Foci

Neymar vasárnap játszik először

0

Megérkezett Barcelonába Neymar 222 milliós vételára, ezzel elhárult az akadály: a brazil csatár pályára léphet vasárnap a Guingamp ellen a PSG színeiben.

Az FC Barcelona hozzájárult Neymar átigazolásához a francia Paris-Saint-Germainhez, miután megkapta a neki járó 222 millió eurót.

A nemzetközi igazolás kiadása elengedhetetlen feltétele annak, hogy véglegesítsék Neymar szerződését a PSG-nél.

Az iratnak szombat éjfélig kellett eljutnia a francia profi ligához, hogy a brazil támadó játszhasson vasárnap este a Guingamp ellen, de a spanyol liga már pénteken továbbította a papírt.

Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Neymar képviselői múlt csütörtökön jelentek meg a barcelonai klubnál, és közölték, hogy a játékos nevében kifizetik a 222 milliós kivásárlási összeget, ami egyoldalúan megszüntette a két fél közötti szerződést. A futballista még aznap este aláírta öt évre szóló szerződését a PSG-hez, de a francia bajnokság múlt hétvégi nyitányán még nem léphetett pályára.

MTI/FüHü

Újabb magyar focista igazol Amerikába

0

Visszatér az MLS-be Németh Krisztián, a New England Revolutionben folytatja pályafutását.

A klub a honlapján jelentette be a 28 éves válogatott csatár szerződtetését.

Németh a katari al-Garafánál töltött két szezon után tér vissza Amerikába. A 2015-ös szezonban a Sporting Kansas Cityben játszott, akkor a csapata egyik legjobbja volt, 28 meccsen 10 gólt lőtt és 6 gólpasszt adott. Egyik gólját az év legszebbjének választották.

Némethről a New England ügyvezető igazgatója, Michael Burns azt mondta, azt várják tőle, hogy komoly hatással legyen a csapat játékra.

„Krisztián ebben a ligában és külföldön is bizonyította, hogy tud gólokat lőni. Hiszünk abban, hogy vezetői képessége és tapasztalata komoly értéket jelent majd a New Englandnek.”

Az egykor az egyik legnagyobb magyar tehetségnek tartott Németh Krisztián az MTK-nál írta alá első profi szerződését, mindössze 15 évesen.

17 évesen leigazolta a Liverpool,

ahol a tartalékok között házi gólkirály is volt. Később kölcsönben a Blackpoolban és az AEK Athénban játszott, majd a szintén Olympiakoshoz szerződött. Innen kölcsönadták a Voloszhoz, ahonnan hazatért az MTK-hoz, majd Hollandiába szerződött: előbb az RKC Waalwijkhez, aztán a Rodához. Ezután ment Amerikába. A válogatottban eddig 30 meccset játszott.

Németh Krisztián a Svédország elleni barátságos meccsen
MTI Fotó: Kovács Tamás

Ő a negyedik magyar játékos az MLS-ben,

Stieber Krisztián szintén most igazolt a D.C. Unitedhez, Nikolics Nemanja a Chicago Fire-ben, Sallói Dániel pedig a Sporting Kansasben játszik.

A Szabad Néppel üzent Pintérnek a Párt

A magyar futball eseményeit nyomon követő szurkolók számára nem szokatlan az a jelenség, hogy néhány fordulóval a bajnokság megkezdése után alacsonyan szállnak az edzők, vagyis, sorra menesztik az eredménytelen csapatok szakvezetőit.

Az eljárás amúgy magyarázható: a klubvezetők eredményt szeretnének, győzelmeket szállítani a szurkolóknak és nem utolsósorban a szponzoroknak. Játékos sok van, őket macerás lenne elküldeni, edzőből viszont csak egy, ezért az esetek többségében neki kell elvinnie a balhét.

Az OTP Bank Ligából négy forduló telt el, és

a zuhanyhíradó hírei szerint három kispad máris inog.

Ifj. Mészöly Kálmánnak a Haladásnál, míg Csertői Aurélnak a Paksnál nem áll jól a szénája. És megmozdult a szék Pintér Attila alatt is.

A korábban szövetségi kapitányként is dolgozó Pintér csapata a TAO pénzekkel bőségesen megkínált Puskás Akadémia négy forduló után az utolsó helyen áll a bajnokságban, és a szomorú képet csak csöppet árnyalja, hogy a felcsútiak a sorsolás szeszélye folytán eddig az előző bajnokság legerősebb csapataival mérkőztek.

Mindez persze nem vigasztalja a Puskás Akadémia szurkolóit. Akik ugyan nincsenek túl sokan, de ebben az esetben nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Márpedig itt a vezérszurkolót Orbán Viktornak hívják, ő találta ki annak idején ezt a csapatot, és ő volt az, aki felcsúti háza szomszédságában csodastadiont is építtetett a nem egészen kétezer lakosú falu aranylábú fiainak.

Hogy Pintér szénája nem áll jól, azt elsősorban onnan lehet tudni, hogy az Origo, amely legújabban a kormány szócsöveként van jelen a magyarországi sajtópalettán, nagy cikkben húzta le Pintérről a vizes lepedőt.

Hozzáértők szerint ez egyfajta selyemzsinór, azaz elbocsátó szép üzenet Pintér számára.

Az eljárás egyébként hasonlít ahhoz, amit a múlt század ötvenes éveiben a Szabad Nép művelt.

Akkor a kommunista párt lapjában üzenték meg, ha valamelyik párt-, vagy állami vezetőnek kitelt az ideje. Akiről a Szabad Nép rosszat írt, vagy nem írt semmit, és kihagyta egy fontos felsorolásból, az innen tudta meg, hogy kitelt az ideje, kezdhet csomagolni, mert – jó esetben – érdemei elismerése mellett, vagy megrendült egészségi állapotára tekintettel, más fontos beosztásba helyezik.

Ezek az idők látszanak most visszatérni Magyarországra. Hogy Pintér Attilával mi lesz, az még a jövő zenéje. Ha a hétvégén nyer a csapat, még az is megeshet, hogy maradhat egy ideig.

Amerikába igazol a magyar válogatott focista

0

Stieber Zoltán a D.C. United játékosa lesz.

A 28 éves játékos teljesítette a fizikai teszteket, ma már a csapattal edzett. A klub a szerződés aláírása után jelenti be az igazolást, de Stieber csak akkor léphet pályára, ha minden papírmunka lezárul, és megkapja a munkavállalói vízumot.

Stieber 2009 óta Németországban futballozik. Állítólag a D.C. United több mint egymillió dollárt fizet a másodosztályú Kaiserslauternnek, Stieber pedig a klub legjobban fizetett játékosa lesz:

idényenként több mint egymillió dollárt keres majd.

Újabb játékosra költhet őrült összeget a PSG

0

A Le Parisien szerint a Paris St. Germain 180 millió euróért megveszi a Monaco 18 éves focistáját, Kylian Mbappét.

Úgy tűnik, a katari pénzből működő párizsi csapat nem elégszik meg Neymar megszerzésével. Hiába fizették érte világrekordot jelentő 222 millió eurót, most egy újabb támadót igazolnának le, ezúttal egy hazai riválistól.

A Monaco mindössze 18 éves játékosa,

Kylian Mbappé sok sztárcsapat figyelmét felkeltette

azzal, ahogy tavaly a BL-ben és a francia bajnokságban játszott. Hatalmas tehetségnek tartják, nem véletlen, hogy a Monaco egészen valószínűtlen, 180 millió eurós összeget kér érte.

A nyár nagy részében arról szólt a pletyka, hogy Mbappét a Madrid szeretné nagyon, és hosszú távon akár az adócsalási botrányba keveredett Ronaldo, akár a nem igazán bevált Bale utódja lehet. Neymar eligazolása után a Barcelona is képbe került, de emlegették a Manchester Cityt is.

A Parisien szerint viszont a PSG megelőzi őket.

Nem adták le Neymar papírjait, nem játszhat a nyitányon

0

A rekordösszegű átigazolással megvett Neymar nem léphet pályára a francia bajnokság nyitó fordulójában, mert új csapata, a Paris Saint-Germain nem adta le az átigazolásával kapcsolatos iratokat.

A brazil Neymar nem játszhat a francia labdarúgó-bajnokság első fordulójában új csapatában, a Paris Saint-Germainben az Amiens-nel szembeni szombat délutáni meccsen. Francia információk szerint

a PSG elfelejtette időben dokumentálni vadonatúj szerzeményének átigazolását.

Ehhez éjfélig kellett volna a szükséges papírokat benyújtania a francia szövetséghez.

Készen állok arra, hogy már holnap játsszak – nyilatkozta pénteki ünnepélyes bemutatásán a spanyol klubcsapatát, az FC Barcelonát elhagyó, s a PSG-hez öt évre aláíró 25 esztendős Neymar, akiért világcsúcs 222 millió eurót (67,6 milliárd forint) fizetett a párizsi klub.

Nézők nélkül meccselhet a Videoton

0

A Partizan Beograd labdarúgócsapatnak a következő két hazai nemzetközi mérkőzését zárt kapu mögött kell játszania. Az első a Videoton elleni Európa Liga-selejtező lesz.

Nacionalista nézőtéri feliratok, az ellenfelet sértegető bekiabálások, petárdázás és italos palackok pályára dobálása miatt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 130 ezer euró pénzbüntetés mellett

pályabezárással sújtotta a Partizánt.

Eszerint a következő két hazai európai meccset zárt kapuk mögött kell játszania. Az első ilyen mérkőzés augusztus 17-én a Videoton ellen kezdődik az Európa Liga negyedik selejtező körében.

A klub fellebbez a büntetés ellen. A visszavágón, Felcsúton biztosan nem lesz akadálya a nézők belépésének.

MTI/FüHü

A francia sajtó szerint a Videoton megérdemelte a továbbjutást

0

A francia lapok keveset foglalkoztak a Videoton-Bordeaux Európa Liga előselejtezőjével, de abban mindenki egyetértett, hogy a magyar csapat megérdemelte a továbbjutást.

A L’Equipe-ben Jérémy Toulalan, a Bordeaux csapatkapitánya nagyon csalódottan nyilatkozott a mérkőzés után: „Reménykedtünk a továbbjutásban.

Rendkívül csalódottak vagyunk, mert nagyon sokat dolgoztunk, hogy eljussunk idáig.

Sajnáljuk, hogy így történt, a két meccs alapján nem sok hiányzott a kvalifikációhoz. Az otthon kapott gólt kellett volna elkerülnünk. A visszavágón kevés gólszerzési lehetőséget nyílt lehetőségünk, de egy találatra azért képesnek kellett volna lennünk.

Szomorúak vagyunk, de most már a bajnokság első fordulójára kell koncentrálnunk

(a Bordeaux az Angers ellen kezd). Az európai kupák fontosak, de nem tudtunk elég hatékonyak lenni, sem a védekezésben, sem a támadásban és a labdaszerzésben is kimondottan keveset nyújtottunk.”

A Le Monde értékelése szerint

a Bordeaux végig gyengén játszott, már az első percekben elveszíthették volna az egygólos előnyüket. Az első félidő végén azután eldőlt a meccs,

Stopira fejesgóljával, majd a szünet után egyből Sabaly kiállításával. A francia csapat tagjainak leginkább az róható fel, hogy nem sikerült veszélyeztetniük a magyarok kapuját. Loic Négo, a Videoton francia játékosa nagyon boldogan nyilatkozott a találkozó után:

„Franciaként az volt a legfontosabb célom, hogy kiverjünk egy francia csapatot az Európa Ligából. Ez sikerült!”

A Le Figaro nagy csapásnak tartja a Bordeaux kiesését, elismerve, hogy a Videoton végig jobban játszott az ellenfelénél. A lap szerint

a francia csapat egyszerűen nem tudta átjátszani a magyarok védelmét.

A Sud-Ouest című regionális napilapban nyilatkozott a mérkőzésről a Bordeaux kapusa. Benoit Costil nem vitatja, hogy a Videoton megérdemelte a továbbjutást és sajnálja, hogy nem tudta megfogni Stopira fejesét. „Ellenfelünk állandó nyomás alatt tartott minket és különösen az előrevágott labdák megjátszásában és a pontrúgásokban jeleskedett. Most már nem tehetünk mást, előre kell néznünk és fel kell készülnünk a bajnokság első fordulójára.”

A Videoton partizánkodhat, Szalaiék a Liverpoollal küzdenek

0

A Videoton a szerb Partizan Belgrádot kapta ellenfélül az Európa Liga negyedik selejtező körében. A Bajnokok Ligája negyedik selejtező körében a Szalai Ádámot foglalkoztató német Hoffenheim a talán legnehezebb csapattal, a Liverpoollal játszik, a Korhut Mihályt soraiban tudó izraeli Hapoel Beer-Seva a szlovén Maribort, a Kleinheisler Lászlóval felálló kazah Asztana pedig a skót Celtic Glasgow-t kísérelheti legyőzni – derült ki a péntek délben a svájci Nyonban megtartott sorsoláson.

Az első meccseket augusztus 15-én vagy 16-án rendezik, a visszavágókra augusztus 22-én vagy 23-án kerül sor. A selejtező negyedik körének győztesei csatlakozhatnak a főtáblán az oda egyenes ágon felkerült 22 csapathoz, a vesztesek pedig az Európa Liga főtáblájára kerülnek.

A BL-selejtező negyedik fordulójának párosítása

Bajnokok ága:
Qarabag (azeri)-FC Köbenhavn (dán)
APOEL (ciprusi)-Slavia Praha (cseh)
Olimpiakosz (görög)-HNK Rijeka (horvát)
Celtic Glasgow (skót)-Asztana (kazah) 
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Maribor (szlovén)

Nem bajnokok ága:
Istanbul Basaksehir (török)-Sevilla (spanyol)
Young Boys (svájci)-CSZKA Moszkva (orosz)
SSC Napoli (olasz)-OGC Nice (francia) 
Hoffenheim (német)-FC Liverpool (angol)
Sporting Lisboa (portugál)-FCSB (román)

Lesz-e Vidi-öröm a Partizan ellen is? MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Videoton-Partizan-párosítás mérkőzéseit augusztus 17-én és 24-én játsszák, az elsőt Belgrádban. A Érdekesség, hogy a Vidi edzője, Marko Nikolics korábban a Partizant dirigálta. A negyedik kör győztesei a főtáblára kerülnek az egyenesen bejutottak közé, valamint a BL-selejtező play-offjának veszteseihez.

Kiábrándító vereségről beszélt a Bordeaux kapitánya

0

Bravúrral jutott tovább a Videoton az Európa Ligában, a francia Girondins Bordeaux kiverésével. Azóta az is kiderült, hogy az utolsó selejtezőkörben a Partizan Belgrád lesz az ellenfél. A franciák edzője csalódottan nyilatkozott.

A Bordeaux kiesése az Európa Ligából várható volt, mert az első félidőben nagyon gyengén kezdett. A félidő végén a Videoton balhátvédje, Stopira gólt lőtt, ezzel már a Videoton állt továbbjutásra. Ráadásul a második félidő elején egy franciát ki is állítottak.

A párizsi Le Figaro helyszíni beszámolója szerint ezek után már hiába állítottak ki egy magyart is, ez nem változtatott a játék képén. A Bordeaux gólképtelennek bizonyult. Pedig a bíró még hosszabbított is, de ez sem segített a Bordeaux-n, amely az első selejtező párharcban kiesett,

pedig arra számított, hogy ősszel az Európa ligában játszik majd.

Tavaly hatodik lett a francia bajnokságban, és így szerzett jogot arra, hogy induljon az Európa Ligában. Hiába …

A csapatkapitány, a korábbi sokszoros válogatott Jérémy Toulalan a Bein Sports nevű honlapnak nyilatkozott a helyszínen.

„Nagyon kiábrándító ez a vereség, mert továbbjutásra számítottunk.

De sem a támadásban sem a védekezésben nem voltunk elég jók. Most a hazai bajnokságra kell koncentrálnunk, de mindenképp javulnunk kell mind a támadásban mind pedig a védekezésben”- mondta a Lyon egykori sztárja a Pancho stadionban, amelyet a párizsi Le Figaro nagyszerűnek nevez.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK