Csütörtök este a Hír TV-ben Kálmán Olga vendége volt Sárosdi Lilla férje, Schilling Árpád rendező, aki elmondta, hogy miért nevezte meg végül felesége a zaklatóját. Arról is beszélt, hogy sokan megkeresték őket Marton Lászlóról szóló hasonló történetekkel.
Schilling Árpád az Egyenesenben elmondta, hogy továbbra sem a zaklató személyét tartják fontosnak, hanem azt, hogy szó legyen a problémáról, de olyan sok üzenetet kaptak arról, hogy a feleségét zaklató rendező évtizedek óta folytatja tevékenységét, hogy
Emellett az is hozzájárult ahhoz, hogy közzétegye a zaklató nevét, hogy nagy volt rajta a nyomás: sokan panaszkodtak ugyanis azért, hogy másokra is ráillik a leírás, amelyet a neves rendezőről adott.
Az is szóba került, hogy miért most osztotta meg Sárosdi Lilla a történetet. Erre a kérdésre Schilling Árpád elmondta, hogy felesége nemrég kétszer is összefutott Marton Lászlóval, akivel egyébként nincsenek beszélőviszonyban, nem volt köztük semmi kapcsolat a zaklatási ügy óta. Egyszer az utcán, egyszer pedig a Színikritikusok Díjának átadóján látta Sárosdi Lilla a rendezőt, és ezek a találkozások nagyon felkavarták az érzéseit. Illetve a hollywoodi zaklatási botrány is motiválta abban, hogy előálljon a történettel.
Schilling Árpád szerint ez az ügy mindenkit hozzásegíthet ahhoz, hogy megtanuljuk jobban kezelni a szexuális zaklatásokat. Ezért támogatni kell azokat, akik elő mernek állni a történetükkel, és nem megkérdőjelezni a szavahihetőségüket. Arról is beszélt, hogy nem akarja lejáratni a szakmát, de
felül kell vizsgálni azt, hogy hol kell meghúzni a határokat színész és rendező viszonyában, illetve a tanárok és diákok között.
Szerinte, ha Marton László vállalja a pert, akkor lehet, hogy magára szabadítja azt a rengeteg embert, aki hasonló dolgokat élt át miatta. Hozzátette, hogy feleségét nem zavarná, ha perre kerülne a sor, mert végre kiderülhetne az igazság. Schilling elmondta, hogy azt szeretné elérni, ha Marton László „belátná, hogy itt a vége”, és visszavonulna a tanítástól és a rendezéstől is.
Arról is beszélt, hogy felesége megkönnyebbült, hogy végre napvilágra került a történet, azóta jobban érzi magát, ezért szívesen vállalja a következményeket is. Továbbá erőt ad neki a sok támogatás és megkeresés, mert úgy érzi, másokat is képvisel.
A beszélgetésből kiderült, hogy Sárosdi Lillát nemcsak Marton Lászlóról szóló történetekkel keresték meg a szakmából, hanem más rendezők neve is előkerült.
Sárosdi Lilla a Független Hírügynökségnek nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy csütörtök reggel közzétette annak a rendezőnek a nevét, aki 18 éves korában szexuálisan zaklatta.
„Abban a pillanatban, amikor megneveztem Marton Lászlót, biztos voltam benne, hogy az ügy folytatódni fog. Ez azt jelenti, hogy várom, és
állok a bírósági tárgyalás elé, ha valóban ezt akarja a rendező.
Ismétlem: nekem nagyon nem lenne ellenemre” – mondta a színésznő a FüHü-nek.
Sárosdi Lilla szombaton, a hollywoodi zaklatási botrány kapcsán számolt be arról a Facebookon, hogy amikor 18 éves volt, egy neves rendező orális szexre akarta kényszeríteni a kocsijában. A színésznőt többször kérték arra, hogy nevezze meg a zaklatót, de kezdetben visszautasította ezt mondván, hogy a rendező úgyis magára ismer majd. Csütörtök reggel végül a Facebookon közzétett videóüzenetben mondta el, hogy Marton Lászlóról, a Vígszínház egykori igazgatójáról van szó.
Marton László az MTI-nek közleményben reagált a színésznő vádjára: „Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz.
Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére”
– írta.
Sárosdi Lilla posztja után több magyar színésznő is írt a színházi világban előforduló zaklatásokról, a színházak egy része pedig közleményt adott ki.
A hvg.hu értesülései szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem, amelynek Marton László professor emeritusa, és amely korábban szintén közleményben ítélte el a „bántalmazás minden formáját”, nem indít semmilyen vizsgálatot és nem tervez semmilyen más lépést sem annak kapcsán, hogy Sárosdi Lilla most már név szerint vádolja a rendezőt. Szerintük az intézménynek nincs joga eldönteni, hogy melyik fél állítása felel meg a valóságnak, ezért nem lépnek addig, amíg „független hatóság nem állapít meg jogsértést”.
A színművészetis hallgatók viszont petícióban fordultak a rektorhoz és a kancellárhoz, hogy függesszék fel Marton Lászlót addig, amíg be nem bizonyosodik bűnössége vagy ártatlansága – írja a 444.
A Vígszínház csütörtökön egy rövid közleményt adott ki Sárosdi Lilla vádja kapcsán, ebben azt írják, hogy „A Vígszínház a szabadság, a méltóság, valamint a becsület elleni minden támadást a leghatározottabban elítél. Ezen értékek védelme mindig is a legalapvetőbb feladataink közé tartozott és tartozik.” Marton László megnevezésére nem reagáltak, és azt is tagadják, hogy a színház igazgatója, Eszenyi Enikő újságíróknak beszélt volna az ügyről.
„Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz. Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére. Marton László” – ezt a közleményt bocsátotta ki Marton László színházi rendező.
Ma írt a fuhu.hu arról, hogy Sárosdi Lilla színésznő több nap után felfedte, ki volt az a „nagy tiszteletben álló rendező”, aki 18 éves korában orális szexre akarta biztatni, de ő visszautasította, mire a rendező dühödten otthagyta.
„Nagyon nehéz egy ilyen ügyben állást foglalni”– fogalmazott a Független Hírügynökségnek egy névtelenséget kérő rendező, aki dolgozott együtt Marton Lászlóval, jól ismeri kollégáját.
Szerinte előfordulhatott ilyen jelenet, nem pusztán Martonnal, bárkivel, hiszen szinte minden szakmában előfordulnak, s persze a szereplők nem pontosan egyformán emlékeznek a történtekre. Az általános az, mondta a rendező, hogy kölcsönös érdekek alapján történnek a dolgok, az ő szakmájukban például úgy, hogy a színésznő szerepet akar, a rendező meg olykor nőt.
„Nem akarok cinikus lenni, még ha úgy is hangzik, de nem egészen értem, hogy miért most lett ebből az ügyből ekkora vihar.”
Természetesen mi sem szeretnénk naivak lenni, a világirodalom teli van hasonló esetek feldolgozásával, a szereposztó dívány mint kifejezés nem most született, ezzel együtt nem mindegy, hogy ezek a kalandok a közös „érdek” mentén jönnek létre, vagy – mint ahogy Sárosdi Lilla esetében – zaklatással, váratlanul, kiszolgáltatott helyzetben.
A zoom.hu elérte Eszenyi Enikőt, a Vígszínház igazgatóját, aki azt mondta, hogy már beszéltek a zaklatásról Marton Lászlóval. Hosszabban pedig később reagálnak a vádakra.
A fuhu.hu megkereste a Színház- és Filmművészeti Egyetemet, a rektori titkárságon egyelőre azt se tudták megmondani, kívánnak-e véleményt nyilvánítani. Ha igen, azt azonnal közöljük.
A Weinstein-ügy kirobbanása után nem sokat kellett várni, hogy idehaza is megszólaljanak a hasonló zaklatási ügyben érintett színésznők.
Elsőként Sárosdi Lilla törte meg a csendet, aki elmesélte, hogy 18 éves korában egy ismert és nagy tiszteletben álló rendező akarta orális szexre rávenni.
A színésznő akkor nem árulta el, hogy
ki lehet a rendező, aki fiatalkorában megpróbált visszaélni a kiszolgáltatott fiatal lány helyzetével.
Ezt követően többen – nemcsak színésznők – jelentkeztek hasonló történetekkel, és Sárosdit is sokan kérték, nevezze meg a rendezőt. Ő napokig ellenállt, azt mondta, hogy az illető tudja, hogy róla van szó, és a szakmában is biztosan sokan ráismernek.
Sárosdi Lilla végül csütörtökön reggel egy, a Facebookra feltett videóüzenetben elárulta, hogy ki volt az egykori zaklató: Marton László, a Vígszínház egykori igazgatója kezdett ki a fiatal, akkor még nem színésznőként dolgozó, ám a színházat szerető fiatal lánnyal.
Törőcsik Mari arcán rajta van a világmindenség. A szörnyűséges kínok, és a szétáradó, sugárzó öröm egyaránt. Bámulom őt Mészáros Márta Aurora Borealis-Északi fény című új filmjében, és nem tudok betelni vele.
Törőcsik magába sűríti a Kelet-Közép-Európa-i létet, már akkor is azt tette, amikor Fábri Zoltán filmremekében, a Körhintában kitűnt, és ezzel megrendített minket, meg hírt vitt felőlünk nyugatra is. Ugyanolyan boldogan tud felragyogni az arca, mint egykoron.
Csak most már látszik rajta a nagyrészt leélt életének az öröm- és szenvedéstörténete.
És ez kell Mária szerepéhez, akit játszik, aki rettenetes titkot őriz, mint ezen a tájékon olyan sokan, hiszen még mindig nem kibeszélt, feltárt kellőképpen a fasizmus, a háború, az ötvenhatos forradalom. A traumák, a szorongások, az elhallgatások viszont akár tudat alatt is öröklődnek, a zsigereinkbe ivódnak úgy, hogy esetleg nem is sejtjük, mi miatt örököljük ezeket őseinktől, akár hetedíziglen.
Törőcsik ezúttal olyan nagymama bőrébe bújik, aki a film elején Oroszországból kap egy levelet, aminek elolvasása után falusi házában rögvest rosszul lesz, elájul, kómába esik. Érdemes felfigyelni arra az apróságnak tűnő, de fontos momentumra, hogy postásként a levelet Monori Lili hozza, aki Mészáros több emblematikus filmjének az emlékezetben örökre rögződő főhőse. Most szinte stafétabotszerűen ő adja át a döntő fontosságú hírt, amitől Mária csaknem örökre jobblétre szenderül. Senki nem tudja, mi okozza ezt az iszonyú sokkot. Az orvos, akit Fekete Ernő játszik, azt se tudja, hogy az idős asszony még eszméletére tér-e.
Nagyobb méretért kattintson a kis képre!
A lánya pedig, aki Bécsben sikeres ügyvéd, és éppen egy tárgyalás közepén látjuk kosztümösen, disztingváltan, némiképp hivatalosan, fölöttébb határozottan megnyilvánulni, haza lohol, hogy mellette legyen, és belső ösztönétől mindinkább vezérelve, megpróbálja kideríteni, mi is történt. A Tóth Ildikó által remekül megformált gazdag, polgári jólétben leledző Bécsből, elegáns nőként viharzik a mi boldogtalanabb, feldolgozatlan traumákkal telítettebb, szegényesebben elkámpicsorodott világunk felé. Akár jelképesnek is tekinthető, hogy nálunk már pulóvert visel kosztüm helyett. Az ő arcára is ráközelít Piotr Sobocinski Jr. lengyel operatőr érzékeny kamerája. Megmutatja, hogy azon az emberen, aki udvariasan, de némiképp ridegen, kimérten, csaknem fapofával tárgyalt Bécsben, itthon, kiélezett helyzetben, kiütnek az érzések, és látszik rajta mennyire kételyekkel telien sebezhető. A Ladányi Jákob által játszott unokán is zavarodottság mutatkozik, amikor csodával határosan, ahogy egykor Törőcsik is a való életben, a nagymama magához tér. A fiú szintén mohón igyekszik kifürkészni a titkát. Mária hárít, mélységesen bezárkózik, igen hosszas unszolás, lelki ráhatás, kérlelés után kezd megnyílni, de megmondja előre, hogy ez fájni fog.
Visszarévedései a múltba megelevenednek. A háborúból nehezen ocsúdó ötvenes években járunk.
A fiatal Máriát Törőcsik Franciska személyesíti meg. A Wunderlich József megformálta szerelmével Ausztriába próbálnak szökni. Ákost az orosz katonák szökés közben lelövik. A halott férfi mellett megerőszakolják a lányt, akit Ákos unokatestvére fogad be Bécsben. A terhes Mária vívódik, nem gyűlölt orosz katonától van-e a gyerek. Szülés után kalandos módon, gyereket cserél. Ez az ősfőbűn. Ezt tudja meg Olga ennyi idő után. Az Oroszországból jött levél pedig az édes gyermekről adott hírt, akiről Mária azóta se hallott…
Rövid részlet a filmből.
Mészáros Márta arról csinált filmet, hogy a háborús és közvetlenül háború utáni gyermekek megrázkódtatása a mába ível. Kicsit régimódi eszközökkel, lassúdadan hömpölyögtetve a cselekményt, meséli el a megborzongató történetet. Akadhat, aki unja. Én nem tartozom közéjük, hiszen igen fontos dolgokról, sok tekintetben létkérdésekről beszél, miközben ezeket a témákat mifelénk még mindig sokan a szőnyeg alá akarják söpörni.
Miután Sárosdi Lilla előállt a maga traumatikus történetével a hollywoodi zaklatási ügyek kapcsán, több magyar színésznő csatlakozott hozzá, hogy közzétegye saját történetét. Két hazai színház pedig közleményt adott ki arról, hogy elítélnek mindenfajta visszaélést.
Sárosdi Lilla szombaton írta meg a Facebook-oldalán, hogy pályakezdőként egy elismert rendező orális szexre akarta kényszeríteni. Kedden arról is beszámolt, hogy azóta egy neves rendező megkereste, hogy változtassa meg nyilatkozatát, mert másokra is ráillik a leírás, amelyet a zaklatójáról adott, ezért inkorrekt.
„Arra kért, hogy mondjak nevet, mert azt gondolhatják az emberek, hogy róla van szó. Megmondtam neki, nem fogok nevet mondani.
Ha egy magyar szakemberre ráillik, annak üzenem, nem magyarázkodni kell, hanem szolidárisnak lenni”
– mondta a színésznő a Borsnak. Sárosdi Lilla szerint a szereposztó dívány jelensége ma is létezik, és felháborító, hogy a rendező, aki pályakezdőként orális szexre akarta kényszeríteni, jelenleg is fiatalokat tanít.
Sárosdi Lilla MTI Fotó: Marjai János
Miután Sárosdi Lillát több támadás is érte a poszt miatt, férje, Schilling Árpád rendező hosszú bejegyzésben állt ki mellette. „Ő úgy érezte, hogy ebben a helyzetben tudatosítani kell magunkban, ami Hollywoodban megesik, az bizony Magyarországon is rendszeresen előfordul. Hatalmukkal rendszeresen visszaélnek a művészvilág nagyjai” – írta hozzátéve, hogy sohasem bátorította arra feleségét, hogy megossza a történetet, mert tudta, hogy sok nehézség származna belőle.
Sárosdi Lilla posztjához még szombaton csatlakozott Sándor Erzsi, aki arról írt, hogy egy fiatal rendező kényszerítette megalázó helyzetbe kezdő színésznőként. Azóta több más színésznő is támogatásáról biztosította Sárosdi Lillát, és olyan is volt, aki beszámolt a saját zaklatásos élményéről.
Földes Eszter kedden úgy fogalmazott, szintén a Facebookon, hogy „számos más jellegű, nem ennyire durva, de ugyanúgy szexista” élményben volt része karrierje során. Szerinte származott is konfliktusa és hátránya abból, hogy mindig keményen kiállt magáért. „Sárosdi Lilla bátor, hogy elmondta a történetét.
És szerencséje van az összes olyan férfinak, akit nem nevesítenek egy ilyen történet kapcsán. Írhatnék én is egy szép listát.
De nem tesszük. Viszont remélem, mélységesen szégyelli az összes magát!” – írta a színésznő.
Török-Illyés Orsolya pedig nyilvános posztban számolt be arról, hogy 14 éves korában egy erdélyi lánykórus karvezetője molesztálta, aki köztiszteletben álló, a hatvanas éveiben járó férfi volt. Azzal az ürüggyel hívta fel Török-Illyés Orsolyát a lakásába, hogy átadna egy képet, amely az egyik külföldi turnéjukon készült.
„Amikor már kezemben volt a kép, és búcsúzni akartam, magához rántott, ölelésével lefogott, altestét hozzám szorította, és miközben próbált megcsókolni, azt hörögte, hogy „Legyünk barátok”. Kisebb dulakodás után kiszabadultam a szorításából, és elrohantam.
Másnap már nem jelentem meg a próbán, és azután soha többé” – írta a színésznő hozzátéve, hogy Sárosdi Lilláért osztotta meg most a történetet.
A színházi és filmes szakma nevében pedig Enyedi Ildikó, Gigor Attila és Janisch Attila rendezők, illetve Szöllősi Barnabás forgatókönyvíró tett közzé nyílt levelet, hogy kiálljon Sárosdi Lilla mellett. „Lilla bátorsága reményeink szerint kiáltás lehet a többi áldozatnak, hogy nincsenek egyedül, és
figyelmeztetés a molesztálóknak, hogy bizonyos bűnök a mi szemünkben nem évülnek el,
és a cinkos vagy tehetetlen hallgatás időszaka véget ért” – írták. Szerintük a szakmának önvizsgálatot kellene tartania, mert a visszaélések igenis jelen vannak a színházi és a filmes világban.
A budapesti Katona József Színház a zaklatási ügyekre reagálva kedden közleményben hangsúlyozta, hogy mélyen elítél minden verbális és fizikai erőszakot: „Az emberi méltóság sérthetetlenségének minden, emberek közötti kapcsolat alapját kell képeznie, ugyanúgy a családon, magánszférán belül, mint a munkahelyeken. Elítéljük az alá- és fölérendeltségi viszony bármilyen jellegű kihasználását és a hatalommal való visszaélést, legyen szó tanár és diák, vállalkozásban, vagy állami szférában dolgozó vezető és beosztott, vagy éppen színházi rendező és színész közötti helyzetekről” – írták. De hozzátették, hogy attól
óva intenek mindenkit, hogy a napvilágra került történetek alapján ítélje meg a hazai színházi életet.
Azt írják, hogy az előmenetel kizárólag az érdemektől függ a társulatban, és a színház fennállása alatt nem fordult elő zaklatási ügy a Katonában, de „ha ilyen eset tudomásunkra jut, természetesen nem maradhat következmények nélkül”.
A Radnóti Miklós Színház pedig szűkszavú, szerdai közleményében úgy fogalmazott az általános sajtóérdeklődésre reagálva, hogy az egész társulat „a leghatározottabban elítél minden támadást az emberi szabadság és méltóság ellen, az élet bármely területén, beleértve a szexuális zaklatás minden formáját is”.
Alföldi Róbert újfent nagyon beletalált valami közepébe, belecsapott a lecsóba, amikor megrendezte az Átrium Film-Színházban A félelem megeszi a lelket előadását, aminek témáját Fassbinder híres filmjéből ismerhetjük. Egy hatvanéves német nő és egy nála húsz esztendővel fiatalabb marokkói vendégmunkás beleszeretnek egymásba. Emiatt ádázul gyűlölni kezdik és kiközösítik őket.
Fotó: Mészáros Csaba
Megáll a levegő a marokkói vendégmunkásokkal teli német kocsmában, amikor az eső elöl bemenekülő, nála húsz évvel idősebb, hatvan éves nőhöz, aki mereven gubbaszt egy kanapén, odamegy Ali, és felkéri táncolni. Először van egy kis balhé jellege ennek, hiszen annyira nem illik ebbe a közegbe, ahonnan kapásból kinézik, bámulnak rá, mint borjú az új kapura. Ebben a lebujban most éppen ő van kisebbségben. Ali a társai froclizásának a hatására is, némiképp provokatívan, de mégis udvariasan, odamegy hozzá, és mélyen a szemébe nézve, felkéri táncolni. Kapásból elutasítás, aztán már csak vonakodás a válasz, de a két tekintet találkozik, és ettől tán rögtön beindul valami, a többiek számára nagy attrakcióként, heccként, elkezdenek táncolni. És kialakul némi közös hullámhossz, ami hatására a takarítónő meghívja a férfit beszélgetni a lakására.
Mindketten a társadalom peremén vannak. Kivetettség érzetük, magányuk közös, ahogy a kíváncsiságuk is egymás iránt. Roppant egyszerű, tőmondatokban diskurálnak. És Ali kimondja Emmire, hogy „te jó vagy.” Emmi pedig kéri, hogy aludjon nála a nappaliban. Majd amikor reggel felébred, azt látja, hogy mellette alszik édesdeden. Ettől sikongatni kezd, hogy „úristen, úristen!”
Fotó: Mészáros Csaba
A színészek nagy gesztusoktól mentesen, visszafogott mimikával játszanak, csaknem úgy, mintha kamera előtt lennének. Tihanyi Ildi díszlettervező leszűkítette a teret, így a színpad két oldalán is nézők ülnek, ez akár jelképezheti is, valós és átvitt értelemben egyaránt, a kicsi mozgásteret, a fullasztó légkört. Hernádi Judit csaknem rezzenéstelen, de mégis kifejező arccal játssza Emmit, amit nem egészen tudom, hogyan is csinál, de mindenesetre kiválóan. Megmutat egy tényleg végletekig jó asszonyt, aki próbál nem tudomást venni a szerelmük miatti mind vaskosabb gyűlöletről, ahogy a Bányai Kelemen Barna által megformált Ali szintén. Igyekeznek egymásba felejtkezni. Lehet, hogy nem lángoló ez a szerelem, de megérzik a közös hullámhosszot, annak ellenére, hogy más korosztályhoz, már országhoz, kultúrához tartoznak, a lelkük találkozik, ahogy a két remek színész is ritka módon találkozik a szerepben. Megrázóak és felemelőek, fájdalmasak és szépek egyaránt.
Fotó: Mészáros Csaba
Körülöttük négyen formálnak meg több-több szerepet, virtuózan, de anélkül, hogy esztrádműsorba illően fitogtatnák átváltozóképességüket, amiben persze a jelmeztervező, Nagy Fruzsina fantáziadúsan és hathatósan segíti őket. Parti Nóra például Ali férfiasságára hajtó, mutatós kocsmárosnő, felvágott nyelvű takarítónő, és Emmi egyik lánya, aki boldogtalan házasságban él. A férfiak, Bercsényi Péter, Mihályfi Balázs, Szatory Dávid nőt is játszanak, ha kell, például kirekesztő takarítónőt, feljelentő szomszédasszonyt, de persze ők népesítik be a kocsmát is. Beleadnak apait-anyait, egészen különböző karaktereket testesítenek meg, és ennek külön izgalma, és a drámai feszültséggel elegyedő humora van. Mindenkin nagy a teher, ez érezhetően igencsak inspirálja, frappírozza a szereplőket, ahogy nyilván az is, hogy tudható, most meglehetősen húsba vágó ez a téma. De emellett Alföldi azt is hangsúlyozza, hogy ez lehet, hogy kicsit különös, de mégiscsak szép szerelmi történet.
Fotó: Mészáros Csaba
Ali, amikor már nagyon kikészülőben van, éppen, amikor a környezet lassan-lassan megenyhülőben lenne velük kapcsolatban, vad, heves közösüléssel félrelép a kocsmáros nővel, akivel korábban is volt kapcsolata. Ezúttal a kiéhezett testek találkoznak, de a lelkek nem. Emmi utána megy a férjének. Megrendítő, ahogy szorosan magához öleli, és azt mondja neki, hogy a félrelépés nem számít, hiszen feltétlen a szeretet. De Ali már kikészült, kórházi kezelésre szorul. Ott ül mellette az aggódó Emmi, fogja a kezét, és elsötétedik a szín, vége a produkciónak, nem tudjuk, hogy a szorongás, a félelem, a temérdek gyűlölet okozta megrázkódtatás, végleg megette-e a lelket, vagy van gyógyulás.
Tulajdonképpen rémes, hogy ennek az 1974-ben bemutatott filmnek a témája most is égetően aktuális. A német társadalom komoly önvizsgálatot tartott, és jobbára gyógyultnak tekinthető. A miénk mindinkább megbetegszik. Ezért is hat ilyen erőteljesen ez az ütős produkció.
Telt ház előtt vetítették a 100 évvel ezelőtt született Fábri Zoltán Körhinta című klasszikusának felújított és digitalizált változatát hétfő este a lyoni Lumiére Filmfesztiválon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.
A közlemény szerint a díszvetítés előtt Joël Chapron, az Unifrance képviselője méltatta a magyar alkotást, hangsúlyozva, hogy a filmet 1956-ban nagy sikerrel mutatták be a cannes-i filmfesztiválon, majd idén újra, a Cannes Classics programban is.
A filmtörténet kincseire fókuszáló lyoni mustrát a cannes-i filmfesztivál művészeti igazgatója, Thierry Fremaux alapította. A Lumiére-fivérekről elnevezett, évről évre októberben megrendezett világhírű fesztivál a felújított filmek elsőrangú bemutatkozási fórumának számít. A fesztiválon kedden is vetítik a Körhintát, a hamarosan francia moziforgalmazásba kerülő filmet 80 mozi képviselőinek külön is bemutatják.
A héten Magyarországon is a mozikba kerül Darren Aronofsky horrorisztikus elemekben gazdag, elborult filmje, az anyám!, amely igencsak megosztotta a kritikusokat. Egyesek szerint zseniális mestermű, míg mások inkább nárcisztikus agymenésnek tartják a filmet, amelyben Hollywood legnagyobb női sztárját, Jennifer Lawrence-t kínozza meg a rendező.
Darren Aronofsky máskor sem kímélte a női főszereplőit: legutóbbi filmjében, a Fekete hattyúban Natalie Portmant szenvedtette igen plasztikusan egy balerina szerepében, és most is maradt a művészek világánál. De amíg a Fekete hattyúnak hétköznapi módon is értelmezhető sztorija volt, amihez csak plusz jelentésréteget adtak hozzá a szimbólumok, az anyám! már ezekre épül, és a filmben végül úrrá lesz a totális téboly. De ne szaladjunk ennyire előre.
Jennifer Lawrence az anyám!-ban (Paramount Pictures and Protozoa Pictures)
Az anyám! ugyanis olyan, mintha két teljesen különböző filmből állna össze.
Az első részben megismerkedünk a költőfeleséggel (Jennifer Lawrence), aki igyekszik mindent megadni az alkotói válságban szenvedő férjének (Javier Bardem). Mindezért cserébe csak szeretetet vár, illetve azt, hogy valódi társként kezelje a költő. Már a film elejétől egyértelmű, hogy a pár kapcsolata csak meghittnek tűnik, de korántsem kiegyensúlyozott, és amikor idegenek tévednek a feleség által gondosan szépítgetett otthonba (amelyben mintha a saját alkotói hajlamait élné ki), a konfliktusok felszínre kerülnek, amit horrorfilmes elemekkel is érzékeltet a rendező.
A film egyértelműen a pár női tagjának érzéseire koncentrál: a kamera szinte folyamatosan Lawrence arcában van, mindenhova követjük őt, ahogy megpróbálja kétségbeesetten rendben tartani és megvédeni az otthonát a betolakodóktól, miközben a saját férje is ellene dolgozik, mert nem tudja, vagy nem akarja észrevenni felesége frusztráltságát. Ezen a ponton akár még úgy is lehetne interpretálni a filmet, hogy Aronofsky egy fiatal nő történetét ábrázolta, akit a művészet nevében elnyom és manipulál nála jóval idősebb férje, miközben még azzal is megalázza, hogy intellektuálisan nem tekint rá társként.
Innentől kezdve azonban mintha perspektívát váltana a film, és a feleség egyre inkább a művész szabadságát gúzsba kötő, az alkotást akadályozó tényezőként jelenik meg, aki képtelen megérteni és elfogadni, hogy a férje nem csak az övé. Megpróbálja elzárni, külön kis világot építve kettőjüknek, illetve hármójuknak, hiszen időközben teherbe is esik.
A külvilág viszont egyre extrémebb módon tolakodik az életükbe,
és egymást követik a szürreálisabbnál szürreálisabb jelenetek.
A filmben a szereplőknek nincs nevük, Lawrence karaktere anyaként, Bardemé pedig csak ő-ként (Him) jelenik meg a stáblistában, és olyan, mint a feleség anyai ösztöneivel egyszerre védelmezné a férjét, az otthonát és a születendő gyermekét is. Így tehát a film, amely egy érzékeny női történetként indult, átvált egy feminista szempontból elég problémásnak tűnő szimbolizmusba, amelyben az alkotó szellem a férfi, aki az egész emberiségben gondolkodik, és a művészet oltárán bármit képes feláldozni. A nő pedig az anyaság és az otthon, akinek saját, független identitása mintha nem is lenne (csak próbálja megkeresni).
Mivel közben a pár gyereke mellett végre az áhított műalkotás is megfogan, a kettő párhuzamba kerül egymással. Az anyának ott van a csecsemő, amelyet féltőn óvna, a férj viszont a műalkotást szeretné megosztani minél több emberrel, még akkor is, ha később érdemtelennek bizonyulnak erre. A közönség ugyanis nem éri be annyival, hogy elolvassa a gondolatait, betolakodik a költő magánéletébe is, amit az nárcizmusában eleinte még élvez is. Aronofsky annyira túlzó módon ábrázolja a pusztítást, amit az idegenek végeznek a szinte élőlényként kezelt házban, hogy lehetetlen nem szánni a nőt, ráadásul a Javier Bardem által alakított költő végtelenül ellenszenves figura.
Javier Bardem és Jennifer Lawrence (Paramount Pictures and Protozoa Pictures)
De vajon önirónia e a körülrajongott költő alakja vagy Aronofsky tényleg ennyire mindent felülíró dolognak tartja az alkotást?
Mi a jelentősége annak, hogy a pár női tagjának alkotó ereje abban áll, hogy otthont teremt, illetve gyereket hoz a világra, míg a férfi a semmiből varázsol elő szavakat, amelyek megváltoztatják mások életét? Csak a kapcsolatuk szintjén kell értelmezni a pusztítást, ami a pár otthonában végbement, vagy többről is szól a végén már-már háborús filmeket idéző képi világ? Illetve, mivel az anyát az a Jennifer Lawrence játssza, aki a forgatáson jött össze Aronofskyval, felmerülhet az is, hogy talán egy furcsa párterápiának lehetünk tanúi. A rendező talán azért álmodta meg ezt a történetet, hogy mentegesse magát, amiért nagy művészként a hétköznapokban ő is egy beképzelt seggfej?
Ezekre a kérdésekre csak találgatni lehet a választ, ugyanakkor az anyám! vége túlzottan szájbarágós lett. Aronofsky valamiért fontosnak tartotta, hogy a főszereplők megmagyarázzák, hogy mi most itt egy allegóriát láttunk, ez pedig banálisnak hat egy ennyire elvontnak szánt filmben. Mesterműnek tehát korántsem neveznénk az anyám!-at, de akinek eddig bejött a rendező munkássága, azoknak érdemes próbát tenniük vele, ahogy a J-Law rajongóknak is, hiszen ilyen különös szerepben még soha nem lehetett látni a színésznőt.
A mindig elegáns, mindig közvetlen, és mindig aktív Lázár Egon 96 éves írópalántának aposztrofálva magát, dedikálta nekem a Corvina Kiadónál megjelent, Ráadás című, Újabb visszapillantások alcímű kötetét. Tény ami tény, a jeles színházi ember, aki évtizedekig dolgozott a Víg hamar élő legendává váló gazdasági igazgatójaként, és aki még most is akár naponta bejár gazdasági tanácsadóként, 91 esztendős volt, amikor megjelent első, Visszapillantó című kötete.
Mit mondjak, bőven van mire visszapillantania. Az Operaházban is tevékenykedett, a Déryné Színházban és a Vidám Színpadon is gazdasági igazgatott, évtizedekig volt a Vígszínház meglehetősen szeretett gazdasági igazgatója, ami lássuk be, hogy ebben a pozícióban nem csekélység.
Nem feltétlenül a pénzügyesekért szoktak rajongani a teátrumokban.
De hát Lázár sem a számlákért, az anyagiakért volt oda, ő azért jár be mind a mai napig gazdasági tanácsadóként rendszeresen a munkahelyére, mert a színházért rajong. Egyszer bevallotta nekem, hogy az egész gazdasági igazgatásban, amit még jócskán a nyolcvanon túl is csinált, és sportot űzött abból, hogy nem lifttel, hanem gyalog ment fel az irodájába, a legjobban azt szereti, amikor premiereken, meg az utánuk következő banketteken diskurálni lehet színésszel, rendezővel, műszakival, a közönség tagjaival, mindegy is, hogy kivel, de valami köze legyen a színházhoz.
Aminek varázsa Egont, hiszen mindenki így szólítja, aki kicsit is ismeri, már hadifogságban elkapta, többedmagával, rendszeresen kabaréjeleneteket játszott társai meg a tiszt urak szórakoztatására. És ez bizony a túlélés eszköze is volt, mert mondjuk Hacsek és Sajó jelenetében nem kávét ittak, hanem levest írtak be fogyó kellékként a szituációba, és azt mindig meg is kapták, játék közben pedig bekebelezték.
Az oroszok őt mutogatták mintapéldányként, hogy na lám, lám, milyen makkegészségesen lehet tőlük hazatérni hadifogságból.
Az már a mostani könyvből tudható, hogy azért színházfelújítás okozta megpróbáltatások régebben eredményeztek infarktust is, meg nem is olyan régen rákos daganatot is le kellett gyűrni, de változatlanul nem mulaszt el egyetlen premiert sem a Vígben és a Pesti Színházban. Az igaz, hogy a harmadikra való gyalogos felmenetel már nem megy, kedvenc sportjával, a tenisszel fel kellett hagynia, meg lett egy feltehetően nem kívánt társa, egy bot is, nélküle már nem jár sehová. De változatlanul elegáns, frissen vasalt, tipp-topp, az öltönyhöz nyakkendő is adódik, hiszen a mindig nagyon rendben lévő külső elegáns belsőt takar, azt a fajta magával rendben lévő, művelt úriembert, akiből alig-alig akad már mutatóban.
A mondatai is ilyenek. Kicsit pedánsak, de mesélőkedvvel teliek, amit tapasztalhatunk élőszóban is. A légben elszálló anekdoták közül újra rögzült a papíron egy szép adag.
Gyerekkorról, barátokról, kollégákról, rendkívüli színházi esetekről, akár balesetekről, dicsőséges vendégjátékokról, ünnepi alkalmakról.
Ott van mögöttük egy remek színházi ember minden tapasztalata, aki nem csukta magát számok közé, soha nem vált bürokratikus aktakukaccá, ezért nem lehetett átverni, mert pontosan tudja, mi és ki mennyit ér, legyen szó díszletről, vagy gázsiról.
Előfordul más színházakban is premiereken. Változatlanul kíváncsi. Hajtja a vére. Szereti az életet, szereti az embereket, akik ezt megérzik és viszont szeretik.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
