Érdekes

A fegyvergyárosok profitáltak, a kaszinók szívtak a vérfürdő után

0

Míg egyesek a fegyver eladások szűkítéséről álmodoznak a fegyvergyártó cégek extra profitot zsebelnek be.


Hét százalékkal ugrottak meg a fegyvergyártó cégek részvényei miután kiderült, hogy az Egyesült Államok legnagyobb vérfürdőjét okozta egy fegyver mániás nyugdíjas Las Vegasban. 60 halott és több mint 600 sebesült, ez rekord! Mint ahogy az is, hogy a rendőrség mennyi fegyvert talált még a gyilkos nyugger különböző raktáraiban. A Sturm Ruger és az American Outdoor Brands (ez utóbbi gyártja a legendás Smith&Wesson fegyvereket) talán kissé lejjebb csúsztak a New York-i tőzsdén, de végül a fegyvergyárosok dörzsölik a kezüket: a biznisz újra beindul!
 

Ugyanez történt  2012-ben amikor gyerekek váltak a vérfürdő áldozatává egy elemi iskolában Newton városában Connecticutban. Húsz 6-7 éves gyerek és hat felnőtt halt meg akkor. Obama elnök megkísérelte elővezetni régi ötletét: korlátozzák a fegyverek eladását az Egyesült Államokban! Pillanatok alatt kiderült: erre semmi esély sincs! Miért? Mert sokan megrémülnek egy vérfürdő után, és maguk is szaladnak a fegyver boltba, hogy bevásároljanak. Az iszlamista terrorizmus csak ráerősít erre a hatásra. Ennél is fontosabb az, hogy a fegyvergyárosok lobbija hihetetlenül erős Washingtonban. Különösen sok republikánus honatya támogatja őket, de vannak szép számmal demokraták is. Most épp egy olyan törvényt készítenek elő, mely lehetővé teszi, hogy valaki legálisan viselhessen fegyvert olyan államban is, mint például Kalifornia, ahol a helyi törvények ezt tiltják. A republikánus többség keresztül fogja nyomni a törvényt annak ellenére, hogy a vérfürdő Las Vegasban mindenkit megrázott. Egy kis vita a Kongresszusban persze jót tesz az üzletnek: sokan megijednek, hogy a korlátozások jönnek és gyorsan bevásárolnak – „amíg még lehet!” Trump elnök ugyan azt mondta a vérfürdőről, hogy maga a gonosz munkálkodott ott. El is látogat szerdán Las Vegasba, de esze ágában sincs kiábrándítani hűséges szponzorait, a fegyvergyárosokat. Továbbra is kiáll amellett az USA elnöke, hogy a szabad amerikai ősi joga a fegyver, és ennek megszerzésében őt korlátozni nem szabad még akkor sem, ha Las Vegasban egy nyugdíjas 60 emberrel végzett és több mint hatszázan megsebesített.

A fegyvergyárosok tehát dörzsölhetik a markukat, de a kaszinók részvényeinek árfolyama esett a tőzsdén.

Visszaesésre számítanak a turizmusban is, hiszen végülis egy country koncert résztvevői váltak a vérfürdő áldozatává. Már annak idején is azért lett a kaszinó világ központja, mert Bugsy Siegel, aki New Yorkban Lucky Luciano és Meyer Lansky hűséges gengszter társa volt, felfedezte: Nevada államban mindent szabad!

Kaszinózni, vagy fegyvert tartani nem gond Nevadában, melyet a gyilkos nyugdíjas is ezért választott otthonául.

Las Vegas alapítóját Bugsy Siegelt is lelőtték, mert át akarta verni a maffiát, de a kaszinó város a vérfürdőig virágzott. Most azonban Las Vegasnak PR kampányt kell indítania, hogy ne mindenkinek a vérfürdő ugorjon be a város nevéről …

Gusztustalan megjegyzése miatt kirúgták a CBS televízió alelnökét

0

Hayley Geftman-Gold a közösségi médiában azt írta: nem tud együttérezni a Las Vegas-i tömegmészárlás áldozataival, mert a country zene kedvelői többnyire fegyverrel hadonászó republikánusok.

Hayley Geftman-Gold, aki egyúttal a CBS jogtanácsosa is volt, még hétfő éjjel bocsánatkérő közleményt adott ki, amelyben „védhetetlennek” nevezi saját kijelentését, melyet „őszintén sajnál”. Az elbocsátott CBS-alelnök világossá teszi, hogy „szégyenletes” bejegyzése nem tükrözi korábbi munkaadója, kollégái, családja és barátai nézeteit, sőt, még a saját nézeteit sem. – Ennek az értelmetlen erőszaknak a legmélyebb együttérzést kell kiváltania – mondta Geftman-Gold.

A CBS a Fox News hírcsatorna megkeresésére leszögezte: Geftman-Gold körülbelül egy évet töltött a cégnél, megsértette a vállalat normáit, és többé már nem a CBS alkalmazottja. A szóvivő hangsúlyozta, hogy az elbocsátott alelnök nézetei mélyen elfogadhatatlanok a CBS valamennyi munkatársa számára, egyúttal együttérzését fejezte ki a tragédia sebesültjeinek és az áldozatok családtagjainak.

New York állam ügyvédi kamarája hétfőn petíciót fogalmazott meg, amelyben elítélte Geftman-Gold helytelen szakmai viselkedését. A petíciót hétfőn késő estig mintegy ezren írták alá.

Öt napig ünneplik Che Guevarát Bolíviában

0

Bolívia ötnapos állami rendezvénnyel emlékszik meg Che Guevaráról, a kommunista forradalmár meggyilkolásának 50. évfordulója alkalmából.

Az ünnepélyes rendezvények csütörtökön kezdődnek, csúcspontjukat október 9-én Vallegrande városában érik el a tervek szerint, a szintén szocialista kormányzattal rendelkező Kuba és Venezuela alelnökeinek résztvételével. Vallegrande arról híresült el, hogy először itt temették el Che Guevara földi maradványait.

Morales hétfői beszédében egyben megpróbált a bolíviai katonaság és Guevara emléke közt azzal közvetíteni, hogy kijelentette: „az antiimperializmusból született” a dél-amerikai ország hadserege, amely lépten-nyomon elkíséri őt majd az ünnepségen.

A dél-amerikai állam hadseregének több egykori tagja viszont bojkottálná a forradalmár tiszteletére rendezett ünnepélyt. Ők ugyanis arra emlékeztettek, hogy Guevara és gerillái véres harcot vívtak a bolíviai hadsereggel.

Nem sokkal korábban több magas rangú volt katonai is elégedetlenségét fejezte ki a marxista forradalmárnak juttatott tiszteletadás miatt. „Nem veszünk részt (az ünnepségen), mert politikai indíttatású rendezvényről van szó” – jelentette ki Mario
Moreira a Pagina Siete című lapnak, aki a Che Guevarával szemben harcolt bolíviai katonákat képviseli. Hozzátette: „az államnak inkább az lenne a kötelessége, hogy minket éltessen, hiszen mi védtük meg a hazát”.
A legendás forradalmár Che Guevara 1967. október 8-án került a bolíviai hadsereg fogságába, és egy nappal később bírósági tárgyalás nélkül agyonlőtték.

Legalább 58 halott a Las Vegas-i terrortámadásban

0

Egy 64 éves férfi nyitott tüzet fesztiválozókra egy szálloda 32. emeletéről. Legalább 58-an meghaltak, 500-nál is többen megsebesültek. Ez volt az Egyesült Államok történetének legtöbb halálos áldozattal járó lövöldözése. A merénylő öngyilkos lett.

500-nál több embert vittek kórházba a rendőrség becslése szerint. Legalább 58-an meghaltak, de

az áldozatok száma még emelkedhet,

mert több sérült életveszélyben van. Azt még nem tudni, hányan sérültek meg a lövöldözésben, és hányan a menekülés közben kialakult káosz miatt.

Egy háromnapos fesztivál utolsó napján történt a mészárlás. A fesztivált a Mandalay Bay szállodával szemben, egy üres területen tartják. Több ezren voltak.

A countryzene sztárja, Jason Aldean lépett fel, amikor helyi idő szerint este 10 körül lövöldözést lehetett hallani.

A szálloda 32. emeletéről nyitott tüzet valaki a tömegre. Később kiderült, a merénylő a 64 éves Stephen Paddock volt.

Perceken keresztül tartott a lövöldözés.

Az amerikai lapoknak és tévéknek nyilatkozó szemtanúk közül volt, aki arról számolt be, hogy hallani lehetett a lövéseket a Mandalay Bay felől, sőt, a villanásokat is látták.

A Reutersnek egy fesztiválozó azt mondta, hogy

először sokan azt gondolták, tűzijátékot hallanak, aztán viszont látták az embereket a földre zuhanni.

Volt, aki szerint legalább száz lövést lehetett hallani.

Egy másik szemtanú a CBS-nek arról beszélt, hogy először ők is tűzijátéknak hitték a merényletet, de aztán a mellette álló lány egyszer csak a hasához kapott és összeesett, hirtelen mindene véres lett, erre pedig menekülni kezdtek.

Volt, aki arról beszélt, hogy sikoltozó emberek között rohantak, miközben több százan hevertek a földön.

Több ezren menekültek pánikban a helyszínről,

közülük többen a közeli repülőtér felé, jelentések szerint áttörték a kerítést és a kifutópályákra rohantak.

A rendőrök lezárták a Las Vegas Boulevard-t, és egy időre a repülőteret is. A szállodában lévő terroristára pedig kommandósok törték rá az ajtót, de addigra már öngyilkos lett.

Egyelőre nem tudni, miért lövöldözött,

úgy tudni, nincs kapcsolata fegyveres csoportokkal. Testvére, Eric Paddock azt mondta a Reutersnek, hogy nem tudják, mi történhetett.

Stephen Paddock Las Vegastól mintegy 100 kilométerre, egy Mesquite nevű kisvárosban lakott, egy főleg nyugdíjasoknak épült lakóparkban. Egy 62 éves nő, Marilou Danley is ugyanerre a címre volt bejelentve, őt keresni is kezdték a rendőrök. Sokáig nem tudták, neki mi köze volt a támadáshoz, de aztán felvette a rendőrökkel a kapcsolatot, és kiderült, hogy nincs is az országban. A CNN szerint nem gyanúsítják semmivel.

A merénylőről eddig nem sokat tudni.

Korábban kisebb kihágások miatt került kapcsolatba a rendőrséggel. Terrorista szervezetekhez nem volt köze, de ahogy Joseph Lombardo megyei seriff mondta: nem tudni semmit a gondolatvilágáról. Az biztos, hogy rengeteg fegyver volt a szobájában. Mindenesetre az Iszlám Állam hírügynöksége azt közölte, a merénylő „az ő katonájuk” volt, és néhány hónapja áttért az iszlámra.

A Las Vegas-i mészárlás Amerika történetének legtöbb halálos áldozattal járó lövöldözése. Az eddigi legtöbb áldozat tavaly júniusban az orlandói Pulse klubban történt lövöldözésben volt. Ott 49-en haltak meg.

Pénzt kapnak a menekültek, ha hazamennek meghalni

0

25 ezer ausztrál dollárt ígér Ausztrália kormánya minden egyes rohingyának, ha visszatér Mianmarba, ahonnan korábban elmenekült.

Ez szép pénz : 16770 euró, valóságos vagyon egy migránsnak, aki a Manus szigeten egy menekült táborban él. Ez a sziget Papua-Új Guineahoz tartozik, de Ausztrália tart itt fenn menekült tábort azoknak a migránsoknak, akiket nem akar befogadni.

Malcolm Turnbull konzervatív kormányzata egyáltalán nem kíván migránsokat befogadni.

Sőt a menekült táborokat is szeretné minél előbb kiüríteni. A rohingya kisebbség tagjai Mianmarból, az egykori Burmából menekültek ide. Ausztráliával összeköti őket a közös brit gyarmati múlt. A muzulmán rohingya kisebbséget ugyanis az angolok telepítették le a buddhista többségű Mianmarban, ahol sohasem kedvelték őket igazán. A diktatúra idején még az állampolgárságot is megvonták a több mint egymilliós rohingya kisebbségtől.

Augusztusban pedig megkezdődött a szisztematikus üldözés: a hadsereg tűzzel és vassal pusztítja a rohingya falvakat Mianmarban.

Több mint félmillió rohingya a szomszédos Bangladesbe menekült, sokan érkeztek Thaiföldre és Malajziába is. Néhányan még az ausztrál menekült táborba is eljutottak.

Mi lesz ezután ?Az ENSZ főtitkára ma beszél a közgyűlés előtt a tarthatlan helyzetről. Aung San Suu Kyi asszony Mianmar névleges vezetője nem ment el a közgyűlésre, mert fél a bírálattól. Korábban ugyanis Nobel békedíjat kapott, mert bátran szembeszállt a katonai diktatúrával. Most azt ígéri a rohingya kisebbség tagjainak: vissza jöhetnek Mianmarba!

Csakhogy a szép szavak és a hadsereg brutális fellépése nincsenek épp szinkronban. Így nagy kérdés, hogy az ausztrál menekült táborban vegetáló rohingya migránsok közül hányan fogadják el az ausztrál kormány ajánlatát: visszatérnek-e meghalni teli zsebbel oda, ahonnan elmenekültek, Mianmarba?

Mohamed-karikatúra a dán bevándorlási miniszter háttérképe

0

Inger Stojberg azt a karikatúrát tette ki a Facebook-oldalára, amely 2005-ben óriási vitákat kavart az egész világon. Az akcióval a bevándorlási és integrációs miniszter egy dán múzeum döntése ellen tiltakozik.

„Szégyen, hogy a múzeum nem teszi ki a Mohamed-karikatúrákat a blaszfémia kiállításán! Természetesen tiszteletben tartom a múzeum döntését, de szégyenletesnek tartom azt a szólásszabadság szempontjából”- írta a dán bevándorlási miniszter a kedden közzétett posztban. A szöveg mellé egy képernyőképet is kitett iPadjának hátteréről, és ezen az egyik, 11 éve elhíresült Mohamed-karikatúra látható.

A karikatúrákat 2005-ben publikálta a Jylland Posten nevű dán lap, és mivel Mohamed próféta ábrázolását a muszlimok szentségtörésnek tartják, életveszélyesen megfenyegették a karikaturistát, akit sokáig a rendőrség védett egy potenciális terrorakcióval szemben. Az eset heves tiltakozást váltott ki a dániai muszlimok körében és az iszlám világban is, és három dán nagykövetséget is megtámadtak a vallásgyalázónak tartott képek miatt. 

Inger Stojberg a posztban azt írta, hogy

a karikatúra arra emlékezteti, hogy Dánia olyan ország, ahol szólásszabadság van, ezért használja háttérképnek.

A miniszter szerint az országnak büszkének kellene lennie a Mohamedről készült karikatúrákra.

Szaúd-Arábiában a jövőben a nők is vezethetnek autót

0

Szalman király már aláírta a rendeletet, de az csak jövőre lép érvénybe a ramadan után. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy a szebbik nem tagjai megszerezhessék a jogosítványt. Eddig azokat a nőket, akik külföldön jogosítványt szereztek és otthon autót vezettek, letartóztatták és megbüntették Szaúd-Arábiában.

A sivatagi királyságban nagy az öröm a hölgyek körében, akik az idős Szalman királytól nem számítottak ilyen merész lépésre. Szaúd-Arábia még fényévnyi távolságban van a női egyenjogúságtól, de ezzel a lépéssel népszerűséget szerzett otthon és külföldön.

Mindez része annak a nagy reform programnak, melyet a trónörökös, Mohamed ben Szalman jelentett be korábban. Ez a Vision 2030. A lényege Szaúd Arábia modernizációja: az ultrakonzervatív wahabbita befolyása mérséklése a társadalomban és a gazdaságban a teljes függés felszámolása az olaj exportjától. Ugyanakkor a szaúdi monarchia meg akarja őrizni a teljhatalmat:

több mint egy tucat mérsékelt ellenzéki személyiséget vettek őrizetbe a napokban.

Ők alkotmányos monarchiát kívánnak teremteni Szaúd-Arábiában, ahol a trónörökös modernizációt akar, de nem kívánja kiengedni a kezéből a hatalmat.

Trump elnök sietett gratulálni a szaúdi uralkodónak. Amikor a Trump házaspár nemrég Szaúd-Arábiában járt, akkor az ultrakonzervatív wahabbita szekta bírálta Melania Trumpot, mert nem fedte el fejét, ahogy azt egy nőtől a muzulmán világban elvárják. Az Egyesült Államok több mint 70 éve Szaúd-Arábia stratégiai szövetségese. Még Roosevelt elnök állapodott meg abban Szaúd királlyal, hogy az amerikai hadsereg garantálja az uralkodó hatalmát, ha cserébe biztos lehet abban, hogy az olcsón kitermelhető szaúdi olaj folyamatosan áramlik az Egyesült Államokba.

Robbanások egy ukrajnai katonai raktárban

0

Robbanássorozat történt kedden késő este Ukrajnában egy katonai raktárban, ami miatt az egész környéket evakuálták.  

Az ukrán belügyminisztérium közlése nem említ áldozatokat. A szóban forgó fegyver- és lőszerraktár az ország középső részén, Kalinovka városának közelében van, Kijevtől 250 kilométerre délnyugatra.

A raktárban 188 ezer tonna lőszer volt.

A hatóságok biztonsági megfontolásból az egész várost és még a környező falvakat is kiürítették.

Az idén ez már a harmadik ilyen eset Ukrajnában: márciusban és szeptemberben is robbanások voltak lőszerraktárakban.

Meghalt az álhírek királya

0

Holtan találták otthonában Paul Hornert, aki kitalált híreivel valamelyest befolyásolhatta a tavalyi amerikai elnökválasztást – adta hírül szerdán az AP amerikai hírügynökség.

Horner 38 évet élt, phoenixi otthonában, az ágyában érte a halál. Bár a férfi már szeptember 18-án elhunyt, halálának oka még nem tisztázott. Rendőrségi közlés szerint a helyi halottkém laboreredményekre vár.

Horner egyik legemlékezetesebb álhíre az volt, amely szerint a titkosszolgálat egyik embere Barack Obama volt elnökről „felfedte”, hogy homoszexuális és radikális muzulmán. Egy másik „vezető” híre az volt, amikor a Donald Trump és Hillary Clinton között dúlt elnökválasztási kampányban történetet kerekített arról, hogy

Barack Obama elnök betiltaná az amerikai himnuszt,

amivel republikánus szavazók garmadáját bőszítette fel és állította Trump oldalára.

Horner később azzal hetvenkedett a The Washington Post című amerikai lap riporternőjének, hogy ő juttatta be a Fehér Házba Donald Trumpot. „A jobboldaliak falták az információimat. Az emberek manapság határozottan egyre butábbak, már senki nem ellenőriz semmit, és ez félelmetes” – mondta a lapnak.

Választási siker után szakadás: kilép az AfD-ből a párt egyik társelnöke

0

Távozik pártjából az Alternatíva Németországnak (AfD) egyik társelnöke, Frauke Petry, és a párt észak-rajna-vesztfáliai vezetője – jelentették kedden német hírportálok.

A beszámolók szerint Frauke Petry Drezdában ismertette, hogy lemond a szászországi tartományi gyűlés (Landtag) AfD-frakciójának vezetői tisztségéről. Vele tart a képviselőcsoport helyettes vezetője és a frakcióigazgató is. Hozzátette, hogy a pártból is távozik majd. A kilépés pontos időpontjáról nem beszélt, és azt sem közölte, hogy tervezi-e egy új párt megalapítását.

A Rehinische Post című lap értesülése szerint

elhagyja a pártot férje, Marcus Pretzell is,

aki eddig az AfD Észak-Rajna-Vesztfália tartományi szervezetét és az ottani Landtagban működő AfD-frakciót vezette. Vele tart az egyik képviselő is, a 16 tagú frakció létszáma így két fővel csökken.

Sajtóértesülés szerint

szakad a párt Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi frakciója is,

az Ostsee Zeitung című lap úgy tudja, hogy a schwerini Landtag 18 tagú AfD-frakciójából négyen lépnek ki.

Az AfD a 16 tartomány közül 13-ban rendelkezik helyi törvényhozási képviselettel, és a vasárnapi választáson a szövetségi parlamentbe (Bundestag) is bejutott, a szavazatok 12,6 százalékával a harmadik legnagyobb erőként debütál.

Frauke Petry a Bundestag-választáson egyéni mandátumot szerzett, a szászországi AfD pedig szövetségi összevetésben a legjobban teljesített,

a szavazatok 27 százalékát összegyűjtve valamennyi vetélytársát megelőzte.

Azonban a társelnök hétfőn bejelentette, hogy tartalmi nézeteltérések miatt nem csatlakozik pártja képviselőcsoportjához a szövetségi parlamentben. Kifejtette, hogy az AfD-nek

„konzervatív reálpolitikát”

kell folytatnia, és azon kell dolgoznia, hogy kormányképessé váljon és hatalomra kerüljön a következő Bundestag-választáson.

Mint mondta,

az AfD szavazóinak kétharmada csupán a többi párttal szembeni elégedetlenségből, tiltakozásból szavazott rájuk,

és nem az AfD programja miatt. Egyedül „protesztszavazókra” pedig nem lehet felépíteni a „konzervatív újrakezdés” politikáját, amelyre Németországnak szüksége van.

Frauke Petry hónapok óta egyre inkább elszigetelődött pártjában,

ezt mutatja, hogy az áprilisi programalkotó kongresszus elutasította Frauke kezdeményezését, miszerint az AfD-nek a rendszerkritikus, „fundamentális ellenzékiség” helyett

a „reálpolitika” irányát kell követnie, hogy középtávon koalícióképessé váljék.

Az AfD-nek – a távozó társelnököt nem számítva – 93 tagú frakciója lesz a 709 fős Bundestagban. A képviselőcsoport kedden kezdte el kétnaposra tervezett alakuló ülését. Frakcióvezetőnek várhatóan a párt kampányát úgynevezett csúcsjelölti tisztségben vezető két politikust, Alice Weidelt és Alexander Gaulandot választják meg. Ők az ülés előtt azt mondták, egyelőre nem tudják, hogy bárki is követi majd Frauke Petry példáját és kilép a frakcióból, de nem számítanak erre.

MTI/FüHü

 

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK