Ulziibadrakh Ulziitsogt Mongóliában született, és több mint húsz éve érkezett Magyarországra divattervezést tanulni. Először butikoknak szállított, majd, amikor ezek eltűntek a körútról, elkezdett egyedi dolgokat tervezni, megrendelésre. A becenevéről Cogo Tailoringnak nevezett márka idén teljesen megújult, és a divattervező szeretne külföldre is terjeszkedni. Beszélgetésünk során kiderült, hogy Magyarországon még mindig egy-másfél évvel le vagyunk maradva az aktuális divattól, de az is, hogy hamarosan újra trendi lesz a trapéznadrág.
A divattervezés miatt jöttél Magyarországra?
1996-ban érkeztem először Magyarországra, a tanulmányaim miatt, de már gyerekkoromban divattervező akartam lenni. Még Mongóliában kezdtem el tanulni a szakmát, de vonzott az európai kultúra, a viselettörténettől kezdve minden. Ezért, illetve a szakma és tanulás miatt jöttem ide.
És mit látsz, milyen a szakma helyzete Magyarországon?
Én már elég régóta csinálom ezt, és úgy látom, hogy nincs egyszerű dolguk a divattervezőknek. Magyarországon az emberek mintha lassabban fogadnák be az új trendeket. A szakmai kapcsolataim miatt sokat utazom külföldre, és Párizsban vagy Milánóban, a divat központjában mindig látni lehet, hogy mi lesz az új divat. Eleinte én is át akartam adni ezt itt, Budapesten, de rájöttem, hogy kell egy kis átfutási idő. Ami mondjuk most Milánóban divatos, azt itt egyből nem fogadják el az emberek, vagy csak nagyon kevesen, és ahhoz, hogy elterjedjen egy, vagy inkább másfél év kell. Az kell, hogy az emberek lássák a barátaikon, ismerőseiken. De maga a szakma fejlődik, jó irányba tart, és ez nagyon jó. Egyre több divattervező van, de úgy látom, hogy inkább külföldre terveznek ők is.
Szóval le vagyunk maradva a trendkövetésben, de gondolom, azért ebben van változás ahhoz képest, hogy mi volt mondjuk a kilencvenes években, amikor Magyarországra érkeztél.
Van változás, persze. Emlékszem, hogy régen keményen két év kellett, hogy elfogadják az emberek az újdonságokat, de most, hála Istennek, az internetnek köszönhetően ez az idő egyre jobban lerövidül. Biztos lesz olyan is, amikor már csak félév kell majd, és remélem olyan is, amikor semennyi (nevet).
Külföldön is vannak saját üzleteid?
Egyelőre csak Magyarországon, de külföldön is adok el ruhákat, például Mongóliába is szállítok megrendelésre.
Ha már itt tartunk, ott hogy állnak az emberek a divathoz?
Érdekes, hogy otthon nagyon más az emberek felfogása. Nagyon nyitottak az új dolgokra, és nagyon fontos számukra az öltözködés, a megjelenés. Nagyobb figyelmet fordítanak rá, és több pénzt is szánnak erre, mint a magyarok. Persze vannak kivételek, de itt általában nem olyan fontos az embereknek a megjelenésük, és az, hogy kövessék a divatot. Ez a sokadik helyen áll náluk, és nem is szánnak rá olyan sok pénzt. Persze ez életszínvonal kérdése is. Ilyen egyedi tervezésű ruhákat, amiket itt csinálunk, nem sokan vesznek.
Ha nem a divatosság, akkor mi az elsődleges szempont, amikor a magyar emberek ruhát választanak maguknak?
Én elsősorban munkába is hordható, de elegáns ruhákat tervezek, irodában dolgozó hölgyeknek és uraknak, klasszikus darabokat, amik nem mennek ki a divatból. De emellett rájöttem, hogy Magyarországon az esküvő az, amire az emberek odafigyelnek öltözködés szempontjából, és hajlandóak több pénzt is áldozni rá. A fiatal párnak, de az örömszülőknek is nagyon fontos a megjelenés, és általában a vendégek is odafigyelnek ilyenkor arra, hogy kiöltözzenek. De említhetnék más ünnepeket is, például a gyerekeknek a ballagás. Tehát kiemelt alkalmakkor jobban odafigyelnek az emberek az öltözködésükre, ezért elkezdtem én is esküvői ruhákat is tervezni.
És mi inspirál a tervezéskor? Néhány kollekciódon az látszik, hogy szeretsz például keleti motívumokat is felhasználni a ruhákhoz.
Igen, ez jellemző, használtam kifejezetten mongol motívumokat is, de nem ragaszkodom feltétlenül ahhoz, hogy a keleti stílus is megjelenjen a kollekcióban. Inkább mindig próbálok valami olyan elemet belevinni, ami különleges, nem megszokott, de mivel Mongóliából származom, sokszor onnan veszem ezt a kis fűszert. De sok más dolog is inspirál, nagyon fontos például számomra az anyag, annak struktúrája, színe.
Az üzletre ki van írva, hogy kisállatoknak is árulsz ruhákat. Erre tényleg ennyire igény van? Mármint egyre több kutyát lehet látni télen felöltöztetve az utcán, de alapvetően nem designer darabokat viselnek.
Ez onnan eredet, hogy kicsit ilyen családi szabóság jellegű az üzlet: bármelyik családtagot felöltöztetjük, beleértve a házi kedvenceket is. Róla is gondoskodunk, hogy összhangban legyen a megjelenése az emberekével. Szoktak ilyen megrendelések is érkezni.
Milyen terveid vannak a márkával kapcsolatban?
Sok ilyen tervem van, szeretnék terjeszkedni a környező országokban, például Ausztriába, de a bázis mindig meg fog maradni itt, mert szeretem ezt az országot, szeretek itt lenni.
Említetted, hogy rendszeresen jársz külföldre a munkád miatt, ha jól tudom, Dubaiban is részt vettél már a Fashion Weeken.
Igen, arra az alkalomra külön készítettem egy férfi-női kollekciót, ami színesebb, pompásabb, díszesebb volt, mint amiket Magyarországon árulok, mert ott arra van igény. A magyar emberek ezekre azt mondanák, hogy nincs hová felvenniük ezeket a ruhákat, mert ez már túl sok csillogás. De nagyon jó visszajelzéseket kaptam Dubaiban, rengeteg ottani cég keresett, hogy tetszettek nekik a ruhák. Pont előtte pedig a londoni Fashion Weeken jártam. Ott nagyon nyitottak az emberek, az utcán is lehet olyan embereket látni, akik mintha egy divatbemutató kifutóján lennének. Magyarországon egyébként rengeteg divatbemutatón részt veszek, de ezek nagyon más jellegűek, hiszen itthon csak egy szűk kört érdekel a divat, kevesen vannak, akik értik és értékelik. Külföldön más a hozzáállás, ezért is szeretnék terjeszkedni.
Tehát a magyaroknak az egyszerűbb dolgok jönnek be, de egyébként mit látsz? Milyen irányba halad most a divat?
A fiatalokon is azt látom, hogy divat lett letisztult ruhákat hordani, nagyon sok tervező is ilyeneket készít. Kicsit olyan, mint visszatérne a 60-as évek, de a divat mindig így, ciklikusan változik. Egyébként úgy látom, hogy a fiatalok Magyarországon is egyre jobban követik a divatot, könnyebben átveszik az új dolgokat. A lezser, laza, bő dolgok egyébként még mindig trendik, cipőkből is a sportosabbak, és vissza fog térni a trapéznadrág.
Mondtad, hogy mindig ciklikusan visszatér a divat. Neked melyik a kedvenc korszakod?
Emlékszem a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején a csípőnadrág volt a divat, és az egész testet, alakot lehetett mutatni, cipőkből pedig a nagyon magas talpúak voltak trendik. Azt nagyon szerettem. De minden korszakban van szépség szerintem, jó, hogy mindig van valami újdonság, meg tud újulni az ember a ruháival együtt. A divatkövetés egyfajta felfrissülést is jelent, és ez nagyon jó. Ha ez nem változna, unalmas lenne az élet (nevet).
Ha jól tudom, a testvéred is a szakmában dolgozik, Debrecenben.
A bátyám már harminc éve él Magyarországon, és mondhatjuk, hogy a férfi öltönyök szakértője. Budapesten is van üzlete, Debrecenben pedig van egy nagyon korszerű gyára a cégének, Európában az egyik legmodernebb, ahol még külföldi bérmunkákat is végez nagy divatházaknak, például a Dolce&Gabbanának, akik nagyon magas minőséget követelnek.
Akkor a divatszakma nálatok családi dolog. A szüleitek is ilyesmivel foglalkoztak?
Nem, az apukám mérnök, anyukám gyógyszerész, de a varrás volt a hobbija. Gyerekkoromból emlékszem rá, hogy mindig nagyon különleges, szép ruhákban járt, amiket magának szabott-varrt, hiszen akkor még Mongóliában nem lehetett kapni ilyesmit. Engem is különleges ruhákban járatott, biztos onnan ragadt rám a szakma.
Többször beszéltél arról, hogy külföldön jobban lehet érvényesülni divattervezőként, mégis Magyarországon maradnál. Miért? Ennyire megszeretted az országot?
Mikor először idejöttem, egy szót sem beszéltem magyarul, illetve nehéz volt megszokni a másfajta szokásokat is, de ezen már túl vagyok, és közben nagyon megszerettem az országot. Mindig, mikor leszáll a gépem Ferihegyen, úgy érzem, hogy hazajöttem. Itt már minden ismerős, az egyik hazám lett az ország.
Rögtön a bejáratnál ott is egy nagy, patinásan keretezett tükör, hadd nézzünk kapásból szembe magunkkal, ahogy azt a nagy filmrendező elvárta tőlünk, és persze leginkább magától, például egyik legemlékezetesebb, a Tükör című filmjében, aminek fő ihletője éppen ennek a kiállításnak az anyaga. Tarkovszkij szüleinek barátja volt ugyanis Leva bácsi, azaz Lev Gornung költő, műfordító, fotográfus, aki rendszeresen lencsevégre kapta, ahogy az apai nagyapa házában, a Volga menti Zavrazsjeben töltik a szabadidejüket. Nyaralnak és telelnek egyaránt. Szépek, meghittek ezek a felvételek, már-már idillinek is mondhatók, mert érződik rajtuk a hatalmas összetartó erő, a szeretet, akkor is, ha tudjuk, hogy aztán az apa elhagyta a családot. De itt még láthatóan dúl a szerelem közte és a felesége között. Fűben ücsörgésből, vízben boldogan tapicskolásból, és abból, amekkora odaadással a kis Andrejjel, meg a húgával bánnak, kiderül ez. Ott lehet lenni a papával egy kényelmes függőágyban, lehet ücsörögni a vízpartra kifeküdt mama hasán, vagy éppen lehet tapodni a havat a hugicával, akivel gyönyörűen kivirágzott, dús réten, kézen fogva is lehet ácsorogni.
Tarkovszkij, már több mint harminc esztendeje nincs velünk, ötvennégy évesen, Párizsban halt meg tüdőrákban. De itt vannak a korszakos művei, amik a hatalom minden ellenállása, kerékkötése dacára, vagy tán éppen ezért is, elkészültek, hiszen az Andrej Rubljov kétrészes, grandiózus filmfolyama arról regél, hogy bármilyen akadályt legyőzve, bármekkora küszködés, kín, elviselhetetlen fájdalom árán, de létre kell hozni azt a művet, ami bennünk megfogant. És hát Tarkovszkijban temérdek minden megfogant.
