Vélemény

A Tranai-rendszer

Gulyás Márton méltán elhíresült dokumentumfilmje óta nincs épeszű ember az országban, aki ne látná: a választási rendszerünk beteg. Nagyon beteg, tán gyógyíthatatlan is. Ilyenkor mondják azt az elégedetlenkedő sajtónak – amit Kocsis Máté már politikai ellenségnek is nevezett a minap – hogy „ha nem tetszik, mondj jobbat”.

Rendben van.

Mondok.

Elég sokat gondolkodtam rajta, hogyan lehetne ezt a rosszul összerakott, választási körzethatárok átrajzolásától, részrehajló számítási rendszertől, kamupártoktól szenvedő eljárást legalább kicsit finomítani, igazságosabbá tenni. Persze azt én sem hiszem, hogy ez az én módszeremet valaha bárhol is be fogják vezetni – de érdemes elgondolkodni rajta.

Nem akarok dicsekedni, távol álljon szerény személyemtől, aki ismer, tudja, hogy úgyszólván sosem járok rózsaszirmokon és babérkoszorúban, de most valóban úgy érzem, figyelemre méltót alkottam. Megtaláltam a megoldást a demokrácia speciálisan magyarországi és általánosan vett, világméretű gondjaira is egyaránt.

Gratulációkat elfogadok, esetleg készpénzt, nemesfém tárgyakat és a tőzsdén kellőképpen magasan jegyzett értékpapírokat is, de ennél többről szó sem lehet.

No jó, akkor térjünk a tárgyra: hogy lehetne ebből a válságban kínlódó világból működő demokráciát csinálni?

Előrebocsátanám, hogy az alapötlet nem tőlem származik, hanem egy szerény, kétkezi cseh tőzsdegurutól, Karel Janecektől, ő már évekkel ezelőtt javasolt valami hasonlót, de New Yorkon kívül sehol sem alkalmazták, igaz, ott legalább sikerrel. Én már továbbfejlesztettem az ötletet és kissé egyszerűsítettem, ahol szükséges volt.

Egyszóval, a varázsszó: negatív voks.

Igen, kérem, negatív. Az országgyűlési választásokon. De az önkormányzatiakon is.

Hű, mondja erre harminckét választási szakértő, de lehet, hogy harminckétezer is van már ezekben a mostani időkben, hogy ez milyen visszaélésekre adna alkalmat!

Nem nagyobbakra, mint a mostani rendszer, és nem is lenne igazságtalanabb, viszont legalább árnyalná a választás eredményét.

Ugyanis most az a helyzet, hogy elégedetlenek vagyunk a kormány politikájával, összetételével és egyáltalában véve mindenével. Különböző mértékben, én például nagyon, mások kicsit, de olyan embert csak egyet ismerek, aki maradéktalanul elégedett volna, és az is szerkesztő az egyik kormánylapnál.

Próbálna meg nem elégedett lenni.

Mármost a mai rendszerben két módon tiltakozhatunk a kormány elhibázott döntései ellen: az egyik a tüntetés, a másik az, ha a választásokon nem rájuk szavazunk. Mondjuk én eddig sem rájuk szavaztam, de más meglehet, hogy igen.

Ha tüntetünk, ránk zúdul a kormánymédia, tornából felmentett, nemileg aberrált, de legalábbis alternatív szexualitású drogosoknak neveznek és a független magyar bíróság közmunkára ítél garázdaság szándéka látszatának előkészítése miatt. Vagy sorosista bérencnek és megtévesztett tömeghisztériásnak bélyegeznek, főleg annak érdekében, hogy a szerintük kevésbé tájékozott szavazórétegeket távol tartsák nézeteink megismerésétől.

Ha viszont választunk, pont azt tesszük, ami a kormány érdeke. Ugyanis a demokratikus választási rendszereknek egy alapvető baja van világszerte, de legfőképpen nálunk: az, hogy igent lehet mondani a voksoláson, nemet nem. Maximum távol maradhat az ember vagy leadhat egy érvénytelen szavazatot. Mármost ez jelen helyzetünkben úgy néz ki, hogy ugye nem tetszik a rendszer. Sebaj, mondaná a Logika, szavazz az ellenjelöltre. Logika barátunk elmegy jeget aszalni, ugyanis nem egy ellenjelölt van, hanem öt-tíz-húsz. A szerencsétlen választó leszavaz listán is, egyéniben is arra, akit a legkevésbé talál ellenszenvesnek, aztán valahogy győz a korábbi kormány. És az ellenzék pártjai kisebbségben jutnak a Parlamentbe.

Rossz a rendszer?

Nagyon, mondják az ellenzékiek, akik pártonként azt állítják, hogy csak ők az igaziak és egyedül üdvözítők, az összes többi párt hamisítvány és bérenc, és az összefogás csak az ő vezetésükkel elképzelhető, de akkor majd győz a nép, mindenki húszéves lesz, magas, szőke és jómódú, valamint az ellenségeinket megeszi a fene.

Mondom: nem egy ellenzéki párt beszél így az összes többiről, hanem mindegyik! Miért is? Mert ha egynek sikerülne valahogy maga alá gyűrni az összes többit, bedarálni, felemészteni őket, akkor a mostani kormányhoz hasonló teljhatalmat kaphatna. Épp ezért akármilyen rossz is a mostani magyar választási törvény, nincs egy olyan ellenzéki politikus sem, aki kiállna ellene, hiszen a saját maga majdani teljhatalmát kockáztatná.

Nem nehéz belátni, hogy ellenzéki összefogás sosem lesz, választási koalíció sem, itt mindenki a maga pecsenyéjét kovácsolja és mindenkinek a saját foga törik bele.

Épp ezt oldaná meg szerény javaslatom. Az igaz, hogy gyökeresen átalakítaná a politikai életet, és megszűnne a választók zsarolása, megszűnne az alkalmatlan ellenjelöltek szándékos állítása, egyáltalán, minden megváltozna – viszont lehetne sokkal demokratikusabb az élet. Persze, ennek a rendszernek is vannak hibái, elsősorban az, hogy ezzel is vissza lehetne élni, de csak valós tömegek támogatása esetén.

Javaslatom lényege tehát a következő: míg mostanáig a magyar választó két szavazatot adhat le, egyet egyéniben, egyet pártlistára, ezen kívül maradhat távol és tartózkodhat, a jövőben az lenne üdvös, ha négy szavazata volna: egy pozitív és egy negatív egyéniben és ugyanígy pártlistán is kétféle, igen és nem. Tehát szavazhatna nem csak arra, hogy kit „akar” megválasztani (nem egyszer megfelelőbb jelölt híján), hanem arra is, kit, kiket nem akar látni sem a politikában. És nem lenne köteles minden voksát felhasználni.

Hogy nézne ki ez a gyakorlatban?

Mondjuk én a főváros nyolcadik kerületében élek, nálunk a világon minden oldal és párt indul. Elmegyek szavazni, megnézem a választékot, ejnye, kritikán aluli, és akkor… beikszelek két NEM-et a Fidesz-KDNP-re egyéniben és a Jobbikra vagy a Mi Hazánkra listán, aztán két igent egyéniben és listán egy nekem rokonszenves ellenzéki pártra. Így sikerült a negatív véleményemet is kinyilvánítanom, igaz, annak is sikerül, aki velem ellenkező nézeteket vall. Mármost tény, hogy kisebb pártokat nagyon jól szervezett nagyobb pártok képesek volnának letörölni ebben a rendszerben a választási térképről, de ehhez az kéne, hogy valóban sok legyen a szavazójuk és azok legyenek nagyon fegyelmezettek. Másfelől viszont olyan, gyávaságból, közömbösségből eddig otthon maradó rétegek is elmennének szavazni, akiket a politika iránti ellenszenv mozgat, tehát átalakulna a végletekig eldurvult politikai élet és mindenki elkezdene viselkedni, hogy ne váljon vállalhatatlanná a dühös választók előtt – akik kicserépszavazhatnák még a listáról is, ha eléggé haragszanak mondjuk a nyugdíjpénztárak, a Liget, a CEU, az MTA, Paks kettő, a belgrádi vasút vagy bármi miatt.

Persze, ezt az ötletet soha és sehol nem fogják bevezetni, annak dacára, hogy a Janecek-kísérlet sikerrel járt New Yorkban: túl jó a módszer.

Nincs politikus, akinek érdekében állna egy igazságos rendszer kialakítása.

Különben nem csak Janecek pedzegette ezt a dolgot (igaz, nagyon másként, 6-4 arányú igen-nem voksolási lehetőséggel, önkormányzati ügyekben).

Hanem Robert Sheckley, a sci-fi mestere is.

Erről szól talán legjobb írása, a Tranai.

Nála a Bolygó Elnökének a nyakában függ egy hatalmas pecsét, ekrazitból, és ha bizonyos mennyiségűnél több választópolgár nemtetszését vívta ki a vezető, melyet rádiójelekkel tudnak közölni, egészen egyszerűen felrobban.

Kiváló megoldás ez is.

Akkor legyen ez a rendszer neve.

Mondom, köszönetnyilvánításokat, készpénzt, értéktárgyakat és nagyobb értékű kötvényeket azért elfogadok, ha valakiben túlteng a hála érzése.

De szobrot nem.

Azt könnyű felrobbantani.

Valamiért valamit

Elmélyültem az Azonnali Schifferrel készített interjújában. Minden kérdés, minden válasz egyetlen irányba tolta gondolataimat:

Milyen alapon nevezte magát valaha is ez az ember ellenzékinek?  Most is egyszerűen csak egy szél… bocsánat, szekértoló.

Az  a lényeg, hogy a zöld hablaty mögött egyetlen szándék érződik: minél többet ártani az ellenzéknek, mélyíteni az árkot.

Ő persze minden korábbi vitáik ellenére, minden korábbi „bűnt” megbocsátva az ismét LMP-s színekben hadba állított Vágó Gáborra fog szavazni, aki nem mellékesen az Azonnali  szerkesztőségét elhagyva indul az EU-s választásokon.

Cui prodest? Azt már megszoktuk, hogy – az összefogást megakadályozandó – egy felvállalt szereptől reméli megkapni az LMP a bejutáshoz szükséges szavazati segítséget. Na, de kitől?

– Te Béla, az Azonnaliból hány százalékot tulajdonol az Ungár gyerek?
– Vagy hetvenet, ha jól tudom.

– Ja, akkor már értem.

Te Tóni, miket nem mondtál már megint!

Európa számára továbbra is a bevándorlás a legfontosabb kérdés, kezelését azonban a nemzetállamokra kell bízni, mivel a brüsszeli vezetés nem hajlandó megfékezni a folyamatot – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Te Tóni, a bevándorlás azon pártok legfontosabb kérdése, melyeknek a hazai problémákra nincsen megoldó képlete. Arra keresnek a bevándorlás kapcsán olcsó árokásó paneleket, melyekkel saját táborukat egyben tudják tartani, olyan súlyt helyezni a bevándorlás problémájára, amely elfedi a valóság elől a tisztánlátást.

Rogán Antal a Századvég nemzetközi felméréseire hivatkozva kijelentette, hogy az illegális bevándorlás elleni uniós fellépéssel nem csupán a magyarok, hanem a kontinensen élők többsége is elégedetlen.

Te Tóni, évi néhány milliárdért bármilyen eredményt kimutató felméréssel szolgálna bárki.

A Juncker-Timmermanns féle Európai Bizottság alatt – tette hozzá – az egyik legjelentősebb tagország elhagyta a közösséget, több mint 2 millió bevándorló pedig beáramlott. Sikertelen integrációjuk biztonsági válsághoz és a terrorveszély fokozódásához vezetett, a határokon ráadásul újabb tömegek várakoznak a bejutásra – hangsúlyozta Rogán Antal.

Te Tóni, valóban a bevándorló munkások voltak elsősorban az indokai annak, hogy a Farage féle gazembereknek sikerült megásni Britannia temetőjét, csak hogy azok akiket a UKIP kifogásolt azok kelet- és középeurópai uniós tagországokból  érkező bevándorlók voltak! Megértem, hogy a te alternatív valóságodat ilyen apróságok nem zavarják!

A veszély tehát nem múlt el, sőt állandósulni fog, ha a májusi EP-választás után továbbra is a bevándorláspárti baloldal akarata érvényesül az unió vezetésében. A szociáldemokrata, liberális és zöld pártok alapvető jognak gondolják a bevándorlást, vezetőik ismeretlenek tömegeit léptetnék be Európába, migránskártyákat és migránsvízumokat adva nekik – mondta.

Te Tóni, el kellene döntenetek, hogy magát a bevándorlást ellenzitek vagy csupán az illegális bevándorlók ellen lépnétek fel erőteljesebben? Ha az első variáció érdekes, akkor bizony gyorsan küldjétek haza azokat, akik „jópénzért” (erről Te sokat tudnál mesélni mennyire „jópénzért”), kaptak letelepedési kötvényt, valamint azokat a tízezreket is, akiket az olcsó munkaerőre éhes autógyárak igényének kiszolgálására hoztatok be! Ha pedig csupán a második variáció ellen ágáltok: megsúgom neked minden EU-s kormány sőt, maga a brüsszeli vezetés is hathatós intézkedéseket hozott  az illegális bevándorlás megakadályozására (veletek együtt, hiszen ti is megszavaztátok, a Frontex fejlesztését), nem is véletlen, hogy hatalmas mértékben csökkent az illegális bevándorlók száma! Emellett már eltörpül az az apróság, hogy a migránskártyát az ENSZ bocsátja ki az arra érdemes menekültek számára, s csak abban az országban használható fel, ahol kérvényüket beadták. (Szerintem az a havi 150 dollár nektek egy reggelire nem lenne elég.)

Rogán Antal szerint hivatalos dokumentumok nélkül senkit nem szabad átengedni a határokon, a Soros-féle szervezetek helyett pedig az érintett tagállamok határvédelmi kiadásait kell támogatni a központi uniós költségvetésből. Magyarország 2015 óta 300 milliárd forintot költött ilyen kiadásokra, Brüsszelből viszont támogatás nem, csak ígérgetések jöttek – fűzte hozzá.

Te Tóni, ki kérte tőletek azt a kerítést? Na ugye, sosem spóroltatok a mi pénzünkkel, ne csodáld, hogy nem akarja más kifizetni kisded játékaitokat!

A miniszter szorgalmazta a keresztény értékek erőteljesebb képviseletét is, kiemelve, hogy másfél ezer éve ezek jelentik az európai kultúra alapját.
A kereszténység Európában egyre inkább háttérbe szorul, a baloldal a létjogosultságát is megkérdőjelezi, miközben a muszlim országok a muszlim vallási jelképeket kötelező jelleggel használják – fogalmazott a miniszter.

Te Tóni, nekem semmi bajom nincsen a kereszténység iránt érzett aggodalmaddal. Javaslom neked minden keresztény földi helytartójának, Ferenc pápa intelmeit a hétvégi miséken felolvastatni! Ja, akkor mi lenne veletek  egy ellenségkép nélküli – és a „bárányok” megfélemlítése nélkül – májusi parlamenti választásokon? A választók nem akarnak páriák lenni Európában, elég ha Ti azzá váltatok! 

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az uniós döntéshozatalt a magyar szavazatok is befolyásolhatják, amennyiben a májusi EP-választáson Orbán Viktor programja megkapja a többség támogatását, és a Fidesz jelöltjei erős felhatalmazással jutnak az Európai Parlamentbe.

Te Tóni, a magyar szavazatok semmit nem befolyásoknak az uniós döntéshozatalnál, két szerepet kaphattok: a Néppárt keretein belül csahos kiskutyaszerepben töltitek el a következő öt évet, vagy bármely más pártcsoportosulásban futottak még kategóriájú szerepben vergődhettek!

A baj csak az, hogy miattatok mi is.

Saját hazádban idegen

Egy beszéd, nem csak a beszélőt, hanem a hallgatóságot is minősíti. Említhetném a tegnapi Orbán beszédet is, de felesleges nevesíteni, mert legyen az Kunhalmi, Gyurcsány, vagy más, ugyanaz a szint. Zombiknak szól, mert zombikká tettek/tesznek.

A nagyvilág kerekei rég máshol és mást őrölnek, mint pl. a belga bajor, vagy tőről metszett szocialista, személyeskedő lózungok. Ez amolyan kocsmai beköpés alatti dolog.
Egykor egy csatornán egymást követték a műsorok Óceániától Latin Amerikáig. Ismertük a történelmet, irodalmat és nem agyhalottakon kellett kacagnunk. Széles térben mozogtak gondolataink, így tudtunk beszélgetni. Olyan általános képzésben részesültünk, ami rálátást biztosított munkafolyamatokra, vállalati stratégiákra. Ma azonban? Életveszély a rálátás, szaktudás, mert akkor kirúg a multi! A multinak zombi kell, nem okoskodó szaki. A lényeg, hogy valaki a zöldet a zöld és kéket a kék kábellel össze tudja kötni! Így te állítod elő a migránst, haver! Mert vagy lelépsz és tömegével migránssá válsz, vagy butítva kellesz csak, így saját hazádban leszel idegen! Ahhoz, hogy ezt a munkaerőt előállítsd, le kell butítani ezt a bagázst és ebben minden oldal tökéletesen teljesít. Személyek kommunikációjára figyelünk, amik elhomályosítják a nyomort. Ma már olyan hülye a tömeg, hogy valóban elfér a tudatában a hét pont, majd a tizenkettő, majd a harminchárom, ami csak aznap érvényes, amikor meghirdetik, soha a büdös életben senki számon nem kéri. Nem ti tartjátok el lassan az országot! Ha vidékre mész látod! Kurvák és drogdealerek keresik meg lassan a lakosság egyötödének kenyerét. Terjed a bűnözés? Naná, hogy terjed! Ez hányadik pont? Ti gerjesztitek! De még átlag polgárnak is képtelenség betartani három törvényt úgy, hogy egy negyediket meg ne sértsen! Az egész ország így potenciálisan bűnöző! Ott a tudat mindenkiben, hogy törvényt sért és erre hajaz a sok hatóság, regula! Így van ez szerkesztve! Csak le ne bukjak hangulatban teljesítünk nap, mint nap emberfelettit: túléljük!

Úgyhogy köszönjük, hogy újabb abroncsot vertek még gondolkodni képes elménkre és a maradék szárnyalást is a ti kalickaméretetekre szabjátok. Milyen szekta ez?

Mihálffy Balázs

Harangedényes migránsok?

Valódi mumus lett a migráció, így, az uniós választási kampány idején (pedig a Fidesz szerint az csak pénteken kezdődik – akkor mi volt eddig? Teadélután?), de magának a migrációnak a fogalmát senki sem tisztázta. Pedig tavaly már volt egy érdekes – és tudományos – felfedezés ezzel kapcsolatban, igaz, nem a mai, hanem az ősi Európa kapcsán – hogy is volt csak tavaly márciusban?

Meglehetősen nagy port vert fel akkor a napi sajtóban egy komoly tudományos tanulmány. Egymást érték a szalagcímek, pártállás szerint: „Mindent elsöprő migráció a Brit-szigeteken!” „Felfedte titkait a harangedényes kultúra!” „Őskori brit lakosságcsere!” Nocsak. Hát miről van itt egyáltalán szó?

Mindenkit megnyugtatnék: a szalagcímek hazudtak.

Régészeti és őstörténeti kérdésről beszélünk, szenzáció volt ez, csak épp semmi köze nem volt a napi politikához. Vagyis, ha akarjuk, volt: annyiban, hogy okulhatunk a történetből. Meg büszkék lehetünk a kiváló hazai tudósok munkájára és meglátásaira.

Szóval az úgy volt, hogy a korai bronzkorban, körülbelül Kr. e. 2800-1800 között megjelent ezen a mi öreg kontinensünkön egy nagyon jellegzetes tárgyi kultúra. A rá jellemző leletek: harangedények, réztőrök, csuklóvédők, V-furatú csontgombok. El volt ez terjedve mindenfelé, Észak-Marokkótól, Szicílián át Nyugat-Európában egészen a Brit-szigetekig, Közép-Európában pedig a Kárpát-medencén át egészen Lengyelországig. Ezt nevezzük harangedényes kultúrának.

De hát nem új felfedezés ez: Magyarországon az első ilyen leleteket 1876-ban tárta fel Csetneki Jelenik Elek, aki 1879-ben „A csepelszigeti őskori temetők” című publikációjában négy edény képét közölte is. Egyszóval, tudtuk mi, hogy volt egy ilyen, és mivel jó régen volt, meg rendesen a föld alatt is van, sokat a közbeszéd nem foglalkozott vele. Szakmai körökben vitatkoztak azon, lehetett-e ez egy önálló populáció, de mivel az elterjedése nem összefüggő területet mutat, hanem szigetszerű gócokat, ez a kérdés nyitott maradt. Vajon jött-e valahonnét egy agresszív bronzkori népesség, ami megszállta Európát és mindenkinek harangedényt adott a kezébe, minden férfira csuklóvédőt, és minden ruhára V-furatú gombot varrt? (És ha így volt, ezek nem voltak véletlenül motoros rockerek?)

Persze, a kérdés valóságos melegágya volt a délibábos elméleteknek, eredeztették a harangedények népét Afrikától a Folyamközig mindenhonnét. Ráadásul ezek már majdnem a történeti idők, Egyiptomban már piramisok álltak, Stonehenge is akkoriban épült. No, de kik voltak ezek végül is?

A tavalyi tanulmány szerint, amely a Nature-ben jelent meg, és nagyrészt az MTA BTK Régészeti Intézet és több más magyarországi intézmény közreműködésével (voltaképpen két cikkről van szó) nem is voltak.

A harangedényes kultúra népe mint önálló populáció nem létezett!

A tudósok ugyanis a korszak emberi maradványainak genetikai állományát vizsgálták, és arra jutottak, Kiss Viktória, a Lendület Mobilitás Kutatócsoport vezetője megfogalmazása szerint, hogy „az összeurópai genomikai eredmények alapján megállapítható, hogy a harang alakú edények az Ibériai-félszigetről Közép-Európába a közösségek jelentős vándorlása nélkül jutottak el.” Tehát mindenki maradt, ahol volt, persze, voltak kisebb és közepes népmozgások, de a kontinensen nem történt lakosságcsere. Ellenben igazolható lett most a harang alakú edényeket használó közösségek tömeges áttelepülése az európai kontinensről a Brit-szigetekre. Ez utóbbi térség őskori genetikai képe mind ez idáig szinte ismeretlen volt. A mostani eredmények arra utalnak, hogy a lakosság cseréje igen jelentős, csaknem 90%-os mértékű volt a szigeteken, és ez a bronzkor hajnalán újonnan érkező népcsoport adhatta a mai brit populáció genetikai örökségének nagy részét.

Ez akkor mit is jelent?

Megint nem azt, amire első pillanatban gondolna az ember, vagyis hogy egyszer csak fogták magukat a harangedényesek, és megszállták Britanniát. Hát hiszen abban a korban ilyen szempontból még népekről sem beszélhetünk, inkább kultúrákról vagy közösségekről lehet szó. Inkább az történhetett, hogy a gyéren lakott brit szigetekre betelepült egy, az őslakosságnál fejlettebb, népes harangedényes közösség, és hát, köszönhetően a relatív fejlettségüknek, ők maradtak fenn, az őslakosok pedig beolvadtak közéjük. De ez sem politika: csak maximum annyira, mint amikor a tűzrakó, szerszámkészítő ősünk inkább maradt életben, mint azok az eleink, akik nem mulatoztak ilyen bonyolult ügyekkel.

Viszont ha nem volt egységes harangedényes nép, mire fel találnak Európában mindenhol rájuk valló leleteket?

Játsszunk el a gondolattal, hogy Budapestet beteríti a vulkanikus láva (Isten ments, de mondjuk), mint Pompejit. Az egész városból a legnagyobb épségben a Baross tér egy része marad meg: a kínai vendéglő a Keleti mellett, pár kínai bolt, a pénzváltó, a trafik, a Park szálló és a Baross szobor meg pár lakóház. A lakóházakban sok kínai gyártmányú ruhadarab és elektronikai cikk. Aztán ezt pár ezer év múlva kiássák a régészek, és megállapítják, hogy a mostani budapesti lakosság kínai eredetű volt, sült rizset evett bambuszrüggyel és fafülegombával, valamint egy Baross Gábor nevű bálványt tisztelt, kinek oltárán dohányárukat áldozott. Még tán fel is fedezik a hajdani Vasminiszterben a Jade Császár figuráját.

Tökéletes szamárság? Az, de logikusan hangzana – pár ezer év múlva és a leletek alapján. Csak épp nem igaz. No, ennyit vagyunk képesek elméletek gyártása útján megtudni a valóságról.

A brit betelepülésre is van magyarázat: azok a ködös szigetek ugyan nagyon nehezen megközelíthetőek voltak ilyen régi emberek számára, ráadásul a klíma sem kellemes, de volt ott valami, amire az egész európai kontinensnek szüksége volt. Óntelepek, Cornwallban. Még Mükénében is cornwalli ónt használtak a bronzhoz, persze, azt már a jó föníciaiak szállíthatták nekik, bár az később volt. Persze, hogy az ón miatt mentek oda, akik odamentek.

Hát, szóval elmondható: nem volt a rézkorban migrációs hullám, nem szállták meg Európát agresszív bevándorlók és szó sem volt a brit szigetek erőszakos inváziójáról. A kultúrák kölcsönhatásban vannak hosszú távon, nem háborúban: inkább mozdítja őket előre a kereskedelem és a vegyes házasságok, tehát a nők migrációja (ez szépen nyomon követhető a genetikai vizsgálat alapján), mint a háborúskodás meg a politika.

Nem voltak akkoriban nemzetek, amint nem volt mai értelemben vett politika sem: boldognak nem nevezhetjük a kort, hiszen kissé rosszul volt csatornázva és az átlagéletkor sem volt túl magas. Az embert bármikor agyoncsaphatta a szomszéd, de főként annak okából, hogy kirabolja, nem elvi ellentétek miatt. A közegészségügy majdnem olyan kiváló volt, mint manapság: Ötzi múmiájáról megállapították, hogy hajlamos volt a szív- és érrendszeri betegségekre, a kullancsok által terjesztett Lyme-kórban szenvedett, és tejcukorérzékeny is volt. Ezt az állapotot a mai népesség nagy része is elmondhatja magáról.

De hát, ha nem voltak nemzetek, országok, birodalmak, hogyan lehetett kultúra?

Köszönte szépen, nagyon jól megvolt. A nemzetfogalom egy viszonylag kései jelenség a történelemben: lehetne vita tárgya akár az is, hogy miképpen értelmezzük, kulturálisan, területi alapon, jogi alapon, államtudományi alapon – jaj, elnézést, hiszen többek között mostanság erről szól minálunk a közbeszéd.

Volt azért némi szépsége annak a rézkornak.

Például és legfőképpen az, hogy a modern politikához akkor sincs semmi, de semmi köze, ha a hajánál fogva belerángatják.

Ötzinek nem volt semmiféle pártállása.

Rézbaltája volt neki. Meg lábszárvédője.

Lehet megnyugodni: négyezer év elteltével a mi mai, vérre menő harcainkból és eszmei ellentéteinkből is körülbelül ennyi marad.

Pár használati tárgy, jó esetben néhány írás és sok-sok tudományos vita.

De a politikából semmi.

Nagyon csendes jegyzet

0

Nagyon csendesen szeretném megkérdezni: különbözik-e Pócs János elfogadhatatlan cigányozása, sorosozása a Jobbik vezetőinek rasszista, antiszemita megnyilvánulásaitól?
Ha nem különbözik miért nem hallok egyetlen „mongyonle” hangot sem a Jobbik felé az ellenzék padsoraiból? Megértem én, hogy a Fidesz leváltásához szükség van az ő szavazóikra is, de ennek tudomásul vétele és elfogadása után ne oktassuk ki és ne követeljük a Fidesztől, hogy zárja ki és mondassa le azt az utolsó gazembert, miközben mi is ugyanilyen utolsó gazemberekkel vátvetve harcolunk a Fidesz ellen. Hallgassunk és vegyük nagyon csendben tudomásul, hogy a mi sz@runk is ugyanolyan büdös!

A jó kormányzás tapintatos titkai

Féltve őrzött titkai mindenkinek lehetnek, ezért a kívülálló kutakodása egy jól nevelt társadalomban illetlennek minősül. És azt is tudjuk, hogy nemcsak az egyéneknek, hanem egy kormányzatnak is lehetnek titkai, amelyeket főként a nemzetbiztonsági szempontok szoktak indokolni.

De azt végképp nem értem, hogy egy repülőgép utas-listájának nyilvánosságra hozatala milyen nemzetbiztonsági érdeket sérthet, tekintve, hogy az utasok között egy gyermek is helyet kapott, akinek titoktartása több, mint kétséges. Ismerve a gyerekszáj mindent kimondó őszinteségét erősen vitatható, hogy a titok továbbra is titok marad. De ha valami nem értünk, azt mindenképp be kell látnunk, hogy a halandó állampolgárnak nem is kell mindent értenie.

A fóti Gyermekváros jövője viszont még a kormányzattal szemben tapintatos és kellően mértékletes érdeklődésű állampolgárt is foglalkoztatja. De ez is titkos, s mivel ennek aligha lehet nemzetbiztonsági oka, ezért feltételezhetően az üzleti titok kategóriájába tartozhat. Az viszont elég nagy baj – mondhatnám: skandalum -, ha a Fóton élő gyermekek sorsa üzleti megfontolások szerint alakul. Ilyen jellegű transzakciónak csak a kárvallottjai lehetnek. Ámde ebben sem lehetünk biztosak, meg kell elégednünk azzal a jámbor bölcsességgel, hogy a jövő nem ismert eseményeket tartogat a mi számunkra is, miért lenne ez másként a Gyermekváros lakóinak jövőjét illetően. Bizalommal rá kell hagyatkoznunk a közismerten keresztény-nemzeti elkötelezettségű kormányzatunkra, amely akkor is, ott is gondoskodik rólunk, amikor és ahol mi nem vagyunk kellően informáltak, s így aztán igazi meglepetésként érhet a hatalom jótéteménye.

Ezért nem tudhatjuk – és ennek okát még én is értem! -, hogy hová rejtették előlünk az utóbbi két-három évben hozzánk érkező, mintegy hatvan-hetvenezer migránst. És ennek összefüggésében az is értető, hogy a magyar származású venezuelaiak érkezéséről is csak az ellenzék felelőtlen kutakodása nyomán tudhatunk. Mert minek fölöslegesen izgatni a magyar állampolgárt, aki egy szabadságharc hősének képzeli magát, sőt, a CÖF keresztes lovagjának, aki nemcsak a hazáját védelmezi, hanem a kereszténységet is a titkokhoz hívatlanul odatolakodó ellenzékkel és az országba betolakodni szándékozó idegenekkel szemben?

Az is természetes, hogy a titkok avatott ismerőjének, a kormányzatnak van lehetősége megmondani, hogy ki a magyar, ki a magyar származású, ki a kedvelt és ki az elutasítandó, a veszélyes migráns. (Az mindenképp veszélyes, aki nem tud letelepedési kötvényt venni!) És persze azt is az állampolgár és a kormány kölcsönös tapintata alapján kell értelmeznünk, hogy a közkedvelt szövetségesek közül ki lett áruló. Ezért kerül azonos platformra – egyéni tetszésüktől és merőben különböző szerepvállalásuktól függetlenül – Simicska, Pálinkás és Navracsics, hogy csak a legismertebbeket említsük.

S ha valaki valamit még mindig nem ért, annak majd a kormányzati propaganda korifeusai meg fogják magyarázni! Hiszen ezek a kétségtelenül széles látókörű emberek még azt is szemrebbenés nélkül be tudják bizonyítani, hogyha egy szervezetbe tartozunk és ez a szervezet felfüggeszti a tagsági jogainkat, az győzelem. Miért? Mert lehetett volna rosszabb is. Innen nézve a pofon már nem is pofon, hanem simogatás, sőt, ha jobban meggondoljuk, inkább biztató vállon veregetés. Mit lehet ezen nem érteni? Ha valaki mégsem, az magára vessen!

Másrészt: ki gondolhatja komolyan, hogy az állampolgárnak mindent meg kell tudnia és mindent meg kell értenie? Ha ilyen illúziókba ringatnánk magunkat, ideje kijózanodni. El kell olvasni az „Igenis, miniszter úr” című könyvet (Egy kabinetminiszter naplója), amely a tévelygőket útbaigazítja. Kiváltképp azokat az anyagi természetű visszaélések felkutatására szakosodott ellenzéki képviselőket, akik a korrupció eltitkolásával vádolják a kormányzatot. Idézzük:

„ – Azt akarja ezzel mondani – kérdeztem -, hogy a kormány politikája az, hogy hunyjunk szemet a korrupció fölött? – Szó sincs róla, miniszter úr! Még elgondolni is szörnyűség. Ez soha nem lehetne a kormány politikája! Legfeljebb a kormány gyakorlata.”

Az említett könyvben ennél egyetemesebb útmutatását is érdemes idézni:

„Bernard megkérdezte, mi a bajunk a nyílt kormányzással. Nem hittem a fülemnek. Arnold azt hitte, viccel… Arnold rendkívül világosan fejtette ki, hogy a nyílt kormányzás, fogalmi ellentmondás. Vagy nyitottak vagyunk – vagy kormányzunk. Bernard szerint egy demokratikus ország állampolgárainak joguk van tudni a dolgokról. Elmagyaráztuk neki, hogy valójában ahhoz van joguk, hogy ne tudjanak róluk. A tudás nem más, mint cinkosság és bűnrészesség. A tudatlanság bizonyos fokig méltóságot ad. (…) Arnold igen helyesen hozzáfűzte, hogy ha az emberek nem tudják, mit csinálsz, akkor azt sem tudják, mit csinálsz rosszul.”

Ebből az idézetből az is kiviláglik, amit a politikai elemzők sem értenek, hogy a kormányzatnak miért is van a tudatlanság méltóságát büszkén viselő, széles körű, rendíthetetlen hűségű és nyugodt lelkiismeretű szavazóbázisa…

Jutogpa a Várban, vagy ami belefér – Déli kávé Szele Tamással

Hogy ebbe a kávéba mi fér bele, azt könnyű megmondani: két cukor és egy kis tejszín. Hogy Bayer Zsoltba mi férne bele, azzal meg nem is érdemes foglalkozni, arról nem is szólva, mennyire nem volna ildomos: de hogy őszerinte mi fér be és mi nem a megengedhető dolgok közé, azon elmerenghetünk a kávégőzben.

Most jönne az adekvát kérdés, miszerint „miért foglalkozunk egyáltalán ezzel a figurával”? Erre az az adekvát válasz, hogy azért, mert van, cselekszik és a tettei érzékeny barométerként jelzik a kormány szándékait. (Hogy került az előző mondatba az „éter”?) Márpedig amíg ez a kormány vezeti Magyarországot, addig figyelemmel kell kísérnünk, mit tesz és mire készül. Könnyebb és főként kellemesebb volna ignorálni őket, csak mintha nem lennénk abban a helyzetben, hogy megtehessük.

No, de nézzük, mit jelez ez a mi érzékeny barométerünk, ez a finom légsúlymérő? Ez már nem is jelez a tegnapi vezércikkében, hanem egyenesen követel. Azt követeli, hogy a Fidesz rögvest és menten lépjen ki az Európai Néppártból, mert különben… mert különben szembekerül tulajdon alapelveivel. Igen, ez egy érdekes gondolat. Az ugyanis a helyzet, hogy az alapelvekkel való szembefordulás épp a Fidesznek okozza a legkevesebb gondot: bármely más politikai formáció, ideértve akár még a KDNP-t is, válságba kerülhetne emiatt, csak a Fidesznek nem okozhat problémát az ilyesmi. Története folyamán ugyanis pont ez fordult elő a legtöbbször, mondhatni monoton ismétlődés szemtanúi lehettünk. Láttuk, ahogy a valamikor liberális párt szembefordul a liberalizmussal, láttuk esküt tenni a pártelnököt, hogy ő a kisgazdákkal sosem lép koalícióra, aztán láttuk koalícióra lépni velük, láttuk Orbán Viktort orosz veszedelemről szónokolni és tányért nyalni Putyin asztalánál, láttuk, amint a muzulmán kultúrát dicséri és láttuk uszítani is ugyanezen kultúra ellen – szóval nem értem, miért jelentene elvi problémát még egy vagy akár negyvenkét pálfordulás?

Az alapelveket valószínűleg elrejtették egy barlangban, amit a „Tárulj, Szezám!” varázsige nyit, és negyven rabló vigyáz rájuk, hogy elő ne kerüljenek. De mit állít a magyar nyelv szépszavú mestere? Mármint túl azon, hogy idegbetegnek és becstelennek nevezi Szabó Timeát, mert ez nála csak stíluselem, része a könnyed, finom, franciás prózájának.

Brexit és Trianon

„Akárcsak a britek, a magyarok sem képesek szabadulni attól a birodalmi tudattól, ami a szigetország lakóinak valóságát több, mint két évszázadon keresztül meghatározta, magyar vonatkozásban pedig az 1867-1918 közötti évtizedekben virtuálisan érvényesült. Nekünk elég volt ez az ötven év, hogy képtelenek legyünk szembenézni a valósággal, akkor miért csodálkozunk azon, hogy a britek alig egy évszázad alatt sem voltak képesek megszabadulni több, mint kétszáz éves korábbi valóságos birodalmi létük nyomasztó hiányától?” – kezdi Ara-Kovács Attila Diplomáciai jegyzetét

Április 12. Dies irae: a harag – avagy az ítélet – napja; ekkor fog lecsapni a kemény brexit Nagy-Britanniára. Amikor e sorokat írom 11 nap választ el ettől, s nyilvánvalóan távolságtartóbban élem meg ezt az eseményt, mint azok, akiket a szigetországban közvetlenül érint. Néha belegondolom magam az ő helyzetükbe, s aztán azzal vigasztalom magam: nekünk, az unióban maradóknak valamelyest könnyebb lesz „azután”.

Nemrég az Európai Parlament egyik képviselőjét kérdeztem arról, hogy miként érinti Nagy-Britannia távozása az európai biztonságpolitikát, lévén, hogy mégis – hadi arzenálját és a fejlesztési potenciált tekintve – hadászatilag a kontinens legerősebb államáról van szó. A válasz kettős volt: egyrészt egyáltalán nem változik semmi, mert Nagy-Britannia továbbra is a NATO egyik oszlopa marad, s igen jó az együttműködés ezen a – vagyis katonai és hírszerzési – szinten.

Másrészt Nagy-Britannia távozása a döntéshozatali mechanizmus szempontjából csak használ a közös Európának, nemhogy gyengítené azt. És emlékeztetett az európai honatya két dologra: egyrészt, hogy ne feledjem, az orbáni különutas és Európa-ellenes politika mindig lelkes támogatókra talált a toryk és a UKIP körében, másrészt pedig az Európai Parlamentben valahányszor közös biztonságpolitikai javaslatok kerülte terítékre, többnyire a UKIP és a toryk ellene szavaztak és csöndben a brit munkáspárt is csatlakozott hozzájuk. Nagy-Britannia jelenléte az Európai Unióban egyre nagyobb tehertétel volt biztonságpolitikailag; de nem csak biztonságpolitikai szempontból – jegyezte meg kérdésemre adott választásban az európai képviselő.

A toryk – vagyis a konzervatívok – túlnyomó többsége soha sem kedvelte országa uniós tagságát, s bár mind a folyamatot elindító Cameron-kabinetben, mint Theresa May kabinetében többségben voltak és vannak az unió-pártiak, ám a hangos brexitpárti kisebbség gátlástalanságát az a tudat teszi hatékonnyá, hogy komoly külső erő áll mögöttük. De ma már legalább ilyen erőteljes, sőt feltehetően erőteljesebb azok tábora, akiket visszarettentett a brexit, szavuknak, akaratuknak még sincs olyan ereje, mint a kilépést támogatóknak. Vajon miért? – teszi fel a kérdést már 2016 júniusa óta a meglepett világ.

E kérdésre a válasz ugyan kevéssé kézenfekvő, mi magyarok azonban sokkal könnyebben megérthetjük a britek „miértjét”, mint bárki más. Mert akárcsak a britek, a magyarok sem képesek szabadulni attól a birodalmi tudattól, ami a szigetország lakóinak valóságát több, mint két évszázadon keresztül meghatározta, magyar vonatkozásban pedig az 1867-1918 közötti évtizedekben virtuálisan érvényesült. Nekünk elég volt ez az ötven év, hogy képtelenek legyünk szembenézni a valósággal, akkor miért csodálkozunk azon, hogy a britek alig egy évszázad alatt sem voltak képesek megszabadulni több, mint kétszáz éves korábbi valóságos birodalmi létük nyomasztó hiányától?

Ma egyre parttalanabb Magyarországon a kormány által felkorbácsolt Trianon-narratíva. De mit jelent a jelenben Trianon? Nézzünk mélyen a valóságban: Erdélyben él – nagylelkű becslés – 1,4 millió magyar és 7 millió román. És az arányok a Vajdaság, a Felvidék vagy Kárpátalja vonatkozásából még rosszabbak magyar szempontból. Ha ez így van, miről beszélünk? Miről beszél Orbán Viktor, amikor a következő szöveget írja ki a facebookra: „Nemzeti összetartozás napja. A jövőt magyar nyelven írják.”

A brexit és a trianonozás két különböző konzervatív politikai elit hajszálpontosan azonos reakciója önnön válságára, mely annak következménye, hogy képtelenek szabadulni a múlttól. A múltban élnek, s a múlt elvárásainak akarnak megfelelni. Ennek fényében nincs komikusabb, mint a magyar miniszterelnök szövege a jövőről szóló narratíva magyar nyelvezetéről. És persze nincs tragikusabb sem az egész társadalom szempontjából.

Látnunk kell: egyfajta önfelszámolás ez, a brit konzervatív világ oszlásnak-indulása. Ez az elit képtelen meghozni azokat az áldozatokat, melyekre a német konzervatívok képesek voltak, másfelől híján van olyan vezetőnek, mint Macron. Emiatt képes egész társadalmát a mélybe, a kilátástalanságba rántani – gátlástalanul. A britek esetében tizenegy napon belül ennek nyilvánvaló jeleit megtapasztalhatjuk – ha csak nem történik valami csoda. De Magyarországon ebből aligha fog okulni bárki is.

Kié a szélsőjobb? – Diplomáciai jegyzet

„Orbán Viktor nem, hogy megkötötte volna a Jobbik kezét, épp, hogy azoknak adott kifutási lehetőséget saját pártjában, a Fideszben, akik még a Jobbikon is túltesznek. Nem a kis párt simult be a nagy párt politikai közegébe, mint a németeknél, hanem a nagyobb – egyébként már a fogantatása óta is kevéssé demokratikus – Fidesz simult bele a szélsőjobbos világszemléletbe és politikai gyakorlatba.”

A Kuruc.infó nevű náci felületen a Jobbikból kivált a Mi Hazánk nevű ugyancsak náci szerveződés újrapublikált egy 1944-es cikket, melyet Szálasi majdani vallás- és közoktatási minisztere, a háborús bűnökért 1946-ban kivégzett Rajniss Ferenc jegyez. A Kuruc.infó részéről ez részben nyilvánvalóan olyan provokáció, mellyel a Jobbik által hátrahagyott szélsőjobboldaliakat akarja megszólítani, de azért ennél többről van szó.

Egykoron Helmut Kohl volt német kancellár, aki Orbán Viktorral bensőséges kapcsolatokat ápolt – nagy elődje, Konrad Adenauer politikáját hozva fel példaként – azt tanácsolta a fideszes politikusnak, hogy jobboldali táborát akkor tudja leginkább kontrollálni, ha nem tűr tőle jobbra álló erőt el a magyar politikai arénában. Ennek megfelelően a Jobbik létrejöttét követően – a pártalapítás 2003-ban történt – fokozatosan a Fidesz magáévá tette a náci frazeológiát, majd ideológiailag is magához vonzotta a teljes magyar szélsőjobbot. Így idővel kilökte a Jobbikot addigi biztos helyéről, annak vezérkara pedig képtelen volt mást csinálni, minthogy elkezdett a centrum felé menetelni, sok szélsőséges addigi hívét arra kényszerítve, hogy nagyobb tömegben a Fideszben találjanak új politikai otthont. Illetve később – egészen elenyésző mértékben – a Mi Hazánkban.

Orbán belga neonáci fiatalokkal – Tusnádfűrdö, 2018

Ám Orbán Viktor nem számolt azzal, hogy a németek ezt egészen másként csinálták. A CSU egykoron a legszélsőségesebb – a megszálló hatalmak által még tolerálható – nyugat-német pártnak számított; tagjai között ott voltak a bajor náci mozgalom magukat teljesen el nem lehetetlenítő tagjai és szimpatizánsai, és itt talált politikai otthonra a „határon túli” németek színe java, akiket a lengyelek kitelepítettek Sziléziából és Pomerániából, illetve a csehek a Szudéta-vidékről, s akiknek csak egy számított: az, hogy „mindent vissza”. A jelenség a magyar füleknek épp elég ismerős.

A CDU és a CSU együttműködése stabilnak bizonyult, egy 1976-os rövidke belső feszültséget leszámítva, amikor szétesett a szövetség, de aztán gyorsan ismét egymásra leltek. Már ez jól megmutatta, hogy a nagyobbik pártnak kellő ereje van, hogy befolyásolja, sőt meghatározza a CSU mozgását, s rákényszerítsen egy olyan politikát, amely ugyan befelé képes kielégíteni radikális jobboldali igényeket, kifelé és a nagypolitikában azonban szigorúan követi azt az utat, amit a CDU diktál. Később még nyilvánvalóbb lett, hogy a két párt politikájának különbségei merőben technikai vagy taktikai jellegűek.

Orbán Viktor ezzel szemben nem, hogy megkötötte volna a Jobbik kezét, épp, hogy azoknak adott kifutási lehetőséget saját pártjában, a Fideszben, akik még a Jobbikon is túltesznek. Nem a kis párt simult be a nagy párt politikai közegébe, hanem a nagyobb – egyébként már a fogantatása óta is kevéssé demokratikus – Fidesz simult bele a szélsőjobbos világszemléletbe és politikai gyakorlatba.

Hogy a közelmúltban a Mi Hazánk felütötte önnön náci fejét, tulajdonképpen alig számít valamit. Egy csekély számú kis csoport, nulla intellektualitással és ugyancsak nulla politikai érzékkel. Nem valószínű, hogy a Fidesznek megéri magához kötni őket, hisz nap-mind-nap Orbán háttere is hasonló üzeneteket küld a szélsőjobbra, mint ők. Nyírő József temetési cirkusza, Wass Albert és Döbrentei Kornél beemelése a nemzeti irodalmi panteonba, Szabadság-téri szobor, Horthy-reneszánsz, Trianon-kultusz és így tovább.

És annak sincs semmilyen esélye, hogy Orbán – most kivételesen eltérve Kohl tanácsától – a Mi Hazánkat egy olyan szélsőjobbos pártként mutassa fel a világnak, amihez képes a Fidesz „mégiscsak közelebb áll a centrumhoz”. Már csak azért sem, mert ez így nem igaz. Európában ma már mindenki tisztában van azzal, hogy Orbán, valahányszor szemét a Mi Hazánkra veti, mint tükörben önmagát és saját Fideszét látja viszont.

Ara-Kovács Attila

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK