Érdekes

A pápa és a pszichoanalízis

0

Ferenc pápa fiatalabb korában heti rendszerességgel egy  zsidó pszichoanalitikus-nőhöz járt, aki „segített tisztázni néhány dolgot”. Ez 42 éves korában volt – olvasható az AP jelentésében, amely egy hamarosan a könyvesboltokba kerülő könyvnek néhány részletéről számolt be.

A könyv szerzője Dominique Wolton francia szociológus, aki vagy tucatnyi alkalommal ült le beszélgetni a pápával. Az AP a La Stampa olasz napilapra hivatkozva azt írja, hogy Ferenc pápa fél évig járt pszichoanalízisre a szakemberhez, aki  a halálán felhívta őt, persze – zsidó lévén –nem utolsó kenetet kért, spirituális párbeszédet folytatott vele.

A Pápa a könyvhöz készült interjúkban többször beszélt arzokról a pozitív hatásokról, amelyeket a nők gyakoroltak az életére. A többi között azt is mondta:

„Azok, akiket én ismertem, nagyon sokat segítettek nekem, amikor szükségem volt tanácsra.”

A most 80 éves Ferenc pápa beszélt arról is, hogyan érzi ma magát:

„Szabadnak érzem magam. Tény, ketrecben vagyok itt, a Vatikánban de nem szellemileg. Semmi nem ijeszt meg.”

De vannak, akik zavarják, a többi között „a merev papok, akik félnek kommunikálni. Ez egyfajta fundamentalizmus. Akármikor, amikor ilyen merev emberrel találkozom, különösen, ha fiatal az illető, azt mondom magamnak, hogy beteg emberről van szó.”

Fico – hasznos idióta az EU magjában

0

Tartozzunk mindenáron az EU magjához! Ennek első gyakorlati eredménye, hogy Fico és kormánya a francia nemzeti érdeket képviseli a szlovák (és V4-es) érdekekkel meg az uniós alapelvekkel szemben. Jól kezdődik… írja kommentárjában a pozsonyi Új Szóban Gál Zsolt.

A szerző szerint a Smer és kormányai elmerülnek a korrupció mocsarában, az alternatíva nélkülinek és a stabilitás zálogának meghirdetett harmadik Fico-kabinetről kiderült, hogy egy belső válságokkal küzdő, csak a konc miatt összezáró tákolmány (hogy Fico egyik kedvenc kifejezésével éljünk). Közben a szélsőségesek elleni gát is lyukas, több helyen ömlik be rajta a víz (Kotleba feljövőben).

Gál Zsolt hozzáteszi: összeül hát a Smer PR-csapata, és – mint mindig – a belső használatra készült felmérések fölött töprengve azon tanakodik, mi legyen a kommunikációs stratégia.

Mert elvek, értékek és ideológiák már rég nincsenek, csak a hatalom

(és ezen keresztül a megdézsmálható közpénzek) megtartására irányuló igyekezet – ezért kell a gyakran változó mediális csomagolás. Feltűnik, hogy az Európai Unió támogatottsága még mindig nagyon magas. Megvan hát az új mantra – Fico folyton ezt szajkózza: Szlovákiának a formálódó uniós maghoz kell tartoznia, mindenáron. Miért? Mert jobb a magban, mint a periférián, az első ligában, mint a másodikban, az A csoportban, mint a B-ben. (…)

Fico a múlt héten elugrott Salzburgba és cseh kollégájával dobva a visegrádi együttműködést, leült tárgyalni az újdonsült francia elnökkel, meg az osztrák kancellárral.

És Macron előtt mindenben kapitulált, feladta a szlovák nemzeti érdeket,

előre támogatásáról biztosítva a francia elnököt a „szociális dömpinggel” szembeni küzdelmében. Az uniós alapelvekkel szemben! – írja a továbbiakban a pozsonyi kommentátor:

„Merthogy gyakorlatilag abba menne bele, hogy az úgynevezett kiküldött munkások Franciaországban (meg máshol Nyugaton) csak az ottani, az adott ágazatban kialkudott bérek és feltételek mellett dolgozhatnának. Tehát nem elég, hogy a nagyon magas helyi minimálbér (például a francia havi 1480 euró) fölött kapjanak, hanem még magasabbat, a kollektív szerződésekben meghatározottat. Ez ugyan jól hangzik, de a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem éri meg a keleti cégeknek munkást küldeni Nyugatra. Macron tehát megvédené tőlük a francia munkaerőpiacot (otthon jó pontokat szerezve),

Fico meg megvédené a hazai munkásokat attól, hogy Nyugatra mehessenek dolgozni!

És mindezt grátisz, cserébe a semmiért, illetve azért, hogy behízelegje magát a magba. Ezért még menekülteket is hajlandó volt befogadni (persze csak dekára annyit, hogy ne induljon Szlovákia ellen is kötelezettségszegési eljárás). Szóval látszik, a mag immár fontos prioritás, és az egész nem is kezdődhetett volna rosszabbul.”

Összeomlott egy ház Mumbaiban

0

Két napi heves esőzést követően összeomlott egy többemeletes épület csütörtökön India gazdasági fővárosában, Mumbaiban. Több mint 30 ember rekedhetett a romok alatt, legalább négyen meghaltak.

A helyszínre érkező egységeknek eddig 13 túlélőt sikerült kiszabadítaniuk az épület romjai alól – mondta egy rendőrségi tisztségviselő.

A szűk utcákból és összezsúfolt régi házakból álló Dongri körzetben található épületben kilenc család élt.

A hatóságok szerint az esővíz moshatta alá a házat.

„Tizenkét tűzoltóautót küldtünk a helyszínre, és mentőautók várják, hogy elszállíthassák a sérülteket a kórházba”  – tette hozzá egy tűzoltósági tisztségviselő.

Az előző hónapban 17-en vesztették életüket, amikor leomlott egy négyemeletes épület Mumbai egyik keleti külvárosában.

A monszun idején gyakoriak a hasonló szerencsétlenségek Indiában. Mumbaiban a héten tíz halálos áldozatot követelt a viharos időjárás, amely szinte teljesen megbénította a város életét.

Szabadka: a botrányok mestere a polgármester

A történet egy-két plakát kiragasztásával kezdődött, egy lakodalommal folytatódott, ahol keresetlen szavak és pofonok váltották egymást. A felpofozott áldozat a rendőrségre sietett, ahol annak a rendje és módja szerint, őrizetbe vették. A polgármester, aki állítólag nem pofozott csak fenyegetőzött, a maffiával mentegetőzött.

Felgyorsultak az események Kosztolányi és Danilo Kis városában szeptember elseje, Szabadka napja közeledtével. Az utóbbi időben ilyenkor megrögzött szerb nacionalisták válnak díszpolgárokká, neveznek el róluk utcákat. Mindez, úgy tűnik, a magyar kisebbség elemi érdekeivel is egybeesik, hiszen nagy egyetértésben, akárcsak országos szinten, az itteni önkormányzatban is együtt kormányoz az elkötelezett Fidesz-partner Vajdasági Magyar Szövetség és a szerb államfő Aleksandar Vučić pártja, a Szerb Haladó Párt. Ennek a nagy összeborulásnak az eredménye, hogy egy bizonyos kétes múltú, nemszabadkai Bogdan Laban lett a legutóbbi választásokon a polgármester.

Történetünk főhőse.

