Kezdőlap Sport Oldal 24

Sport

Három magyar indul egyéniben a szinkronúszó világkupán

0

Péntektől vasárnapig tart a rendezvény Budapesten, a Duna Arénában. Egyéniben a rutinos Kiss Szofi mellett Rényi Luca és Szabó Veronka indul.

Iker Bernadett, a szövetség elnöke sajtótájékoztatón azt mondta: hogy csapatban a BVSC, a H2O és a Medúza képviseli majd a magyar színeket az erős mezőnyben.

„Egy sportág hosszú távú céljainak az érdekében olykor fel kell áldozni a rövid távú sikereket” – mondta, arra utalva, hogy a budapesti viadalra sok országot igyekeztek meghívni, köztük a világ élvonalába tartozó nemzetek képviselőit is.

„Az orosz, az ukrán, a spanyol vagy az olasz csapat érkezésével nagyon komoly konkurenciát csináltunk a magyar válogatottnak”

– mondta Iker Bernadett, aki szerint a nézők így színvonalasabb versengést láthatnak, míg a fiatal magyar válogatott tagjai tovább fejlődhetnek.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a műúszás modern, dinamikus, látványos sportág, a hazai rendezésű világkupa pedig még közelebb hozza a kedvelőit a versenyzőkhöz és a sportághoz.

Natalija Taraszova, a magyar válogatott orosz szövetségi kapitánya elmondta:

sok fiatal van a csapatban,

ezért tartja fontos lépésnek a múlt heti, szlovákiai vk-n szerzett bronzérmet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem elégednek meg ennyivel, és bíznak benne, hogy az erős budapesti mezőnyben is a legjobbjukat tudják majd nyújtani. Ő korábban a Független Hírügynökségnek azt mondta: a budapesti versenyek a fiatal szinkronúszók számára életük nagy eseményét jelentik.

A válogatott legrutinosabb tagja, Kiss Szofi már olimpián is versenyzett, szerinte a hazai pálya nem jelent terhet számukra. Azt mondta: „sokkal inkább élmény, plusz motiváció, hogy ott szerepelhetünk, ahol tavaly a magyar úszók olyan gyönyörű eredményeket értek el”. Mint mondta, folyamatosan érkeznek a riválisok, akiket látnak edzeni a Duna Arénában, de

„ettől még több lesz bennünk az adrenalin, ami még nagyobb koncentrációra, még több munkára ösztönöz”.

Rényi Luca szerint egyéniben nehezebb lehet a versenyzés, mert ott egymagának kell magára vonnia és ott is tartania a nézők, illetve a pontozók figyelmét, míg csapatban a sok látványos elemmel ez könnyebben működik. „Régóta edzünk már a Duna Arénában, ami üres lelátók előtt kicsit ijesztő. De sikerült már kiismernünk a medencét, és az ob-n versenyezhettünk is. Remélem ez, valamint a nézők biztatása előnyt jelent majd a verseny során” – mondta.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy a tavalyi, vizes vb-nek itthon és nemzetközi szinten is máig érezhető visszhangja van, amiből

nemcsak az érintett sportágak, hanem az ország is sokáig profitál még.

Szántó Éva, a szervezőbizottság ügyvezetője pedig azt mondta, hogy a hétvégi versennyel debütál az átalakított Duna Aréna, amelynek befogadóképességét a tavalyi 12 ezerről 5300-ra csökkentették.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy jegyeket az Eventim hálózatán keresztül lehet venni, az angyalföldi iskolák diákjai pedig ingyen tekinthetik meg a versenyt.

Az ősszel egy Beitar Trump Jeruzsálem nevű csapat is szerepel az Európa Ligában

0

 „Trump elnök bátor volt, és elismerte Jeruzsálemet Izrael örök fővárosaként, ezzel is kifejezte szeretetét népünk iránt” – utalt az elnök decemberi bejelentésére a klub közleménye.

Az Egyesült Államok elnöke iránti tisztelet jeléül Beitar Trump Jeruzsálem néven folytatja szereplését Izrael egyik legsikeresebb labdarúgócsapata.

A hatszoros bajnok és hétszeres kupagyőztes klub abból az alkalomból módosította a nevét, hogy az Egyesült Államok nagykövetsége Tel-Avivból Jeruzsálembe költözött.

„Trump elnök bátor volt, és elismerte Jeruzsálemet Izrael örök fővárosaként, ezzel is kifejezte szeretetét népünk iránt” – utalt az elnök decemberi bejelentésére a klub közleménye.

A Beitar két fordulóval az idény vége előtt a tabella második helyén áll, és már biztos, hogy a következő szezonban indulhat az Európa Ligában.

 

Drámai meccsen nyerte meg a kézilabda Bajnokok Ligáját a Győr

0

Akárcsak tavaly, most is hosszabbításban győzte le a Vardar Szkopje csapatát a Győri Audi ETO női kézilabda csapata a Bajnokok Ligája döntőjében. Hiába védett szenzációsan a macedónok francia kapusa, a hosszabbításban Eduarda Amorim ellenállhatatlan volt, Kiss Éva pedig ziccert védett az utolsó pillanatban.

Hatalmas csata volt a pályán.
MTI Fotó: Illyés Tibor

A tavalyi döntő ismétlődött meg a női kézilabda Bajnokok Ligájában, akkor is a Győri Audi ETO és a macedón Vardar Szkopje játszotta a finálét, ahol hosszabbítás után a győriek ünnepelhettek. Idén mind a két csapat sok nehézséggel küzdött: a Vardarról már régóta lehet tudni, hogy a szezon végén szétesik, minden játékos elhagyja a csapatot, a győrieknél pedig a sikeredző, a spanyol Ambros Martin jelentette be távozását.

Győrben rengeteg volt idén a sérülés is,

a világ egyik legjobb kézilabdázója, a norvég Nora Mörk február óta nem játszhat térdsérülés miatt, szintén az egész szezonra kidőlt a magyar válogatott Tomori Zsuzsanna, nemrég megsérült a jobbszélső Jana Knedlíková, de a kulcsemberek közül a holland Nycke Grootnak, a norvég Stine Oftedalnak és brazil Eduarda Amorimnak is heteket kellett korábban kihagynia.

Ennek ellenére mindkét csapat eljutott a BL szokás szerint Budapesten rendezett négyes döntőjébe, ahol tegnap a Győr a román CSM Bukarestet, a Vardar pedig az orosz Rosztovot győzte le.

A meccs érdekessége volt, hogy a Győr német beállója, Anja Althaus tavaly még a Vardar játékosa volt, míg a macedónok francia kapusa, Amandine Leynaud jövőre már szintén a Győrben játszik majd.

A meccs két győri góllal kezdődött, és ez a különbség állandósult az első negyedórában.

Mindkét csapat sokat hibázott támadásban,

és a két kapus, Leynaud és a győri Kari Aalvik Grimsbø is több labdát fogott. Groot viszont nagyszerűen játszott, az ő harmadik góljával 7-4-re vezetett a Győr a 17. percben, mire a vendégek időt kértek.

Továbbra is keményen védekezett mindkét csapat, a következő hét percben mindössze egyetlen gól született, utána viszont két újabb góllal egyenlítettek a macedónok – Ambros Martin is időt kért. Hiába, egy szép ejtés után a meccsen először vezetett a Vardar.

Ekkor már több mint tíz perce nem lőtt gólt a magyar csapat,

végül emberelőnyből sikerült megtörni a rossz sorozatot. A nagyon kevés gólt hozó első félidő 9-9-es döntetlennel ért véget.

A második félidő macedón gólokkal kezdődött, Leynaud továbbra is nagyszerűen védett, ráadásul Amorim mezhúzásáért megkapta második kiállítását is:

komoly gödörben volt a Győr.

A második félidő első magyar góljára a 8. percig kellett várni.

Támadásban a macedónoknak is voltak gondjaik: sorra hagyták ki a heteseket, végül a második félidőben nagyszerűen játszó csereátlövő, Anne Mette Hansen góljával a Győr ki tudott egyenlíteni a félidő felénél, mire a macedónok edzője időt is kért. Hiába: jó védekezés után Görbicz Anita végre betalált a szélről, ismét a magyarok vezettek.

MTI Fotó: Illyés Tibor

Támadásban azonban sok volt továbbra is a hiba, a Vardar visszavette a vezetést, de továbbra is teljesen nyitott volt a meccs, Groot góljaival kétszer is sikerült megint egyenlíteni.

Hatalmas csata folyt a pályán,

mindkét csapat egyre jobban fáradt, végül emberelőnyben Groot hatodik góljával 17-16-ra megint a Győr vezetett.

A korábban Győrben játszó Radicsevics viszont egyenlített, a születésnapját ünneplő Görbicz pedig sokadik lövését rontotta el a szélről. A macedónok emberelőnybe is kerültek, Oftedal góljával mégis a magyar csapat vezetett három és fél perccel a vége előtt – a Vardar viszont gyorsan egyenlített.

MTI Fotó: Illyés Tibor

Groot lövését hatalmas bravúrral védte Leynaud, sőt, kevesebb mint két perccel a vége előtt Althaust kiállították, Lazovics góljával vezettek is a macedónok.

Az utolsó perc hihetetlen izgalmakat hozott:

emberhátrányban is sikerült büntetőt kiharcolni, Groot belőtte: újra döntetlen volt az állás, 50 másodperccel a vége előtt. Fél perccel később viszont megvillant a korábban szintén Győrben játszó Andrea Lekics, betörés után bravúrosan csavarta el a labdát a kapus mellett. Vagyis 21 másodperce maradt a Győrnek egyenlíteni, de Amorimnak 10 is elég volt ehhez.

Ez viszont azt jelentette, hogy a Vardarnak maradt még ideje egy gyors támadásra, de lépéshiba miatt a bírók elvették a labdát, 20-20-szal zárult a rendes játékidő,

jöhetett megint a hosszabbítás.

Amely a második félidőben sokat pihenő Amorim hatalmas góljával kezdődött, de Radicsevics hetesből egyenlített. A szinte végig széles mosollyal játszó Amorim újabb gólja után megint jöttek a hibák mindkét oldalon, a győriek például két gyors indulást is elrontottak. Lekics újra egyenlített,

Amorimot viszont nem tudták a macedónok tartani,

kiállítást is kiharcolva lőtt újabb gólt.

10 másodperccel a szünet előtt a Vardar újra kiegyenlített, de ez a tíz másodperc megint elég volt egy győri gólra, ezt most Bódi Bernadett lőtte, 24-23-mal fordult a két rendkívül fáradt csapat.

A hosszabbítás hőse, Eduarda Amorim.
MTI Fotó: Illyés Tibor

A hosszabbítás második félideje győri hétméteressel kezdődött, Groot ezt is belőtte: kétgólos lett a magyar előny. Sőt, Amorim labdát szerzett, Bódi pedig újabb gólt lőtt.

Két gyors macedón góllal azonban újra szoros volt a meccs, Amorim azonban újabb óriási gólt lőtt, a nem sokkal korábban csereként beállt Kiss Éva pedig védett egy nagyot. Egy perc volt még hátra, amikor a macedónok emberelőnybe kerültek, amit Lekics gyorsan ki is használt.

A győriek hosszú támadást vezettek, de Oftedal eladott labdája miatt a Vardar még végigrohant a pályán,

Kiss Éva viszont hatalmas bravúrral védte a ziccert az utolsó másodpercben.

Ami azt jelentette, hogy a Győr megvédte címét és megnyerte a Bajnokok Ligáját, összesen már negyedszer.

Kiss Éva a meccs után a Sport1-nek annyit mondott a győzelmet jelentő védéséről, hogy amikor látta, hogy jönnek felé, semmi másra nem gondolt, csak arra: meg kell fogni. Ambros Martin pedig a győzelmet bebiztosító meccs végi kapuscseréről azt mondta: ezt a két kapusa megbeszélte egymás között, és közös döntés volt. A meccs másik hőse, Amorim arról beszélt, hogy a siker kulcsa az volt, hogy végig nyugodtak maradjanak és magabiztosnak látszanak, ezért is mosolygott sokat meccs közben.

Groot végül 8, Amorim 6, Bódi 4, Hansen és Görbicz 3-3 góllal zárt, a macedónoknál Lekics 6-ot, Radicsevics 4-et, Lazovics, Lacrabère és Penezics 3-at lőtt. A négyes döntő legjobbjának Amandine Leynaud-t választották.

Harmadik lett a Világkupában a magyar válogatott

0

A női szinkronúszók csapatversenyének kombinációs számában sikerült ezt az eredményt elérni a szlovákiai Világkupa-állomáson.

A szlovákiai Samorinban rendezték meg a szinkronúszó világkupa-sorozat negyedik állomását. A magyar csapat az előző három állomáson nem indult, most viszont igen: egyéniben Kiss Szofi 5., Rényi Luca pedig 8. lett.

A csapatversenyben még jobb eredményt sikerült viszont elérni: a szabadprogramban ötödik, a kombinációs számban viszont az ukránok és a fehéroroszok mögött

harmadik lett a fiatalokból álló magyar csapat.

A világkupa-sorozatot idén indította el a FINA, a Nemzetközi Úszószövetség. A következő állomása a jövő hétvégén, Budapesten lesz, és ahogy Iker Bernadett, a magyar szövetség elnöke nemrég a Független Hírügynökségnek elmondta, ez a sportág magyarországi népszerűsítése szempontjából is nagyon fontos.

Mostanra már az is biztos, hogy

itt lesz Budapesten a világ egyik legjobbja,

az olimpiai és tizenháromszoros világbajnok orosz Szvetlana Kolesznyicsenko is.

Nem ez lesz az egyetlen rangos szinkronúszó verseny az idén Budapesten, júliusban itt rendezik a junior világbajnokságot is.

Hamarosan olimpiai sportág lehet – de mi az a teqball?

A magyar fejlesztésű, a focira épülő, de egy különleges asztalon játszott sport egyre népszerűbb az egész világon.

Kicsit olyan, mint az asztalitenisz, csak nem egyenes az asztal. Ja, nem, mégsem, hiszen akkora labdával játsszák, mint a focit. Akkor olyan, mint a lábtenisz. De akkor mégis mit keres ott az a fura asztal? Ilyen gondolatok bizonyára többek fejében megfogalmazódtak, amikor először látták a magyar fejlesztésű teqballt.

Ahogy a fejlesztők a honlapjukon írják, a teqball „mind a profi focisták, mind az amatőr sportbarátok számára kiválóan alkalmas a technikai tudásuk, koncentrációs készségük és állóképességük fejlesztésére”. A teqball azonban

nem pusztán egy képességfejlesztő módszer, hanem önálló sportág,

és egyre népszerűbb az egész világon.

A fejlesztők szerint a teqballt a labdarúgás legtisztább válfajának is lehet nevezni, hiszen minimális a sérülésveszély: a sportolók nemcsak egymáshoz, de még az asztalhoz sem érhetnek hozzá.

Az egykori aranylabdás Ronaldinho Budapesten is teqballozott.
MTI Fotó: Kovács Tamás

A szabályok egyébként nagyon egyszerűek:

  • a labdát maximum 3 érintéssel kell visszajuttatni az ellenfél térfelére;
  • az ellenfelet és az eszközt/asztalt nem lehet megérinteni;
  • egymás után ugyanazzal a testrésszel nem lehet megérinteni az asztalt;
  • egy labdameneten belül maximum kétszer lehet ugyanazzal a testrésszel visszajuttatni a labdát az ellenfél oldalára közvetlenül egymás után;

Videón talán könnyebben érthető:

A teqballban nem csak egyéni verseny van, játszhatják ketten, hárman, négyen vagy akár többen is, forgóban.

A teqball két feltalálója Borsányi Gábor és Huszár Viktor volt – Borsányi korábban focizott, de hamar visszavonult, Huszár pedig futballrajongó programozó volt, ő tervezte meg a speciális asztalt. Hozzájuk csatlakozott aztán befektetőként Magyarország egyik leggazdagabb embere, Gattyán György, aki most a cég üzleti stratégiájáért felel.

A teqball sikereit először rangos díjak jelezték: 2015-ben termék design kategóriában megkapta a designerek Oscar-díjának tartott Red Dot Design Awardot, és ugyanebben az évben első helyezést ért el az ISPO-n, a világ egyik legnagyobb, sporttal kapcsolatos vásárán, ahol a legkiemelkedőbb sporttermékeket szokták díjazni.

Azóta már rengeteg világhírű focista és edző támogatja a teqballt: többek között Erwin és Ronald Koeman, Nicolas Anelka, Marco Materazzi, Simao Sabrosa, GianFranco Zola, Jari Litmanen, Carlos Alberto Torres, Henk ten Cate és Osvaldo Ardiles.

A sportág egyik nagykövete pedig a brazil Ronaldinho,

aki emiatt 2016 októberében Magyarországra is eljött.

Ugyanúgy nagykövet a francia világbajnok Christian Karembeu, de rajtuk kívül is rengeteg futballsztár készített már videót arról, hogyan teqballozik, többek között a brazil válogatott játékosai is:

https://www.facebook.com/TeqballHungary/videos/1563764217012947/

Tavaly márciusban aztán megalakult a Nemzetközi Teqball-szövetség (FITEQ), azzal a céllal, hogy összefogja a nemzetközi teqball közösséget és kialakítsa a sportág versenyrendszerét. A FITEQ elnökévé Borsányi Gábort választották. A tervek között szerepelt, hogy bajnokságokat szervezzenek és világranglistát alakítsanak ki. És már itt elhangzott, hogy a nagy álom az, hogy a teqball olimpiai sportággá váljon.

Tavaly júniusban Budapesten meg is rendezték az első Világkupát, amelyre közel 20 országból jöttek versenyzők, a sztárvendégek között pedig olyan focisták voltak, mint a világbajnoki ezüstérmes francia William Gallas és a BL-győztes nigériai Nwankwo Kanu.

Néhány hete pedig a teqballosok még közelebb kerültek nagy álmukhoz:

az alapítók a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaival egyeztettek a teqball olimpiai sportággá tételéről.

Erre a SportAccord nevű szervezet áprilisi, bangkoki konferenciáján került sor, ahol több sportág bemutatót tarthatott, és a teqball hatalmas sikert aratott. A Sportaccord egy olyan ernyőszervezet, amely az olimpiai és nem olimpiai sportágakat, a sporthoz kapcsolódó más szervezeteket, illetve a tömegsport események szervezőit fogja össze.

Arról, hogy az olimpián milyen sportágak vehetnek részt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság dönt. Ha befogadják a teqballt, akkor legkorábban 2024-ben szerepelhet a programban.

Sírva jelentette be távozását a Barcelona legendája

0

A minden idők egyik legjobb középpályásának tartott Andrés Iniesta sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését.

A 34 éves Iniestával szezon közben olyan szerződést kötött a klub, ami szerint minden évben ő maga dönthet: marad Barcelonában, vagy máshova igazol, annyi kikötés volt csak, hogy ezt minden év április végéig be kell jelentenie.

Iniesta elsírta magát a sajtótájékoztatón
Fotó: MTI/EPA/Enric Fontcuberta

A bejelentés meg is történt, Iniesta a sajtótájékoztatón azt mondta:

„Ez az utolsó idényem itt.”

Mint mondta, nagyon sokat gondolkodott, és mindent a klubnak köszönhet. Mint mondta, nem zavarja, hogy nem nyert Aranylabdát (ezért egyébként az Aranylabdát kiosztó France Football szerkesztőségi cikkben kért tőle bocsánatot a héten), hiszen a Barcelonával és a válogatottal elért sikerei kárpótolták.

 

Iniesta a 2002-03-as szezontól szerepelt a Barcelona felnőtt csapatában, négyszer nyert Bajnokok Ligáját, hatszor spanyol kupát, nyolcszor bajnokságot – az idei szezonban utóbbi szám minden bizonnyal kilencre nő.

124-szer játszott a spanyol válogatottban, kétszer nyert Európa-, egyszer pedig világbajnokságot – itt

a döntőben győztes gólt lőtt.

Ezért egyébként azóta egyedülálló módon egész Spanyolországban tapsvihar fogadja, bárhol lép pályára (kivéve Bilbaóban, ahol a baszkok nem rajonganak a spanyol válogatottért).

A nyáron valószínűleg Kínába igazol majd. Döntését már akkor sejteni lehetett, amikor néhány napja a Spanyol Kupa döntőjében lecserélték, és könnyek között hagyta el a pályát.

Életük meghatározó eseményére készülnek a magyar szinkronúszók

Heti hat nap, napi 4-5 órás edzéssel készülnek a magyar válogatott tagjai a budapesti szinkronúszó Világkupára és junior világbajnokságra. A szövetség elnöke szerint már a tavalyi vizes vb-nek köszönhetően is nőtt az érdeklődés a sportág iránt. A szövetségi kapitány azt mondta a Független Hírügynökségnek: a csapattagok között a sok a fiatal, ők életük meghatározó eseményére készülnek.

Május 18. és 20. között szinkronúszó Világkupát, július 17. és 22. között pedig junior világbajnokságot rendeznek Budapesten, vagyis kevesebb mint egy évvel a tavalyi vizes vb után ismét két rangos versenyt. Iker Bernadett, a Magyar Szinkronúszó Szövetség elnöke a Független Hírügynökségnek azt mondta: ezt nagyon nagy dolognak tartja.

Fotó: MTI/EPA/Patrick B. Kraemer

Mint mondta: a Világkupa-sorozat tavaly indult el, és a FINA,

a Nemzetközi Úszószövetség komoly szerepet szán neki a jövőben.

Most 10 állomása van, amelyeken rendszeresen a világ legjobbjai vesznek részt – korábbi hírek szerint például Budapestre ismét eljön a sportágat hosszú ideje uraló orosz válogatott.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Iker Bernadett szerint azért is fontos, hogy Budapest is lehetőséget kapott, mert így megvan az esély arra, hogy hosszú távon is itt legyen a sorozat egyik állomása.

Az, hogy ilyen versenyeket rendeznek Budapest, a sportág jövője szempontjából is fontos. Iker Bernadett azt mondta,

tavaly is végig telt ház volt a vizes vb-n a szinkronúszó versenyeken,

utána pedig a sportolók érdeklődése is megnőtt. Most egyébként 1000 igazolt versenyző van az országban.

A versenyzők egyébként nagyon izgatottak – Natalia Taraszova, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Független Hírügynökségnek azt mondta: sokan közülük nagyon fiatalok, és

életük egyik meghatározó eseményeként készülnek a két versenyre.

Amihez persze rengeteget edzenek. A látványos gyakorlatok mögött ugyanis kőkemény munka áll, ahogy Natalia Taraszova elmondta, hetente hat nap tartanak edzéseket, minden nap 4-5 órát. Sőt, edzőtáborban is voltak, ott még többet,

napi 8 órát edzettek.

A Világkupán ismét itt lesznek az oroszok.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A szövetségi kapitány a Világkupán nem várna kiemelkedő eredményt, mint mondta, fiatal csapat indul, és itt a tapasztalatszerzés a fontos. A junior vb-n viszont abban bízik, hogy sikerül bekerülni a döntőbe, vagyis a legjobb 12 csapat közé. Ez egyébként korábban még soha nem jött össze a magyar csapatnak, vagyis óriási sikert jelentene.

Nico Kovac ül a Bayern kispadjára

0

A következő szezontól Niko Kovac lesz a friss bajnok Bayern München vezetőedzője – jelentették be hivatalosan. Az Eintracht Frankfurt szakembere három évre írt alá.

Hasan Salihamidzic, a bajor klub sportigazgatója pénteken a klub honlapján közölte: az Eintracht Frankfurttól érkező tréner követi Jupp Heynckest a poszton, s három évre kötelezi el magát az egyesülethez.

A német sajtó szerint a 46 éves Kovac állítólag csütörtökön értesítette Fredi Bobic frankfurti ügyvezetőt arról, hogy élni fog jövő nyárig szóló szerződésének egyik záradékával, amely szerint elszegődhet korábbi klubjához.

A lelépési díja a hírek szerint 2,2 millió eurót tesz ki.

A 72 éves Jupp Heynckes októberben „ugrott be” a menesztett Carlo Ancelotti helyére, de közölte, hogy a szezont követően befejezi edzői pályafutását. A veterán edző 2013-ban triplázott a Münchennel (bajnoki cím, kupadiadal, Bajnokok Ligája-győzelem), idén csapata már megszerezte a Bundesliga-elsőséget, míg a kupában és a BL-ben elődöntőbe jutott.

A 83-szoros válogatott Kovac 2001 és 2003 között erősítette a Bayernt, és 34 meccsen háromszor volt eredményes. A csapattal bajnoki címet és kupaelsőséget szerzett, emellett megnyerte a klubvilágkupát is. 2016-ban ült le a frankfurti kispadra, és sikeresen benntartotta, azután tavaly a kupadöntőbe vezette a csapatot.

Korábban úgy hírlett, hogy Thomas Tuchel és Julian Nagelsmann is esélyes a posztra, ám előbbi sajtóhírek szerint a Paris Saint-Germaint választotta, utóbbi pedig marad Hoffenheimben.

MTI/FüHü

Megint Budapestre jönnek a világ legjobb szinkronúszói

Két rangos versenyt is rendeznek Budapesten: májusban világkupát, júliusban pedig junior világbajnokságot.

A tavalyi vizes vb-n a Városligetben rendezték a szinkronúszó versenyeket, az idei két versenyt viszont a Duna Arénában tartják majd. Előbb a World Series Világkupa versenyt, május 18. és 20. között, amelyre

ismét eljönnek a világ legjobb versenyzői.

Újra itt lesznek a sportágat hosszú ideje uraló oroszok is.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

15 ország küldte el eddig a nevezését, de a szervezők további indulókkal is számolnak. Ami már biztos: a versenyen részt vesz a tavalyi vb-n győztes, hosszú idő óta a világ legjobbjának számító orosz válogatott, és a mindig látványos produkciót bemutató spanyol csapat is.

A spanyolok is eljönnek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Július 17. és 22. között aztán a világ legjobb junior versenyzői érkeznek Budapestre: ekkor lesz az ő világbajnokságuk. Ennek rendezési jogát még tavaly, néhány nappal a vizes vb előtt nyerte el a magyar főváros.

A versenyre egy igazi világklasszis készíti fel a magyar válogatottat:

a négyszeres olimpiai, kilencszeres világbajnok Anasztaszija Jermakova. Ő 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben is megnyerte a szinkronúszók páros versenyét (Anasztaszija Davidovával), és tagja volt a szintén mindkétszer aranyérmes orosz csapatnak is. Ezután viszont egy régi sérülés miatt vissza kellett vonulnia, azóta dolgozik edzőként.

A magyar csapat a tavalyi vizes vb-n.
MTI Fotó: Kovács Tamás

A szinkronúszásnak egyébként komoly hagyományai vannak: már a 19. század végén rendeztek ilyen versenyeket, igaz, akkor még férfiak részére.

A kezdeti technika sok esetben a vízi életmentő mozdulatokból alakult ki,

majd egyre jobban fejlődött, hamarosan művészetből sporttá vált, amelyet egyre inkább nők űztek és megkapta a vízi balett nevet. A szinkronúszás kifejezést először az 1934-es chicagói világkiállításon használták.

A szinkronúszás 1952-ben, Helsinkiben mutatkozott be az olimpián, de még nem hivatalos versenyszámként, hiszen csak később,

1968-ban ismerte el a Nemzetközi Úszó Szövetség negyedik vízi sportágként

az úszás, a műugrás és a vízilabda mellett. Az első világbajnokságot 1973-ban Belgrádban rendezték, ezt az amerikai csapat nyerte.  

Látványos elemekből most sem lesz hiány.
Fotó: MTI/EPA/Patrick B. Kraemer

Az olimpia hivatalos programjába 1984-ben, Los Angelesben került be, ahol egyéniben és párosban osztottak érmeket: mindkét számot az amerikaiak nyerték. 1996-ban kizárólag csapatversenyt rendeztek az olimpián, 2000-től páros versenyeket is.

A 90-es évek második felében az oroszok megtörték az amerikaiak addigi fölényét, és azóta tarolnak a versenyeken.

Babos öt helyet javítva a 39.

0

A magyar éljátékos annak köszönheti előrelépését, hogy a döntőig jutott Monterreyben, ahol vasárnap a harmadik helyét megszilárdító Garbine Muguruzától kapott ki.

Babos – honlapja szerint – a folytatásban megkezdi a felkészülést a salakpályás szezonra, első tornáját három hét múlva vívja a vörös borításon Rabatban.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés):

  1. (1.) Simona Halep (román) 8140 pont
  2. (2.) Caroline Wozniacki (dán)      6790
  3. (3.) Garbine Muguruza (spanyol)    6065
  4. (4.) Jelina Szvitolina (ukrán)     5630
  5. (5.) Jelena Ostapenko (lett)       5307
  6. (6.) Karolina Pliskova (cseh)      4730
  7. (7.) Caroline Garcia (francia)     4615
  8. (8.) Venus Williams (amerikai)     4276
  9. (9.) Sloane Stephens (amerikai)    3938
  10. (10.) Petra Kvitova (cseh) 3271
  11. (13.) Julia Görges (német) 2980
  12. (11.) Angelique Kerber (német) 2971
  13. (14.) Madison Keys (amerikai) 2722
  14. (12.) Darja Kaszatkina (orosz) 2570
  15. (16.) Anastasia Sevastova (lett) 2545

…39.  (44.) Babos Tímea               1270

…215. (219.) Stollár Fanny             253

…268. (268.) Gálfi Dalma               196

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK