Fatér Ambrus diplomafilmje, a Légmell nyerte a gdanski Euroshorts rövidfilmfesztivál fődíját – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.
A 26. alkalommal megrendezett Euroshorts különböző szekcióiban 23 ország 57 filmje versenyzett Gdanksban november 27. és december 2. között. A Légmell egy középkorú, magányos orvos történetét meséli el, aki egy napon orvosi kötelességből ellát egy súlyos beteg idős szír menekültet, és a fokozatosan alakuló kényszerbarátság által átértékeli saját életét.
A Légmell forgatókönyvírója Daoud Dániel, operatőre Kóródi Dániel, látványtervezője Nyitrai Anna, vágója Gorácz Vanda és Rudas Mariann, gyártásvezetője Majoros Zsolt, míg a hangutómunkáért Bohács Tamás és Kristóf Márton felelt.
A Euroshorts fesztivál filmjeiből összeállított válogatás januártól féléves turnéra indul, a legjobb alkotások, köztük a magyar fődíjas, több mint 15 lengyel városban lesznek láthatóak – írja közleményében a Filmalap.
A Mártírok múzeuma – ez a kiállítás címe. Két dán művész alkotásáról van szó, amely hatalmas tiltakozást váltott ki nemcsak Németországban, de külföldön is.
Tiltakozott a francia nagykövetség, az Alternative für Deutschland nevű jobboldali populista párt képviselője feljelentést tett a rendőrségen.
A kiállításon híres mártírokat lehet látni a múltból: Szókratészt, Alexandriai Apollóniát, Martin Luther Kinget és másokat. Majd pedig a közelmúlt következik. Itt viszont olyanok szerepelnek, mint Mohamed Atta, a 2001. szeptember 11-ei merényletsorozat egyik szervezője, Ismael Omar Mostefai, az Iszlám Állam egyik terroristája, aki a 2015. novemberi párizsi terrortámadás-sorozat részeként társaival együtt 90 embert gyilkolt meg a Bataclan klubban. Rajtuk kívül vannak még képek brüsszeli öngyilkos merénylőkről és egy fiatal dagesztáni dzsihádistáról, aki a moszkvai metróban robbantotta fel magát.
Emiatt a polgármesteri hivatal is közölte: semmiféle anyagi támogatást nem nyújtott a galériának ehhez a produkcióhoz.
Franciaországban a terroristák áldozatainak családtagjai tiltakoztak.
A francia nagykövetség szerint elismerik az alkotói szabadságot, de a terroristákat mártírnak nyilvánítani mégiscsak túlzás.
Az alkotók azzal védekeznek: „Olyan embereket akartunk bemutatni, akik életüket áldozták a hitükért.” A két dán művész, The Other Eye of the Tiger (A Tigris Másik Szeme) csoport tagja, kiállításaik rendszeresen botrányt váltanak ki Koppenhágában is.
Batbayar Zeneemyadar, Mongólia magyarországi nagykövete remekül beszél magyarul, ami néhány hete a Független Hírügynökségnek adott interjújából is kiderült. Ezt a Csík zenekar december 30-ai koncertjén is megmutatja majd.
A nagykövet azt mondta:
„Az a közös a mongol és a magyar népdalokban, hogy általában a szeretőjüket keresik az emberek és a csillagokat kérik, hogy segítsenek megtalálni.”
Arról is beszélt, hogy régóta foglalkoztatta a magyar népdalkincs megismerése, de „legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer a Csík zenekar többezres közönsége előtt énekelhetek magyar népdalt”.
Háromnapos programmal búcsúztatta december elején a Néprajzi Múzeum eddigi otthonát, az impozáns Kossuth téri Igazságügyi palotát. A múzeum dolgozói innentől a költözésre koncentrálnak majd, mondta a FüHü-nek Kemecsi Lajos főigazgató.
Valódi közösségi élmény volt péntektől vasárnapig a búcsú a Kossuth téri épülettől, mondta a főigazgató, aki szerint a múzeum munkatársai és a látogatók is élvezték, hogy kívül-belül megismerhették a kiállításokat, gyűjteményt, illetve a múzeumot 1974 óta befogadó épületet, amely Kúriának épült, és a jövőben újra ezt a funkciót látja el majd.
Kemecsi Lajos arról beszélt, hogy, habár a Városligeti új múzeumot még el sem kezdték építeni, szükség volt a kiállítások bezárására, mert a kiállítótereket is csomagolásra, illetve a tárgyak QR-kódos digitalizálására fogják használni majd. A túlzsúfolt raktárakban minderre ugyanis nem lenne hely.
„Mindannyiunkban van egy kis szomorúság”
– mondta Kemecsi Lajos azzal kapcsolatban, hogy elhagyja a Kossuth téri épületet az intézmény, és le kell bontani az 1991-ben elkészült állandó kiállítást. Hozzátette, hogy a jövőben egy sokkal méltóbb helye lesz a múzeumnak, ami viszont örömmel tölti el a múzeum dolgozóit.
A múzeum két épületbe költözik majd: a több mint kétszázezer néprajzi tárgyból álló gyűjtemény a Szabolcs utcába, az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba, amelyet a tervek szerint tavasszal adnak át, és a raktártechnológia beszerelése után 2018 vége felé elkezdődhet a tárgyak átszállítása is.
Ezzel párhuzamosan kellene elkezdődnie a Városliget szélén az új múzeum építésének, amelyről a főigazgató szerint a napokban várható a bejelentés. Úgy fogalmazott, hogy ez szerencsés egybeesés, mert amíg költözik a gyűjtemény, azaz tulajdonképpen a múzeum háttere, addig megépülnek az új kiállítóterek, és meg lehet tervezni az új állandó kiállítást. Ezt a munkát egyébként Kemecsi Lajos beszámolója alapján már meg is kezdték, és az új koncepció szerint a múzeum magyar anyagát nem a külföldi, a világ minden tájáról származó tárgyaktól külön, hanem azokkal együtt, kontextusba helyezve mutatják majd be. A főigazgató szerint ez egyébként is általános gyakorlattá vált az olyan múzeumoknál, amelyek hasonló adottságokkal rendelkeznek.
Látogatók a Néprajzi Múzeumban a bezárás előtti utolsó napon, 2017. december 3-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
„Én abban bízom, hogy már 2019-ben átvehetjük a Városliget szélére tervezett házat, és addigra már a költözést lebonyolítjuk” – mondta Kemecsi Lajos. Hozzátette, hogy nagyon szorosan egymásra épülő feladatokról van szó, amelyeket rövid határidő alatt kell végrehajtani. A főigazgató szerint
hasonló méretű múzeumoknál a nemzetközi tapasztalat alapján legalább öt, de akár tíz évig is eltarthat a költözés és az újranyitás.
Az első tervezett állandó kiállításról például már szakmai vitát is folytattak, és Kemecsi Lajos arról beszélt, hogy ez az, amiről általában nem tud a közvélemény: évek kellenek ahhoz, hogy egy megfelelő színvonalú, új állandó kiállítás létrejöhessen az épülettől függetlenül is.
Habár saját kiállítási helyszíne nem lesz ebben a két évben a múzeumnak, a gyűjtemény egy részét továbbra is lehet majd látni. Kemecsi Lajos elmondta, hogy fontos, hogy ebben az időszakban se tűnjön el a Néprajzi Múzeum a köztudatból, ezért utaztatható kollekciókat hoztak létre, amelyeket kisebb-nagyobb időszaki kiállításokon lehet bemutatni. Illetve erősítik a múzeum virtuális jelenlétet is, amelyben a főigazgató szerint eddig is élen jártak a hazai intézmények között.
Végül arról is megkérdeztük a főigazgatót, hogy mit gondol a Párbeszéd javaslatáról, miszerint a Néprajzi Múzeumot az építés előtt álló városligeti épület helyett a Bálnába kellene költöztetni inkább. A főigazgató szerint a hasonló „ötletelések” esetében fel sem merül, hogy egy múzeumnak vannak speciális igényei. Elmondta, hogy – ahogy a Hauszmann Alajos által tervezett Kossuth téri épület – a Bálna sem múzeumi célra épült, ezért tulajdonképpen alkalmatlan is erre, míg a városligeti új Néprajzi Múzeum tervét az intézménnyel közösen, kifejezetten az ő igényeikre szabva dolgozta ki a Napur Architect Kft. „Messzemenően megfelel a korszerű, 21. századi múzeumi tevékenységnek” – mondta róla Kemecsi Lajos.
Hozzátette, hogy több lehetőség is felmerült már a múzeum elhelyezésére ötlet szinten, de ezek általában átmeneti kiállítóhelynek sem voltak alkalmasak, nemhogy a múzeum állandó otthonának.
Játszom egész életemben – foglalja össze életművét Marék Veronika, aki szerint nincs jobb játék, mint kitalálni, megírni és megrajzolni egy történetet. Ezért is választotta a mesealkotást élete hivatásának, és így született meg Boribon, Annipanni, Kippkopp és a Kockásfülű nyúl. Megalkotójuk, a József Attila-díjas író és grafikus decemberben ünnepli 80. születésnapját, ebből az alkalomból beszélgettünk vele.
„Kitűnő, kiadni” – ezt a felszólítást találta a 17 éves Marék Veronika a Móra Kiadó szerkesztőjének asztalán, amikor egy pillanatra egyedül maradt a szobában. Szégyellte magát, hogy belenézett a lektori véleménybe, amelyet a neves gyermekpszichológus, Donáth Blanka adott, de persze nagyon örült. Ez a jelentés sokat segített ugyanis abban, hogy a kiadó megjelentette első meséskönyvét, A felvágott hasú mackót, amelyet a Marék Veronika édesapja, a kiváló belgyógyász és író, Marék Antal vitte be a kiadóba.
„A kiadó vezetője nem nagyon akarta elhinni, hogy én készítettem a rajzokat, ezért leültetett a szobájában, ahol rajzolnom kellett.
Csak ezután kezdhettük meg a beszélgetéseket a megjelentetésről” – idézte fel a szerző első könyve megjelenésének körülményeit.
Marék Veronika, József Attila-díjas magyar író, grafikus Boribonnal MTI Fotó: Kallos Bea
Marék Veronika 1937. december 19-én született Budapesten. Szülei orvosok voltak, és bátyja is az orvosi pályát választotta, őt viszont kezdettől fogva a mesék, történetek vonzották, de a bábok és a színház is nagyon érdekelte.
„Érettségi után jelentkeztem az Iparművészeti Főiskolára, nem vettek fel, de apám egy magas rangú ismerőse segítségével elintézte, hogy változtassák meg ezt a döntést. Egy évig jártam a díszítőfestő szakra, utána kidobtak. Ezután néhány évig a Bábszínházban dolgoztam, de az igazgató a hatvanas évek elején megmondta, hogy soha nem leszek jó színész. Azóta kizárólag a könyvkészítéssel foglalkozom” –mondta arról, hogy hogyan lett főállású gyerekkönyvszerző.
1963-tól kezdve szabadfoglalkozású író és grafikus, és miközben sorra jelentek meg képeskönyvei, írt rádió- és bábjátékokat, tévés gyerekműsorokat (ezek közül a legnépszerűbb A Kockásfülű nyúl, amelyet Richly Zsolt rajzolt és rendezett), képregényeket, és még társasjátékokat is készített. Emellett népszerű gyerekújságoknak, a Dörmögő Dömötörnek és a Kisdobosnak is külső munkatársa volt.
Meséskönyvei közül először a Boribon-sorozat aratott sikert, azután megszületett Annipanni, Kippkopp, Laci és még nagyon sok figura. Marék Veronikának
legalább 1 millió könyvét adták el Magyarországon és világszerte,
hiszen meséit a magyar mellett német, angol, spanyol, lengyel, román, szerb, koreai és japán nyelven is kiadták. Ez utóbbi különösen nagy jelentőségre tett szert a szerző életében, hiszen Marék Veronika szinte már második hazájának tekinti Japánt, ahol 21 könyve jelent meg. A japán gyerekek és szülők körében a Laci és az oroszlán lett kiemelkedően népszerű.
Marék Veronika rajzaival MTI Fotó: Kallos Bea
Marék Veronika szerint „minden országnak megvan a maga gyermekirodalma a maga mackója”, és abban, hogy egy gyerekkönyv sikeres tud-e lenni külföldön is, döntő tényező a jó fordító megtalálása. A Laci és az oroszlán japán sikeréről például azt mondta, hogy nagy szerencséjére egy korábbi Eötvös-kollégista, Tokumaki Jaszimoto kezébe került a kézirat. „A zseniális fordító egész egyszerűen beletalált a japánok szívébe. Ez azt jelenti, hogy a japánok másért szerették a történetet, mint a magyarok, őket a társadalmi kizáródás, Laci kirekesztése a közösségből fogta meg. Ez a könyvem minden évben megjelenik Japánban, a többinél ez nem jött be” – mondta.
Arra a kérdésre, hogy vajon miért tudnak olyan sikeresek lenni a történetei, meglepő választ adott Marék Veronika.
„Amikor készítem a könyvet, nem a gyerekekre gondolok, hanem magamat próbálom kifejezni.
Boldog vagyok, ha a gyerekekkel sikerül egy húron pendülnöm. Hiszen megmaradt bennem a gyerek, ha már egy kicsit idősebb is, nyilván ezt érzik az olvasóim” – mondta.
A népszerűség persze nem feltétlenül jár együtt az anyagi megbecsüléssel ebben a szakmában sem. Marék Veronika nagyon őszintén beszélt erről is: „Évtizedekig fillérekért dolgoztam. Az állami kiadó megállapított egy elképesztően alacsony honoráriumot a szövegért, egy picit magasabbat a rajzokért, de összességében sokáig ebből nem lehetett megélni. A 2000-es évek hoztak ebben döntő változást, azóta tisztességes honoráriumokat és jogdíjakat kapok” – mondta.
2006-ban Janikovszky Éva-díjat, 2010-ben pedig József Attila-díjat kapott, viszont úgy érzi, pályatársai megbecsülését soha nem sikerült igazán kivívnia. „Ami az írók közösségét illeti, engem oda soha nem fogadtak be. Tettem kísérleteket, hogy legyenek kontaktusaim a kollégáimmal, de sajnos, a kapcsolat rossz maradt. Talán azt gondolják, hogy a gyermek- és ifjúsági irodalom műveléséhez a szerényebb tehetség is megteszi. Persze, az is lehetséges, hogy szeretnek, de ezt nagyon gondosan titkolják…” – mondta a szerző, aki még most is új könyveken dolgozik.
Összevérezték már a falat is a bejáratnál, a ruhatárnál, a pénztárnál szintén vérfoltok, hogy a vécéről már ne is beszéljek. Engedj be! címmel kultuszfilmből készült vámpírhistóriát adnak Pálfi György első színházi rendezésében, az MSZMP volt étkezdéjében, ahol belügyesek, ÁVH-sok is szép számmal megfordultak, az Újpest Rakparton, a mára Zsilip névre keresztelt helyen, ami jelenleg építési terület. Amúgy majd zsidó kulturális központ lesz belőle.
Fotó: Csákvári Péter
Rémisztően kezdődik az előadás, jön Sörös Sándor megszemélyesítésében, egy riasztó külsejű, vérvörös palástú, idős ember, a szájára, orrára tapasztva valamit, elkábít egy srácot. Nyugodtan, rutinos mozdulattal, a lábánál hozzákötözve egy csörlőhöz, fejjel lefelé fölhúzza, majd elvágja a torkát. A vérét pedig magabiztos szakértelemmel belecsorgatja egy műanyag kannába. Nyilván vámpírnak szolgál majd táplálékul. Hamarosan kiderül, hogy tinédzser lány a vámpír. A kétes külsejű pasas a társa, tán egykori szeretője, esetleg kicsit apapótléka és táplálékbeszerzője. Szőke Abigél az ifjú, mégis már régóta létező, élőhalott, aki tudja magáról, hogy lényegében nincs neme, erőteljes kisebbségben van, ezért kirekesztve érzi magát. És rátalál a Kozma Ákos játszotta, magát szintén kirekesztve érző fiúra, akivel nem törődnek a szülei, kicsesznek vele az osztálytársai, még rendszeresen meg is verik. A két kitaszított egymásra lel. John Ajvide Lindqvist novellája, Tomas Alfredson
Fotó: Csákvári Péter
csaknem tíz évvel ezelőtti kultuszfilmje nyomán, Jack Thorne készítette a színpadi adaptációt. Pálfi György, akit például a Taxidermia, a Hukkle című filmjeiből ismerhetünk, pedig építési területre alkalmazta a darabot. A szürkén lepusztult, dermesztően hideg falak jól jelzik a siváran monoton közeget, amit a fiatalok fullasztónak éreznek. Törőcsik Ambrus díszlettervező intenciói szerint nylonnal betakart malteros kupacok garmadáját látjuk a háttérben, de ezek határolják be annak a térnek is a jelentős részét, ahol ülünk. Olyan nylon ez, amivel a kitört ablakok üvegét is pótolni szokták. Ezek mögött most lidérces, fenyegető árnyak jelennek meg, sokszor szinte körbefogva bennünket.
Fotó: Csákvári Péter
De olyan nagyon nem rettenünk meg, mert olykor inkább paródiába csap át a játék, máskor viszont nagyon is realisták az események, a két ifjú szerelmes mindenképpen nagyon is reálisnak tűnik, a többiek inkább karikaturisztikusak, leginkább a Quintus Konrád által játszott, ostobán narcisztikus fő rendőr. A Molnár Csaba megformálta cukorkaárus úgy néz ki, mint egy rikító tollú kakadu és egy pávián keveréke, Müller Kati egyik markáns jelmezében. Miközben a Szabó Simon tornatanárában is van valami gépies, benne mintha lenne némi megértő humánum is. Szávai Viktória anya figurája maga a megtestesült fásultság. Vasvári Csaba apaként annyira távol, külföldön van, hogy már csak filmen, falra kivetítve, látjuk.
Fotó: Csákvári Péter
Ez olyan rideg világ, hogy a két fiatal egymásba kapaszkodik. Ők feltétlen elfogadják egymást. És az ártatlan srác mindinkább tolódik a bűn felé, fokozatosan átveszi az öregúr szerepét, akit a vámpírlány nem minden ok nélkül kinyiffant. A darab lényegében a bűnössé válás folyamata, és a bűnhődés elmaradásáról is regél, mert ez a közeg olyan, amiben minden következmény nélkül bármi megtehető. Szőke Abigél sérült gyereklány és veszélyes nőstény egyszerre. Kiszolgáltatott és ádázul támadó. Egészen remek alakítás. Néha a párbeszédek leülnek, nem elég erőteljesek, de vannak váratlan történések, akciófilmbe illő jelenetek, és van izgalmas vizualitás, meg kiváló térkihasználás egy fölöttébb érdekes térben. A Magács László vezette Trip, ami az előadást létrehozta, mindig a darabhoz illő teret keres majd a produkcióinak, amiket egyhuzamban, meghatározott ideig, az Engedj be! esetében december végéig, játszik. Ha messze is van a tökéletestől, de merészen fantáziadús vállalkozás, érdemes a figyelemre.
Feje tetejére állítja a világot Szűcs Édua, akinek most jelent meg hatodik kötete, Karikatúrák 6 címmel, magánkiadásban. Van benne egy Az én arc-poétikám című rajz, ami a hitvallásának is tekinthető. Bús képű bohócok bandukolnak rajta, riasztóan szabályos libasorban. Az egyik közülük viszont mosolygós ábrázattal kézen áll, hatalmas, kunkori cipői az égnek merednek. Vagyis nem halad a többiekkel, kilóg a sorból, önálló egyéniség, tótágast állva szemléli a világot. Ezt teszi Szűcs Édua is. Megmutatja, mennyire feje tetejére állt a világ, és az ember hogyan próbál ellavírozni benne.
Ha egyáltalán sikerül ellavírozni. Hiszen vannak olyan groteszkbe forduló rajzok, amiken az embernek nyilvánvalóan annyi. Például amikor egy toronyugró, gyönyörű tökéletességgel, szépen hajlítva a testét, rugaszkodik el, a pontozók is nagy figyelemmel nézik, tollal, papírral a kezükben, minden bizonnyal remek értékelésre lehet számítani. Csak éppen a medencében nincs víz. Az a karikatúra aláírása, hogy Majdnem tökéletes. Hát igen, csak, ha ez a fickó a medence aljára esik, garantáltan kinyiffan. Ha úgy tetszik, nem veszünk tudomást a környezetünkről, csak megyünk a saját fejünk után, ami aztán betörik rendesen, és jól megnézhetjük magunkat, ha egyáltalán tudunk még nézni.
De számtalan értelmezés lehetséges, mert Szűcs rajzai nem kötődnek napi aktualitásokhoz, politikához, konkrét személyekhez, általános létkérdésekről regélnek, filozófiai tartalmakat hordoznak. Lehet rajtuk töprengeni, az is elképzelhető, hogy másodszorra mást mondanak, mint első ránézésre. Néhány vonal, és előttünk egy gyakran drámai szituáció. Nincs cizellálás, barokkos díszítés, sokszor háttér sincs, ütős az a pár vonal önmagában is. Gyakori a fekete humor. Mondjuk, amikor az égő háza előtt pizsamás alak áll, néhány kimenekített tárggyal, és a megszeppent kutyájával, ha már úgyis ég a tűz, azzal gyújtja meg a cigarettáját. A kép aláírása pedig az, hogy Egy füst alatt, ez vérbeli abszurd, kesernyés fekete humor.
Szűcsnek anyanyelve az abszurd, ezzel ábrázolja a mind képtelenebbé váló világot, amiben végletekig kiszolgáltatottá válik az ember. Olyan rajza is van, amin a meredek sziklacsúcson, amiről nyilvánvalóan lehetetlenség lemászni, álldogál egy pasas, fene nagy magasságban, a felhők felett. Az aláírás, hogy Útkeresés. És evidensen nincs semerre tovább. Ez feltehetően nem véletlenül került egy oldalpárra azzal a rajzzal, amiben a víz nélküli akváriumban egy hal mereven bámulja a közvetlen közelében lévő vízzel teli akváriumot. Nem kenguru, hogy át tudjon oda ugrani, tehát neki hamarosan befellegzett. A rajz aláírása, hogy Remek kilátás. Elég gyakran érezhetjük ezt mi is, hogy ott van előttünk a mézesmadzag, és lehet, hogy más igen, de mi garantáltan nem juthatunk hozzá, netán még akkor sem, ha ebbe beledöglünk. Szűcs meglehetősen kemény, ha kell. A címlapon olyan karikatúra látható, amin pöttömnyi muksi mérgesen dobál kis kövekkel egy hatalmas pasast, aki fölényesen rámosolyog, hatalmas követ tartva a kezében, amit bármikor könnyedén ráejthet a mitugrász ipsére, ezzel szempillantás alatt szétlapítva őt. Egyik fő témaként jelenik meg a kiszolgáltatottság, az eldurvult hatalom.
A festőművész szülőktől származó Szűcs csak negyvenéves kora előtt kezdett festeni. Ezekből a munkáiból is ízelítőt kapunk a szép kiállítású kötetben. A fajsúlyos közlendő mellett, a karikatúrái között is előfordulnak inkább csak játékosak, a festményei jelentős része viszont kimondottan ilyen. Amikor hosszúkás kutyán áll egy másik, és azt írja alá, hogy Egykutya, akkor ez kedves, mosolyt fakasztó, csakúgy mint a valószínűtlenül kövér nő figurája, aki jóformán úszik a fellegek fölött, tortaszelettel a kezében, és szövegnek az kerül alá, hogy, a Levegőtől is hízom.
A már több földrészen is kiállított Szűcs frappáns és lényegre törő. Pontosan tudja mekkora fullánkkal és hová akar szúrni. Ezért is talál általában telibe.
Nyolcvanéves lett a világ egyik leghíresebb filmrendezője, Sir Ridley Scott, akinek olyan kultfilmeket köszönhetünk, mint a Szárnyas fejvadász és a Thelma és Louis, illetve olyan kasszasikereket, mint A nyolcadik utas: a Halál vagy a Gladiátor. A brit rendező még most is hihetetlenül aktív, sőt, mostanában ontja igazán a filmeket: idén jött ki az Alien: Covenant, producerként dolgozott a Szárnyas fejvadász új részén, és rendezőként is több filmje van a megvalósítás különböző fázisaiban.
Erős női karakterek és különleges (látvány)világok – ezekkel a jelzőkkel szokták leírni Ridley Scott filmjeit, aki az 1979-es A nyolcadik utas: a Halállal robbant be a filmes köztudatba. Mármint Hollywoodban, mert első filmje (előtte tévésorozatokat rendezett), az 1977-es a Párbajhősök című, Napóleon korában játszódó dráma az Arany Pálmáért is versenyzett Cannes-ban, de végül csak a legjobb első filmnek járó díjat kapta meg.
Ridley Scott egyébként viszonylag későn kezdett filmezni:
a Párbajhősök megjelenésének idején már 40 éves volt.
Ez a film nem vált igazán ismertté, de már jól mutatja Ridley Scott alkotásainak egyik fő csapásirányát, a történelmi filmekét. A következő filmje is kosztümös lett volna, de a Csillagok háborúja elsöprő sikere meggyőzte arról, hogy érdemes a látványos sci-fik felé nyitni. Elfogadta a felkérést a horrort és a tudományos-fantasztikus filmek világát ötvöző A nyolcadik utas: a Halál (Alien) megrendezésére – habár nem ő volt az első számú jelölt – és, miután a stúdió egy merész húzással úgy döntött, hogy a főszereplő, Ripley hadnagy nő lesz, Ridley Scott feledhetetlen hősnőt csinált Sigourney Weaver-ből. A film pedig, amivel beszámolója szerint csak halálra akarta ijeszteni az emberek, sokkal összetettebb lett ennél, nem véletlen, hogy egy egész franchise nőtt ki belőle. De a többi Alien-filmnek már nem Ridley Scott lett a rendezője, ő csak a történet – egyébként elég vegyes fogadtatást kapó – előzményfilmjeivel tért vissza ebbe a világba a 2010-es években.
Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halál forgatásán. Forrás: Facebook
A nyolcadik utas: a Halált nem sokkal később egy másik legendás sci-fi, a Szárnyas fejvadász követte, amely azonban nem lett egyből sikeres. A Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című disztópiájából, Harrison Ford főszereplésével készül film csalódást keltően szerepelt a mozikban 1982-ben, és a kritikusok is a földbe gyalulták – saját bevallása szerint a rendező azóta sem olvas kritikákat – de
ma már a valaha készített legfontosabb sci-fik között tartják számon.
A 90-es évekből a Geena Davies (Thelma) és Susan Sarandon (Louise) főszereplésével készült, különböző műfajokat ötvöző Thelma és Louise-t érdemes kiemelni, amely új oldaláról mutatta be Ridley Scottot. A road movie alapon felépülő filmnek Scott eredetileg csak a producere lett volna, de nem talált megfelelő rendezőt, így végül ő csinálta meg. A Thelma és Louise pedig egyszerre lett vicces és megrázó, emellett elgondolkodtató, ráadásul addig kifejezetten férfias filmekre jellemző motívumokat rendelt a női karakterekhez, amiért a feministák megbecsülését is elnyerte (illetve a nézőkét és a kritikusokét is).
De korántsem lehet azt mondani, hogy Ridley Scott nem tudott hibázni: minden ünnepelt filmjére jutott több felejthető – és ez későbbi életművére is igaznak bizonyult. A következő nagy dobása a Russel Crowe főszereplésével készült Gladiátor lett 2000-ben, amely öt Oscart nyert, köztük a legjobb filmnek járó díjat. Ezután Scott megrendezte A bárányok hallgatnak folytatásaként elkészült Hannibalt Anthony Hopkinsszal, A Sólyom végveszélyben című háborús filmet, a Hazugságok hálója című akcióthrillert, és még hosszasan lehetne sorolni a 2000-es évek alkotásait. A következő évtized azután ismét a sci-fiké lett: jöttek az új Alien-filmek, majd a Mentőexpedíció.
Jelenetfotó a Mentőexoedícióból. Forrás: interCom
Ridley Scott egyébként producerként is hihetetlenül aktív: még 1968-ban hozta létre öccsével, Tony Scottal a Ridley Scott Associates nevű reklám- és filmprodukciós céget, 1995-ben pedig szintén testvérével megalapította a Scott Free Productions-t. Öccse, aki szintén rendezett is, például az 1986-os Top Gunt, 2012-ben öngyilkos lett, és ezután Ridley Scott mintha még jobban belevetette volna magát a munkába.
2015-ben készült el a Mentőexpedíció, amelyet a kritikai és közönségsiker mellett
azért is érdemes kiemelni, mert nagyrészt Magyarországon forgatták.
A Matt Damon főszereplésével készült filmben számos magyar szakember dolgozott, akiket teljesen levett a lábáról a rendező munkamódszere. A beszámolók szerint Ridley Scott elképesztően gyorsan forgat, és míg mások folyamatos csúszásban vannak a nap végén, ő inkább már előre dolgozik. A munkatempóját nehezen lehet győzni, ráadásul szeret improvizálni, így mindenre és az ellenkezőjére is fel kellett készülnie mellette a stábnak.
Határozottsága miatt ez viszont nem megy a hatékonyság rovására, és Hollywoodban is erről híres. Általában nagy költségvetésű produkciókat készít, de sem a rendelkezésre álló időt, sem a pénzkeretet nem szokta túllépni. Tavaly ismét egy rá jellemző, nagyszabású produkcióval tért visszatért Magyarországra, a Szárnyas fejvadász 2049 producereként és alkotótársaként, de a rendezést ezúttal fiatalabb kollégájára, Denis Villeneuve-re bízta.
Denis Villeneuve, Ridley Scott, Harrison Ford és Ryan Gosling a Szárnyas fejvadász 2049 forgatásán
Ridley Scottot 2003-ban lovaggá ütötték szülőhazájában, de érdekes módon a legrangosabb szakmai díjak eddig elkerülték. A fontos filmesek, akik még soha nem kaptak Oscart témájú összeállításoknak állandó szereplője, hiszen eddig háromszor jelölték rendezői Oscarra (először 1991-ben a Thelma és Louise-ért), és ugyancsak háromszor ennek brit megfelelőjére, a BAFTA-ra, de eddig csak a brit filmakadémiától és „csak” életműdíjat kapott. Golden Globe-ot is három jelölés után, 2016-ban nyert a Mentőexpedícióért, amely a zenés filmeknek és vígjátékoknak fenntartott kategóriában lett a legjobb film – pedig egyik műfajba sem sorolható. Az Oscarért legutóbb szintén a Mentőexpedícióval, producereként volt versenyben Ridley Scott, hiszen a sci-fit a legjobb film díjára jelölték, de általános meglepetésre rendezőként akkor nem kapott jelölést.
Legújabb rendezése,
A világ összes pénze kapcsán viszont ismét Oscar-esélyekről írtak a szaklapok,
habár még be sem mutatták a filmet. Ugyanis hiába volt közönség- és kritikai siker a Mentőexpedíció, nem volt igazán esélyes a fontos kategóriákban Oscart nyerni, Ridley Scott megkerülhetetlen sci-fijei, mint az Alien és a Szárnyas fejvadász pedig még csak jelölésig sem jutottak annak idején. A világ összes pénze című emberrablós dráma viszont már műfajából adódóan is jobb eséllyel indult volna az amerikai filmakadémia szavazóinál, bemutatását pedig a díjszezon kezdetére időzítették.
A film egyik főszereplője, Kevin Spacey zaklatási botránya viszont nagyon nehéz helyzetbe hozta az alkotókat, ráadásul a bemutatás előtti utolsó pillanatokban. Ridley Scott merész döntéssel igyekezett megmenteni a filmet: habár már befejeződött a forgatás, lecserélte Spacey-t idősebb kollégájára, Christopher Plummerre, és pótforgatásokat rendelt el, hogy tartani lehessen a decemberi 22-i bemutatót. Ez természetesen több millió dolláros pluszköltséggel, és hatalmas rizikóval jár, de legalább nem kell az egész filmet sutba dobni a Spacey ellen egyre szaporodó vádak miatt. Kérdés, hogy ezzel a zűrzavaros háttérrel lesz-e még esélye a produkciónak a Oscar, illetve más fontos filmes díjakról szavazóknál.
De Oscar ide vagy oda, Ridley Scott megkerülhetetlen és nagy hatású rendező, aki még most is rengeteget dolgozik, és legszívesebben még ennél is több filmet készítene.
„Az őrületbe kerget, hogy egy színész négy filmet is megcsinálhat egy évben, én pedig nem”
– mondta legutóbbi interjújában, 79 évesen a Guardiannek.
A tervek szerint 2019-ben érkezik a következő Alien-prequel, de az angliai csatát is megfilmesítené Ridley Scott, producerként pedig tévésorozatok is szerepelnek a naptárában az elkövetkezendő évekre.
A Music Hungary Konferencia idei rendezvényén fogalmazódott meg az igény egy olyan érdekképviseleti szövetség létrehozására, mely az iparág szerteágazó területeinek kérdéseit, felvetéseit fogalmazza meg a döntéshozók felé. November 30-án az alapító okirat aláírásával életre kelt a zeneipar szereplőinek széles körét magába foglaló és azok érdekeit a döntéshozók felé képviselő Music Hungary Szövetség.
„Célunk, hogy ezzel a populáris zenei élet szereplőinek, a teljes iparágnak a szava jobban érvényesüljön, hogy valóban a teljes szakma által támogatott és professzionális módon kidolgozott elemzések, javaslatok, tervek kerüljenek az asztalra” – fogalmazták meg az idei konferencia résztvevői.
Ennek nyomán tizenöt alapító életre hívta a Music Hungary Szövetséget, melynek céljai között szerepel a magyar zene részarányának növelése a hazai piacon, a Nemzeti Kulturális Alap könnyűzenei támogatása fenntarthatóságának biztosítása, az iparági szereplők szerepének növelése a támogatási programok végrehajtásában és a hazai zenészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítása.
Szintén a célok közt fogalmazták meg
a szerzők, előadók és kiadók internetes felhasználásokból származó bevételeinek növelését, a koncertbelépők, jegyek áfájának csökkentését,
illetve a társasági adóról szóló törvényben szabályozott „kedvezményezett célok” kiterjesztését.
A Szövetség a célok elérésének érdekében ellátja a hazai zeneipar szakmai képviseletét az egyes közigazgatási szervek, valamint a közönség irányában. A közös szervezet feladatának tekinti a szakmai képviselet ellátását a területet érintő valamennyi európai uniós, vagy hazai jogalkotással kapcsolatos kérdésben is.
Az alapító okiratban megfogalmazott célok között szerepel még – többek között – a magyar zenei exportiroda indításának elősegítése, a hazai zeneipar külföldi szerepvállalásának támogatása céljából és szakmai együttműködésre törekvés a filmiparral. Az alapító okirat aláírásával egyidőben, az alapítók felkérték a szakmát a különböző területeket képviselő szakosztályok megalakítására.
17 országban, 16 millió néző látta a 24 Queen slágert darabbá öltő We Will Rock You című musicalt. Nem az ősbemutatót kellett másolni Budapesten, a Bok Csarnokban, vagyis a volt Syma Csarnokban, hanem Cornelius Baltus új rendezésben, Túri Lajos Péter koreográfiájával, Kentaur markánsan fantáziadús, vagány látványvilágával élvezhetjük a produkciót.
Sejtettem, hogy bombasztikus buli lesz, és nem is feltétlenül a Queen dalok miatt. Azokat elő lehet vacakul, silányul, kevés hanggal, csapnivaló zenekarral is adni. Furcsa módon a Vámpírok bálja volt a garancia. És, hogy a derék vérszívóknak mi a fene közük is van a Queenhez? Hát annyi, hogy azt is az úgynevezett PS. Produkció, Póka Balázs operaénekes és felesége, Simon Edit producer vállalkozása mutatta be, már mint Polanski nagy sikerű filmjének színpadi változatát, aminek külhoni rendezését áttelepítették hozzánk.
Fotó: Sárközy Marianna
No, jó, a mester csak három napot töltött itt, magyar színészekkel az első asszisztense, a jobbkeze, Cornelius Baltus állította színre a produkciót. Kemény válogatás volt, bizony sok neves művész kipotyogott rajta, némi felháborodást is keltve. És feltűntek teljesen névtelenek, akik pontosan megfeleltek a megkapott szerep elvárásainak. Van, akinek azóta lett neve, és van aki névtelen maradt, de az eredmény mindent igazolt, elsöprő erejű produkció született, ritkaságszámba menő profizmussal, és olyan látványvilággal, hogy azt aztán a bécsi felújításra szinte egy az egyben át is vették, és azóta már több országban is abszolút bevált. Láttam ezt a bécsi premiert, és tanúsíthatom, hogy az ottani szuper színpadtechnika dacára, nem volt jelentős eltérés a látványban, annak ellenére nem, hogy ami ott gombnyomásra ment, az a Magyar Színházban kemény kézi erővel, jobbára díszlettologatással. Mindenki bámult, hogy abból a lepukkant színpadtechnikából ez csodával határos módon, valahogyan csak kihozható. Aki mindezt kihozta belőle, az nem volt más, mint Kentaur, azaz Erkel László. És aztán ugyanez a team még a Sakk című musicalt is bemutatta, hasonló színvonalon.
Fotó: Sárközy Marianna
Emiatt bíztam bennük oly nagyon, ezúttal is. És mindent összevetve nem csalódtam, bár van egy meglehetősen komoly hasfájásom, és az maga a darab. Ilyen zagyvalékkal, hogy próbáljak a lehető legfinomabban fogalmazni, régóta nem találkoztam. A történet a távoli jövőben, a 24. század elején, az iPlanet nevű bolygón játszódik, amelyet egykor Földnek hívtak. A globalizáció mindent behálóz. Az egész világot a GaGa konszern, a Globalsoft uralja, élén a kegyetlen Killer Queen-nel és segítőjével, a titkosrendőrség vezetőjével: Khashoggi parancsnokkal. Kár a sztorit ennél részletesebben ismertetni, mert nehezen tudom elképzelni, hogy létezik olyan ember, akiben mély nyomot hagy. Én leginkább annyira emlékszem belőle, hogy felment tőle az agyvizem dühömben. Persze van benne fő gonosz, akivel meg kell küzdeni, mert ez minden futurisztikus história alapja, meg naná, hogy középpontba kerülnek ifjú szerelmesek, mert nélkülük egy tapodtat sem, meg amúgy is a Queen számainak nagy része azért a szerelemről regél. És a bugyuta történetecske, ami nélkül speciel én nagyon meglennék, végül is, azt a célt szolgálja, hogy eljussunk az egyik daltól a másikig. Amikor pedig már eljutunk, nincs semmi baj, sőt akkor magas fokú, és mind magasabb fokra hágó élvezet van. A nóták és előadóik igencsak „bepörgetik” a szép számú publikumot. Forróvá válik a hangulat az amúgy is jól fűtött helyiségben. Mondhatni őrület, téboly lesz a köbön. Nincs olyan a produkcióban, aki vacakul énekel. Olyan egyébként akad, aki haloványan játszik, de hát, ha alig van mit, akkor ugyebár nehéz a dolga. De mindenkiben van tűz, láz, szenvedély, odaadás, nagyfokú akarás, hevület, ami egy rockbulihoz kell.
Fotó: Sárközy Marianna
Cornelius Baltus remekül összefog mindent. Túri Lajos Péter koreográfusként alaposan megmozgatja a színészeket és a tánckart egyaránt. Kentaur parádés jelmezeket tervezett, ezer színűek, elképesztő formájúak, imponálóan vagányak, némelyiknek önálló humora van, szerethetők, megjegyezhetők, egyenesen imádnivalók. A fődíszletelem egy háztetőszerű építmény, ami egyszerre otthonosságot, meg némi kivetettséget is jelez, a fémes szerkezet, amin a szereplők föl-le flangálnak, vagy éppen ugrálnak, táncolnak rajta, a jövő világának ridegségét hivatott valószínűleg megmutatni.
Fotó: Sárközy Marianna
Mély részvétem Ben Elton szövegkönyve fordítójának, Várkonyi Zoltánnak, azt nem tudom eldönteni, hogy rontott, vagy javított-e a helyzeten. A végeredményből kiindulva, azt pedig végképp nem tudom megsaccolni sem, hogy Farkas Niki dramaturg mit is csinálhatott. Miklós Tibor magyar dalszövegei viszont annyira remekek, hogy akár elmondható róluk, klasszikussá nemesedtek. Többszörösen leveszem a kalapom a zenekar előtt, csúcsteljesítmény amit nyújtanak. A nevüket sajnos nem tünteti fel az amúgy is csak telefonálással beszerezhető színlap. Az végképp nem szerencsés, hogy bár kettős a szereposztás, a helyszínen sehol nem tüntetik fel, melyiket látjuk. Kár szépséghibákat ejteni egy ilyen imponálóan grandiózus energiákkal és hozzáértéssel készült produkción, ezért kár néhány hangosítási hibáért, recsegésért, ropogásért is. Ez betudható annak, hogy a sportcsarnokban feltehetően közel sem lehetett annyit próbálni, mint egy színházban. Lehet, hogy a második előadáson ez már nem is volt gond.
Fotó: Sárközy Marianna
A szereplők bedobnak apait-anyait. Scheich Dávid és Török Anna a küzdő, úton lévő, szerelmes pár, jókat énekelnek és jókat csókolóznak. Egyházi Géza, aki mind a mai napig a Vámpírok báljában is főgonoszként mutatkozik, sikeresen megőrizte ezt a pozícióját ezúttal is. Végh Péter öreg, zsémbelődő rockerként nyíltszíni tapsot arat a humorával. Sári Éva, Siklósi Balázs, Veres Mónika Nika, Pethő Dorottya, a tánckarral egyetemben, egyaránt kitesznek magukért, sikerrel kerekednek felül a darabon, győzedelmeskednek a Queen számai és az előadók.
Meg is van az eredmény, méltán hosszú ovációval, sőt sokan az ünneplés magas fokával, álló tapssal köszönik meg a produkciót, ami repertoáron marad a Bok Csarnokban.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.