A békés, enyhén poros észak-bácskai városban még tikkadt volt az augusztusi pára, amikor egy reggel, mint mennyből a villám néhány plakát riasztotta a gyanútlan és korán kelő szabadkaiakat. Két helyszínt azonosítottak: az egyik plakát abban az utcában virított, ahol a Szerb Haladó Párt helyi irodája van, a másik a Magyarországon is jól ismert Ócskapiac közelében. Lehet, hogy csak ez a kettő volt. Nem fog kiderülni, hiszen a városi közterület szorgalmas dolgozói néhány óra elteltével eltüntették a súlyos politikai üzenetet közvetítő cetliket. Amelyeken ez állt: Bogdane, Bog je ljut. Vagyis:

Bogdán, az Isten dühös.

Egy kis szójáték: a polgármester keresztneve is a bog/isten egyszótagú szóval kezdődik. Nem annyira ütős, mondanák a naivok, de mint utóbb kiderült – telibe talált.

Néhány nap múlva az események megállíthatatlan folyamata már az utcákról a Galéria szállodába helyeződött át. Mellékszál, hogy Szabadka első számú hoteljének a kivitelezője évekkel ezelőtt látványosan fejbe lőtte magát a német/osztrák tulajdonos irodája előtt. Természetesen pénzről, adósságról, ki nem fizetett számlákról volt szó. Utóbb özvegyének és gyermekeinek ki kellett költözni egyemeletes elárverezett házukból, amelyet – nincsenek csodák – a Vajdasági Magyar Szövetség vásárolt meg potom 1,6 millió euróból. Nem kell találgatni: a magyarországi adófizetők pénzéből. Ami errefelé ugyancsak természetes. Mellékszál lezárva.

Polovina a plakátok gyártója?

A Galéria Minhen (München) nevű sörözője előtt szombat este összefut főhősünk, Bogdan Laban, testőrei kíséretében, ahogy az jobb helyeken bevett szokás és egy bizonyos Vladimir Polovina, belgrádi egyetemi oktató, aki egy mulatságon (lakodalom) vett részt és belefutott a pofonba. Előbb azonban a szókimondó polgármester sziporkázó eszmefuttatásának célpontjává vált. Az sem zavarta a szabadkaiak első emberét, hogy Polovina figyelmeztette: hangszalagra rögzíti az elhangzottakat („Rögzíts csak mindent, amit mondtam. Itt van, vedd csak fel. Hogy nem szégyelled magad?”). Egy kis ízelítő a parádés szónoklatból:

„Ülj le, kutya! A seggedet szétrúgom. Az anyádat megb…om. A fiammal foglak szétveretni!”

„Kitépem a torkodat!”

A nyomaték kedvéért a polgármester többször is elismételte közlendőjét, úgyhogy az erről készült hangfelvétel 15 perces lett és a végén dulakodás zaja vehető ki, Laban dallamos hangjának kíséretében:

„Hord el magad a szemem elől! Hord el magad a szemem elől!”.

A magát sértettnek vélt, felpofozott Polovina a rendőrségre sietett, hogy feljelentést tegyen. A rend szabadkai őrei nem voltak restek, azonnal őrizetbe vették és bűnvádi eljárást helyeztek kilátásba ellene. Nem lehet tudni, hogy a plakátok miatt vagy csak mert a polgármesternek mindig igaza van. Mindenesetre Polovina ügyvédje nem nyilatkozik az első bírósági meghallgatásig, amire csütörtökön kerül sor.

Megszólalt a polgármester is, aki beismerte, hogy elragadtatta magát, de ő egy áldozat. A maffia cselszövésének áldozata. Újságírók nem kérdezhették a rendkívüli sajtóértekezleten, így hát maradnak a találgatások. Lemondásra semmi ok, oszoljanak emberek!

Húsz éve halott a hercegnő

0

Húsz évvel ezelőtt, 1997. augusztus 31-én halt meg autóbalesetben Diana hercegnő, Károly brit trónörökös volt felesége.

Diana Francis Spencer 1961. július 1-jén született brit arisztokrata családban, a Lady előnevet 1975-ben kapta meg, amikor apja Spencer grófja lett. Szülei 1969-ben elváltak, ő iskolái elvégzése után gyermekgondozóként dolgozott. 1977-ben egy vadászaton ismerkedett meg a nála tizenhárom évvel idősebb Károly walesi herceggel, akivel 1981. július 29-én a londoni Szent Pál-székesegyházban „az évszázad esküvőjén” fogadtak örök hűséget.

Diana egyik napról a másikra a világ legtöbbet fényképezett asszonyává vált. A félénk és tapintatos hercegnő természetes kedvességével meghódította alattvalói és az egész világ szívét, kiérdemelve „a nép hercegnője” nevet, népszerűségét jótékonysági célokra használta fel. A csillogó felszín mögött azonban boldogtalan nő rejtőzött. Szenvedett a királyi családot gúzsba kötő merev szabályoktól, hagyományoktól, viszonya feszült lett anyósával, II. Erzsébet királynővel.

1982. június 21-én megszületett Vilmos herceg, 1984. szeptember 15-én Harry herceg, de a szülők egyre távolabb kerültek egymástól. Károly az esküvő után is fenntartotta viszonyát titkos, majd egyre kevésbé titkos szerelmével, Camilla Parker Bowlesszal (akit 2005-ben feleségül is vett). A sértett és megalázott hercegnőnél 1984 után depressziós tünetek, öngyilkossági kísérletek és kóros evési rohamok (bulimia) jelentkeztek. Mindebből a nagyközönség egy ideig semmit sem sejtett:

Divatikonnak számított

Lady Di manökennek beillő alakjával és fotogén arcával, elegáns ruhákban gyakran tűnt fel a színes bulvármagazinokban, divatikonnak is számított. A hercegi pár 1992 végén költözött hivatalosan is külön, a válást tizenöt év házasság után, 1996. augusztus 28-án mondták ki. Diana 1995-ben a brit monarchiát alapjaiban megrázó interjút adott, amelyben „kissé zsúfoltnak” nevezte házasságát, „mert hárman voltak benne”.

Diana a válás után elvesztette az „Ő Királyi Felsége” címet, de megtarthatta a „walesi hercegnő” titulust. Élete nem lett könnyebb, a minden lépését követő lesipuskás fotósok, a paparazzik továbbra is a nyomában loholtak. 1997. augusztus 31-én éjszaka is a sajtó szenzációra éhes munkatársai elől menekült barátjával, az egyiptomi milliomos Dodi Fayeddel, amikor autójuk egy párizsi híd aluljárójába csapódott. A balesetben mindketten életüket vesztették, meghalt a sofőr is, csak Diana testőre maradt életben. A hercegnő az egész világot sokkoló halála „kollektív hisztériát” váltott ki hazájában, temetésén több millióan vettek részt. A Spencerek althorpi birtokán, a hatalmas kastélypark tavának közepén, egy kis szigeten helyezték örök nyugalomra.

Halálát máig homály fedi

Élete és halála körülményei iránt azóta sem lankad az érdeklődés, megjelent „igaz története”, könyvet írt inasa és vélt szeretője is. Az összeesküvés-elméletek hívei – élükön Mohamed Fayeddel, Dodi apjával – ontják a feltételezéseket a végzetes balesettel kapcsolatban. A hivatalos és prózai magyarázat, mely szerint a sofőr részegen ült a volán mögé és túl gyorsan hajtott, nem találják kielégítőnek, hanem merényletet emlegetnek. Teóriájukat egy állítólag Lady Di által írt levéllel is alátámasztják, mely szerint a hercegnő attól tartott, hogy szándékosan idéznek majd elő balesetet, mert Károly herceg útjában áll. Úgy vélik, a merényletet a brit titkosszolgálat szervezte meg, mert a házassági terveket szövögető Dodi személyében muszlim ember kerülhetett volna Vilmos herceg, a trón várományosának közvetlen környezetébe. Sőt, időről időre még az az újra meg újra megcáfolt hír is felröppen, hogy Diana a baleset idején már állapotos volt. 2008-ban a londoni felsőbíróság esküdtszéke a hivatalos vizsgálat eredményétől eltérően nem balesetnek, hanem gondatlanságból elkövetett emberölésnek minősítette Diana halálát, amelyért a kocsit üldöző paparazzikat és a sofőrt tették felelőssé.

A hercegnő számtalan alkotást ihletett, Elton John a temetésén előadott Candle in the Wind című dala akkor minden idők legkelendőbb kislemeze lett, született róla regény és zenemű, színházi előadás. Londonban szökőkút őrzi emlékét a Hyde parkban, 2013-ban szobrot kapott Bécsben. Stephen Frears rendező A királynő című filmje a halála utáni feszültségekkel és érzelmekkel teli hétről szól. Életének utolsó két évét dolgozza fel a Diana című angol életrajzi dráma, amelyben a walesi hercegnét Naomi Watts alakította. 2017 nyarán, halála közelgő huszadik évfordulója alkalmából a Chanel 4 brit televízió Diana: In Her Own Words (Diana a saját szavaival) címmel dokumentumfilmet sugárzott. A felhasznált felvételek 1992-1993-ban, a válás bejelentése után készültek, s nem a nyilvánosságnak szánták őket. Diana teljes őszinteséggel beszél elromlott kapcsolatukról, továbbá szerelméről, egy királyi testőrről. A bemutató sokak felháborodását váltotta ki, mert nem találták etikusnak a felvételek bemutatását.

1992-ben Magyarországon járt

Diana minden porcikájában modern nő volt, vállalta önmagát, még gyengeségeit és betegségét is. Fiai is őrzik anyjuk emlékét: Vilmos az ő eljegyzési gyűrűjével jegyezte el Katalin hercegnőt, másodszülött kislányuk megkapta a Diana nevet is. Harry és Vilmos a tragédia közelgő huszadik évfordulójára szobrot állíttat édesanyjuk emlékére Diana egykori, Vilmos és Harry jelenlegi londoni rezidenciája, a Kensington-palota parkjának nyilvánosan látogatható részén. Magyarországon 1990-ben járt a brit trónörökösi pár, Diana 1992-ben jószolgálati tevékenység keretében tartózkodott Magyarországon

 

Egy szerb twitter: Orbán Viktor képe a kávézók falán

„Egyes vajdasági kávézók tulajdonosai Orbán Viktor magyar miniszterelnök képét helyezik el a falon. Biztos, ami biztos, minden eshetőségre felkészülve.“

A szerb bulvármédia, annak is internetes, kevésbé komolyan vehető része cikkezik hetek óta arról, hogy a szerb államfő öccse, Andrej Vučić megjelent a szabadkai Boss étteremben, ahol Csákány Lajos tulajdonosnak „felajánlotta”, hogy bevásárolja magát az üzletbe. A homályos forrásokra támaszkodó híradások szerint ezek után Orbán Viktor magyar miniszterelnököt hívták fel telefonon, aki Aleksandar Vučićnál interveniált, így az üzletből nem lett semmi – írja a Szabad Magyar Szó.

A városi legendát eddig egyetlen hivatalos személy sem cáfolta, vagy erősítette meg, a polgárok azonban beszélnek róla.

Ez a történet szülte a Twitteren egy bizonyos Deda Marko (Márkó apó) bejegyzését:

„Egyes vajdasági kávézók tulajdonosai Orbán Viktor magyar miniszterelnök képét helyezik el a falon. Biztos, ami biztos, minden eshetőségre felkészülve.”

A szabadkai történetnek, mint minden városi legendának egyébként van alapja. A Vreme (liberális hetilap) magazinban is megjelent egy írás és máshonnan is hallani lehet róla, hogy

az államfő fivére üzleti partnereivel sorra keresi fel az ország jól működő vállalkozásait, amelyeknek felajánlja, hogy üzlettárs lenne.

Ha az adott vállalkozó ezt elutasítja, mindenféle felügyelőségek jelennek meg a vállalatban, ha meg belemegy, szépen lassan teljes tulajdonrészét elveszíti – fűzi hozzá a Szabad Magyar Szó.

Elrabolták Ukrajnában a moszkvai állami tévé tudósítóját

0

Elfogta és ismeretlen helyre szállította az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Anna Kurbatovát, a Pervij Kanal (Első Csatorna) elnevezésű orosz állami televízió tudósítóját.

A TASZSZ állami hírügynökség értesülése szerint a tudósítót kitoloncolták Ukrajnából.

 A 29 éves Kurbatovát az ukrán főváros központjában található otthona közelében ültették autóba az SZBU emberei.

A Pervij Kanal közleménye szerint az újságírónőt korábban többször megfenyegették, egyebek között az ukrán függetlenség napjáról készített beszámolója miatt. Kurbatova az ukrán hatóságoknak az újságírókkal szembeni fellépéséről is tudósított.

Az orosz tévécsatorna emlékeztetett rá, hogy Kijev nemrégiben kitoloncoltatta Tamara Nyerszeszjant, az orosz állami rádió és televízió tudósítónőjét is, 2015-ben pedig kiutasította au ugyancsak Pervij Kanal megbízásából dolgozó Alekszandra Cserepnyinát és Jelena Makarovát.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy

az orosz vezetésnek nincs tudomása Anna Kurbatova hollétéről,

de erőfeszítéseket tesz a helyzet tisztázására.

Jelena Gitljanszka, az SZBU szóvivője ostobaságnak nevezte az orosz újságírónő elrablására vonatkozó híradásokat. „Mi nem foglalkozunk emberrablással. Kizárólag az ukrán törvények keretei között lépünk fel” – mondta az RBK elnevezésű orosz hírportálnak nyilatkozva.

Az ukrán belügyminisztérium két, az RBK által megszólaltatott illetékese nem hallott az ügyről.

Kurbatova szombaton felkerült az ukrán Mirotvorec (Béketeremtő) elnevezésű ukrán nacionalista weboldalra, amely az állítólag Ukrajna biztonságát veszélyeztető személyek adatait tartalmazza. Az újságírónőt azzal vádolták meg, hogy ukránellenes propagandát folytatott, valamint manipulálta a társadalmi jelentőségű információkat és tendenciózus módon számolt be az eseményekről.

Románia visszakozik Verespatak ügyében

0

A román kormány nem mond le a verespataki arany kibányászásának lehetőségéről. Erről beszélt a miniszterelnök akkor, amikor megindokolta, miért vonják vissza az UNESCO védett örökséggé nyilvánítás pályázatát. Az aranybánya 17 éve okozta a tiszai ciánszennyezést.

Románia visszavonná az UNESCO-nál azt a pályázatot, amelyet az év elején az előző román kormány kulturális minisztere nyújtott be azzal a céllal, hogy az ENSZ-szervezet nyilvánítsa a világörökség részévé az erdélyi Verespatakot – jelentette be Mihai Tudose román miniszterelnök szerdán.

Ezt azzal indokolta, hogy ha védett örökséggé nyilvánítják a térséget,

akkor végleg lehetetlenné válik az ottani arany- és ezüstkészletek kitermelése.

Tudose szerint a védett örökséggé nyilvánítás kedvezőtlenül érinti Románia érdekeit abban a perben is, amelyet a Verespatakon és környékén nemesfémet kitermelni akaró kanadai Gabriel Resources indított a román állam ellen. A vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel, amiért 15 év huzavona után Bukarest megakadályozta a beruházás megvalósítását.

A Gabriel Resources az erdélyi Érchegységben akarta megnyitni Európa legnagyobb ciántechnológiás, külszíni aranybányáját 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst kitermelése érdekében. A kanadai cég romániai leányvállalata, a Rosia Montana Gold Corporation révén vásárolta meg a bányalicencet, majd mintegy 15 éven át próbálkozott a megnyitáshoz szükséges engedélyek beszerzésével.

A román parlament 2014 júniusában utasította el az aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet.

A verespataki nemesfém-bányászat történetében a mostani cég már a sokadik, amelyik megpróbálkozik a világon sehol se alkalmazott külszíni megoldással, amely rendkívül megterheli a környezetet és a veszélyes ciántechnológián alapul.

Az innen kiinduló tiszai szennyezés 2000. január 30-án történt, amikor a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer köbméter ciánid- és nehézfém-tartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A halálosan mérgező anyag koncentrációja 180-szorosan haladta meg a megengedett határértéket, hatalmas pusztítást végzett az élővilágban. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek, ahol a 40 km hosszan elnyúló ciánfolt két hét alatt vonult le.

Az akkori becslés szerint a Tisza magyarországi szakaszán 1241 tonna hal pusztult el

– írja a Wikipédia.

Magyarország 29,3 milliárd forint kárigényt jelentett be, Románia az Aurult tette felelőssé a szennyezésért, az ottani vizsgálat szerint azonban a katasztrófa „előre nem látható körülmények” következménye. Az Aurul a szokatlanul nagy mennyiségű havazást okolta a történtekért, a cég ausztrál résztulajdonosa, az Esmeralda Exploration elnöke szerint pedig a károkról szóló beszámolók „rendkívül eltúlzottak” voltak.

Miután az Aurul a peren kívüli megegyezésre vonatkozó ajánlatra nem válaszolt,

a magyar állam 2001-ben pert indított.

A Fővárosi Bíróság 2006-ban közbenső ítéletként kimondta, hogy a katasztrófáért az Aurul jogutódja, a Transgold is felelősséggel tartozik. Időközben jogerősen lezárult a Transgold csődeljárása, alperes hiányában a magyar bíróság az eljárást megszüntette.

Beperelték a Rubik-kocka utánzóját

A Rubik-kockát gyártó brit vállalat pert indított a játék utánzatát előállító és forgalmazó amerikai cégek ellen. A társaság a törvénytelen haszon és a károk triplájának megfizetését, továbbá az utánzatok bezúzását követeli. A hamis kockát kevesebb, mint harmadáron kínálja a kereskedő, mint az eredetit.

A Rubik-kockát gyártó londoni Rubik’s Brand Ltd a „világ legkeresettebb kirakós játékát utánzó” Quick Cube értékesítésének leállítását követelve perelte be az ohiói Duncan Toys céget – illetve annak anyavállalatát, a wisconsini Flambeau Inc-et -, valamint a forgalmazó New Jersey-i Toys „R” Us céget.

A manhattani kerületi bírósághoz benyújtott kereset szerint a Duncan terméke, amelynek elemei egy 3x3x3-as kockát alkotnak,

„a Rubik-kocka sajátosságait és külsejét utánozza”,

leszámítva az oldallapok színét és azt, hogy a kis kockák sarkai enyhén lekerekítettek.

A keresetlevél szerint azok a fogyasztók, akik a felperes Rubik-kockájára számítanak, „csalódni fognak, amikor használni kezdik az utánzatot”, ami „visszafordíthatatlan károkat” okoz a Rubik brandnek.

A Toys „R” Us

15,99 dollárért (négyezer forint) kínálja a Rubik-kockát és 4,99 dollárért a Duncan Quick Cube-ját

a honlapján.

A Duncan szóvivője kedden megalapozatlannak nevezte az állításokat, és azt mondta, a vállalat minden erejével azon lesz, hogy megvédje magát. A Toys „R” Us nem reagált a megkeresésre.

A kereset a feltételezett illegális haszon megtérítését és

az elszenvedett károk háromszorosának megfizetését követeli,

valamint az utánzatok megsemmisítését.

Rubik Ernő találmánya, a bűvös kocka, 1976. október 28-án kapott szabadalmi engedélyt, majd nem sokkal később világméretű játékőrületet indított el. A Rubik’s Cube 1980-81-ben több országban az év játéka lett, 1981-ben bekerült a New York-i Modern Művészetek Múzeumának építészeti és dizájngyűjteményébe, 2014-ben beválasztották az amerikai Játékok Dicsőségcsarnokába. Máig nagyjából 100 millió darabot adtak el belőle világszerte.

MTI/FüHü

Nem Harvey volt a legpusztítóbb vihar Amerikában

0

A Harvey trópusi vihar szerdára megerősödött és ismét lecsapott Texasra, de a szomszédos Louisiana államot is teljes erővel sújtotta.

Texas állam legnagyobb városa, Houston környékén a folyók kiöntöttek, a heves esőzések miatt két víztározó a város északi részén túlcsordult, a környéken élők kimenekítése megkezdődött. Texasban tizennyolc főre emelkedett a vihar halálos áldozatainak száma.

Az Egyesült Államok történetében a legsúlyosabb, legtöbb halálos áldozatot követelő hurrikán

1900-ban, Texas államban legalább 8000 embert életét oltotta ki.

Ezt követte 1928-ban egy floridai, 2500 halálos áldozattal járó trópusi szélvihar. A szomorú listában a harmadik a 2005. augusztus 25-29-i, Katrinának keresztelt hurrikán, amely a déli államokban több mint 1800 ember életét követelte. A Katrina okozta áradás következtében New Orleans csaknem teljesen víz alá került, a lakosság zömét kitelepítették. Az anyagi kár elérte a 108 milliárd dollárt.

A Meteorológiai Világszervezet 1953 óta ad nevet a trópusi viharoknak.

Kezdetben kizárólag női nevekkel illették őket, 1978 óta azonban felváltva használják a női és férfineveket. A nevek hatévente ismétlődnek, ám a legnagyobb pusztítást okozó hurrikánok nevét nem használják újra.

Összeállítás az Egyesült Államokban pusztító, emberéleteket követelő hurrikánokról a 2005 augusztusában történt Katrina óta.

  1. szeptember – Az ötös erősségű Rita hurrikán Texas és Louisiana államokban legalább hét ember életét oltotta ki. A szélvihar nyomában áradások, tüzek keletkeztek, több városban napokon keresztül áramkimaradás volt.
  2. október – Floridában a hármas erősségű Vilma trópusi szélvihar öt ember életét követelte.
  3. szeptember – A déli államokban az Ike hurrikán áradásokat okozott, egyes körzetekben egész lakónegyedeket dózerolt le, milliók maradtak áram nélkül. A halálos áldozatok száma megközelítette az ötvenet, a legtöbben Texasban haltak meg.
  4. augusztus – A hármas erősségű, Irén nevű hurrikán vad széllel és szakadó esővel csapott le a keleti partra, Észak-Karolinára és New Yorkra, és több mint 40 ember halálát okozta. New Yorkban leállt a tömegközlekedés is, az alacsonyabban fekvő területekről evakuálták a lakosságot.
  5. augusztus-szeptember – Az egyes erősségű Isaac a déli államokban legalább öt ember életét követelte. Louisianában és Mississippiben súlyos áradás pusztított.
  6. október – Elérte a keleti partokat a Sandy hurrikán, amelyet akkorra poszt-trópusi ciklonná minősítettek át. A szupervihart özönvízszerű eső, hatalmas áradások és jelentős áramkimaradások kísérték. New Yorkban, Washingtonban és Philadelphiában zárva maradtak a hivatalok, üzletek, iskolák, megbénult a közlekedés. Több mint 70 ember halt meg.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK