Megfacsarta ez a fiú a lelkemet, leheli ki magából felém fordulva, némileg megtörten egy vadidegen hölgy, amikor kijövünk a Mondjad, Atikám! előadásáról a Vígszínház Házi Színpadáról. És hát ez a fiú, Vecsei H. Miklós, aki még csak 25 éves múlt, bizony nekem is jócskán összefacsarta a lelkemet.
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Utoljára, vagy egy éve, a Hallgatni akartam című Márai összeállítással csavarta itt össze a lelkem Hegedűs D. Géza. Na, de hát ő egy minden tekintetben beérett, nagy színész! Ez a srác viszont, aki amúgy már Shakespeare-t is fordított, meg drámákat dramatizált, és A Pál utcai fiúk kiugró sikerű musical változatának elementáris Nemecsek Ernője, hogy a fenébe tud annyit az életről, a világról, az alkotói kínokról, a szerelmi gyötrelmekről, a lélek legeslegmélyebb bugyrairól, hogy ennyire szívet tépő bír lenni? Anélkül, hogy akár csöppnyi hatásvadászat mutatóba előfordulna.
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Nem szavalóestről van szó, Vecsei H. temérdek anyag- és tárgyismerettel, óriási érzékenységgel, írt magának egy monodrámát, amit még meg is rendezett. Vecsei Kinga Réta pedig megtervezte hozzá a lehető legegyszerűbb teret, egy szegényesen szűk szobát, még a Házi Színpad deszkáin is tovább szűkítve a teret. Nyomasztó, fojtogató, levegőtlen. Van benne széken, ágyon, a lehető legszükségesebbeken kívül, egy játék villanyvasút, ami, ha úgy tetszik, József Attila esetében a kezdetet és a véget jelképezi.
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Az előadás úgy indul, hogy jó ideig nem is látjuk a színészt, csak a hangját halljuk, a szobán kívülről mantrázza a fájdalmas szavakat, meglepően halkan, mintha közel hajolna hozzánk, és kínzó vallomásként a fülünkbe susogná őket.
Az jut eszembe, hogy Jordán Tamás lehelte ilyen alig hallhatóan felejthetetlen estjén József Attila Szabad-ötletek jegyzékét. Úgy, hogy bár ott állt előttünk, a szintén nem nagy Radnóti Színházban, mégis fejhallgató volt rajtunk, és annak segítségével, meglehetősen intim módon, egyenest a fülünkbe mormolta a megrendítő szöveget, ami egyszerre egy zseniális agy és egy felbomlóban lévő elme döbbenetes szüleménye.
Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Vecsei H. is meg tudja mutatni a zsenialitást éppúgy, mint a totális összeomlást. A szeretetre sóvárgó gyermeket, akár csecsemő lélekkel, meg a férfit, akiben mindvégig ott a kölyök, és a megzakkanás folyamatát, amibe viszont igencsak világos pillanatok is keverednek. Az életrajzi elemek versrészletekkel olvadnak össze. Ritka egységben tárul elénk élet és mű. Szinte egyesülnek. Egyikből jobban értjük, érezzük a másikat, és viszont. Ott van előttünk egy végtelenül törékeny, igencsak könnyen sebezhető, pengeéles eszű, zsenitudattól sem mentes, de mégis szemvillanásnyi idő alatt is a padlóra kerülő ember, akiben együtt van jelen a tűz és a víz, az érzelmi amplitúdója messze a normálison túl kileng.
Az egyik pillanatban összeomlik, a másikban a fellegekben jár, szárnyal és aztán rögvest már-már agonizál. Ezt a hidegből forróba, majd onnan ide és vissza örökösen ingázó, örvényszerűen pusztító életutat képes közszemlére tenni Vecsi H. Az öngyilkos vágyat és a fellegekben járást közös platformra tudja hozni. Hát én ilyet még 25 éves színésztől nem láttam! De amúgy is csak igen kevesektől, kerülgetem a szót, mégis muszáj kimondanom, csak az igazán nagyoktól.
Hajnalban, az NFL hétfői meccsének szünetében mutatták be a Star Wars 8. – Az utolsó Jedik legújabb előzetesét. A film decemberben kerül majd a mozikba, a jegyértékesítés is ma kezdődik (Magyarországon 10 órától).
A hetedik rész főszereplői, Daisy Ridley (Rey), John Boyega (Finn), Adam Driver (Kylo Ren) és Oscar Isaac (Poe Dameron) mellett a hírek szerint nagyobb szerepet kap Andy Serkis (Snoke), de visszatér Gwendoline Christie (Phasma kapitány), Lupita Nyong’o (Maz Kanata is). A „klasszikus” szereplők közül
utoljára láthatjuk Carrie Fishert
(Leia) – a jeleneteit még tavalyi halála előtt leforgatták.
Az újak közül Kelly Marie Tran (Rose Tico) és Benicio Del Toro (DJ) kapott fontos szerepet.
83 éves korában meghalt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró. A hírt a család közölte az MTI-vel.
A magyar mozgókép mestere címmel is kitüntetett művészt október 6-án, váratlanul érte a halál. Temetéséről később intézkednek.
Nepp József 1934. június 23-án született Csepelen, a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után került a Pannónia Filmstúdióba. Első műve, a Szenvedély című rajzfilm szakított a mesehagyománnyal és
új korszakot nyitott a karikatúrastílusban rajzolt aktuális, groteszk, sőt abszurd történetekkel.
1964-ben készült a máig legnépszerűbb magyar rajzfilmsorozat, a Gusztáv, amelynek Dargay Attila és Jankovics Marcell mellett ő a szülőatyja. A Mézga-család, majd a Dr. Bubó tévésorozat sikerében is nagy szerepe volt, nem véletlenül nevezik őt az animációval foglalkozó filmtörténészek a magyar animáció mindenesének.
Sok egész estés, illetve kisebb rajzfilm írója és társforgatókönyvírója volt, közreműködött a Lúdas Matyi (1976), a Szaffi (1984), Az erdő kapitánya (1987) című filmek elkészítésében. Számos produkcióban, például a János vitézben (1973) animátorként is dolgozott, de gyakran szerzett filmzenét is.
1983-ban önállóan rendezte meg a Hófehért, a Grimm-mese szokatlan, szatirikus feldolgozását,
majd 1986-ban a Gréti… című filmet. Az Iparművészeti Főiskola animáció tanára is volt. Az 1980-90-es években már főként a televíziónak dolgozott.
1967-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 1974-ben érdemes művész, 1981-ben kiváló művész lett. 1999-ben megkapta a Kossuth-díjat, majd 2006-ban a magyar mozgókép mestere elismerést.
Életének 83. évében elhunyt Aradszky László. Az énekes minden előjel nélkül, otthonában halt meg.
Az Index megkeresésére fia, Aradszky Zsolt azt mondta, hogy a mentőket vasárnap este fél tíz körül riasztották, azonban ők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Temetéséről később intézkednek.
Aradszky László 1935-ben született Budapesten, slágereivel a magyar tánczene egyik legnépszerűbb előadójává vált. Mielőtt énekes lett, a Töltőtolljavító Ktsz.-ben dolgozott, majd 1963-ban a Magyar Rádió Tessék választani! versenyén megosztott első helyezést ért el Még ide-oda húz a szív című dalával.
Ő lett a magyar hanglemezgyártás történetének első aranylemezes előadója az Isten véled édes Piroskám című számot is tartalmazó albumával.Több kitüntetést is kapott, köztük a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét 2015-ben, évtizedek óta tartó töretlen, nagy népszerűségnek örvendő előadóművészi pályája elismeréseként.
Felizgatta az embereket az Eszenyi Enikő által ifj. Vidnyánszky Attilával a főszerepben, a Vígszínházban rendezett Hamlet. Sokan kérdezték a véleményemet róla, telefonon, Facebookon, személyesen, olyanok, akik látták, és olyanok szintén, akik nem. Heves beszédtémává lett egy színházi produkció, pró és kontra bőven vannak róla vélemények, rövid idő alatt rajongói lettek és bősz ellenzői.
Az előadásban, ahogy természetesen Shakespeare művében is, bőven van gyúanyag, és abban ugyancsak, ahogyan ifj. Vidnyánszky játssza. Nem az állandóan búval bélelt, örökösen filozofáló, cselekedni alig-alig képes Hamletet adja, hanem egy nyughatatlan, energiától duzzadó, hiperaktív fiatalt, aki küzd és küzd, és mindehhez még esze is van, talpraesetten ügyes is, ennek dacára elbukik, mert akkora az ádáz ellenerő.
Fotó:Dömölky Dániel
A kiugróan tehetséges ifjú színész remek a szerepben. Felindultságában benyargalássza a színpadot, csaknem a szó szoros értelmében falra mászik, függeszkedik, magasról leugrik, akrobatikázik, de ez nem tűnik öncélúnak, hiszen az őrületes idegfeszültségéből fakad. És mindehhez annak is igencsak ereje van, amit kiejt a száján. Súlyt tud adni a Forgách András által fordított ütős szavaknak. Szédületes karizmája van, és ettől mintha olykor már-már némi esély mutatkozna rá, hogy magányos gerilla harcosként komoly sebeket ejthet a megátalkodott hatalmi, elnyomó gépezeten. Megvan a tétje, hogy netalántán nem bukik el, nem csupán pusztába kiáltott szó, ami elhagyja az ajkát, ettől tétje lesz mindennek.
A harc pedig permanens, ahogy ugye pici országunkban látjuk, és, ha esetleg csitulna, mesterségesen is gerjesztik ezt azok, akiknek érdekükben áll. Eszenyi még egy jókora katonai dzsipet is behoz a színpadra, belőle hosszan kinyúló, messzire hordó, rémisztő fegyverrel, hogy szemléltesse a permanens háborúskodást. Laertes ezen gördül be a deszkákra, és igencsak elrettentően néz, Orosz Ákos megszemélyesítésében, aki kiválóan megformál egy olyan embert, akit csapás ér csapás után, rútul megölték apját, Poloniust, és nemsokára hideglelősen rondán hal meg a húga, Ophelia is.
A szín eléggé sötét, szürkén kilátástalan, zimankósan ködös, jelezve, hogy ridegség uralkodik a lelkekben is. De a miliőnél ridegebb a rútul trónbitorló Claudius, aki Hegedűs D. Géza elementáris alakításában maga a jégcsap, egy fagyos tekintetű zsarnok, még a szájszegletére is kiül a gonoszság, és ezt azért látjuk olyan jól, mert időnként vetítéssel kinagyítják lúdbőröztető alakját, taszító ábrázatát.
Antal Csaba ugyancsak hideg képzetet keltő, némiképp börtönre is emlékeztető, monstruózus fém rácsszerkezetet tervezett fő díszletelemként, ami különböző mozgásokra képes, ha úgy tetszik, maga a megelevenedett elnyomógépezet. És hát elnyomásból, hazugságból, hátba döfésből, gyűlöletből itt akad bőven, nem véletlenül a félelem, sőt a rettegés az úr. Ebben a közegben lúdbőröztetően hat, amikor az az egy szál színész, aki a szokásos trupp helyet érkezik, mondani kezdi József Attila Levegőt! című versét. Például ezt a részt:
Óh, én nem így képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
És hát amilyen szuggesztíven ezt Hajduk Károly a színpad elején, velünk szembefordulva mondja, attól tényleg megáll a levegő, se egy köhintés, se egy székreccsenés, valóban néma, döbbent a figyelem, mert annyira arra rímel, amiben létezni vagyunk kénytelenek. Persze lehet azt vitatni, vagy akár fel is háborodni, hogy a fenébe kerül Shakespeare-be József Attila?! Hát úgy, hogy a színésznek, meg a színháznak pontosan arról kell beszélnie amiben élünk, meg amit legeslegbelül érzünk, és ez most bizony éppen ilyen. Azt már én is megkérdőjelezem, hogy az egérfogó jelenethez miért kell nézőket feltuszkolni a színpadra, amikor nincs kitalálva, hogy ők mit csinálnak és velük mit csinálnak. No, jó, persze nézik a jelenetet, de semmivel nincsenek közelebb hozzá, mint a nézőtér első két sorának jobboldalán ülők, aztán meg nem tudják, mikor és hol kell lemenniük a deszkákról, ez így suta, és csöppet sem erősíti azt az agora jelleget, ami a feltehető szándék. Némiképp vitatom a vízben való dühödt tapicskolást, birkózást is, a sokadik ilyen, valami mást kellene már kitalálni, bár kétségtelen, hogy Ophelia, ezúttal Réti Nóra alakításában, vízbe fullad, így aztán csak van némi indokoltsága ennek.
Fotó: Dömölky Dániel
Emlékezetes alakítás Feusztbaum Béláé, Poloniusként találó képet fest a mindenkori talpnyalókról, gerinchajlítókról, akikből mind több és több van. Kútvölgyi Erzsébet és Venczel Vera ugyancsak telibe találnak sírásókként, a nép józan paraszti eszét, és nyersen őszinte szókimondását testesítik meg. Börcsök Enkő Gertrudként egyértelműen eljegyezte magát az aljassággal, és maga is elaljasult, miközben szereti Hamletet és az ő érdekében próbál lavírozni. Csapó Attila és Zoltán Áron Rosencrantz és Guildensternként a képmutató szolgalelkűség megtestesítői. A Király Dániel által játszott jólelkű Horatio cselekvésképtelen. Tán ezért marad életben, senkinek nem érdeke megölni őt.
Végkifejletként, Fortinbrasként Gilicze Márta jön a színpadra, szűk kosztümös, merev hivatalnokra emlékeztet. Olyan karizmatikusnak kellene lennie, mint a sírásókat játszóknak ahhoz, hogy valami értelme legyen annak, hogy ő is nő. De nem elég kemény, nem elég lidérces ahhoz, hogy azt érezzük, ami esetleg a szándék, hogy még undokabbul részvétlenebb hatalom következik. Ha pedig ennyire jellegtelenül semmilyen, amilyennek mutatja magát, pillanatokon belül elsöprik, és utána akkor mi van? Az előadás befejezésével nem vagyok kibékülve. Egyébként pedig igen erőteljesnek tartom az érezhetően óriási energia és szellemi befektetéssel készült produkciót, és örülök annak, hogy ennyire fontossá, az átlagon felülinél sokkal többeket megmozgató beszédtémává tudott válni.
Huszonegyedik alkalommal osztották ki pénteken a Dr.Szegő Tamás-díjakat. Az elismerés azoknak a harminc év alatti újságíróknak jár, akik – az írott vagy az elektronikus média bármely területén – publikációikban kiállnak az érdekeik érvényesítésére képtelenékért.
A díjkiosztó ünnepségen Baranyi Ferenc költő emlékezett meg a névadó újságíró-jogászról, a Népszava és a Magyar Rádió hajdani munkatársáról. A helyezésekről, elismerésekről a Díj alapítványának kuratóriuma döntött.
Az idei fődíjat egy határon túli szerző, Jakab Villő Hanga (Átlátszó Erdély) kapta, az Erdélyben publikált írásaiért, különös tekintettel egy gyergyói gyújtogatásról szóló riportjáért. Második helyezett Neuberger Eszter, az abcug.hu munkatársa kapta, míg a harmadikat Nádasi Eszter (nlcafe.hu). Oklevelet kapott Juhász Dániel (Népszava), Kiss Dániel (saját blog), Lukács Zoltán és Mucsi Attila (Rács FM), valamint Teczár Szilárd (Magyar Narancs). Ifjúsági „életmű-díjjal, egy arany tízfilléressel jutalmazta a kuratórium Kovács Bálintot (Index).
A héten nálunk is bemutatták a Szárnyas fejvadász 2049 című filmet, amelyet azon túl, hogy az 1982-es kultfilm folytatása, azért is nagy várakozás előzött meg Magyarországon, mert nagyrészt itthon forgatták. Pohárnok Iván maszkmester és csapata, a Filmefex Studio munkatársai is dolgoztak a filmen, egészen pontosan replikánsokat kellett alkotniuk, és ennek folyamatát maga a rendező, Denis Villeneuve felügyelte. Pohárnok Iván a FüHü-nek elmondta, hogyan lehet szépen és gyorsan szuperembereket készíteni, és szóba került az is, miért hívják évek óta hiába a Trónok harcába.
Mikor leültünk a Filmefex stúdió vezetőjével beszélgetni arról, hogy miket készítettek a Szárnyas fejvadász új részébe, még ő maga sem látta a filmet. Pohárnok Iván csapatával évente több kisebb-nagyobb költségvetésű filmbe, illetve sorozatba készít maszkokat, bábukat és kellékeket, és gyakran előfordul nála, hogy meg sem nézi az elkészült produkciót. Vagy azért, mert nem jut rá ideje, vagy már a forgatás közben kiderül számára, hogy nem lesz maradandó alkotás a film. De olyan is van, hogy nem akarja látni, hogyan tüntették el azokat a jeleneteket, amelyekbe rengeteg munkaórát öltek. A Szárnyas fejvadász 2049 természetesen nem ilyen, ennek bemutatását a maszkmester is nagyon várta, hiszen az eredeti, Ridley Scott által rendezett 1982-es film meghatározó élmény volt a számára.
Nagy Csillagok háborúja rajongó voltam, úgy indult az egész filmezés, a Szárnyas fejvadász meg a második kedvenc volt.
Nagyon örültem, hogy ebbe a filmbe megtaláltak, de persze megtalálhattak volna több dologgal is” – mondta a maszkmester. Pohárnok Iván szerint egyébként leginkább a közepes költségvetésű filmekbe jó dolgozni, mert azokra már van elég pénz, de még hagynak nekik szabadságot, a legnagyobb produkciók viszont a végletekig beszabályozottak, és sokszor saját embereivel dolgoztat a rendező.
A filmefexesek és a szuperemberek. Forrás: Filmefex
A Szárnyas fejvadász 2049 egyértelműen a szuperprodukciók kategóriájába tartozik, a film készítését éppen ezért hatalmas titkolózás övezte.
A forgatókönyvet még azok sem láthatták, akik dolgoztak a filmben, mindenki csak a legszükségesebb információkat kapta meg.
A stúdió munkatársai több kisebb kelléket és jelmezt is készítettek az Szárnyas fejvadászba, de a legfontosabb projektjük annak a 12 replikánsnak a legyártása volt, amelyeket testépítőkről mintáztak. Pohárnok Iván elmondta, hogy 2016 elején keresték meg azzal, hogy lesz egy olyan jelenet, amelyben víztartályokban lebegnek majd mozdulatlanul „szuperemberek”, és ezeket kellene elkészíteni. A forgatáson már nem volt ott, így a film megjelenése előtt ő is csak abból tudott kiindulni, amit az előzetesben látott. „Csodálkoztam is, hogy a trailerbe bekerültek, mert általában, amikor fél évig dolgozunk valamin, azt utána simán kivágják” – mondta.
Az emberi bábuk készítése egyébként a Filmefex specialitásai közé tartozik. Ennek a hagyományos módja az, hogy öntőformát készítenek a megfelelő pózba beállított modellekről, de ilyenkor sok korrekcióra van szükség, így a kiöntés és a végső simítások hosszadalmas, hónapokig tartó procedúrát jelentenek. Ráadásul itt 12 különböző alkatú és testtartású emberről/báburól volt szó. Pohárnok Iván ezért úgy döntött, hogy inkább megpróbálja 3D nyomtatással elkészíteni a testeket, ez pedig úttörő vállalkozásnak bizonyult, és az utóbbi években egyre jelentősebb filmeken dolgozó kanadai rendező, Denis Villeneuve (Érkezés, Sicario – A bérgyilkos) is áldását adta rá.
A Villeneuve általa kiválasztott férfiakról és nőkről számítógéppel 3D-s modelleket készíttettek, és ezeket több kisebb darabra bontva nyomtatták ki a műhelyben.
Ebben a jelenetben kaptak helyet a szuperemberek. Forrás: InterCom
Egy teljes alak kinyomtatása hónapokat vett volna igénybe egy hatalmas nyomtatóval, ezért inkább több kisebb eszközt állítottak üzembe, amelyek másfél hét alatt elvégezték a munkát. A darabokat nyomtatás után a Filmefex munkatársai gondosan összeállították, eltüntették az illesztéseket, majd lefestették a bábukat. A produkciónál ugyanis menet közben kitalálták, hogy a polkorrektség szempontjából kívánatos lenne, ha különböző bőrszínűek lennének a replikánsok.
Pohárnok Iván szerint egyébként meglepően élethűek lettek a 3D nyomtatott emberi testek, még a modellek bőrének textúrája is megjelent a nyomtatásban. De ezzel még nem volt vége a történetnek: a rendező azt szerette volna, ha a testek hatalmas, vízzel teli tartályokban lebegnek. Végül akkora víztömeget elbíró, és mégis megfelelően kinéző tartályt sehol sem tudott legyártatni a produkció. Pohárnok Ivánék szuperemberei így üres tartályokba kerültek, és felmerült, hogy a vizet utómunkában varázsolják majd köréjük. Legkésőbb ezen a ponton nyilván felmerült az olvasóban a kérdés, ha ezt meg lehetett volna oldani, miért kellet hónapokig tartó munkával és kínlódással, rengeteg pénzből elkészíteni a testeket, ahelyett hogy az egészet számítógéppel oldják meg?
A K ügynököt alakító Ryan Gosling, a Deckard szerepében visszatérő Harrison Ford és Denis Villeneuve a forgatáson. Forrás: InterCom
Pohárnok Iván szerint a válasz erre az, hogy most „nagy divat” zöld hátterek helyett ismét valódi díszletekben forgatni. Denis Villeneuve pedig kifejezetten azt akarta, minél több valóban megépített környezet, és minél kevesebb CGI vegye körbe a színészeit.
A rendező ráadásul annyira felügyelte az egész munkát, hogy többször is elment a Filmefex Soroksári úti stúdiójába, hogy megnézze, hogyan készülnek a replikánsok.
Ha nem tetszett neki például egy-egy testtartás, akkor maga állítgatta be a modelleket a megfelelő pózba. Ez szőrszálhasogató dolognak tűnik, de Pohárnok Iván szerint a rendező kifejezetten jófej volt. „Én nagyon bírtam” – mondta.
Hiába szerepelnek végül a filmben csak néhány másodpercre a filmefexes replinkánsok, Pohárnok Iván azért is büszke rájuk, mert nem tud arról, hogy filmben valaha 3D-nyomtatott emberi testeket használtak volna fel. Ha tényleg így van, akkor külön érdekes, hogy minderre egy olyan filmben került sor, amely az emberekre megszólalásig hasonló gépekről szól…
Pohárnok Iván. Forrás: Filmefex
„Egy-két apróságot még csináltunk, csontvázakat, kivágott szemet, meg nem is tudom mit még”
– mondta Pohárnok Iván, akinek a fejében már összefolyik, hogy melyik filmbe mit készített a stúdió. Pedig több fontos produkcióba is bedolgoztak az elmúlt években. A 2016 egyik nagy meglepetésének számító Vaksötétben például ők készítették a főszereplőt játszó Stephen Lang szemsérülését. Pohárnok Iván saját bevallása szerint nem sokat nézett ki a sztoriból, amelyben egy veterán vak katona egyesével levadássza a házában csapdába ejtett betolakodókat. Meg sem nézte a filmet, csak miután sokan kikiáltották az év horrorjának, és maga is megdöbbent rajta, hogy milyen jó lett.
De több kiemelkedően sikeres magyar filmben is közreműködtek:
csináltak egy lórobotot a Kincsembe a lovagolni nem tudó szereplőknek, A martfűi rémbe pedig több holttestet és sebesülést készítettek. Ez utóbbival kapcsolatban nagy sérelme a stúdió vezetőjének, hogy hiába kapott a Magyar Filmakadémiától maszkmesteri díjat A martfűi rém, a Filmefex munkáját nem ismerték el.
A stúdiónál egyébként általában több megbízáson is dolgoznak egyszerre, de most éppen végeztek mindennel, így Pohárnok Iván részletesen tudott beszélni a projektjeikről, miközben munkatársai holttestek felújításával töltötték a munkaidőt. Mint megtudtam,
hullákra mindig óriási a kereslet, ezért a Filmefex bérbe szokta adni a saját készletet
a legkülönfélébb produkcióknak szerte a világon. A forgatásokon viszont jelentősen amortizálódnak a bábuk, ezért időről időre ki kell csinosítani őket. Egy véletlenül odavetett félmondatból az is kiderült, hogy 40 filmefexes holttest még a Trónok harcát is megjárta tavaly, de Pohárnok Iván ezt egyáltalán nem tartotta akkora számnak, mint én. Maszkmesterként már többször visszautasította, hogy részt vegyen a sorozatban, mert nem volt lehetőség Magyarországról bedolgozni a produkciónak, a forgatásokra pedig nem tudott elutazni.
Amikor a következő nagyobb projektjeikről kérdezem, először a Terminátor 6-ot említi, amelyet valószínűleg Magyarországon forgatnak majd, így nagyon reméli, hogy jut valamilyen munka a Filmefexnek is. Emellett
jelenleg is tárgyal Mundruczó Kornél Magyarországon készülő amerikai filmjének, a Deepernek a stábjával.
Most zajlik a forgatás előkészítése, amely jövőre kezdődik majd, a legutóbbi hírek szerint olyan sztárokkal, mint a Wonder Womant játszó Gal Gadot vagy a többszörös Oscar-jelölt Bradley Cooper (Amerikai mesterlövész, Amerikai botrány).
Nyolcvan éves korában csütörtökön elhunyt Giorgio Pressburger (Pressburger György) magyar származású olasz író, újságíró, műfordító, dramaturg, rendező, a budapesti Olasz Kulturális Intézet egykori igazgatója – jelentette az ANSA olasz hírügynökség.
Az évtizedek óta Triesztben élő író halálát Cividale del Friuliban (Udine megye) jelentették be a Mittelfest nevű kelet-közép-európai művészeti fesztiválon, amelynek alapítója és művészeti vezetője volt.
Giorgio Pressburger Pressburger György néven 1937. április 21-én született Budapesten szlovákiai zsidó szülők gyermekeként, 1956-ban a szovjet megszállás elől menekült Magyarországról Olaszországba. A római Accademia d’Arte Drammatica rendezői szakán szerzett diplomát. 1968 és 76 között a Római Nemzeti Színiakadémián tanított.
Elbeszéléseiért, regényeiért, publicisztikáiért számtalan irodalmi díjban részesült.
Színdarabokat rendezett, írt és fordított. Olaszországban ő vitte színre Bartók Béla Kékszakállú herceg vára című operáját a milánói Scalában, valamint Ligeti György Le Grande Macabre-ját a bolognai színházban. Rádiós, televíziós tevékenysége is jelentős volt, akárcsak az opera, az operett és a filmművészet terén végzett munkája.
1991-ben alapította meg a Mittelfestet, amelynek művészeti vezetője volt. A fesztivál első díszvendégének Magyarországot választotta Göncz Árpád Magyar Médeia című darabjának bemutatásával. Tagja volt a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa-program művészeti tanácsának.
Giorgio Pressburger 2002 októberében megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést, az indoklás szerint azért, mert a budapesti Olasz Kulturális Intézet vezetőjeként 1998 és 2000 között
„elmélyítette és folyamatosan ápolta a magyar-olasz kulturális kapcsolatokat”.
Műfordítóként mások mellett Esterházy Péter és Kertész Imre műveinek olaszra átültetésében működött közre, tavaly ő írt nekrológot mindkettőjükről a legrangosabb olasz napilapban, a Corriere della Serában.
Idén arra számítottak a szakértők, hogy a tavalyi megosztó döntés után kevésbé váratlant húz majd a Svéd Akadémia. Egyrészt így is lett, mert egy európai regényíró kapta a díjat, de a bejelentés mégis óriási meglepetés. A 114. irodalmi Nobel-díjas ugyanis nem egy kifejezetten esélyesnek tartott szerző, hanem a japán származású angol író, Kazuo Ishiguro lett.
Tavaly sokkolta a világot a Svéd Akadémia azzal, hogy nem egy írónak vagy egy klasszikus értelemben vett költőnek, hanem a zenész Bob Dylannek ítélte oda az irodalmi Nobel-díjat, nagy hatású dalszövegeiért.
2017-ben a 62 éves Kazuo Ishiguro kapta a díjat, mert a Svéd Akadémia indoklása szerint
regényeiben nagy érzelmi erő van, és műveiben leleplezi a világról alkotott illuzórikus érzéseink alatt tátongó szakadékot.
A Svéd Akadémia titkára, Sara Danius a bejelentés után tartott sajtótájékoztatón Jane Austen és Franz Kafka, illetve egy kis Marcel Proust keverékeként jellemezte Ishiguro regényeit, hozzátéve, hogy az angol író mindebből saját, csak rá jellemző esztétikai univerzumot hozott létre. Szerinte Ishiguro számára nagyon fontos a múlt, de nem a prousti értelemben, hanem azt térképezi fel, hogy mit kell elfelejteni a múltból, hogy túlélhessünk a jelenben.
Kérdésre válaszolva Sara Danius elmondta még, hogy nem az ő tiszte megítélni a döntést, de olyan díjazottat választottak, akiről azt gondolták, hogy briliáns regényíró. Hozzátette, hogy reméli a bejelentés boldoggá teszi a világot.
Ishiguro 1954-ben született Nagaszakiban, családja ötéves korában költözött Angliába. A kortárs angol nyelvű irodalom egyik legelismertebb szerzője, több könyve magyarul is megjelent (Napok romjai, Ne engedj el…, A lebegő világ művésze, A dombok halvány képe, Az eltemetett óriás). Eddig nyolc regénye jelent meg, de Ishiguro több forgatókönyvet is írt már, például a A fehér grófnő című 2005-ös filmhez. A Napok romjai és a Ne engedj el… című könyvét pedig megfilmesítették, az utóbbiban Keira Knightley, Carey Mulligan és Andrew Garfield játszotta a főszerepeket.
1989-ben a Napok romjaiért Man Booker-díjat is nyert.
A fogadóirodáknál a bejelentés előtt az elmúlt évekhez hasonlóan a kenyai író Ngugi Wa Thiong’o, illetve a japán Haruki Murakami állt az élen az esélyesek között, de fontos változás volt, hogy a kanadai írónő, Margaret Atwood is a listák élére ugrott. Ez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy Atwood 1985-ös, A szolgálólány meséje című regényéből filmsorozat készült, amelyet idén mutattak be nagy sikerrel.
A magyar írók közül Nádas Péter és a korábban Man Booker-díjat nyert Krasznahorkai László szerepelt idén is az esélyesek között szerepelt.
A Ladbrokes-nál Nádas a 10. helyen állt október 5-én 16-os oddsszal, míg Krasznahorkai győzelmére több más íróval egyetemben hússzoros pénzt fizetett volna a fogadóiroda.
Sara Danius, az irodalmi Nobel-díjról döntő Svéd Akadémia állandó titkára 2017. október 5-én Stockholmban bejelenti, hogy a testület Kazuo Ishiguro brit regényírónak, forgatókönyvírónak ítélték oda az idei irodalmi Nobel-díjat. (MTI/EPA/Claudio Bresciani)
Az irodalmi Nobel-díjról a döntést a Svéd Akadémián belüli öttagú bizottság készíti elő, amelynek tagjait három évre választják. Először javaslatokat gyűjtenek be tudományos intézményektől, irodalmi szervezetektől, illetve a korábbi díjazottaktól, majd a bizottság egy szűkített, 15-20 főből álló listát állít össze. A 18 akadémiai tag elvileg hónapokig tanulmányozza a jelöltek munkásságát, mielőtt közösen meghozzák a döntést a díjazottról, akinek a személyét azért nehéz megjósolni, mert a jelöltek listája 50 évig titkos. Az irodalmi Nobel-díjat az kaphatja meg, akire az akadémia tagok több mint fele szavazott.
A kitüntetés mellé 9 millió svéd korona (294 millió forint) pénzdíj is jár. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az alapító, Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik Stockholmban.
Galla Miklósnak Különbusz Kristóf, avagy száz csónak is egy a vége címmel jelenik meg novemberben új könyve, a festményeiből pedig kiállítás nyílt Miskolcon, a Művészetek Házában. És persze továbbra is tart abszurd humorú előadóesteket.
– Régebben a Holló Színház és a L’art pour l’art Társulat keretében léptél fel, már régóta önállósítottad magad, saját estjeid vannak és több művészeti ágat is meg akarsz hódítani. Eddig is voltak könyveid, most novemberben új jelenik meg, és egy ideje festesz is már, kiállításod nyílt. Ez azt jelenti, hogy egyik műfaj sem elégít ki igazán vagy Wagnernek érzed magad és totális összművészetre törekszel
– Hát inkább az utóbbi. Az előadó-művészet a feleségem, a festészet pedig a szeretőm, de mind a kettőbe szerelmes vagyok. Nem tudnék egyik nélkül sem élni.
– Sokáig éltél festészet nélkül.
– Igen, de most már nem tudnék. Hat éve derült ki, hogy én szeretnék festeni.
– Ez hogyan derült ki?
– A homlokomra csaptam, hogy úristen, hát nekem festeni kell. Egyik pillanatról a másikra egészen egyszerűen eszembe jutott minden előzmény nélkül.
– És ha már eszedbe jutott, akkor már tudsz is festeni?
– Éreztem, tudtam rögtön, hogy nonfiguratív absztraktokat fogok festeni.
– Amúgy tudnál embert, portrét is? Ehhez nyilván előtanulmányok, például anatómiai ismeretek szükségesek.
– Ezt nem próbáltam, de nem is ambicionálom. Ezeket már a régi nagyok megrajzolták, megfestették és ma már lehet fotózni is. Az absztrakt lényege, hogy új látványt hozzunk létre, ami eddig még nem volt.
– Az absztrakt területén is kipróbáltak már mindent.
– Igen, de mégis ezen a területen még lehet újat kitalálni, végtelennek érzem a lehetőségeket.
– Szerinted te milyen újat találtál ki?
– Új idomokat kreálok, amik eddig soha sehol nem voltak.
– Ezt segíti a humorista mivoltod?
– Igen, mert egy játékos embernek a játékosságából fakad az, hogy humorizálni tud, és absztraktokat fest. A játék mindennek a közös vezérfonala, hiszen játszik a zenész, játszik a színész és az én esetemben játszik a festő is, színekkel, idomokkal. Nekem nagyon optimista hangulatúak a festményeim, egy művészettörténész igen találóan azt mondta, hogy rend van a képeimen. Ez rímel arra, amit én gondolok, hogy minden festménnyel új életet kezdek és be is tudom fejezni, de nem úgy, hogy meghalok, hanem úgy, hogy lekerekítem, kész a mű, ott rend van.
– Benned is rend van?
– Ha mondjuk készül egy jó kép, akkor két napig az életminőségem megjavul. Tehát kihatással van a hangulatomra.
– Amikor önálló estet tartasz, akkor is rend van?
– Persze, ha önálló estem van, az olyan, mint a vízen járás. Imádok közönség előtt szerepelni, teljesen laza vagyok és stresszmentes, semmi lámpalázam nincs, alig várom, hogy kiléphessek a színpadra. Abszolút laza vagyok a technikusokkal is, őket sem stresszeltetem.
– Miközben te eléggé stresszes vagy.
– A magánéletben vannak stresszeim, van amikor feszült vagyok és nagyon kreatívan tudok aggódni is, szorongani is.
– Az mit jelent, hogy kreatívan?
– Hogy szinte mindenből problémát csinálok és idegesíteni tudnak a dolgok, ha nem úgy történnek, ahogy én elképzelem. De a színpadon minden-minden eltűnik.
– Amúgy bezárkózós pasas vagy, egyedül élsz, nem is nagyon szereted, ha felhívnak, először e-mailen kell bejelentkezni, és akkor te telefonálsz. Különös, hogy már a fellépés előtt laza leszel, oldott a technikusokkal, attól lazulsz el, amitől más szorongani szokott.
– Igen, ez érdekes, én így vagyok bekötve. Ez végül is nagy adomány a sorstól, mert hiszen ebből élek. Az előadó-művészetre van olyan igény, hogy fizetnek is érte. De nem csak prózai, humoros önálló estjeim vannak, hanem koncertem is, amin énekelek. Számítógépből jönnek a zenei alapok, élőben énekelek rájuk és úgymond viccesen táncolok. Október 13-án az ELLÁTóházban is lesz egy ilyen koncertem.
– Mi az az ELLÁTÓház?
– A Dob utcában van, a bulinegyed kellős közepén. Az egy olyan terület, ahol például a stand-up komikusok nem tudnak velem versenyezni, mert ők nem énekelnek, én viszont egy olyan pali vagyok, aki énekel is.
– Az estjeiden nincsenek aktualitások, mert az angol abszurd humornak, amihez leginkább kötődsz, ez a természete. Miközben tudom, hogy újságolvasó és híradó néző ember vagy.
– Magánemberként érdekel a politika, részben a politikának a showbiznisz vetülete. Például nagyon szeretem a jó szónokokat, akik nem azért jók, mert egy marketingszakember felkészítette őket, hanem, mert a szívükben és a lelkükben rend van. John F. Kennedy, Bill Clinton, Tony Blair és Barack Obama jutnak eszembe, mint legjobb szónokok. Ajándék a sorstól, hogy az ő beszédeiket eredeti nyelven élvezhetem. De nem épül bele a műsoromba aktuálpolitika.
– A világban előforduló abszurditások valamennyire azért csak beleépülnek, például amikor egy szónokot parodizálsz, akkor ehhez nyilván felhasználod, akiket láttál, hallottál.
– A helyzet az, hogy engem a közönség elhelyezett egy bizonyos fiókba, úgyis lehet mondani, hogy be vagyok skatulyázva, de ez egy olyan skatulya, amit én boldogan vállalok.
– De milyen skatulya?
– Az, hogy Galla Miki egy infantilis, abszurd előadó, és ha mi elmegyünk őt meghallgatni, mondjuk egy prózai önálló estre, akkor azért tesszük, hogy legyen egy hely, ahol nincs szó politikáról. Teljesen a földtől elrugaszkodott poénokat vagy infantilis sztorikat várnak el tőlem, és úgy érzem, ha hirtelen nekiállnék politizálni, akkor lezuhannék a közönségem szemében egy bizonyos piedesztálról. Ezek kortalan és univerzális poénok, emiatt tudom előadni azt most is, amit négy éve.
– Egy bizonyos időszakban, amikor az angol abszurd humor nálunk felfedezésszámba ment, szinte a csapból is te folytál. Most annak, aki látni akar, nagyon keresgélnie kell a neten, mert nincs egyetlen színház sem, ahol mondjuk havonta kétszer rendszeresen fellépsz, ahogy tévéműsorod sincs. Egy normál néző számára kissé eltűntél.
– Én nem érzem, hogy el lennék tűnve. A Spíler tévében hetente van egy két perces rovatom, bejelentkezem webkamerán. Ezen a csatornán adják az angol focimeccseket és ott keddenként van egy műsor, Britannia, egy hét a szigeten címmel. A dolgozószobámban, a számítógép fölött van egy webkamera és azzal Skype-on napközben fölveszik az öt-hat poént velem, ami valamilyen módon kapcsolódik az elsőosztályú angol labdarúgó meccsekhez. A Fókusz pedig öt perces riportot csinált velem a kiállítás megnyitómon, az utána tartott önálló estembe is beleforgattak. És van egy saját Facebook oldalam, ezen huszonnyolcezer a rajongóm, oda mindig megírom, ha valami aktualitás adódik. Ezen mindenki rögtön minden információhoz hozzájut velem kapcsolatban. Újabban járok a Rádiókabaréba is, egyszer már voltam és most megyek megint, valószínűnek tartom, hogy a szilveszteriből sem fognak kihagyni.
– Tudom, hogy egy vesszőhibától vagy egyetlen rag elírásától is szinte idegbajos bírsz lenni.
– Mániákusan precíz vagyok és főleg helyesírási dolgokban, vagy amit én helyesírásnak gondolok, ami nem feltétlenül egyezik a Magyar Tudományos Akadémia álláspontjával. Az az álláspontom, ha nem vagyunk analfabéták, akkor húsz másodpercig se legyünk azok. Ne legyen ott hibás mondat azzal, hogy „Miki ne izgulj, majd azt kijavítjuk”. Amíg tényleg ki nem javítják és el nem küldik, addig feszült vagyok.
– Ez azt jelenti, hogy nálad otthon is tüchtig rend van?
– Nem, elég nagy rendetlenség van, ezt kompenzálom azzal, hogy a képeimen rend van.
– Mi lesz az új könyvedben?
– Az első fele szóviccekből áll. Minden szóvicc különböző betűtípussal van szedve, hogy ezzel is érzékeltessük, nem összefüggő dolgokról van szó. Kis ábrák is kapcsolódnak a szóviccekhez. Nagyon észnél kell lenni a tördelésnél, ezért úgy érzem, hogy a könyvvel kapcsolatban a munka dandárja még hátra van. A kötet második részében az előző önálló estemből, amit egyébként még játszom, azok a szövegek olvashatóak, amelyekről azt éreztem, hogy nyomtatásban is megállják a helyüket. Ezek tulajdonképpen vicces önéletrajzi elemekből állnak a gyerek- és fiatalkoromból. Jelenetek is találhatók a könyvben és dalszövegek szintén, tulajdonképpen a három éve megjelent önéletrajzi kötetem folytatása is benne van, és nagy örömömre húsz festményemet színesben kinyomtatják benne.
– A könyv után mi következik?
– Támogatást kaptam arra, hogy a régi dalaimat újrahangszerelve felvegyük és ebből készüljön egy lemez. Már akad olyan szám, amit meghangszereltek, de a nagyja még hátravan, ez a munka eltart legalább februárig.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.