Kezdőlap Sport Oldal 46

Sport

Ronaldo öt meccset nem játszhat

0

A vasárnapi Szuperkupán először levetette mezét ünnepléskor (1. sárga), majd műesést produkált (2. sárga) és utána még meg is lökte a bírót. Így aztán nem egy meccsről tiltották le, hanem ötről.

Cristiano Ronaldo öt mérkőzésre szóló eltiltást kapott a spanyol szövetségtől.

A spanyol Szuperkupa első mérkőzésén a 82. percben kiállították a Real Madrid támadóját, miután begyűjtötte második sárga lapját. Az első lapot azért kapta, mert levette a mezét ünneplés közben, a második esetnél úgy ítélte meg Ricardo de Burgos Bengoetxea játékvezető, hogy feldobta magát az ellenfél tizenhatosában a portugál. Mivel két sárga lappal állították ki, automatikusan egy mérkőzésre szóló eltiltás járt volna, azonban Ronaldo reklamálás közben meglökte a játékvezetőt, ami miatt további négy találkozón nem léphet majd pályára.

A 32 éves csatár kihagyja emiatt a Szuperkupa visszavágóján kívül a Deportivo, a Valencia, a Levante és a Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzéseket is.

Tíz napot kapott a Real Madrid a fellebbezésre.

 

Öreg úszó, nem vén úszó

Az 1921-ben született, amerikai Maurine Emilie Kornfeld a masters korosztályú vizes világbajnokság legidősebb női résztvevője a 95-99 éves korosztály 800 méteres gyorsúszás versenyében a Duna Arénában

Kínai import-brazil a Barcában

0

A kínai bajnokságban játszó brazil Paulinhót leigazolta a Barcelona. A katalán klub 40 millió eurót fizet a játékosért.

Az FC Barcelona szerződtette a 41-szeres brazil válogatott futballistát, Paulinhót. A katalán klub honlapjának hétfői beszámolója szerint a 29 éves védekező középpályásért

40 millió eurót fizetett

a kínai Guangzhou Evergrande-nek. Paulinho 2013-ban lett ismert játékos, amikor is a Tottenham Hotspur szerződtette, de két év alatt nem tudott állandó helyet követelni magának a csapatban.

MTI/FüHü

Eltiltással kezdi a szezont a fiatal NFL-sztár

0

Az újoncként berobbant dallasi Ezekiel Elliottot hat meccsre tiltották el, azzal vádolják, hogy megütötte volt barátnőjét. Épphogy elkezdődött az előszezon, a Buffalo már el is cserélt legjobb játékosai közül kettőt, a Miaminál meg sorra dőlnek ki a kulcsemberek sérülés miatt.

Ezekiel Elliott
Forrás: Wikimedia Commons

Tulajdonképp pillanatok alatt sztárrá vált az NFL-ben tavaly az újonc futó, Ezekiel Elliott. Persze, a várakozás is nagy volt felé, hiszen a drafton már a 4. helyen elvitte a Dallas Cowboys. De ezeknek a várakozásoknak meg is felelt, újonként a liga egyik legjobb futója lett, úgy tűnt, hogy a poszt évekre megoldottnak tekinthető Dallasban.

Csakhogy még tavaly júliusban volt barátnője, Tiffany Thompson

azzal vádolta meg a 22 éves Elliottot, hogy megverte őt.

Márpedig a korábbi botrányok miatt ezeket a vádakat az NFL komolyan veszi, ezért a futót most, egyéves vizsgálat után, hat meccsre eltiltották. A hivatalos indoklás szerint „megsértette a liga viselkedésre vonatkozó előírásait”. A vizsgálat során ugyanis arra jutottak, hogy van elég bizonyíték arra, hogy

Elliott több alkalommal is „fizikai erőszakot alkalmazott” a fiatal nővel szemben.

Elliott tagadja a vádakat, közleményében azt írta, rendkívül csalódott és fellebbezni fog. A Twitteren többek között azt írta: meglepett és csalódott, és nem ért egyet a liga vizsgálatának eredményével.

Tiffany Thompson egyébként a rendőrségnek azt mondta, Elliott összesen öt alkalommal támadt rá egy héten belül. Egyszer sem tartóztatták le, és vádat sem emeltek ellene. A liga szabályzata szerint azonban akkor is eltiltható egy játékos, ha az erőszak mértéke jogilag jelent bűncselekményt.

Elliottról idén egy videófelvétel is előkerült, amelyen letépi egy nő pólóját, a múlt hónapban pedig bárban keveredett verekedésbe.

A Bills tulajdonképp feladta a szezont

Miközben elkezdődtek az előszezon meccsei, és lassan arról kezdett mindenki beszélni, hogy a csapatoknak hamarosan szűkíteni kell a keretüket, és hogy melyik sztárt küldik el esetleg, a Buffalo Bills a fél ligát meglepte.

Legjobb játékosaik közül ugyanis kettőt is elcseréltek.

Sammy Watkins
Forrás: Wikimedia Commons

A legjobb elkapót, a sérülésekre hajlamos Sammy Watkinst elküldték a Los Angeles Ramshez, a cornerback E.J. Gaines-ért és jövő évi második körös draft pickért cserébe, míg a Philadelphia Eaglestől megszerezték Jordan Matthews elkapót és a 2018-as harmadik körös picket, a ligaszinten is a jó cornerbackek közé tartozó Ronald Darbyért cserébe.

Watkins, amikor épp nem hátráltatták sérülések, többször is igazolta, hogy miért volt érdemes feltrade-elni érte a 2014-es draft első körében.

A Rams mindenképp jól járt a cserével,

hiszen kapott egy első számú elkapót, egy nem is biztosan kezdő védőért cserébe – mondjuk a jövő évi draft pick azért egy kicsit hiányozni fog.

Ronald Darby
Forrás: Wikimedia Commons

Ugyanígy, az Eagles is jól járt, Matthews abszolút nélkülözhetőnek számít, Darby pedig az első két szezonja alapján (első évében az év újonc védőjének választották), jó eséllyel pályázik az első számú cornerback pozíciójára.

Mi értelme volt akkor buffalói szempontból a cserének? Befektetés a jövőbe. Az új vezetéssel és főedzővel rendelkező csapatnál

úgy döntöttek, hogy a csapatot is megújítják.

A most (és korábban a Kansas City Chiefstől) megszerzett draft pickekkel a Bills hat játékost is választhat majd jövőre a draft első három körében (mindegyikben kettőt).

Kérdés, hogy ez vigasztalja-e a Bills szurkolóit. Az idei szezontól ugyanis nem remélhetnek majd túl sokat. Volt, aki így reagált:

Meglehetősen elégedetlenül nyilatkozott a csapat futója, LeSean McCoy is a csere után, azt mondta: nyilvánvaló a különbség Watkins és Matthews között, és egyértelmű, melyikük a jobb.

Sérülések

Mint ahogy egyre pesszimistábbak lehetnek a AFC keleti csoportjának egy másik csapatánál, a Miami Dolphinsnál is, ott a sérülések miatt.

Már az is jelezte, hogy baj van, hogy a csapat nemrég egy évre leigazolta néhány hónapja visszavonult ex-chicagói irányítót Jay Cutlert (aki jól ismeri a főedző, Adam Gase rendszerét). Most az is kiderült, erre tényleg szükség volt: az első számú irányítónak,

Ryan Tannehillnek ugyanis meg kell műteni a térdét, és a szezonban nem is léphet pályára.

Ryan Tannehill
Forrás: Wikimedia Commons

Tannehillnek még tavaly szakadt el részlegesen a keresztszalagja a térdében, ezután nem műtötték meg, más gyógymódokkal, például őssejt-terápiával próbálkoztak. Az edzéseket el is kezdte a csapattal, de a múlt héten rásérült ugyanarra a térdére, úgyhogy most már elkerülhetetlen a műtét.

Ráadásul a Dolphinsnál

egy másik játékos is megsérült, akinek fontos szerepe lehetett volna a szezonban:

az újonc linebackernek, Raekwon McMillannek elszakadt a keresztszalagja.

McMillant a draft második körében választotta ki a csapat, és már az első évében kezdő lehetett volna. Sérülése miatt viszont az egész szezont ki kell hagynia.

Ugyanígy járt a Washington Redskins linebackere, Trent Murphy is, neki is az első előszezon-meccsen szakadt el a keresztszalagja. Ő ugyan elvileg nem számított kezdőnek, de a csapat egyik leghatékonyabb passz-siettetője volt, 9 sacket szerzett a tavalyi idényben.

A kirúgott rúgó

Tavaly kisebb meglepetést okozott a drafton a Tampa Bay Buccaneers, amikor az általában szokásos 6-7. helyett már a második körben, ráadásul fel is trade-elve egy rúgót választott – a hatalmas tehetségnek tartott Roberto Aguayo személyében.

Csakhogy Aguayo első szezonjában elmaradt a várakozásoktól.

31-ből 9 mezőnygól-kísérlete kimaradt, és kihagyott két extrapontot is.

https://www.instagram.com/p/BXs1H5Ijbj6/

Már az jelezte, hogy a csapatnál elégedetlenek vele, hogy a bő keretbe bekerült egy másik, többéves NFL-tapasztalattal bíró rúgó, Nick Folk is. Az előszezon első meccsén aztán Aguayo kihagyott egy extrapontot és egy 47 yardos mezőnygól-kísérletet.

Ezek után el is küldték a csapattól.

Aguayo az egyetemi teljesítménye miatt azért várhatóan máshol kap még esélyt.

Sérüléssel búcsúzott Usain Bolt

0

A 4X100 méteres váltófutás volt Usain Bolt utolsó versenye. Ő volt a váltó utolsó embere, de meghúzódott, nem ért célba. Bolt mellett utoljára lehetett látni stadionban világversenyen a szintén legendás Mo Farah-t is – ezüstérmes lett 5000 méteren, 2011 óta most először verték meg.

Az atlétika történetének egyik legnagyobb egyénisége, Usain Bolt már korábban bejelentette, hogy a londoni világbajnokság lesz élete utolsó versenye.

100 méteren néhány nappal ezelőtt harmadik lett, a két doppingeltiltás után visszatért (a londoni közönség által kifütyült) amerikai Justin Gatlin és Christian Coleman mögött.

A váltónak ő volt az utolsó embere, amikor megkapta a botot, a harmadik-negyedik helyen álltak, de nem sokkal lemaradva az első helytől, tehát Boltnak még arra is esélye volt, hogy akár aranyéremmel zárja hihetetlen pályafutását.

Azonban 30-40 méter után megsérült.

Meghúzódott vagy begörcsölt a lába, fájdalmas arccal a földre rogyott, nem tudta befejezni élete utolsó versenyét. Még a búcsúzó tiszteletkört sem tudta lesétálni.

https://twitter.com/NickHopeTV/status/896478085276733440

A 31 éves Usain Bolt nyolcszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok,

a 100 és 200 méteren, valamint a jamaicai 4×100-as váltóval is világcsúcstartó.

Olimpiát amúgy a pályán kilencszer nyert, de az egyik váltóaranyat később elvették, a váltó egyik tagjának, Nesta Carternek a doppingügye miatt. Bolt a pályán 10 éve nem kapott ki világversenyen – egyszer, a 2011-es vb-n egy elsietett rajt miatt kizárták 100-on.

Színes egyénisége miatt az egyik legnépszerűbb sportolónak számít, sok szakértő szerint ezzel segített az atlétikának túljutni a doppingbotrányok okozta mély válságon.

Már csak azért is, mert bár persze őt is megvádolták néha,

soha nem keveredett doppingbotrányba.

Ez még inkább kiemeli zsenialitását. Minden idők 30 legjobb 100-as eredménye között mellette csak olyanok szerepelnek, akiket valamikor eltiltottak doppingolás miatt:

Minden idők legjobb sprintere mellett utoljára indult pályaversenyen

minden idők talán legjobb hosszútávfutója, a szomáliai származású brit Mo Farah

is. Neki azért egy búcsúversenye még valószínűleg lesz, utána viszont már csak maratonfutásban fog indulni.

Így ünnepelte Farah a tízezres győzelmet
Fotó: MTI/EPA/Srdjan Suki

A hat éve verhetetlen, hatszoros világbajnok és négyszeres olimpiai bajnok Farah Londonban megnyerte már a 10 ezer métert, ötezer méteren azonban most nem tudott nyerni, második lett az etióp Edris mögött.

A két legenda egymástól is elköszönt:

Ma búcsúzik minden idők legnagyobb sprintere

0

Usain Bolt ma áll utoljára rajthoz, a 4X100 méteres váltóban az atlétikai vb-n.

Karrierje utolsó futását mutatja be a jamaicai Usain Bolt az esti döntőben. A számot egyébként az előző négy vb-n mindig a jamaicaiak nyerték, most viszont nehéz dolguk lesz a döntőben. Az amerikaiak között ugyanis ott lesz Justin Gatlin és Christian Coleman –

ők ketten előzték meg Boltot élete utolsó egyéni futásán, a 100 méteres döntőben.

Usain Bolt nyolcszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok, a 100 és 200 méteren, valamint a jamaicai 4×100-as váltóval is világcsúcstartó. Olimpiát amúgy a pályán kilencszer nyert, de az egyik váltóaranyat később elvették, egyik csapattársa doppingügye miatt.

Győzelme és rekordjai mellett színes egyénisége miatt is tartják minden egyik legnagyobb sprinterének,

sőt, egyik legnagyobb atlétájának, aki nélkül az atlétika nem jutott volna a doppingbotrányok okozta mély válságon.

A 31 éves Usain Bolt már korábban bejelentette: a londoni atlétikai vb az utolsó versenye.

Neymar vasárnap játszik először

0

Megérkezett Barcelonába Neymar 222 milliós vételára, ezzel elhárult az akadály: a brazil csatár pályára léphet vasárnap a Guingamp ellen a PSG színeiben.

Az FC Barcelona hozzájárult Neymar átigazolásához a francia Paris-Saint-Germainhez, miután megkapta a neki járó 222 millió eurót.

A nemzetközi igazolás kiadása elengedhetetlen feltétele annak, hogy véglegesítsék Neymar szerződését a PSG-nél.

Az iratnak szombat éjfélig kellett eljutnia a francia profi ligához, hogy a brazil támadó játszhasson vasárnap este a Guingamp ellen, de a spanyol liga már pénteken továbbította a papírt.

Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Neymar képviselői múlt csütörtökön jelentek meg a barcelonai klubnál, és közölték, hogy a játékos nevében kifizetik a 222 milliós kivásárlási összeget, ami egyoldalúan megszüntette a két fél közötti szerződést. A futballista még aznap este aláírta öt évre szóló szerződését a PSG-hez, de a francia bajnokság múlt hétvégi nyitányán még nem léphetett pályára.

MTI/FüHü

Újabb magyar focista igazol Amerikába

0

Visszatér az MLS-be Németh Krisztián, a New England Revolutionben folytatja pályafutását.

A klub a honlapján jelentette be a 28 éves válogatott csatár szerződtetését.

Németh a katari al-Garafánál töltött két szezon után tér vissza Amerikába. A 2015-ös szezonban a Sporting Kansas Cityben játszott, akkor a csapata egyik legjobbja volt, 28 meccsen 10 gólt lőtt és 6 gólpasszt adott. Egyik gólját az év legszebbjének választották.

Némethről a New England ügyvezető igazgatója, Michael Burns azt mondta, azt várják tőle, hogy komoly hatással legyen a csapat játékra.

„Krisztián ebben a ligában és külföldön is bizonyította, hogy tud gólokat lőni. Hiszünk abban, hogy vezetői képessége és tapasztalata komoly értéket jelent majd a New Englandnek.”

Az egykor az egyik legnagyobb magyar tehetségnek tartott Németh Krisztián az MTK-nál írta alá első profi szerződését, mindössze 15 évesen.

17 évesen leigazolta a Liverpool,

ahol a tartalékok között házi gólkirály is volt. Később kölcsönben a Blackpoolban és az AEK Athénban játszott, majd a szintén Olympiakoshoz szerződött. Innen kölcsönadták a Voloszhoz, ahonnan hazatért az MTK-hoz, majd Hollandiába szerződött: előbb az RKC Waalwijkhez, aztán a Rodához. Ezután ment Amerikába. A válogatottban eddig 30 meccset játszott.

Németh Krisztián a Svédország elleni barátságos meccsen
MTI Fotó: Kovács Tamás

Ő a negyedik magyar játékos az MLS-ben,

Stieber Krisztián szintén most igazolt a D.C. Unitedhez, Nikolics Nemanja a Chicago Fire-ben, Sallói Dániel pedig a Sporting Kansasben játszik.

Lemondatnák az úszóelnököt a rendkívüli közgyűlésen

0

Ugyan a meghirdetett napirendi pontok között nem szerepel az elnökválasztás, de az egyik egyesület elnöke mégis felvenné a napirendi pontok közé.

Szeptember elsején 10 órára hívta össze a Magyar Úszó Szövetség rendkívüli közgyűlését Bienerth Gusztáv elnök, miután a lemondások miatt működésképtelenné vált az elnökség. Bienerth ezek után sem akart lemondani, holott a lemondók közül a legtöbben épp őt jelölték meg a lemondás okaként.

A napirendi pontok között nem szerepel az elnökválasztás,

de most egy, a FüHü által megismert levélben Tóth István, a szentendrei Honvéd Kossuth Lajos Sport Egyesület elnöke azt javasolja, hogy ezen változtassanak.

Bienerth Gusztáv
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A levélben a következő napirendi pontok felvételét javasolja:

  1. A közgyűlés tisztségviselőinek megválasztása, Bienerth javaslatának megfelelően.
  2. Titkos szavazás az elnök visszahívásáról.
  3. Titkos szavazás a megmaradt négy elnökségi tag visszahívásáról.
  4. Alapszabály-módosítás: valamennyi elnökségi tagot a közgyűlés válassza, a delegálás útján történő jelölés megszüntetése.
  5. Elnökválasztás.
  6. Az elnökség megválasztása.

Azt pedig, ahogy írja, „többek képviseletében a leghatározottabban” kéri, hogy a közgyűlés ne hétköznap legyen.

A levél szerint Bienerth nem tartotta be a MÚSZ alapszabályzatát,

amikor összehívta a rendkívüli közgyűlést, mert az azt írja, hogy 15-30 napon belül közgyűlést kell tartani, ha az ellenőrző testület elnöke lemond – márpedig ő július 31-én mondott le, vagyis a közgyűlést legkésőbb augusztus 30-ra kellene összehívni.

Tóth István a levélben azzal vádolja Bienerthet, hogy azért nem korábbra hívta össze a közgyűlést, mert ő is ki akar utazni az augusztus 23-28. között, Indianapolisban tartott junior úszó vb-re. Azt kéri, hogy a rendkívüli közgyűlés 26-án vagy 27-én legyen.

Ezüstérmes lett Márton Anita az atlétikai vb-n

0

Megszületett a második magyar érem a londoni atlétikai világbajnokságon: Márton Anita második lett súlylökésben.

Nehéz körülmények között, szakadó esőben rendezték meg a női súlylökés döntőjét. Az olimpiai bronzérmes Márton Anitát éremesélyesnek tartották a verseny előtt, ennek megfelelően szinte végig a 3-4. helyen állt.

Az utolsó dobása előtt 4. volt, ekkor azonban jelentősen, több mint fél métert javítva korábbi eredményén

19 méter 49 centit dobott, ezzel ezüstérmes lett.

A győztes a kínai Kung Li-csiao lett, 19,94-gyel.

Ez a második magyar érem az idei atlétikai vb-n, hétfőn Baji Balázs szerzett bronzérmet 110 méteres gátfutásban.

Márton Anita fantasztikus eredményeket produkált az elmúlt években: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi Eb-n, 2015-ben megnyerte a prágai fedettpályás Eb-t, a pekingi vb-n pedig 4. lett. Tavaly ezüstérmes volt az Eb-n és a fedettpályás vb-n is, majd bronzérmet nyert a riói olimpián – ahol szintén az utolsó dobásával lépett fel a dobogóra. Idén pedig újra megnyerte a fedettpályás Eb-t.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK