Foci

A Barcelona megint elverte Madridban a Realt

0

Miután pár napja 3-0-ra győztek a katalánok és ezzel bejutottak a spanyol Király Kupa döntőjébe, most a bajnokságban győztek idegenben. Igaz, most „csak” 1-0-ra, de ezzel is megalázták a Real Madridot, amely így már 12 pontos hátránnyal követi a bajnokságot vezető Barcat.

Az El Clásico fontos jelenete volt Rakitic 26. percben szerzett gólja mellett Lionel Messi és Sergio Ramos újabb összecsapása. A Real csapatkapitánya egy szerelésnél szájba vágta Messit. A meccs után Rámos azt állította, hogy ez véletlen volt. Azt is mondta, hogy a bajnokság egyre távolabb kerül tőlük, de a végéig harcolni fognak, a labdarúgásban bármi lehetséges.

A Barcelona az első csapat, amely 72 óra alatt kétszer is meg tudta verni a Realt a Bernabeuban. Ráadásul a két csapat örök mérlege is átbillent, a Barca most először vezeti a listát: 242 mérkőzésen 96 Barca-győzelem, 95 Real-győzelem, 51 döntetlen.

A spanyol bajnokság állása:

Madridban verte el a Barcelona a Realt

0

Könnyed 3-0-val jutott be a címvédő Barcelona a labdarúgó spanyol Király Kupa döntőjébe.

A párharc február 6-án rendezett első mérkőzése 1-1-es döntetlennel zárult. A visszavágó első félidejében nem született gól, majd a második felvonás elején Luis Suárez szerzett vezetést a vendégeknek, akik a 69. percben Raphael Varane öngóljával, majd három perccel később Suárez büntetőjével eldöntötték az El Clásicót.

Ez volt a két csapat 240. egymás elleni tétmérkőzése, ötven döntetlen mellett a Real Madrid és immár a Barcelona is 95 győzelemmel rendelkezik.

A 2017 májusában kinevezett Ernesto Valverde századik alkalommal irányította vezetőedzőként a katalánokat, mérlege 68 siker, 23 döntetlen és kilenc vereség.

A címvédő Barcelona korábban negyvenszer volt döntős a Király Kupában, harmincszor nyert, köztük a legutóbbi négy kiírásban. Az idei finálét május 25-én rendezik.

A két csapat legközelebb szombat este találkozik egymással, a bajnoki rangadót ugyancsak Madridban tartják.

A katalánok ellenfele a Király Kupa fináléjában a Valencia-Betis párharc győztese lesz. (MTI)

Íme Messi 50. mesterhármasa

A spanyol bajnokság 25. fordulójában az otthon játszó Sevilla hiába vezetett kétszer is a Barcelona ellen, végül 4-2-re kikapott, mivel Lionel Messi megszerezte pályafutása 50. mesterhármasát. Sőt, szerepe volt csapata negyedik góljában is, hiszen ő adta a gólpasszt a 93. percben a kapuba találó Luis Suáreznek.

Az Atlético legyőzte a Juventust, a City fordított

0

Az Atlético Madrid 2-0-ra győzte le otthon a Juventust, míg a Manchester City 3-2-re nyert a Schalke 04 vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharc első mérkőzésén.

Madridban, az idei döntő színhelyén, a Wanda Metropolitano Stadionban a gól nélküli első félidőt követően a hazaiaknál előbb Diego Costa rontott ziccert, majd a világbajnok Antoine Griezmann tökéletesnek tűnő emelésébe kapott bele Wojciech Szczesny, a Juventus kapusa úgy, hogy a labda a felső lécen csattant.

A 70. percben a korábbi Juventus-csatár, a csereként pályára lépő Álvaro Morata a vendégek kapujába fejelte a labdát, de a játékvezető a videobíró segítségét igénybe véve lökés miatt nem ítélt gólt.

Nem sokkal később egy beívelés után kavarodás alakult ki a Juventus kapuja előtt, José María Giménez pedig megszerezte a vezetést az Atléticónak.

Bő négy perccel később a másik belső védő, Diego Godín is betalált egy pontrúgás után, eldöntve ezzel az összecsapást.

A játéknap másik találkozóján a Manchester City egy óriási védelmi hiba után Sergio Agüero góljával korán vezetést szerzett, a Schalke azonban még a szünet előtt fordított, miután Nabil Bentaleb a 38. és 45. percben is értékesített egy büntetőt. Érdekesség, hogy a BL történetében mindössze a második alkalommal fordult elő, hogy egy csapat az első 45 percben két gólt szerez 11-esből, 2012-ben Lionel Messi duplázott ilyen formában a Barcelonában egy Arsenal elleni összecsapáson.

A fordulást követően nagy esélyt kapott a Schalke azzal, hogy Nicolás Otamendi kiállítása miatt a 68. percben emberhátrányba került a Manchester City. Az angol bajnok azonban mégis kiegyenlített, a 85. percben ráadásul a korábbi Schalke-játékos, Leroy Sané talált be. Végül a meccset is megnyerte Josep Guardiola együttese, az összecsapást Raheem Sterling gólja döntötte el.

A visszavágókat március 12-én rendezik

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:
Atlético Madrid (spanyol)–Juventus (olasz) 2-0 (0-0)
gól: Giménez (78.), Godín (83.)

Schalke 04 (német)–Manchester City (angol) 2-3 (2-1)
gól: Bentaleb (38., 45., mindkettőt 11-esből), illetve Agüero (19.), Sané (85.), Sterling (90.)
kiállítva: Otamendi (68., Manchester City)

(MTI)

Két gól nélküli döntetlen a Bajnokok Ligájában

0

Nem született gól a labdarúgó Bajnokok Ligája tegnapi játéknapján. A főszereplők a kapusok voltak, meg inkább a hibák.

A Lyon-Barcelona találkozón az előzetesen esélytelenebbnek tartott francia csapat jól tartotta magát az első félidőben. A másodikban aztán a Barcelona egyre jobban növelte a nyomást, a meccs végére beszorította ellenfelét saját kapuja elé. Gólt azonban nem sikerült szereznie, így maradt a 0-0.

A Barca huszonötször lőtt kapura, de csak ötször találta el. Suarez és Messi egy ideje erősen formán kívül van, Dembelén meg látszik, hogy kihagyott majdnem három hetet. A Lyon csak ötször próbálkozott, Ter Stegennek összesen kétszer kellett védenie.

A másik mérkőzésén a Liverpool a Bayern Münchent fogadta. A hazai csapat állt közelebb a győzelemhez, de a helyzetei neki is kimaradtak, így 0-0-ról várják a három hét múlva esedékes visszavágót. A két csapat összesen csak háromszor tudott összehozni kapura tartó lövést.

Mégis bunda a bunda: botrány a francia és a belga futballban

Ki tett 5 millió eurót arra, hogy a Paris Saint-Germain csapata ötgólos különbséggel veri a belgrádi Crvena Zvezdat a Bajnokok Ligájában? Ki kaszált a 61-1- re végződő mérkőzés után hatalmas pénzeket ezzel? Eziránt érdeklődött a párizsi L’Équipe című sportlap és most már a francia rendőrség is. Az érintettek természetesen mind cáfolnak és a becsületüket védelmezik.

Kezdetben mindenki boldog volt Franciaországban: Neymar mesterhármast ért el, betalált az új sztár Mbappé is. Mindenki tudta, hogy jobb csapat a PSG mint a belgrádi Vörös Csillag, „nodehogy” ennyire?! Valaki vagy valakik viszont a jövőbe láttak: 5 millió euróban fogadtak arra, hogy öt gól lesz a különbség! Az UEFA főnöke súgta meg a L’Equipe tudósítójának a kínos információt: valamelyik klubvezető, vagy a klubvezetők egy csoportja levajazta a mérkőzést!

Csakhogy mindkét csapat kikéri magának!

A L’Equipe megszólaltatta a Crvena Zvezda főnökét, Dragan Dzsajicsot, aki felháborodottan közölte: most hall először erről! Semmi sem igaz a hírből! Pedig lehet, hogy épp róla van szó! A Paris Saint Germain külön közleményben cáfolt: a klub becsülete forog kockán! Semmiféle bunda sem volt! Csakhogy a PSG Katar emírjének a csapata, a múltja kissé pettyes: Sarkozy kedvenc csapata miatt kapta Katar a foci világbajnokságot…
A francia és a svájci rendőrség vizsgálódik abban az ügyben, mely szerint Nicolas Sarkozy akkori francia elnök intézte volna el, hogy a futballban tökéletesen ismeretlen Katar kapja a világbajnokság rendezési jogát. Sarkozy Michel Platinit, az UEFA akkori elnökét, a FIFA befolyásos alvezérét kérte meg a kényes ügy lebonyolítására. Ezért vizsgálódik a svájci rendőrség, mert a FIFA központja Lausanne-ban van. Mit kért cserébe Sarkozy elnök Katar emírjétől? Mentse meg a pénzügyi gondokkal küzdő PSG-t! Az üzlet megköttetett: Katar megkapta a világbajnokságot, a PSG pedig az eurómilliókat. Ebből tudta megvenni Neymart meg a többi méregdrága sztárt… Becsületről beszélni ezek után némiképp túlzásnak látszik, de hát más megvenni egy klubot és más bunda meccset játszani a BL-ben. A francia rendőrség mindenesetre vizsgálatot indított, és ma már nem Nicolas Sarkozy üldögél az Élysée palotában …

A belga bunda botrány ehhez képest csak szerény vállalkozás volt

Franciaország és Belgium válogatottja a világ két legjobb csapata. Ezt igazolta a futball VB Oroszországban és a FIFA listája, melyet ez a két csapat vezet. De nincs egy kis gond a morállal? Belgiumban 22 focistát, sportvezetőt és bírót hallgatott ki a rendőrség bunda botrány miatt. Kilenc klubnál házkutatást tartottak. Az egyiknél lefoglaltak egy 8 millió eurót érő dobozt, melyben méregdrága órák voltak. Miért kapták ezt az érintettek? A gyanú szerint azért, mert két mérkőzést biztosan elcsaltak amikor tavaly a kiesésről volt szó! A bírók tizenegyeseket ítéltek akkor amikor semmi sem történt – méghozzá a mérkőzés végén, amikor látszott, hogy nem az lesz az eredmény, amelyben előzetesen megállapodtak! A nyomozás során kiderült: nem rendkívüli esetről van szó! Más mérkőzések eredménye sem a pályán dőlt el Belgiumban! A sajtó az egész futball vezérkar lemondását követeli. Hozzátéve, hogy nem csoda, ha a legjobb belga futballisták külföldön játszanak.  Persze valószínűleg nemcsak Belgiumban, Franciaországban vagy épp Szerbiában fordulnak elő bunda meccsek. Ma már a fogadás teljesen nemzetközi: Kínában is milliók tesznek fel pénzeket az európai futball meccsekre – sokszor anélkül, hogy halvány fogalmuk lenne a fociról. Dehát kaptak egy jó fülest. Mint az a valaki, aki 5 millió eurót tett arra, hogy a PSG öt góllal legyőzi a Crvena Zvezdat …

Modrić megállapodott: 8 hónap adócsalásért

0

Noha a kiszabott börtönbüntetés formálisan nem feltételes, Modrić mégsem lesz kénytelen rácsok mögé vonulni: a spanyol jogszabályok ugyanis lehetővé teszik, hogy az első vétségért kiszabott, két évnél kevesebb időtartamban meghatározott büntetést ne üljék le a delikvensek, hanem pénzben váltsák meg azt.

A horvát válogatott kapitánya és a Real Madrid játékosa megállapodott a spanyol ügyészséggel: teljes egészében elismeri, hogy felelős azokért a vétkekért, amelyekkel az adóhatóság vádolja. Luka Modrić ezzel egyúttal elfogadta a kiszabott nyolc hónapnyi börtönbüntetést is.

Az adóhatóság Modrićot kétrendbeli adócsalással vádolta, amelyekkel a spanyol költségvetést  mintegy 880 000 euróval károsította meg, tudatta az index.hr. Luka Modrić a marketingjogokért járó tiszteletdíját egy olyan cég révén vette fel, amelyet Luxembourgban jegyzett be, s amelyet a felesége irányít. A luxembourgi cégalapításnak éppen az volt a célja, hogy elkerülje a spanyol adóhatóságot.

Noha a kiszabott börtönbüntetés formálisan nem feltételes, Modrić mégsem lesz kénytelen rácsok mögé vonulni: a spanyol jogszabályok ugyanis lehetővé teszik, hogy az első vétségért kiszabott, két évnél kevesebb időtartamban meghatározott büntetést ne üljék le a delikvensek, hanem pénzben váltsák meg azt.

A spanyol adóhatóság megállapította, hogy Modrić 2013-ban 290 990 euró, egy évvel később pedig 579 738 euró után nem fizetett adót. A Real sztárja az ügyészséggel kötött megállapodás értelmében az eltitkolt összeg 40 százalékát fizeti meg (ami 348 291 eurót tesz ki), emellett a börtönbüntetése minden egyes napjának megváltásáért 250 eurót fizet. Az összesen 408 ezer eurón felül Modrić a per kezdetén már egymillió eurót befizetett a spanyol költségvetésbe.

A horvát játékos így csatlakozott ahhoz a klubhoz, amelyben már ott található Jose Mourinho, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is: Mourinho egyéves börtönbüntetést kapott adócsalás miatt, Messi 21 hónapot, Ronaldo pedig két évet… Utóbbinak majdnem 19 millió eurót kellett fizetnie emellett.

Petíció indult Andy Vajna tévéje miatt

1

Egyre többen dühösek, amiért a magyar szurkolók túlnyomó többsége nem láthatja a spanyol bajnokikat. A spanyol liga elnökét kérik, hogy tegyen valamit.

A spanyol foci rendkívül népszerű Magyarországon, köszönhetően elsősorban a rengeteg Barcelona- és Real Madrid-szurkolónak. A La Liga meccseit évekig a Sport TV közvetítette, idén azonban az Andy Vajna tulajdonában lévő TV2 Csoport vette meg a közvetítési jogokat. Ott pedig úgy döntöttek, hogy a spanyol bajnokikat a nemrég elindított Spíler 2 csatornán adják.

Csakhogy ezt a csatornát nagyon kevesen tudják nézni,

mindössze százezer háztartásban elérhető. A nagy szolgáltatókkal ugyanis nincs szerződése.

Ugyan a Magyar Telekom hétfői közleménye szerint folyamatosan tárgyalnak, de a cég vezérigazgatója csütörtökön egy más témában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a megállapodás még messze van. A UPC-vel sem sikerült még megegyezniük, nem beszélve a harmadik nagy szolgáltatóról, a Digiről, ahol ráadásul neheztelhetnek is a TV2 Csoportra, hiszen több közvetítési jogot pont előlük vettek meg.

Így aztán

hiába van rengeteg rajongója a spanyol focinak Magyarországon, tévében nem tudják nézni a meccseket.

Ezért egy petíció is indult, „a spanyol futball magyar szurkolói” aláírással. Ebben a Spanyol Labdarúgóliga elnökéhez, Javier Tebashoz fordulnak, és azt írják: tarthatatlan állapot, hogy a magyar háztartások mindössze 3%-ában nézhetőek a meccsek, pedig már három forduló is lement a bajnokságból.

A petíció szerint ezzel a magyar jogtulajdonos nem teljesíti a kötelezettségeit, mert nem juttatja el a meccseket a fogyasztókhoz, így

„százezrek kényszerülnek arra, hogy illegális csatornákon kövessék a világ legjobb meccseit”.

Így Javier Tebastól „azonnali és határozott” közbenjárást kérnek. A petíciót már több ezren aláírták.

A NER-ben csak a „csaló bíró” verheti meg a Vidit

0

2-1-re kikapott a magyar csapat az AEK Athéntől a Bajnokok Ligája csoportköréről döntő párharc első meccsén. A görögök akkor rúgták a góljaikat, amikor Huszti kiállítása miatt emberelőnyben voltak.

A Vidi FC (lánykori nevén Videoton, a magyar bajnokságban MOL Vidi FC) nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy erősebb ellenfeleket legyőzve eljutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójáig, vagyis egy lépésre van a milliárdokat jelentő csoportkörtől – de még ha nem is sikerül továbbjutni, az Európa Liga csoportkörében akkor is folytathatja a csapat.

Mi több, egészen tegnapig veretlen volt a Vidi, tegnap viszont a Groupama Arénában játszott meccsen (a székesfehérvári stadion továbbra sincs kész) 2-1-re kikapott a görögöktől.

Az eredményt jelentősen befolyásolta Huszti Szabolcs butasága:

az első félidő közepén ártalmatlan helyzetben megtaposta ellenfele bokáját, amiért a bíró kiállította. Lehet vitatkozni ennek jogosságán, hiszen nem volt szándékos a mozdulat, inkább óvatlan, de sok esetben láttunk már ilyenért piros lapot. A tegnapi meccsen sem ez volt az egyetlen, szinte ugyanilyen szabálytalanságért állított ki egy görög játékost is az olasz bíró már 0-2-nél.

Ami viszont érdekes, hogy a magyar sajtó hogyan számolt be erről.

Index:

„A 23 percben aztán jött Huszti Szabolcs, aki egy teljesen ártalmatlan helyzetben rátaposott az egyik görög játékos lábára. Élőben nem tűnt annyira durvának az eset, de a visszajátszások alapján egyértelműen nyújtott lábbal taposott Huszti, Gianluca Rocchi pedig rögtön felmutatta a piros lapot.”

24:

„Huszti Szabolcs késett el az egyik labdáról, és jól látható módon letalpalta ellenfelét. A sárga biztos volt, aztán jött a fekete leves: Rocchi azonnali pirossal küldte le a pályáról a magyar játékost.”

444:

„Huszti egy labdáért vívott közelharc után lépett oda Taszosz Bakaszetasz lábfejére, az olasz Gianluca Rocchi pedig azonnal felmutatta a piroslapot. A szabálytalansággal nem lehetett vitatkozni, és bár a kiállítás az első visszajátszás alapján még tűnhetett, a szakmai elemzések végül arra jutottak, hogy mivel a magyar játékos mozdulata sérülésveszélyes volt, járt a piros.”

Hvg:

„A 23. percben emberhátrányba kerül a Vidi, Huszti Szabolcsot azonnali pirossal kiállítják. A középpályán szabálytalankodott, rálépett Taszosz Bakaszetasz lábára, Rocchi egyből pirosat adott.”

Origo:

„Huszti Szabolcsot a 23. percben abnormális piros lappal küldte le Rocchi (…)

Huszti kapott egyből piros lapot – Rocchi úgy ítélte meg, hogy a magyar középpályás szándékosan taposta meg Bakaszetaszt. Nevetséges ítélet volt. (…)

Huszti a visszajátszások alapján jól láthatóan a labdát szerette volna elérni, érthetetlen, hogy egy olyan rutinos játékvezető, mint Rocchi hogy állíthatta ki ezért a magyar játékost.”

Nemzeti Sport:

„Huszti Szabolcs szabálytalankodott Taszosz Bakaszetasszal szemben, az „áldozat” nyomban egy görög dráma főszereplőjévé lépett elő, Gianluca Rocchi pedig olyannyira díjazta az „alakítást”, hogy piros lapot mutatott fel a magyar játékosnak.”

Nem a Vidi nemzetközi menetelése miatt rúgták ki Dollt a Fraditól

0

Ma délelőtt sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Szerhij Rebrovot nevezték ki szerdán a Ferencváros új vezetőedzőjének. Az ukrán szakvezető a német Thomas Dollt váltotta a kispadon.

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az edzőváltásra vonatkozó döntés az idei kupakudarc után megszületett. Tehát sem a szurkolói nyomás, sem a Vidi nemzetközi kupamenetelése nem befolyásolta a döntést. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, a székesfehérváriak jó szereplésének minden magyar futballrajongó örülhet.

„A Kubatov Gábor klubelnökkel folytatott tárgyalás után döntöttem arról, hogy vállalom a feladatot.

Minden klubnál, ahol dolgoztam, az első hely volt a cél, itt is ez lesz.

Az elnökkel való beszélgetés meggyőzött arról, hogy magasak a célok” – mondta Rebrov, aki angolul beszél majd a futballistákkal, de lesz orosz tolmácsa is.

A játékosként 75-szörös válogatott Rebrov ezt megelőzően a Dinamo Kijevet és a szaúdi al-Ahli csapatát irányította. Előbbi együttest kétszer-kétszer ukrán bajnoki címre és kupagyőzelemre vezette, egyszer pedig a Szuperkupát hódította el.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK