Érdekes

Nagy üzlet, kérdés, mennyire legális

0

Összesen 1,15 millió dollárt számlázott az izraeli NSO cég azután, hogy a Pegazus kémszoftvere megfigyelt 10 iPhone-t. Nem rossz üzlet, de mi van akkor, ha a kémszoftver rossz kezekbe kerül? Ennek járt utána a Haaretz munkatársa.

 

A lap munkatársának nem okozott túlságosan nagy gondot, hogy kiderítse: az izraeli Herzlijában bejegyzett céget a katonai hírszerzés ifjú veteránjai hozták létre. A katonai hírszerzés 8200-as jelzésű elit alakulatának három tisztje alapította meg az NSO-t, amelynek egyetlen terméke van: a Pegasus. A szoftver nem ismer lehetetlent: minden okostelefont képes lehallgatni és ráadásul úgy, hogy a megfigyelt személy ebből nem vesz észre semmit sem.

Régebben Uzi géppisztolyt adtunk el a világnak most pedig a Pegasus kémprogramot

–büszkélkedik az NSO, amely ma is a hadügyminisztérium ellenőrzése alatt működik. A hadügy pedig ragaszkodik ahhoz, hogy külföldön is csak olyan államok hivatalos hatóságai kapjanak a szoftverből, amelyek nemzetbiztonsági szempontból nem jelenthetnek kockázatot. Ez az alapelv, de mi van akkor, ha az illető állam hivatalos hatóságai úgy viselkednek, mint a gengszterek?

A kínos példa Mexikó. Eltűnt 43 diák, akiket minden valószínűség szerint megöltek és elástak. A rendőrség széttárta a karját. Megvádolta a kartelleket, majd nem csinált semmit. Újságok és emberi jogi szervezetek kezdtek el kutakodni, és feltették a kellemetlen kérdést: vajon a rendőrök azért nem találják a diákokat, mert maguk is nyakig sárosak az ügyben? Erre a rendőrök aktivizálták magukat. Bevetették a csodafegyvert, a Pegasus kémprogramot. Ám tévedés ne essék, nem a maffia, hanem a sajtó és az emberi jogi szervezetek ellen. A kínos ügyet megírta a New York Times is.

Erre visszalépett a nagybefektető, az amerikai Blackstone, amely korábban megpróbálta megvenni az NSO 40%-át. Egy másik amerikai befektető csoport, a Francisco Partners már részesedést szerzett a nagy üzletben. Pénzügyi problémái tehát az NSO-nak nincsenek, etikaiak annál inkább.

De hát Edward Snowden botránya már megmutatta, hogy a hírszerzés – a világon mindenűtt – elég könnyen túlteszi magát ezen.

A Pegazus program tehát tovább száguld újabb sikerek felé mindaddig, amíg meg nem találják ellene az okostelefonok hatékony védelmét.

Felfegyverzi az újságíróit egy Putyint bíráló lap

0

Erről nyilatkozott az Eho Moszkvi nevű rádióban a Nyezaviszimaja Gazeta lap főszerkesztője. Dimitrij Muratovnak nem volt nehéz megindokolnia döntését hiszen az Eho Moszkvi népszerű műsorvezetőjét nemrég nyakon szúrta egy „elmebeteg” a rádió folyosóján.

Az idézőjel azért indokolt, mert az ellenzéki újságírók azt gyanítják, hogy a férfit a titkosszolgálat manipulálta és biztatta fel a támadásra a népszerű ellenzéki újságírónővel szemben. Dimitrij Peskov, Vlagyimir Putyin szóvivője természetesen hallani sem akart arról, hogy a támadáshoz a hatalomnak köze lehetne. Azt is közölte: bárkit megtámadhat egy elmebeteg, az állam sajnos nem tudja őt megvédeni.

Ha az állam nem véd meg, akkor felfegyverzem az egész newsroom-ot

– jelentette ki a Nyezaviszimaja Gazeta főszerkesztője. A lap sok jeles munkatársat veszítette el a hatalom támadásai miatt. A legnevesebb közülük Anna Politkovszkaja újságírónő volt, aki leleplezte Putyin csecsenföldi politikájának brutális oldalát.

Azt, hogy milyen fegyvert kapnak a veszélyes helyzetben levő riporterek az ellenzéki lapnál nem árulta el a főszerkesztő, de valószínűleg gázpisztolyról van szó, amely gumilövedékkel ártalmatlanná teszi a támadót, de nem öli meg.

A legendás Kalasnyikov géppisztolyokat gyártó cég máris felajánlotta, hogy 10% kedvezményt ad a lapnak.

Ingyenesen ki is képzik az újságírókat a fegyverek használatára és tanácsadó szolgálatot is működtetnek, hogy segítsenek a nehéz helyzetben levő ellenzéki sajtón Oroszországban.

78 év után kértek bocsánatot egy holokauszt-túlélőtől

Sírtam amikor a hosszú levelet végigolvastam – mesélte a 92 éves Peter Hirschmann, akitől a házukat elfoglaló német család unokája 78 év után kért bocsánatot.

Hirschmann azok közé a német zsidók közé tartozik, akik túlélték a holokausztot, a nácik viszont kifosztották a családját. Javaikat árverésre bocsátották, és impozáns házuk is olcsón talált új tulajdonosra Nürnbergben.

Doris Schott-Neuse nagyszülei a zsidók vagyonának kisajátítása idején szerezték meg a szép házat, és az unokát kísérteni kezdte a múlt, mikor rájött, hogyan került családja birtokába. Hosszas utánajárás után felderítette Peter Hirschmann címét, és levélben kért tőle bocsánatot.

„Úgy éreztem, hogy felelős a családom azért, ami vele és a családjával 78 éve megtörtént. Szerintem a múltat nem elfelejteni kell, hanem feldolgozni” – nyilatkozta Doris Schott-Neuse.

A 92 éves Peter Hirschmann válaszlevelében megköszönte a késői bocsánatkérést, és azt tanácsolta az unokának, hogy semmiképp se kísértse családja múltja. Hirschmann szerint ugyanis túl kell lépni a múlton, ha élni akarunk.

Sofőr nélküli busz Németországban

0

Újabb jelentős előrelépés történt a sofőr nélküli járművek történelmében: Németországban egy buszt már nem a buszsofőr, hanem a program vezeti.

A Bajorországban fekvő Bad Birnach fürdőhelyen egy sofőr nélküli buszjárat indult. Az elektromos motorral közlekedő busz tizenöt kilométeres sebességgel halad egy olyan szakaszon, ahol az engedélyezett maximális sebesség 30 kilométer/óra. Ebből kifolyólag a nyolc perces út alatt az utasoknak van alkalmuk nyugodtan nézelődni. Mindössze három megálló van: a fürdőhely bejárata, a belváros központja és a vasútállomás.

A sofőr nélküli busz kifejlesztését a Deutsche Bahn finanszírozta. A vállalat igazgatója szintén részt vett az első úton és jelezte:

ha beválik a kísérlet és a busz minden különösebb gond nélkül közlekedik, akkor további fejlesztések várhatóak.

A busz a francia-német együttműködés újabb gyümölcse, hiszen egy kis francia startup cég írta a robot sofőr programját. Az Easy Mile programja olyan utakra szól, ahol viszonylag kicsi a forgalom és a jármű útja nagyon szabályos. Más vasútállomásokon is használni akarják majd az elektromos buszt, amely megoldhatja az összeköttetést a pályaudvar és a városok főbb csomópontjai között.

Ha pedig valamilyen rendkívüli esemény történik, amely nem szerepel a robotsofőr programjában, akkor ott a távirányító, amellyel a busz vezetését egy ember veszi át. Egy ilyen esemény valószínűsége egy kisvárosban a nullához közelít, ezért is itt tesztelik.

Új fegyverrel a klímaváltozás ellen vívott háborúban

Az emberiség évenként 40 trillió kilogrammnyi szén-dioxidot állít elő, amely komoly problémát jelent a globális felmelegedés tükrében. Azonban nemrég kifejlesztettek egy új módszert, amellyel megoldható lenne a nagy mennyiségű szén-dioxid tárolásának kérdése. Csak sajnos roppant költséges eljárásról van szó. 

A svájci központú Climeworks egy új módszert dolgozott ki arra, hogy a Föld légköréből kivont szén-dioxidot a föld alatt tárolják. Ennek tesztelése Izlandon kezdődött meg, a Reykjaviktól 15 kilométerre fekvő Hellisheidiben lévő erőműben, ahol már 2007 óta végeztek az üvegházhatást okozó gáz tárolásával kapcsolatos kísérleteket.

Az eljárás lényege, hogy vízben tárolják a szűrőkkel és ventillátorokkal átmozgatott szén-dioxidot. Ezek a tartályok közel 1000 méter mélyen helyezkednek el, ahol a szén a bazaltos kőzettel reagál, s így szilárd ásványi formát vesz fel. A technológia egyelőre nem alkalmas a tömeges alkalmazásra. A Climeworks kezdetben évente mindössze 50 tonna légköri szén-dioxid kivonását tervezi.

Az eljárás folyamata: Forrás: Quartz. Forrás: Quartz.

„A szén nagy része már két évvel rövidebb időszak alatt szilárd halmazállapotot vett fel, ami évszázadokkal gyorsabb, mint ahogyan azt eredetileg vártuk”

– nyilatkozta Edda Aradottir a közös izlandi-svájci projekt vezetője.

Jan Wurzbacher, a Climeworks alapító-igazgatója abban reménykedik, hogy a különböző kormányok támogatásának köszönhetően majd a jövőben kevesebb mint 100 dollárba fog kerülni egy köbméternyi szén tárolása. Ugyanúgy bízik az Európai Unió anyagi támogatásában is, mivel Brüsszel 2016-ban, csak a fejlődő országok esetében 20,2 milliárd euróval járult hozzá az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez.

Egyelőre még nem mindenki vélekedik pozitívan az új eljárásról. A kritikusok azt róják fel, hogy rendkívül költséges a projekt: a vállalat 2050-ig 10 milliárd tonnányi  CO2-t akar megkötni, de ez csak évenként 500 milliárd dollárba kerülne. Ezért a szkeptikusok szerint sokkal hasznosabb és kifizetődőbb lenne, ha inkább fák ültetnének, illetve az üvegházgáz-kibocsátást csökkentenék.

Rövid videó a projektről:

Putyinéknál 24 milliárd dollár?

0

A Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió, amely Prágában székel és a legnagyobb szerkesztősége továbbra is az orosz, cikket közölt az orosz elnök belső körének hatalmas vagyonáról.

Egy nemzetközi gazdasági vizsgáló (ellenőrző?) csoport jelentése szerint Putyin „belső köre” 24 milliárd US-dollár vagyon felett rendelkezik. A kör tagjai Putyin családja, rokonsága, gyermekkori barátai. Van köztünk két nagyon gazdag barát: egy hentes és egy csellista – vagyonuk közel egy milliárd dollár. Hogy vagyonuk miből lett, senki sem tudja. Offshore cégekről és „panamai” kapcsolatokról is ír a vizsgáló csoport. Kiemelve, hogy „papíron és jogilag” Putyinnak szinte semmije sincs.

Nem dolgozhat nagy divatlapoknak a zaklatással vádolt sztárfotós

0

Nem dolgozhat többé a vezető divatmagazinoknak, például a Vogue-nak és a Glamournak a szexuális zaklatással vádolt sztárfotós, Terry Richardson, miután a Condé Nast International amerikai médiacsoport megszakított vele minden kapcsolatot.

A csoport 143 magazint ad ki, köztük a Vogue-ot, a Glamourt, a GQ-t, a Vanity Fairt és a Wiredöt.

Terry Richardson számos sztárral készített erotikus tartalmú fotókat, ő rendezte Miley Cyrus Wrecking Ball és Beyonce XO című videoklipjét is. Miley Cyrus, aki meztelenül is feltűnt a klipben, később arról beszélt, már megbánta, hogy ebbe belement.

Több modell panaszkodott arra, hogy a fotós szexuálisan zaklatta őket: volt, akit fogdosott, mások előtt meztelenre vetkőzött. 2014-ben például Emma Appleton brit modell írt arról, hogy

Richardson szexért cserébe kínált Vogue-fotózást.

Az eset után petíció indult annak érdekében, hogy a vezető magazinok ne alkalmazzák a fotóst. A vádak miatt az amerikai Vogue egyébként már 2010 óta nem dolgozott vele.

Richardson mindig tagadta, hogy bárkit szexuálisan zaklatott volna. Most kiadott közleményében, melyet a BBC idéz,  azt írja: köztudott volt, hogy erotikus töltetű képeket készít, de azt állította, hogy modelljei akarata ellenére sohasem tett semmit, szerinte közös megegyezéssel vettek részt a munkában.

A Condé Nast elnökhelyettese, James Woolhouse most körlevélben tájékoztatta a magazinokat a fotós menesztéséről. Azt írta, hogy a Richardsontól megrendelt és elkészített fotók, amelyeket még nem publikáltak,

már nem kerülhetnek bele a lapokba,

más képekkel kell azokat helyettesíteni.

A lépésre azt követően került sor, hogy a Weinstein-ügy nyomán rengeteg szexuális zaklatási botrány derül ki, így előtérbe kerültek a fotós ügyei is. A magyar fejleményekről többek között itt és itt olvashat.

Nyakon szúrták a Putyint bíráló műsorvezetőt

0

Az Eho Moszkvi rádió székházában támadták meg a 32 éves Tatyjana Felgenhauert, aki egy népszerű reggeli műsort vezet, melyben gyakran bírálja Oroszország elnökét.

A rádióst hétfőn, ebédidőben támadta meg egy férfi, aki betört a rádióba, átküzdötte magát a biztonságiakon és nyakon szúrta Felgenhauert. A műsorvezetőt gyorsan megoperálták, és túl van az életveszélyen – közölte a rádió. Jelenleg mesterséges kómában tartják.
A támadó a rendőrség beszámolója szerint egy 48 éves, izraeli-orosz kettős állampolgár, aki blogján számtalanszor írt a rádiós műsorvezetőről. Borisz Gric a posztokban többek között azt állítja, hogy a nő beférkőzött az elméjébe. 
Alekszej Venediktov, az ellenzéki rádió főszerkesztője viszont arról beszélt, hogy korai lenne egy magányos őrült akciójának tekinteni a támadást, mert a férfi túl sok információ birtokában volt. Venediktov szerint az orosz társadalom egyre erőszakosabb, amelyért az ellenzéki Eho Moszkvi Vlagyimir Putyin politikáját teszi felelőssé.
A rádióadó munkatársait korábban már többször is megtámadták, az orosz állami televízió pedig úgy hivatkozik rájuk, mint akik idegen érdekeket propagálnak.

Putyin a jövő évi választásra készül és szisztematikus gyűlöletkampányt folytat az ellenzékkel szemben, melyet szerinte külföldről finanszíroznak.

Kaspersky mondaná, de nem kérdezik

0

Az USA kémelhárítása azzal vádolja az orosz Kaspersky Lab-ot, hogy vírusölő programjai valójában kémkedést folytatnak, ezért megtiltotta azok alkalmazását az amerikai állam számítógépein. Jevgenyij Kaszperszkij, a Kaspersky Lab főnöke elmenne a washingtoni kongresszusi meghallgatásra, de nem kapott meghívót  A párizsi Le Monde munkatársa készített vele interjút.

Jevgenyij Kaszperszkij cáfolja, hogy bármilyen titkosszolgálattal kapcsolatban állna, bár korábban a hadügyminisztérium vezető informatikusa volt Moszkvában. Szerinte vírusölő programjai teljesen a nemzetközi előírások szerint működnek, és ha titkos anyagot találnak, akkor azt megsemmisítik!

Hamarosan transzparencia központokat hoznak létre, ahol bárkinek bemutatják a működésüket. Európában Németországban nyílik ilyen központ, de lesz az amerikai földrészen és Ázsiában is. Brazíliában beengedték az ellenőröket a Kaspersky Lab összes helyiségébe – hangsúlyozta az alapító atya. Közölte: bárhol készen állnak erre!

Az amerikai vádak szerint Hillary Clinton levelezésének feltörésével az oroszok megpróbálták befolyásolni az amerikai választásokat.

Kérdés, hogy az amerikai-orosz kapcsolatok romlása miatt került a célkeresztbe a Kaspersky Lab? Jevgenyij Kaszperszkij  szerint nem, mert ahhoz túlságosan is kis cég vagyunk- mondta.

Az új orosz nagykövet mindenesetre azt javasolta Donald Trumpnak, hogy borítsanak fátylat a múltra és legyen újra közvetlen kapcsolat a két nagyhatalom hadügyminisztériuma és titkosszolgálata között. Lehet, hogy erre az USA elnöke szívesen vállalkozna, csakhogy a washingtoni kongresszus egyre tudakozódik orosz kapcsolatairól. A Kaspersky Lab ügyében szerdán lesz a meghallgatás Washingtonban.

Új központi bizottságot választott a 90 millió párttag országa

0

Megválasztotta a Kínai Kommunista Párt új központi bizottságát a 90 millió tagot számláló párt kedden záruló 19. kongresszusa.

A 200 szavazati joggal rendelkező tagból álló grémium a kongresszus befejezése után, szerdán adja majd áldását a mostanáig 25 tagú politikai bizottság és a legfelsőbb vezetés, a héttagú állandó bizottság összetételére.

Elemzők várakozása szerint

mindkét testület személyi összetétele alaposan megújul majd,

megerősítve ezzel „a kínai szocializmus új korszakát” ígérő államfő, Hszi Csin-ping főtitkár hatalmi helyzetét.

Szinte biztos, hogy a kongresszus 2300 küldötte rögzíteni fogja a kommunista párt alapszabályában a főtitkár „ideológiai örökségét”, és a neve is bekerül majd oda, amivel Hszi egy sorba kerül a Kínai Népköztársaság megalapítójával Mao Ce-tunggal, és a kínai gazdasági reformok egykori atyjával, Teng Hsziao-pinggel.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK