Kultúra

A jövő héten Magyarországon is mozikba kerül A legsötétebb óra, amelyben Gary Oldman bújt Winston Churchill bőrébe, és az alakítás vasárnap Golden Globe-díjat is ért neki. A legsötétebb órának valóban Oldman a legnagyobb értéke, de az is érdekes, hogy egy olyan háborús drámáról van szó, amely nem a harcmezőkön, hanem a tárgyalóasztaloknál játszódik, és meglepő módon még a humort sem nélkülözi.

2017-ben két olyan második világháborús filmet mutattak be, amelyek a Franciaország eleste körüli időszakot ábrázolják be a britek szemszögéből. A Dunkirk, ahogyan a címéből is egyértelműen kiderül, arra koncentrál, hogyan evakuálták jelentős civil segítséggel a csapdába esett brit katonákat Franciaországból a dunkerque-i átkelés során, A legsötétebb órából pedig megtudhatjuk, hogyan is született meg a terv Churchill fejében, és miért választották a britek a harcot a béketárgyalások helyett.

Egyrészt nagyon érdekes, hogy a Dunkirk friss, a katonákra koncentráló élményével láthatjuk, mi zajlott az evakuálás közben a legfelsőbb politikai szinteken, másrészt viszont lehet, hogy nagyobb élmény lenne A legsötétebb óra, ha nem lett volna nemrég egy hasonló témájú film a mozikban. A két alkotás közül ugyanis egyértelműen Christopher Nolan filmje a maradandóbb és különlegesebb élmény, de persze ettől még A legsötétebb óra is jó film, elsősorban főszereplőjének, Gary Oldmannek köszönhetően.

Churchillt eljátszani valószínűleg egyszerre hálás és hálátlan feladat: jellegzetes, az ellentmondásokat sem nélkülöző figuráról van szó, akit mindenki jól ismer (és nem csak a britek), de számtalan nagyszerű színész eljátszotta már, így nehéz lehet újat mutatni Churchill-témában. A 70 éves, először a miniszterelnöki székbe kerülő Churchillt ezúttal az 59 éves Gary Oldman játssza, aki régi szerepálmát váltotta valóra, de

még csak távolról sem hasonlít a politikusra.

Átváltoztatása hatalmas feladat volt, és Oldman ragaszkodott hozzá, hogy ezt a híres japán szakember, Tsuji Kazuhiro tervezze meg, különben nem is vállalta volna a szerepet. Oldmant persze még a kiváló, Oscar-várományos maszkmesteri teljesítmény ellenére sem tévesztenénk össze Churchillel, de ez nem is baj, hiszen alakításának ereje nem a fizikai hasonlóságban rejlik. Nagyon összetett Oldman Churchillje, korántsem csak a határozott, sokakban félelmet keltő politikust látjuk, hanem a tépelődő, a saját igazában elbizonytalanodó embert is. Egyszer kibírhatatlannak tűnő zsarnok, máskor gyámolításra szoruló öregember, és persze mindig fura különc a többi politikus között. Mikor elemében van és energikus, egész beszéde, járása megváltozik, szinte megfiatalodik, máskor pedig úgy néz ki, mintha összeroppanna a rá nehezedő a felelősség súlya alatt.

A film szinkronizált és feliratos verzióval is a mozikba kerül, és a szinkronos változat megtekintése nélkül is bátran kijelenthető, hogy nem érdemes azt választani, hiszen Oldman alakításának egyik legfontosabb eleme a hangja. A legsötétebb órának egyébként is központi eleme a beszéd: a beszédek, amit még a kritikusai által is kiváló szónoknak tartott Churchill elmond a parlamentben, a viták, amit a háborús kabinetben folytat, vagy éppen amikor a titkárnőjének (Lily James) diktál.

A film Churchill pozícióba kerülésével kezdődik, amikor az ellenzék lemondatja az előző konzervatív miniszterelnököt, Neville Chamberlaint (Ronald Pickup), és jobb híján Churchill lesz az ország vezetője úgy, hogy igazi támogatója nem nagyon akad. Saját pártja egy része a kezdetektől ellene áskálódik, a király, VI. György (Ben Mendelsohn) sem őt szeretné látni a miniszterelnöki székben, és első intézkedései után többen egyenesen bolondnak vélik. Az ambiciózus Churchill persze örül, hogy végre elérte célját, de azért tisztán látja, hogy

rosszabb időszakban nehezen lehetett volna miniszterelnök.

A németek néhány nap alatt lerohanják Nyugat-Európát, és nagyon úgy tűnik, hogy lehetetlen megállítani az előrenyomulásukat. Hirtelen az is valós veszély lesz, hogy elfoglalják a szigetországot, Churchillen pedig egyre nagyobb a nyomás, hogy kezdjen béketárgyalásokba. Így jutunk el a kritikus pontot jelentő evakuációs hadművelethez, amely vagy katasztrófát, vagy új reményt jelenthet a briteknek.

A legsötétebb órában a háborús eseményekből viszont nagyon keveset látunk, de ez nem is baj, hiszen ezek a jelenetek eléggé ki is lógnak a filmből. Itt azokon az embereken van a hangsúly, akik az élet-halál kérdésekben döntöttek, és nem azokon, akiknek az élete kockán forgott. A háborús vágóképek nélkül is jól érzékelhető, hogy milyen hatalmas a tét, de szerencsére A legsötétebb óra korántsem annyira sötét film. Ez elsősorban annak tudható be, hogy Churchillt sokszor nagyon nem fennkölt módon ábrázolja Joe Wright rendező, és persze maga Oldman. A patetikus beszédek mellett ott vannak a jelenetek, amikor látjuk, hogy Churchill a fürdőszobából diktálta azt a titkárnőjének, vagy, amikor a legkomolyabb megbeszélést is félbe kell szakítania, mert a felesége, a nagyszerű Kristin Scott Thomas alakításában éppen le akarja teremteni. Churchill maga is sokszor viccel, máskor csak egyszerűen tapló módon viselkedik, és ez a tiszteletre nem méltóság nagyon jót tesz A legsötétebb órának.