Foci

A hihetetlen elkapások napja volt az NFL-ben

0

A védelmekről szólt több meccs is az NFL második játéknapjának vasárnapi meccsein, volt olyan, amelyiken egy touchdownt sem értek el a csapatok. Utolsó másodperces dráma és látványos jelenetek persze így is voltak, több bravúros elkapást is láthattak a nézők. Két történelmi esemény is volt: Antonio Gates megdöntötte a legtöbb TD-elkapás rekordját a tight endek között, a clevelandi Joe Thomas pedig sorozatban a tízezredik játékban volt a pályán.

A nap meccse: Atlanta Falcons – Green Bay Packers 34-23

A tavalyi NFC-döntő visszavágója volt a legjobban várt meccs a héten. Januárban Matt Ryan remekelt a sérülésektől tizedelt Packers-secondary ellen, amelynek tagjai a 180 yardig is 2 touchdownig jutó Julio Jones-t nem tudták tartani, de most előre lehetett sejteni, hogy nehezebb dolguk lesz. Az első meccsen nem szárnyalnak a Falcons támadói, és a védelem sem állt mindig a helyzet magaslatán, főleg a futás ellen gyengélkedtek.

A Packersnél az első meccsen a védelem kifejezetten erősnek tűnt, főleg Mike Daniels, Nick Perry és némi meglepetésre a másodéves linebacker, Blake Martinez játszott jól, azonban a héten Daniels kisebb sérüléssel küzdött. Érdemes volt azt is figyelni, hogy az első meccshez hasonlóan feltolják-e sokszor az alapvetően safety Morgan Burnettet gyakorlatilag linebacker pozícióba. Az viszont komoly gondot jelentett, hogy mindkét kezdő tackle, Bryan Bulaga és David Bakhtiari hiányzott, sérülés miatt.

Ez meg is látszott a meccsen, Vic Beasley vezetésével

a Falcons védői össze-vissza verték Aaron Rodgerst,

aki rengeteg hatalmas ütést kapott. Ráadásul már az első negyedben megsérült a legfontosabb elkapója, Jordy Nelson, sőt, a Packers később Randall Cobbot is elveszítette, szintén sérülés miatt. Talán még ennél is nagyobb gondot okozott, hogy szintén

már az első negyedben megsérült a legjobb védő,

Mike Daniels is.

Julio Jones pedig igazolta, miért tartják sokan a liga legjobb elkapójának. A Falcons futott touchdownjára még tudott válaszolni egy hasonlóval a Packers, a második és a harmadik negyedben azonban már nagyon látszott Daniels és Nelson hiánya, ráadásul tőle szokatlan módon Rodgers kétszer is elvesztette a labdát (mindkétszer Desmond Trufant szerezte meg), 24 ponttal elhúzott a Falcons.

A negyedik negyeden hiába próbáltak a vendégek felzárkózni, és hiába adott Rodgers 4. kísérletnél remek TD-passzt Davante Adamsnek, már nem tudták utolérni a Falconst.

Rodgers végül 343 yardig és két touchdownig jutott (megvolt karrierje 300. TD-passza, messze a legkevesebb interception mellett jutott el idáig), Ty Montgomery pedig futott és el is kapott egy TD-t.

A Falcons irányítója, Matt Ryan 252 yardot passzolt, ebből 108-at Julio Jones-nak. Daniels kiválásával a Falcons futásai is jól mentek, összesen 141 yardig jutottak a földön, Devonta Freeman két touchdownt is futott.

Baltimore Ravens – Cleveland Browns 24-10

Az első fordulóban a Ravens terrorizálta a Cincinnatit és Andy Daltont, a támadások viszont nem mentek annyira jól: a játékok 70 százalékában futottak, mintha nem igazán bíznának a sérülés után visszatérő Joe Flaccóban. A Brownsnál az újonc irányító, DeShone Kizer a vereség ellenére bíztatóan játszott, Myles Garrett a draft első választottja viszont még mindig sérült.

A Browns tackle-je, Joe Thomas

hihetetlen jubileumhoz ért:

a tízezredik snapet töltötte a pályán, soha, egyetlen egy játékról nem hiányzott még, ami valóságos csoda a sérülések gyakoriságát tekintve.

A Ravens védelme aztán Kizert is őrületbe kergette: összesen három interceptiont dobott, és egy fumble-t is elveszített. Pedig egy időre le is kellett cserélni, migrén miatt, ezalatt Kevin Hogan összehozott egy interceptiont, egy touchdownt, Duke Johnsonnal pedig egy hihetetlen elkapást is:

A védelem teljesítménye miatt a baltimore-i támadóktól megint nem volt szükség különösebben jó teljesítményre, még az is belefért, hogy kétszer labdát veszítsenek. Egyre jobban érdemes ugyanakkor figyelni a Ravens futójátékára: az előző heti 157 után most 137 yardot hoztak össze a földön. Az viszont a futásokban is problémát okozhat, hogy az egyik legjobb falember, Marshall Yanda egész szezonra kidőlt bokasérülés miatt. A Brownsnál a legjobb elkapó, Corey Coleman sérült meg, az első hírek szerint eltört a keze.

Carolina Panthers – Buffalo Bills 9-3

A pályán ugyan meggyengült az előző szezonhoz képest a Bills, azon kívül viszont erősödött: az új general managere és főedzője is pont a Pantherstől érkezett. Az első meccset a liga egyik leggyengébb csapata, a Jets ellen nyerték meg, de Cam Newtonéknak sem volt túl nehéz dolga a 49ers ellen.

A mostani meccs főleg a védelmekről szólt,

egyetlen touchdownt sem értek el a csapatok.

A Bills még a 200 támadóyardot sem érte el, ennek ellenére volt esélyük a végén megnyerni a meccset, közel jutottak a Panthers endzone-jához, de Tyrod Taylor pár centivel túldobta elkapóját – előtte nem sokkal ugyanezt tette Newton a másik oldalon, amivel eldönthette volna már korábban a meccset.

A Panthers két meccs alatt nem kapott touchdownt, de nem lehetnek feltétlenül boldogok. A támadások ugyanis döcögnek, ráadásul Greg Olsen megsérült, az első hírek szerint eltört a lába – a liga egyik legjobb tight endje, Newton legmegbízhatóbb célpontja nagyon fog hiányozni ebből a csapatból.

Indianapolis Colts – Arizona Cardinals 13-16

A Coltsnál továbbra sem játszhat Andrew Luck, ami tulajdonképp el is dönti a csapat sorsát, ráadásul a védelemben is nagy hiányzók vannak, leginkább Vontae Davis – ez látszott az első meccs katasztrofális vereségén is. Megtizedelődött a Cardinals is, hetekig (de lehet, hogy egész szezonban) nem játszhat az ő legjobb játékosuk sem, David Johnson. Mellette Mike Iupati guard, John Brown elkapó, Deone Bucannon linebacker hiányzott sérülés miatt.

David Johnson hiánya nagyon feltűnő volt,

a Cardinals alig tudott haladni, a futások egyáltalán nem mentek, hiába szedte össze a végére 120 elkapott yardig jutó J.J. Nelson valahogy még ezt a labdát is:

A félidőben 10-0-ra, a negyedik negyed elején 13-3-ra vezetett a Colts. Ezután azonban összeszedte magát a Cardinals támadósora, egyenlítettek, sőt, esélyük volt megnyerni a meccset az utolsó másodpercben, de Phil Dawson kihagyta a mezőnygólt 42 yardról. A hosszabbításban azonban Tyrann Mathieu ellopta Jacoby Brissett passzát, Dawson pedig a második esélyt nem hibázta el.

Jacksonville Jaguars – Tennessee Titans 16-37

A Jaguars megerősített védelme szétszedte a Houstont az első héten, az újonc futó, Leonard Fournette is jól mutatkozott be, a kérdés viszont az, hogy az irányító, Blake Bortles mire lesz képes idén, főleg úgy, hogy sérülés miatt egész szezonra elvesztette legjobb elkapóját, Allen Robinsont. A Titansnél Marcus Mariota új célpontokat kapott a szezonra, Corey Davisszel kezdik is megtalálni az összhangot, de az első fordulóban a Raiders még túl erősnek bizonyult.

A Titans ellen az első félidőben a védelem még úgy, ahogy tudta tartani a csapatot (bár egész meccsen csak egy sacket hoztak össze a múltkori tíz után), utána viszont a Titansnék DeMarco Murray helyét a futóposzton átvette Derrick Henry és minden működni kezdett, sorra érték el a pontokat.

A Jaguars viszont pocsékul támadott,

Bortles kétszer eladta a labdát és egy fumble-t is elveszített, látszott, hogy Robinson nagyon hiányzik. A Titans amiatt aggódhat kicsit, hogy milyen súlyos Corey Davis sérülése.

Kansas City Chiefs – Philadelphia Eagles 27-20

Mester és tanítványa egymás ellen: az Eagles főedzője, Doug Pederson a Chiefet vezető Andy Reid mellett dolgozott sokáig – Reid korábbi sikereit pont az Eaglesnél érte el.

A Chiefs remek játékkal nyert a Patriots otthonában az első fordulóban, az újonc Kareem Huntról beszélt mindenki, de Alex Smith is lejátszotta Tom Bradyt a pályáról – viszont egész szezonra kiesett Eric Berry, a védelem egyik legfontosabb láncszeme. Az Eagles-nél is egy fontos védő, Ronald Darby hiányzott. Támadóoldalon viszont látszott, hogy ebben a szezonban bátrabban próbálkozhatnak hosszú passzokkal, amelyek megdobására Carson Wentz egyébként képes is.

Hosszabb passz volt az is, ami után ritkán látható elkapás történt:

https://twitter.com/NFL/status/909482708774019072

Wentz végül 333 yardig és 2 touchdownig jutott, de egyszer eladta a labdát. Nagyobb problémát jelenthet az Eagles-nek, hogy

az irányító volt csapata legjobb futója is,

a többiek az 50 yardot sem érték el.

A Chiefsnél Alex Smith megint megbízható volt, ha kellett, ő maga futotta meg a first downt. Kareem Hunt ezúttal két TD-t futott, ha így folytatja, nem lesz kérdés, ki lesz az év újonca. A leglátványosabb touchdown azonban nem az övé, hanem Travis Kelceé volt:

A Chiefs védelméből mindenképp ki kell emelni Chris Jonest: 3 sackje volt, egy interceptionje és még két fumble-t is okozott.

New Orleans Saints – New England Patriots 20-36

Tom Brady passzainak csak 44%-a volt sikeres az első meccsen, a Chiefs ellen, ez volt a legrosszabb arány az összes irányító közül – de a Saints védelmét Sam Bradford szétszedte az első héten, 470 yardot kaptak, így várható volt, hogy most Brady is jobban játszik majd. Már csak azért is pontháborúra volt kilátás, mert a Saintsnél a támadók sokkal jobbak, mint a védők, a Patriotsnál pedig a védelem oszlopa, Dont’a Hightower sérülés miatt nem játszhatott.

A Saints-védelem problémái már az elején látszottak, Brady 3 TD-passzt is kiosztott az első negyedben.

Végül összesen 447 yardot passzolt.

Rob Gronkowski 116 yardig jutott, de megsérült,

egyelőre nem tudni, mennyire súlyosan.

A védelem gyengeségét a Saints támadói nem tudták kompenzálni, hiába zárt Drew Brees 356 yarddal és 2 TD-vel. Adrian Peterson most is 8 futással próbálkozhatott csak, pedig emiatt már a múltkori meccsen is ideges volt.

Pittsburgh Steelers – Minnesota Vikings 26-9

Az első meccsen jól tartotta magát a Vikings támadófala, Sam Bradford nagyszerűen játszott, de most jóval nagyobb kihívás előtt álltak, a Steelers sokkal erősebb védelme ellen – ráadásul Bradford térdsérülés miatt nem is léphetett pályára, Case Keenumnak kellett kezdenie. A Steelersnél azt volt a kérdés, hogy első heti gyengébb játéka után mi lesz Le’Veon Bell-lel. Itt a védelemből volt egy nagy hiányzó, Stephon Tuitt.

Keenum passzainak végül alig több, mint a fele lett sikeres, 167 yardot passzolt, ráadásul a Steelers-védők Dalvin Cookot is megállították,

az első félidőben mindössze három yardig jutott.

A másik oldalon viszont Bell végül összesen 87-et, és bár a Vikings védői Antonio Brownt tudták tartani, de ott volt Martavis Bryant is, akit már nem annyira, így könnyedén nyertek a hazaiak.

Erre a meccsre is jutott egy látványos elkapás, Kyle Rudolph-tól:

https://twitter.com/NFL/status/909498507047837696

Tampa Bay Buccaneers – Chicago Bears 29-7

A Tampa első meccse Miamiban az Irma hurrikán miatt elmaradt, ők most mutatkoztak be. A Bears irányítója, Mike Glennon pedig visszatért, az előző két évben ő volt a Buccaneersnél Jameis Winston cseréje, de előtte 18 meccsen kezdett. Mindenki úgy készült, hogy a vendégeknek akkor lesz esélye, ha jól mennek a futások.

Ehhez is hiányzott Kyle Long, a legjobb támadófalember, aki sérülés miatt nem játszhatott, ráadásul a másik guard, Josh Sitton is megsérült meccs közben – ez is közrejátszott abban, hogy a Bears összesen 20 futott yardot tudott összehozni. Glennon pedig

néha úgy tűnt, hogy nem biztos benne, melyik csapatban játszik,

két interceptiont dobott és egy fumble-t is elvesztett.

https://twitter.com/NFL/status/909479738820853760

Winstonnak így nem nagyon kellett extrát mutatnia, simán győzőtt a Buccaneers.

Los Angeles Chargers – Miami Dolphins 17-19

A Miaminak ez duplán az első meccse volt, egyrészt a szezonban, másrészt pedig Jay Cutlerrel, akit Ryan Tannehill sérülése miatt igazoltak. A Chargers utolsó másodperces drámával veszített az előző meccsen, Philip Rivers három negyeden keresztül csak szenvedett a Broncos védelme ellen, a végén mégis majdnem sikerült a fordítás. Két nagy hiányzó volt: a cornerback Jason Verrett és Jeremiah Attaochu linebacker. A Dolphinstól pedig Lawrence Timmons, aki nem tartott a csapattal, de azt nem közölték, hogy miért.

A meccsen sokáig a hazaiak vezettek, de mezőnygólokkal zárkózott a Dolphins, sőt, a vezetést is átvették – ebben komoly szerepe volt a 122 yardot futó Jay Ajayinak. A végén, akárcsak az első meccsen, a győzelemért támadhatott a Chargers (annyi különbséggel, hogy akkor a mezőnygól a döntetlent és a hosszabbítást jelentette volna). Younghoe Koo azonban

ugyanúgy kihagyta 44 yardról a mezőnygólt, pár másodperccel a vége előtt.

Nem biztos, hogy a következő meccsen is a csapattal lesz, pláne, hogy korábban még egy mezőnygól-kísérletet kihagyott…

Egy rekord is megdőlt: Antonio Gates-nek megvolt a 112. touchdown-elkapása, egyedül vezeti ezzel a listát a tight endek között:

https://twitter.com/NFL/status/909537101691076608

Oakland Raiders – New York Jets 45-20

A Jets reménytelennek nézett ki a Buffalo ellen, a Raiders viszont annál erősebbnek: Tennessee-ben tudtak nyerni az első fordulóban.

Ennek megfelelően alakult a meccs, az első félidőben még valamennyire tartották magukat a vendégek, de aztán fokozatosan elhúzott a Raiders, Marshawn Lynch is megszerezte első oaklandi touchdownját:

A Jets védelme nem igazán tudott ellenállást kifejteni, Cordarrelle Patterson és Jalen Richard is több mint 40 yardos touchdownt futott, de Derek Carr is passzolt hármat – mindhármat Michael Crabtree-nek.

Denver Broncos – Dallas Cowboys 42-17

A Broncos majdnem elvesztett egy szinte már megnyert meccset a múlt héten, de végül egy blokkolt mezőnygól miatt megmaradt az előnyük. A dallasi sztárnak, Ezekiel Elliottnak még mindig nem lépett életbe az eltiltása, így bizakodhattak a Cowboys-szurkolók. Viszont sok volt a sérült mindkét oldalon: a Cowboysnál főleg Orlando Scandrick hiányzott, a Broncosnál pedig Jared Crick.

A meccset az első negyed végén a viharos időjárás miatt fel kellett függeszteni,

több mint egy órán keresztül állt a játék – először az addig gyengélkedő Cowboys jött ki ebből jobban, labdát szereztek pár yardra a Broncos endzone-jától, TD is lett belőle.

Utána viszont úgy folytatódott a meccs, ahogy korábban: a denveriek magabiztosan haladtak előre, az egyre érettebben játszó Trevor Siemian sorra adta a touchdown-passzokat, összesen négyet (bár egy interceptiont is dobott), és C.J. Anderson is 100 yard fölé (és két touchdownig) jutott.

A dallasi támadásokat viszont rendre megállították – különösen Elliott szenvedése volt feltűnő, összesen 8 futott yardig jutott 9 próbálkozásból. A Cowboys csak a negyedik negyedben tudott közelebb zárkózni. Jelképes volt, hogy a meccs Prescott (második) interceptionjével zárult, amelyet Aqib Talib a saját endzone-jából vitt vissza touchdownra.

A Denvernél azért bosszankodhatnak, mert megsérült az újonc falember, Garrett Bolles.

Los Angeles Rams – Washington Redskins 20-27

Az első meccsen kiütéssel győzött a Rams a Colts ellen, leginkább a védelem miatt, de Jared Goff is bíztatóbb volt, mint tavaly. A Redskinsnél a futás nem működött – Los Angelesben ráadásul a visszatérő Aaron Donalddal kellett szembenézniük. Ami még inkább figyelmeztető jel volt: az első meccsen Kirk Cousins hat, 20 yardnál hosszabb passzából egy sem volt sikeres, pedig ezekben ő volt a legjobb tavaly a ligában.

Aaron Donald meg is mutatta, mennyit számít a jelenléte

https://twitter.com/NFL/status/909518847572533248

De hamar kiderült, hogy a Redskins nem a Colts, sokkal változatosabb és jobb támadójátékra képesek. Hiába védekeztek jól a hazaiak a passzok ellen, a futások ellen kevésbé voltak sikeresek:

A Redskins vezetett, de a Rams ki tudott egyenlíteni a negyedik negyedben, ehhez az is kellett, hogy Todd Gurley jól játsszon és elővegyék a tőlük elég gyakran látott trükkös játékok egyikét:

https://twitter.com/NFL/status/909554498527404032

De volt még ideje válaszra a Washingtonnak, Kirk Cousinsnak egyetlen TD-passza volt a meccsen, de az a legjobbkor, ezzel nyertek is.

Seattle Seahawks – San Francisco 49ers 12-9

A 49ers támadósora szenvedett az első meccsen a Panthers ellen, de a Seattle-é is Green Bayben, főleg a Seahawks támadófalát szedték szét a védők, arra lehetett számítani, hogy itt valamivel könnyebb dolguk lesz. A San Francisco-iak viszont nem bízhattak ebben, hiszen a liga egyik legerősebb védelme várt rájuk. A Seahawks-hoz visszatért az első fordulóban hiányzó Thomas Rawls, így Eddie Lacyt nem is nevezték a meccsre.

Végül

ez a meccs is a védelmekről szólt,

a negyedik negyed végéig nem is született touchdown, akkor viszont sikerült összehozni a Seattle-nek egyet, de ehhez kellett Russell Wilson menekülése is:

A 49ers irányítója, Brian Hoyer összesen 99 yardot passzolt, és egyszer el is adta a labdát, így Carlos Hyde hiába futott 124 yardot.

A New York Giants – Detroit Lions meccset hétfő éjjel rendezik. A forduló első meccsét csütörtök éjjel a Houston Texans nyerte a Cincinnati Bengals otthonában, 13-9-re. A Bengals az első két meccsen nem szerzett TD-t, ilyen 1939 óta nem fordult elő az NFL-ben. Ki is rúgták a támadó koordinátort.

Győzelemmel ünnepelte születésnapját az újonc irányító

0

A Houston Texans születésnapos irányítója ünnepelhetett a csütörtök éjszakai meccs után, miután egy kevés pontot hozó meccsen nyertek a Cincinnati Bengals otthonában. A Bengals már két meccse nem ért el touchdownt, erre közel 80 éve nem volt példa az NFL-ben.

Az első fordulóban csúnyán kikapott mindkét csapat, a Texansnál le is cserélték az irányítót, az újonc Deshaun Watson kezdett, aki

a meccs napján ünnepelte 22. születésnapját.

De nagyon sok volt a hiányzó, például több tight end, és a második számú elkapó, Will Fuller sem játszhatott. A védelemben Brian Cushingnak agyrázkódása van, de el is tiltották 10 meccsre tiltott teljesítményfokozók használata miatt.

Ott volt viszont a két „védőszörny”, Jadeveon Clowney és J.J. Watt – akik az első meccsen nem nagyon tudták nyomást gyakorolni az ellenfél irányítójára. A Bengals támadófalát viszont az első meccsen szétszedték, sőt, Andy Dalton is nagyon gyengén játszott.

Most

a védőkről szólt az első félidő,

alig tudott haladni a két csapat, sok volt a szabálytalanság is. Végül a Cincinnati újonc elkapója, John Ross kezéből kiverték a labdát, Clowney pedig visszavitte a Bengals 20 yardos vonaláig, így legalább egy mezőnygól összejött.

A Bengalsnál a visszahordások voltak jók, de aztán A.J. Green kapott egy hosszú passzt, így végül egy mezőnygólt ők is összehoztak.

A Bengals védelmében főleg Geno Atkins és Carlos Dunlap, a Texansnál Clowney és Benardrick McKinney játszott jól.

A félidő végén aztán Watson megmutatta, mire képes: fantasztikus, 49 yardos touchdownt futott:

Dalton hosszabb passzokkal válaszolt még az utolsó egy percben, de csak mezőnygólig jutottak: 10-6-ra vezetett a Texans a szünetben.

Az utolsó négy és fél percben majdnem annyit haladt a két csapat, mint előtte 25 és fél percig összesen.

A félidei elemzés a Bengalsnak sikerült valamivel jobban, még egy sikeres negyedik kísérlet is összejött, Dalton pedig adott egy TD-passzt Tyler Eifertnek – csakhogy ezt egy szabálytalanság miatt elvették, maradt a mezőnygól.

Ezután viszont továbbra is úgy haladt a meccs, mint az első félidőben: a védők folyamatosan megállították a támadókat. A Bengals visszahordói hiába dolgoztak jól, és hiába sérült meg a Texans két kezdő cornerbackje, ezt és a jó mezőnypozíciókat sem sikerült kihasználni, Watt is egyre jobban játszott – a nézők egyre fásultabban figyelték a próbálkozásokat.

Pláne, hogy

Watson egyre többször találta meg sztárelkapóját, DeAndre Hopkinst,

így ismét eljutott a Texans egy mezőnygólig.

Erre a Bengals az utolsó két percben már nem tudott válaszolni: 13-9-re nyertek a vendégek.

A meccsen összesen 16 punt volt,

Watson 125, Dalton 224 passzolt yardig jutott, és egyik csapat sem érte el a 300 támadóyardot.

A Bengals két meccs alatt szerzett touchdownt – 1939 óta nem volt ilyen a profi ligában. Ebben fontos szerepe van annak, hogy a támadófal jelentősen meggyengült.

Árusítják a foci vb jegyeit

0

Csütörtökön megkezdődött a jegyárusítás a jövő évi, oroszországi labdarúgó-világbajnokságra. A jegyeket kisorsolják az igénylők között. A külföldiek drágábban jutnak a tiketthez.

A belépőket két ütemben értékesíti a nemzetközi szövetség (FIFA), az első szakasz október 12-ig tart. Jegyeket csak a FIFA honlapján lehet megvásárolni, a szövetség november 16-ig értesíti a drukkereket arról,

szerencséjük volt-e a sorsoláson,

hozzájuthatnak-e az igényelt belépőkhöz. Ezután november 16. és 28. között gyorsasági alapon lehet majd jegyhez jutni.

A második ütem is két részből áll: december 5. és január 31. között véletlen sorsolással dől el, ki jut jegyhez, míg március 13. és április 3. között ismét gyorsasági alapon lehet belépőt venni. Ha ezután maradnak szabad helyek, akkor egészen a július 15-i döntő napjáig lehet jegyeket venni.

A FIFA külön jegyárat határozott meg az orosz, illetve a külföldi szurkolók számára:

a hazaiak a csoportmeccsekre legkevesebb 1280 rubelért (5700 forint), míg a máshonnan érkezők 105 dollárért (27 ezer forint) válthatnak jegyet. A döntőre 7040 rubel (31 500 forint), illetve 455 dollár (117 ezer forint) a legolcsóbb belépő.

A FIFA felhívja a figyelmet, hogy a jegy mellé minden nézőnek szüksége lesz egy ingyenes szurkolói kártyára, amelynek segítségével a világbajnokságra érkezők vízummentesen léphetnek be az országba, valamint a meccsnapokon ingyenesen használhatják a tömegközlekedési eszközöket.

A világbajnokságot 2018. június 14. és július 15. között rendezik 11 oroszországi város 12 stadionjában. A csoportok sorsolására december elsején kerül sor Moszkvában.

MTI/FüHü

Soha nem látott zuhanás

0

Bár az ilyesfajta ranglistákat érdemes a helyükön kezelni – azaz kellő fenntartással –, mégis figyelemre méltó, hogy a FIFA legújabb világrangsorában a magyar válogatott egészen az 59. helyig csúszott hátra.

A helyezés sem hangzik különösebben jól, legutóbb 2006-ban, azaz még bőven a nagy nemzeti futballreform előtt álltunk ennyire szerény pozícióban, ám ennél is sokkal ijesztőbb, hogy honnan buktunk ide – írja az Index, amely grafikonon mutatja be plasztikusan a visszaesés mértékét. 2016-ban még a 26. helyen rangsorolták az éves átlagteljesítmény alapján a magyar csapatot, ehhez képest 33 hellyel került a válogatott hátra

Az eddigi rekordzuhanásunk 19 hely volt.

A FIFA ranglistáját itt böngészheti.

Egyébként a női labdarúgó válogatott is hátrébb végzett az idén, mint tavaly, de a visszacsúszás nem annyira jelentős, s nem is jutottak annyira mélyre a hölgyek, mint a férfiak.

Forrás: FIFA

 

 

 

 

FIFA világranglista: három helyet rontott a magyar válogatott

0

Magyarország három helyet rontva az 59. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, melynek élmezőnyében a legutóbbi rangsorhoz képest komoly változások történtek, az élre a világbajnok német csapat került.

A magyar válogatott vb-selejtezős ellenfelei közül a Budapesten 1-0-ra győztes Európa-bajnok portugálok a hatodikról a harmadik pozícióba ugrottak, míg a továbbra is százszázalékos Svájc három helyet rontva a hetedik. A sorban a Feröer-szigetek a 93., Andorra a 144., míg Lettország a 148. helyet foglalja el.

A lista tetején a németek és a portugálok közé beékelődve az eddigi első Brazília található, a vb-selejtezőkön továbbra is szenvedő Argentína a negyedik, míg a négy helyet javító belgák az ötödikek.ó

Két magyar is játszott a BL-ben

0

Az RB Leipzig Gulácsi Péterrel a kapuban játszott döntetlent a Monacóval, az Apoel a Real Madrid otthonában kapott ki, Sallai Roland kezdőként 60 percet játszott, sárga lapot kapott. Két rangadót is játszottak, a Sevilla döntetlent ért el Liverpoolban, a Tottenham megverte a Dortmundot. Meglepetés ma is Portugáliában volt.

Gareth Bale és Sallai Roland
Fotó: MTI/EPA/Juanjo Martin

Liverpool – Sevilla 2-2

gól: Firmino (21.), Szalah (37.) / Ben Yedder (5.), Correa (72.)

kiállítva: Gomez (94., Liverpool)

NK Maribor – Szpartak Moszkva 1-1

gól: Bohar (85.) / Szamedov (60.)

Feyenoord – Manchester City 0-4

gól: Stones (2., 63.), Agüero (10.), Gabriel Jesus (25.)

Sahtar Donyeck – Napoli 2-1

gól: Taison (15.), Ferreyra (58.) / Milik (71.)

RB Leipzig – Monaco 1-1

gól: Forsberg (33.) / Tielemans (34.)

FC Porto – Besiktas 1-3

gól: Tosic (21., öngól) / Talisca (13.), Tosun (28.), Babel (86.)

Tottenham – Borussia Dortmund 3-1

gól: Szon (4.), Kane (15., 60.) / Jarmolenko (11.)

kiállítva: Verthongen (92., Tottenham)

Real Madrid – Apoel 3-0

gól: Ronaldo (12., 51.), Ramos (61.)

Simán nyert a Barcelona a BL csúcsrangadóján

0

A két gólt szerző Lionel Messi és a fénykorát idéző Andrés Iniesta vezérletével magabiztosan verte a Barcelona a tavalyi döntős Juventust a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. Messi most lőtt először gólt Buffonnak. A másik csúcsmeccs, a Roma-Atlético gól nélkül zárult. Több meccsnek is kiütés lett a vége, az egyetlen meglepetés Lisszabonban született.

Lionel Messi
Fotó: MTI/EPA/Alberto Estevez

Barcelona – Juventus 3-0

gól: Messi (45., 69.), Rakitic (56.)

Olympiakosz – Sporting 2-3

gól: Pardo (89., 93.) / Doumbia (5.), Martins (13.), Fernandes (43.)

Bayern München – Anderlecht 3-0

gól: Lewandowski (12.), Thiago (65.), Kimmich (90.)

kiállítva: Kums (11., Anderlecht)

Celtic – Paris Saint-Germain 0-5

gól: Neymar (19.), Mbappé (34.), Cavani (40., 85.), Lustig (83., öngól)

Roma – Atlético Madrid 0-0

Chelsea – Qarabag 6-0

gól: Pedro (5.), Zappacosta (30.), Azpilicueta (55.), Bakayoko (71.), Batshuayi (76., 82.)

Manchester United – Basel 3-0

gól: Fellaini (35.), Lukaku (53.), Rashford (84.)

Benfica – CSZKA Moszkva 1-2

gól: Seferovic (50.) / Vitinho (63.), Zsamaletgyinov (71.)

Blokkolt rúgáson múlt a hosszabbítás

0

A hazai védelmek domináltak az éjszakai meccseken, de Denverben majdnem visszajött 17 pontos hátrányból a Chargers.

Minnesota Vikings – New Orleans Saints 29-19

Két kérdés foglalkoztatta leginkább a szurkolókat a meccs előtt: hogyan tér vissza a Vikings legendás futója, a Saintshez igazolt Adrian Peterson Minnesotába, és hogy képes lesz-e a valamennyire megerősített New Orleans-i védelem kevesebb ponton tartani a Vikings támadóit, mint amennyit a saját támadói elérnek.

Peterson végül, bár kezdett, de a másik két futó, Ingram és az újonc Kamara mellett kevés szerephez jutott – ahogy ezt már beharangozónkban is feltételeztük. 18 yarddal zárta a meccset, láthatóan

dühös is volt emiatt.

De a Saints teljes támadósora elmaradt a várakozásoktól: ötször is eljutottak ugyan a redzone-ba, vagyis a gólvonaltól számított 20 yardos területre, de csak egy touchdownt sikerült szerezniük, azt is a végén, amikor már minden eldőlt.

A védelmük pedig átjáróház volt: a Vikings újonca, Dalvin Cook 127 yardot futott, a nagyszerűen játszó Sam Bradford pedig 346 yardot és 3 TD-t passzolt. Az elkapók közül Adam Thielen 157 yardot, Stefon Diggs pedig két TD-t hozott össze.

Denver Broncos – Los Angeles Chargers 24-21

https://www.instagram.com/p/BY7Qyi0j586/

A másik meccsen is sokáig dominált a hazai védelem. Az első félidőben ugyan Melvin Gordon látványos vetődéssel touchdownt szerzett, de ezen kívül egészen

a negyedik negyedig rendszeresen megállították a Chargers támadóit,

Philip Rivers összesen 192 yardig jutott és egyszer el is adta a labdát, ami után jött is a tőle megszokott hiszti és reklamálás.

Eközben a másik irányító, Trevor Siemian magabiztosan passzolt, ha kellett, akkor pedig futott – így is szerzett egy touchdownt. Az elkapók is sokszor megverték a védőket:

https://twitter.com/NFL/status/907458661655572481

Ráadásul a futásokkal se nagyon tudtak mit kezdeni, C.J. Anderson és Jamaal Charles együtt 121 yardig jutott.

A negyedik negyedben aztán magára a talált a Chargers, labdát is szereztek, és sorra hozták a pontokat, és a végén a győzelemért támadhattak. Végül az újonc, dél-koreai származású rúgójuk, Younghoe Koo egyenlíthetett volna 44 yardról (ehhez az is kellett, hogy a Broncos rúgója elhibázzon egy mezőnygól-kísérletet), de

egy védő beleért,

így a rúgás kimaradt, győzött a Broncos.

Kiütéses győzelmek és meglepetések az NFL első játéknapján

0

Hét csoportmeccset is rendeztek az NFL első játéknapján, és ezek mellett is voltak rangadók – szokás szerint kisebb és nagyobb meglepetésekkel, és persze látványos jelenetekkel.

A nap meccse: Green Bay Packers – Seattle Seahawks

Az egyik legjobb védelem látogatott az egyik legjobb támadósorhoz – ahogy a szezon beharangozójában is írtuk, nem lenne meglepetés, ha a végén ez a két csapat játszaná a főcsoportdöntőt.

A meccsnek külön érdekességet adott, hogy a Seahawks új futója, Eddie Lacy pályafutása eddigi részét a Packersnél töltötte, és most lépett először pályára új csapatában, épp a régi ellen. Emellett

a Bennett-testvérek egymás ellen játszottak:

Martellus a Packers (újonnan igazolt) tight endje, Michael a Seahawks defensive endje.

https://www.instagram.com/p/BY4IrKRDb4q/

Hiányzott viszont sérülés miatt Bryan Bulaga, a Green Bay falembere, és Thomas Rawls, a Seattle futója.

Az első negyedben a Packers védői hamar véget vetettek a seattle-i támadásnak. Jött a Packers, egy ideig szépen is haladtak, aztán viszont Aaron Rodgers olyat tett, amit nem nagyon szokott: eladta a labdát (252 passzkísérlet után először), az újonc Nazair Jones szerezte meg. A Seahawks megint nem tudott first downt szerezni, de a Green Bay támadóit is megállították. A Seattle 5 támadóyarddal zárta az első negyedet.

Hasonlóan kezdődött a második negyed is, de a Seattle végre megszerezte első first downját.

A Seahawks védelménél nem volt akkora meglepetés, hogy mind a futás, mind a passzok ellen jól dolgoztak, a Packers védőitől annál inkább:

nem csak a futást állították meg, de Russell Wilsonhoz is rendszeresen odaértek. Folyamatosan nyomás alatt játszott Aaron Rodgers is.

Az utolsó drive-ban aztán Wilsonnak sikerült egy hosszú passza, majd futásból hozott majdnem 30 yardot. Az endzone-ban végül jól védekezett a Packers, egy mezőnygóllal 0-3 lett a félidő. 13 év után először történt meg, hogy a Packers pont nélkül zárta az első félidőt hazai pályán.

A második félidő úgy folytatódott, ahogy az első abbamaradt: a támadófal továbbra sem tudta megvédeni Aaron Rodgerst, így a Packers támadói továbbra sem tudtak haladni. A Seahawks támadói még ennél is rosszabbul jártak:

Mike Daniels kiverte Wilson kezéből a labdát,

hat yardról támadhatott a Packers – Ty Montgomery be is futott a célterületre (7-3).

Kezdett magára találni a Seahawks is: az újonc Chris Carsonnal beindult a futás, Wilson pedig menekülés közben is jól passzolt, a hosszú drive-ot mezőnygóllal zárták (7-6). De a Packers védői is kihasználták, hogy fárad az ellenfél, ráadásul

Rodgers remekül vette észre a védők gyakorlatilag első hibáját:

32 yardos TD-passzt adott Jordy Nelsonnak (14-6).

A Seahawks támadását hamar megállították a védők, a Packersnél viszont egyre kreatívabb lett a játékhívás, Montgomery és Randall Cobb is egyre jobban belelendült, lassan, de biztosan haladtak előre – mezőnygólig jutottak (17-6). Ezután viszont villámgyorsan végigment a Seattle a pályán – szintén egy mezőnygólig (17-9). A

Packers ezután jól menedzselte az órát,

lassan, rövid játékokkal haladtak előre, amikor kellett, maga Rodgers futotta meg a first downt – a végén már vissza se kapta a labdát a Seattle.

Rodgers végül 300 passzolt yard fölé jutott. Ennél keményebb védelemmel a Packers egy darabig biztosan nem találkozik majd, a Seahawksnál viszont rendbe kell tenni a támadófalat, ha komoly céljaik vannak a szezonban.

Cleveland Browns – Pittsburgh Steelers 18-21

Csoportmeccsel kezdett a Super Bowlra is esélyes Steelers, méghozzá az újjáépítés közepén járó Cleveland Browns otthonában. Volt egy-egy nagy hiányzó mindkét csapatnál: a Steelerstől a külső linebacker Bud Dupree, a Brownstól pedig a draft 1/1-ese, Myles Garrett defensive end, aki bokasérülés miatt hetekre kidőlt.

Egy blokkolt punt jelentette az első pontokat:

A meccs aztán a vártnál talán szorosabb lett, de döntő volt, hogy DeShone Kizert, a Browns újonc irányítóját összesen hétszer sackelték – kétszer az újonc T.J. Watt, aki egy interceptiont is szerzett. Kizer ennek ellenére bíztatóan játszott. A Steelersnél Antonio Brown összehozott 182 elkapott yardot, LeVeon Bell viszont csak 32 futott yarddal zárt.

Cincinnati Bengals – Baltimore Ravens 0-20

Egymással játszott a csoport két másik tagja is. A nagyobb nevek közül egyedül a hazaiak újonc elkapója, John Ross hiányzott – nem számítva persze azokat, akik eltiltás miatt nem léphettek pályára, vagy már sérültlistán vannak.

A Ravens védelme igazolta félelmetes hírét,

Andy Dalton az első félidőben háromszor is eladta a labdát, volt, hogy a célterületen belül:

Aztán egy sack után is elvesztette a labdát, majd dobott még egy interceptiont, nem csoda, hogy a végén pontot sem szerzett a Bengals. Ki is fütyülte a játékosokat a közönség.

Detroit Lions – Arizona Cardinals 35-23

Már most fontos meccset játszott a rájátszás szempontjából a Cardinals a Lions otthonában. A vendégeknek volt komolyabb hiányzója, a legfontosabb a védelem egyik oszlopa, Deone Bucannon, de Robert Nkemdiche sem játszhatott.

Szoros meccs volt egy ideig, a harmadik negyedben aztán megfagyott a vér a Cardinals-szurkolók ereiben,

David Johnsont ugyanis sérülés miatt le kellett cserélni.

Ezután elhúzott a Lions és meg is nyerte a meccset. Carson Palmer három interceptionnel zárt. Matthew Stafford is eladta egyszer a labdát, de ő adott négy TD-passzt is.

Houston Texans – Jacksonville Jaguars 7-29

Újabb csoportmeccs, méghozzá az egyik legkiegyensúlyozottabb divízióban, az AFC Délben. A legfontosabb játékosok mindkét csapatban ott voltak, talán csak a Jaguars cserefutója, T.J. Yeldon, és a Texans elkapója, Will Fuller hiányzott valamennyire.

Előzetesen azt lehetett várni, hogy a meccs a védelmekről szól majd. Igazán azonban csak a Jaguars egyre félelmetesebbé váló egysége villogott,

10 sacket értek el,

ebből a most érkezett Calais Campbell egymaga 4-et, sőt, még pontot is szereztek:

Ezután a jelenet után a Texans irányítót is cserélt, jött az újonc Deshaun Watson – első drive-jában egy szabálytalanság megmentette egy interceptiontől, utána rögtön adott is egy TD-passzt:

Ekkorra azonban a meccs már gyakorlatilag eldőlt, annak ellenére, már az első negyedben megsérült a Jaguars legjobb elkapója, Allen Robinson, aki valószínűleg az egész szezonra kidőlt. Viszont megszerezte első TD-jét a rendkívüli tehetségű újonc futó, Leonard Fournette:

A három irányító együtt sem érte el a 300 passzolt yardot, Leonard Fournette viszont első meccsén futott 100 yardot.

Tennessee Titans – Oakland Raiders 16-26

Ez a meccs is fontos lehet a rájátszás szempontjából, a vendégek szempontjából rossz előjel volt, hogy a megbízható rúgót, Sebastian Janikowskit sérültlistára kellett tenni. Rajta kívül az újonc cornerback, Gareon Conley sem léphetett pályára. Janikowskit aztán a tegnap leszerződtetett, első NFL-meccsén pályára lépő Giorgio Tavecchio kitűnően pótolta,

négy mezőnygólt is berúgott, köztük két 52 yardosat.

Az első félidőben a támadók villogtak (az Raidersben bemutatkozott Marshawn Lynch, a Titansben pedig az újonc, nagy jövő előtt álló elkapó, Corey Davis), fej-fej mellett haladt a két csapat, aztán a szünet után a védelmek erősítettek – ezen a téren a Raiders volt a jobb, a tavalyi év legjobb védője, Khalil Mack többször is megvillant.

Látványos jelenetek persze itt is voltak:

https://twitter.com/NFL/status/906963149789716480

Washington Redskins – Philadelphia Eagles 17-30

Az NFC legkiegyensúlyozottabb csoportjában is rendeztek egy rangadót, komolyabb hiányzók nélkül, a Redskins passzjátékának egyik legfontosabb eleme, Jordan Reed is pályára tudott lépni, kisebb sérülése ellenére. Az Eagles újonnan megszerzett cornerbackje, Ronald Darby meccs közben sérült meg.

Az elején 13-0-ra vezetett az Eagles, többek között egy ilyen TD-vel:

De jött Ryan Kerrigan visszahordott TD-je:

Ezután szorosabb lett a meccs, a végén azonban a változatosabb támadójátékot bemutató és kevesebbet hibázó Eagles ismét elhúzott, miközben a philadelphiai védők rendszeresen megzavarták blitzekkel Kirk Cousinst.

Chicago Bears – Atlanta Falcons 17-23

Az előző Super Bowl vesztese Chicagóban kezdte a szezont, gyakorlatilag teljes létszámban, a Bearsnél viszont a legjobb támadófalember, Kyle Long, és Prince Amukamara cornerback sem léphetett pályára.

Meglepően jól tartotta magát a Bears, az újonc Tarik Cohen nagyszerű futást mutatott be:

A legvégén

a Chicago támadhatott a győzelemért,

de néhány yardra a célterülettől az Atlanta védői megállították őket. Mindenesetre a Falcons támadósora nem igazán hasonlított a tavaly szárnyaló egységre, a futók például csak 2,65 yardos átlagot hoztak össze.

Matt Ryan viszont adott egy 88 yardos TD-passzt is, amiért a Bears safetyjét sem dicsérték meg:

https://twitter.com/NFL/status/906960902825558016

Buffalo Bills – New York Jets 21-12

Tulajdonképp ez a meccs is rangadó – a mezőny leggyengébb csapatai közül találkozott kettő, de mégis csak csoportmeccsről van szó, amelyet végül a hazaiak nyertek meg. LeSean McCoy 110 futóyardja mellé még el is kapott 49-et.

Los Angeles Rams – Indianapolis Colts 46-9

A Ramsnél mindenképp jó hír volt, hogy a csapat legjobbja, Aaron Donald a héten befejezte a sztrájkot, amit a jobb szerződésért folytatott. A Colts legjobbja, Andrew Luck irányító viszont még hetekig hiányozni fog, ahogy a center, Ryan Kelly. Sőt, ezen a meccsen a legjobb cornerback, Vontae Davis sem játszhatott.

Ez meg is látszott a meccsen: a Colts-csereirányító Scott Tolzien kétszer is eladta a labdát (mindkettőt touchdownra vitték vissza a védők), Jared Goff viszont 300 yard fölé jutott és TD-passzt is adott, az újonc Cooper Kuppnak:

A Rams végül kiütéssel győzött.

San Francisco 49ers – Carolina Panthers 3-23

Ez a meccs is inkább a védelmekről szólt, bár az első touchdown pont egy hosszabb passzjáték után született:

Aztán amikor Cam Newton egy újabb hosszú passzal próbálkozott, a 49ers védője, Jaquiski Tartt bravúros interceptiont mutatott be:

A 49ers támadói viszont nem sokat tudtak hozzátenni a meccshez, fokozatosan elhúzott a Panthers, és végül nagyon simán győzött.

Dallas Cowboys – New York Giants 19-3

Az újabb csoportrangadón

a Giantsből hiányzott a legnagyobb sztár, Odell Beckham,

a Cowboysnál viszont játszhatott Ezekiel Elliott, akinek egyelőre nem lépett érvénybe a hatmeccses eltiltása.

Beckham nélkül a Giants támadójátéka egyáltalán nem működött, Eli Manning ugyan eljutott 220 yardig, de TD nélkül és egyszer el is adta a labdát, és futásokból is csak 35 yardot hoztak össze. Elliott viszont 104 futott yardja mellé még elkapásokkal is jelentkezett. A Giants védelem sem volt rossz, egyetlen touchdownon tartották a Dallast, de ez és a négy mezőnygól bőven elég volt a győzelemhez.

Cole Beasley-nek pedig volt egy valószínűtlen elkapása:

https://twitter.com/NFL/status/907073773400088576

A szezon első meccsén, péntek hajnalban a Kansas City Chiefs meglepetésre nyert a New England Patriots otthonában. A Miami Dolphins – Tampa Bay Buccaneers meccset az Irma hurrikán miatt elhalasztották. A maradék két találkozót magyar idő szerint kedd hajnalban rendezik.

Meglepetéssel kezdődött az NFL-szezon

0

Idegenben győzött a Kansas City Chiefs az előző év bajnoka, a New England Patriots ellen. Alex Smith lejátszotta a pályáról Tom Bradyt, a Chiefs újonc futója pedig egy hatalmas hiba után három touchdownnal és majdnem 250 yarddal zárt. Három touchdownt ért el a Patriots új futója, Mike Gillislee is, de ez sem tudta ellensúlyozni Brady nagyon gyenge játékát. Ha a Chiefs kevesebbet szabálytalankodik, nagyon sima lett volna a meccs.

https://www.instagram.com/p/BYxBG2VDKLU/

Rangadóval indult az NFL új szezonja: a címvédő New England Patriots egy másik rájátszásrésztvevőt, a Kansas City Chiefset fogadta. Mindkét csapatnál van egy-egy nagy hiányzó: a Chiefsnél az első számú futó, Spencer Ware, a Patriotsnál pedig a legfontosabb elkapó, Julian Edelman dőlt ki sérülés miatt egész szezonra. Ennek ellenére, ahogy szezonbeharangozónkban is írtuk, mindkét csapat esélyes idén is a rájátszásra.

Az első akciónál mindjárt kisebb meglepetést láthattunk: hiába maradt teljesen üresen a Patriots újonnan érkezett tight endje, Dwayne Allen, Tom Brady túl hosszan dobta oda neki a labdát. Ezután viszont futásokkal és passzokkal is jól és gyorsan haladtak a hazaiak, végül a Billstől igazolt futó, Mike Gillislee vitte be a labdát a célterületre: 7-0.

A másik oldalon viszont rosszul indult az újonc futó, Kareem Hunt NFL-karrierje:

első próbálkozásánál elvesztette a labdát.

Furcsa volt látni, hogy Brady többször is pontatlanul passzolt Gronkowski felé (bár a tight end így is majdnem bemutatott egy bravúros elkapást, csak a visszanézésnél dőlt el, hogy földet ért a labda). Így is eljutottak a Chiefs 10 yardos vonaláig, ott viszont 4. kísérletre is megpróbálták tovább vinni a labdát mezőnygól helyett – a védelem azonban állta a sarat.

A Chiefs ezután elsősorban Hunt futásaival és Tyreek Hill elkapásaival haladt előre, végül Alex Smith passzát Demetrious Harris kapta el a célterületen belül: 7-7. A következő támadásnál Brady rendre megtalálta az üresen maradt elkapókat, megint

nagyon gyorsan haladt a Patriots,

a Chiefs védelme azonban végül meg tudta őket állítani, gyakorlatilag ugyanott, ahol az előző drive-ban.

A második negyed így egy mezőnygóllal indult: 10-7. A Patriots jól védekezett, hamar megállították a Chiefs támadóit, megint jöhettek Bradyék. Jól védte a támadófal, így meg tudta találni elkapóit, a futások is jól mentek, végül megint Gillislee vitte be a labdát: 17-7.

A Chiefs támadói megint nem nagyon tudtak haladni, de Brady pontatlan passzai miatt a Patriots támadói is hamar visszaültek a kispadra. Az utolsó két percben Smith passzaival ment előre a Chiefs (köztük Kelce bravúros elkapásával), végül Hunt elkapásával lett 17-14.

A második félidőben a Kansas támadhatott először, de nem sokat tudtak haladni.

Tom Brady passzai viszont továbbra is pontatlanok voltak, volt, hogy méterekkel túldobta elkapóját,

Marcus Peters és Eric Berry pedig jól védekezett. A New England is puntolt. Ezután Alex Smith remek labdát adott az üresen maradt Tyreek Hillnek –

75 yardos touchdownnal vette át a vezetést a Chiefs,

17-21.

https://twitter.com/NFL/status/905985784271880192

Brady végre megtalálta Gronkowskit, de Justin Houston remek védekezése megállította a támadást. Jól védekezett a Patriots is, hamar puntolnia kellett a Chiefsnek. A következő drive jobban sikerült a New Englandnek, de ehhez kellett a rengeteg kansasi szabálytalanság is. Megint

Gillislee vitte be a labdát, ez volt a harmadik touchdownja már a meccsen,

fordított a Patriots, 24-21.

https://twitter.com/NFL/status/905990464561491968

Egy gyenge visszahordás és Kelce buta szabálytalansága megakasztotta a Chiefs támadását, a puntnál pedig furcsa dolgot láthattunk: egymás után kétszer is szabálytalankodtak a rúgóval szemben, de a kétszer öt yard büntetés nem volt elég a first downhoz.

Bradynek végre összejött egy hosszú passz, Cooks kapta el, de a Chiefsnek sikerült mezőnygólon tartani a Patriots támadóit: 27-21.

A negyedik negyedet ismét egy gyönyörű játékkal indították a kansasiek: a remekül játszó

Alex Smith ezúttal Kareem Huntnak adott egy 78 yardos touchdown-passzt:

27-28.

Próbált visszavágni a New England, a Chiefs védelme azonban ismét remekelt, megint megállították negyedik kísérletnél a támadókat. Smithék most nem tudtak haladni, megint jöhetett Brady. Futásokkal tudtak haladni, az irányító viszont továbbra is pontatlan volt – újra punt következett.

Jöhetett az, amiben a Chiefs nagyon jó: futások és rövid passzok kombinálásával biztosan haladtak előre –

Kareem Hunt harmadik touchdownját futással szerezte,

gyorsan feledtette meccs eleji hibáját, 27-35.

A Patriots támadói továbbra sem tudtak haladni: vagy a gyengén játszó Brady passzolt rosszul, vagy a védők ütötték el a labdát. Kareem Hunt viszont remekelt: majdnem 50 yardos futást mutatott be. A következő futással pedig Charcandrick West újabb TD-t ért el az összeomló Patriots védelem ellen: 27-42.

https://twitter.com/NFL/status/906006421010915328

Brady úgy tűnt, a hitét is elvesztette, egymás után kétszer is sackelték, mínusz 14 yardot hozott ki a drive-ból a Patriots, a punt még a félpályáig sem ment el. Az utolsó három percben már inkább pörgette az órát a Chiefs.

TB12 is ready for his 18th season. [Credit: Michael Dwyer/AP]

A post shared by NFL on ESPN (@espnnfl) on

Alex Smith 368 passzolt yarddal és 4 TD-vel zárt, Kareem Hunt 148 futott, 98 elkapott yarddal. Bradynek 36 passzából csak 16 volt jó. Edelman nagyon hiányzik ebből a csapatból. De a Chiefs öröme sem teljes: Eric Berry megsérült, lehet, hogy hosszú időt ki kell hagynia.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK