Kultúra

Bezárt a Sziget, de már szervezik a 19-eset

0

Három telt házas nap, 565 ezer látogató – ez a hétnapos Sziget 2018 két számban elmesélve. A terepen már takarítanak, de a szervezők sem pihennek: már a jövő évet tervezik. Az első nagy név már körülbelül egy hónap múlva ismert lehet – közölte Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

Az idei fesztiválon a hároméves növekedési stratégia első lépéseként a Nagyszínpad sztárfellépőire közel 1 milliárd forinttal többet költöttek, mint a korábbi évben, jövőre pedig ezt még egy fél milliárddal megfejelik. Máris olyan nevek kerültek szóba, akik biztosan sok látogatót szippantanak a Szigetre, közülük az elsőre hamarosan fény is derül.

Az idei krónikához tartozik, hogy megérkezett a Sziget kezdete óta számolt 9 milliomodik látogató is.

Egy svájci diáklány, aki először jött a fesztiválra, amiről elmondása szerint nagyon sok jót hallott már, az utolsó napon érkezett, az Arctic Monkeys koncertjére.

Jól vizsgázott a Love Revolution „Green Planet”, azaz a környezettudatos akciója is: megduplázták az újrahasznosítható hulladék mennyiségét. Nagyjából 500.000 darabbal kevesebb szívószál fogyott, ami nagyjából a fele a korábbinál; a re-pohár bevezetése pedig azt eredményezte, hogy gyakorlatilag nem volt pohárhulladék a Szigeten, és valóban másfél millió eldobható pohártól tudtuk mentesíteni a környezetet. Így környezetvédelmi szempontból ez minden idők legsikeresebb Sziget fesztiválja volt – állítják a szervezők.

A Kern

Jó lesz, mondja Kern András szokásos, fanyar humorával, a Lövölde tér című zenés estje elején a Városmajori Szabadtéri Színpadon. És egyáltalán nem állít valótlanságot. Tényleg jó lesz, sőt nagyon jó.

Rekkenő a meleg, Kern lazán, nadrágból kilógó, fehér ingben, farmerban, fehér vászoncipőben jön be. Mesél az est történetéről, ahogy ő mondja, arról, hogy miért vagyunk itt. Merthogy igencsak sokáig nem énekelte a dalait színpadokon, fázott ettől, a lemezfelvételeken mégiscsak lehet javítani, itt meg ugye élőben nincs erre mód, amit eltolt, hát azt eltolta. De aztán Eszenyi Enikő meg Fesztbaum Béla biztatta, és a Vígszínházban meglett az est, ami szerencsére azóta is megvan.

Amikor megyünk be a sorba, ahol ülünk, egy hölgy megkérdezi, hányadszorra látom, és semmi áron nem akarja elhinni, hogy először, ő ugye sokadszor. Én többször el akartam rá menni, de valahogy mindig kimaradt. Most pedig abszolút nem bántam meg, hogy megnéztem, meghallgattam. Rögtön az elején a zenekar, az élén Heilig Gáborral, olyan jókedvvel, akkora lendülettel kezd játszani, hogy érezhetjük, ez nem lesz rossz. Aztán érkezik Kern, semmi primadonnaság, bevonulás, csinnadratta, csak úgy, minden sallang nélkül bejön, így is jókora tapsot kap, és sallang továbbra sem lesz.

Szabad Tér Színház

Végigpásztázza a telt házat, kis elégedett mosoly is mutatkozik rajta, majd mesél és énekel. A mesélés érezhetően előadásra kidolgozott anekdotákból áll. Tömören, poénokra kihegyezve regéli el ezeket, biztos ritmusérzékkel, természetesen a dalokhoz kapcsolódó történeteket. Ha például Moszkváról fakad dalra, sztori jön előtte egy Szovjetunióbeli forgatásról, ahová több napig tartott míg komótos ráéréssel csak hoztak egy a jelenethez szükséges tankot, addig ők csak ott álltak és álltak. De esik szó olyan színészről ugyancsak, akit már Pesten berúgattak, mert félt a repüléstől, de még a forgatásra megérkezve, éppen eszmélve, is arra nyílt ki a csipája, hogy azt bökte ki, „nem megmondtam, hogy kérek még egy konyakot?!” Az előző konyak utáni események teljesen kiestek a fejéből.

Szabad Tér Színház

Az az igazság, hogy Kern bevallva, bevallatlanul nosztalgiázik. Kedvvel réved vissza fiatalkorába, megcsipkedi az azóta „átkosnak” is titulált időszakot, amiben azért sokszor csak jó volt neki, ahogy másoknak szintén. Dalba foglalja a füredi mólót, ahol annyira, de annyira lehetett szerelmesnek lenni, és elmereng az Astoriáról, ahol persze szintén. Aztán még Pest több szeglete, helye, utcasarka, városrésze, zegzuga következik. Ez az est szerelmi vallomás is Budapesthez. Aminek Kern szülötte, „tartozéka”, jellegzetes figurája, dalnoka.

Szabad Tér Színház

Lemezeinek, koncertjeinek elmaradhatatlan „kelléke” pedig Heilig Gábor, szerzőként és előadóként egyaránt. Elől ül, nyűvi a gitárját, hozzáénekel Kernhez, akár visszhangként is szolgál, partner, kontroll, társ, kortárs. Mint vendég, önállóan is dalra fakad, és nagy sikert csinál. Persze hatalmas sikert csinál a másik vendégként Hernádi Judit is, elbeszéli, hogy a Vígben valaha sokat játszottak Kernnel, aztán tévében, rádióban, itt-ott szintén, de színpadon azonban csak az utóbbi időben ismét, a Belvárosi Színházban. Énekel külön, énekel Kernnel együtt, akivel fanyarságban abszolút felveszi a versenyt. Elegáns, kacér, nagyon nő, és ennek megfelelően kapásból, három dallal is abszolút meghódítja a publikumot.

Szabad Tér Színház

Alapvetően könnyed az este, de közel sem tartalmatlan, amikor például a Semmi baj című nóta hangzik el, persze tudható, hogy nagy bajról van szól. És amikor végül a szabadság kerül szóba, egyértelmű, hogy a hiánya is nyugtalanító. Kern egyénisége, színészete, világlátása belesűrűsödik ebbe az estbe. Ha úgy tetszik, ez sok tekintetben esszenciája jellegzetes művészetének, amit azzal a két szóval lehet összefoglalni, hogy A Kern.

Teltházas volt a szombat a Szigeten

0

 A Mumford and sons és megannyi más program teltházat hozott össze a Sziget szombati napján, 90 ezren voltak a fesztiválon, köztük Sacha Baron Cohen, azaz Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke jönni szórakozni Sziget.

„Szombat este 10-kor le kellett állítanunk az aznapi jegyeladást, gondoltunk azonban azokra, akik már elindultak és nem értesültek a jegystopról, számukra félretettünk néhány tucatot” – mesélte Kádár Tamás főszervező, aki elmondta, 90 ezer főben maximalizálták a napi látogatószámot. Mint arról már korábban beszámoltak a szervezők, a Sziget hétfői napjára, azaz 13-ára már elővételben elfogytak a jegyek, és Kádár szerint érdemes a keddi jegyeket mielőbb beszerezni, mert esélyes az is a teltházra. De addig nézzük, mit kínál kedvenc fesztiválunk vasárnapra!

„Hello lányok” nyitja vasárnap este a Dan Panaitescu Nagyszínpad programját a Halott Pénz zenekar, majd a Kaleo után Liam Gallagher lép színpadra. Az Oasis balhés testvérpárjának másik fele két éve már fellépett a Szigeten, most Liamen a sor, aki tavaly As You Were címmel adott ki szólólemezt. Lana Del Rey és Lykke Li után Dua Lipával folytatódik a popdívák uralma, akinek szakítós slágereitől hangosak a rádiók.

Wolf Alice noies-os, kissé grunge ízű zúzásához a Mastercard Színpad by A38 sátrát vegyük célba, de ugyanitt pogózhatunk a Slaves punk duó energikus koncertjére és az őrületes fordulatszámon pörgő King Gizzard & The Lizard Wizard buliját sem érdemes kihagyni: a formáció csak a tavalyi évben öt lemeznyi dalt adott ki, a pszichedelia, a folk, a punk és a szörfös garázszene hullámain száguldva.

A Világzene Színpadon ma este egy izgalmas kollaborációt csíphetünk el: az Amsterdam Klezmer Band a hazai Söndörgővel paktált le, ennek az eredményeként született meg a Szikra c. közös lemez. Az ötlet a holland zenekartól érkezett és a lemezanyagot is ott rögzítették. A kész anyaggal tavasszal közös európai turnéra indultak, ennek állomásaként pedig most a Szigeten is bemutatják 12 dalnyi szerelemgyereküket.

A Bacardí Arénában ma este az indiai felmenőkkel büszkélkedő KSHMR pörgeti electro house lemezeit, akit szólóprojektje debütálásakor nem más, mint Tiësto konferált fel az Ultra Music Festiválon, őt követően pedig Tujamo német electro house producer slágereire rázhatjuk, aki már Steve Aokival és Chris Lake-el is jegyez közös sikerszámot.

Te mit szeretnél még mindenképp megtenni az életed során? A „Before I Die” fal ezt a kérdéskört boncolgatja, ahová a szigetlakók vágyaikat, reményeiket véshetik fel, így létrehozva egy végtelen bakancslistát. Az ötlet Candy Chang nemzetközi hírű amerikai designer-művészhez kötődik, aki munkáival arra törekszik, hogy közösségi erővé változtassa az egyéni gondolatokat. Leghíresebb műve a „Before I Die” fal az évek alatt körbeutazta a világot és az egyének gondolatai, itt megosztott vágyai által válik különleges műalkotássá. A Szigeten hatodik éve oszthatják meg itt gondolataikat a látogatók, idén minden nap 12 és 22 óra között. Ebben az évben a feliratokat egy érdekes videó projekt egészíti ki: itt a szitizenek 10 másodperces videóüzenetekben vallhatnak álmaikról, terveikről, melyek kivetítőn keresztül lesznek láthatóak zárás után.

Tudok nem jó ember lenni

Vecsei H. Miklós a legtehetségesebb fiatal színészek közé tartozik, aki ír, fordít és dramaturgi munkát is végez. Azt mondja, abszolút nem való neki a celeblét, a sorozatokból is ezért jött ki. Marton Lászlót a mesterének tartja, jó állapotba hozza a vele való beszélgetés.

  • Nagyon meguntam magamat.
  • Engem sok ember nem kedvel.
  • Most jövök Marton László tanár úrtól.
  • Ez egy akasztás
  • Minden ittlét semmissé válik.
  • Az is hit, amikor nem hiszel.

Két órával a Rómeó és Júlia Szegedi Szabadtéri Játékokon tartott premierje előtt összefutottunk egy halászcsárdában. Ott ültél a barátaiddal, teljesen nyugodtnak tűntél, pedig mégiscsak több, mint 4000 ember előtt kellett fellépned a fiatalok egyik vágyálom szerepében. Tényleg ennyire nyugodt voltál?

Gondolkozom… Nem szoktam izgulni, inkább igyekszem magamat abba az állapotba hozni, ami a szerephez és a játékhoz szükséges. Rómeó egy igazán komoly drámai szerep, amiben elveszítem életem értelmét, de az elején mégiscsak egy első szerelem körüli kamasz. Nekem azok voltak a legszebb éveim és ilyenkor igyekszem ezt előhívni magamból. Elviszem a barátaimat halászcsárdába, járkálok a Tisza parton, gyönyörködöm a városban, meg az emberekben.

Fotó: Várady_Nikolett

De attól, hogy teljesen elborult az ég, majd iszonyúan zuhogott az eső, kétséges volt, hogy meg lehet-e tartani a premiert, egyáltalán nem izgultál?

Elképesztően zuhogott, évek óta nem is láttam olyan esőt, mint amilyen ott volt. De tényleg nem izgulok ilyen dolgok miatt, annyi minden történik a világban, hogy azon, mi lesz egy esti előadáson, már nem szoktam izgulni.

Erősen borostásan, már-már szakállasan alakítottad Rómeót, akit nem szoktak így játszani. Ennek volt valami oka?

Én nem a 4500 nézőnek, hanem egyetlen embernek szerettem volna tetszeni, ő pedig a Júliát játszó Mészáros Blanka. Megkérdeztem tőle, hogy megborotválkozzam-e, azt mondta, hogy jó így, ahogy van.

De semmi tudatosság nincs ebben? Hogy mondjuk Nemecsekként A Pál utcai fiúkban a kölykösebb arcodat mutatod, ezúttal pedig szerettél volna férfiasabbnak látszani?

József Attilát borostásan játszom, tehát ez nem egy új arcom. Nem volt tényező, hogy van-e szakállam vagy nincs, inkább belülről próbáltam megoldani a szerepet.

Nagyon más voltál most Rómeóként, mint Debrecenben?

Nem tudom eldönteni. Nekem életem első igazán nagy és jó élménye volt a Szikszai Rémusszal való munka. Életem végéig emlegetni fogom azt, hogy az ő rendezésében történt meg velem valami igazán fontos, és ezért mindig hálás leszek neki. Akkor értettem meg, hogy nekem mi a szerepem a színházban. Emlékszem, amikor egy előadás közben egy pillanat alatt összeállt bennem az, ami a Színművészetin még csupa kétség és értetlenség volt. Persze azóta is minden nap megfordul a fejemben, hogy inkább szociális munkásnak vagy pedagógusnak kellene lennem.

Mert a szüleid azok? Édesapád a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke…

Nem az ő példájuk okán, hanem azok miatt a problémák és helyzetek miatt, amelyekkel ők találkoznak. Ha azt érzem, hogy a színházunk nem elég erős, nem eléggé hat, vagy én nem tudok eléggé hatni, akkor mindig az van a fejemben, hogy nem itt kéne, hogy legyek, hanem apám, anyám mellett vagy olyanok mellett, akik segítségre szorulnak. Apukám tegnap küldött képeket egy lepusztult, vidéki épületről, amiben pár hősies ember próbál gondozni nagyon rossz állapotban lévő fogyatékos gyerekeket. Tudva, hogy ilyen helyzetek vannak a közvetlen környezetemben, egyáltalán nem izgulok azon, hogy esik-e az eső vagy van-e borostám. Ugyanakkor szerencsésnek tartom magam, hogy színházcsinálás közben megadatik egy ilyen párhuzamos, a mienkénél valódibb dimenzióval való találkozás.

Az édesapád hajléktalanszálló igazgató is volt, ezért gyerekkorodban sokat játszottál hajléktalanokkal, a szociális érzékenységed nyilván innen is ered.

Biztos közre játszik ez is, de szerintem a mélyszegénység problémáira a legtöbb ember érzékeny lenne, ha bármit látna belőle. Én a szüleimen keresztül belelátok, de a budapestiek elől például teljesen el van dugva az ország nagyobbik része.

Bemész mondjuk apáddal egy cigány putriba?

Sokszor volt rá példa.

És akkor ott mit csinálsz?

Megyek apa mellett, hallgatom a történeteket és általában összeszorul a szívem. Mondjuk legalább másfél éve nem voltam vele sajnos, de például van egy cigány kisfiú Tarnabodon, akit én neveztem el.

Árva fiú volt?

Fotó: Dusha Béla

Nem, nem. Született egy új gyerek egy cigány családban és pont ott voltunk apával. Már két hetes volt, de még nem volt neve. Apukám és anyukám soha nem szentként és megmentőként tekintenek magukra az ilyen helyzetekben, hanem embereket és helyzeteket keresnek és barátokat találnak ezekben a szituációkban. Nincs megoldási modelljük, mindenkit meg akarnak ismerni, aki bajban van, és a lehetőségekhez mérten segítenek. Szerintem ez egy szép élet, sok minden alól feloldoz, és azt hiszem, emberré tesz. De én már valami ilyesmit megéreztem színházban is. Amikor például a debreceni Rómeó és Júliában megláttam a kriptában a Júliámat, Szakács Hajnit, a földön feküdni, akkor azt éreztem, hogy én most le tudnám győzni az egész világot emiatt a látvány miatt. Nem azt éreztem, hogy színházban vagyok, hanem tényleg ott volt életem egyetlen értelme, holtan. Az utolsó porcikámig átéltem ezt a pillanatot.

Közben mégis eszedbe jutott, hogy emiatt érdemes színésznek lenni?

Egyből a következő pillanatban. De azt hiszem, nem egocetrikus kép ugrott be, hogy jaj, de jó, hogy ez megtörtént velem, hanem hirtelen megértettem, hogy mi a színház hatalma. És mi az, amit adni tud az embereknek.

Szerintem most vagy abban az időszakban, amikor baromira észnél kell lenned. Roppant sikeres vagy, szériában vagy például Nemecsek Ernő A Pál utcai fiúk vígszínházi előadásában, amire változatlanul alig lehet jegyet kapni. Közönségsikered és általában meglehetősen nagy szakmai sikered is van. Ugyanakkor bizonyos produkciók esetében nyilván át kell élned, hogy nem lettek olyan jók, mint ahogy szerettétek volna. Miközben – ne sértődj meg ezen – celeb funkcióba is kerültél.

Az elmúlt évben nagyon sok helyen voltam címlapokon, ez nem nekem való volt. Most már interjúkat sem vállalok, neked is azért adok most, mert téged már ismerlek és neked nyilván nem mondok nemet. Nagyon meguntam magamat és a gondolataimat.

De miért, nem tudtál újat mondani?

Nem lehet mindennap újat mondani. Most nekem kell egy kis csend. Abszolút nem való nekem a celeblét. A sorozatokból is ezért jöttem ki. Lehet jól használni a hírnevet és én igyekeztem jól használni, de van, amikor ez átlendül és megszűnik mögüle a személyiség. Ez rossz érzés volt. Az utóbbi időben inkább háttérbe vonulnék.

Mit jelent, hogy megszűnik mögüle a személyiség?

Ezekben az interjúkban az ember ugyan őszintén beszél, de kevés rosszat mond. Nehéz összetett képet adni magadról. Egy kaptafára mennek az interjúk, ritka a jól sikerült mélyinterjú és az emberről kialakul egy kép. És nem csak kialakul, hanem szinte átveszi a szerepét. Elvárásokat, sőt ellenségeket is teremt. Tudom, hogy engem nagyon sok ember nem kedvel amiatt a kép miatt, ami kialakult.

Miért nem?

Mert talán ez túl pozitív, túl jó kép. Nekem vannak árnyoldalaim is, és ezeket egy csomóan ismerik, akik a közelemben vannak.

Mik az árnyoldalaid?

Ezekről nem beszél az ember. Magánügyek, én ezeket a színpadon megmutatom, belőlük játszom, és nem kell, hogy ezeket tovább mutassam. Például a Mondjad, Atikám! című József Attila előadásban igyekszem sok árnyoldalt mutatni.

Tudsz totál elviselhetetlen pasas lenni?

Tudok nem jó ember lenni. Nagyon igyekszem jó ember lenni és hiszek abban, hogy vannak, akik ösztönösen azok. Ha beszélnék arról, hogy milyen az, amikor nem vagyok jó ember, nem lenne igaz, mert ez naponta változó. Nem vagyok mindennap ugyanolyan.

De a színpadon egy-egy szerepben nagyjából ugyanolyannak kell lenni.

Fotó: Dusha_Béla

Szerintem van egy szerepív és ez az aznapi élethez idomul. Ez is mindig változik. Minden nap más vagyok József Attilaként, Félkegyelműként és Nemecsekként is, ha a nagy szerepeimet említem. Nemrég Kolozsváron játszottuk A Pál utcai fiúkat és utána másnap játszottam a Mondjad Atikám!-at. A Pál utcai fiúk előadása közben végigszakadt a vádlim, mozogni sem tudtam, nemhogy gondolkodni, annyira fájt. Le akartam mondani a másnapi Mondjad, Atikám! előadását. De láttam, hogy mennyire lelkesek az emberek és mennyire várják. Jól összefásliztam a vádlimat, mégis borzasztóan fájt. Végigcsináltam a produkciót, de úgy, hogy csak a felére tudtam koncentrálni. Feküdtem a földön az előadásban és mondtam azt, hogy „hallottam sírni a vasat, hallottam az esőt nevetni”. Ez a két sor ott hirtelen egy az egyben megszületett. Addig még soha nem született meg, mert nem tudtam, hogy mi van a mélyén. Mindig egy szemrehányás volt az én előadásomban a külvilág felé. Egy költői képnek gondoltam és azon az előadáson ez a két sor, nem tudom, hogy miért, elképesztően eltalált. Utána éjszakába nyúlóan beszélgettem Visky András íróval, dramaturggal, a kolozsvári színház művészeti igazgatójával, akit korábban nem ismertem. Sok szempontból nagy hatással volt rám a vele való találkozás. Valamit láttam a szemében, ami talán az én szememben is van. Valami furcsa kétséget. Ő azt mondta, hogy ennél a két sornál életében először azt érezte, hogy József Attila tényleg hallotta sírni a vasat és hallotta az esőt nevetni. Ez nem költői kép, hanem ez vele a szó nem őrült, hanem legemberibb, legreálisabb értelmében megtörtént. Én is ezt éreztem az előadáson, csak nem tudtam így megfogalmazni. Szóval én ilyesformán hiszek a színházban, igyekszem úgy élni az életemet, hogy erre képes legyek mind írásban, mind színpadon. Viszont a mostani világ, nevezzük mondjuk látványcivilizációnak vagy az én tavalyi évemnek, a celebszerűségnek, a sok helyen szereplésnek, kicsit kioltja ezt belőlem. De észrevétlenül. És tulajdonképpen nincs ezzel különösebben nagy baj, mert az ismertség egy lehetőség arra, hogy fontos dolgokat megosszál emberekkel. De mégis attól, ami a művész alapállapota, eltávolít. Ez egy illékony állapot és az benne a legillékonyabb, hogy az ember nem veszi észre. Az a legijesztőbb, ha nem vagyok ebben az állapotban, nem tudom, hogy nem vagyok benne, csak utólag jövök rá, hogy nem voltam, amikor valamitől újra belekerülök.

A Mondjad Atikám!-tól el voltam ájulva, ezért megnéztem akkor is, amikor a Víg Házi Színpadáról átkerült a Pesti Színházba. Találkoztunk is az előadás után, kérdezted, hogyan tetszett és mondtam, hogy az eredeti helyén sokkal jobban, mert az előadás intimitása miatt az az igazi közege. De rendkívül nagy tettnek tartom, hogy alkalmanként ötszáz ember József Attilát hallgat és így is jó az előadás, csak nem annyira fantasztikus, amilyen egykor volt. Ez valószínűleg neked rosszul esett, miközben azt válaszoltad, te is úgy érzed, hogy aznap nem született meg igazán. Azt mondtad, hogy túl sokszor ment egymás után, és így már nem volt miből építkezni.

– Igen, ez így történt. Minden nap magadból játszol, de minden nap meg kell ugrani egy szintet. Akkor nyolc egymás utáni esten kellett eljátszanom a Mondjad Atikám!-at, mert A vadkacsa elmaradt bemutatójának helyére került be. Te abból a szériából a hetedik estét láttad. A Félkegyelműből pedig a hatodikat. Ez mindkettő olyan szerep, amit ha az embernek van erre technikája, meg lehet ennyiszer egymás után csinálni. Nekem semmiféle technikám nincs. Hozzám volt olyan kegyes az élet, hogy annyi mindent megéltem ennyi idős koromra, mint általában más sokkal idősebben. Komoly életanyagból tudok fiatalon dolgozni. Ezért nagyon hálás vagyok. Tulajdonképpen jó, hogy így alakult. De ezt az életanyagot újra kell termelni.

És ehhez van szükséged csendes időszakra?

Ez a félextázis állapot, amiben én lenni, alkotni és játszani szeretek, nem állapota a mai világnak. Szerintem ezért is van annyi drog és alkoholfogyasztó. Köztük én is nagy boros vagyok. Érzik, hogy valami nüansz hiányzik, közben ez előhívható mindenféle szer nélkül egy beszélgetéssel, egy hangulattal. Másfél hónapig nem voltam itthon, tegnap éjszaka értem haza és most jövök Marton László tanár úrtól. Ma meg már végre el tudok menni nyaralni és előtte mindenképpen el szerettem volna menni hozzá. Tőle mindig belekerülök egy kicsit ebbe a jó állapotba.

Miért?

Leginkább a vele való beszélgetés miatt. Elmélyülten beszélgetünk, nem sztorizunk, nem firtatjuk a világot, tudunk csendben is lenni, és a csendből hirtelen felvetődnek bennem kérdések. És mint mesteremnek, ezeket a kérdéseket felteszem vagy elmondom az aggályaimat. Vele nagyon sokat szoktam beszélni arról, hogy a színházcsinálásnak milyen körülmények között van értelme az én szempontomból. Ő úgy ismer engem, minthogyha az apukám lenne. Talán sok szempontból jobban ismer, mint én saját magamat. Nagyon jól látja, hogy mik lehetnek az én útjaim.

Őt most már kiradírozták a szakmából. Meglehetősen karakánul kiálltál mellette. Mit gondolsz erről az egész zaklatási ügyről?

Nem szeretnék róla beszélni. Nagyon szeretem Marton tanár urat, én és igen sokan csak jót kaptunk tőle. Nem tudom, mi és hogyan történt. Az én világlátásomban minden ember egyenlőnek születik és valami miatt elkezd bűnös lenni. Ahogy Pilinszky mondja, ezért egyek vagyunk. És innentől kezdve szerintem nincs más feladatunk, mint minden porcikánkkal megérteni a másikat. Én soha nem tudnék haragudni valakire.

Mondjuk, ha valaki megölné a testvéredet, akkor nem tudnál rá haragudni?

Nem.

Ezt nem mondod komolyan!?

Minden porcikámmal, hitemmel és koncentrációmmal azon lennék, hogy megértsem, ő hogyan jutott el eddig.

Ez azt jelenti, hogy soha nem kap el úgy a düh, hogy például belerúgnál abba az asztalba, aminél ülünk?

Dehogynem. Ez akkor van, ha nem értem, ami történik. Ha butaságnak, indokolatlanságnak érezném, ami történik és nem érteném az igazságát.

Azzal valószínűleg nem értesz egyet, hogy Martont kiírták a szakmából.

Persze, hogy nem, ez egy akasztás. 2018-ban nem lehet akasztani. Főleg olyan emberek részéről, akik a megértést hirdetik. Próbálom őket megérteni, de annyira más világban hiszünk, hogy én ezért is szeretnék most inkább elcsendesedni. És elmélyült munkákban részt venni ifj. Vidnyánszky Attilával.

Mit gondolsz a világról?

Én borzasztóan hiszem, hogy van egy felsőbb értelem, keresem a hitemet. És szeretném, ha képes lennék arra, hogy észrevegyem, amikor szükség van rám.

Ha van egy felsőbb értelem és olyan ez a világ, amit nehéz a jelenlegi állapotában szeretni, akkor ezt a felsőbb értelem fuserálta el?

Nem fuserálta el senki. Ez most így néz ki.

De a felsőbb értelem miért hagyta, hogy idáig jusson?

Mert, ami itt van, az egy trailer, az egy demo, az én világlátásomban.

Ez mit jelent?

Hogy, ami itt történik, az csak egy perc vagy másodperc. Most Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban dinoszaurusz kiállítás van. Ott álltam a dinoszauruszok mellett és amikor az ember ebbe a helyzetbe belegondol, hirtelen minden porrá válik.

Mert érzed a végtelen időt, teret?

Érzem azt, hogy minden ittlét semmissé válik. Én nem igazán tudok annak az embernek a fejével gondolkodni, akinek csak ez a világ létezik. Ennek ellenére az én hitem az egy teljesen labilis hit. Sokszor elveszítem hónapokra. Nehéz erről beszélni, de az is hit, amikor nem hiszek, mert ha egyszer már megérezte az ember, akkor ott marad benne, mint egy mag. Az utóbbi két-három évben minden másodpercem a munkáról, a szereplésről, a nézőkkel való szelfizésről, a tévéről szólt. És ettől szinte teljesen eltűnt a hitem. Amit akár hívhatnánk egymásra figyelésnek is. Erre nem volt mostanában lehetőségem. De most az interjú után három órával elrepülök Szicíliába és lesz kilenc napom, hogy ilyen dolgokon gondolkozzam. És közben Bulgakov Bíborsziget című művének, amit jövőre mutatunk be a Pesti Színházban, dramatizálom a szövegkönyvét. Emellett remélem, hogy a jövő évemnek – ami talán valami újnak is a kezdete – a csíráit el tudom hinteni. Próbálok magamnak szabályokat leírni.

Milyen újnak lehet a kezdete a jövő év?

Fotó: Szívós Sándor

Nekem lehetőségem volt most egy évig tulajdonképpen minden nap közszereplőnek lenni. Lehetőségem volt egy generációnak azt mondani, hogy szerintem merrefelé kellene nézni. Azt gondolom, hogy nagyon sok társat találtam ebben, sok ellenfelet is. Nem is ellenfelet, hanem igen sok embert, aki emiatt engem elkezdett nem szeretni. És azt a tapasztalatot vontam le ebből, hogy annyira különbözőek vagyunk, hogy nem igazán lehet jót csinálni. Én mégis szeretnék valami mellett kiállni. Ami mellett én kiállhatok, az legyen az én hitem, legyen valami béke, megértésközpontú világ. És ennek mentén próbáljam magamban fenntartani azt az extázist, ami nekem szinte folyamatos lételemem. Ez pedig az én választott hivatásomhoz, a színházhoz szerintem elengedhetetlen.

Igen fontos számodra az ifjabb Vidnyánszky Attilával való barátságod és a fiatalokból álló Sztalker Csoporthoz való kötődésed.

A Sztalker Csoport az egy eszmeiség. Mivel Attilát és engem is nagyon sok helyről kerestek az elmúlt évben külön is meg együtt is, ezért ez tanulópénz volt. A jövő év nagyon remélem, hogy visszasodor minket egymáshoz. Akármi történik kettőnk között, az ő barátsága determinálva van az én életemben. Valószínűleg én úgy születtem meg és remélem, ő is, hogy nekünk dolgunk van egymással. Ugyanakkor mi nagyon különbözőek, teljesen más jellemek vagyunk. És mégis valami igen mély közös dolog van bennünk. Amikor alkotunk, akkor lényegében a világot boncolgatjuk, de közben egymást is boncolgatjuk, hogy mi hogyan találkozunk így ebben a világban. A tavalyi év úgy érzem, egy kicsit elsodort minket egymástól. De ettől még vannak pillérek az életünkben. Most ilyen a Pesti Színházban bemutatott Kinek az ég alatt már senkije sincsen előadása.

Azt már csináltátok Debrecenben is.

Akkor is ezt éreztem. Emlékszem a ’90-es évek végén apukám sokat panaszkodott amiatt, hogy az akkori kultúra közhelyessé tesz bizonyos szavakat. A szeretet a mai kultúrában is egy közhelyes szó, nem igazán használjuk, mert nem komolyan vehető. Első osztályos lehettem általánosban és apukám magyarázta nekem, hogy revidiálni kell például azt a szót, hogy szeretet. Újra életre kell hívni szavakat és nem szégyellni bizonyos helyzeteket. Most jutott eszembe, hogy mi tulajdonképpen revidiálni akartunk régi nagyokat.

Petőfit és Aranyt?

Igen, hogy értük rajongani lehessen. Vagy akár revidiálni azt, hogy március 15., vagy hogy magyarság. Örülök, hogy sikerült egy saját Arany és Petőfi képet megmutatnunk.

A Sztalker Csoport elnevezés a híres Tarkovszkij film, a Sztalker címéből jött?

Igen, de a filmen túlmutatva maga a stalker szó latin jelentése az, hogy egy ember, aki egy másik embert átvisz egy másik dimenzióba. És tulajdonképpen a színház erről kellene, hogy szóljon.

Extázis

A hőségtől pállott testű fiatalok, a lányok közül többen felül csak fürdőruhában, a srácokból jó néhányan félmeztelenül, összezsúfolódnak egy hatalmas cirkuszsátorban, és már a produkció előtt, koncerthangulatban, feldobva, kurjongatnak. A Sziget Fesztiválon régóta nem csak a zenei, hanem a cirkuszi felhozatal is igencsak erős.

 

A Szigeten már amúgy is felfokozott a hangulat, de erre a Guineából érkezett Afrique en Cirque tagjai jócskán rátesznek néhány lapáttal. Az irigylésre méltó életkedv, a fékezhetetlen öröm, a kifogyhatatlan energia megtestesítői. Kicsattannak az egészségtől. Formásan izmos a testük, ez érvényes a nőkre is. A temperamentumuk pedig bámulatra méltó. Nem férnek a bőrükbe. Örökös mozgásban akarnak lenni. A zenekar tagjai úgy muzsikálnak, hogy közben táncolnak, de, ha kell, simán dalra is fakadnak, ahogy az artisták szintén, de nekik sem gond az éneklés sem.

Nincs semmi tupírozás, nincsenek drága, látványos díszletek, a művészek nem külsődleges hatásokra támaszkodnak, nagyon is magukból dolgoznak. Egymásból építkeznek, különböző alakú, magas gúlát, emberoszlopot képeznek, akár kettőt is, és ügyesen ledőlnek. Eszméletlen mennyiségű szaltót, mindenféle rafináltan megtekert ugrást képesek csinálni egymás után, úgy, hogy a látványba is bele kell szédülni, ők pedig simán talpra állnak. Mindehhez fülig ér a szájuk a boldogságtól, hogy  ezt csinálhatják, isteni fazonok, szám közben is kinéznek a közönségre, hogy na milyen jót csináltak, vagy éppen a fülükhöz teszik a kezüket, hogy nem hallanak még elég tapsot. De aztán persze rengetegszer zúg a taps, és végül felpattan a helyéről a publikum, állva ünnepel, hiszen egészen extázisba jött.

A Phare Circus esetében közel sem volt ez így. A tagjai azt játszották, hogy egy kocsmában történik mindenféle, például kusza szerelmi kapcsolatok szövődnek, lesz persze veszekedés, bunyó, miegymás. A baj az, hogy ez a produkció a cirkusz-színháznak az a rossz vonulata, ami a történetet annak leplezésére próbálja használni, hogy nincsenek elég acélos attrakciók. Az artisták túl sokat tengenek-lengenek, rázzák magukat az amúgy elég jó zenére, de, ha sokat mondok, két olyan szám van, ami úgy, ahogy, klasszikus cirkuszban is megállná a helyét. Színészi teljesítmény sem különösebb, ez így elég érdektelen és unalmas.

FH

Az úgynevezett Vándor vurstliban is vannak mindenféle cirkuszhoz közeli vásári kunsztok, meg persze mutatványosok. Például hosszú csőből gyorsan leguruló diót lehet törni fakalapáccsal, ha sikerül. Szoborfejekre lehet kalapot dobálni. Szépséges marionetteket bámulhatunk. Régi időket idéző, gyönyörűségesen míves óriáskerékre ülhetünk. Szélsebesen foroghatunk egy földgolyóbis formájú, magunk által hajtott szerkezeten. És mechanikus, fölöttébb furcsán, de veszett jól, egyéni fantáziával megcsinált, horrorhoz közelítő bábukat csodálhatunk.

A cirkuszsátorban pedig van még egy abszolút figyelemre méltó produkció, a Groupe Acrobatique de Tanger előadásában. Az ősi tradíciókra építenek. A produkció kicsit olyan, mint egy falusi népünnepély, ahol mindenki bekapcsolódik abba, ami történik, zenés-táncos forgatagot látunk, melynek része az akrobatika, de a zene, a tánc, az ének szintúgy. Vannak meditatív, sőt szöveges részek, majd újra felpörögnek az események. Hatalmas dobok szolgálnak fő instrumentumokként, ezeken akrobatikázni is lehet, de naná, hogy alaposan püfölhetők is, akár extázisig fokozva a hangulatot.

Az extázis pedig igazán nem idegen a Sziget Fesztiváltól, mondhatni, hogy lételeme.

Ördögi játszmák

Ami rossz, azt tartják, hirdetik jónak. Hányszor, de hányszor tapasztalhatjuk ezt manapság. Az ördögök világában ez persze természetes, Búbocska címmel ördögmusicalt mutatott be a Kolozsvári Magyar Opera, aminek magyarországi ősbemutatóját a Gyulai Várszínház által szervezett Erdélyi hét című programsorozat keretében tartották.

Fotó: Kiss Zoltán

Ugyanolyan ember/ördögi játszmák zajlanak a pokolban, mint a Földön, erről regél a Búbocska. Folyik az ármánykodás, a hatalmi harc, az ádáz helyezkedés, a másik kiutálása, lenézése, félreállítása, kiröhögése, kiközösítése, lehetetlenné tétele. Ömlik a hazugságáradat, tobzódik az önkény. Mindez mesekeretben, de hát a mesék gyakran meglehetősen kegyetlenek, hogy ízelítőt adjanak már a gyerkőcöknek a rögvalóból, felkészítsék őket a mind zordonabbá váló életre.

Fotó: Kiss Zoltán

Orbán János Dénes meseregénye jókora sikert aratott Erdélyben és nálunk egyaránt. Persze, hogy dramatizálták. A bábváltozathoz az a Venczel Péter írt zenét, aki később a mostani musicalverzióhoz is. Töménytelen humor van az általában pörgősen fülbemászó dallamokban, amelyeket Kulcsár Szabolcs invenciózusan vezényel a nagy kedvvel játszó zenekarnak. Lefestik, ahogy az ördögök dáridóznak. Élvezettel tobzódnak a gonoszságban. Energiadúsan randalíroznak. Veszekednek, gonoszkodnak, aljaskodnak, az ördögfiókák pedig féktelenül rajcsúroznak. A kártyázás feszültséggel teli dallamai is életre kelnek.

Fotó: Kiss Zoltán

A történet szerint ugyanis Mefisztó feltalálja a kártyát, amit tán nem véletlenül neveznek az ördög bibliájának. Szánsztszándékkal leitatja Belzebúbot, aki elnyeri tőle kártyán a kibírhatatlan, hisztérikus feleségét, Mefisztoféliát, akitől már régen szabadulni akar.  A címszereplő Búbocska viszont Belzebúb fia, így kap egy utálni való mostohaanyát, akit ki nem állhat, meg amúgy is szinte mindenből megbukott az ördögiskolában, ezért aztán bánatában világgá megy. Ami ebben az esetben azt jelenti, hogy a barátjával, az ördögi udvarban az udvari bolond szerepét betöltő Kutykuruttyal, akit ugyancsak jócskán megbántottak, elmennek a Földre, ahol bizony tapasztalniuk kell, hogy ott sem minden fenékig tejfel. Lesznek persze kalandok bőven, még a Pokol és a Menny háborújának a veszélye is fölvetődik, ami tulajdonképpen afféle világháború lenne. De végül Búbocska – ki más? – megakadályozza.

Fotó: Kiss Zoltán

Nem állítom, hogy nincsenek bakugrások, megbocsájtandó dolgok a librettóban, de végül is A varázsfuvola librettójában is vannak. Azt sem állítom, hogy az operaénekesek megfelelően táncolnak egy musicalhez. De remekül énekelnek és van színészi vénájuk, halálra élvezik, hogy felszabadultan mókázhatnak, ha úgy tetszik, ökörködhetnek. Mint rosszcsont kölykök virgonckodnak a deszkákon. Humoruk van. És van hozzájuk egy tizenkét főből álló tánckar, melynek művészei viszont fergetegesen ropják. A kiváló énekkar pedig fokozza az élményeket.

Fotó: Kiss Zoltán

Ábrahám Gellért Búbocskaként csínytevő kölyköt formál, aki imád rakoncátlankodni, de ördög volta dacára, van hajlama a jóra. Kitaszítottságában gyönyörű fájdalmassággal énekel. Szilágyi János Luciferként a tényleg pokoli pokol nehezen kedvelhető, rettenthetetlen ura. A bajkeverő Mefisztó szerepében Farkas Lóránt élvezettel gonoszkodik. Gergely Elek az alaposan pórul járó Belzebúb, aki persze szintén megéri a pénzét. Balázs Borbála igencsak élvezi Mefisztoféliaként, hogy házsártosan aljadék hárpia lehet. Madarász Lóránt alakításában Kutykurutty bármennyire is ördögszármazék, igazi jó barát. Ádám János Góbiás professzorként olyan gerinces tudós, aki okozhatná a Föld vesztét, de nem teszi. Ledenják Andrea inkább mókás, mint félelmetes ördög gúnyákat tervezett, Bíró Nóra pedig olyan díszleteket, amelyek érzékeltetik, hogy a Földön és a Pokolban szinte minden ugyanaz.

Fotó: Kiss Zoltán

A Béres László által biztos kézzel, abszolút szerethetően rendezett Búbocska úgy végtelenül helyes előadás, hogy nyilvánvalóvá teszi, mindannyian ördögi játszmák részesei vagyunk, kiszolgáltatottak, kisemmizhetők, megsemmisíthetők. De hát inkább nevessünk, mint sírjunk ezen.

Kulka János: Ez egy börtön

0

Először adott élő tévéinterjút betegsége óta Kulka János. Azt mondta, jól van, de stroke-ja után még sokszor keresnie kell a szavakat, és azért is vállalta az interjút, hogy felhívja a betegségre, az afáziára a figyelmet.

Kulka János 2016 áprilisában kapott stroke-ot. Életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani, jobb karja lebénult, megszólalni sem tudott. Ezután sokáig kerülte a nyilvánosságot. A múlt héten aztán interjút adott az RTL Klub Fókusz című műsorának, most pedig élő tévéadásban is megszólalt, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, logopédusával, Varga Saroltával együtt.

Többek között arról beszélt, hogy beteg, de jól van, sokat sétál a kutyájával, hetente jár a logopédusához. Lassan fejlődik, de nyugodt, viszont egyfolytában azon gondolkodik, mi, hogyan és miért történt vele.

„Idegen vagyok, érted? Színész”

– mondta.

Beszélt arról is, hogy betegsége előtt gőgös volt, és ezért most már szégyelli magát.

A logopédusa azt mondta, Kulka János méltósággal viseli, ami történt vele. Megerősítette, hogy

a színész intellektusa megmaradt,

ugyanakkor betegsége miatt néha keresnie kell a szavakat. Kulka János is beszélt az afáziáról (agysérülés következtében bekövetkező beszédzavar), mint mondta, az interjút is azért vállalta, hogy felhívja erre a betegségre a figyelmet.

Úgy fogalmazott: ez egy börtön. Logopédusa szerint a betegnek az az egyik legnehezebb, hogy ismerőseik a beszédzavar miatt sokszor úgy tekintenek rájuk, mintha mentálisan is sérültek volna, pedig ez nem igaz: „ugyanaz az ember bent a fejében”.

Stroke-ja után Kulka János első szerepét Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című filmjében játszotta. Beszélt a forgatásról is, dicsérte a főszereplőt, Balsai Mónit, és azt mondta, nagyon élvezte az öt napig tartó munkát.

„Haldokoltam. Kúsztam a földön. Nagyon jó volt”

– mondta.

A teljes interjút itt nézheti meg:

ÉLŐ: Kulka János interjú

ÉLŐ: Kulka János első tévéinterjúja a betegsége óta

Közzétette: atv.hu – 2018. augusztus 7., kedd

A vérré vált gyűlölet

Két szélsőséges román magyart ver, mert anyanyelvén mer beszélni. Magyar apa artikulálatlanul üvölt a lányával, mert román fiatalembert hoz bemutatni a házába. Őrületig felhevült aktivista nő leállíthatatlanul békétlenségre buzdít. Magyar beteg kényszeresen azzal fenyegetőzik, hogy följelenti a román orvost, mert magyarsága miatt nem akarja rendesen megvizsgálni. A MaRó című, Székely Csaba által írt, produkció tíz vitriolos jelenetből áll.

A Marosvásárhelyen született Székely nálunk is berobbant a színházi életbe, az úgynevezett Bánya-trilógia, a Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz, jött, látott és győzött, kiugró sikert aratott azzal, hogy nem édes, romantikus, idealizált Erdély képet mutatott, hanem brutálisan valóságost, telis-tele problémákkal, alkoholizmussal, letargiával, gyűlölettel, öngyilkossággal, ádáz román-magyar ellentéttel. De

úgy tud ezekről a meglehetősen fájó dolgokról írni, hogy miközben azért gyomorszájon rugdos minket, halálra röhögjük magunkat, és emiatt nem depressziósan jövünk ki a színházból.

Kegyetlenül, éles szemmel feltárja a bajt, de gyógyító ereje is van. Darabjai akár terápiával is felérnek.

Fotó: Kiss Zoltán

A MaRó a Gyulai Várszínház Erdélyi hét című programsorozatában vendégszerepelt, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában, magyar és román színészek közös felléptével, Andi Gerghe ütős rendezésében. Tíz jelenetről van szó, eszünkbe juthatnak róluk Örkény groteszk egypercesei, de tekinthetjük ezeket politikai kabaré alapanyagainak is, hiszen Székely szinte mindig politizál, erősen odamondogat a fennállónak, mohó érdeklődéssel feltárja a tarthatatlan állapotokat. Közérthető. A közhelyeket is beleépíti a munkáiba. Akár tovább építi, tekeri, „kifacsarja” ezeket. Ő maga szerintem nem közhelyes, de akár lehet ezzel vádolni. Szókimondásáért vádolták már temérdek mindennel, magyar ellenességgel is. Nem lacafacázik, elénk tárja, ami nem tetszik. Fejlett humorérzékével gúnyt űz belőle, bohóctréfát farigcsál a rögvalóból. A MaRó nincs dugig aktuálpolitikával, de nagy elánnal nyit tüzet az emberi hülyeségre, és több géppisztolysorozatot ereszt bele.

Hol magyarul, hol románul hangzik el a szöveg, a szükséges fordítást mindig kivetítik.

De persze ezzel is lehet játszani, magyar megszólalhat rossz kiejtéssel románul, vagy éppen akár jóval, és viszont. Szójátékok, félrehallások is származhatnak abból, ha valaki valamit nem megfelelően mond. És persze lehet azt üvölteni, ha valaki magyar lányt akar elvenni, tanuljon meg magyarul, és naná, hogy lehet szitkozódni a nem megfelelő román tudás miatt is. A múlt felhánytorgatása pedig szinte alap. Ahogy a rosszat feltételezés, a gyanakvás ugyancsak.

Fotó: Kiss Zoltán

Félreértés ne essék! A produkció messze nem csupán a román-magyar viszonyról szól, hanem az előítélet, a zsigerekbe ivódott utálkozás, az örökös haragszom rád, az összeférhetetlenség természetrajzáról. A vérré vált gyűlöletről, amikor már az érvek mit sem számítanak. Az egyik legjobb jelenetben az apa magánkívül ordít, hogy a lánya román fiút hoz neki bemutatni. Mantrázza az előítéletes bornírtságokat. Szemei szikrát szórnak. Kezével elhárító mozdulatok garmadáját teszi. Maga a megtestesült elutasítás. Még bicskát is ránt. Az anya rémülten hárítani próbál. A fiú megszeppenten igyekszik elviselni az agresszív szitokáradatot, a lány úgy, ahogy a sarkára áll. Román és magyar nyelv keveredik az eldurvuló rögeszmecserében. Majd betoppan a házba egy cigány, és hirtelen a gyűlölet rá koncentrálódik. Az apa őt rosszabbnak tartja, mint a románt. Ellene akár közösen össze is fognak. A gyűlöletspirál pusztítóan tovább pörög. Székely tovább hajszolja a nagyon is valóságalapú képtelenséget, ami dermesztő és röhejes egyszerre.

Fotó: Kiss Zoltán

Van olyan iskolai jelenet például, amiben tanító néni csitítja az egymásnak eső román és magyar nebulókat. Meghirdeti az egyenlőséget, a békét, egészen emberségesnek tűnik, majd nekiáll, nacionalista, hamis román tanokat fennhangon okítani. Orvosnő nem bánik figyelmesen a beteg férfival, aki közli vele, hogy biztosan azért, mert magyar, és emiatt feljelenti. Ezt monomániásan ismételgeti, nem egészen tudható, hogy ez már csak fóbia vagy igaz, valószínűleg kettőn áll a vásár.  Túlhevült, elvakult aktivista nő, közhelygyűjtemények garmadájával, lázadást szít, teljesen mindegy neki, hogy miért is, lényeg, hogy süssön belőle a gyilkos gyűlölet. Szélsőséges románok, megideologizálva tettüket, alaposan helyben hagynak egy anyanyelvén megszólalni merő magyart… És még folytathatnám és folytathatnám. Székely nem kímél se magyart, se románt, előszeretettel kifigurázza a vaskalapos szemellenzősséget, az agressziót, a melldöngető ostobaságot. Úgy lúdbőröztető, hogy nevettető.

A már több díjat is nyert, Andi Gherghe által nagy svunggal rendezett előadás, román és magyar színészek összefogásának, közös játékkedvének szép példája.

Leckét adnak abból, hogyan lehet alkotómódon együttműködni. Raisa Ané, Benedek Botond Farkas, Ciugulitu Csaba, Fodor Piroska, Badics Petra, Stefan Mura, Nagy István egymást inspirálva, remekül játszanak. A metsző gúny éppúgy természetes a fegyvertárukban, mint a gyermeki infantilitás. A közönség a Kamarateremben veszi a lapot, igencsak sokat nevet, időnként fel-felszisszen, hogy mi hangzik el, és végül alaposan, lelkesen megtapsolja a színészeket.

Ők lépnek fel a Sziget Nagyszínpadán

0

Az utóbbi évek legerősebb Sziget-lineupja jön a Szigetre. A szervezők szerint rohamosan fogynak a jegyek, két nap már biztos, hogy teltházas lesz.

„Úgy tűnik, hogy a hétfői nap már biztosan teltházas lesz az idei Szigeten, ugyanis hamarosan le kell állítanunk a napijegyek árusítását, de a vasárnap is nagyon közel áll ehhez” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, aki szerint az erős program más napokon is hozhat látogatói csúcsot.

A múltkor bemutattuk, kik lépnek majd fel a világzenei színpadon, most nézzük a Nagyszínpadot.

Már első nap, szerdán itt lesz a kortárs svéd zene egyik legismertebb előadója, Lykke Li, aki az elmúlt tíz évben gyakorlatilag mindent kipróbált már, amit egy énekes-dalszerző megtehet dream poptól soundtrackig, díjesőtől fesztivál-headlinerségig. Nemrég jelent meg negyedik stúdióalbuma So Sad So Sexy címmel, melyről a deep end című számhoz készült klip mindössze egy iPhone-nal készült.

Ugyanaznap a tízes évek legfontosabb és legnagyobb hatású hiphopelőadója, Kendrick Lamar lép fel a headliner idősávban. Ő egy igazi amerikai szupersztár, Obama kedvenc rappere, akit gyerekkori példaképe, Dr. Dre fedezett fel, aki az utóbbi hat évben sorra hozta ki a hiphop legjobb hagyományain alapuló, mégis jellegzetes rímeit. DAMN című legutóbbi albuma szintén telitalálat, a HUMBLE. csak a YouTube-on 522 milliós megtekintésnél tart.

Pár hónapja olyan katartikus előadással érkezett a Budapest Parkba a brit multiinstrumentalista producer-zenész-dj, Bonobo, hogy a közönség jelentős része nem igazán akart távozni koncert után és konkrétan Sziget after party-hangulatot teremtett az italpult előtt. És most Bonobo tényleg fellép a Szigeten zenekarával egyetemben, méghozzá csütörtökön.

Utána pedig jön a világ legismertebb virtuális zenekara, a Gorillaz, amely mostanában annyira nem is az, mint ahogy megtapaszthattuk már Magyarországon is, nemrégiben új lemezzel jelentkezett, The Now Now címmel.

Pénteken jön egy pár tízezer fővel kibővített Beat on the Brat indie-party a nézőtéren, míg Luke Pritchardék nagy slágereik mellett valószínűleg már új dalokat is bemutatnak augusztus végén megjelenő legfrissebb lemezükről. Fura is lenne, ha a David Bowie-dalról elnevezett brightoni zenekar, a The Kooks ne vezetné elő ezt a nemrég bemutatott klipdalt.

Pénteken lép színpadra a Magyarországon (is) nagyon népszerű Parov Stelar, utána pedig jön egy újabb világsztár, Lana Del Rey. Az amerikai énekesnő túl van ötödik nagylemezén, továbbra is a bájos és melankolikus pop koronázatlan királynője.

Időről időre mindig felbukkannak olyan jolly joker előadók, akiket egyszerűen nem lehet megunni, akik valami olyasmit tudnak, amit kevesen: mindig felpörgetik a közönséget. Nos, a Bastille pontosan ezt tudja, ők szombaton lépnek fel.

Európában csak a Szigeten lép fel fesztiválon idén a Mumford and Sons, így egy különleges buli várható szombat este főműsoridőben, egy nagy ívű utazás bendzsótól az indie-rockig.

Liam Gallegher, az Oasis tesók egyik fele, tavaly As You Were címmel szólólemezt adott ki, amely kifejezetten jó kritikákat kapott, készül vele/róla egy dokumentumfilm As It Was címmel, koncertezik – ő is fellép a Szigeten, méghozzá vasárnap.

Egy legenda után fellépni nem egyszerű, de a szakítós sláger után újabb szakítós slágerrel megasikert arató koszovói albán-brit lány egész biztosan uralni fogja a színpadot: Dua Lipa egyrészt zseniális hanggal rendelkezik, amellyel azonnal kitűnik a rádióslágeres előadók közül, másrészt kiváló show-woman, harmadrészt emlékezetesen jó popdalokat énekel.

Hétfőn jön a kanadai szupersztár, aki idén már vezette a Billboard listát is: az amúgy épphogy húszas éveiben járó Shawn Mendes zseniális előadó, kiváló dalokkal: nem véletlen, hogy idei új, harmadik nagylemeze a mainstream pop egyik legjobb munkája.

Utána jön a norvég Kygo, aki egy Ed Sheeran-remixszel robbant be a legismertebb producerek közé, és mindent tud a house-ról, dolgozott az Imagine Dragonstól kezdve Selena Gomezig.

Kedden lép színpadra az egyik legjobb koncertzenekar, az indie szcénában, már amennyire indie-nek nevezhető a War On Drugs, hiszen annyira kihallhatók az amerikai rockhagyományok, Bob Dylantől Tom Pettyig.

Alex Turner pont akkor járt zenekarával a VOLT-on 2014-ben, mielőtt visszavonult volna egy időre az Arctic Monkeys, viszont a Szigeten már egyszer fellépett Last Shadow Puppets nevű csapatával. Most viszont ismét a Sziget kívánságlista-vezető anyazenekaré a főszerep, amely idén megjelentett már egy nagylemezt is.

A Nagyszínpad teljes programja itt található.

Csalódás

Megszoktuk, hogy a Béjart Balett Lausanne mágikus, intenzív, varázslatosan erőteljes, fantáziadúsan lenyűgöző. Tavaly ámulhattunk, hogy a mester halála után tíz évvel még milyen remek állapotban volt Balett az életért című produkció, amivel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon vendégszerepeltek, de már korábban is leeshetett az állunk, amikor az Erkel Színházban adták. Most A varázsfuvola balett változatával érkezett a világszerte híres csapat.

Mondanom sem kell, hogy a várakozás óriási volt. Mozart operája, bizonyos tekintetben, akár balettra termett, hiszen temérdek benne a mesés elem, a látványos kép, tobzódhatnak a díszlet- és jelmeztervezők, festői lehet a látvány. A fantasztikus Salzburgi Marionett Színházban például remek bábváltozatot láttam belőle, lebegésekkel, filmszerű áttűnésekkel, festői víziókkal. Gyönyörűséges volt, de fájdalmas is, közel sem esett abba a hibába, mint a rossz A varázsfuvola előadások, amelyek bájos, kedves kis könnyedségnek tekintik a halhatatlan operát. Egyébként a Budapest Bábszínházban régóta, a repertoárról levehetetlenül, műsoron van egy igencsak színes, fordulatos árnyjáték verzió, ami azért könnyedebb, inkább gyerekeknek szól, meg is rövidíti a művet, a salzburgi viszont teljes egészében előadja, és inkább a felnőtteké.

Fotó: Éder Vera/ Budapesti Nyári Fesztivál

Béjart 1981-ben bemutatott változata is a teljes operát veszi alapul, kiváló énekesek előadásában, a Berlini Filharmonikusokkal, Karl Böhm karizmatikus vezényletével. Természetesen felvételről. A mostani produkciót Gil Roman újította fel, aki harminc évig volt Béjart szólistája, és rá hagyományozta a világhírű együttes művészeti vezetését. Egy évtizedekkel ezelőtti színpadi mű, adott esetben egy koreográfia, felújítása, a létrehozójának a halála után, mindig kockázatos vállalkozás. Már egészen mások szerepelnek a színpadon, mint akikre a koreográfiát kitalálták, más a személyiségük, más a kor, más a tempó.

A produkció akkor is változik, ha ugyanazok játsszák. Amikor például megalakult a Győri Balett, és bemutatták Markó Iván koreográfiájával A nap szeretteit, köpni, nyelni nem tudunk, akkora csodának számított. Az összekapaszkodásnak, a szeretetnek, a lelkesültségnek a himnusza volt, arról szólt, hogy megszülettek, hisznek egymásban, és abban, hogy balettel meg lehet váltani a világot, erejük van, akaratuk, tehetségük, őrületes elszántságuk. Mivel imádtam, többször megnéztem. És láttam, ahogyan a hit, a lendület apad, hogyan lesz mind kevesebb a varázsa, hogy lesz üresebb, pedig látszólag minden ugyanaz volt, csak éppen a lényeg kezdett elinalni belőle.

Aztán Markó, amikor megalapította a Magyar Fesztivál Balettet, szintén A nap szeretteivel nyitott. És ekkor már nyoma nem volt mindannak, ami miatt ez egykor csodának számított. Látszólag pedig ugyanaz volt minden, a táncosok becsülettel lejárták az egykori koreográfiát, megcsinálták a forgásokat, ugrásokat, csak éppen a lázas tekinteteket nem láttam, a feltétel nélküli odaadás hiányzott, az egymásba vetett bámulatos hit, a világmegváltó hevület. Így elpárolgott a csoda, maradt egy tisztességes balettelőadás, amit el lehetett nézni, de már közel sem volt felvillanyozó hatása.

Valami ilyesmi történhetett az 1981-ben Béjart által koreografált A varázsfuvolával is. Eredetileg valószínűleg igencsak jó volt. Nem feltétlenül az a virtuóz, felhevült állapotú, a táncosokat alaposan megizzasztó, már-már az emberi képességek végső határáig elmenő koreográfia, mint amilyenekkel jó néhány évtizeddel ezelőtt, a Magyar Állami Operaházban előrukkolt, amikor a még fiatal Markó a Tűzmadárban, elképesztően felhevülten, forradalmi lázzal, és közben lúdbőröztetően erotikus töltettel táncolt. Ugyanilyen magas hőfokúak, felfokozott hangulatúak voltak azok a balett egyfelvonásosok is, amikkel a már öreg Béjart Budapestre, a Vígszínházba érkezett. Előadás előtt, villanásnyi időre, megjelent a színpad baloldalán. Öröm tükröződött az arcán, hogy itt lehet, szeretettel végig pásztázott a szeme a dugig telt nézőtéren, majd ökölbe szorította a kezét, de nem dühvel, hanem mint aki erőt, elszántságot gyűjt a mostani produkcióhoz. Az egész teste megremegett belé, mintha villám csapott volna belé, és rögtön ott állt előttünk, szinte a pillanat tört része alatt, egy teljesen átszellemült ember, aki lelkileg, testileg képes a csoda létrehozására. Aki ezt látta, soha nem felejti. A kolosszális művész, a huszadik századi balett meghatározó alakja, egyetlen percbe belesűrítette szinte mindazt, amit tud, ennyire röpke idő alatt is tökéletesen érzékeltette zsenialitását.

Fotó: Éder Vera/ Budapesti Nyári Fesztivál

Mindezt azért meséltem el, hogy világossá tegyem, mennyire méltán felfokozott a várakozás az ő koreográfiáival kapcsolatban. És ehhez képest A varázsfuvola csalódás volt. Tán nem is ilyen nagy színpadra való, mert ez nem feltétlenül a felfokozott érzelmekről szól, nem hihetetlenül intenzív koreográfia, inkább a lélek apró rezdüléseit igyekszik feltérképezni, a rebbenékeny érzésekről regél, lehelet finomsággal. Ha viszont ez nem jön át, akkor kevésnek tűnik a produkció, és netán még unalomba is fordul.

Tavaly a Balett az életért előadásával, amiben Queen számokra készült a koreográfia, vendégszerepelt az együttes a Margitszigeten. Ebben a vibráló, pimasz, gunyorosan telivér produkcióban meglehetősen karakteres fazonoknak mutatkoztak a táncosok. De, hát csak pár percre kellett átlényegülniük egy-egy figurává, és hozni kellett fiatal, mozgékony önmagukat. Az remek volt. Most viszont fajsúlyos szerepeket kellene megformálniuk, és ez keveseknek sikerül. A legfeltűnőbb a Sarastro-t adó Javier Casado Suárez, akinek a világ bölcsességét kellene magába sűrítenie. Ehelyett félmeztelen, izmos srácot látunk, merev arccal, ami az ég egy adta világon semmit nem fejez ki. Nincs meg a szerephez az élettapasztalat, a megfelelő színészi erő, és ez sajnos többekről elmondható. Üdítő kivétel narrátorként Mattia Galiotto, aki kellő beleérző képességgel kommentárja az eseményeket, az arcán látszik, hogy mindazzal együtt él, ami történik, külső és belső szem egyszerre, és amikor táncosként, testtel is kommentálja az eseményeket, szintén erőteljes. Ahogy a Monostratost megformáló Federico Matetich ugyancsak az, maga a megtestesült gonoszság.

Fotó: Éder Vera/ Budapesti Nyári Fesztivál

Az előadás nyeresége, hogy nem eltakarják, mint oly sokszor, a színpad mögötti gyönyörűséges fákat, hanem szépen megvilágítva, díszletként használják ezeket, ami abszolút illik a mű természetközeliségéhez. De ez sem segít azon, hogy ez a produkció messze alatta maradt a várakozásoknak. Csalódást okozott 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK