Kultúra

A kamaszkor ellentmondásai

Két egymásba kapaszkodó tinilány bámulja a kamaszokról szóló, Golden Boundaries című fotókiállítást a Capa Központban. Közben gyakran jelentőségteljesen egymásra néznek, majd vissza-visszapillantanak a képekre. Magukkal szembesülnek. Én meg velük. És tán szintén magammal is.

Jörg Brüggemann: 80-as évek thrash metal rajongó | 80s Thrash Metal Fan (Metalheads), 2010

Több termen keresztül kamaszok bámulnak rám vissza a képekről, sehol egy árva felnőtt. Szülő, nagyszülő, rokon, tanár, miegymás, teljesen „kiiktatva”. Ez a korosztály végül is, elég jól elvan önmagában. Vagy sem. De mindenképpen igyekszik egymásba kapaszkodni. Együtt bandázni, koncertre járni, sajátos ruha- és hajviseletet kialakítani. Hogy aztán ez a nagy elkülönülés nem feltétlen túl egyéni, az más kérdés. A zenei és öltözködési divatok, tetoválások, bármennyire is, hű, de extravagánsnak látszanak, akár végig söpörnek a világon, tehát végső soron legalább annyira uniformizáltak, mint amitől meg akarják különböztetni magukat.

Barakonyi Szabolcs: Tébánya, 2006-2007

Na ja,

a kamaszkornak éppen az egyik legnagyobb dilemmája, hogy ebben az átmeneti korban, a gyerekből milyen felnőtt, milyen egyéniség formálódik.

Lesz-e belőle igazi személyiség, vagy minden különcködés, annak hitt gesztus dacára, abszolút beáll a sorba, és tucatemberré, „a szürkék hegedűsévé” válik, ahogy majd látunk is egyenruhába beöltözött megszeppenteket.

Gáldi Vinkó Andi: Lilla (Maybe You Will, Maybe You Won’t), 2017

Belódult a fantáziám ezen az Oltai Kata és asszisztense, Pupli Dorottya által rendezett impozáns tárlaton. Némelyik felvételt hosszabb ideig is bámultam, és magamban találgatni kezdtem, hogy vajon milyen is lehet az, akit nézek, és milyen felnőtt válhat belőle? Emberismereti kvíz, magánszorgalomból. Szemeztem például egy felénk fordulva fekvő lánnyal, aki tenyerébe támasztja az arcát, de úgy, hogy a hüvelykujját csaknem csecsemőmódjára bekapja, mintha cumizna. Ugyanakkor nagyon is éretten bánatos, sőt töprengő az arca, mint aki már tudja, hogy az élet egyáltalán nem fenékig tejfel, és mint aki már meg is ütötte a bokáját rendesen. Kicsesztek vele, netán elhagyták, és hát ezt nem igazán képes feldolgozni, de fölöttébb a lelkére veszi.

Olyan ez a lány, mint egy sajgó seb.

Hang nélkül, zárt szájjal is segítségért kiállt, de nem biztos, hogy eltűrné a segédkezet. Mint partra vetett magányos hal, fekszik és fekszik, és ki tudja, mikor kel fel. Egy társa fürdőkádban, meztelenül, csaknem ellepve vízzel, szétterpesztett lábbal, csukott szemmel hever. Annyira sápadt, olyan elalélt, hogy megfordulhat a fejünkben, él -e egyáltalán? De nyilván csak magába fordult, netán lement alfába, vagy éppen próbálja feldolgozni a számára feldolgozhatatlant, igyekszik elernyedni, kizárni a külvilágot, valamit tisztázni a kobakjában. Nem tudjuk, jut-e valamire vagy még mélyebbre merül a vízben és a kétségbeesésben.

David Meskhi: Ha nem köt a föld | When the Earth Seems to Be Light, 2007-2017

Van, aki, szégyen ide, szégyen oda, a tanácstalanságában, a szó szoros értelmében, a két ujját szopja. Más, mint csaknem egy édenkertben, élvezettel hever el egy túlzottan is gondosan nyírt parkban. És akad, aki már-már szinte sztárnak mutatkozik. Egy srác gondosan megvilágítva, láthatóan műtermi körülmények között, félmeztelenül a könyökére támaszkodva, azúrkék háttér előtt, arányosan mutatós testtel, divatos frizurával, némiképp olyan pózzal, és csaknem olyan nézéssel, de sokkal üresebb tekintettel, mint Rodin A gondolkodó című remekmívű szobra, mutogatja magát. Csupa ellentmondásnak tűnik ez a fiú, akiben láthatóan jócskán vannak narcisztikus vonások. Tán a jövő celebje?

Alexandre Haefeli: Férfitársaság | The Company of Men, 2015

Sokkal természetesebbek, vaskosabbak nála a fiatalkorúak börtönének ifjai, akik az ebédlőben szanaszét heverő poharak, tányérok, ételmaradékok és szemét közepette, lezserül papucsban, éppen valami ramazurit csapnak, kitörő harsánysággal, széles jókedvvel, többen egy rakásban összeölelkezve, de mégis megviselt arcvonásokkal. Érződik, hogy

a kitörő jókedv mögött hepehupás élettörténetek, sok szenvedés és akár bűn lappang.

Sokatmondóak, kifejezőek a képek, bőven van min elmélázni. A tárlat vége felé már kicsit kóválygok is, mint aki némiképp elteltem az élménnyel. Már nem akarok még újabb és újabb fotókat látni. Tán vissza kell jönnöm, hogy az utoljára maradt képeket is feldolgozzam magamban.

Slava Mogutin: Ilya, Zenit sapka | Ilya, Zenit hat (Elveszett fiúk | Lost boys), 2001

De hát a tárlat zárásáig, március 18-ig, még csak lesz idő ismét végig mustrálni Barakonyi Szabolcs, Jörg Brüggemann, Sian Davey, Fryd Frydendahl, Gáldi Vinkó Andrea, Anna Grezelewska, Alexandre Haefeli, Halász Dániel, Koleszár Adél, Zuza Krajewska, David Meskhi, Slava Mogutin, Derek Ridgers és Tóth Márton Emil igencsak figyelemreméltó munkáit.

Nem találunk szavakat – 2.

0

Esterházy Pétertől vettük a címet. Nem találunk szavakat – ez az író Termelési-regény című könyvének első mondata. Mindnyájan sok jó könyvet ismerünk, s bár a legtöbbjüket régen olvastuk, ám a jellegzetes mondatokra többnyire emlékszünk. Vagy nem emlékszünk, de jó felidézni a régi olvasmányokat, újból átélni, ha csak egy mondat erejéig is, az olvasott történeteket.

Játékra invitáljuk az olvasót: ismert – magyar és nem magyar – regények első mondatait olvashatják az alábbiakban. Próbálják meg kitalálni, melyik mondat, melyik regény kezdőmondata.

Ha nem sikerül, segítünk. És talán az ünnepek alatt, vagy a két ünnep között, még arra is jut idő, hogy valamelyik egykori kedvencünket újból elolvassuk. Jó szórakozást az első mondatokhoz!

Mint kisgyermek, mikor is hallottam először a pisztrángfogásról? És kitől is? Nyilván valamelyik mostohaapámtól.

1942 nyara.

A vén piás a pisztrángfogásról mesélt. Amikor egyáltalán beszélni tudott, úgy írta le a pisztrángot, mintha valami értékes, intelligens fém lenne.

MEGFEJTÉS ITT

Akkor délután még nem sejtettem, hogy a föld néhány kurta napon belül újabb sírgödörré válik. Kár, hogy nem kaphattam el a golyót a levegőben.

November elején az utca még sötét volt, s habár az éjszaka véget ért, a fűszeres meglepetten érezte, hogy metsző szél fúj. Az arcába vágta a kötényét, amikor lehajolt a járda szélén álló két tejesládáért.

MEGFEJTÉS ITT

Lesser felébred, meglátja magát árva tükrében: be kell fejeznie a regényét. Télvíz idején is orrába csapott az eleven föld szaga. A távolban egy hajó panaszos kürtje, most fut ki a kikötőből. Ó, ha én is elmehetnék vele.

MEGFEJTÉS ITT

Hát ha tényleg kíváncsi vagy rá, először biztos azt szeretnéd tudni, hogy hol születtem, meg hogy milyen volt az én egész tetű gyerekkorom, meg hogy mik voltak a szüleim, mielőtt beszereztek engem, meg minden, szóval hogy egy ilyen Copperfield Dávid-féle marhaságot adjak le, de ehhez nincs kedvem. Először is unom ezt a témát, másodszor a szüleimet sorba megütné a gutman, ha nagyon mélyre találnék túrni a dologban. Az ilyesmire rém érzékiek, főleg az apám. Rendesek is, meg minden, nem mondom, de rém érzékiek.

MEGFEJTÉS ITT

Mr. Jones, a Major gazdája, bezárta éjszakára a tyúkólakat, de már olyan részeg volt, hogy a szellőzőlyukakat nem jutott eszébe elzárni. Lámpájának táncoló fénykörében végigtántorgott az udvaron, a hátsó ajtónál lerúgta csizmáját, a mosogatókonyhában a hordóból csapolt magának még egy pohár sört, aztán elindult az ágy felé, ahol Mrs. Jones már javában horkolt.

MEGFEJTÉS ITT

A rozsdamarta, tövükből meglazult rózsák, a függők és cifra akantuszlevelek hosszan csörömpöltek, ha kinyitották vagy becsukták a nehezen nyíló és nehezen záródó monumentális vaskaput. A kusza, olajozatlan hangok áthatoltak a csendes kerten, s ernyedten verődtek vissza a stukkóval borított, földszintes villa faláról.

MEGFEJTÉS ITT

Kérvény

Tisztelt Igazgatóság!

Hivatkozással alulírott igényjogelismerési kérelmének elbírálásával kapcsolatos nagyrabecsült megkeresésünkre (Iktatószám: 1909-70, ügyintéző: Szalkainé), az Igénybejelentő lapot a Kiegészítő Nyilatkozattal csatoltan, ezennel visszaküldöm.

MEGFEJTÉS ITT

Mátraszentanna kicsi hegyi község. Csatornázása nincs. Ahhoz, hogy valakinek vízöblítéses árnyékszéke legyen, külön kútszivattyút kell felszerelnie. Ilyet azonban csak Cipriani professzor, a község egyetlen villatulajdonosa mondhatott a magáénak. A többiek álmodni se mertek róla.

Tóték se. Tótéknak, mint a többi kisembereknek, csak budijuk volt.

MEGFEJTÉS ITT

A két őr éppen eléri a falu utolsó házát, amikor, távolabbról, az országút felől lövések hallatszanak, s talán kiáltások is. Legalábbis Jichak tisztán emlékszik rá, hogy ezt kiáltották: „Menekülj…végünk van…” Jerahmiél, aki nem szívesen beszél egyszerre két mondatnál többet, csak arra emlékszik, hogy lőttek, és hogy rendőrségi fegyverrel lőttek, ezzel a széles csövű puskával, mely egyszerre kilenc éles acéldarabot szór szét a sötétben. A Grener-gun lövése valóban éles volt, mint a sikoltás.

MEGFEJTÉS ITT

Katra, a lépcsőzetes teraszokkal dombra kapaszkodó aprócska arab falu ebben az órában mindig néptelen. A férfiak már napkelte után elszéledtek a földeken, az asszonyok az udvarokon végzik teendőiket, s még az öregek sem ültek ki a vályogkerítés elé, a porba.

MEGFEJTÉS ITT

Motoros gyorsfutár érkezik a postával, benne az én leszerelési parancsommal. Ezen a késő tavaszi délutánon nem számítok erre a fordulatra, az igazat megvallva, akkora békében élek a lelkemmel, hogy már alig hat meg. Beér-Sevától tizenöt mérfölddel északra, a pusztaság kapujában teljesítek szolgálatot egy táborban, amit druz tábornak neveznek, a sorompóján mosott nadrágok lobognak és IZRAEL VÉDELMI HADEREJE megkopott betűjelei mellé egy Avigaél Mendóza nevű katona táblát akasztott „Menhely sakálok számára”.

MEGFEJTÉS ITT

Mikor Busó János a gazdaságba került, az idegen és kopár udvaron az L alakú épületsor belső sarkába ezt-azt elültetett; otthonról hozott muskátlit, rózsatövet és rozsdás vasfazékban egy orgonabokrocskát. Aszályos nyarakkal köszöntöttek be az ötvenes évek. A szalmakazlak közt két kiszáradt nyárfa bökött az égbe feketén, levéltelenül, a legelőkön pedig kiégett gyep sárgállt. A tegnapi ásás szikkadt földjében kókadoztak hát az új növények, egymásra dőltek vagy leroskadtak a meszelt házfal tövébe

MEGFEJTÉS ITT

Térdig álltak a vízben. Vállukat az előttük álló fatörzseknek támasztották. Ahogy így, mereven bámultak maguk elé, fokozatosan kivilágosodott.

Minden fa mögül egy szuronyos puska meredt előre. A mocsárnak ezen a részén lehetnek vagy tízen. A többiek legalább egy kilométerrel odább állnak. Valószínűleg ők is térdig a vízben. Ezt a keskeny, de beláthatatlan hosszú mocsarat kell védeni.

MEGFEJTÉS ITT

Ma nem mentem iskolába. Azaz mentem, de csak hogy hazakéredzkedjem az osztályfőnökömtől. Apám levelét is átadtam neki, amelyikben „családi okokra” hivatkozva kérelmezi a felmentésem. Kérdezte, mi volna az a családi ok. Mondtam neki, hogy apámat behívták munkaszolgálatra: akkor aztán nem is akadékoskodott tovább.

MEGFEJTÉS ITT

Szeredy Dani motyogott valamit az orra alá, ahogy álltunk a Lukács-fürdő tetőteraszán, a kőpárkánynak támaszkodva, s néztük a sok napozó civilt. Mindig nagyon halkan beszélt, de én azért mindig értettem, hogy mit mond.

MEGFEJTÉS ITT

Kedves Dávid!

Kérdésedre, hogy miért vágtam szájba a karbantartók brigádvezetőjét, egyelőre nem tartom fontosnak válaszolni, annál is kevésbé, mivel se szeri, se száma azoknak, akikkel ilyesféle bonyodalomba keveredtem az akkori idők során. Úgy gondolom, inkább az eset következményei érdemlik meg a figyelmünket – s ezen a ponton máris egyenesben vagyunk.

MEGFEJTÉS ITT

Ma vagyok tizenhét éves, nem nagy ügy, nincsenek gyertyák meg franc torta (csak azt tudnám, hogy ez a marha mért bámul úgy rám, mintha nem látott volna még embert írni), itt a munkásszállón persze a tagok nem tudják, milyen nagy ünnep van ma, jómagam is teszek rá, nem esünk attól hanyatt, hogy valaki tizenhét éves (a hülye anyádra bámulj), az én születésnapomon még az időjárás is tré, legszívesebben bevennék egy nagy adag altatót, durmolnék, amíg a világ világ (akkor ennek a mandrónak se kellene látnom a pofáját, mi van abban, hogy én egy füzetbe írok): – nem megyek moziba! – hiába hív a Paróczi, ma nem megyek, mert elhatároztam, hogy írok ebbe a füzetbe: – látod, hogy írok! (ez is mit értetlenkedik!) – mit írok, mit írok?! Hát a kurvámnak írok! (na ettől megsértődött és elkotródott), mást se tudnak csinálni, mint moziba járni, sok szerencsétlen: én meg írok, elhatároztam, hogy ettől a naptól leírom, mi van velem, mit hallok, meg ilyesmiket (végre ez a melák is elment a francba), leírok mindent az annyira áhított nagykorúságig, aztán lehet, hogy elolvasom, hadd lássam, miből lesz a szárnyaszegett cserebogár.

MEGFEJTÉS ITT

Megesik biz az a szegény emberen is, hogy rosszat álmodik, de hát mi veszedelem van abban? Örül neki, hogy csak álom volt, s hálát ad az Istennek, hogy már elmúlt. Ha pedig még azután is nyomja a lelkét az aggodalom, azon is tud segíteni. Akkorát üt az üllőre a kalapáccsal, hogy az aggodalom menten elijed tőle. Vagy keményebben vágja a kapát a földbe, haragosabban rángatja a fűrészt, sebesebben döföli a tűvel a posztót, kinek hogy hozza magával a mestersége.

MEGFEJTÉS ITT

Még a császári palota márványfalai is szinte beleizzadtak a szíriai délbe. A kapuőrséget elnyomta az álom, a szédítő hőségben nem kellett tartani talpra ugrasztó látogatástól. Hárman, ciprióták, hanyatt dőlve horkoltak az oszlopok megrövidült árnyékában. Két lándzsás arab guggolva bóbiskolt, ahogy gyermekkorában a sivatagban megszokta.

MEGFEJTÉS ITT

Szüle a bográcsot kaparta ki a pulinak a küszöbre, és amikor készen volt vele, ütőre markolta a cinkanál nyelét.

– Bojszi! Bojszi! – kiáltott ki a sötétbe.

A fűzfasövény felől csörtögés hallatszott. Az este fekete kosarából előgurult egy fekete gombolyag. Az eperfánál megállt. Sűrű leffegése jelezte, hogy a Bojszi névre guruló gombolyag mély töprengésbe merült.

MEGFEJTÉS ITT

A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.

Oblonszkijéknál teljes volt a zűrzavar. Az asszony megtudta, hogy az urának viszonya van a ház hajdani francia nevelőnőjével, s kijelentette, hogy ezek után nem hajlandó egy fedél alatt élni vele.

MEGFEJTÉS ITT

A kollégium nagy, komor, négyszögű épület. Voltaképpen csak az első része komor, a Nagytemplom felőli ősi épület, a hátulsó három szakasz, amely úgy van építve, hogy az egész egy négyszögű udvart zár be, inkább sivár. De a kisdiáknak elöl-hátul, mindenfelől rendkívül imponál s még bent a coetusban is állandóan valami templomi félelmet érez, amint behallatszik, hogy kopognak a kemény kis cipősarkak a sivatag folyosókon, s hogy zúg be a százezernyi veréb csiripelése az udvaron álló ménkő magas jegenyeakácok lombja közül.

MEGFEJTÉS ITT

Arra ébredt, hogy a felesége a másik szobában telefonál.

‑ Te Juliska szívem, mi volt abban a pácban, mikor a múltkor nyulat ettünk nálatok?… Az akkor nagyon ízlett Pistának.

A szívét valami forró melegség és meghatottság öntötte el. Hát a felesége?… Telefonál… megkérdi, a nyulat hogy kell elkészíte­ni, hogy neki jólessen…

MEGFEJTÉS ITT

A Sárga rózsában csak Borbíró ült egyedül.

Ült a spriccere mellett, s nézett a levegőbe. Úgy el tudott ülni hétszámra, hogy egyet se szólott, a világon semmire kíváncsi nem volt, csak ült s nézett. Nézte, hogy a légy hogy mászik a falon, utána nézett, míg el nem repült, akkor megint jött egy másik légy, akkor meg azt nézte, osztán az is elrepült egyszer.

MEGFEJTÉS ITT

Hajnal a pusztán.

A kemény és örök nap úgy ébred az ég és a föld színén, mint az idétlen tyúk éretlen tojása. Vörös és sárga fények ömlenek át rajta, ropogva, a hajnali kék ködbe. Még nincs mész a tojáshéjban, a nap, bizonytalanul elnyúlik, szinte szétfolyik; odaütött tojás a barna serpenyőben.

Kis tanya a végtelen pusztán.

MEGFEJTÉS ITT

Már három hete barangolt a kis csapat a hegyvidé­ken, amikor Balboa, a vezér egy szikla­csúcsról megpillan­totta a látóhatár szélén a kék párái között lomhán imbolygó déli óceánt.

Ez volt az a titokzatos pillanat, amikor megkezdődött az ismeretlen tenger meghódítása.

MEGFEJTÉS ITT

Forrón sütött a júniusi nap. A Dogfish hatalmas lapátkerekei lankadatlanul hasították az Arkansas folyó tajtékos hullámait. A gőzös kora reggel indult el Little Rockból, és már közeledett Lewisburg felé, ahol délben kellett kikötnie.

Az első osztály utasai kabinjaikba menekültek a perzselő nap elől. A fedélzeti utasok hordók, ládák és egyéb csomagok árnyékában húzódtak meg. Itt kifeszített ponyva alatt söntésasztal is állt, ahol olcsóbbfajta, de erős italokat árusítottak.

MEGFEJTÉS ITT

Nem akarom részletesen elmesélni, mi késztetett arra, hogy szász hazámat fiatalon elhagyjam; és Amerikába menjek szerencsét próbálni.

A szülői ház nyomasztó szegénysége, az akkori politikai viszonyok – mindez érthetővé teszi, hogy-nem volt kedvem otthon maradni, de mi tagadás, része volt benne a fiatalos kalandvágynak is. Elég az hozzá, hogy még húszéves sem voltam, amikor nagy reményekkel, de üres zsebbel megérkeztem New Yorkba, s onnan a Mississippi partjára, Saint Louisba.

MEGFEJTÉS ITT

Minthogy Trelawney lovag, Livesey doktor és a többi urak megkértek, hogy írjak le mindent részletesen, ami a Kincses szigeten történt, kezdettől végig, ne hallgassak el semmit, csak a
sziget fekvését, és ezt is csak azért, mert még mindig található rajta ki nem ásott kincs, tollat fogok az Úr kegyelméből 17 . . esztendőben, és visszatérek abba az időbe, melyben apám a Benbow Admirálishoz címzett fogadó tulajdonosa volt, és a barna képű öreg tengerész, arcán a kardvágta sebhellyel, először ütötte fel tanyáját a tetőnk alatt.

MEGFEJTÉS ITT

Hatéves koromban egy könyvben, mely az őserdőről szólt, és “Igaz Történetek” volt a címe, láttam egy nagyszerű képet. Óriáskígyót ábrázolt, amint egy vadállatot nyel el. Tessék, itt a rajz másolata.

MEGFEJTÉS ITT

Az olvasó bizonyára csodálkozni fog, hogy annyi keserű tapasztalat ellenére s miután csak a legcsodálatosabb véletleneknek köszönhettem, hogy imádott hazámat s forrón szeretett családomat viszontláthattam Redriffben – s hogy esküvéssel tett fogadalmam után, mellyel szeretett nőmnek megígértem, hogy ezentúl békében és nyugalomban szentelem életemet neki és leányomnak: mégis, hatodízben is rászántam magam, hogy mint seborvos, részt vegyek egy nagyon is bizonytalan kimenetelű úti vállalkozásban.

MEGFEJTÉS ITT

Ez év márciusában – tizedike felé lehetett – egy délután az Egyetem téri Central Kávéházban uzsonnáztam, ablak melletti törzsasztalomnál, ahonnan egyrészt a könyvtárra, másrészt egy bank­fiókra nyílik kilátás. A bankfiókra csak ennyi van kiírva nagy betűkkel: „Anyaintézet”, és én már sokszor töprengtem rajta, vajon a gyanútlan olva­só, főként, ha erősen családias képzetkörben mo­zog, nem érti-e félre a cégtáblát, s az intézetet nem téveszti-e össze holmi jótékonysági iskolával, ahol a legszentebb kötelességre, az anyaságra nevelik a fiatal leányokat. Én persze tudom, hogy nem erről van szó, anyámat hatéves koromban vesztettem el, s a mostoha élet korán hozzászoktatott, hogy a pénzgazdaságot megkülönböztessem a népnevelés­től.

MEGFEJTÉS ITT

Az olvasó bizonyára csodálkozik, hogy annyi szomorú tapasztalat ellenére s miután örökre megfogadtam, hogy többé nem kelek útra: ezerkilencszáztizennégy júliusában mégis elhagytam feleségemet és gyermekeimet, hogy a Bulwark sorhajón mint seborvos induljak a Balti-tenger vizeire. Lesznek olyanok, akik állhatatlansággal vádolnak ezért, hiszen már első utam végeztével, miután Lilliputból szerencsésen megmenekültem, rá kellett jöttem légyen, hogy igazi angol alattvaló jobban teszi, ha sohase lépi át határtalanul szeretett hazánk határait, mert hiszen csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére.

MEGFEJTÉS ITT

1944 karácsonyán Budapest körül bezárult a gyűrű. A szovjet csapatok, amelyek a főváros alatt már hetekkel azelőtt átkeltek a Dunán, most északnak fordultak és Esztergom táján váratlanul egyesültek a folyó bal partján támadó gyors alakulatokkal.

MEGFEJTÉS ITT

Sok-sok évvel ezelőtt történt. Hadleyburg bolt a környék legbecsületesebb és legtisztességesebb városa. Hírnevét három nemzedéken át megóvta minden szennytől, s büszkébb volt rá, mint bármelyik tulajdonára.

MEGFEJTÉS ITT

Szeretni kell a gyalogjárókat.

A gyalogjárók képezik az emberiség nagyobb részét, sőt mi több, a jobbik részét. A gyalogjárók teremtették a világot. ők azok, akik városokat építettek, sokemeletes épületeket emeltek, csatornahálózatokat és vízvezetékeket fektettek le, kikövezték és villanyvilágítással látták el az utcákat: ők azok, akik a kultúrát az egész világon elterjesztették, a könyvnyomtatást feltalálták, a lőport kieszelték, akik hidakat vertek a folyók fölé, az egyiptomi hieroglifákat megfejtették, az önborotvakészüléket népszerűvé tették, a rabszolgakereskedelmet kiirtották, és megállapították, hogy a szójababból száztizennégyféle ízletes és tápláló ételt lehet készíteni.

MEGFEJTÉS ITT

2057-es esztendő egyik szép májusi reggelén izgatott fiatalemberszólt bele a Közép-európai Időjárás-szabályozó Állomás televifonjába:

– Legyenek szívesek a vasárnap délelőtti időt…

– Melyik kerület, kérem?

– Kilences. Központi Egyetem.

– Huszonkét Celsius-fok meleg. Délelőtt tíz óra tájban langyos eső, öt-hat milliméter.

– De kérem, ez tűrhetetlen! Már megint nem vették figyelembe az egyetem kívánságát.

– Önök nem vették figyelembe, hogy a Központi Kertészet salátagyára naponta kétszer esőt rendelt.

MEGFEJTÉS ITT

A járási székhelyen annyi volt a fodrászüzlet és a temetkezési vállalat, hogy úgy tűnt föl, mintha a város lakosai kizárólag azért születnének, hogy megborotválkozzanak, megnyiratkozzanak, hajszesszel fejet mossanak, s aztán tüstént meg is haljanak. Valójában azonban N. járási székhelyen meglehetősen ritkán születtek, borotválkoztak és haltak meg az emberek. N.-ben az élet rendkívül csendes volt. A mámorító tavaszi estéken a sár antracitként csillogott a holdfényben, és a város fiatalsága oly hevesen csapta a szelet a közüzemi alkalmazottak szakszervezeti bizottsága titkárnőjének, hogy a tagdíjalt beszedésére sem hagyott neki időt.

MEGFEJTÉS ITT

A vonaton még nem volt semmi baj. Velencében kezdődött, a sikátorokkal.

Már mikor a motoscafon az állomásról befelé hajóztak, és elhagyták a Canale Grandét a rövidebb út kedvéért, Mihálynak feltűntek jobbra és balra a sikátorok. De ekkor még nem sokat törődött velük, mert eleinte teljesen lefoglalta Velence velencesége: a víz a házak között, a gondolák, a lagúna és a város téglavörös-rózsaszín derűje. Mert Mihály most volt először Olaszországban, harminchat éves korában, a nászútján.

MEGFEJTÉS ITT

Tompán és a fehér felhőrétegeken homályosan átszűrődve derengett a szűk város fölött a téli nap szegényes fénye. A csúcstetős utcák nedvesek és léghuzatosak voltak, és olykor valami puha csapadék esett, amely nem volt se jég, se hó.

MEGFEJTÉS ITT

A Torre di Venerére való emlékezésnek kellemetlen a levegője.

Az atmoszférát bosszúság, izgalom, feszültség remegtette kezdettől fogva, s végül megtörtént a kirobbanás ezzel a borzalmas Cipollával, kinek személyében végzetszerűen s egyébként emberileg nagyon megrázóan testesült meg és sűrűsödött össze az, ami a hangulatban tulajdonképpen kínos volt. Hogy a rettentő végkifejlésnél (amely, utólagosan úgy érezzük, eleve elrendeltetett, s a dolgok lényegében rejlett) még a gyerekeknek is jelen kellett lenniük, magában is szomorú és csak félreértésen alapuló kisiklás, s csupán e különös ember csaló ámítása a ludas benne. Hál’ istennek, a gyerekek nem értették meg, hol végződött a komédia, és hol kezdődött a szerencsétlenség, és abban a boldog hitben maradtak, hogy minden csak játék volt.

MEGFEJTÉS ITT

Ezek voltak idén a legnépszerűbb magyar filmek

Több mint 593 millió forint bevétellel és 455 ezer nézővel a Kincsem volt a legsikeresebb magyar film idén a mozikban, így nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hazai filmek átlépjék az egy milliós nézőszámot. A második helyre a Saul fia került, amit ugyan még 2015-ben mutattak be, de az Oscar-díj februári elnyerése után újból műsorra tűzte több mozi is. Az idén bemutatott alkotások közül a Pappa pia és A Viszkis hozta a második és harmadik legtöbb nézőt. A díjak és fesztiválszereplés alapján pedig a Testről és lélekről volt kiemelkedő, amely a mozikban a negyedik helyre jött fel.

November 12-én jelentette be a Filmalap, hogy átlépte az egy milliót a magyar filmek nézettsége 2017-ben, amire 2008 óta nem volt példa. Összeszedtük, mely magyar filmekre voltak a legtöbben kíváncsiak idén.

Kincsem

A Vajna-éra szuperprodukciója több mint két milliárdos állami támogatással és majdnem hárommilliárdos költségvetéssel készült. Így természetesen óriási várakozás előzte meg a legdrágább magyar filmet, amelyet Herendi Gábor rendezett Nagy Ervin és Petrik Andrea főszereplésével. A magyar csodalóról szóló, de a valós történeti eseményeket nagyon nagyvonalúan kezelő kosztümös kalandfilm 2017 márciusában került a mozikba. A közönség mellett általában a kritikusok tetszését is elnyerte, akik szerint látványos, izgalmas és szórakoztató lett a film, még ha akadnak is hibái. A felfokozott várakozás közepette bemutatott Kincsem tíz nap alatt elérte a százezres nézőszámot, ami már önmagában is nagy teljesítmény és fontos mérföldkő egy magyar filmnél.

Nagy Ervin Blaskovich Ernőként. Forrás: Fórum Hungary

A Viszkis

Az Antal Nimród által írt és rendezett, Ambrus Attila történetét feldolgozó A Viszkis bemutatója november 23-án, azaz alig több mint egy hónapja volt, éppen ezért hatalmas eredmény, hogy máris több mint 235 ezer nézőnél jár a film. A látványos akciójelenetekkel teletűzdelt alkotás egészen gyerekkorától mutatja be Magyarország legnépszerűbb bűnözőjének a történetét, de sok kritikus hiányolta belőle az igazi átütő erőt. Összességében vegyesen értékelték a filmet, voltak, akik lelkesedtem érte, mint igazán jól sikerült magyar közönségfilmért, míg mások azt hiányolták, hogy Antal Nimród nem foglalkozott azzal, mitől is lett a nép kedvence a sorozatrabló. A nézők viszont A Viszkis mellett tették le a voksukat: az ünnep előtti héten a Star Wars: Az utolsó Jedik és a Megjött apuci 2. című karácsonyi film után a harmadik legtöbb nézőt A Viszkis gyűjtötte a mozikban.

Szalay Bence a Viszkisként. Forrás: Intercom

Pappa pia

A film szerencsétlen címe és a lehúzó kritikák sem tarották vissza a nézőket attól, hogy a harmadik legnézettebb magyar film legyen idén Csupó Gábor rendező alkotása. A Divinyi Réka forgatókönyvéből készült musical nem osztotta meg a kritikusokat: egyöntetűen borzasztónak találták a filmet. A nyáron, egészen pontosan augusztus 15-én bemutatott film a legfrissebb, december 21-én közzétett adatok szerint mégis több mint 270 ezer nézőt vonzott. A Szabó Kimmel Tamás, Nagy Feró és Ostorházi Bernadett főszereplésével készült Pappa pia a Kincsemhez hasonlóan nagyon erősen nyitott a mozikban, de míg a Kincsem most is hozza a nézőket, a Pappa piát már csak néhány helyen, és csak vidéken vetítik.

 

Szabó Kimmel Tamás és Nagy Feró. Forrás: Intercom

Testről és lélekről

Több mint 110 milliós bevételével és 91 ezer nézőjével Enyedi Ildikó többszörös díjazott szerelmesfilmje került az éves toplista negyedik helyére. A Testről és lélekről esetében ez a nézőszám már csak azért is hatalmas dolog, mert az előbb bemutatott három filmhez képest nem műfaji, azaz széles közönségnek szánt, hanem szerzői alkotásról van szó. Mécs Mónika, a film egyik producere is kiemelte a FüHü-nek adott interjújában, hogy hatalmas dolog, hogy egy ilyen film ennyi nézőt meg tudott szólítani – ehhez nyilván szükség volt arra is, hogy számos szakmai elismerést megkapjon a Testről és lélekről. A film bemutatója a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon volt februárban, ahol egyből meg is nyerte a fesztivál fődíját, az Arany Medvét. A hazai mozikban márciustól látható a Testről és lélekről, amely fokozatosan kezdett egyre jobban szerepelni. Már 43. hete látható a mozikban, és a karácsonyi előtti héten még a Kincsemnél is jobban szerepelt. Ehhez hozzájárulhatott, hogy a film női főszereplője, Borbély Alexandra nemrég Európai Filmdíjat nyert, illetve a Testről és lélekrőlt a legjobb idegennyelvű filmek szűkített listájára is beválogatták az Oscar-versenyben.

Morcsányi Géza és Borbély Alexandra. Forrás: Mozinet

Brazilok

A Testről és lélekről után még a Brazilok fért be a top ötbe 74 ezer nézővel. Ezt a filmet szintén tavasszal mutatták be, de míg a Brazilokra inkább az erős kezdés volt jellemző,  Enyedi Ildikó szerelmesfilmje más utat járt be, és végül beelőzte a vígjátékot, amely egy roma focicsapat küzdelmeit dolgozza fel. A társadalmi problémákat érzékenyen és mégis szórakoztatóan ábrázoló Brazilok az újságíró M. Kiss Csaba ötletéből készült, aki Rohonyi Gábor mellett társrendezője is volt a filmnek. Közös filmjüket a nézők mellett általában a kritikusok is szerethetőnek tartották, és a főszereplők, Nagy Viktor Dániel, Farkas Franciska, az amatőr Lakatos Erik és a többiek játékát is dicsérték.

Focimeccs a Brazilokból. Forrás: Intercom

A kockázatmentes magyar rendszerváltás

Interjú Végel László Kossuth-díjas íróval, drámaíróval, dramaturggal, publicistával, Újvidék kozmopolita lokálpatriótájával a kettős állampolgárságról, arról, hogy a tömeges kivándorlás miatt a magyarlakta vidékeken már 4000 euróért lakható házat lehet vásárolni, meg arról, hogy a magyarországi (budapesti) kultúra egyre inkább önmagába fordul és nem ismeri fel a másság varázsát, valamint a sajátos kisebbségi klausztrofíliáról.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Vágjunk a közepébe: tudomásom szerint Konrád Györggyel valamikor nagyon régen ti javasoltátok először a kettős állampolgárság bevezetését. Azóta sok minden történt az eredeti gondolattal. Neked erről mi a véleményed?

Valójában Konrád Györggyel együtt 1992 őszén javasoltuk a PEN nemzetközi konferenciáján a kettős állampolgárság szorgalmazását, ezt a PEN el is fogadta, köztük a jugoszláv delegáció is, amelynek tagja voltam. Azidőtájt a Fidesz is ellenezte. A Magyar Hírlapban adott nyilatkozatomban és több írásomban felsorakoztattam az érveimet, ezúttal nem ismételném meg, röviden csak annyit mondanék, hogy a kettős identitás elismerését hangsúlyoztam. Úgy véltem, ezzel egyensúly teremthető a kelet-közép-európai kisebbségi identitáspolitikában, s reméltem, hogy ez is segíti a szülőföldön maradást.

Azóta természetesen sok víz lefolyt a Dunán, manapság Magyarországon, de a régió számos országában a kettős állampolgárság nem ütközik akadályokba. Szerbiában ez az első pillanattól kezdve nem okozott problémát. Jelenleg

részkérdésekről folyik a vita, például arról, hogy szavazhatnak-e azok a magyar határon túli polgárok, akiknek nincs állandó tartózkodási helyük az anyaországban.

Nem csak Magyarországon, hanem például Horvátországban is, de részben Szerbiában is, megnyugtató megoldást keresnek, amiről érdemes lenne higgadt párbeszédet folytatni, sajnos erre Magyarországon nem nyílik alkalom.

Sokkal könnyebb azokban az országokban jó választ találni, amelyekben közvetlen választásokkal választják a köztársasági elnököt. Szerintem ezekben az országokban a „külhoni választópolgárok” okvetlenül vegyenek részt a köztársasági elnök megválasztásában, azzal, hogy sok kisebbségpolitikában a köztársasági elnök nagy morális tőkével rendelkezzen. Ezzel domborodna ki, hogy

a határon túli kisebbségek nem pusztán pártügyek, hanem pártpolitikán túli nemzeti kérdések.

Magyarországon ez a lehetőség jelenleg nem áll fenn, ami azt jelenti, hogy sokkal bonyolultabb válaszokat kell találni, miközben fennáll a veszély, hogy a kisebbségek az anyaországi pártharcok prédái lesznek, ami elsikkasztja a hiteles nemzeti dimenziót, arról nem is szólva, hogy a kisebbségi közösségben is újabb megoszlások és törések születnek.

A kettős állampolgárság egyik következménye a tömeges elvándorlás Vajdaságból (is). Szinte mindennapi élménnyé válik, hogy valaki éppen intézi az okmányait, készül Nyugatra. A Magyarországról ideirányuló forintmilliárdok nem tudják megállítani, sőt még lassítani sem ezt a folyamatot. Ennyire reménytelen a helyzet, éppen most, amikor soha nem látott barátságot ápol a szerb és a magyar vezetés?

A kettős állampolgárság megadása valóban fordulópontot jelentett, amire alapos, szakszerű háttértanulmányokkal, szociológiai kutatóprogramokkal kellett volna előkészülni. Ismerni kellett volna a kisebbségben lejátszódó folyamatokat, hogy megfogalmazódjon az állampolgárság megadásának módszere és dinamikája.

Ezek a felmérések elmaradtak.

Mi történt tehát? A magyarországi pártok kezdetben rendre ellenezték a kettős állampolgárságot, aztán hipp-hopp elfogadták. Pártkampányok születtek, amelyek arról szóltak, hogy ki van ellene és ki van mellette. Ki a nemzethű és ki a nemzetidegen?  S milyen következményekkel járt ez? Felgyorsult az elvándorlás, úgyhogy a demográfusok szerint a vajdasági magyarság pár évtized múlva jelentéktelen szórványt képvisel.

Jó lenne ezzel komolyan szembesülni.

Jó lenne, ha az anyaországi politikusok a kisebbségpolitikai kérdésekben nem csak a helyi pártirodában tájékozódnának,

hanem például az ingatlanközvetítőket is faggatnak, akik elmondanék nekik, hogy a nagy elvándorlás okozta kínálat miatt a magyarlakta településeken az árak szüntelen zuhannak, már 4000 euróért lakható házat lehet vásárolni. Ilyesmit még a háborús kilencvenes években sem tapasztaltam. Ez azt jelenti, hogy az elvándorlók nem is szándékoznak visszatérni.

A múltkor beszélgettem egy vidéki szobafestővel. Azt mondta, a hetvenes vagy a nyolcvanas években rengeteg munkája akadt, mert a külföldön munkát vállaló magyarok, itthon építkeztek. Ma már nem építkeznek, hanem felszámolják a vagyonukat, ami azt jelent, hogy véglegesen kinn maradnak. Kétségtelen, hogy az elvándorlás a kettős állampolgárság nélkül is tartana, ám a kettős állampolgárságnak az lenne a célja, hogy ezt a folyamatot hathatósan mérsékelje. Mi történik helyette? Felgyorsította!

A magyar polgárok adójából valóban több mint 50 milliárd forint került a Vajdaságba a helyben maradás céljából. A jó szándék nyilvánvaló, köszönet érte az adófizető polgároknak, akik közül sokan ma is nagy szegénységben élnek. Sokkal rosszabbul, mint a támogatott vajdasági kisebbségi oligarchák.

A jó szándék azonban nem elégséges. Első gond, hogy megkésett, mindjárt a kettős állampolgárság bevezetése után lett volna rá szükség. A második pedig, hogy nem célirányos, illetve az említett felmérések elmaradása folytán tele van improvizációval, sokszor pedig a közelgő választási kampány része lett. Nem tudom, hogy a legnagyobb támogatást miért kapja éppen az a nagyvállalkozó, aki még a miloševići időben tollasodott meg.

Vannak azonban fájdalmasabb improvizációk is. Tényleg sok földműves kap ekét és utánfutót, és ezek az emberek hálásak a magyar kormánynak, én is örülök az örömüknek. Ezek nagyon szép, rokonszenves gesztusok. De tudni kell, hogy a Vajdaságban jelenleg olyan nagy földbirtok-koncentráció zajlik, amilyen soha még nem létezett ezen a tájon. A Nagy Háború előtt és a két világháború között a leggazdagabb bácskai földbirtokos Dundjerskij vagyona meg sem közelíti a jelenlegi oligarchák óriásbirtokait. Hozzájuk kapcsolódnak a külföldi befektetők, akik már komputerizálják a termelési folyamatot.

Beszélgettem gazdaságpolitikai szakértőkkel, szerintük velük kisebbségi parasztok nem bírnak új ekével versenyezni a piacon. Biztos, hogy támogatni kell őket, de oly módon, hogy versenyképesek legyenek. Nem ekék, hanem társuláson alapuló, nagy – dániai mintához hasonlító – szövetkezetek kellenek. Ez nem idegen a magyar kultúrában, a magyar népi írók, például Németh László is eszmélkedett róla. Most még a szerb nacionalisták is kedves mosollyal szemlélik az ekék és az utánfutók ünnepélyes átadását. De másra is ügyelni kell. Manapság az a legfájóbb gond, hogy a kisebbségi tudástőke vándorol el. E nélkül a kisebbség a 21. században kínos agóniára lesz ítélve.

Az Orbán-kormány a határon túliak védelmezőjeként lép fel – és ezt a külhoniak óriási többsége magáénak is vallja. Történt előrehaladás a magyar kisebbségi kultúra ápolásában? Több könyved jelenik meg Magyarországon?

Pontosítani szeretnék. Bárkivel is beszélgetek, mindenki Orbán Viktort dicséri és nem a kormányt vagy a Fideszt. Azok is, akiknek az útlevelén alig száradt meg a pecsét s indulófélben vannak, szintén azt mondják, hogy hálával tartoznak Orbán Viktornak. Az is igaz, hogy

a mindenkori magyar kormány támogatása nélkül, a vajdasági magyar kulturális intézmények elsorvadnának.

Negyven-ötven évvel ezelőtt más helyzetben voltunk, a tartományi, a köztársasági és a szövetségi költségvetésből biztosították a vajdasági magyar kultúra felvirágoztatását. Manapság az anyaországi támogatásoknak köszönve gond nélkül jelennek meg a könyvek, a Vajdaságban könnyebb kiadni a könyveket, mint az anyaországban, a helyi kiadónak sincsenek olyan gazdasági kockázatai, mint az anyaországiaknak. A támogatás tehát jelentős.

Könyvek jelennek meg, de nincsenek könyvkereskedések. Negyven-ötven évvel ezelőtt 16 magyar könyveket árusító könyvkereskedés működött a Vajdaságban. Ma itt-ott bukkan fel valami könyvkereskedés-féle.

Ha így haladunk, akkor közösség nélküli, az anyaországi lélegzőgépen élő kisebbségi kultúra születik.

Szerintem újra kellene gondolni ezt a helyzetet. A jelenlegi magyar kormány, az előzőeknél nagyobb empátiával viseltetik a kisebbség iránt, de ez az empátia főleg politikai, viszont a magyar identitás megőrzésének a fundamentuma mégis a kultúra, amelynek sokkal nagyobb a szerepe, mint az anyaországban. Az a baj, hogy ezt a politikai nézőpont áttevődik a kultúrára, ami egészen abszurd dolog, hiszen nincs jobboldali vagy baloldali regény. Az irodalmi műveket, a kulturális értékeket nem lehet úgy osztályozni, mint a politikai pártokat.

Szándékosan nem kérdeztem rá a színdarabjaidra, vagy a regényed, a nagysikerű Neoplanta alapján készült előadásra, mert markáns véleményed van a pl. a nyugat-balkáni színházi trend, sőt kultúra és a magyarországi közötti különbségről. Ez csak mentalitás kérdése?

Ezekről a különbségekről az utóbbi években sok személyes tapasztalatot szereztem. A Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című regényem alapján készült előadás, amelyet Urbán András rendezett, először kiérdemelte a fődíjat a szerbiai nemzeti fesztiválon. Először fordult elő, hogy egy vajdasági magyar színház, vajdasági szerző művével, vajdasági magyar rendező rendezésében született előadás ilyen rangos elismerésben részesül. Aztán ugyanez az előadás a BITEF nevű Európa szerte tekintélynek örvendő színházi fesztiválon kiérdemelte a közönség díját és a legjobb rendezőnek kijáró díjat.

Azután Szarajevóban Urbán András színre vitte a Bűnhődés című regényemet, amely a szarajevói nemzetközi kisszínpadok fesztiváljának műsorára került. Zágrábban pár hónappal ezelőtt két regényemet adták ki horvát fordításban, ennek kapcsán a horvát közszolgálati tévé egyórás beszélgetést folytatott velem. A szerbiai közszolgálati televízió a négy alkalommal is foglalkozott a Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja című regényemmel. A Neoplanta avagy az Ígéret földje szerb fordításban később jelent meg, mint a magyar kiadás, de máris készül az új kiadása. Elfogyott. Az Egy makró emlékiratai a harmadik kiadásnál tart, a kiadóm tervezi a negyediket.

Sok tényezővel magyarázható ez. Ez alkalommal számtalan irodalmi esten, pódiumbeszélgetéseken vettem részt, a sajtó is sokat foglalkozott velem. Volt tehát alkalmam a különböző nemzeti kultúra mérlegén érzékelni a különbségeket. A szerbiai, a horvátországi, a szlovéniai színházak sokkal radikálisabbak, kritikusabban szólnak a mai világról. Ez érvényesül a prózaírásban is.

Nagyon értékes, a 20. századdal viaskodó regények születnek ma a délszláv térségben, s mi magyarok nem is tudunk ennek az irodalomnak az újabb európai előretöréséről.

A viták élesebbek, az irodalmi mércék változatosabbak, az értékes művekről is pro és kontra viták folynak, nincsenek szent irodalmi kánonok, a hermetikus próza a múlté. Igaz, a modernizmus és a posztmodernizmus is a titoista korban előbb jelentkezett. Az olvasók száma növekszik. Csak egyet említenék: a szelíd magyarországi rendszerváltással ellentétben itt durva, sokszerű folyamatok játszódtak le. Magyarországon a rendszerváltás előtti kulturális értékrendek nagyobb megrázkódtatás és sérülés nélkül túlélték a rendszerváltást, a szabadság pedig az új nemzedékek ölébe hullott. Semmi kockázat!

A volt jugoszláv térségben minden összeroppant, mindent újra kellett gondolni, tehát egy nagy kreatív alkotói tér nyílt meg. Miközben itt egy állandó nyitás tanúja vagyok, nem szabad megfeledkezni, hogy Jugoszlávia az önigazgatási szocializmus idején is kulturálisan rendkívül nyitott volt, s ez a hagyomány éli ma reneszánszát, addig a magyar kultúra egyre inkább önmagába fordul, néha az a benyomásom, hogy Budapesten kívül nincs magyar irodalom és kultúra. Ez persze részben abból következik, hogy Magyarország egynyelvű, egynemzetű ország, belülről nem inspirálja a másság kultúrája, egyedül a határon túli magyar kultúra és irodalom képviselhetné a nyitási esélyt, viszont azt inkább zárványnak tartják, nem ismerik fel benne a másság varázsát. Ennek következtében a kisebbségi kultúra önként kíván megszabadulni a „másság igájától”.

Persze, én a nyitáson nem csak befogadást értek, hanem az odahatást is. Nyitunk, hogy hassunk és befogadjunk. Természetesen vannak példamutató kísérletek. Éppen ebben a hónapban jártam Ljubljanában, ahol arról értesültem, hogy Aleš Štegler, akinek a műveit több európai nyelvre is lefordították, és a mai szlovén irodalmi élet egyik legrangosabb képviselője a ljubljanai Balassi Intézet programjában állandó párbeszédet moderál a magyar és a szlovén értelmiségiek között. Ez a példaadó program növeli a magyar kultúra jó hírnevét, ismertségét, tekintélyét, ugyanakkor szélesíti saját látókörét is.

Eközben nem lenne szabad megfeledkezni, hogy

a magyar kultúrának van egy Láthatatlan Balassi Intézete, ez pedig a kisebbségi magyar elitkultúra.

A régióban nélküle nincs igazi magyar térhódítás, de arra is emlékeztetnék, hogy Európában ez a mozaikos jelleg gazdagítja a magyar kultúrát. Ezt az összetettséget akár hungarikumnak is nevezhetjük. Napjainkban megdöbbentő helyzet tanúi vagyunk: politikailag európai szintéren is felkaroljuk a kisebbséget, kulturális azonban rejtegetjük, mintha szégyellenénk. Annyit siránkozunk a Trianon trauma miatt, hogy megfeledkezünk arról a szellemi és kulturális tőkéről, amelyet megőrizhetünk. De mit lehet tenni? Ottlik Géza okosan figyelmeztetett: „Megszoktuk hát, hogy egyedül ünnepelgessük vesztett nagy csatáinkat, amelyeket túléltünk. Talán azt is megszoktuk, hogy a vereséget izgalmasabb, sűrűbb anyagból való és fontosabb dolognak tartsuk a győzelemnél – mindenesetre igazibb tulajdonságunknak.” (Iskola a határon)

Vissza a Vajdaságba. A vajdasági magyarságnak csak két Kossuth-díjas írója van, rajtad kívül még Tolnai Ottó. Ráadásul Te még fáradhatatlan publicista is vagy, aki több évtizedig írt naplójegyzeteiben az otthoni közélet minden rezzenését feljegyezte, szélesebb környezetbe helyezte. Ennek ellenére, nem szerepelsz a Fidesz partnerpártja, a Vajdasági Magyar Szövetség által ellenőrzött médiában, a szintén rövid gyeplőn tartott Forum könyvkiadó nem adja ki a műveidet, amelyek egyébként Németországban, Szlovéniában, Horvátországban, Montenegróban, Boszniában nagyon népszerűek. Ez minek tudható be?

Ez előttem is rejtély és kellemetlen beszélni róla. Tolnai is főleg Magyarországon adja ki a könyveit, s sokkal többet szerepel a magyarországi vagy a jugoszférában, mint a VMSZ által irányított médiában vagy kulturális életben. Azokról a szereplésekről, amelyekről szólsz, ezekben a médiumokban egy szó sem esik. Nem hiszem, hogy ennek „nagypolitikai” okai lennének, inkább a lokális státus- és presztízs harc eszközei. A szociológusok szerint a kis közösségekben ez kurrens dolog, elsorvad sokszínűség, egy úrnak kell lenni, s egy udvartartásnak. Bizonyára ebben közrejátszik az újabb baljós kisebbségi exodus: a feudom egyre kisebb lesz, a közvélemény megszűnőfélben van, ami pedig torz és traumatikus állapotot hoz létre. Ez lenne a sajátos kisebbségi klausztrofília. A távlatok elvesztése, az értékrend beszűkülést, privatizációját idézi elő.

Nem bírom, amikor hülyítik az embereket

Básti Juli szerint a képmutatás, az álszentség, a dolgok szőnyeg alá söprése, minden jóra éhes embernek fáj. A Kossuth-díjas színész ezt annak kapcsán mondja, hogy Ibsen Kísértetek című darabját mutatják be, Alföldi Róbert rendezésében, január 5-én, a Centrál Színházban, és a szerző gondolatai ma is igencsak aktuálisak.

 

A bemutatója idején elképesztő dolgokat mondtak Ibsen Kísértetek című darabjáról,
például azt, hogy „nyilvánosan végrehajtott mocskos cselekedet”. Mit gondolsz erről?

Nem tudom, pontosan mit fájlaltak akkor, de ma is nagyon élő a szöveg. A képmutatás, az
álszentség, a dolgok szőnyeg alá söprése ma is minden jóra éhes embernek fáj! A férfiak
túlsúlya a közéletben, a kötelességek hajszolása miközben elmegy mellettünk az élet, egy a
múlt bűneivel szembenézni képtelen nemzedék átkos hagyatéka, azért ezek ma is komoly
problémák. Szóval abszolút aktuális a dolog. Az egyház gyakran képmutató, alaptanítását
megtagadó szerepe szintén vet fel kérdéseket, szóval lehet aggódnunk a gyorsan változó
mégis beszűkülni látszó jövőnk miatt! Ma is élők sajnos azok problémák, amiket egykor
Ibsen leírt.

Újságolvasó ember vagy, esetleg próbálod kicsukni a politikát az életedből?

Dehogyis, nem próbálom kicsukni. Nem is akarom és nem is bírnám.

A politika jelentése: a
város ügyeivel foglalkozni, ez pedig az én országom, az én városom is.

Fölhúzom magam újból és újból, de hát hogyan is ne olvasnék újságot, felnőtt emberek olvasnak újságot, mert érdekli őket, hogy mi van velünk. Volt az életemnek olyan szakasza huszonévesen, amikor beleszartam mindenbe, mert azt gondoltam, egyedül a munka a fontos, meg azok, akikkel együtt dolgozom. Most már tágabban látom a világot, főleg mivel három gyerekem van. Érdekel a jövőjük.

Mostanában min húzod fel magad?

Mindenen! Szinte nincs is olyan, amin ne húznám fel magam.

Nem bírom, amikor hülyítik az embereket és nem bírom, ha totális hatalom épül az ócska kis demokráciánk helyett!

Nem bírom az uniformizált híreket, az átlátszó szólamokat és Budapesten még hagyján, de a vidéken lakók döntő többségének fogalma sincs arról, hogy mi történik! Mindig csak a riogatás, az ellenség képzés! Gondolom sokuknak idejük sincs rá, hogy részletesebben utána nézzenek a dolgoknak. Állatira dühös vagyok, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, hogy megvezethetők vagyunk, és miközben már kopogtat a teljesen új követelményeket támasztó jövő, mi bezárkózunk és rossz válaszokat fogalmazunk. Ez borzasztó, ez lehetetlenség, ezt kikérem magamnak!

A színház tud ez ellen valamit tenni?

A színháznak mindig is dolga volt, hogy gondolkodásra sarkalljon, hogy szembesítsen, de
sokan vannak akik nem tudnak színházba járni, őket könnyű hülyíteni. A színházba járók
újságokban és könyvekben is keresik az igazságot, törik rajta a fejüket! Akiknek erre nincs
módjuk és nem elég tanultak, nem elég tájékozottak, nem tudnak szelektálni, fogalmuk sincs mi történik körülöttük, azokat lehet aztán igazán az orruknál fogva vezetni!

Az elmúlt szezonban nem kaptál új szerepet. Nagyon ki voltál éhezve?

Egyáltalán nem voltam kiéhezve, hiszen igen nehéz szerepeket játszom. Hatvan évesen
három abszolút főszereppel az ember már nincs kiéhezve.

Tényleg?

Persze, hogy nem. Az is igaz viszont, hogy az rossz lenne, ha most nem próbálhatnék.
Jólesik, hogy egy ilyen szuper, érdekes darabban próbálok. Igen jól dolgozunk együtt Alföldi
Róberttel. Izgat minket a téma és eszméletlenül jó a csapat. Ennek most nagyon örülök de
nem voltam kiéhezve!

Alföldivel utoljára akkor dolgoztál együtt, amikor a Nemzetiben kvázi az ottani
hattyúdalát, a Sirály előadását rendezte. Tudom, hogy próbáltátok elérni, te is külön szóltál amiatt, hogy ha más nem, de legalább ez az egy produkció maradjon repertoáron az Alföldi érából.

Így van. Hogy te mikre emlékszel! Én mindent elfelejtek. De tényleg így volt, annyira
szerettük azt az előadást és annyira fontosnak tartottuk, hogy nagyon akartuk tovább
játszani. Nem sirály volt az, hanem hattyúdal.

Megmondható, hogy mitől búcsúztál a Nemzetiben, amiről többször elmondtad, hogy az nem a pályád különösebben sikerült része, alig kaptál fontos szerepeket.

Jó, de néhányat azért nagyon szerettem. Ez is az életemnek része volt. Voltak benne szép
és élvezetes pillanatok, de ha lezárul egy szakasz, akármilyen is volt, el kell búcsúzni tőle. A
Sirály előadása erre nagyon jó volt. Fontos volt a társulat összekapaszkodása az utolsó
évben, amikor már tudni lehetett, hogy Alföldi nem folytathatja. Bár Robi nagyon
reménykedett, hogy mégis győz a tehetségünk, a nagy akarásunk és nem veszik el tőle a
színházat. Ebben az időszakban az erős összetartás miatt kedvvel és jól próbáltunk,
fontosnak tartottuk amit csináltunk.

A Sirályban annyira személyes volt a búcsútok, hogy lényegében ti voltatok a ruhatárosok, ti vettétek el a kabátjainkat, ezek a díszlet egy részét képezték a színpadon, és ti is adtátok ki, tulajdonképpen végső búcsúként, előadás után a holmijainkat.

Így történt, méltó búcsú volt, szép előadás, mindenkinek fontos.

Amiatt, hogy átszerződtél a Centrál Színházba, várható volt, hogy némiképp átalakul a műsorrend, hiszen nyilván akartál olyan fajsúlyú produkciókban, akár tragédiákban
játszani, mint a Nemzetiben.

Fotó: Centrál Színház

Igen, persze. De a férjemnek, Puskás Tamásnak is fontos volt, hogy egyre bátrabban
szóljunk a színház közönségéhez. Szerintem tehetségesen és ügyesen csinálja, tudta, hogy
nem lehet kapkodni, szoktatni kell a nézőt, meg kell érteniük, akkor is róluk beszélünk, ha komolyra fordítjuk a szót! A híres kaposvári időkben is hosszú folyamat volt a szinte csak vígjátékokból és operettekből átcsábítani a nézőket fajsúlyosabb produkciók élvezetére.
Ritkán adódik olyan szerencsés szituáció, mint amikor a Katona József Színház Zsámbéki
és Székely vezetésével megalakult. Az elit csapat volt, elit közönségnek játszott. Ott
minden adott volt, ilyen esély nem is igen volt több a magyar színháztörténetben. A
Centrálban viszont a nulláról kellett építkezni, sőt a bányászbéka segge alól!

Puskás nem akarta folytatni a Vidám Színpad hagyományait…

Egy ideig az orra alá is dörgölték, hogy megölte a magyar kabarét. Hát ez baromság! Ő
csak jó színházat akart ezen a remek helyen, ahol a repertoárban megférnek a vígjátékok, a
könnyebb darabok és a nehezebbek is. Kimondottan művészszínházat viszont nem akart és
nem is fog csinálni soha.

Egy interjúban úgy fogalmaztál, hogy sikerült színházi élcsapattá tenni a Centrál
társulatát. Mennyi szereped volt ebben?

Szerintem sok, de alapvetően ez Tamás érdeme. Hiszen minden egymásból következik. Ha
nem tudja kitalálni, hogy mit mutasson be, ha nem tudja megrendezni, ha nem lesz siker,
akkor nem lehet odahívni jó színészeket. Ha viszont nem jók a színészek, akkor a jól
választott darabokból is csak vacak előadást lehet csinálni. Ez oda-vissza játék. Nekem már
az is borzasztó nehéz volt annak idején, hogy Kaposvár és a Katona után egyáltalán
betegyem a lábam abba az épületbe. Ezt tényleg csak a férjem miatt tettem.

Mi volt ezen nehéz?

Nem akarok lesújtó véleményt mondani arról a régi Vidám Színpadról, mert ott is
dolgoztak jó színészek, de azért azt te is hallhattad már, ha valaki szakmailag
megengedhetetlen dolgokat művelt, akkor arra azt mondták: hé, nem a Vidám Színpadon
vagy. Akkor is ezt mondták, ha valaki felszínes volt, vagy tét nélküli az előadás.
Gyerekkoromtól hallottam ezt, és akkor egyszer csak oda kellett mennem és ott kellett
megpróbálni színházat csinálni. Igazán nem volt egyszerű feladat. Bíztam Tamásban és
segíteni akartam neki! Tudtam, ő már egyszer összerakta a Pinceszínházat, az Egyetemi
Színpadot. Láttam, hogy mennyit küzd vidéken, ahol olyan sikereket rendezett, hogy az
igazgatók gyorsan ki is adták az útját. Tudtam, muszáj valami helyet találnia, ahol végre azt
és úgy csinálhatja ahogy ő gondolja. Ebben mindenképpen segíteni akartam neki! A
Centrállal tizennégy év lankadatlan küzdelme árán oda jutottunk, hogy ma Budapest egyik
legsikeresebb színháza. Csodálatos tábora van már, és válogatottan jó csapata! Szóval ma
már nagyon jó hely.Ibsen,Kísértetek

Karácsonyi videókban köszöntik a nézőket a színházak

A karácsonyi köszöntésekből a budapesti színházak is kivették a részüket: több társulat is vicces vagy megható videóval kedveskedett Facebook-oldalán a nézőknek.

Szombaton került fel a Vígszínház oldalára a videó, amelyben a társulat az LGT
Ha eljönnek az angyalok című dalát énekli egy nagyszabású karácsonyi élőképben.

A Centrál Színház karaoke-videóval készült, a színészek Mariah Carey All I Want for Christmas is You című örökzöld karácsonyi dalára tátognak benne:

Az Örkény István Színház pedig egy egész adventi naptárat készített a nézőknek: folyamatosan töltik fel a Facebook-oldalukra és honlapjukra a karácsonyi témájú videókat. Volt már szó például az ünnepi menüről, az örök problémát jelentő karácsonyi égősorról és legutóbb pedig Kerekes Éva előlegezte meg a fehér karácsonyt. Mi most csak két videót mutatunk meg, de az összes elérhető az orkenyszinhaz.hu oldalon.

A Nemzeti Színház pedig még pénteken tette fel YouTube-csatornájára a Művészbejáró című sorozata rendhagyó, karácsonyi részét, amelyben a társulat tagjai karácsonyi szokásaikról mesélnek:

Újabb nő vádolta meg szexuális erőszakkal Sylvester Stallonét

0

A kaliforniai rendőrség közölte, hogy vizsgálja az 1990-es években történt esetről szóló bejelentést. A 71 éves Oscar-díjas színész tagadja a vádat, amely szerint a kilencvenes évek elején Santa Monicában megerőszakolta a feljelentőt.

Martin Singer, Stallone ügyvédje közölte, hogy a nő „egy 27 éve történt állítólagos erőszakról tett bejelentést a rendőrségnek. Ügyfelem határozottan kétségbe vonja az állítást” – hangsúlyozta.

A Santa Monica-i rendőrség szóvivője elmondta, hogy az állítólagos áldozat még novemberben tette bejelentését. Hangoztatta, hogy „alapos vizsgálatot” folytatnak, mielőtt a kerületi ügyész elé terjesztik az ügyet. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a kaliforniai törvények értelmében az ügyet elévültnek tekinthetik, mivel általában egy bűnügyet elkövetésétől számítva 10 éven belül tárgyalni kell.

Novemberben a Deadline magazin tárta fel, hogy 1986 júliusában egy tinédzser lány bejelentést tett a Las Vegas-i rendőrségen, amelyben azt állította, hogy Sylvester Stallone és testőre molesztálta őt a Las Vegas Hilton hotelben. Az ügyet azonban ejtették, mivel nem volt hajlandó feljelentést tenni ellenük. Az online magazin szerint a lány ezért nem tett feljelentést az ügyben, mert túlságosan megalázottnak érezte magát és szégyellte a történteket.

A filmsztár cáfolta a cikkben leírtakat.

Így irtják a zombikat a magyar irodalom legmenőbb arcai

Ha valakinek túl sok lenne az intim helyzetbe kerülő Babits, a Terminátort megszégyenítő Kosztolányi vagy a vetkőzőlányos szülinapi köszöntést szervező Karinthy gondolata, akkor határozattan nem neki való a Nyugat + Zombik. Pedig a képregény, amely a popkultúra egyik legkevésbé fennköltnek tartott területére, nevezetesen az élőhalottak közé rángatja le a nyugatos hősöket, korántsem tiszteletlen, hanem ellenkezőleg. Csepella Olivér művéből érződik a határtalan szeretet a főszereplők iránt, és a könyv tele van olyan utalásokkal, amiket csak a korszak irodalmát jól ismerők érthetnek igazán.

Ahogy Nyáry Krisztián fogalmazott könyvajánlójában, a fiatal grafikus (és zenész) képregénye két, látszólag egymástól nagyon távol eső területet kapcsol össze: az abszolút magaskultúraként számon tartott nyugatos írók és költők örökségét, illetve a tömegkultúra horrorisztikus teremtményeit. A szellem és a művészet emberei csapnak össze az ösztönlényekkel, de ebben a harcban a nyugatosok is olyanok lesznek, mint bárki más, akinek az életére törnek: megpróbálják minden lehetséges eszközzel felvenni a harcot.

De hiba lenne leírni a képregényt azzal, hogy csak kihasználja az abban rejlő kéjes örömöt, hogy ilyen vulgáris környezetben látjuk azokat, akiknek műveit nem győzték belénk sulykolni a közoktatásban.

A Nyugat + Zombikat ugyanis az tudja igazán értékelni, aki értékeli magukat a nyugatosokat is.

A főszereplők. Forrás: FüHü

Egyrészt a könyv tele van idézetekkel, és folyamatosak benne az utalások is a költők, írók életére, szokásaira, egymáshoz való viszonyára – és korántsem csak azokra, amiket az irodalomkönyvekből is unásig ismerhetünk. Rengeteg a belsős poén, Kosztolányi nyakkendőjétől kezdve, Karinthy beszólásain át („Így irtok én!”) a sötét oldallal cimboráló Adyig.

Mielőtt még bárki azt gondolná, hogy nagyon szűk keresztmetszetet alkothatnak azok, akiket a nyugatosok és a zombik is érdekelnek, a képregény létrejötte bizonyítja, hogy nincs így. Csepella Olivér 2014-ben közösségi finanszírozást indított azért, hogy megvalósítsa régóta dédelgetett ötletét az élőhalottakat hentelő író- és költőfejedelmekről, és az előirányzott összegnek a kétszerese gyűlt össze rá. Ezért áll a könyv borítóján az, hogy egy rakás nagylelkű ember és Csepella Olivér képregénye, hiszen az adakozók pénze tette lehetővé, hogy Csepella három évig dolgozzon az elsőre és másodikra is betegnek tűnő ötlete megvalósításán.

Köszönet a rakás nagylelkű embernek! Forrás: FüHü

Ráadásul a végeredmény jóval összetettebb lett, mint a zombikkal változatos eszközökkel hadakozó Babits, Ady, Kosztolányi, Karinthy és Tóth Árpád, illetve a segítségükre siető többi kolléga története. Nem szeretnénk nagyon spoilerezni, de

Csepella széles történelmi távlatba helyezte a sztorit,

amelyben a nyugatosok által vállalt értékek csapnak össze az ősmagyarság eszméjével, és még a jelenünk is befigyel kicsit. De mielőtt nagyon elvesznénk kelet és nyugat filozofikus konfliktusában, Csepella minden pátosz nélkül rángatja vissza a sztorit a tipikus képregényes történetvezetésbe, amelyből az epikus harc mellett a szerelmi szál sem hiányozhat. Külön értékelendő, hogy habár csak két fontos női karakter van, akik közül egy harcol a jó oldalon, ő szinte feminista ikon, és nem csak valakinek a csaja. Nem elég, hogy a New York Kávéház, azaz a történet helyszínének első női pincére, hanem elszántabban aprítja a zombikat, mint bárki, és nagyon nem veszi jónéven, ha udvariasságból félre akarják állítani a férfiak.

Nem mindegy, hogy melyik Gyula. Forrás: FüHü

És, ha már képregény, a sztori mellett legalább olyan fontos, hogy mindez hogy néz ki. A Nyugat + Zombik nagyon stílusosan és ötletesen van megrajzolva, különösen szép a New York Kávéház, amely szinte önálló szereplője a történetnek, és nagyon jellegzetesre sikerültek az írók alakjai is. Első pillantásra be lehet azonosítani mindenkit, és az arcvonások vagy a testalkat mellett Csepella a részletekre is nagyon odafigyelt. A képregénykockák mellett számtalan, a sztorihoz szorosan nem tartozó vizuális ötlet és poén is bekerült a könyvbe, csakúgy, mint Csepella kommentárjai és magyarázatai, amik legalább olyan szórakoztatóak, mint a történet.

Összességében tehát minden értelemben különleges és egyenesen szokatlan könyv lett a Nyugat + Zombik, de pont ettől lesz olyan jó.

Provokációra provokáció

Provokációra jó ötlet, meg némi kurázsi, viszont provokálni. Pintér Béla ezt teszi az Ascher Tamás Háromszéken előadásával a Katona József Színházban. A bajnok című produkció kapcsán azzal vádolták, hogy ismert politikus magánügyeit teregeti ki, de próbálja csak ezt megtenni a Katona direktorával, rendezőjével, színészével, Máté Gáborral és nőügyeivel. Hát most megpróbálta!

Pintér nem csak Máté Gábort pellengérezte ki, hanem többeket, így a címben szereplő jellegzetesen karizmatikus rendezőt, Ascher Tamást, a Katona korábbi direktorát, Zsámbéki Gábort, a kaposvári teátrum egykori igazgatóját, Babarczy Lászlót, no és saját magát is, meg persze a színházi szakmát.  Az első részben inkább csak kajánul nyelvet öltöget, az az érzésem mintha pajkos diákelőadáson lennék, amin a rosszcsont nebulók a tanáraikat meg a társaikat parodizálják, nagy huncutul. És ez tud frenetikus lenni, ahogy időnként az előadás is az.

Amikor bejön Keresztes Tamás Ascherként, az egyszerűen oltári.

Szétrobban a nézőtér a nevetéstől. Nem csak azért, mert annyira szinte kiköpött mása a valódinak, a maszkmester elképesztő remeklése, hanem mert a gesztusok, a hanghordozás, a túl bő ruhák, a nadrágból kilógó ing is szinte egy az egyben stimmel, de közben azért egészen enyhén karikírozott. Na jó, van is mit kifigurázni, mert Ascher karizmatikus és emblematikus, igencsak vannak jellegzetességei. Keresztes a hű, de nagyon értelmiségi létet, egyfajta tudálékosságot, a mohó kíváncsiságot, meg a gyakran mozgásban lévő, magyarázó, tanító kezeket hangsúlyozza bohócos hevülettel, jókora élvezettel. El tudom képzelni, hogy micsoda röhögés volt a próbákon!

Keresztes Tamás Ascher Tamásként. Fotó: DIÓ

Fekete Ernő adja Mátét, kimértebben, macsósabban, választékosabban öltözködve, extra entellektüel, némiképp kényeskedő hangsúlyokkal, némi nárcizmussal, amit a finomkodó selyeming is jelez. Benedek Mari jelmezei is enyhén túlzóak és abszolút találóak. Bezerédi Zoltán telibe találja Bezerédit, önmagát alakítja. Amikor fiatal énjét formálja meg, megmosolyogtatóan dús parókával teszi, aztán az idő előrehaladtával hirtelen lekapja a fejéről, és ott áll tar kopaszon.

A laza, mondhatni némiképp hézagos történet szerint, a három színházi ember egy kurzust megy tartani Erdélybe, Háromszékre. Látjuk őket civódva, évődve, Zastavában zötykölődni. Abban a színházban, ahová megérkeznek, eléggé nyársat nyelten konzervatív az igazgató, akinek bőrébe Pintér Béla bújik. Ő mindig játszik is a saját maga által írt és rendezett darabokban. És persze vannak még jó néhányan, Zsámbéki Gábort, aki hosszú ideig igazgatta a Katonát, Elek Ferenc adja, kimértnek, némileg tartózkodónak, metsző agyúnak ábrázolva, Thuróczy Szabolcs a kaposvári teátrumot szintén tetemes ideig igazgató Babarczy Lászlót mozgékonyabbra, hirtelen haragúbbá és ugyancsak meglehetősen elméssé formálja. A két jeles színházi embert a két színész mindig együtt megjelenve – mint akik összenőttek – alakítják, ami ugyancsak jó alkalom a karikírozásra, a bohócpárosokhoz hasonló komédiázásra.

A szünet nélkül, egyben játszott produkció második részében komorulnak el a dolgok, addig inkább csak gyülekeznek a viharfellegek. Egy idő után már kezdtem is sokallni a mókázást, és némileg tartalmatlannak, bennfenteskedőnek tartani az előadást. De aztán valóságos viharrá gyűlnek a fellegek, miközben végig lehet nevetni, mint Pintérnél általában. Fájóan tragikus históriává kerekedik ki az amúgy változatlanul kissé mozaikos cselekmény. A Jordán Adél által játszott, nem kimondottan észlény, nem kimondottan tehetséges, de impulzívan akaratos, rámenősségtől sem mentes, Erdélyből Budapestre citált színésznő gyereket vár Mátétól. Aki nagyon nem akarja ezt a babát. Tudható, hiszen Albert Györgyi riporternő leírta, hogy Mátéval való kapcsolatában volt hasonló szituáció. És ez már mélyvíz, amikor az egyik fél akarja a gyermeket, a másik a kaparást forszírozza, akár valamelyest rideg undoksággal, netán még nőgyógyász telefonszámot is a világ legtermészetesebb módján előkerítve a művelethez.

Fotó: DIÓ

Az érzéketlenség, a kiszolgáltatottság, korai halálba, tragédiába torkollik. A zaklatott, gyakran kaotikus színházi viszonyok kiégéshez, értelmetlen hierarchiához, netán tekintélyelvűséghez vezethetnek, és ezzel nyilvánvalóan sokat leképeznek abból, ami az országban történik.

Pintér temérdek mindent behappol a darabjába, így a zaklatási botrány is felvillan.

A produkcióban, ellentétben A bajnokkal, igencsak konkrét nevek is elhangzanak, és vannak egyértelműen felismerhető személyek. Dilemmaként merül fel, szabad-e élő személyeket színpadon megjeleníteni, kipellengérezni. És válaszként hangzik el a deszkákról, hogy szabad, ez szükséges a magunkkal való szembenézéshez, még akkor is, ha túl lehet lőni a célon, és ezzel sebeket okozni. Ebben az esetben többeket megcsipkednek, vannak akiknek a húsába is belevájnak valamennyire. Van vagányság ennek a produkciónak a bevállalásában, de azt nem gondolom, hogy maradandó sérüléseket okozna.

Nemzeti kincs lett a szadista gróf könyvéből

0

A francia kormány még időben közbeavatkozott, amikor tudomást szerzett arról, hogy a világirodalom egyik legjelentősebb pornográf művét készülnek elárverezni. Ezért francia nemzeti kincsé nyilvánították. 

Donatien Alphonse François de Sade márki a mai napig úgy él a köztudatban, mint egy olyan zavart elme, aki a szexuális szabadosságot és az elfojtott vágyak kiélésének szükségességét hangsúlyozta a műveiben. Az általa leírt módszerek és orgiák annyira hírhedté váltak már a XVIII. század végi Franciaországban, hogy a nevéből levezetve alkották meg a „szadizmus” szót.

Sade Szodoma 120 napja című regényét egy több mint tíz méter hosszú pergamentekercsre jegyezte fel akkor, amikor a börtönbüntetését töltötte a párizsi Bastille-ban. Most ezt a könyvét árverezték volna el, amelyben „tudományos alapossággal” mutatja be, hogy miképp kell „élvezetekre lelni” a kínzásokban. A kézirat az előzetes becslések szerint akár 6 millió eurót (1,9 milliárd forintot) érhet.

A márki kézirata a francia Aristophil-csoport birtokában van, amely iránt már évek óta kiemelt érdeklődést mutatnak az amerikai és az európai műgyűjtők. Az 1990-ben alapított szervezet mintegy 130 ezer darabos gyűjteménnyel rendelkezik, 18 000 befektetője volt, de 2015 óta komoly nehézségeken megy keresztül, mert Gerard Lheritier-t alapítót csalásért letartóztatták és az eljárás még mindig zajlik ellene.

Amikor a francia kulturális minisztérium tudomást szerzett az aukcióról, azonnal lépett:

Párizs a héten nemzeti kincsé nyilvánította Sade márki kéziratát

Ezzel párhuzamosan André Breton, a szürrealizmus atyjának nevezett írón négy írása szintén megkapta ezt a minősítést. Amit Franciaországban nemzeti kincsé nyilvánítanak, azt nem lehet árverésre bocsátani és külföldi vásárlónak eladni. Csakhogy a francia hatóságoknak körülbelül egy hónap áll rendelkezésre, hogy előteremtsék az árverésről kivont tételek árát, különben ismét árverésre bocsáthatják a műveket.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK