin megyében, 79-hez Split-Dalmát megyében, 62-höz Zadar megyében, 11-hez Dubrovnik-Neretva megyében és öthöz Lika-Senj megyében.

A repülőgépek az elmúlt két és fél hónapban 2100 órát repültek és 60 ezer 700 tonna vizet használtak el. 276 tűzoltót és katonát, valamint 38 tonna tűzoltásra alkalmas felszerelést szállítottak a helyszínre.

Ha a Nyugat le akar csapni Putyinra, akkor az off-shore számlákat kellene befagyasztania

0

1000 milliárd dollár – ennyire becsülte az orosz elit külföldi off-shore számlákon őrzött vagyonát Putyin gazdasági tanácsadója. Ez az összeg sosem tér vissza Oroszországba – állítja Szergej Galzijev, aki Putyinnak és csapatának a külföldi pénzeit mozgatja.

Nagyjából hasonló eredményre jut a híres francia közgazdász, Thomas Piketty és két társa, akik közös munkájukban a társadalmi egyenlőtlenséget vizsgálják Oroszországban. Piketty korábban ugyanezt a fejlett nyugati államokban vizsgálta meg és arra a következtetésre jutott, hogy a globalizáció következtében a bérből és fizetésből élők helyzete nem javult az elmúlt évtizedekben Észak Amerikában és Nyugat Európában. A tőkejövedelmek viszont gyorsan nőttek és ennek következménye az, hogy

a társadalmi egyenlőtlenség ma jóval nagyobb a fejlett államokban mint a globalizációt megelőző időszakban.

Oroszország helyzete ebből a szempontból más- állapítja meg Thomas Piketty és két szerző társa /Filip Novokmet és Gabriel Zucman/. A Szovjetunió ugyanis egészen más elosztási rendszerrel működött, mint a Nyugat. A Bloomberg kritikusa, aki élt a Szovjetunióban megjegyzi: a szerzők a szovjet statisztikai adatokkal dolgoznak, és ezek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Annál érdekesebb viszont a rendszerváltás utáni helyzet elemzése. A szerzők az adózás számait összegzik és megállapítják:

hallatlan méretű lopás zajlott le Oroszországban a kilencvenes években a nyugati bankok részvételével.

Dollár milliárdok kerültek külföldre a privatizáció következtében és Nyugaton ezt nem vizsgálta senki! Piketty és két társa szerint 2015-ben az off-shore számlákon őrzött orosz vagyon értéke megfelelt a nemzeti jövedelem 75%-nak! Minthogy Glazijev korábban ismertetett aránya 78% – ez meglehetősen jó becslésnek tűnik.

Ha tehát a Nyugat le akar sújtani Putyinra és az orosz elitre, akkor ezt a hatalmas vagyont kellene vizsgálnia és zár alá vennie!

– javasolja Piketty és két társa. A szankciók ugyanis, melyek Oroszországot sújtják elsősorban a népet érintik, az elitet sokkal kevésbé.

Mit szól mindehhez  Oroszország népe, amely oly sokat szenvedett a cárok és a bolsevikok alatt? Piketty és szerzőtársai úgy vélik, hogy amíg Putyin és csapata képes lesz arra, hogy garantálja a jelenlegi életszínvonalat és a nép előtt igazolja azt, hogy Oroszország érdekében cselekszik, addig a rendszer szilárd marad. Csakhogy az alacsony olajár kérdésessé teszi az egész konstrukciót. Oroszország gazdasága stagnál, de közben az off-shore számlákon egyre növekszik az orosz elit vagyona. És emlékezzünk arra, hogy mit mondott Putyin elnök pénzügyi tanácsadója: ezek a dollár milliárdok sohasem jönnek vissza Oroszországba!

Kurd szóvivő: az USA még évtizedekig Szíriában maradhat

0

Erről nyilatkozott az YPG kurd milícia szóvivője a Reuters hírügynökségnek. Az exkluzív interjúban a kurd milícia szóvivője, Talal Silo elmondta: az USA máris hét támaszpontot hozott létre a térségben Szíria és Törökország határán.

400 kilométeres frontszakaszon itt a Szíriai Demokratikus Erők az urak /SDF/. Ennek legfontosabb fegyveres erejét a kurd YPG jelenti. Trump elnök utasítására ők amerikai fegyveres támogatásban részesülnek annak ellenére, hogy Törökország vezetői ettől idegrohamot kapnak. Ők ugyanis az YPG-t terrorista szervezetnek tekintik. Az USA elvben Törökország legfőbb szövetségese, de az utóbbi időben számtalan kisebb nagyobb konfliktus jellemezte a két NATO tagállam viszonyát. Tavaly Erdogan elnök a katonai puccs támogatásával vádolta meg az Egyesült Államokat. Törökország mind szorosabban együttműködik Oroszországgal és Iránnal pedig ezeket az államokat Washington stratégiai ellenfélnek tekinti.

Az USA nagy katonai repülőteret építhet ki Kobani mellett pótolva ezzel a törökországi repülőtereket

– hangsúlyozta a kurd szóvivő, aki a Reuters hírügynökségnek nyilatkozott. Mit gondolnak valójában a helyzetről Washingtonban? A Reuters kérdésére Ray Dillon ezredes kitérő választ adott a Pentagonban: ha elfoglaljuk Rakkát, akkor még nincs vége a háborúnak! Az Isis az Eufrátesz völgyében komoly hátországot épített ki – mondta a Pentagon szóvivője, aki

nem kívánt az USA hosszú távú terveiről nyilatkozni.

Amerikai katonák részt vesznek a harcokban – ezt korábban megerősítették, de nem ez a fő feladatuk. Jelenleg a fő cél az Iszlám állam megsemmisítése. Ehhez elengedhetetlen a kurd milíciák támogatása. Csakhogy a kurdok önálló államot akarnak. Az USA kérte, hogy egyelőre halasszák el az elnökválasztást Irak északi részén, ahol évek óta kurd autonóm terület működik. Sem Irakban sem Szíriában sem Törökországban nem lelkesednek a döntéshozók egy kurd állam létrehozásáért. De hát egy 35 milliós népről van szó, melynek mind az első mind a második világháború után megígérték az önálló államot. Egyikből sem lett semmi. A jelenlegi zűrzavaros közel-keleti helyzetben viszont a kurdok joggal álmodozhatnak újra önálló államról – amerikai fegyverek védelmében. Az álmok a Közel Keleten sem gyakran valósulnak meg…

Forrongó Balkán: Belgrádba rendelték a szkopjei szerb nagykövetség egész személyzetét

0

Vučić: Azért került sor a nagykövetség dolgozóinak visszahívására, mert az illetékes szervektől megfelelő mennyiségű bizonyítékot kaptak arra vonatkozóan, hogy Macedóniában a szerbiai intézmények ellen igen erős ténykedés folyik.

Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke hétfőn délben véget vetett a találgatásoknak, amelyek azután kezdődtek, hogy Szerbia visszahívta a szkopjei nagykövetség dolgozóit. Ana Brnabić miniszterelnök az üggyel kapcsolatban hétfőn délelőtt még csak annyit mondott, hogy nem kis dologról van szó, s hogy az ügyben konzultált Vučićtyal és Ivica Dačić külügyminiszterrel is.

Aleksandar Vučić a délben megtartott sajtótájékoztatón közölte, hogy azért került sor a nagykövetség dolgozóinak visszahívására, mert az illetékes szervektől megfelelő mennyiségű bizonyítékot kaptak arra vonatkozóan, hogy Macedóniában a szerbiai intézmények ellen igen erős ténykedés folyik.

„Ezek azok a dolgok, amelyeket néha kénytelen az ember megtenni”

– mondta Vučić, hozzátéve, hogy Szerbia igyekszik megvédeni a saját érdekeit. Az elnök szerint Szerbia és Macedónia kapcsolatai a kölcsönös tiszteleten kell, hogy alapuljanak, s szerinte a két ország kapcsolatába most más erők is bekapcsolódtak.

„A mi feladatunk, hogy az embereink felkészültek legyenek és, hogy megőrizzük a barátságunkat a macedónokkal.

Lesznek változások az személyzetben, s habár egyelőre nagyon sok a kérdőjel, úgy gondolom, hogy a következő tíz napban minden letisztul majd” – mondta Vučić.

A macedón média arról számolt be, hogy a macedón külügyminisztérium vasárnap jegyzéket kapott a szkopjei szerb nagykövetségtől, melyben arról értesítették őket, hogy a nagykövetség személyzetét konzultációra hívták Belgrádba.

„A külügyminisztérium nem ismeri ezen döntés okait, ezért kapcsolatba lép a szerb külügyminisztériummal.

A diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény releváns rendelkezéseivel összhangban a Macedón Köztársaság intézményei intézkedéseket foganatosítanak a szkopjei szerb nagykövetség biztonsága és integritása védelmére” – olvasható a közleményben.

A Telma Televízió értesülései szerint a szerb nagykövetség a genfi egyezményre hivatkozva kérte a macedón hatóságokat, hogy erősítsék meg a szkopjei szerb nagykövetség védelmét.

Fonet/FüHü

Az eddigi legnézettebb teljes napfogyatkozás jöhet

0

A Hold száguldó árnyéka magyar idő szerint hétfőn 19 óra 15 perc 51 másodperckor, Oregon államnál éri el az Egyesült Államok partjait. Ezzel megkezdődik a teljes napfogyatkozás az USA szárazföldi területén.

Ritka jelenség szemtanúi lehetnek az Amerikai Egyesült Államokban élők és az ez alkalomból odalátogató turisták: 2017. augusztus 21-én az USA kontinentális területén egy nagyjából 100 km széles sávban teljes napfogyatkozás lesz látható.

A totalitás percei alatt a Hold korongja eltakarja az egyébként vakítóan fényes Napot, így a hirtelen jött sötétségben átmenetileg láthatóvá válik csillagunk atmoszférájának külső része, a napkorona – összegezte a természeti csodát az MTA közleménye.

Forrás: MTA

Felmérések és idegenforgalmi előrejelzések szerint az emberiség története során eddig látható valamennyi teljes napfogyatkozás közül ennek az eseménynek lesz a legnagyobb helyszíni nézőközönsége. Ráadásul a modern technika segítségével bárhonnan nyomon lehet majd követni a megfelelő helyekre telepített kamerák interneten át élőben közvetített képén.

Szabados László csillagász részletes, a teljes napfogyatkozással foglalkozó összeállítását, sok-sok szép képpel itt tekinthetik meg.

Távozik, de mégis marad az első számú elvtárs

0

A címben is szereplő „első számú elvtárs”  volt évtizedeken át José Edoardo dos Santos angolai elnök eposzi jelzője hazájában.  A kormányzó párt elnöke minden hatalmat a kezében tartott – eddig. Most ugyanis különválik a két funkció. De azért az egyik az övé lesz.

Vissza kell egy kicsit menni az időben ahhoz, hogy megértsük az angolai helyzetet és a mostani változást. Dos Santos pártja, az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) vezette a függetlenségi harcot Portugália ellen, majd fokozatosan a kezébe vette a teljes hatalmat. 27 évig tartó véres polgárháborút nyert meg a nyugati nagyhatalmak által támogatott milícia, a Nemzeti Egység a Teljes Felszabadításért (Unita) 2002-ben. A kitartás és a győzelem nem lett volna lehetséges a nagy Szovjetunió és Kuba támogatása nélkül. Maga dos Santos – nem váratlan módon – Bakuban végzett, olajmérnöki szakon. És az olaj adta dos Santos rendszerének erejét, de ez mutatja most a gyengeségét is.

Az a fránya olajár

2014-ben amikor egy hordó angolai olaj ára még száz dollár fölött volt, Angola GDP –jének az értéke meghaladta a 126 milliárd dollárt, több volt mint Magyarországé. Azóta az olaj ára lejtmenetbe került, és ennek következtében Angola permanens gazdasági válságba került. Hordónkénti legalább 82 dolláros nemzetközi nyersolajár kellene ahhoz, hogy az ország képes legyen normál üzemmódban működni –  ezzel szemben jelenleg alig több mint 50 dollár.

Válságkezelés kell

A válsághelyzet megoldása már az utód dolga lesz. S bár elvben választás dönt az elnök személyéről, dos Santos és a mindenható pártvezetés már pontosan tudja, hogy Joao Lourenco hadügyminiszter lesz az utód. Az a miniszter, akinek a neje nemrég még a Világbanknál képviselte Angolát. A család persze nagyon fontos ebben a rendszerben is: dos Santos eredetileg a fiát szánta utódának, de a többi fontos elvtárs meggyőzte arról, hogy a trónörökös alkalmatlan a válsághelyzet megoldására. A gondos atya azért neki is szép jövőt szán: ő lett Angola szuverén befektetési alapjának a főnöke, vagyis csekély 5 milliárd dollár felett rendelkezik. Nővére, Isabel dos Santos pedig Afrika leggazdagabb asszonya, ő a nagy állami olajtársaság, a Sonangol, a főnöke.

Lesznek feszültségek

Szakértők szerint az új elnöknek valamit vissza kell szereznie azokból a pénzekből, melyeket dos Santos oly nagylelkűen osztogatott szét még akkor, amikor Angolában jól mentek a dolgok. Nem lesz könnyű dolga, hiszen az előd azért nem mond le mindenről: továbbra is első számú elvtárs kíván maradni, azaz a mindenható kormánypárt vezetője.

Melyik elnök lesz az igazi? És melyiküknek van elképzelése a válság menedzseléséről?

Hamarosan kiderül, hiszen Angola lakosságának a többsége 25 éven aluli fiatal, akit nem érdekelnek a múltbeli érdemek. Az viszont annál inkább, hogyan lehet boldogulni ma Angolában, ahol az alacsony olajárak miatt három éve a gazdasági válság az úr.

Hadihajó ütközött tartályhajóval

0

Tíz amerikai tengerész tűnt el, amikor az amerikai haditengerészet egyik hadihajója egy olaj- és vegyianyag-szállító hajóval ütközött Szingapúrtól keletre. Ezzel az idén már a negyedik amerikai hadihajót ért baleset az ázsiai vízeken.

A baleset a nagyon forgalmas Malakka Öbölben történt. A CNN jelentése szerint a USS John S. McCain és a libériai zászló alatt hajózó kereskedelmi hajó, Alnic MC ütközése után nem észleltek olaj- vagy üzemanyagszivárgást.

Az AP jelentése szerint öten sebesültek meg a hadihajón, amely megsérült, de képes volt behajózni a kikötőbe. A kereskedelmi hajó is csak kisebb sérülést szenvedett, sebesülés a fedézetén nem történt.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK