Vélemény

Szélmalomharc

Szóval, hogy a végén kezdjem, nem teljesen értem, mi a baja Szánthó Miklós úrnak. Illetve értem, de rossz fele pofozkodik, már az is rossz ötlet, hogy nekiállt: a pofonnal, tetszik tudni, az a legnagyobb baj, hogy a felebaráti szeretet jegyében néha visszaadják. A törvényes kamatokkal együtt. Ezt mutatjuk be a következőkben.

Tanult barátunk, Szánthó doktor ugyanis a tegnap megjelent Magyar Nemzet első számában filippikát intézett a liberális sajtó, mint olyan ellen. Ami így, ebben a formában olyasmi, mint a ködszurkálás: liberális sajtó egységként, ideológiai objektumként nem létezik, vannak liberális vagy annak mondott újságírók, vannak lapok, amikbe írnak, aztán vagy megjelenik, vagy nem, de semmiképpen nem vagyok képes kimutatni valamiféle egységet ezek között. Ír az ember, amit ír, olvassa, aki akarja, fizeti, aki tudja.

Maga a liberalizmus sem nevezhető egységes ideológiának, inkább csak vezérelv: én úgy szoktam megfogalmazni, hogy „legyen szabad, ami nem tilos”. Olyan nagyon ezt nem is lehet tovább bonyolítani, meg főképp nem érdemes, mert ha azt veszem, Washington tábornok is liberális volt, meg Franklin Benjámin is, de mindkettő a maga módján, és közöttük hatalmas különbség volt. Szóval, nem értem, mit tetszik támadni – vagyis hát igen, Don Quijote harca ez a szélmalmokkal, akik valójában gonosz óriások, csak a varázslók miatt látjuk őket szélmalmoknak.

Azok a szemét varázslók, már akkor is…

Bár ez nem magyarázza a tényt, hogy a malmokban lehet búzát őrölni, míg egy óriásban ez kissé bonyolult feladat volna, de akkor is: a varázslók!

Nem értem a kirohanást már csak azért sem, mert a liberálisnak nevezett sajtó tegnap fikarcnyival sem szidta többet a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványt, mint máskor és mint amennyit megérdemel. Ha volt is kritika, az sajnos – saját oldalukról érkezett. Hogy miért vagy miért nem, annak én nem vagyok a megmondhatója, de nem nekem mondta Varga mester, amit mondott. Talán őt kéne megkérdezni, mielőtt fröcskölődésbe-mocskolódásba kezd az ember. No, de lássuk már, miről beszélek!

Azt írja ez a drága ember:

„A pánikreakció automatizált válaszokat szül – szól a mondás, és lám-lám, ennek megtestesülését láthattuk az elmúlt hetekben-hónapokban a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, az úgynevezett jobboldali médiaholding megalakulására adott hazai ellenzéki és nemzetközi kritikákban. A sejtetések mélyén megbújó „vád” pedig a magyar médiapiac radikális átalakítása-átalakíttatása, holott az, hogy az alapítvány tulajdonába kerültek eddig is vállaltan jobboldali médiaeszközök, az aktuálisan fennálló közéleti erőviszonyokat valójában nem változtatja meg.”

Édes úr, legyen erős: olyan nyugodt fickót maga még nem látott, mint én. Pár éve volt egy pánikom, de eltettem valami fiókba, hogy megőrizzem, és azóta nem találom. A fene fog maguknak pánikolni. A bajom nekem is, talán másnak is az a KESMA nevű brontoszaurusszal, hogy monopolizálja a szakmai piacot és általában is a sajtópiacot, valóságos kartellként telepszik rá. Ilyenformán valóban kimeríti a tisztességtelen verseny fogalmát, lenne is rá törvény, csak nem lehet alkalmazni, mert kivették a hatálya alól. Ami megint csak tisztességtelen. De ez jogértelmezés vagy jogértetlenség kérdése. Menjünk tovább.

„Az természetesen tény, hogy a korábbiakhoz képest a magyar nyilvánosság szerkezete általánosságban kiegyensúlyozottabbá vált az elmúlt években. És igen, ennek szimbolikus kifejeződése az a folyamat, ami az alapítványnak történt felajánlásokban megtestesült. Számos, a konzervatív, nemzeti, keresztény hagyományokat fontosnak tartó sajtóorgánum most már egy nonprofit tulajdonos alatt szerveződik, lefedve a klasszikus és modern értelemben vett média majd összes területét, a nyomtatott sajtótól kezdve a rádiós és televíziós csatornákon át az online felületekig.”

Váljék egészségükre, jó uram, sok boldogságot és tizenhat gyereket is kívánok mellé. A kartellel megint csak az a baj, hogy mivel piszok nagy és gazdag is, törvényszerűen rontja majd a szakma színvonalát – rontja már most is, olyan csodák történnek, hogy minden vidéki napilap minden szerkesztőjének szó szerint ugyanaz a vezércikk jut eszébe, márpedig abban megegyezhetünk, hogy ez kissé ritka eset volna normális körülmények között.

„És ez az önhittségébe és önnön felsőbbrendűségébe beleszédült progresszív megmondóembereknél pánikot és frusztrációt szül. És amikor a szellemi restség és a pozícióvesztésből fakadó frusztráció csókot vált egymással, az még sohasem vezetett kreatív gondolatokhoz – pusztán automatikusan generált mantrákhoz.”

Magyarra fordítva: „Gyengék vagyunk, mint a borecet és egyen meg a fene mindenkit, aki jobb nálunk”. Kicsi kunyhó szerető szív, tiszta égbolt, messze kék – dögöljön meg Ady Endre lehetőleg máma még.

„Az minősül tehát „független és objektív”, mi több, „oknyomozó” újságírásnak, ami például a migráció jelenségéhez toleranciával, megértéssel közelít, és a tudósításokban, képsorokban együttérzést kelt a bevándorlók iránt az olvasókban, a nézőkben. Az minősül „jól nevelt sajtóattitűdnek”, ha a cikkek és beszámolók polkorrekt nyelvezetet használnak, őszintétlenséggel elkendőzik a valóságot, csak hogy egyes kiválasztott vagy kreált kisebbségeket, érzékeny csoportokat meg ne sértsenek.”

Uram, én történetesen a Baross téren lakom olyan jó huszonöt éve, és ha valaki látott menekülteket, én láttam. Ha lementem kenyérért, dohányért, már beléjük botlottam annak idején. Nem voltak azok rosszabbak más emberfiánál, aki hasonló pocsék helyzetbe kerül, és nem járt az ittlétük nagyobb kosszal sem annál, mintha pár napig rockfesztivál lett volna a téren. Ennyit a migrációról.

Azt kevésbé értem, mit kifogásol a nyelvezeten – illetve, érteni vélem. Én gentleman vagyok és tisztelem önt, ha elengedhetetlennek találja, anyázhatunk is, mint azt teszi lapjuk egyik közismert munkatársa, aki odáig kezd jutni a nyelvi reformban, hogy már a szóköz helyett is trágárkodik, mondom, beszélhetünk így is, de számomra kínos lenne: kérem, tekintsünk el ettől. Ugyanakkor megjegyezném, hogy képes vagyok negyven percen keresztül önismétlés nélkül káromkodni, ha muszáj.

Ne legyen muszáj.

Alapvetően az elemi logika is azt mondja, hogy nem bölcs dolog sem általánosítani, sem embercsoportokat sértegetni, mert még a végén megharagszanak, és az sincs kizárva, hogy igazuk lesz – ön, ha jól látom, a beskatulyázás és az előítélet szabadsága mellett száll síkra.

„A balliberális oldal valójában nem híve a jó újságírásnak és a médiapluralizmusnak, mert csak saját szájszagos leheletét szereti viszontérezni a nyilvánosságban – ellenkező esetben a megfélemlítés és fenyegetés hol burkolt, hol nyílt eszközeivel terrorizálja a más véleményen lévőket. A médiapluralizmusnak azonban két oldala van: egy belső és egy külső. A belső (szubjektív) médiapluralizmus igazi sajtószabadságot jelent: azt, hogy egy sajtóterméknek nem kell világnézetileg semlegesnek lennie – sőt vállalja irányultságát –, de szabadon, ideológiai-nyelvpolitikai kötöttségektől mentesen működhet.”

Ab ovo nem értem, miféle „balliberális oldalról” beszél, itt mindenféle emberek vannak, akik egyes dolgokban egyetértenek, más dolgokban nem, ez nem valamiféle egységfront. Az maguknál van, kérem. A szájszagot inkább nem minősítem, azt viszont egyszerűen képtelenség értelmezni, amit a médiapluralizmus két oldaláról beszél. Valami vagy van, vagy nincs. Vagy Schrödinger macskája. Egyéb megoldás nem létezik, maga valami olyasmit állít ezek szerint, hogy világnézeti alapon szabad, sőt, kell is hazudni, a Felsőbb Jó érdekében: mellesleg korábban hírhamisítással is vádolja a független sajtót. Ajánlom becses figyelmébe az Origo sajtópereinek gyűjteményes kiadását az elmúlt egy évből, alig nyolc kötet, bőrkötésben.

„A cél márpedig világos: a progresszív gyökerű hírhamisítás, dezinformálás, a politikai korrektség elleni fellépés, a nemzeti-polgári oldal megerősítése, hogy a valódi konzervatív-keresztény gondolat ugyanolyan érvényességgel lehessen jelen a közéletben, mint a balliberális. Az alapítvány tulajdonában lévő eszközpark pedig e korszaképítő célt fogja szolgálni, a haza üdvére, a köz szolgálatában – és egyesült erővel.”

Még egyszer mondom: több, mint harminc év alatt sosem hamisítottam hírt, egyrészt, mert eszembe sem jutott, másrészt, mert minek? Megtörténik a hír magától is, mi hozott anyagból dolgozunk. De azért érdekes az ars poeticája, tessék mondani, lesz benne boszorkányégetés is?

Lesz.

Maguk azt ki nem hagynák.

Na, akkor összegezve: uram, maga ideömlengett pár kiló epét teljesen és tökéletesen értelmetlenül. A szerkesztőnek ezt vissza kellett volna adnia és esetleg ajánlania önnek egy jó pszichiátert, ugyanis az írás tanúsága szerint önt tévképzetek kínozzák, úgy érzi, magát üldözik, amiről azonban a valóságban nincs szó.

Azt boncolgatja, hogy a rossz írás a jó, a jó írás a rossz, a fekete fehér és a fehér fekete.

Uram, két dolgot ne tegyen: ne írjon újságot és ne hegedüljön. Ugyanis ebben a két műfajban hamar meglátszik, ha valaki csak fűrészelni képes.

Maga – és a hasonszőrű gárdája – „asztalnál éhen halna”, piaci viszonyok között maximum egy gyors és izmos csődöt lennének képesek produkálni sajtó helyett.

Az a körülmények pillanatnyi összjátékának köszönhető, hogy jelenleg maguk mondják meg, mi a piac és maguk is uralják azt – hiszen pont ezért hozták létre a KESMA-t.

De tudja, bort szőlőből is lehet csinálni…

Egyes országokban például csak szőlőből készül. Régebben nálunk is így volt.

Ahogy régebben nálunk az írás vagy tetszett az olvasónak, vagy nem, a fröccs vagy ízlett a vendégnek, vagy nem.

Nem gyártottak ideológiát arról, hogy miért jó, ha rossz.

Maradtam tisztelettel

Ugye tudod kik

Van ez a nép, amely szétszóródott az egész kontinensen, és mindenütt megpróbált új otthonra lelni, beilleszkedni, de azért meg is tartani szokásai egy részét, többnyire a vallását is. Persze általában ellenszenvvel fogadták őket, hiszen idegenek voltak, akiktől talán félni is kell, de akiket főleg megvetni, gyűlölni lehet. Persze, hiszen kicsit másképpen néztek ki, mások voltak a szokásaik és főleg a vallásuk.

A legtöbb helyen a törvények és a szokások azt is korlátozták, hogy mivel foglalkozhatnak, természetesen nem voltak része a nemességnek, nem dolgozhattak az államigazgatásban, nem lehettek katonák, nem lehetett földjük. Így aztán leginkább a kereskedelemmel foglalkoztak, amit szétszóródásuk, távoli helyek ismerete, kapcsolataik fenntartása is segített. Sokan az akkor fejlődésnek induló iparban helyezkedtek el, de néhány más foglalkozásban is felülreprezentáltak lettek, éppen a többi helyen való megkülönböztetésük miatt.

Aztán a társadalom fejlődése, a klasszikus feudalizmusra hajazó berendezkedés átalakulása kapitalizmusba, az ipari társadalom fejlődése felülírta, sőt gyakran megfordította a szakmák értékét. A földbirtokos „nemesek”, a katonatisztek, állami alkalmazottak pórul jártak, míg a kereskedők, az iparban dolgozók egy része igencsak felemelkedett. A „világjáró” nép képviselői így aztán a tőkések, a pénzemberek, másrészről a „komcsi” munkásmozgalmi vezetők között is felülreprezentáltak lettek.

A többségi társadalom ezt persze rosszul fogadata, elterjedtek az összeesküvés elméletek is, nőtt az irigység, a gyűlölet. Ráadásul a kereskedők és pénzemberek szakmából adódó viselkedését elkezdték etnikai okokkal magyarázni, amire rájátszott egyes politikai irányzatok félelmeket és előítéleteket kihasználó, gyűlöletkeltő propagandája is.
Amikor aztán jött a gazdasági válság, ez odáig fajult, hogy országszerte – provokátorok irányításával – pogromokat szerveztek a kisebbség ellen, a tulajdonukban levő üzleteket kijelölték és lerombolták, rengeteg embert lemészároltak.

Tényleg azt hiszed, tudod kik?

Nos, ez a cikk az Indonéziában élő kínai kisebbségről szól. Ott, abban a távoli országban 1998 májusában, a gazdasági válság után szabadult el a pokol, akkor mintegy 10 ezer ember halálát okozta a kínai üzletek szétverése, felgyújtása, az ehhez kapcsolódó pogrom, az erőszak. Amit részben a politika szervezett, kihasználva a terjedő gyűlöletet és előítéleteket.

Ez persze nem olyan nagyságrendű népirtás, mint amilyen korábban Európában történt, de éppen azt mutatja (a cikket is ezért írtam), hogy a többség és a kisebbség viselkedését nem etnikai, pláne nem genetikai okok magyarázzák, hanem társadalmiak. És arra is utal, hogy milyen veszélyes a gyűlöletkeltő politikai propaganda, az előítéletek, a félelmek kihasználása. Erről mintha kezdenénk megfeledkezni…

Kampánykabaré

Nyakunkon a kampány, nincs mese, hivatalosan még ugyan nem indult el, de azt már régóta tudjuk a klasszikusoktól, hogy minden kampány aznap kezdődik el, amikor az előző véget ért – most a kormány (és az ellenzék) kampányol az EP-választások miatt. Az ellenzék tevékenységét sem mondanám brillírozásnak, de amit a kormány művel…

Nos, az maga a pesti kabaré. Igazán kár volt ezt a nemzeti kincsünket ennyire államosítani. De komolyan: az ember a második-harmadik egetverő szamárság után nem bírja röhögés nélkül. Lehet, hogy borzalmas, lehet, hogy beledöglünk, de nem lehet nem röhögni rajta.

Ott van például Soros. Sorosról csak a hozzám hasonló naiv alakok hiszik, hogy egy üzletember, akinek emberbaráti tevékenységén sokat lehetne vitatkozni, és akit a magyar kormány kinevezett mumusnak. Ugyan már. Soros ennél most már sokkal több kormánypárti körökben, Soros a Minden és Soros a Semmi, Soros az univerzális válasz minden sajtókérdésre, Soros az Alfa és az Ómega, Soros a Kezdet és a Vég. Ezt a nézetemet arra alapozom, hogy csak tegnap is két, Soros Györggyel kicsit sem összefüggő sajtómegkeresésre válaszoltak annyit – különböző szervek! – hogy Soros.

Az első választ az Index kapta, ők a Transparency International nemzetközi korrupciós listájáról kérdeztek volna, a Kormányzati Tájékoztatási Központtól. És hírnök jött, pihegve szólt:

„Tisztelt Szerkesztőség!

Az alábbiakban küldjük a Kormányzati Tájékoztatási Központ reagálását a Transparency International 2018-as korrupciós listájával kapcsolatosan megjelent cikkükre.

Ez egy közismerten bevándorláspárti Soros-szervezet jelentése, Soros-kampányának és nyomásgyakorlásának a része. Mindenféle ürüggyel támadják Magyarországot, amiért a magyar emberek úgy döntöttek, hogy nem akarják, hogy hazánkból is bevándorlóországot csináljanak.

Üdvözlettel:
Kormányzati Tájékoztatási Központ”

Aha. Miközben maga az írás azzal foglalkozott, hogy bár a tavalyi évhez képest egy helyet javítottunk, azonban nincs okunk az örömre, Magyarország – Romániával, Görögországgal és Bulgáriával – még mindig az Unió legkorruptabb országai között van. Sorosról szó sem esett – de hát mindenben van egy kis Soros, mert belemagyarázzák, íme hát: Soros a válasz mindenre.

A másik sorosozást a Magyar Posta válaszolta a 24.hu-nak. Ők a rabszolgatörvényhez való viszonyukról és a túlórák felől érdeklődtek. Volna. Érdeklődni ugyan lehet, de a válasz akkor is egy: Soros!

„Magyarországon mindenkire ugyanazok a törvények vonatkoznak, emellett az állami cégekre speciális szabályok is érvényesek. Társaságunk nem kíván részt venni Soros európai parlamenti választási politikai kampányában.”

Nekem gyanús, hogy ennek a Sorosnak titokban van valamelyik kormánypárti főmufti birtokán egy temploma is, ahol az egészségéért imádkoznak, mert nélküle végük lenne. Soros halhatatlan, Soros a Főgonosz, Sátán nélkül nincs Isten.

De közben azért művelnek, mondanak más okosságokat is, Szijjártó mester például kinevezte Gyurta Dánielt a Külkereskedelmi és Külügyminisztérium miniszteri főtanácsadójának. Elvben azért, hogy értékes képességeit a magyar sportdiplomáciában kamatoztathassa, de a rossz nyelvek azt suttogják, az a valódi ok, hogy maradjon valaki a minisztériumban, ha egyszer majd meg kell úszni. Szijjártó ezzel kint van a vízből, Gyurta pláne, mi többiek meg egyelőre benne, de lesz még ebből helycsere.

Kásler Miklós pedig beszédet mondott a görögkatolikus egyház Miskolci Egyházmegyéje által fenntartott Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda gyógytestnevelési termének és integrált játszótereinek szentelésén és átadásán megtartott ünnepségen. Éspedig olyan okos beszédet, hogy biztosan a mennybe jut általa: hiszen boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa, mint tudjuk. Azt bírta mondani az ő szájával, miszerint:

„Kétezer évvel ezelőtt ugyanis megváltozott az emberiségnek a története, létrejött az állam, a művészetek, a Jóisten kétezer évvel ezelőtt költözött közénk, a saját képmására teremtett bennünket.”

Korábban nem lettek volna művészetek? Nem volt állam? Athén egy rablótanya volt, Mürón és Praxitelész nem is éltek, Egyiptom se létezett? Sőt, Mózes, Dávid és Salamon sem? Mohenjo-Daro hamisítvány, Kínában senki nem is élt, csak a hunok nyargalásztak a végtelen rónaságokon, de sehol a Sárga Császár?

Miniszter úr, biztos, hogy maga mindig tudja, mit beszél? Át tetszik gondolni, legalább néha?

A boldogult Grespik László csikorogva forog a sírjában.

Gondoljunk már bele: ez az ember hívatott dönteni többek között a magyar kultúra és tudomány ügyeiben is. Ahogy látom, a régészetnek már annyi is.

Ehhez képest könnyű, levezető kulturális hír, hogy újabb fejlemények vannak Oszter Sándor legendás kazánja ügyében. Ugyebár a színművész összevonta szemöldökét, és a TV2-nél tett panaszt, mert nem volt nála fűtés, és ezért nem lehetett zongorázni. Mondjuk ilyen ügyekkel más ember szakértőhöz fordul, de hozzá kiment a televízió, hogy ügyet csináljanak a zimankóból. Amikor hajléktalanok fagynak meg, nem mennek ki, Oszter zongorája viszont nemzeti sorskérdés, lássuk be.

Hanem Papp Viktor, az Immergas Hungária Kft. ügyvezető igazgatója is látta az adást, és mivel találva érezte magát az ügyben, üstöllést nekilátott kivizsgáltatni az esetet. Érdekes eredménnyel. Adjuk át neki a szót. Mint a Pénzcentrum.hu írja:

„Oszter Sándor üzemeltetésben lévő gázkazánját, mint utólag kiderült, cégünk 2011 októberében értékesítette kereskedelmi partnerünknek, amely azt eladta egy szerelő partnerének vagy egyenesen a fogyasztónak.

Az első értékesítés óta eltelt 7 év alatt a kazán hivatalosan, dokumentálhatóan beüzemelésre nem került, azon rendszeres karbantartást az Immergas által feljogosított szakember nem végzett. A gázkazán beszerelésének színvonala minősíthetetlen volt, azt olyan alapvető hibákkal végezték el, amelyek szükségszerűen oda vezettek, hogy a fűtési rendszer és ezzel együtt a gázkészülék felmondta a szolgálatot. Mindezt tetézte, hogy maga fűtési rendszer jelentősen elszennyeződött állapotban volt, amely előidézte a gázkazán meghibásodását.”

Ez világos beszéd: Oszter művész úr Mekk Elekkel szereltette be a kazánt, hogy úgy mondjam, költségtakarékosan. Ide vezet a buhera, még jó, hogy fel nem robbantak. De miért kellett ehhez tévéadás, miért nem bírta felemelni a telefont és felhívni az illetékest?

Azért, mert ő a kormány oszlopainak egyike. Ha ő fázik, ha ő nem tud zongorázni, az nem magánügy, az közügy. (Különben az is lehet, hogy azért nem tud zongorázni, mert nem játszik ezen a hangszeren, ez esetben a kazán beiktatása a történetbe szintén felesleges volt). Az ő kazánja mindannyiunk kazánja, a mi kazánunk senkié, még a miénk sem, vegyük tudomásul.

Komolyan mondom: tragédia. Kampány idején ilyen marhaságokat engednek meg maguknak. Ha élne még Finkelstein, minimum közéjük csapna.

Nem, nem lehet nem röhögni rajtuk, Még ha kínomban is teszem. Hogy is mondta Madách egy másik Tragédiában?

„Tragédiának nézed? nézd legott
Komédiának, s mulattatni fog.”

Mi a bajom az ellenzéki pártokkal?

Nem tartom a magyarországi ellenzéket bírálhatatlannak, de nagyon ritkán hallok észszerű, megalapozott kritikát. Még az ún. „baloldali” médiában is legtöbbször csak kesergés, vagy hőbörgés zajlik. Különösen fájó az ezekben megszólaló hivatásosok tájékozatlansága, felkészületlensége. De ne kenjünk rá semmit az újságírókra – rendben.

Elöljáróban: az alábbiakat mindig elmondom a magam köreiben – nemritkán heves ellenkezést, bár inkább csak méla csendet kiváltva.

Akkor nézzük. Nagy hibának tartom, hogy a baloldal évtizedek óta képtelen a közbeszéd fontos kérdéseit meghatározni. Nemcsak ellenzékben – az MSZP-SZDSZ kormányok idején is folyamatosan védekeztek. 2010 előtt pl. naponta többször lehetett látni a mai külügyért, amint feltűrt gatyában áll egy lavór vízben, arról szónokolva mintegy 15 fős hallgatóságának, hogy a 300 forintos benzinár nyomorba dönti az országot. Ezt minden közcsatorna minden híradójában megismételték, miközben 20 másodperc jutott az akkori pénzügyminiszternek arra, hogy elmondja: meghaladta a 110 dollárt egy hordó olaj ára. (Ma kb. 395 forint egy liter benzin, a Brent olaj hordója meg most érte el a 80 dollárt, de 2016-ban a 40 dollárt sem érte el. Nem lennék meglepve, ha kemény megszorítások jönnének.)

Tökéletesen feleslegesnek tartom, hogy a jelenlegi kormányfő minden rezdülésére ugorjon az ellenzék, de tudom, hogy a „nép” ezt szereti hallani, és ha nem lenne minden híradásban valami Ovi szemétség, rögtön felzúgna a kórus: Persze, az ellenzék gyáva, lefizették…

Teljesen lényegtelen, hogy az első szolga meg az udvartartása mennyiért kanalazza a legjobb magyar étterem levesét. Őket minősíti: magára valamit adó ember megfizeti árán, amit megvesz. Ez csak egy piti potyalesés.

Azt kellene valahogy felfogni – és nemcsak az ellenzéki politikusoknak –, hogy a kormányoldalon szakértők hada számol, mér folyamatosan. 2-2,5 millió szavazat elég a kétharmadhoz ennél több ritkán jön össze nekik – csak nagy migráncsozások idején. Ütik is rendesen a migráncslovat, egészen a nevetségességig. Azért nyergelnek át fokozatosan Soros személyére, mert a migráncsozás kezd kifújni. Nem érdekli őket, hogy az ellenzék mit mond – már ezért is fölösleges változatos módokon szidni az udvartartást. Évek hosszú során pontosan felmérték a szavazók összetételét: hány férfi-nő, városi-vidéki, milyen iskolai végzettséggel várható az urnáknál. Mik azok a hívószavak, amikre ugranak. Pl: „Az egészség nem üzlet!” Vagy: „Vissza kell adni a munka (tanárok, orvosok, mikor ki, mi) becsületét!” Ezekkel nagy biztonsággal el lehet érni azt a két és félmillió szavazót, a többi meg kit érdekel.

Úgy látom, a következő kampány a generációk összeugrasztásáról szól majd:

egyre nagyobb számban lesznek a választók között, akik már a rendszerváltás után születtek. Nekik már nem mond semmit az ingyen bérbe vehető tanácsi lakás olcsó bérért, meg a biztos munkahely, egy életre szóló szakmával.

Mint minden személyi kultuszra épülő szervezet, a kormányoldal pártjai is nagyon fegyelmezettek: ha a vezér kiadja a hívószavakat, senki nem merészel mást mondani. (Még az a szerencsétlen, akit az MTVA-tól a mikrofon elé löktek, zavarában a bevándorlókat is belekeverte a szövegébe.)

Egy politikai pártban (mindegyikben) tökmindegy, hogy milyen okos vagy, vagy szép. (Ez utóbbi tán nem: a nőktől igenis elvárják, hogy valahogy kinézzen, a férfinak elég, ha „egy fokkal szebb az ördögnél”.) Ott egyetlen teljesítmény számít: hány szavazót tudsz hozni. Lázárt még meghagyta volna a posztján, hiszen elég jól elboldogult a „kormányinfókkal”. Egy ideig talán azt is elnézte volna neki, hogy jobban tud beszélni. De elvesztette Hódmezővásárhelyt. Be is húzta a farkát rendesen: szaladt gyorsan rendet tenni – sikerült is, hiszen a parlamenti helyet már visszahozta. Merthogy megmondták neki, kiknek beszéljen miről és hogyan – ő ezt fegyelmezetten teljesítette. Pont úgy, ahogy az MLM értékesítési rendszerekben is a dealerek szájába rágják, milyen szavakkal kell dicsérni a fogpasztát vagy a kelesztőtálat.

A demokratikus pártokban ez nem ilyen egyszerű

Már a programok is hónapokig készülnek – nem is bíbelődik ilyesmivel a Fidesz-KDNP – úgyse olvassa senki. Már pedig, aki érdeklődik a politika iránt, nem árt, ha előtte tájékozódik a politikai szereplők szándékai felől.

Gyakori a vád: hosszúak a programok, sok az általánosság bennük. Naná, hogy hosszúak: a programkészítésbe sokan beszállnak, hiszen az MSZP-nél meg a DK-nál még a helyi szervezetekben is megtárgyalják ezeket. Mindenki szeretné, ha a maga városa, választókerülete, szakterülete feltétlen bekerülne. Legutóbb felajánlottam – egyszer élőszóban, egyszer e-mailben -, hogy a 117 oldalas, egyébként nagyon alapos Sokak Magyarországa című programból szerkesztek egy kb. 15 oldalas változatot, ami a kevésbé …hm türelmesek számára is emészthető. Még csak választ sem kaptam – de lehet, hogy szerencsémre. Ki tudja, kinek a lábára léptem volna, ha nyom nélkül kihúzom veretes általánosságait?

Hiányolom a demokratikus pártokból a politikai innovációt

Azt, hogy engedelmesen ballagnak a hatalmon lévők járszalagján, és nem hagyják a fenébe az egészet, törnek egészen más úton.

Mondok két példát is. Az egyik a budapesti főpolgármester választás. Eddig soha, semmilyen bojkottal nem értettem egyet – igenis, ne bújjanak el se az országgyűlési választáson, se a parlamentből az ellenzéki pártok. De most nem jelöltem volna senkit a tisztségre: jókat röhögtem volna, ahogy Tarlós birkózik az ordító egérrel – vagyis a Puzsér nevűvel. De nem dobom a darálóba az egyik legpotensebb politikust, a párbeszédes Karácsony Gergelyt. (Sőt, Horváth Csaba is többet érdemelne ennél.) Méghozzá azért nem, mert a mai kurzus már jelentősen fölszámolta az önkormányzatiságot: nincs kétségem, ha ellenzéki lesz a főpolgármester, a Budapest-törvény maradékát is kiherélik. 22-ig mindenképpen csak csicskáztatják, ahogy Tarlóst is. Végül még a választók is őt szidják majd, hogy nem sikerült a fővárosból Kánaánt varázsolnia.

Ha meg veszít, akkor a nyakába varrják az ellenzék összes baját: ugye megmondtam, hogy egy gyenge alak??? Olyan meccsbe nem megyek bele, amiben akár győzök, akár vesztek – csak károm származik belőle. Viszont teljes erővel nyomom a kerületi vezetőket: a mai három mellé simán be lehetne hozni még hatot. Akkor aztán meg lehetne szorongatni a fővárosi közgyűlésben a főpolgit. A kerületekben meg lehetne a bázist építeni.

Elnézést, hogy a vidékről nem beszélek, nem ismerem annyira a helyzetet: csak azt tudom, hogy 18-ban a 158 vidéki választókerületből 3-ban (azaz három db!) tudott ellenzéki nyerni.

A másik ügy az európai parlamenti választások

A közkedvelt „ellenzéki” rádióban sikerült két órán keresztül úgy beszélgetni erről, hogy egyetlen szót nem ejtett senki arról: mivégre is az EP választás, mit szeretnénk és hogyan az Európai Unióban? Csak rágták a közöslista-különlista nevű gumicsontot. Hogy külön listák esetén elveszik x db szavazat, mert a Momentum, meg a kétfarkú kutyák elviszik, akár két mandátum is bukhat stb., stb. De ha minden ellenzéki egy listán indulna, verhető az uralmon lévő párt.

Könyörgöm: az Ovi pártnak változatlanul alig van kevesebb (úgy emlékszem 2% a különbség) szavazója, mint az összes ellenzéki pártnak összesen. Ráadásul megint előjött, hogy a Jobbikot is be kell venni az összefogásba. Na, ennek van egy „apró” akadálya, ahogy már tavaly is volt: a Jobbiknak ugyanis esze ágában sincs egy listán szerepelni a demokratikus pártokkal. Ahogy szerintem az LMP is változatlanul távol marad – ha májusban lesz még egyáltalán LMP. Szinte biztos vagyok abban, hogy a Momentum meg a Kétfarkú Kutyapárt is inkább önállóan méretné meg magát: nagy fegyvertény lenne számukra, ha az 5 százalékot elérve küldhetnének egy képviselőt Strasbourgba.

Persze lehet szidni – főként a szocikat, meg a dk-sokat, hogy: ”mer önzők, nem akarnak másnak helyet engedni”. Tudomást sem véve arról, hogy más a valóság. Különben is, már a hócipőm van tele ezzel az „összefogással”. Amikor 30 évvel ezelőtt elfogadtuk a rendszerváltást, sokszínű, pluralista politikai életet is akartunk, nem azt, hogy ha nem egy, akkor két karámba legyünk beterelve. Persze, ez nem jelenti, hogy ellenségem, aki másként látja a hazám ügyeit, egy-egy kérdésben akár az együttműködés is hasznos lehet. (A magyar jobboldalt pont az „egy a zászló, egy a tábor”-ral végezte ki a jelenlegi kormányfő masinériája.)

De gondolkozzunk már: mi a legfontosabb kérdés, ami ma az Európai Unió előtt áll?

Az, hogy továbbhalad a föderáció felé, ezzel egy egységes, erős államot teremtve az európai népek számára. Vagy megmarad a „nemzetek Európájának”, ami garancia arra, hogy az erősebb nemzetek majd megmondják, mi legyen, a kicsik, szegények meg majd egymás kárára marakodnak a nekik vetett koncon.

Akkor szavazzak arra a listára, amivel tán egy jobbikos képviselőt juttatok az EP-be? Annak a Jobbiknak egy tagját, amelyik – jó most épp nem éget nyilvánosan csillagos kék lobogót -, de minden ízében elzárkózó, valamiféle sose volt magyar szupremációról vizionál?

Na, ezt kéne világossá tenni minden fórumon, ahol csak lehet. Az ún. „ellenzéki” sajtó erre egyre kevésbé alkalmas.

Nagyjából ennyi a kifogásom az ellenzéki pártokkal – azzal is, amelyiket támogatom. Az, hogy minden lényegtelen ügyön rágódnak, nem mondják azt, amit fontosnak tartanak, akkor is, ha nem ezt kérdezik tőlük a hivatásos nyilvánosságban.

Rátesi Margit

Az ellenzéki közvélemény nem tud szembenézni a rezsimmel és máig rabja az illúzióinak

Az Orbán-rezsim dinamikus diktatúra, amelyben a hatalmi eszközök megválogatását az alkotmányozó többség megtartásának érdeke vezérli.

A sajtó, ahogy az ellenzéki pártok, a bíróságok vagy egyáltalán az emberi jogok, tehát a formális demokrácia intézményrendszere, de az adó- és családpolitika, az oktatás- és külpolitika stb. is mind ebből a szempontból értelmezendők. Viszont ha ebből a szempontból értelmezzük őket, világos, hogy a rezsimet választáson nem lehet legyőzni a nagyhatalmi kontextus most elképzelhetetlen megváltozása nélkül.

Az ellenzéki bábozás és a jól kalibrált, orbánilag gondozott pártrendszerbe vetett illúzió, amelyet láthatóan nem tud elereszteni a közvélemény, az ellenzéki pártok pedig táplálják az „előválasztásokkal”, a TV-kben tett magas röptű fecsegéssel és „utolsó csepp” demonstrációkkal, a rezsim életének szerves része, és tartanak addig, amíg ez hozzájárul a kétharmadhoz, de minimálisan nem veszélyezteti a robusztus (a hatékony ellenzékiséget gátló) többséget.

A „hibrid rezsim” vagy a „kompetitív autoritarianizmus” rendszertani kifejezéseket megtévesztőnek tartom, nemcsak mert azt sejtetik, a politikai versenynek bármi értelme van (holott nincs: ami versenynek látszik, az az ellenállás erejének folyamatos szondázása és elterelése), hanem mert állandósult formákat sugallnak, pedig az orbánizmus lényege a dinamikus változás, a formák applikációja a végső cél, az ellenőrizhetetlen hatalom érdekében. Ez azonban azt jelenti, még messze nem tartunk a végén, és ha majd egyszer tartósan erősödik a nyomás a rezsimen – ami be fog következni a versenyképtelensége, élősködése és az extraktív természetéből következő forrásfelélése miatt – akkor máig még nem alkalmazott eszközökhöz fog nyúlni.

Konszolidálódni nem tud, ennek megfelelően folyamatosan radikalizálódik az eszközök alkalmazásában. Szerintem véres vége lesz.

Összefogás?

Egyre jobban elmérgesedik a vita a baloldali értelmiségen belül arról, hogy szabad-e összefogni a Jobbikkal. És persze a Jobbikban is vitát generált, hogy lehet-e egy színpadon állni Gyurcsánnyal. Most akkor legyen-e összellenzéki összefogás, vagy ne legyen?

Szerintem azonban mindkét válasz hibás, az is, hogy legyen, meg az is, hogy semmiképpen ne legyen. Ugyanis maga a kérdés is hibás. Nem az a jó kérdés, hogy lehet-e összellenzéki összefogás, hanem az, hogy

mikor legyen, és mikor nem lehet?

Arra kézenfekvő a válasz, hogy mikor nem lehet: normális viszonyok között soha.

A két irányzat ideológiája, erkölcsi, politikai felfogása ugyanis annyira távol áll egymástól, hogy ez teljesen elképzelhetetlen. Nem lehetnek például koalíciós partnerek egy kormányban, normálisan működő demokráciában fel sem merülhet, hogy választási szövetséget alkossanak.

Viszont lehet olyan vészhelyzet, amikor szükség van egy ideiglenes összefogásra.

Nálunk most éppen ilyen vészhelyzet van: rohanunk a diktatúrába!

Az Orbán-rendszer megdöntéséhez ugyanis szükség van mindenkire, aki ebben érdekelt és hajlandó ebben részt venni. Különösen igaz ez az egyes irányzatok szavazóbázisára, amelyek nem is állnak olyan távol egymástól, mint a politikusok.

Az összefogás ideiglenes jellege szerintem úgy értendő, hogy a rendszerváltás kiharcolásáig kötelező, utána viszont már nem lehet szó közös kormányzásról. Úgy vélem, hogy az Orbán-kormány bukását követően egy ideiglenes szakértői kormányra van szükség, amely elvégzi a legsürgősebb feladatokat (pl. az egészségügy rendbetételének elindítása, a nyugdíjak rendezése, a családi pótlék és a minimálbér emelése, korrupcióellenes ügyészség felállítása, csatlakozás az európai ügyészséghez, pénzlenyúlásért indított beruházások leállítása stb.), majd a választási törvény módosítása, rendbetétele után új választást ír ki.

A rendszerváltást és az ideiglenes kormány fent felsorolt intézkedéseit (kormányon kívülről) az összes mai ellenzéki párt támogathatja. Aztán az új választáson, ami arányos, az egyéni körzetekben ismét kétfordulós lesz, már külön indulhatnak. Akkor már vége lesz az összefogásnak.

Hát, remélem ez belátható időn belül be is következik…

Foszlányaim VIII. –

„Köves Slomó: Példaértékű a kegyeleti ügyben történt magyar-izraeli összefogás  – nyilatkozta Köves Slomó az EMIH vezető rabbija az ECHO TV Jó reggelt című műsorában.”
Slomó, oda való vagy!!! Fokozni szeretném: Összenőtt, ami összetartozik!
A fő irányelv: gyűlöletet szítani, mindenkit egymásnak uszítani a keresztény szeretet nevében? Gratulálok.

Szarnak, bajnak nincs gazdája – ki követi meg a nyugdíjasokat?

Ma se tudjuk, mi volt az oka nyugdíjak példátlan késedelmének. A kormány sunnyogása sokat mondó a szavazóbázis ismeretében, miközben komoly harc zajlik a tényekkel. A rendszerváltás óta a legnehezebb időkben se fordult elő, hogy késtek a nyugdíjak. A 90-es években a szocik, mostanában a fiatalokat látványosan eltaszító Fidesz bázisszavazói a nyugdíjasok.

Akik most azzal szembesültek – a jogosultak mintegy hatvan százaléka -, hogy pénteken hiába várták reggel a szokásos telefoni sms-t bankjuktól: megérkezett a havi utalás. Ami ezután történt, az maga a fennálló viszonyok jellemrajza: nyomozás-találgatás a sajtóban, elhárító-magyarázó közlemények az állami intézményektől.

A kormány részéről a mai napig senki se érezte úgy senki, hogy magyarázatra szorulna ez a skandalum.

Noha éppen felmelegíteni tervezik a Magyarország jobban teljesít-kampányt, december elején pedig diadalittasan közölték, hogy idő előtt kifizetik a havi járandóságot, mert

„a kormány mindent megtesz, hogy a nyugdíjasok is biztonságban érezhessék magukat”.

A sokak számára három nap késés (a késői utalás miatt hétfőre csúszó hozzáférés) rámutat arra, hogy mennyire nyomorúságos körülmények között tengődik a nyugdíjasok igen nagy része. Nullára futott számlákkal szembesültek az ATM-ek előtt és bankfiókokban kétségbeesett idősek ezrei.

Hihetetlen, hogy három napja tart ez a gyáva sunnyogás a kormány részéről, mintha semmi közük nem lenne a történtekhez, a magát omnipotensnek mutató berendezkedés

úgy rázza le magáról 1,2 millió idős honfitársunk java részének kálváriáját, mint kutya a vizet.

Először úgy látszott, hogy pofonegyszerű – ahogyan a Portfólió írta pénteken, banális – ok áll a háttérben: elírták az utalás dátumát. A szokásos 12-i határidővel utalták a pénztömeget, amelynek kézbesítését a pénzintézetek „forgalomirányítója”, a Giro Zrt. szünnap lévén visszautasított. Ez a magyarázat azonban – bár erre sem érkezett megerősítés – magyarázkodássá rongyolódni tűnik, mert a közigazgatás számára van éjszakai és nappali utalási időszak. Előbbi elbénázása után – az államkincstár tűzoltásnak szánt ígérete alapján – a megígért rapid napközbeni utalás lehetővé tette volna a pénz eljuttatását a címzettekhez.

A Giro rendszere már a banki nyitvatartás előtt és még utána is fogadja az utalásokat, tíz órán át óránkénti szakaszokban. Ez – alighanem az államkincstár kérésére – este legalább hétig, de egyes információk szerint kilencig nyitva tartotta a kasszát, hogy teljesítsék a nem tudni, hol elrontott pénzküldési utasítást, és sok bankban is munkatársak tucatjai güriztek péntek este – nyilván örömujjongások közepette – annak érdekében, hogy idősek százezrei ne maradjanak pénz nélkül a hétvégére.

A két állami intézmény azonnal elhárította magától a felelősséget (mi elküldtük a pénzt, mi pedig továbbítottuk a bankokhoz), a pénzintézetek azonban rögvest közölték: hozzájuk bizony nem érkezett meg az utalás.

Több szereplője nincs a történetnek. Hacsak nem Soros.

A kormány beszédes hallgatása juttatja eszébe az embernek a címben felhozott népi fordulatot. Pedig mi, ha nem sok százezer honfitársunk kifeszített költségvetésének veszélybe sodrása az, aminek kellene, hogy legyen gazdája a hivatalosságoknál? A nap folyamán úgy tűnt, hogy legalább a pénzügyminiszter igyekszik utólag tisztába tenni a történteket, és elrendelt vizsgálatot. De a neki feltett képviselői kérdésre dicséretes gyorsasággal küldött válaszában mindjárt felmondta az idézett állításokat és hárításokat: az utalásokban technikai hiba lépett fel, amelyet azonban napközben sikerült elhárítani, és az érintettek a nyugdíjat 11-én megkapták. Vajon mit akar megvizsgálni Varga ezután?

Pedig a magunk mögött hagyott három napban – a kormányzati kampányokkal amúgy is az agyakba beégetett –

konteók egész sora terjed a népi kommunikációban.

Hogy kiürült a kassza, nem maradt pénz az egy újnépstadionnyi összegű ellátásra (maradt, a kormány térdig gázol a pénzben, még ha ebből az alsó négymillió ember nem nagyon lát semmit); pénz van, de egy kicsit azért fialtatták (hülyeség, ennyit nem ér az egész); voltaképpen azt próbálták ki, hogy a december eleje óta eltelt negyven nap után ezt is lenyelik-e a népek – tesztelendő a szűkösebb idők cselekvési lehetőségeit.

Lenne tehát mit elmagyarázni. Különösen hogy éppen azt a réteget csapta arcul a kormány, amelynek támogatására mindinkább rászorul a Fidesz. A rohamosan koravénné aszalódott párt, amely láthatóan beletörődött abba, hogy fiatal (és demokrata) arcélét végleg elhajítva elveszítette korábbi bázisának java részét. A fennálló elleni tiltakozásképpen kitántorgott félmillió magyar a családtagokkal együtt vagy hárommillió ember hitét, elkötelezettségét teszi próbára. Akik családjaiban jócskán találunk olyan időseket, akik eddig legalább abban biztosak lehettek, hogy az ő javadalmazásuk időben megérkezik, bármi történjék is.

De legalább az érintettek úgy tesznek, mintha érdekelné őket a dolog, és megkövetik az áldozatokat.

Kávé, hungarista módra – Déli kávé Szele Tamással

Hogy milyen is a hungarista kávé? Első sorban nem látott még cikóriát sem, nem, hogy kávébabot, hogyisne, majd azok az egzotikus, trópusi növények fogják élénkíteni a jó magyart… Jár bele viszont epe, cián, maszlag és beléndek, bőven, hogy kábuljon tőle a fej, szoruljon ökölbe a kéz. Hát ilyen kávét tesz elénk a Mi Hazánk elvileg friss mozgalma.

Hogy miért csak elvileg friss ez a mozgalom? Hiszen nem túl rég alapították, ugyebár. Az igaz, hogy maga a párt új, de a tagjai mind-mind régi, jól ismert ügyfelei a magyar belpolitikai sajtónak, és egyikük sem békés természetéről vagy vaslogikájáról híres. Tulajdonképpen ők azok, akik azt mondják: nem fértek bele a néppártosodó Jobbikba. Toroczkai vezeti őket, van nekik mindenük, de még ifjúsági szervezetük is.

Sőt: előbb volt meg a jelek szerint ez ifjúsági szervezet, mint maga a párt, ami világrekord, ha azt vesszük: olyan, mintha előbb kennénk a vajat, aztán raknánk alá a kenyeret! Ezt onnan tudjuk, hogy Walter Pál Péter, a Mi Hazánk Ifjainak Országos főszervezője interjút adott a Betyársereg honlapjának, ami még tavaly december tizedikén jelent meg. Abban nyilatkozza:

„A Mi Hazánk egyik alapítójaként, ahogy említetted az elejétől kezdve részt vettem a munkában, kommunikációs és média feladatokat látok el mai napig a pártban, ami a központi Facebook oldalunk és weboldalunk főszerkesztőségi posztját jelenti. Emellett a lehető legjobb nemzetközi kapcsolatot igyekszem kialakítani az európai országok patriótáival, hiszen nagyrészt közösek a céljaink.
Viszont ami számomra most prioritást élvez, a Mi Hazánk Ifjai közössége, amivel jelenleg a legtöbbet foglalkozom. Az ifjúsági szervezetet már hónapokkal ezelőtt, még a párt hivatalos bejegyzése előtt elkezdtük szervezni Szabó Ákos, Lantos János, Fiszter Zsuzsanna és Ábrahám Barnabás bajtársaimmal. Az idő elteltével többen is csatlakoztak hozzánk, amint volt rá lehetőségük.”

Hát, ők tudják: kicsit mintha siettek volna. De lám, lám: ismerős név köszön ránk a szervezők közül: Lantos Jánosé. Bizony, vele már volt találkozásunk, még a Pax Hungaricában játszott annak idején komoly szerepet…

De mi is az a Pax Hungarica?

Azok, kérem, a kortárs hungaristák voltak. Szálasi Ferenc ideológiáját vallották magukénak, 2008. január 26-án alakultak és tavaly nyárig léteztek – bár tény, hogy soha, sehol, semmilyen szerv nem jegyezte be őket. A magyar szélsőjobboldalon belül ideológiai vezető szerepre törtek, bár mondjuk pont ideológiára nem volt túl nagy igény arrafelé, de azért majd’ tíz éven keresztül terjesztették a nyilas eszméket. Mármost elég ismert volt Lantos ezek miatt, annyira, hogy a jó múltkorában az ATV egyik műsorában a Mi Hazánk elnökét szembesítették is a ténnyel: ilyen ember az egyik ifjúsági vezetőjük. Toroczkai azzal vágta ki magát, hogy nem ismerte Lantos korábbi nézeteit (nem a csodát…) és azóta az illető tényleg nem elnökségi tanácsos már – de az adásban bemutatták egy fényképét, amin a Pax Hungarica formaruhájában szónokolt. Ez a formaruha – minő meglepetés – roppantul hasonlít a nyilaskeresztes párt egyenruhájához.

Különben a Pax Hungarica volt az a magyar szélsőjobboldali szervezet, ami a legérdekesebb indokkal szűnt meg: az érdeklődés hiánya miatt! Mint vezetőjük, Domokos Endre János nyilatkozta annak idején: elfogyott a tagság.

„A tagok egy része radikálisabb mozgalomra készült, mint amit valójában kaptak, míg mások abban reménykedtek, hogy a hungarista mozgalom fogja felváltani a sokak szerint néppártosodás útjára lévő Jobbikot, de mindhiába.”

Ennyit a neonyilasokról, térjünk vissza a Mi Hazánk Ifjaihoz.

Ugyancsak az ATV mutatta be Walter Pál Péter egy, múlt csütörtökön készült fotóját, melyen a vezető baráti társaságban mosolyog, miközben az asztaltársaság több tagja náci karlendítéssel néz a kamerába. A képet szombaton nyilvánosságra hozó veszpresszo.hu portál szerint a felvétel csütörtökön készült a Mi Hazánk Ifjainak veszprémi találkozóján.

És hát az ifjúsági szervezet háza táján nem kell sokat kotorászni, hogy olyasmikre bukkanjunk, amik bőven kimerítik a szélsőjobboldaliság fogalmát. Ami bizony arra mutat, hogy az ifjúsági mozgalom is, a párt is pusztán megélhetési ernyőszervezete a máshonnét kikopott „nemzeti” radikálisoknak. Csupa régi név, ismerős gondolat, semmi új… de lássuk, mit akarnak most éppen? Hiszen tegnap sajtótájékoztatót is tartottak, egészen úgy, mint egy nagy, felnőtt párt!

„A Mi Hazánk Mozgalom nemzeti ellenzéki alternatívát kínál a Gyurcsány vezette balliberális tömb és magyar embereket a multiknak kiszolgáltató Orbán Fideszével szemben – jelentette ki a párt képviselői csoportjának vezetője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Dúró Dóra közölte:

akkor lehet új korszakot nyitni Magyarországon, ha mindkét tömbön túllép a közélet, ezt tűzi a zászlajára a Mi Hazánk Mozgalom.

Vagyis sem Gyurcsány Ferenccel, sem Orbán Viktorra nem akarnak együttműködni – tette hozzá.

Mint elmondta: ugyan a „rabszolgatörvényt” családellenes jogszabálynak tartják, ám elhatárolódnak a törvény ellen tiltakozó, a DK-tól a Jobbikig számos pártot felölelő egyesült balliberális tömbtől.

Ugyanis a Mi Hazánk arra törekszik, hogy egy Gyurcsány-mentes ellenzéket hozzon létre – hangsúlyozta.

Úgy vélekedett, hogy kormányzása idején a baloldal még inkább kiszolgálta a multinacionális cégek és a bankok érdekeit, vagyis részükről hiteltelen a munkavállalók érdekeit hangoztató tiltakozás.” – írja az MTI.

Mi ebben a nyilatkozatban az érdekes? Nem az, hogy nem tiltakoznak a rabszolgatörvény ellen, bár nem szeretik, de pusztán elhatárolódnak – ez csak annyit jelent, hogy ha sok nekünk a túlóra, ne bízzuk azt Dúróra.

Nem az, hogy elhatárolódnak a demokratikusnak nevezett ellenzéktől. Az mondhatni természetes.

Még az sem, hogy elhatárolódnak a kormánytól.

Az az érdekes benne, kitől nem határolódnak el?

A Jobbiktól. 

Pedig elvben pont bennük csalódtak, pont rájuk kéne haragudjanak, mi több, a Jobbik részt is vett a tiltakozásokban, ha ez nem is okozott osztatlan örömöt minden résztvevőnek.

De nem, nem: a Jobbiktól nem határolódnak el.

Ki tudja, tán abban reménykednek, hogy a régi románc újjáéled, vagy, ami még valószínűbb: össze sem vesztek ők igazából. Ami viszont a mai Jobbik néppártosodásáról mondana el sokat.

Hát ilyen cég ez a Mi Hazánk. Kívülről a Betyársereg támogatja, belülről a hungaristák, annyira új, hogy minden vezetője régi, de legalább nem is mondanak semmi újat.

Kérem, le merném fogadni, hogy mindezek dacára fényesen meg fognak élni a pártból a következő választásokig.

Hát ilyen a hungarista kávé.

Keserű, maszlagos, tulajdonképpen semmire sem jó, de van, létezik és pénzbe kerül.

Hordóügyeink

Kérem, nyilvánosságra került a december 12-i parlamenti ülés jegyzőkönyve, ami bizony nevezetes egy irat, mert akkor „szavazták meg”, ha használhatjuk ezt a kifejezést a Házban lezajlott jelenetekre az azóta „rabszolgatörvény” néven elhíresült javaslatot és a közigazgatási bíróságokra vonatkozót is. Az ülés képei akkor bejárták a világhálót: bízvást mondhatom, ilyent még nem láttak a magyar Országgyűlés falai.

A jegyzőkönyv hivatalos formájában itt olvasható. A dolgok természetéből fakadóan a betű nem tudja teljesen visszaadni a terem hangulatát: de, mint a kollégák is megjegyzik, ennyi sértés, ennyi vád még sosem hangzott el ülésen. És hát bizony, bizony volt ezeknek oka: egy jogállamban az egész szavazást meg kellene ismételni, úgy ahogy van, tekintettel arra, hogy a szavazókészülékek egészen egyszerűen nem működtek megbízhatóan, nem volt szükség a szavazáshoz a képviselői kártyára, az azonosításra. Így viszont bárki szavazhatott bárki helyett, ha betévedt volna a takarító néni, ő is nyomhatott volna gombot… Hogy a Ház rendje sérült, az még megérthető valahol, hiszen tomboltak az indulatok: de hogy a szavazás rendje felbomlott, az sem nem elfogadható, sem nem magyarázható.

Ez így érvénytelennek tekinthető.  Persze érvényesnek tekintik.

De lássunk pár szebb idézetet, mi mindent vágtak egymás fejéhez a képviselők?

„(Kunhalmi Ágnes: Árulók! – Dr. Varga László: Törvénytelen diktatúra! – Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból: Tolvajok! Mocskos népnyúzók! Csalók vagytok! Érvénytelen az egész! Diktatúra! – Arató Gergely: Csaltok itt is, meg a választáson is! – Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Menjetek a helyetekre!)
(Közbeszólás a kormánypártok padsoraiból: Menjetek a helyetekre! – Dr. Vadai Ágnes: Elnök úr, csak a pulpitusról lehet ülést vezetni! – Közbeszólás az ellenzéki pártok padsoraiból: Pfuj!)
(Folyamatos sípolás. – Közbeszólás a kormánypártok padsoraiban: Üljetek le! – Arató Gergely: Rendőrök kifelé! Mit keresnek itt?)
(Dr. Varga László: Ne nevetgéljetek! Inkább sírni kellene! – Dr. Brenner Koloman: Mocskos csalók!)
(Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ülj a helyedre, dolgozzál!)
(Egy hang: Menjél pelenkacserére, öreg!)
(Szászfalvi László Tordai Bencének, aki a terem közepén állva mobiltelefonjával felvételt készít: Tordai, tedd le a kezed! – Tordai Bence: Miért? – Szászfalvi László: Tedd le…!)
(Szászfalvi László Tordai Bencének, aki továbbra is a terem közepén állva felvételt készít: Ülj a helyedre, szavazzál! Most a tietekről szavazunk!)
Latrocai János: Isten éltesse Lengyelországot! (Taps. – A képviselők helyükön felállva énekelni kezdik a Kossuth-nótát: „Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje…”) Képviselőtársaim, még nem fogyott el! (Tovább éneklik: „Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni, Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” – Taps.) Köszönöm szépen. Mint említettem, még nem fogyott el. A forgatókönyvből még van nálam néhány oldal, amelyről döntenünk kell.
Kövér László visszaveszi az ülés vezetését Latorcai Jánostól.
„Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném nagy tisztelettel és elismeréssel megköszönni Latorcai János ülésvezető alelnök úrnak (Taps a kormánypártok soraiban.) azt a fizikai és szellemi értelemben egyaránt kimerítő áldozatvállalást, amit annak érdekében tett, hogy a magyar demokrácia elmúlt 28 éves történetét nézve példátlan obstrukciós kísérletet megakadályozandó, biztosítsa a Magyar Országgyűlés alkotmányos kötelezettségeinek a teljesítését. Ahhoz külön gratulálok, hogy ebben mindössze kétszer bakizott, plusz egyszer, amit most észrevettünk.”

És ez csak a kivonat kivonata, kérem szépen.

Végig folyamatosan zúgott a hazaárulózás mindkét fél részéről, meg merném kockáztatni, hogy egyes, borsosabb kifejezések tán bele sem kerültek a jegyzőkönyvbe. (Bár, hogy Latorcainak hogyan sikerült belekeverni Lengyelországot ebbe, magam sem értem…) Hát, mindenképpen, érdekes egy ülés volt.

Hamarjában nem is tudnám párját mondani. Talán az ukrán parlamentben vannak hasonló voksolások, csak ott időnként verekednek is. És ha belegondolok, honnan indultunk, hogy ide jussunk…

Mert azért régebben is mondtak furcsákat az Országházban, az egyik első ilyen ügynek – ha akaratlanul is – kulcsszereplője voltam.

Igen, a hordó-ügyről van szó.

1990 őszén történt, egy fizetésnap után, a Kurír című napilapnál. Én akkoriban egy „Monitor” nevű rovatot vezettem, 23 évesen, leginkább az volt a dolgunk, hogy a különböző híranyagokat videókazettára rögzítsük, és archiváljuk, bár akármennyi időre nem lehetett elrakni őket, hiszen véges mennyiségű kazettánk volt.

Azon a délelőttön állni látszott az idő, semmi sem történt, én úgy éreztem, sürgősen ki kell mennem a legközelebbi vendéglátóipari egységbe, sör és virsli vételezése céljából, ennek pusztán annyi akadálya volt, hogy elvileg dolgoznunk kellett volna. Csak hát nem volt mit. Ilyenkor a bölcs ember teremt magának munkát, ha értelmetlent is, ráadásul olyant, amihez ott sem kell legyen: betettem a leghosszabb kazettát a videómagnóba és rászóltam a beosztottamra: „Barbikám, nekem olyan érzésem van, hogy ma valami nagyon fontos fog történni a Parlamentben, az ülésen, vegyük elejétől végéig! Le ne állítsd a felvételt, míg vissza nem érek!” És azzal elmentem sörözni.

Már az első korsó végén hírnök jött a szerkesztőségből, hogy azonnal menjek be, egy zseni vagyok. Kicsit csodálkoztam, elvégre nem szokás munkahelyeken honorálni a sörivási képességeket, de mentem. Már a portánál gratuláltak, az irodámba be sem fértem, annyian tolongtak azon a pár négyzetméteren. A kazettát rögtön magához vette a vezetőség, ugyanők szóltak, hogy menjek a pénztárba, prémiumot felvenni… mi történt?

Az, hogy véletlenül tényleg történt egy fontos dolog az ülésen: ebből lett a hordó-ügy. Ugyanis míg Tölgyessy Péter beszélt az ülésteremben, valaki közbekiabált, de a tv-kamera nem mutatta az illetőt. Mi úgy hallottuk, hogy ez hangzik el: „Hordót a zsidónak” és ebből a Kurír elég nagy ügyet csinált. Sőt, az akkori házelnök, Szabad György is így hallotta és vizsgálatot rendelt el az ügyben. A történet vége az, hogy az ügyészség megvizsgálta, nyelvészeti szakértők és hangmagasság-mérő eszközök bevonásával, majd közölték, hogy ők „Hordót a szónoknak”-ot hallanak.

De amíg ez eldőlt…

bár véglegesen soha nem derült ki, mi van a felvételen, Györgyi Kálmán legfőbb ügyész így zárta a jelentését: „Szakértői megítélés szerint azonban ez a hanganyag nem olyan tökéletes, hogy bármilyen akusztikai körülmények között egyértelműen az általam megállapított kijelentés lenne abból hallható. Erre figyelemmel nem tartanám indokoltnak azt, hogy ezt bemutatva, a nyilvánosság számára felhasználásra kerüljön.”

Viszont míg a vizsgálat tartott, jártuk mi a Canossát eleget: hiába, hogy nem lehetett egyértelműen megállapítani, ki kiabált be és mit, nem volt ember az országban, akinek ne lett volna véleménye róla. Tüntetett a szerkesztőség előtt az MDF ifjúsági szervezete is, ami azért volt érdekes, mert pont egy saroknyira volt tőlünk a székházuk, ebéd közben nem egyszer találkoztunk is – na, de tüntetniük akkor is kellett, ha különben egy vendéglőbe jártunk enni.

Fura világ volt, fonák világ: de a mostani fonákabb.

Ha belegondolok, hogy akkortájt fél évig szólt az életünk erről a három szóról, eltöprengek: csak ebből az egy parlamenti jegyzőkönyvből hány száz hordó-ügyet lehetne összerakni?

Na, de akkor még ritkaság volt a bekiabálás, a sértegetés, manapság az a ritkaság, ha nincs.

De akkor is mélázik az ember. Honnét indultunk, hová jutottunk…

Különben meg: a mostani jegyzőkönyv igazából csak egy dologra jó.

Azt bizonyítja, hogy ez a két szavazás érvénytelen volt.

Az úri modort már számon sem kérem rajtuk.

Rég volt az, mikor még az is számított.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK