Vélemény

Egy elfogott kancellári levél

Tisztelt Kancellár Úr!

Több éve nem volt módunk személyesen, négy szemközt meghányni-vetni országaink dolgait, de most – a világháború lezárásának évfordulója után néhány hónappal – kiváló alkalom kínálkozik ennek pótlására. Engedje meg, hogy ennek örvén megosszam néhány gondolatomat Önnel, amelyekre, remélem, személyesen Öntől fogom megkapni véleményét.

Szeretném előrebocsátani, hogy mennyire nagy tisztelettel adózok az Ön kormányának, amely a pár évvel ezelőtti világgazdasági válság mélységéből kivezette országát. Ipara magára talált, a munkanélküliség szinte eltűnt, a közmunkaprogrammal is megtámogatott infrastrukturális beruházások valósággal átrajzolták országát. A megépült autósztrádák alighanem a jövőbe vezető utat szimbolizálják.

Országaink gazdasági együttműködése a tartópillérei a szoros politikai kapcsolatnak, amelyet az elmúlt idők katonai fejlesztései is csak tovább cementeznek. Köszönetemet fejezem ki Önnek az ebben elért eredményekért. Különösen azért, hogy országom vállalatai ennyire kedvező körülmények közt járulhatnak hozzá országa gyarapodásához.

Engedje meg, hogy mindezek mellett említést tegyek néhány olyan történésről, amelyek országom mértékadó intelligenciájának egy részében aggodalmat keltenek mostanában.

Amiután Ön meggyőző választói támogatással kormányra került, magukról megfeledkezett emberek könyveket vetettek máglyákra, állítólagosan ellenséges szerzőktől származókat. Az elmúlt időben több információ jutott el hozzánk arról, hogy számos polgárukat elviszik otthonukból, és kerítéssel körbevett táborszerű létesítményekben tartják fogva bírósági ítélet nélkül. Továbbá ezeket az embereket állítólag különböző jelzésekkel látják el ruházatukon.

Néhány hónapja tömegek tódultak az utcákra, és megtámadtak zsinagógákat, sokat felgyújtottak. Egyes hírek szerint a tűzoltók tétlenül nézték mindezt.

A közelmúltban pedig olyan hangok jelentek meg sajtójukban, amelyek hátrányos helyzetű emberekkel szemben kívánnak meg elkülönítést. Egyes hírek szerint a szellemi fejlődésükben visszamaradottak közt hirtelen megnőttek az elhalálozások.

Arra kérem Önt, nyugtassa meg országom közvéleményét, hogy ezek legfeljebb félreértések, és hatóságai mindent megtesznek az efféle kilengések elkövetőinek szigorú megbüntetésére.

Biztos vagyok abban, hogy tavaly Münchenben Ön szavahihetően mondta azt, hogy ez a béke biztosítéka. Chamberlain miniszterelnök úr is ekként értékelte ezt, nekem pedig meggyőződésem, hogy ez találkozik az Ön álláspontjával.

Remélem, hogy minapi személyes találkozónkon Ön megnyugtató választ ezekre az aggodalmakra, amelyek semmiképpen se árnyékolhatják be országaink elsősorban kiemelkedő gazdasági kapcsolatát.

1939. augusztus

Őszinte nagyrabecsüléssel barátja

Angéla

A turizmus után az egészségügyben is lehet ágazati minimálbér!

Nem garantálható a biztonságos betegellátás Magyarországon – ezt a súlyos megállapítást egyenesen a Magyar Orvosi Kamara elnöke tette a napokban. Az orvoselvándorlás, illetve a magyar kormány – az egészségügyet harmadrangú területként kezelő – politikája miatt az egészségügy helyzete tarthatatlanná vált. Sőt, mondjuk ki: ma már konkrét nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

A napokban írásbeli kérdéssel fordultam az Európai Bizottság területért felelős biztosához, felhívva a figyelmet a magyar egészségügy súlyos helyzetére és határozottan szorgalmaztam egy, a betegbiztonságot garantáló európai egészségügyi szolgáltatási minimum bevezetését, valamint az európai programunkban szereplő egészségügyi minimálbér bevezetésének támogatását. Vytenis Andriukaitis egészségügyért felelős uniós biztos válasza világos és egyértelmű. Az Európai Bizottság tagja leszögezte, hogy „a jó minőségű, kellő időben nyújtott és megfizethető egészségügyi ellátáshoz való jog a szociális jogok európai pillérének egyik alapelve.” Hozzátette, hogy az EB legutóbbi országjelentése világosan jelzi Magyarország kapcsán, hogy hazánk „egészségügyi eredményei rosszabbak, mint a legtöbb más uniós tagállamban, ami részben az egészségtelen életmódot, részben az egészségügyi ellátás korlátozott hatékonyságát tükrözi.”

Megállapította továbbá, hogy jelentős társadalmi-gazdasági különbségek vannak a minőségi ellátáshoz való hozzáférés terén, ami annak a rendszernek tudható be, hogy az egészségügyi kiadásokat nagymértékben az igénybevevők viselik. Andriukaitis rámutatott, hogy több

ajánlást is kapott a magyar kormány, melyekben javasolták, hogy támogassák a megelőző egészségügyi intézkedéseket és erősítsék meg az alapellátást.

Az uniós biztos kérdésemre válaszolva arra is rámutatott, hogy Ursula von der Leyen leendő EB-elnök támogatja a nemzeti minimálbér elvét, azt pedig „teljes mértékben elismeri”, hogy a minimálbér megállapítása, többek között az egészségügyi szakemberek számára a „tagállamok és a szociális partnerek felelősségi körébe tartozik.”

Vagyis, az egészségügyi minimálbér bevezetése Magyarországon elsősorban az Orbán-kormány döntésén és józan belátásán múlik. Utóbbi azért is különösen fontos, mert a turisztikai ágazatban a magyar kormány már kész „garantált ágazati bérminimumot” bevezetni, mégpedig a „tartósan kritikus munkaerőhelyzet miatt”. Arról lehet persze vitatkozni, hogy egy ilyen piaci ágazatban, mint a turizmus egy államilag rögzített minimálbér mennyire fojtja meg a kisvállalkozásokat és ezzel mennyire segíti az oligarchikus befektetői körök érdekeit, vagy, hogy miért kellene inkább a munkát terhelő állami elvonásokat csökkenteni az ágazatban, de kétségtelen, hogy a súlyos munkaerőhiány okozta problémával kezdeni kell, illetve kellett valamit. Ha azonban a kormányfő és rokonsága számára ennyire fontos a turisztikai szektor sorsa, úgy elég lenne, ha csak ugyanennyire fontos lenne számukra a szintén súlyos szakemberhiánnyal küzdő egészségügy helyzete is.

Ha megvalósulna az európai programunkban javasolt ágazati bérminimum bevezetése az egészségügyben – ami 1,5 millió forint minimálbért garantálna az orvosoknak, a kezdő szakápolóknak, nővéreknek pedig havi 750ezer forintot -, akkor biztosra vehetnénk, hogy az egészségügyi ellátás jelenlegi, életveszélyes állapota rövid időn belül javulna.

Arra szólítom fel tehát az emberi erőforrásokért felelő minisztert, Kásler Miklóst és a pénzügyekért felelős tárcavezető Varga Mihályt, hogy tegyenek javaslatot a turizmusban bevezetni tervezett ágazati minimálbérhez hasonló bérminimumra az egészségügyben is! Azt mondták, hogy nekik Magyarország az első. Ideje végre bizonyítaniuk is.
A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázötvenhetedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

Hajók

Érdemes ám nézni az M1 Híradóját, hogy megtudjuk, hol is élünk. Aki nem nézi, az nem tudja, hogy azok a hajók, amelyeket nyugat-európai civil szervezetek működtetnek, és magánszemélyek adományaiból tartanak fenn, a személyzetük pedig önkéntesekből áll, valójában csempészhajók.

Azt is megtudjuk belőlük, hogy ezek a hajók szándékosan vesznek fel több menekülőt a Földközi-tengeren hánykolódó lélekvesztőkről, mint amennyien kényelmesen elférnek rajtuk, hogy mielőtt vészhelyzet álljon elő a zsúfolt hajón, és be kellene engedni őket a kikötőkbe. Ahelyett, hogy amikor hivatalos befogadóképességüket elérik, a lélekvesztőn hánykolódó többi menekülőnek nemet mondanának, felhúznák a létrát, és búcsút intenének, és sok szerencsét kívánnának a lemaradóknak. Így szemléli a világot Orbán állami televíziójának híradója.

Nekik, emlékszünk rá, a háború elől menekülők definíciószerűen „illegális bevándorlók” voltak, miközben a nemzetközi egyezmények szerint, amelyeket Magyarország aláírt és saját jogrendjébe is felvett, a menedékkérő akár úti okmányok nélkül is átlépheti a határt, azzal sem sért törvényt. Az Orbán-rendszer persze az egész jogrendjét hozzáigazította ahhoz a propagandacélhoz, hogy félelemben tartsa az ország lakóit, és válsághelyzetet tartson fenn a menekültveszélyre hivatkozva.

Amikor a frankfurti pályaudvaron az a szörnyűséges gyilkosság történt, az M1 Híradója vagy tíz percen keresztül beszélt arról, hogy a német médiában letagadták, hogy a tettes afrikai. Nem tagadták le, csak éppen nem ismételgették állandóan, hogy Eritreából származik az illető, aki mellesleg már tizenhárom éve élt Svájcban, szorgalmasan dolgozott a zürichi közlekedési vállalatnál, ott az integráció mintapéldájának tekintették, viszont Frankfurtba utazása előtt már a családjával is csúnyán összeveszett. Minden bizonnyal súlyos lelki helyzet juttatta el szörnyű tettéig, nyugodtan lehetett volna keresztény fehér ember is (mellesleg keresztény afrikai, akárcsak a mostani fekete-afrikai vándorlók jelentős része, és nem muzulmán), mint a norvégiai, új-zélandi vagy egyesült államokbeli lövöldözők. Az, hogy afrikai származásának ismételgetését kérte számon az M1 Híradója a német médiától, igazi rasszizmus.

A mentőhajók csempészhajóként emlegetése pedig igazi uszítás. Közpénzből.

Elegem van, de miért is?

Kering a Facebookon egy szórólap Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc fényképével, alatta pedig Orbánnál 80 kilométer autópálya, Gyurcsánynál 719 kilométer, Orbánnál a 3000 milliárd magánnyugdíj (mármint magán-nyugdíjpénztári megtakarítás) lenyúlva, Gyurcsánynál viszont megőrizve, Orbánnál a vizitdíj leszavazva – eddig minden rendben, és joggal írják alá a következtetést, hogy elegünk van Orbánból.

De van a szembeállításnak még egy pontja, mely szerint Gyurcsány idején a lakásépítés 31994 volt (ennyi új lakás épült valamelyik évben), míg Orbánnál „munkásszálló építése ukrán vendégmunkásoknak”. Ha ezt olvasom, rögtön megingok, hogy elegem van-e Orbánból.
Mi a készítők baja azzal, hogy munkásszállót építenek ukrán vendégmunkásoknak? Az-e a baj, hogy ukrán vendégmunkásokat foglalkoztatnak Magyarországon?

Ez biztosan nem Gyurcsány Ferenc, hanem Orbán Viktor álláspontja.

Orbán legutóbb Tusnádfürdőn, a nézői kérdésekre válaszolva erősítette meg, hogy nem tartja jónak, hogy bizonyos munkákra ne vállalkozzanak magyarok, és külföldieket, például ukránokat foglalkoztassanak.

Ez a helyzet Nyugat-Európában, ezért van a tömeges bevándorlás, de ezt Orbán és a vele egyetértők ellenzik. Tegyük hozzá: Lengyelországban másfélmillió körül van az ukrán vendégmunkások száma, Csehországban is több százezren vannak. A magyar gazdaságnak is szüksége van rájuk. Ne legyenek? Vagy ne építsenek nekik munkásszállót? Idegenellenességre épülne az Orbánt elutasítók propagandája a Facebookon?

Ne legyen félreértés, nem ingok meg abban, hogy elegem van Orbán rendszeréből. Elegem van, szeretnék tőle mielőbb megszabadulni. Annak idején szerettem volna, ha nem is kerül Orbán hatalomra. Ami tőlem tellett, meg is tettem ezért. De abból is elegem van, hogy az Orbánnal szembeni, sőt Gyurcsány melletti politikai érvelésbe bekerüljön az idegenellenes, bevándorlás-ellenes gondolkodás.

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Elhagyni az etika, a morális és ugyanakkor racionális cselekvést, különösen az ilyen politikai cselekvés területét és eljutni a szenvedélyek beláthatatlan és kiszámíthatatlan területére, sőt másokat is elvezetni oda, a legnagyobb árulás. Árulás még akkor is, ha sokféleképpen igyekeznek legitimálni – manapság, vagy inkább ismételten, leginkább a nemzeti hübrisszel és elfogultsággal ismétlik mantráikat, arról, hogy a szenvedélyek a nacionalista érzelmek, a gyűlölet és kirekesztés világába belépni félnünk nem kell, jó lesz.
És valóban, az elvteleneknek, rövid távon, jó, a carpe diem parancsa működni látszik, csakhogy a valóság – nem az alternatív tények és posztigazságok tükrében keletkező szimulákrum – fölülírja a pillanatot, a szenvedélyek felkorbácsolása a történelmi falig, a teljes csődig vezet. És közben a legitim érdekek vesztődnek el. A populizmus mai formái éppen errefelé, a szenvedélyek, sőt gyilkos indulatok és irracionális (illiberális, nem sokan jelzik, de a kifejezés, ahogyan az a “tusványosi handabandában” megjelenik t.k. az irracionális, a vezér benyomásai, szenvedélyei (lásd fociköztársaság), azaz kénye-kedve szerinti, önkényuralmát jelöli, akkor is, ha “keresztény szabadságként” /sic!/ köszön vissza a napokban) ötletek és személyes elvárások területére vezet.

Ezt viszont sem a korszellem, sem önmagában a populista módon újra meghatározott “nép”, de még a zsarnoki hajlamú vezér sem tudja átvinni, ehhez a különalkukat kötő, pénz-, valamint hatalomsóvár értelmiségre (ellenelit) is szükség van, mint kommunikátorokra, influenszerekre, rezonátorokra. Ezt pedig a lakájértelmiségi és hasonlóan behódolt médiamunkások oldaláról – régi, de elterjedt kifejezéssel – “az írástudók árulásának” lehet és kell nevezni.

Az egész felvilágosult hagyomány azon az alapvetésen épül, ami az állam dolgainak szabályozását és működtetését, azaz a politikai cselekvést illeti, hogy Montesquieuvel fogalmazva megőrizzük a “törvények szellemét”, azaz gátat vessünk a zsarnokságnak, a hatalommal való visszaélésnek. És sem ő, sem az őt követő generációk nem találnak más, erősebb és hatékonyabb, valamint elfogadhatóbb talapzatot a törvényhozásra, az állam, a köztársaság dolgainak intézésére, mint az erényt, ami erkölcsös, kiszámítható és az érdekeknek megfelelő cselekvést jelent (mondjuk így konyhanyelven). És érdemes itt egy rövid kitérőt tenni, mielőtt a politikafilozófiai szcénáról visszatérnék a politikai rögvalósághoz.
Kevés vita folyt arról – mert kétezertízben ennek még nem is volt igazán konjunktúrája, vagy ignoranciából, vagy nem is tudom miért – arról, hogy Orbán az illiberális állam építését nem 2014-ben, annak tusnádi bejelentésével kezdte. Hanem akkor, amikor egy tollvonással, akarom mondani egy alkotmányt helyettesítő (azután hetente módosítható) alaptörvénnyel,  kihagyják a köztársaság jelzőt Magyarország államformájából. Mert –

meglehet kevesen vették/veszik komolyan – de a köztársasági államforma nemcsak általában demokráciát jelent, hanem azt, amit a Nyugat-európai hagyományban liberális demokráciának neveznek és ami az AEÁ esetében szó szerint is republikánus hagyományt jelent!

A ma éppen bukdácsoló, a populista politika széljárásának kitett köztársasági eszme amerikai változata, a demokrácia működésének sajátos formáját jelenti, amelyben a bonyolult dolgokat nem közvetlenül a nép, hanem felkészült és jól informált polgárok által fölhatalmazott (bizonyos értelemben szakértői) csoportok hozzák meg. A képviseleti demokrácia amerikai formája – a köztársasági berendezkedés – szerves és elidegeníthetetlen része a fékek és ellensúlyok intézményes rendszere is (amit Trump, mint „mély államot” emleget (kistestvére a nálunk divatos „párhuzamos állam”), és kiiktatni kíván, egyelőre, és szerencsére, nem túl sok sikerrel). Szóval Orbán már a második miniszterelnöki mandátuma elején megszünteti a magyar köztársaságot és világosan jelzi, hogy minden olyan tényezőt – beleértve mindenféle, de akár csekély –, autonómiával rendelkező intézményt, mely a maga helyén ellensúlyt képezhet hatalmához, be fog darálni, ki fog golyózni, einstandol, egyszerűen megszáll, vagy megszüntet. És ezt teszi a határon túli magyarok minden szervezetével, pártjával és befolyásolható/kisajátítható, kolonizálható intézményével is. Szóval Magyarországon már kétezertíztől illiberális államépítés folyik, mégpedig a köztársasági eszme romjain, és ebben – amint a vezér mondja – „bármi megtörténhet”.

Következésképpen a majdani orbántalanítás első, de összetett lépése, a köztársaság visszaállítása kell, hogy legyen.

Aki nem óhajtja/bírja követni akár ki is ugorhatja a fenti eszmefuttatást, de hasznosnak gondoltam, mielőtt tulajdonképpeni témámra térnék, ami viszont nagyon rövid lesz. Azt mondja az illiberális Magyarország miniszterelnök-helyettese (a valóságban egy közepesnél is gyengébben performáló kis operettszereplő, hiszen csupán marginális kérdésekben, amilyen a hatumák helyzete, a vezér megítélésében, szilikatalinnal, kövérlászló and Co. mellett, henceghet) a tusnádi dzsemborin, hogy márpedig a magyar kormány (Orbán nevesen) anyagilag támogatja az „utódállomokbeli” magyar pártokat. S ha ez netán nem tetszik az utódállamoknak, hát „csókoltatja” őket és punktum. Viszont a dolog ennyivel el nem intézhető, mert egyfelől a lekezelő gesztus a környező államok felé, nem marad következmények nélkül, még akkor sem, ha az uborkaszezonban és fenyegető kormányválságban nálunk még nem robbant. Nem csak a lesajnáló „csókoltatás” (angol nevén a jó öreg f*ck up, olyan mint nálunk Florin Iordache parlamentben fölmutatott középső ujja) a gond, hanem a fennhéjázó anakronizmus, az utódállamozás is, hiszen száz év után nincs a régióban még egy olyan állam, mely magát utódállamnak tekintené/érezné, ha ugyan Magyarország ilyen és nem csak Semjén fővadász víziójában az. Egyszóval a „csókoltatás” még NER nemzetstratégiának is vékony, hát még valós diplomáciának, mely a kisebbségbe szorult magyarság helyzetének javulását elősegíthetné.
Problémás a külföldről érkező párttámogatás azért is, mert egyszerűen illegális, törvény tiltja, és bármikor kopoghat a nagyarcú politikus barátainál – egyelőre a félig behódolt MPP és az alig lélegző EMNP érintett a Fidesz fiókpártok közül, a fő FfP ugyanis kajánul mondhatja, hogy kulturális-kisebbségi szervezet és nem párt, de hát ez is csak eufemizmus – az ügyészség és az adóhivatal, és akkor?
Mert

az kizárható, hogy a magyarországi fővadász megvédje őket, meg nehéz is törvénytelen cselekményekben pert nyerni, ja, magyarellenességet kiáltani, populista és demagóg szövegeket puffogtatni azt (még) lehet.

Az érintettek hallgatásából úgy tűnik, hogy már az az alapvető immunreakció is hiányzik az itteni politikai osztályból, amivel nemrég még meg lehetett említeni – persze minden következmény reménye nélkül –, hogy

bocs, kedves „anyaországi politikusok”, de ti hazautaztok a kiadós öblögetést követően, a következményeket meg nekünk kell vállalni.

Ma már csend van, illetve Markó Béla, valamilyen régebbi beidegződés (vagy politikai kommunikációs munkamegosztás?) folytán szőrmentén bírálja a „mellészólásért” (sic!) Semjént, csak úgy szordínóban, de pontra nem teszi a nagyarcú és pökhendi „mellészólót”.
Egyszóval most az van, hogy mindenki le van itt sajnálva, akarom mondani csókoltatva van, és aztán azonmód kitört a szabadság, már akarom mondani a nyári munkaszünet. De, hogy egy menő rigmust tegyek a végére: „Winter is coming” („Jön a tél”), és a szénánk egyáltalán nem áll jól, ára lesz a pökhendi, lekezelő gesztusnak. Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, még egy darabig. De egyszer számot kell vetni azzal is, hogy ők és itteni fullajtárjaik, a mai rommagyar politikai mainstream mit tett, hova vezette az egyre fogyatkozó közösséget. És akkor a csókoltatás valami egyébre változik: nagy ára lesz a populista, alt right-os elhajlásnak, kemény és egyszeri, mert nehéz, ha nem lehetetlen, visszautat találni a – politikában különösen fontos – polgári erényekhez.

Hunvald

Azt nyilatkozza egy ellenzéki politikus: Hunvaldot a Fidesz indítja. Ez szégyenletes mondat, Rákosi logikáját követi. Ne legyen tévedés: nem helyeslem, elszomorít, hogy Hunvald György, az egyik legcsúnyábban meghurcolt MSZP-s politikus, Terézváros egykori polgármestere erre szánta el magát.
Hunvald vagy két évet töltött előzetesben, a vele szemben Orbán ügyészsége által felhozott vádak többsége összeomlott. Végül egy év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, amit az ítélet meghozatalakor már leült. Nem tudom megítélni, hogy volt-e megalapozott eleme a Hunvald elleni vádaknak, illetve a megmaradt ítéletnek. Bonyolultabbak ezek az ingatlaneladások, mint a Császy Zsolt és Tátrai Miklós nyilvánvalóan megalapozatlan elítélése a Sukoró-ügyben, vagy Czeglédy Csaba ellen emelt vád. Az azonban nagyon valószínű, hogy Hunvald is joggal várt el hasonló szolidaritást pártjától, a demokratikus nyilvánosságtól, mint amit Czeglédy, Császy és Tátrai a DK-tól megkapott. Hiába várta el.
Czeglédy, Császy és Tátrai politika rehabilitálása megtörtént, Hunvaldé semmilyen értelemben sem. A nyilatkozó politikus pedig úgy beszél a Hunvald ellen hozott elmarasztaló ítéletekről, mintha nem ugyanaz az ügyészség gyanúsította volna meg illetve emelt volna ellene vádat, mint a másik három meghurcolt ember ellen, és nem ugyanannak a bírósági rendszernek egy bírósága hozta volna meg vele szemben az elmarasztaló ítéletet, mint Császyval és Tátraival szemben.
Hunvald, aki választott tisztséget töltött be annak idején, most azt mondja: őt csak a választók rehabilitálhatják. Nyilván azért mondja, mert senki más nem tett semmi hasonlót. A kerületi MSZP-szervezet újra vezetőjévé választotta, és a kerület szocialista választóinak egy része abban is támogatja, hogy elinduljon polgármester-jelöltnek. Csakhogy az összefogó ellenzéki pártok nem fogadják el, hogy ő legyen a Fidesszel szembeni egyedüli jelölt, és csak egyetlen jelöltnek lehet esélye legyőzni a regnáló fideszes polgármestert. Van abban logika, hogy egy jogerősen elítélt személyre az MSZP törzsszavazóin kívüli ellenzéki választók nehezebben szavaznának, mint más jelöltre – adott esetben a DK alelnökére – ezért az összefogó pártok eljárása, bármilyen sérelmes legyen is Hunvaldra és az őt támogató kerületi MSZP-sekre nézve, nem kifogásolható. Aki azt akarja, hogy október 13-án a VII. kerületben az összefogó ellenzék győzzön, annak Niedermüller Pétert kell támogatnia.
De azt nem lehet mondani, hogy Hunvaldot a Fidesz indítja. Aki nincs velünk, az ellenünk van, így szólt Rákosi politikai alapelve. Ennek jegyében nevezték a Sztálin által kiátkozott Titót láncos kutyának. Ennek jegyében támadtak és üldöztek mindenkit, aki nem volt a rendszer aktív támogatója. Aki bírálta a pártot és a kormányt, arra azt mondták, hogy objektíve az imperialisták szekerét tolja. Ezt a logikát követi, aki ilyesmit mond Hunvaldra. Demokrata ilyet nem mond.

Még mindig Gyurcsány egyenlő Orbán?

Valamiért kimaradt nekem Balavány György május végi reakciója az EP-választás eredményére a hvg.hu-n. Kár, mert Balavány fontos, figyelemre méltó szerző, akitől sok nagyon szép írást olvastam az elmúlt hónapokban az Orbán-rendszerről. Ez az írása azonban alapjaiban téves, és ezt két hónap elteltével sem késő megmutatni.
Balavány azon esik kétségbe, hogy az EP-választás eredménye szerint „a DK a Fidesz egyetlen szóba jöhető kihívójává magasodott” és „újra az a kérdés, hogy Gyurcsány vagy Orbán. Erre bírt redukálódni a stupid magyar közélet”. Balavány ezt azért tartja kétségbeejtőnek, mert szerinte „Gyurcsány a napnál fényesebben bizonyította a kormányzása idején, hogy semmi, mondom: semmi, még egyszer mondom: semmi lényegi különbség nincs közte és Orbán Viktor között.”
Mivel próbálja Balavány alátámasztani ezt az abszurd állítást? Ide kell másolnom írásából egy hosszabb passzust, hogy megcáfolhassam. Íme:
Szokták mondani, hogy „ő azért nem lopott annyit”. Hű, de meg vagyok hatva. Annyit tényleg nem lopott, de nem az a kérdés, hogy mennyit lopott, hanem hogy lopott-e? Mi az hogy, nagyon is. Gyurcsány demokrata volt valaha, egy nyomorult percig is? Lószart, mama. Nem tekintette az ország egyik felét, az ún. jobboldaliakat (Magyarországon nincsenek jobboldaliak, ez csak egy ostoba ellenségcímke) leverendőnek és eltaposandónak? Dehogynem. Vetült rá a konszenzuális politizálásnak akár az árnyéka? Egy percre sem. Tisztogatott, káderpolitikát folytatott és hatalomkoncentrációra törekedett? De mennyire. Démonizált és háborús retorikát alkalmazott? Abszolút. „Le kell verni a jobboldalt, és én megteszem hezitálás nélkül.” A független sajtó és a közszolgálatiság nagy tisztelője volt? Ezzel végképp nem vádolható. Széthullott alatta a magyar egészségügy? Apró darabokra. Rendbe hozta a gazdaságot, vagy súlyosan eladósította az országot? Utóbbi. Hát közérdekű adatokat hamisított-e vajon? Szemrebbenés nélkül. Lekordonozta a Kossuth-teret, korlátozta a gyülekezési szabadságot, vérbe fojtotta az ellene folyó tüntetést?! Bizony ám. Hazudott reggel, éjjel, meg este? Mint a vízfolyás.”

Lássuk a vádakat, pontról-pontra.

Soha senki nem hozott még fel tényt annak alátámasztására, hogy Gyurcsány lopott volna.

Vagyonát azt megelőzően szerezte, hogy beszállt volna a politikába.
Privatizált, vállalkozott, de sem a vállalkozás, sem a privatizáció nem lopás. Amióta politikus, semmivel sem nőtt a vagyona. Szó sincs róla, hogy Gyurcsány élén állt volna a közvagyon elsajátítására irányuló szervezett akciósorozatnak, mint Orbán. Mi több, Gyurcsány miniszterelnökként megpróbált fellépni az MSZP-n belüli korrupcióval szemben, éles ellentétben állt azokkal, akiket azzal szoktunk kapcsolatba hozni, kezdeményezte az összeférhetetlenségi szabályok megszigorítását. (Ezzel kapcsolatban ellenállásra talált az MSZP-frakcióban.)

Nem volna különbség Orbán és Gyurcsány között?

Az őszödi beszéd részleteit Gyurcsány miniszterelnöksége idején tette közzé egy ismeretlen eredetű felvételről a közszolgálati Magyar Rádió. Megtehette? Megtehette, megtette. Mert Gyurcsány miniszterelnöksége idején a közszolgálati Magyar Rádió és Magyar Televízió közszolgálati volt, és a kormánytól, a parlamenti többségtől függetlenül tette, mert tehette a dolgát. Gyurcsányt a baloldalon sokszor bírálják, amiért kormányzása idején nem hozott létre baloldali, az MSZP-től függő, azt szolgáló médiát, ahogy a Fidesz tette. Gyurcsány erre mindig azt válaszolja, hogy nem tehette, mert ahhoz közpénzt kellett volna erre fordítani, vagyis ellopni.

Nem volna különbség Orbán és Gyurcsány között?

Az első Orbán-kormány idején közpénzből hozták létre a jobboldal ikonikus intézményét, a Terror Házát. Sokan gondoltuk és mondtuk is 2002-ben, hogy a Terror Háza költségvetési finanszírozását fokozatosan meg kellene szüntetni. Maradjon fenn, de nem állami intézményként. Ezzel szemben Medgyessy miniszterelnök – Gyurcsány tanácsára, kíséretében Gyurcsánnyal – elment a Terror Házába, megnézte a kiállítást. Fenntartották a költségvetési finanszírozását is. Gyurcsány ott állt Medgyessy „árokbetemetési” próbálkozása mögött. Orbán és pártja egy pillanatra sem hagyta, hogy megpróbálják betemetni az árkokat, az ellenzéki nyolc évben végig fenn akarta tartani a belpolitikai hidegháborút.
Gyurcsány 2007. januárjában Szembenézés című, a Népszabadságban közzétett írásában tett hitet a jobboldallal való együttélés szükségességéről. Természetesen le akarta győzni a jobboldal nagy pártját, a Fideszt, de sohasem akarta a jobboldalt eltaposni, együtt akart vele élni.
Széthullott Gyurcsány alatt a magyar egészségügy? A második Gyurcsány-kormány tette az elmúlt két évtizedben az egyetlen komolyan vehető kísérletet a magyar egészségügy átfogó reformjára, a Fidesz pedig mindent megtette ennek megakadályozására. Ugyanazt tette a Fidesz, amit a Horn-kormány idején a nyugdíjreform ellen próbált tenni, csak akkor a népszerű reformot nem tudta megakadályozni, azért sem, mert akkor a reform mögött állt az egész kormánykoalíció, az egészségügyi reformot viszont sikerült megakadályozni, mert csak a koalíció egy része, az SZDSZ támogatta, és addigra a Fidesz sokkal erősebb lett, mint a nyugdíjreform idején volt. Hogy mi lett a reform megakadályozásának eredménye, azt ma láthatjuk az egészségügy állapotán.
Hazudott, közérdekű adatokat hamisított? Ezek legendák. Ő maga vádolta meg hazugsággal saját kormányát, de ez nem volt igaz, csak retorikai fogás volt az őszödi beszédben. Közérdekű adatok hamisításával a Fidesz vádolta meg, de még soha senki nem mutatta meg, hogy milyen adatot hamisítottak meg Gyurcsány miniszterelnöksége idején. Az állítás egyedüli alapja, hogy

az aktuális hiányadatot nem a 2006-os választás első fordulója előtt, hanem utána tették közzé. Ez nem hamisítás.

A magyar adatszolgáltatás olyan szorosan kapcsolódik az európaihoz, hogy adathamisítás nincs is lehetőség, akkor sem volt.

A 2006. szeptemberi és októberi tüntetésekkel szembeni rendőri fellépés semmivel sem volt durvább, mint erőszakot alkalmazó tüntetőkkel a világ bármely demokráciájában lett volna. Tessék Franciaországra gondolni! Ha hiba történt, az a rendőri fellépés utólagos politikai minősítésében volt tetten érhető.

Az elterejdt, és Balavány által is visszhangzott vádak alaptalanok.
Nekem a DK-ban komoly nézeteltéréseim alakultak ki Gyurcsánnyal, ezért mondtam le immár öt évvel ezelőtt a DK-ban viselt alelnöki tisztségemről. Ezek túlnyomórészt gazdaság- és társadalompolitikai nézetkülönbségek egy szocialista és egy liberális gondolkodású ember között. Nem érintik azonban azt, hogy Gyurcsány demokrata politikus, demokratikus keretek között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, a magyarországi demokrácia helyreállítására törekedve vezet egy ellenzéki pártot, Magyarországot a demokratikus Európa részének tekintette és tekinti.
Elismerem, a győzelem akarása olykor kínos hibákba viszi bele, mint öt évvel ezelőtt egy rasszista gesztusairól ismert polgármester-jelölt támogatása Miskolcon, vagy a tavalyi országgyűlési kampány ukránellenes videoklippje, de ezek a hibák – melyeket utólag el is ismer – nem állnak nála össze rendszerré, nem illeszkednek egy következetes politikai vonalvezetésbe, megmaradnak félrelépésnek.

Párhuzamba állítani őt Orbánnal, aki átgondolt terv alapján felszámolta Magyarországon a demokratikus jogállamot és önkényuralmat épített föl helyette, aki az országot kivezette a demokratikus országok közösségéből, aki politikájának alapjává tette a rasszizmust, súlyos félreértés.

Az Orbán–Gyurcsány párhuzam felújításával nemcsak az a baj, hogy hamis és méltánytalan. Ennél is fontosabb, hogy hibás politikai következtetésre vezet. Balavány írásának végén az alábbi következtetésre jutott: „Ja, és tisztelt momentumosok, kettős kihívás van: nemcsak a Fideszhez, de a másik politikai förmedvényhez képest is hiteles alternatívát kell felmutatni.” Az nyilvánvaló, hogy a Momentum más párt, más politikával, mint a DK, hiszen ha nem így lenne, nem kellett volna vezetőinek új pártot alapítaniuk. Balavány azonban ennél többet kíván, olyasmit, ami ugyanúgy ellentétes a DK, mint a Fidesz politikájával. Az eddigi legjelentősebb kísérlet arra, hogy egy politikai erő egyszerre mutasson fel alternatívát az egykori MSZP–SZDSZ kormányokkal és a Fidesszel szemben is, az LMP volt, és ez a törekvés – leginkább az LMP alapítójánál és legszínvonalasabb politikusánál, Schiffer Andrásnál – vehemens antikapitalizmusba, a létező Nyugattal szembeni ellenérzésekbe, gyanakvásba (és mellesleg a Fidesz nacionalizmusának átvételébe és a Jobbikhoz való közeledésbe) torkollott.
Az egykori MSZP–SZDSZ kormányok politikájával szemben sokféle fenntartása lehet az embernek, de az nem vitatható, hogy Magyarország jövőjét kapitalista gazdasági berendezkedésben, illetve demokratikus jogállamban és a nyugati demokráciákhoz való hasonulásban látták. Gyurcsány miniszterelnöki tevékenysége ennek jegyében telt, és alapjában véve ezt képviseli ellenzéki pártvezetőként is. Aki az LMP-hez hasonlóan egyszerre akar Orbánnal és Gyurcsánnyal szemben alternatívát, az óhatatlanul valamiféle harmadikutas megoldás irányába tolódik. Nagy szerencse, hogy ettől a Momentum nagyon messze áll, a jórészt néhányéves nyugati tanulmányok és munkakezdés után hazatért alapítók többé-kevésbé a mai Nyugat-Európához hasonló viszonyokat szeretnének Magyarországon is, ami semmiképpen nem „alternatívája” Gyurcsány politikájának.

Lovász László dilemmája

Megjelent a hír: Maróth Miklós orientalista professzor, az MTA korábbi alelnöke lesz az Eötvös Loránd Kutatóhálózat elnöke. A törvény szerint az elnök személyére az innovációért felelős miniszter és az MTA elnöke közösen tesz javaslatot, és a miniszterelnök nevezi ki. Maróth a kudarccal végződött korábbi egyeztetéseken a minisztériumot képviselte. Tehát Palkovics jelöltjét kell Lovász Lászlónak elfogadnia, és vele közösen „javasolnia”.
A hír szerint Lovász ultimátumszerűen kapta a javaslatot. Maróth nevét már napokkal ezelőtt látni lehetett az interneten, az irányító testület többi tagjával – a hat, a minisztérium által delegált illetve az MTA által delegált hat taggal – együtt. Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon az MTA által delegált tagokat is Palkovicsék választották ki?
Az Akadémiai Kutatók Fóruma közleményben jelentette ki: legjobb lenne, ha az MTA részéről senki sem vállalna szerepet az ELKH vezetésében. Ami nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy az MTA elnökének sem szabad részt venni az ELKH elnökének jelölésében. Tehát az Akadémiának bojkottálnia kellene az egész folyamatot. Abból, hogy az MTA közgyűlése nagy szavazattöbbséggel elutasította az intézetek leválasztását az Akadémiáról, logikusan ez következne.

Emlékezetes: amikor Palkovics még csak fenyegetőzött azzal, hogy ha az MTA nem fogadja el az átalakítást, akkor törvénnyel teszik azt meg, Lovász László még azt mondta: igyekszünk meggyőzni a kormányt az álláspontunkról, de ha törvényt hoznak, akkor „vigyázzba vágjuk magunkat”, és végrehajtjuk a törvényt.

Amit akkor mondott, abból most az következik, hogy az MTA részt vesz az ELKH létrehozásában, delegálja a maga tudósait a vezető testületbe, és részt vesz az elnök jelölésében.
Bizony, a dilemma súlyos volt. (Volt, mondom, mert a hírből arra kell következtetnünk, hogy már megszületett a döntés.) Ha ugyanis az MTA elnöke illetve elnöksége nem venne részt az Országgyűlés által elfogadott törvény végrehajtásában, azzal a kormánnyal, a parlamenti többséggel szembeni nyílt ellenállás útjára lépne. Ha viszont a miniszterrel közösen aláírja az elnök jelölését illetve delegál tagokat a vezető testületbe, az olyan behódolást jelent, amilyenre a rendszerváltás kezdete óta nem volt példa Magyarországon.

Lovász Lászlónak ebben a helyzetben csak nagyon rossz döntése lehetett.

A lemondás lett volna az egyedüli megoldás, ami szintén megakadályozta volna a törvény végrehajtását.

A tenerifei járat

Abban biztos vagyok, hogy ez az ügy is az MSZP kommunikációjának teljes csődjét bizonyítja. Ráadásul sokadszor bizonyítja. Ha nem a régi beidegződések, ha nem a vezetői tehetségtelenségek, ha nem az egymás elleni intrikák dominálnának akkor még tavaly ősszel nyíltan el lehetett volna mondani a szimpatizánsoknak milyen kényszerű családi gondokkal küzd Tóbiás, s az MSZP kiáll volt elnöke mellett és támogatja, hogy egy időre tudomásukkal vállalkozzon arra az embert próbáló feladatra, hogy 3800 kilométer távolságról is eleget tudjon tenni szülői és politikusi kötelezettségének.
De nem. A szokásos sunnyogás technikájával éltek, pedig tudhatnák, hogy a közösségi média korában titok nincsen, hiszen arról is mindenki tud, ami még meg sem történt. Az őszi kiköltözést követően már januárban kiderült a család tenerifei kiköltözése, lévén, hogy a feleség el nem mulasztotta a közösségi média mindenki által látogatott portálján közzé tenni milyen arany élet fogadta őket az örök nyár szigetén. (Ezek után senki ne csodálkozzon azon, hogy a „Nyugatifény” szarkasztikus aggodalommal jegyezte meg: „Reméljük, azért az MSZP-s éhségmenetekre azért hazajön”)
Kész csoda, hogy a bomba csak ennyivel később robbant. Vagy inkább mégsem olyan csoda csupán a másik oldal kommunikátorainak csalhatatlan technikája mostanra időzítette a robbanást. Ilyen időket élünk.

2019.07.25  04:04 – A Kanári-szigetekről a Kossuth térre: a családjával hagyta el az országot és innen ingázik a parlamenti képviselő – írja a Blikk.

„– A fiam légúti problémákkal küszködött, és az orvosok javasolták, hogy olyan helyre kellene vinni, ahol nincs pollen, por és egyéb allergén anyagok.

A gyerekeimért mindent megteszek, ezért költöztünk ki Tenerifére – mondta a Blikknek Tóbiás József, aki ennek megfelelően alakította át a mindennapjait, és elmondása szerint kétlaki életet él azóta. – Nem vállaltam párt- és egyéb tisztséget, a képviselői munkámat pedig ingázással el tudom látni, a kérdéseket és az interpellációkat Tenerifén is meg tudom írni – tette hozzá Tóbiás, aki két- vagy háromhetente repül Budapestre, a parlamenti menetrendnek megfelelően. –

Amikor kell, jövök, minden olyan ülésen ott vagyok, ahol szükséges

– fejtette ki.”

Ezt követően 04:31-kor jelenik meg  NLCafén-n, majd  12 óráig bezárólag robbanásszerűen végigfut még tizenhárom portálon. Ki-ki az árok két partjáról tudósít a „szenzációról”.

2019. július 25. 18:46 – a Hírklikk portálján megjelenik egy rövid interjú Tóbiással.

„Nem, nem költöztem el Magyarországról. Az elmúlt években a családomat több támadás érte, aminek többek között az lett a következménye, hogy a gyermekemnek van egy légúti betegsége, ami miatt egész évben gyógyszeres kezelésekre szorul. A család úgy döntött, hogy megpróbálja egy környezetváltozással biztosítani a gyerek számára a biztonságos életet, az egészséges fejlődést.”

„- A Blikkben megjelent cikknek az volt az olvasata, mintha Tenerifén tartózkodna életvitelszerűen, és onnan járna dolgozni.

Nem, itthon élek, innen megyek látogatóba a családomhoz. A munkámat természetesen tisztességgel ellátom, és megpróbálok családapaként is megfelelni.

Az említett cikk megjelenése előtt én jeleztem, hogy ez tévesen szerepel az interjúban. Én nem kint élek, hanem ingázom. Az újságírótól azt a választ kaptam, hogy jelzi a főszerkesztőnek. Azután így maradt.”

2019. július 25. 19:01 „Jóska, ez így nem fog menni” – élő adásban üzent Lendvai Ildikó Tóbiás Józsefnek (ATV)

„Lendvai Ildikó, a párt korábbi elnöke az ATV A nap híre mai adásában azt mondta: „bocsánat, Jóska, hogy ezt mondom, de ez így nem fog menni”.
Simon András kérdésére, hogy mit tenne, ha most is ő volna az MSZP elnöke, Lendvai azt felelte: kötelezné Tóbiást, hogy költözzön haza és itthon lássa el munkáját, vagy, ha erre nem hajlandó, felszólítaná mandátuma visszaadására.”

2019. július 26. – Az MSZP közleménye

Tóbiás József jelezte az MSZP-frakció vezetésének, hogy a családjában egy, a gyermeke egészségét érintő előre nem látott élethelyzet alakult ki. Az MSZP-frakció tudomásul vette a képviselő bejelentését azzal a kikötéssel, hogy záros határidőn belül tisztáznia kell a helyzetet, ugyanakkor addig is részt kell vennie az Országgyűlés plenáris ülésein és a képviselői feladatait, ha korlátozottan is de el kell látnia.
Tóbiás József ezeknek eleget tett, a Parlament őszi ülésszakáig pedig egyértelművé kell tennie, hogy kitölti-e a képviselői mandátumát vagy visszaadja azt.
MSZP

Mára néma csend, mindenki megnyugodott, kifújolta, kiköpködte felgyülemlett epéjét és mi dolgunk csak annyi: keressünk magunknak más csámcsognivalót.

Csakhogy néhány lényegi csámcsognivaló lóg a levegőben, amire – lehet nem is annyira véletlenül –  nem kérdeztek rá, de ha megtették volna akkor sem biztos, hogy elfogadható válasz érkezik.

  • Január óta tudvalevő volt, hogy Tóbiásék kiköltöztek Tenerifére, miért csak most kellett a a Blikknek rákérdezni és közzétenni, hogy Tóbiás József 3800 km-ről jár be „dolgozni” a parlamentbe?
  • Amikor az egész magyar média ezt az ügyet tálalta az MSZP csak hallgatott.
  • Amikor Tóbiás a Hírklikknek magyarázta a bizonyítványát, valótlanságokat állítva az MSZP hallgatott.
  • Tóbiásnak el kellene döntenie, hogy azért költöztek ki Tenerifére, mert a gyereknek légúti problémák miatt  pollen, por és egyéb allergén mentes környezetben kell élnie, vagy a családot ért támadások miatt?  Azt azonban még a jónevű „angol kutatók” sem mutatták ki, hogy a családok zaklatása és a levegő pollen, por, valamint allergén anyag tartalma között szoros összefüggés lenne! (Két nyilatkozat – Blikk és Hírklikk – két különböző állítás.)
  • Miután az ATV-ben Lendvai Ildikó nyíltan tarthatatlannak nevezte a helyzetet az MSZP tovább hallgatott.
  • Másnap közleményben reagált az MSZP,  de miért csak a balhé hatására? Tóbiásék már tavaly ősszel kiköltöztek azóta nem tartották ezt fontos és kibeszélendő ügynek?
  • A korábbi elnök munkájára nincsen szüksége az amúgy is megcsappant létszámú frakciónak?
  • Ha az MSZP-ben eddig cinkosként hallgattak az ügyről miért Tóbiást tették felelőssé a kialakult helyzetért ?
  • Ha Tóbiás az MSZP frakcióban alig vett részt a közös munkában, akkor áprilisban miért őt jelölték a törvényalkotási bizottságba?
  • Senkinek nem tűnt fel, hogy nyolc ülésből csak egyen tudott részt venni?
  • Tóbiás azt nyilatkozta a Hírklikknek, hogy több alkalommal kérte a Blikk interjú készítőjét módosítsanak a félreérthető megfogalmazáson, de azt a Blikknél elmulasztották. Ezzel szemben a Blikk informális tájékoztatásként kérdésünkre azt a választ adta, hogy több alkalommal egyeztettek Tóbiással, aki a betördelt oldal képét láthatta és olvashatta.

Egy tehetséges vezető tudná, hogy nem rontana az MSZP imidzsén még most sem szembenézni a szimpatizánsokkal, hiszen ha valami igazán riasztja a máig kitartókat, az pontosan a bezárkózás boszorkánykonyháján kifőzött titkos túlélési csomag. Igen, egy tehetséges vezető.

A kisfiúnak mielőbbi gyógyulást kívánok!

Zsoldosok és hasznos idióták

A kiművelt fő, a pallérozott elme akadálya a populista politikai elit uralkodásának, ezért a megalapozott tudás okkult érdekből, valami megvetendő, lehurrogni való, idegen dologként tűnik föl követőik számára: ez már a szakértelem, a kompetencia leértékelődésének lejtője, ha még nem is a „vége”, mint Tom Nichols azt az USA kapcsán kifejti (lásd. – The Death of Expertise: the Campaign against Established Knowledge and Why it Matters, 2017).
Nichols abból a narcisztikus de téves meggyőződésből vezeti le a szakértelem leértékelődését, hogy amennyiben mindenki egyenlő, a jogait illetően, ugyanúgy egyformán intelligensek és felkészültek lennénk, hogy a vélemények azonos értékűek, mert ahogy mondani szokás mindenkinek van egy belőle. És nemcsak önmagában a tudatlanság válik egyféle erénnyé, hanem az indokolatlan arrogancia is, egy „egyre narcisztikusabb kultúra dühe, mely nem bírja elviselni a leghalványabb utalást sem az egyenlőtlenségre, függetlenül annak típusától”. Ez az alapvetés, melyet a média, annak különösen internetes és interaktív formája exponenciálisan fölnagyít és elképesztő gyorsasággal terjeszt a „populista kétely”-el kapcsolódik össze, mely elitellenességével oda vezet, hogy végül minden biztos, megalapozott, kiérlelt szakértői tudással szemben kételyeket ébreszt, míg az előítéletes és összeesküvés-elméletekre alapozott áltudást elfogad, sőt terjeszt.

A tudás természetének megváltozása

Azt írja egy egyébiránt és saját területén fölkészült pedagógus kolléga nemrég, hogy ő biza nem hisz a klímaváltozásban, mert a „tennap reggel es hideg vót ám”, és egyébként is az egészet csak a háttérhatalmak és titkosszolgálatok terjesztik. Amikor viszont érvelnie kellene állítása mellett, kijelenti, hogy hát nem az alapja a gondolkodásnak a Descartes-i dubito ergo cogito? A különös csak az, hogy egyre többen vallják a kételyhez való jogukat, ha tudományos eredményekről, megalapozott szakértelemről van szó, és mint barátunk teszi, egyáltalán nincsenek kételyeik a konteókkal kapcsolatban. Már ott is vagyunk a szimptómánál, hogy a populista kétely a tudományban – melynek, félreértés ne essék meglehet a maga marginális, azaz szélsőséges esetekben érvényes alapja, mert statisztikailag ugyan sokkal kisebb mértékben mint a „civilek”, de a tudósok is téved(het)nek – az igazol(hat)atlan, megalapozatlan, légből kapott, alternatív tényekre épülő és poszt-igazságokat pufogtató konteókban és előítéletekben való vakhittel társul. A rosszul értelmezett és gyakorolt álkritikai gondolkodás a másik részről mindenfajta kritika hiányával társul, mindenben ellentétesen azzal a régebbi meggyőződéssel és pedagógiai eszménnyel, hogy a tudományos tudás a biztosabb és igazolhatóbb, a jó- vagy rosszindulatú vélekedések pedig kritikai vizsgálat tárgyát kellene képezzék. Úgy hogy meggyőződésem, hogy a közös tudás, az általános műveltség természetében is változás állt be, nemcsak arról van szó – persze ez is lényeges eleme a közéletnek –, hogy a közösségi média, és általában a túl sok információt terjesztő internet és egyéb média a hibásak a tudományos világkép és képviselői népszerűségének lecsökkenése miatt, de megváltozott az elfogadott és működő köztudás, általános műveltség (éljen a brave new google-world) jellege, természete.

A manipuláció mesterei

Márpedig egyre nyilvánvalóbb, hogy a professzionalizmus, a tudományos tudás presztízse csökkent, abból is, hogy mindenféle (párt)propagandának, közönséges manipulációnak, alternatív tényeknek és poszt-igazságoknak bedőlünk. És ehhez nem elég még az internet és a közösségi média világában való – akár céltalan, időtöltésből való – dagonyázás, és az infotainment, a hírek és szórakoztató tartalmak spontán hatása, a manipulációnak, noha gyakran a háttérben maradó, de avatott szakértői vannak. Szervezett troll-központok és think tank csoportok készítik elő és indítják a világhálón és minden más felületen útjukra a legvalószínűtlenebb álhíreket, összeesküvés-elméleteket (nincs is könnyű dolga, ki ilyesmivel foglalkozik, és sikeres), rágalom- és gyűlöletkampányokat.

A populista pártok politikai ténykedésének, a polkommunikáció, a stratégiai közlés kidolgozása, a manipuláció tömeges elterjesztése lett a tartalma. Jobb sorsra érdemes spin doctorok éjt nappá téve dolgoznak a megvezetés és a tudományos világkép leépítésén, azon, hogy mindenféle álhírt és konteót valósnak gondoljon a közönség.

A hitmalmok 24/7 napon működnek, nyomják a közönség elé végtermékeiket, a hamis híreket és kétes tudást, míg minden és mindennek az ellenkezője is „igaz” nem lesz, ebben a manipulált térben: a látszólagos előbbre való a valós, tapasztalati és különösen a szakértői tudásnál, mindent ki kell kezdeni és helyettesíteni populista üzenetekkel, közönséges demagógiával, hitegetéssel. Mérgezett tudás gyárai működnek mindenfele – igazán ipari méretekben a nagyhatalmak rendelkeznek álhír gyárakkal, millió trollal és fizetett zsoldosokkal, akik központi kontroll alatt töltik föl a netre a propagandát –, de ma már Magyarország is térképen van. És, ha az anyaországi kormány és különösen a „kedves vezető” elől jár a populista manipulációban, hát az beindul a határon túli, az oly sokat emlegetett Kárpát-medencei „összmagyarság” (mintha ugyan máshol nem élnének magyarok szép számmal, sőt egyre többen) teljes politikai szcénáján. A legutóbbi rommagyar kampány nacionalista üzenetei jól példázzák a jelenséget, de szerepet játszik a manipulációban az elhallgatás, a lényeges de a hatalomnak kínos témák kisebb-nagyobb botrányokkal, vagy művi botrányokkal való elfödése (jobb híján, jól jön a maga idejében egy kis nacionalista provokáció, temetőfoglalás is), vagy apró ügyek fölnagyítása, komoly problémák lekicsinylése, stb. Szóval ránk nemcsak Bukarestből és Budapestről, (no meg Szentpétervárról, stb.) ömlik az áltudomány, a manipuláció, a fake-news özön, hanem újabban Kolozsvárról is. Kisebbségi helyzetünk még sebezhetőbbé tesz az etno-nacionalista uszításokkal szemben, mert az alapséma, ugye az, hogy „minden rossz, ami román”, és ugyanakkor elfogadóbbak vagyunk a magyar nacionalista propagandával, mert ugye „ami magyar, az csak jó lehet” (mint a megfelelő fake news oldal címe is jelzi).

Hasznos idiótaság, mint társadalmi jelenség

Kerülni szerettem volna a kifejezést (melyet azt hiszem nem kis malíciával tulajdonítanak Leninnek), de kifejező, mert jól lefedi azoknak a tevékenységét, akik szándékuk ellenére tudatlanságból, elfogultságból, tudálékosságból, dühödt frusztráltságból, stb, nem fizetségért és nem megbízatásként, mint zsoldos társaik,

ingyen, s bérmentve szolgálják a populizmus, sőt az alt right érdekeit, mint kommunikációs ügynökök. Igen, itt mindenekelőtt a kommentariátusra gondolok, azokra a „hasznos idiótákra”, akik (és ezt valóban Marx mondta) „teszik de nem tudják”.

Akik felülnek mindenféle manipulációnak, ugranak a fake news-re, szent meggyőződésből terjesztik a konteókat és írtják a szakértelmet, gyűlölik és lenézik, aki többet tud náluk, egyszóval az elitellenesség és tudományos világnézet fizetetlen ellenségei. Ha csak egy napi kommentfolyamot nézünk is megdöbbentő az a frusztráltság és elvakultság, előítéletesség és negatívizmus, nekikeseredett megveszekedettség és fantáziatlanság, amivel a hasznos idióták, a kommentariátus tálalja a történéseket, dekódolja a híreket, terjeszti, többek között, a gyűlöletbeszédet, a mindenféle ellenességet. Hát ezt fizetségért nem is lehetne, vagy hogy úgy mondjam nincs az a pénz, amiért józan-racionális emberek vállalnák. Önkéntesek ők, akik egyébként gyűlölnek minden másfajta önkéntességet és vezérük sugallatára, legszívesebben betiltanának mindenféle voluntariátust és civil szervezetet. De,

ne legyenek illúzióink, a hasznos idióták segítik a populisták hatalomra jutását az USA-tól, Anglián át, Kelet-Európáig és tovább, ők a megágyazói az autokratikus rendszereknek, ők segítik a demokratikus rendszerek leépülését, diktátorok fölemelkedését.

Ahogy tapasztalom a hasznos idiótaság nem fáj művelőinek, sőt egyfajta placebó hatást vált ki: „a beteg kibeszéli (kikommenteli, kidühöngi, kitrágárkodja – lehet választani) magát, a beteg megnyugszik” alapon. Régebbi és újabban netre jött hadak együtt és danolva űzik a végtelen trollkodás, a manipulált beszéd a konteók terjesztését, a háttérbeli zsoldosok felügyelete mellett. Elképzelem, amint Orbán szövegírói, a manipulátorok, a konteók és képtelen ötletek, az alternatív tényekre és világnézetre épülő kommunikátorok hangosan röhögnek, amikor a „népek” értelmezni próbálják agymenésüket, ha a főnök azt találja mondani példának okáért, hogy „keresztény szabadság”. Nem,

hölgyeim és uraim, a keresztény szabadság fogalmának nincs semmi rendkívüli, sőt logikus értelme, töltelékszó, politikai kommunikációs (hazugság) termék, mint régebb az állandó polgározás volt, és amit a kissé megkopott „illiberalizmus” helyett vezetett be a „kedves vezető”,

hogy buta halként ráharapjanak és míg horgon vannak nem foglalkoznak egyébbel, addig is lehet büntetlenül folytatni a „közvagyon magán jellegűvé alakítását”. Olyan a rendszer, hogy önmagát gerjeszti és terjeszti, működtetői/éltetői a hasznos idióták pedig önmagukat és szövegfolyásukat állandóan újratermelik, a hasznos idióták az (autopoietikus) önmagát újratermelő rendszer láncszemei. És nem is kell hozzá más, csak áram, net és billentyűzet, mert egyébként, ahogyan azt Murphy mondaná:

„Az intelligencia mennyisége a Földön állandó, a lakosság száma pedig egyre nő!”

Tartsuk azt is szem előtt, hogy arról sem írtak még angol tudósok, hogy a hasznos idióták a mennybe mennének, kár hagyni, hogy tudatlanul is pokollá tegyék a mi és egyaránt az ők földi életét.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK