Kezdőlap Világ Oldal 546

Világ

Nagy adócsökkentést szavaztak meg Amerikában

0

A képviselőház megszavazta a nagyarányú adócsökkentést javasló adótörvény tervezetét, de még a szenátusban is szavazni fognak róla.

A képviselőház 227:205 arányban szavazta meg az 1400 milliárd dolláros adócsökkentést javasló törvénytervezetet, amely az elmúlt három évtized legnagyobb arányú adócsökkentését jelentené.

A szavazás előtt Donald Trump is a kongresszus épületébe érkezett,

ahol zárt ajtók mögött a republikánus képviselőcsoporttal tanácskozott, Paul Ryan házelnök pedig beszédben buzdította a törvényhozókat. A házelnök szerint a gazdaság „messze a lehetőségei alatt teljesít, évi 1-2 százalékos akadozó növekedéssel”. Azt mondta, hogy az átlag-amerikai családok mindegyike, jövedelmétől függetlenül, élvezi majd az adócsökkentés előnyeit.

Több republikánus képviselő is nem-mel szavazott a javaslatra,

a The Hill szerint összesen 13-an. Ennek ellenére simán meglett a többség.

A törvénytervezet egyszerűsíti a bonyolult adórendszert, csökkenti a jövedelmiadó-sávok számát, jelentős adócsökkentést javasol mind az egyéneknek, mind a vállalkozásoknak, számos adó-jóváírási formát megszüntet és kedvezőbbé teszi a családok és a családi vállalkozások adózási feltételeit.

A demokraták szerint viszont a javaslat csak a gazdagokat segíti.

A szenátusban egyelőre bizottságokban tárgyalják a törvénytervezetet és a jövő heti Hálaadás után tervezik a szavazást. Egyelőre hat szenátor, köztük John McCain és a jövőre visszavonuló Bob Corker és Jeff Flake szavazata még nem biztos – mindannyian Trump ellenfeleinek számítanak a párton belül. Lindsey Graham szenátor a Foxnak azt mondta:

„Ha ezzel elbukunk, végünk van, a republikánus többség nem létezik többé. És ez valószínűleg a párt végét is jelenti majd”.

Márpedig a 100 fős szenátusban 52 republikánus képviselő van, vagyis, ha a hatból ketten a törvény elfogadása ellen szavaznak (feltéve, hogy a demokraták egységesen ellenzik), akkor már nem lesz meg a többség.

Izrael hajlandó más arab országokkal együttműködni Irán ellen

0

Izrael hajlandó együttműködni és megosztani hírszerzési értesüléseit a mérsékelt arab országokkal annak érdekében, hogy szembeszálljanak Iránnal – ezt mondta Gadi Ejzenkot, az izraeli hadsereg vezérkari főnöke egy arab hírportálnak adott interjúban.

Ejzenkot az Elaph-nak nyilatkozott – ez volt

az első eset, hogy hivatalban lévő izraeli vezérkari főnök egy arab nyelvű médiumnak adott interjút.

Többek között arról beszélt, hogy Izrael nem akarja megtámadni a Hezbollahot, de azt akarják, hogy vonuljanak ki Szíriából, Iránnal együtt.

Amikor pedig megkérdezték tőle, hogy Izrael a közelmúltban megosztott-e információkat Szaúd-Arábiával, azt mondta:

„Nyitottak vagyunk arra, hogy szükség esetén megosszuk értesüléseinket.”

A szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán között az utóbbi időben több ügy miatt is fokozódott a feszültség. Izrael és Szaúd-Arábia között nincsenek diplomáciai kapcsolatok, Irán viszont Izraelt tekinti a fő ellenségnek.

Izraeli vezetők már többször utaltak rá, hogy Irán erősödése és egyes régióbeli országok emiatti aggodalma újfajta érdekegyezést hozhat létre. Ez a helyzet szerintük akár diplomáciai átrendeződéshez is vezethetne a térségben, ahol eddig csak két arab ország kötött békét Izraellel.

Franciaországba megy a libanoni miniszterelnök

0

Két napon belül Franciaországba utazik Szaúd-Arábiából Szaad Haríri libanoni miniszterelnök, mielőtt hazamegy, hogy hivatalosan is benyújtsa lemondását.

Haríri november 4-én, Szaúd-Arábiában jelentette be, hogy lemond tisztségéről, mert félti az életét, illetve mert Irán és az általa támogatott síita terrorszervezet, a Hezbollah rátette kezét az országára. Libanonban sokan azt gondolják, hogy a szaúdiak kényszerítették Harírit a lemondásra, és házi őrizetbe is helyezték.

Emmanuel Macron francia elnök tegnap azt jelentette be, hogy meghívta Franciaországba Harírit, miután telefonon beszélt vele és Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel. Macron azt mondta, hogy

a meghívás néhány napra szól, nem jelenti azt, hogy az emigrációba vonulás lehetőségét ajánlották volna fel.

Michel Aún libanoni elnök a Twitteren azt írta: reméli, véget ér az ország politikai válsága azzal, hogy Haríri elfogadta a francia meghívást.

Összehangoltan támadtak az öngyilkos merénylők

0

Legalább 18 ember meghalt és 29 megsebesült, miután négy öngyilkos merénylő robbantott egy imahelyen Nigéria északkeleti részén.

Két férfi és két nő hajtotta végre a merényletet, az imahelyre belépve robbantották fel magukat. A merénylet elkövetését egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta, de

a végrehajtás helyszíne és módja a Boko Haramra utal.

A támadás Maiduguri városától 40 kilométerre történt – Maiduguri az egyik fő helyszíne a nigériai kormányerők és a Boko Haram közti harcoknak. Ezekben az elmúlt nyolc évben több mint 20 ezren haltak meg, 2,3 embernek pedig el kellett menekülnie otthonról.

A háború teljesen tönkretette a Csád-tó térségének gazdaságát, ezért 7 millió embert fenyeget élelmiszerhiány.

Izrael nem szeretné, hogy Irán berendezkedjen Szíriában

0

Erről Avigdor Lieberman hadügyminiszter beszélt, miközben Irán már építi is katonai támaszpontját Szíriában.

A légi felvételek tanúsága szerint az al Kiswa támaszponton folynak építkezések, melyek arra utalhatnak, hogy Irán ott tartósan be akar rendezkedni – írja a BBC. A támaszpont mindössze 13 kilométerre van Damaszkusztól vagyis a szíriai fővárost védelmező orosz rakétarendszer megakadályozhatja az ellene indított támadásokat. Ennek azért van nagy jelentősége, mert mind Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu mind pedig a hadügyminiszter, Avigdor Lieberman  többször megerősítette: nem tűrik el az iráni katonai jelenlétet határaik közvetlen közelében. Erről Vlagyimir Putyin orosz elnököt is tájékoztatta márciusban Netanjahu, amikor Szocsiban találkoztak.

Az izraeli légierő viszonylag rendszeresen hajt végre támadásokat katonai célpontok ellen Szíriában, de minden ilyen eset előtt időben tájékoztatja az oroszokat, nehogy közvetlen katonai konfliktusba kerüljön a két állam.

A Haaretz beszámolója szerint viszont nemcsak az al Kiswa támaszpont nyugtalanítja Izrael vezetőit, hanem a tartuszi kikötő is, ahol korábban gyakran kötöttek ki orosz hadihajók. Ezekből jelenleg kevesebb állomásozik a szíriai kikötőben, ezért a helyüket most iráni tengeralattjárók és más hadihajók foglalták el a Moszad információi szerint. Ezekről pedig Irán akár rakétacsapást is mérhetne Izraelre.

A feszültség tehát nem enyhül a Közel-Keleten az Iszlám Állam összeomlása után sem, bár Trump és Putyin legutóbb közös nyilatkozatban ismerte el: Szíriában nem lehetséges katonai megoldás.

Tudta, hogy Trump (hogy) iszik?

0

Ha az ember szomjas, innia kell. Akkor is, ha elnök. Még aki soha nem volt amerikai elnök, az is el tudja képzelni, milyen az, amikor egy nagy ország elnöke megszomjazik.

Ha van víz a közelben, nincs probléma. Legalábbis ezt gondolnánk. És valóban nincs, legföljebb annak látszik. Mert egy műanyag flakont még annak sem könnyű kinyitni, aki a világ legnagyobb hadserege fölött rendelkezik.

Végül is megoldotta a feladatot, s ha nehezen is, de végül sikerült. Megkönnyebbült a világ, már nem kell a legrosszabbtól tartanunk.

Hölgyeim és Uraim: Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke megmenekült a szomjan halástól.

Horrorisztikus körülmények között élnek a bevándorlók Líbiában

0

Rabszolgavásárt rögzített a CNN nem messze Tripolitól, Líbia fővárosától. 500-700 dinárt kérnek egy-egy erős, munkaképes rabszolgáért. Az ENSZ értékelése szerint borzalmas körülmények között élnek a bevándorlók Líbiában.

Zeid Raad al-Huszein, az ENSZ emberi jogi biztosa körutat tett Líbiában, hogy megszemlélje, milyen körülmények között élnek a bevándorlók az országban. Borzalmas tapasztalatokról számolt be, a minden emberi joguktól megfosztott szerencsétleneket hangárokba zsúfolják össze, ahol a legelemibb szükségletek biztosítása sem történik meg.

Gyakori a kínzás, a verés, a nemi erőszak.

Mindez jelentős részben összefügg azzal az egyezménnyel, melyet Olaszország kötött Líbiával a migránsokkal kapcsolatban – hangsúlyozza az ENSZ emberi jogi biztosa.

Korábban Olaszország azt közölte Líbiával, hogy csökkentik a bevándorlók számát, akik tengeri úton eljuthatnak Európába. Az olasz belügyminiszter nyíltan ünnepelte a megállapodást, hiszen a líbiai partok fokozott őrzése miatt – amelyet ez EU is támogat anyagilag – sokkal kevesebb menedékkérő érkezett Olaszországba, ahol a menekülttáborok már így is megteltek. Csakhogy a bevándorlók találtak más útvonalakat, és Líbiában sokszor brutális módszerekkel akadályozzák meg a népvándorlást Európa felé.

Az ENSZ emberi jogi biztosa szerint felháborító a migránsok helyzete Líbiában, és a nemzetközi közösség nem tehet úgy, mintha nem látná, milyen „elképzelhetetlen borzalmaknak” vannak kitéve ezek az emberek.

Már öt dollárért lehet amerikai útlevelet szerezni

0

A Dark Web, vagyis az internetnek az a része, melyet csak különleges szoftver segítségével lehet megközelíteni, ma is mindent árul, ami illegális: kábszert, fegyvert vagy épp útlevelet.

A Flashpoint nevű biztonsággal foglalkozó magáncég körképet készített arról, hogy mihez mennyiért lehet hozzájutni manapság a világhálón. Az amerikai útlevél a legkelendőbb a hivatalos papírok közül. Ha valaki „autentikus fotókópiát” akar venni, akkor 4-55 euróértmegteheti. Ezzel aztán jelentkezhet az amerikai hatóságoknál mondván: elveszítette az útlevelét. Minthogy a fotókópia „autentikus”, ezért meglehetősen olcsón lehet igazi útlevélhez jutni. De hogyha valaki nem akar a hatóságokkal bajlódni, akkor ott a lopott útlevelek piaca. 2520-4200 euró egy igazi amerikai útlevél. Ez már szép pénz különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy EU útlevél csak 170 euróba kerül! Ennél még az orosz útlevél is drágább, 420 euró.

A másik igen kelendő cikk a ransomware.

Az olyan szoftver, amely blokkolja a rendszert mindaddig amíg a tulaj váltságdíjat nem fizet. Ennek ára 67-85 euró naponta. Egy hónapra 1180-1700 euró. Hekkert is lehet bérelni, 60 euro/ nap áron.

A rendőrség mindenütt tisztában van azzal, hogy életveszélyes a Dark Web. Ezért az FBI és az Europol bezáratott két híres Dark Web helyet, az AlphaBay-t és a Hansa-t. Itt minden kapható volt a fegyvertől a kábszeres át a hamis papírokig.

A terrorelhárítók attól tartanak, hogy iszlamista terroristák könnyen szerezhetnek ilyen helyeken új identitást és fegyvert.

Épp ezért az AlphaBay és a Hansa működtetői nagyon súlyos börtönbüntetésre számíthatnak.

A precedens a Silk Road. A Kaliforniában működő Selyemút 2013-ban zárt be az FBI hathatós közreműködése révén. A főnököt is elkapták: Ross Ulbrich-ot életfogytiglanra ítélte az amerikai bíróság, mert szinte mindent árult, ami illegális a Dark Web-en vagyis ott, ahova csak a Tor vagy más anonim szoftver segítségével juthat el a kábszerre, fegyverre vagy épp hamis útlevélre vágyó  ismeretlen ismerős …

Letiltottak egy popsztárt Egyiptomban, mert a Nílussal viccelt

0

Betiltotta az egyiptomi zenészszakszervezet Serin Abdel-Vahab popsztár fellépéseit, mert szerintük becsmérlő megjegyzést tett a Nílusra egy koncertjén az Emirátusokban.

https://www.instagram.com/p/BaojIrAFMsQ/

A koncerten ugyanis készült egy videó, amelyen az énekesnőtől egy rajongója a sztár „Ittál-e valaha a Nílus vizéből?” című számát kéri, mire ő viccelődve azt válaszolja, hogy

„a Nílus vizétől vérmételyt kapnék”,

majd azt javasolja: „jobb, ha Eviant iszol”.

A megjegyzés nagy vihart kavart a közösségi médiában, akadtak kommentelők, akik szerint a sztár megsértette az egyiptomi nemzeti büszkeséget. Mások szerint viszont az igazi bűnösök azok, akik szennyezik a folyó vizét.

Az egyiptomi zenészeket tömörítő szakszervezet azt közölte, hogy miután megtekintették a videót,

felfüggesztették a 37 éves énekesnő fellépési jogát,

mert úgy ítélték meg, hogy „igazságtalanul gúnyolódik Egyiptomon”, és december 23-ra beidézték, hogy válaszoljon az esettel kapcsolatos kérdésekre.

A sztár a Facebookon bocsánatot kért a történtekért. Mint írta: a szóban forgó koncert már több mint egy éve volt. „Nem emlékszem, hogy ezt mondtam, mert persze nem így gondolom, és

ez nem tükrözi az országom iránti érzéseimet.

Sajnálom” – írta.

Serin népszerű énekesnő az arab világban, volt olyan albuma, amelyet több mint 30 millióan vettek meg. Színésznőként is kapott már szerepet, és tévéműsort is vezet.

A rajongó egyébként ezt a számot szerette volna hallani:

Franciaország bezárja a szénerőműveket

0

További erőfeszítéseket sürgetett a párizsi klímavédelmi egyezmény teljesítéséhez Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő Bonnba, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének ülésén.

Fotó: MTI/EPA/Armando Babani

Angela Merkel azt mondta:

a klímaváltozás az egész emberiség jövőjét meghatározó kihívás.

A 2015-ös Párizsi Megállapodás „csak a kezdet”, az első lépés lehet, és már most látni, hogy az eddigi vállalások nem elegendőek legfőbb céljának eléréséhez, ahhoz, hogy az 1,5 és 2 fok közötti sávban maradjon a globális középhőmérséklet emelkedése – mondta.

A nehezen haladó koalíciós tárgyalásokra utalva arról is beszélt, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem Németországban is súlyos vitákkal jár. Szerinte az éghajlat felmelegedését okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez elengedhetetlen a szénre alapozott energiatermelés visszaszorítása – vagyis a széntüzelésű erőművek legalább egy részének bezárása -, ami azonban munkahelyek megszűnéséhez és súlyos társadalmi konfliktusokhoz vezet.

Németországnak is többet kell tennie vállalásai teljesítéséhez,

ami „egyáltalán nem egyszerű” – mondta, kiemelve, hogy sok munka van még hátra ahhoz, hogy elérjék 2020-ra kitűzött céljukat.

Németország azt vállalta, hogy 1990-hez képest 40 százalékkal csökkenti a felmelegedést okozó gázok szén-dioxidban számolt kibocsátását  2020-ra. A legutóbbi becslések szerint az eddigi intézkedésekkel legfeljebb 32 százalékos kibocsátáscsökkentést lehet elérni.

Angela Merkel szerint nemcsak 2020-ra, hanem hosszabb távra kell tekinteni. Megerősítette: Németország legfőbb célja, hogy 2050-re csaknem teljes mértékben 80 és 90 százalék közötti kibocsátáscsökkentést érjen el, vagyis csaknem teljes mértékben átálljon az éghajlat alakulását nem befolyásoló, „klímasemleges” működésre.

Emmanuel Macron az Európai Unió tagországainak összefogását sürgette, kiemelve, hogy

EU-nak az párizsi egyezményből távozó Egyesült Államok helyére kell lépnie a klímaváltozás elleni küzdelemben,

így a többi között pótolnia kell az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) pénzügyi támogatásából azt az összeget, amelyet az amerikaiak megvontak. Bejelentette, hogy Franciaország hajlandó befizetésének emelésére.

Azt is mondta: Franciaország a Párizsi Megállapodás sikeréhez azzal is hozzájárul, hogy

2021-ig bezárja valamennyi széntüzelésű erőművét.

Az egyezmény aláírásának második évfordulójára, december 12-re a francia fővárosba összehívott nemzetközi konferencia témáira utalva azt mondta: fel kell lépni azért, hogy az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerében legkevesebb 30 euróra (9400 forint) emelkedjen egy tonna szén-dioxid-kibocsátás ára, és meg kell akadályozni, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemre nem áldozó, és ezért olcsóbban termelő országok előnyre tegyenek szert „dömpingáron” forgalmazott termékeikkel.

A konferencián a Párizsi Megállapodás végrehajtási szabályairól tárgyalnak, például arról, hogy miként lehet egységesen mérni a kibocsátáscsökkentést, és milyen előírások alapján kell beszámolni a nemzeti kibocsátáscsökkentési vállalások teljesítéséről. A péntekig tartó tanácskozáson csak előkészítik az előírásokat, a teljes szabálykönyvet 2018 decemberében fogadják majd el, Katowicében.

A 2015-ben elfogadott Párizsi Megállapodás legfőbb célkitűzése, hogy 2 fok alatt legyen a globális éves átlaghőmérséklet-emelkedés az iparosodást megelőző szinthez képest.

Ennek érdekében az egyezmény részesei nemzeti vállalásokat tesznek a globális felmelegedést okozó üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről, és rendszeresen tájékoztatják egymás a vállalások teljesítéséről.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK