Nyáry Krisztiánt lehet azért utálni, mert nagy írók, költők szerelmi életét teregeti ki, ráadásul még fenemód sikeres is velük. Facebookon kezdte, sebtében hatványozódtak az olvasói.
Aztán üdítően szórakoztató, némiképp intimpistáskodó írásait kibővítve, könyveket is összehozott belőlük. Naná, hogy ismét kitörő sikere lett velük, amit némi botrány körülöttük nyilván csak fokozott. Az azért például kiverte a biztosítékot, amikor azt taglalta, hogy netán a Himnusz fennkölt költője, Kölcsey homoszexuális lett volna.
Idézett is sorokat, melyek esetleg ezt bizonyíthatják. Mások azzal érveltek, hogy ezeket máshogyan kell értékelni, mint manapság, mert abban a korban a férfi barátságok is felfokozott érzelmi hevületűek voltak.
Sokan hurrogtak, hogy fúj, ez bulvár. Nyáry nagyjából elismerte, hogy hát bizony, igen, ez az.
Mások azt hangoztatták, hogy de hiszen nagyokat állít középpontba, olvasásra ösztönöz. Míg lehet ellenérv, hogy néhány szerelmi sztori kapcsán igyekszik zseniket jellemezni, valódi énjüket nem érteti meg, törvényszerűen igencsak egyszerűsít, akár bántóan szimplifikál. De tény, ami tény, hogy fölöttébb népszerű, foglalkoztatja az embereket, amit csinál, még ha netán irodalmi körökből magasról néznek is le rá.
Tavaly Így szerettek ők címmel úgynevezett irodalmi-koncert-színház is készült, amit a Városmajori Szabadtéri Színpadon akkora sikerrel mutattak be, hogy a nyári évad végén, rendhagyó módon, az országos turné előtt, pótelőadásokat kellett beiktatni. És idén ismét műsorra került a Városmajorban, természetesen szintén zsúfolt házak előtt, a produkció.
Először Nyáry lép színre, és rögtön ováció fogadja. Rajongó tábora van. A Kaláka együttes pedig rázendít megzenésített versekre, köztük sok olyanra, amit már régestelen régen is hallottunk tőlük. De én nem tudom megunni ezeket, szinte örökzöldekké váltak, ahogy nem unom Bencze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Radványi Balázs barátian összeszokott zenélését, családiasan meghitt, mégis iróniával, csipkelődő, játékos humorral teli éneklését sem. Négy remek színész társul hozzájuk,
Nagy-Kálózy Eszter, Gryllus Dorka, Rudolf Péter és Simon Kornél.
Hol egyik, hol másik író-költő bőrébe bújnak. Olykor szinte csak érdekes szövegeket mondanak, máskor kis jelenetszerűségeket is előadnak, a szituációnak megfelelően kivirulnak, vagy éppen összetörnek, lángolnak, netán lelombozódnak. Nyáry a színpad szélén ücsörögve, vagy olykor beljebb is merészkedve, összeköti a különböző helyzeteket, rávezet minket egyik történetről a másikra. Gyakran nagy emberek kis magánéletéről, kevéssé sikerült kapcsolatairól, fájó boldogtalanságáról van szó, de ritkábban vannak mámoros, hosszan tartó kapcsolatok is. A közönség fölöttébb együtt érez. Rááll a hullámhosszra. Belelátja saját szerelmeit, kudarcait a némiképp profanizált nagyságok históriájába. Akár unt kötelező olvasmányok talapzaton lévő szerzői emberközelbe kerülnek.
Többen mondják is a produkció után, hogy hazamennek, és elolvassák ezt vagy azt a megzenésített versüket, amit az előbb hallottak. Nyáry szövegei katalizátorok lehetnek, de hamis illúziót is kelthetnek, hogy behatóan megismertük azt, akit egyáltalán nem ismerünk. Hogy a műveik értéséről már ne is beszéljünk! De kellemes, nem ritkán szellemes, szórakoztató a produkció, melybe fontos emberi tapasztalatok is beszűrődnek, akár igaz minden tény, akár nem.
A remény másik oldala. Ez a film címe. Ari Kaurismäki legújabb filmje, lassú, néha unalmas, de közben pompás karaktereket és helyzeteket skiccel fel.A rendező nyilatkozata szerint a legutolsó. Kár lenne.
Egy szénkupac. Egy onnan előbújó fej, majd test. Egy arab fiú, aki megérkezik Finnországba. Egy középkorú finn úr majdnem elüti. Később otthagyja alkoholista feleségét. Éttermet nyit. Ezeknek találkozniuk kell, nyilvánvalóan. De addig a szír fiatalember megjárja a rendőrséget, a menekültügyi eljárás végén haza akarják toloncolni. Egy nővér kinyitja neki az ajtót. A férfi amúgy a húgát keresi. Sokan segítenek neki. Csak úgy. Nem pénzért. Többször találkozik nácikkal is. A film vége enigmatikus, nem lehet tudni, mi lesz Khaleddal. Ő már megtette a magáét, felkutatta a húgát.
Ari Kaurismäki legújabb filmje, lassú, néha unalmas, de közben pompás karaktereket és helyzeteket skiccel fel. Kártyaklub, menekültszállás, étterem – és persze az elképesztő figurák. Feleségek, pincérek, szakácsok, hivatalos emberek, csalók. Hétköznapi emberek. Semmi különös. Csak közben segítenek egy idegennek. Csak úgy. Nem kérdeznek tőle gyakorlatilag semmit. Bújtatják, etetik, megkeresik a testvérét. Furcsa ország. Az érzelmeket nem nyilvánítják ki. Blazírtak, sumákok, linkek. Isznak. Sokat. A bürokraták teszik a dolgukat, a menekülteket meghallgatják, ellátják, azután döntenek a sorsukról. Ez a világ egyik legélhetőbb országa? Így működik? Működik. Mindenki tud valamennyire angolul. Ha egy idegen segítségre szorul, szóba állnak vele. Sőt: időnként kockázatot vállalnak és becsapják a hatóságot. Nem hősök. Tudják, honnan jön a menekült. És azt is, miért.
Életének 91. évében elhunyt Lorán Lenke érdemes- és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki több mint harminc esztendeig játszott a Vidám Színpadon.
Kirobbanó energiái voltak Lorán Lenkének csaknem élete végéig. Ez zabolátlansággal is párosult már gyerkőckorában, emiatt kellett eljönnie a Balettintézetből. Nem feltétlenül arra mozdult, amerre a mesternő a többiekkel együtt vezényelte. Kilógott a sorból egész életében. Hamar
figura, fazon, jól megjegyezhető karakter lett belőle,
teltkarcsúvá vált, élettelien nagyhangúvá, bátran használt vaskos színészi eszközöket.
Jó pár évvel ezelőtt barátnőjével, Csala Zsuzsával, akinek halála nagyon megviselte, a Mikroszkóp Színpadon még vagány, bőrszerkós csajokként táncolva, énekelve szinte szétrepesztették a falakat nagy vehemenciájukban. De máig ismert Zágon Istvánnak az a kabarétréfája, amiben Loránnal masnis kislányként mind nagyobbat tódítanak egymásnak, hogy kinek tojt egészen fantasztikus, képtelen ajándékot a nyuszi. Eljutnak egészen odáig, hogy már a ház és a repülőgép is tojásban érkezett hozzájuk, a nyafkán füllentőkhöz.
Lorán tudatosan használta kövérségét, ahogy ezt egy komikusnak tennie kell.
Kedvességgel, öniróniával párosította behemót lényét és elementáris vitalitással.
Azon kevés komikus közé tartozott, akiknek civilben is árad a humoruk, folyamatosan, pergő nyelvvel beszélt, gyakran be nem állt a szája, élő anekdota gyűjtemény volt. Jókedvet teremtett maga körül. Tévékabarékban, szilveszteri műsorokban, a Família Kft. című sorozatban, filmekben, haknik garmadájában, egyaránt ott volt.
Legutolsó szerepeit a Karinthy Színházban játszotta. Ezek közül a legemlékezetesebb Hunyady Sándor Lovagias ügy című darabjában a minden lében kanál, nagyothalló nagymama volt. Persze eljátszott azzal, hogy leginkább akkor hall nagyot, ha ő is így akarja. Szándékosan félrehallott, elferdített, kifacsart szavakat, mondatokat. Jókora élvezettel tekerte ki a jelentésüket, nyíltszíni tapsokat aratva. Időnként ellopta a show-t másoktól, hiszen gyermekkori zabolátlan énje megmaradt.
A Whisky esővízzel előadásában nyolc színésznő társával egyetemben randalírozott a deszkákon.
Az Én, Te Őt! című krimi tenyeres-talpas szobalányaként mindig a legváratlanabb pillanatokban toppant be a hotelszobába, a lehető legnagyobb naivitást mímelve, akár gyilkosságot is megakadályozva.
Miután egyszer otthon megszédült, és a szó szoros értelmében a padlóra, a szőnyegre került, nem tudott felállni, így találtak rá reggel, kijelentette, hogy nem lép többet színpadra.
Most nem csak a színházból, hanem az életből is kiiratkozott.
Humora sokak számára jelentett gyógyírt, mindenki érezte rajta, hogy nagyon szereti az embereket, és ezért cserébe viszontszerették. Markáns, erőteljes színfolttal lett szegényebb a magyar színházi paletta.
Kovács Patrícia napi 12 órában forgatja a Korhatáros szerelem című tévésorozatot, amiben olyan 39 éves, 3 gyerekes anyukát játszik, aki beleszeret egy 25 éves fiúba. A kiváló színész mögött meglehetősen erős évad is áll, jó és nagyon különböző szerepekkel. A bulvárlapok tele voltak azzal, hogy szétmentek Gusztos Péterrel, de Patrícia azt mondja, csak férfi-női életük ment kétfelé, a szeretet, a barátság, a kötődés megmaradt.
-Mozgalmas évadod volt, három egészen különböző produkcióban, három jelentős szereppel.
– Először a Bocs, félrement! című produkciót mutattuk be a Belvárosi Színházban, aztán jött a Házassági leckék középhaladóknak a Centrálban, a Vőlegényt pedig most nyáron mutattuk be Szentendrén és tovább játsszuk a Belvárosiban. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ennyi dolgom van, igyekszem meghálálni ezt a bizalmat.
– Amikor elszerződtél a Vígszínháztól, belementél a semmibe, és aztán egyszerre sok ajánlatod lett, már te fogtad magad vissza azzal, hogy nem vállaltál több munkát.
– Most is jön majd egy ilyen korszak, de előbb befejezem a mostani munkám. Éppen forgatok egy tévésorozatot, és ez annyira megterhelő, hogy fél évig csak a meglévő előadásaimat játszom és nem vállaltam, hogy új produkciót próbáljak. Már olyan sok előadásban játszom, hogy ezek esetében is probléma a művészeti titkároknak az egyeztetésem. Az utóbbi három bemutatótól azért is vagyok nagyon boldog, mert mindegyik produkcióban egészen más karaktert kell megformálnom. Sokfélét lehet játszani sokféle stílusban, egészen remek kollégákkal.
– Meddig forgatsz?
Fotó: Takács Attila
– Szeptember végéig, az lesz a sorozat címe, hogy Korhatáros szerelem. Arról szól, hogy
van egy harminckilenc éves, három gyerekes anyuka, aki beleszeret egy huszonöt éves fiúba. Nehéz a különböző családok, barátok torkán lenyomni ezt a viszonyt. Kérdés, hogy egy huszonöt éves fiú be tud-e tagozódni egy háromgyerekes család életébe. Az a célunk, hogy ez egy nagyon jó minőségű sorozat legyen, ami heti egyszer lesz látható tizenhárom héten keresztül. Ez egy igen nagy szerep nekem, közel 60 napot forgatok hol nappal, hol éjszaka. Minimum tizenkét órás munkaidőben. Nyáron elég sokfelé ment a Vőlegény, sok szabadtéri színpadon megfordultunk vele az országban. A Bocs, félrementet is meghívták több helyre, a Házassági leckék középhaladóknak című előadást pedig nyolcszor játszottam Keszthelyen, úgyhogy kicsit már önmagam árnyéka vagyok már és néha azt érzem, hogy mint egy droid teszem a dolgomat. Ezért nem vállalok fél évig új produkciót, muszáj kicsit töltekeznem. Egy kicsit sok lett most minden.
– Amikor hívtalak, a telefonod ki is írta, hogy most csak sms váltással tudunk érintkezni, úgyhogy kösz, hogy ennek ellenére visszahívtál.
– Ó hát persze, téged visszahívlak, meg mást is igyekszem, de azért az egész családomnak, baráti körömnek nagyon segítenie kell, mert nehéz most lebonyolítanom a magánéletemet és a szakmai életemet, kevés huszonnégy óra egy napra.
– És, ha letelik a félév, amikor kissé félrevonulsz, utána mi következik?
– Próbálni kezdjük a Dühöngő ifjúságot a Belvárosi Színházban, Znamenák István rendezésében, Szabó Kimmel Tamás, Járó Zsuzsa, Ötvös András és én játszom benne.
– Úgy tudom, hogy Orlai Tibornak lett egy kvázi társulata, ami azt jelenti, hogy nem vagytok ott állásban, de évadonként két szerepet garantál, amit nem muszáj elfogadni. Cserébe azt kéri, hogy az egyeztetésnél ő legyen az első, hozzá igazodjon a többi színház, ahol dolgoztok.
– Igen, én bármit csinálok a jövőben, mindig azt mondom, mintha társulati tag lennék egy színházban, hogy Orlaihoz kell egyeztetni. De már tavaly is úgy éreztem, hogy hazajárok, otthonos nekem az a közeg, ami Orlai körül van, már évek óta játszom nála és nagyon imponáló, hogy abszolút a színészekben gondolkodik. Azt hiszem, az egyetlen olyan igazgató az országban, aki először a színészre keres darabot, utána megkeres egy rendezőt, hogy ezzel és ezzel a színésszel meg akarja-e rendezni a darabot. Mindenhol máshol fordítva van, előbb van meg a rendező és a darab és utána keresnek hozzá színészt. Úgyhogy színészként nagyon jó a Tibornál lenni, büszkén mondtam neki igent arra, hogy részt veszek ebben a kvázi társulatban, amiben együtt is vagyunk, de azért szabadon is. Ráadásul az az alapcsapat akiket Tibor felkért, garancia a számomra, hogy jól döntöttem.
– A tavalyelőtti évadban a Várj, míg sötét lesz előadása, azt hiszem, igen nagy feladatot jelentett számodra. Egy vak nőt játszol, akit gengszterek támadnak meg.
– Hát igen, ez meglehetősen nagy feladat volt számomra. Azt gondolom, hogy egy mérföldkő a szakmai életemben. De a Vőlegényről is azt gondolom, hogy az lesz. Szabadtéri színpadon mutattuk be és még sok felfedeznivaló van a darabban, ha intimebb, zárt térbe kerülünk vele. A Várj, míg sötét lesz előadását és a Vőlegényt is Novák Eszter rendezte, ugyan nem tanított a főiskolán, de már a Várj, míg sötét lesz esetében is azt éreztem, hogy valamilyen módon mesterem, mert úgy dolgozik velem, hogy ez több annál, mint egy színész-rendező viszony. Maximálisan megbízom benne, pontosan lát engem, tudja az összes jó és rossz tulajdonságomat. Nem tudom átvágni. Egy színész azért tud úgy csinálni mintha… Én is tudok úgy csinálni, mintha…Vannak, akiket át tudok vágni, hát a Novákot nem.
– Mik a jó és mik a rossz tulajdonságaid?
Fotó: Takács Attila
– Borzalmasan türelmetlen vagyok, iszonyatosan siettetem magamat, sokszor vagyok elégedetlen magammal meg néha a környezetemmel is. Azt hiszem, a legjobb tulajdonságom az, hogy fát lehet a hátamon vágni, és megbízható, szorgalmas ember vagyok. Úgy érzem, hogy engem Eszter ismer és méginkább meg akar ismerni, és annyira szeret, hogy igen könnyen tudok nála gyengének mutatkozni, elesettnek, szárnyaszegettnek. Ez nem mindenkivel sikerül, úgyhogy ő nekem meglehetősen jó kontroll.
– A Házassági leckék középhaladóknak és a Centrálban bemutatott, de ősztől a Hatszín Teátrumba átvitt Francia rúdugrásban vaskosan komédiázol és láthatóan igencsak élvezed, hogy ökörködhetsz a színpadon. De érvényes ez a Játékszínben műsoron lévő Legyen a feleségem! című produkcióra is.
– Kifejezetten szeretek ezekben a bohózatokban játszani, de nagyon vigyázok arra, hogy az ilyen típusú jó ízlésű szórakoztató produkciók mellett azért legyenek más típusú munkáim is. Szabadúszóként csak saját magam lehetek felelős saját magamért. Ezek a szórakoztató produkciók gyakran szinte sportteljesítmények, nagyon sok energiát felemészt például az, amikor a Legyen a feleségemet egy hétvégén szombaton és vasárnap is kétszer-kétszer játsszuk. Színészként viszont tragédiát, de más színpadi műfajokat is muszáj játszanom, nem lehet, hogy állandóan vicces lány legyek, mert nem hiszem, hogy ez jót tenne a pályámnak. Nem szeretnék beskatulyázódni.
– De azért te az életben is, ha úgy adódik, nagy bohóc vagy.
– Persze, abszolút, sokkal inkább vagyok bohóc, mint szomorú, teljesen távol áll tőlem mindenfajta depresszió, érfelvágás.
– A színházon kívül a világ, az ország, mennyire foglalkoztat? Olvasol újságot, hallgatsz híreket?
– Kifejezetten hírérzékeny vagyok, bár most, hogy ennyire tele lettem munkával, szörnyen fáradt vagyok, ezért előfordul, hogy forgatás közben bekapcsolom a telefonomat és nem nyitok meg egy politikai oldalt sem. Nem akarom magamat felhúzni, hanem a húsz percnyi szünetben magammal akarok foglalkozni. Nagyon fel tudok paprikázódni.
– Min tudsz felpaprikázódni?
– Az igazságtalanságon, a butaságon, a pénzszóráson igencsak fel tudom húzni magam. Most inkább távol tartom magam az ilyesmitől. De aztán, amikor ez a korszak véget ér, akkor tudom, hogy újra hírfüggő leszek. A telefonomon például rengeteg alkalmazáson keresztül kapok a hírekről üzeneteket, de az elmúlt egy hónapban ezeket a funkciókat kikapcsoltam, hogy ne jöjjenek hírek. Ezek most nem férnek bele az életembe. De ha vége a forgatásnak, akkor újra jöhetnek majd.
– A bulvárlapok tele voltak azzal, hogy szétmentetek Gusztos Péterrel. Ezt a hírt ti tettétek ki a Facebookra, azt is hozzátéve, hogy erről többet nem akartok nyilatkozni. Ezt maximálisan tiszteletben tartom. De neked Gusztos Péterrel fontos közös tevékenységed volt a SUHANJ! Alapítványban, ami fogyatékos emberekkel foglalkozik. Ezt a munkát folytatod?
– Persze. A SUHANJ! Alapítványt együtt hoztuk létre, és együtt is fogjuk tovább csinálni. A barátságunk semmilyen módon nem szakadt meg, sőt erősödött. A minap megkérdezte tőlem valaki, hogy milyen egyedülálló anyaként nevelni a gyermekemet. De én egyáltalán nem gondolom, hogy egyedülálló anya vagyok. Egyedülálló nő, az vagyok. A gyereknevelést azonban abszolút együtt csináljuk Péterrel, sok tekintetben most jóval közelebb vagyunk egymáshoz, mint régebben.
– Kevesebbet veszekedtek például?
– Igen. Megmaradt a szeretet, a barátság, a kötődés, csak kétfelé ment a férfi-női életünk. De hát mi nagyon közel vagyunk egymáshoz és hisszük azt, hogy egy másik minőségben, de összetartozunk.
A Sokkal több mint testőr kedves, nézhető, olykor jó humorú film, de nem valami eredeti és nem szolgál heuréka élménnyel.
A két főszereplő, Ryan Reynolds és Samuel L. Jackson hurcolja a Sokkal több mint testőr című naná, hogy amerikai akciófilmet a vállán. Froclizzák egymást, pikírtek, nagyokat káromkodnak, milliókat érő lőszer mennyiséget durrogtatnak el. Rengeteget menekülnek, persze szinte egyfolytában üldözik őket, hadseregnyi gonosz hajkurássza őket naphosszat, de úgy kell nekik, persze hullanak, mint a legyek. Hiszen a két ügyes, eszes, talpraesett, de kissé lökött, hogy kellőképpen szórakoztatóak is legyenek, főhős, mesterlövészek garmadáját is simán leiskolázná.
Mellettük bőgve, megszégyenülten mehetnének vissza a mamájuk szoknyájához a rossz fiúk, pusztítják őket rakás szám.
THB_5625.NEF
No jó, jó, némi sebesülést ők is kapnak, még egy lezser golyó kioperálásnak saját lábból, miközben könnyed telefonbeszélgetés is folytatható nagy lezseren, azért tanúi lehetünk. De a két rettenthetetlen fickó rendületlenül tör előre, az utolsó utáni pillanatban várhatóan csak bekövetkező boldog vég felé, miközben emberek garmadája, akár országok vannak végveszélyben, és véletlenül sem mentheti más meg őket, mint csakis ők. Közben persze van temérdek, robbanás, tűz, vér, piff-puff.
Nehéz lenne azt állítanom, hogy Tom O’ Connor forgatókönyve acélos. Reynold egy kiemelt személyek védelmére specializálódott, a szakmában magasan jegyzett, spéci ügynök, akit a szakmában szintén csúcs magasan jegyzett bérgyilkos, Jackson megformálásában, tönkre tesz azzal, hogy laza könnyedséggel, a szeme láttára lepuffantja egyik fővédencét.
Samuel L. Jackson as „Darius Kincaid” and Kirsty Mitchell as „Harr” in THE HITMAN’S BODYGUARD. Photo by Jack English.
Így aztán máris ugrik a renomé. Jön a sanyarú éhkopp. De hát mit tesz Isten, meg a hú, de fifikás forgatókönyvíró, a derék ügynök éppen azt a feladatot kapja, ráadásul ex szeretőjétől, akinek hát ugye most sem lehet ellenállni, hogy szállítsa le épségben a termelékeny bérgyilkost a hágai bíróságnak, hogy ott tanúskodjon egy juj, de elaljasult diktátor ellen. Ha nem sikerülne a tanúskodás, akkor szabadul, és lesz égzengés, földzengés, jaj-jaj, meg világvége. És az ilyesmit csak illik megakadályozni.
Ez így eléggé sematikusan gyermekded, meg tizenkettő egy tucat, de legfőképpen a két színész, meg a rendező, Patrick Hughes által látványosan kivitelezett néhány üldözési jelenet Európa szerte, országúton, szűk földúton, és legfőképpen Amszterdam kis utcáin, sőt még kanálisain is által, jobbára élvezhetővé teszi.
Leszámítva azt, hogy a vágó még nyeshetett volna belőle, mert vagy kétórányi játékidő azért nincs ebben a filmben.
De van benne Salma Hayek, ha nem is sokat. Igen hatásos szóáradattal korholja derék, bérgyilkos férjét, akiről egy már-már szentimentális jelenetben kiderül, hogy csak aranyból van a tulajdonképpen érző szíve, és igazából ő azért olyanokat puffantott le, akik jól megérdemelték. A Gary Oldman által játszott merev arcú diktátor, miután a vehemens ügynök ráolvassa a bűneit, egy háztetőről repül az élők sorából. Megmenekült a világ, Európa, így mázlinkra mi is, a zűrzavaros magánéleti kapcsolatok is helyreállnak. Már-már helyreáll a világbéke, míg nem jön egy újabb forgatókönyvíró meg rendező, és kezd valami egészen hasonlót elölről. A Sokkal több mint testőr kedves, nézhető, olykor jó humorú film, de nem valami eredeti és nem szolgál heuréka élménnyel.
A 42 évesen a gyilkos kórban meghalt Krisztina, a férje, Gyémánt László által készített festményen, rejtélyesen mosolyog a laudációt mondók feje fölött a falon.
A Károlyi Étterem és Kávéházban, a róla elnevezett Krisztina-díj átadásán vagyunk, amit azok kaphatnak, akik gondoskodó társként, múzsaként sokat tettek azért, hogy remekművek, kiváló művészi teljesítmények születhettek.
Idén Esterházy Péterné Gitta, Esterházy Péter író özvegye kapta az elismerést, azaz Benedek György szobászművész plakettjét.
Nem nyilatkozott senkinek, tartja magát ehhez, a fuhu.hu-nak annyit mondott, hogy jobban szeret otthon, a háttérben sírni. Gyémántot, mivel könyvet írtam róla, ezért elég jól ismerem, Krisztina halála után többször láttam sírni. Amikor ott állt a temetőben, a ravatalozóban a nyitott koporsó felett, és nem nézett se jobbra, se balra, föl nem pillantott senkire a szertartás megkezdéséig, csak halott felesége szemébe nézve megrendülten simogatta és simogatta, azt hittem nem éli túl, ami történt.
Egyfolytában járt a temetőbe.
Soha nem láttam két embert úgy összenőni, mint őt és Krisztinát,
aki 32 esztendővel volt fiatalabb nála, ezért senki nem hitt a hosszútávú kapcsolatukban. De 22 éven keresztül nem volt nap, és óra sem nagyon, amit ne együtt töltöttek volna, a postára, a közértbe, a patikába is együtt indultak neki, baráti meghívásoknak szintén együtt tettek eleget. Olyanok voltak, mint a szétválaszthatatlan, végletesen egymásba habarodottnak tűnő diákszerelmesek.
1 a 5
Ahogy Hernádi Judit, Krisztina egyik barátnője, el is mondta a díjátadón, tudta mikor kell háttérbe vonulni, és mikor van szüksége Lacinak halaszthatatlanul a támogatására. Ő intézett mindent, dokumentátor volt, levelező, titkár, villámhárító, és aki evett a főztjéből, tudja, hogy akár a nagyokkal is vetekedő szakács. Számára a főzés volt az igazi alkotás, fantáziadúsan, nagy szakértelemmel csinálta, és a végeredmény nem csak finom volt, hanem festői látvány is.
Halála előtt még több hónapig barangoltak Laci kedvenc országában, ugyancsak múzsájában, megihletőjében, Amerikában. Bár az út előtt is voltak már rossz előjelek, de egy neves orvos, ráadásul barát, megnyugtatta őket, hogy nincs semmi vész, bátran utazhatnak. Mikor hazaértek, kiderült, hogy már igen nagy a baj. Krisztina soha nem hordott testre simuló, feltűnő, nagyon színes, „nőcis” ruhákat, de Amerikában vagányul vett ilyeneket. Kérdezgette, hogy most már ki fogja hordani ezeket? Nem ámította magát, ahogy Esterházy Péter sem, megírta betegségéről a drabálisan, fájdalmasan őszinte, szarkasztikus humorral teli Hasnyálmirigynaplót. Kigúnyolta a gyilkos kórt, de az sajnos nem rettent meg, nem hátrált.
Az írás mellett Esterházy is fenemód szeretett enni, a jó szakács munkáját a művészekével egyenrangúnak tartotta. Gittával mohón végigettek számtalan országot, miközben persze a hazai ínyencségeket sem vetették meg. Azt hiszem, a munka, a kötelesség, a gyerekek mellett, élethabzsolók voltak. És szintén szétválaszthatatlanok. Nyilvánvalóan inspirálták egymást, így Gitta feltétlen múzsa volt, akiket valahogy mindig a keresztnevükön emlegetnek. Otthon ezek szerint sír, a díjátadón, ha nem interjúról van szó, kedvesen, már-már könnyedén beszélget, fogadja a dicsérő, biztató szavakat.
Közben belül tán zokog, de láthatóan örül is a díjnak, meg annak, hogy ezen keresztül sokan gondolnak éppen most Péterre is. És abban a teljesítményben, ami miatt évtizedek múlva is sokan fognak gondolni rá, feltétlen benne van ő is, aki mindenben a társa volt, múzsája mindhalálig.
Aj Vej-vej ősztől új installációkat állít ki New York-szerte. A köztereken elhelyezett „kerítések” több rétegű mondanivalójuk mellett New York iránti szeretetét is kifejezik – mondta el a kínai művész.
Aj Vej-vej Good Fences Make Good Neighbours (Jó kerítés, jó szomszédok) című új munkái október 24. és 2018. február 11. között tűnnek majd fel New York öt negyedében. Az installációk felállítását a 40. évfordulóját ünneplő Public Art Fund támogatja – számolt be róla az artnewspaper.com keddi cikkében.
A különleges kiállítás köztereken megjelenő kerítései a bevándorlás, a határok és a menekültválság témájára reflektálnak.
A művész, aki a nyolcvanas években diákként New Yorkban élt, elmondta, hogy új munkája a „városhoz és lakóihoz szóló szerelmeslevél” .
A város különböző pontjain, köztereken és magánterületeken feltűnő installációs kiállításokon nagyméretű szobrok és a művész menekültválságról készült fényképei is láthatók majd.
„Vej-vej szobrászati variációi a bennünket fizikailag és szellemileg megosztó kerítéseket reprezentálja. Egyúttal a közönséget is ráveszi arra, hogy képzeljék el a határt, arra ösztönöz, hogy sétáljanak át rajta, nézzék meg alaposan és foglaljanak helyet az installáción” – mondta el Nicholas Baume, a Public Art Fund igazgatója és fő kurátora.
Az installációkat a város leglátványosabb pontjain helyezik el.
Az egyiket, egy 15 méter magas, boltíves ketrecet a híres Washington-diadalív alatt építik fel. De lesz installáció a hatalmas Unisphere földgömbről híres Flushing Meadosw-Corona Parkban, amelynek környékén sok mai bevándorló él, és a Lower East Side-on is, ahol a 19. és 20. századi bevándorlók telepedtek le. Az egyik szobor a keleti 7. utca két épülete között jelenik meg, ahol annak idején Vej-vej lakott.
„Hisszük, a művészet képes arra, hogy kritikus időkben kérdéseket vessen fel, reméljük, hogy az Aj Vej-vej alkotásaival találkozó közönség egy pillanatra megáll, hogy elgondolkodjon a munkákon és azon, hogy miért készültek” – mondta Baume.
A Forbes magazin kedden bemutatott listája szerint 68 millió dollár adózás előtti bevételre tett szert 2016 júniusa és 2017 júniusa között.
A Megjött apuci! 2. és a Transformers: Az utolsó lovag című filmek sztárja ezzel megelőzte Dwayne „The Rock” Johnsont, aki 65 millió dolláros éves bevételével a második helyen végzett.
Johnson többek között a Baywatch remake-nek és a magyar mozikba decemberben kerülő Jumanji: Vár a dzsungel című filmnek köszönheti idei vagyonát.
Harmadik helyen Vin Diesel végzett 54,5 millió dollárral. Az ötödik és hatodik helyet Adam Sandler (50,5 millió dollár) és Jacke Chan (49 millió dollár) foglalja el.
A nők és férfiak közti jövedelmi különbségek idén is szembetűnők: a legjobban kereső tíz férfiszínész összesen 488,5 millió dollárt keresett az elmúlt évben, míg a tíz legjobban kereső nő 172,5 millió dollárt.
A Forbes az elmúlt héten mutatta be a legjobban kereső színésznők listáját, amelynek első helyén Emma Stone áll 26 millió dollárral, a másodikon Jennifer Aniston 25,5 millió dollárral, a harmadik helyen pedig Jennifer Lawrence 24 millió dollárral. Csupán ők hárman kerestek 20 millió dollár felett, míg a férfiak körében 16-an tettek szert ilyen magas bevételre.
Dübörög a taps, amikor Boros Misi a színpadra lép. Illetve bocsánat, már a színlap is Boros Mihályt ír, hiszen mióta sztár lett a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató műsor első évadában, jócskán megnyúlt.
Kölyökből 14 éves, világjáró fiatalemberré vált, és mit sem veszített sármjából, karizmájából, hogy zongoratudásáról ne is beszéljünk, az igencsak gyarapodott.
Hagyománnyá vált már, hogy
a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Virtuózok szereplői közül többen gálaesten lépnek fel.
Az idei sokkal jobb volt, mint a tavalyi, amikor inkább esztrádról, show műsorról beszélhettünk, sok kis igencsak népszerű darab, vagy darabrészlet előadásával, túlzott hatásosságra, könnyed szórakoztatásra törekedve. No jó, persze a Virtuózok is legalább annyira tévés szórakoztató műsor, mint tehetségkutató. A tehetségeket leginkább az iskolákban kell felfedezni, a képernyőn inkább csak be lehet mutatni és sokakkal megismertetni őket.
Az persze öröm, hogy nem a megszámlálhatatlanul sokadik műsorban keresik fenemód bőszen a ki tudja hány ezredik könnyűzenei tehetséget, akikből tényleg már Dunát lehet rekeszteni. Amennyit a szerkesztők felajzott kutatómunkájával sikerült fellelni, vagy csak a nézőkkel kiröhögtetni, mert képességeik erősen fogyatékosak, annyit biztosan nem vesz fel a szakma. Sajnos manapság már az is erénynek számít, hogy
a Virtuózok nem akar készakarva senkiből hülyét csinálni a nézettség mesterséges felajzása érdekében.
A Peller Mariann producerségével létrejött műsor bemutatni akar, a komolyzene népszerűsítésére törekszik, miközben alkalmaz kereskedelmi tévés, más műsorokból átcsent elemeket.
Az idei margitszigeti koncertnek jót tesz, hogy a tavalyi műsorvezetőkkel ellentétben, az ideiek, Varga Edit és Batta András, nem mélyülnek el a papírjaikba, tudják kívülről mit akarnak mondani, kit akarnak bekonferálni, képesek egymással kedvesen évődni, és még humoruk is van.
1 a 21
Fotó: Gálos Mihály Samu
Az első részben, az utolsó számot leszámítva, Boros és a Kossuth-díjas, nemzetközi karrierrel is rendelkező zongorista, Bogányi Gergely játszik, aki már Mihály mesterének is tekinthető, így aztán vett is neki egy Bösendorfer zongorát. Hamarosan pedig közös estjük lesz a Művészetek Palotájában. Szép, ahogy együtt játszanak. Bevezetőként Schubert Katonaindulóját, jókedvűen nekiiramodva, kedvesen pattogósan, de azért kellő dallamossággal. A színpad két oldalán, termetes vásznon kivetítik egymásra és a műre koncentráló arcukat, összehangolt ujjmozdulataikat. Jön majd még közös Schubert tőlük, Boros egyedül is játszik Schubertet, Beethovent, Bogányi pedig Debussyt.
Az első évadban feltűnt Szűts Apor lapozza nekik a kottát, aki aztán több alkalommal zongorázik is, például saját művének, a fergeteges tempójú Groteszk tangónak az előadásakor.
Mindössze 22 esztendős, de idén már a debreceni teátrum saját operáját mutatja be.
Magyarország legrégibb szimfonikus együttese, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara játszik vele és a többiekkel, látható lelkesedéssel, Héja Domonkos vezényletével.
Az első rész végére azért jut egy tuti sikerdarab, Montitól a Csárdás. A második rész elején lelkesítő, hogy Manuel de Falla Rituális tűztáncának előadásához, ahogy legvégül Brahms 1 Magyar táncához is, beülnek a zenekarba a kis virtuózok. Gyerkőcök és felnőttek nagy, komoly nekibuzdulással zenélnek együtt. Jó azt érezni, hogy a fellépők közül többekből jelentős művész válhat, a zenei tehetség nem illan el olyan könnyen, mint a gyermekszínészi. Beeri Benjamin annyira áradóan énekel, mintha Olaszországban született volna. Kristóf Rékának messzire hordóan gyönyörű a hangja. Csabay Zsuzsanna szinte énekel a fuvoláján.
Simic Aleksandernél majdhogynem nagyobb a csellója, de barátként öleli át, és ennek megfelelően bensőséges hangokat csal elő belőle. Abouzahra Amira tüzes lendületességgel hegedül. Lugosi Dániel Ali valósággal megbabonázza klarinétját. Lukács Gergely a böhöm tubáját emancipálja a divatosabb hangszerekhez. Novák Péter rendezőként flottul szervezi meg az estet, ami bár tartalmaz esztrád és show elemeket, de már emelt fővel nevezhető hangversenynek is.
A budai teátrum, amely hétfőn tartotta évadnyitóját, a nyár folyamán jelentős felújításon esett át. Megújultak az öltözők, a villamos hálózat, az előtéri világítás, új fény- és hangtechnikai rendszert építettek be, megújult a homlokzati dizájn és az intézmény teljes arculata
A színházat ettől az évadtól a THEA Art Nonprofit Kft. üzemelteti változatlanul magánszínházi formában.
Októberben Rainer Werner Fassbinder A félelem megeszi a lelket című művének színpadi adaptációját tűzik műsorra Alföldi Róbert rendezésében, Hernádi Judit és Bányai Kelemen Barna főszereplésével.
Februárban George Orwell 1984 című regényének színpadi változatát mutatják be a Lepkegyűjtő Produkció előadásában, Horgas Ádám rendezésében, Bereczki Zoltán főszereplésével és látható lesz Bodó Viktor új előadása, a Vendetta is, amelyben többek között Gyabronka József, Lukáts Andor és Lázár Kati játszik. Emellett számos produkció kerül újként az Átrium repertoárjára. Tasnádi István Majdnem 20 című, a Bárka Színház bezárására reflektáló darabját Vidovszky György, a Nyáry Krisztián könyve nyomán készült Így szerettek ők című felolvasószínházi sorozatot Réczei Tamás rendezte. Az idei évadtól az Átriumban látható a Pintér Béla és Társulata Kaisers TV, Ungarn és Tündöklő Középszer című produkciója is.
Scherer Péter lesz a főszereplője a Kiscsillag zenekar Semmi konferencia című kamaraestjének, bemutatkozik Gubás Gabi és Szabó Győző zenés estje, a Ha lenne más is., a galérián pedig Alföldi Róbert 1940 és 1970 közötti színezettfotó-gyűjteményéből nyílik kiállítás októberben. Krizsó Szilvia színházi talkshow-ja is az Átriumba költözik.
Az idén ünnepli ötödik születésnapját az Átrium első saját bemutatója, a Gothár Péter rendezte Vaknyugat, emellett repertoáron maradnak a színház korábbi sikeres előadásai is.
Több könyvbemutató lesz az évadban, elsőként Bödőcs Tibor új kötetét ismerhetik meg az érdeklődők szeptemberben.
Az Átrium infrastruktúrája szolgálja ki a színházi nevelési előadásokat bemutató Mentőcsónak Egység munkáját is; előadásaik októbertől láthatók a Jurányi Házban.
Az Átrium csapata a szeptember 2-i Pozsonyi Pikniken és a szeptember 16-i Színházak Éjszakáján is különleges zenés produkciókkal várja az érdeklődőket.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk.További információkOK