Börtönbiznisz
Fürjes, a hungarikum
Azt mondja Fürjes Balázs államtitkár, hogy ezen túl a kormány tart „Budapest-infókat”, ahol a kormány „Budapest-politikáját” ismertetik azok, akik azt csinálják, képviselik. Ez valódi hungarikum.
Népszavazás: már a kérdés is hibás
Több, a nyugdíjakkal kapcsolatos kérdésben kezdeményez népszavazást a Nyugdíjas Parlament nevű egyesület, amelyről csak azt nem tudom, hogy mitől parlament, hiszen nem képviseli a nyugdíjasokat, és, gondolom, nem szokott ott senki semmit megvitatni. (Megvitatáson azt értem, hogy egymással ellentétes vélemények ütköznek össze egy teremben. Terem éppen van, hiszen az Országházban láttam őket ülésezni, csak megvitatásról nem tudok.)
Megtaláltam az interneten a népszavazási kérdéseket
a kezdeményezés kifejezetten káros.
Szuperkórház: csak a beton számít?
Több mint gyanús, hogy az úgy nevezett Szuperkórház szelleme levakarhatatlanul ott lebeg néhány politikus bakancs listáján, pedig nem kellene, mert az orvostársadalom feltűnően visszafogott ebben az ügyben.
Az nem tartozik szakmai kiállásnak, hogy egy-két orvos végzettségű politikus akár kormánybiztosi minőségben, akár a fővárosi önkormányzat tagjaként lobbizik a kórházért, mert egyéb, tágabb szakmai támogatottság és védhető érvek híján ők egyszerűen csak a beton lobbihoz sorolhatók.
Aggaszt viszont, hogy legutóbb Karácsony Gergely főpolgármester Facebook bejegyzésében is mindössze helykijelölési problémákkal komplikált tényként kezelte a fővárosi Szuperkórház kérdését, pedig nem az.
Hiába kormányzati kompetencia állítólag de jure a beruházás az viszont de facto a budapestiek kompetenciája, hogy meddig élhetnek, milyenek a gyógyulási esélyeik. A főváros szerencsére még nem hozott soha egyértelmű kiállást a kórház szükségessége mellett.
Nem is hozhattak ilyen döntést a budapestiek, mert elég széles közmegegyezésen alapszik, hogy a budapesti egészségügyi fejlesztésekbe strukturálisan és funkcionálisan nem illeszkedik bele egy ilyen szuperkórház, nem javítana a mostani helyzeten. Önmagában nem növelné az ellátás gyorsaságát, színvonalát és így nem csökkentené az elkerülhető halálesetek magas számát.
Sőt!
Nem nehéz belátni, hogy egy ilyen a beton lobbi által áterőltetett Szuperkórház ronthatná is a budapestiek egészségügyi ellátásának hatékonyságát mert 300-400 milliárd forintot olyan fejlesztésektől vonna el, amik viszont tényleg gyorsan és látványosan javítanának az ellátáson.
Ezek a fejlesztések, többek között, a 3-4 budapesti centrum kórház megerősítése és fejlesztése lennének.
A mindenütt mutogatott terveken látott felesleges luxuselemekkel bőven ellátott Szuperkórház tervét helyesen a főváros múlt év decemberi ülésén nem hagyta jóvá a maga részéről, de az indokok között nem csak a helyszínkiválasztás problémája kellett volna, hogy álljon.
Azért nem csak az, mert a Szuperkórház ötlete minden korábbi, a regionális kórházak erősítésének húsz évre visszamenő koncepciójával szemben egy váratlanul hajánál fogva előrángatott dolog. Ez tovább erősíti azt a gyanút, hogy itt nem szakmailag végiggondolt és a főváros egészségügyi ellátása színvonalának hatékony ügyéről van szó, hanem egy egyszerű ingatlan beruházásról, amiből szép pénz, akár százmilliárd is juthat egyesek zsebébe anélkül ráadásul, hogy az eredmény valóban hasznos lenne.
Tudják ezt sokan a szakmában és józan politikai körökben is és lassan az a furcsa és elgondolkodtató helyzet áll elő, hogy csak a kormány (egy része) és a fővárosi vezetés (egy része) akarja a Szuperkórházat a fővárosiak és a szakma mérsékelt lelkesedése mellett. Jó lenne tisztán látni, hogy ki kivel van és főleg, hogy ki van a budapestiekkel.
A probléma nyomatékos felvetése nem kórházépítés és egészségügy ellenességről szól, hiszen szakmai elemzéseken alapuló döntés esetén valószínűleg senki nem vitatná, hogy például kellhet még egy kórház Budapestnek, de nem egy Szuperkórház, hanem egy további centrumkórház szerű intézmény.
Vessünk egy pillantást a koncepciók anyagi vonzatára is.
Az elmúlt években 150-300 milliárd között röpködnek a Szuperkórház kormányzat által elhintett várható költségei amit ismerve a felülszámlázást és pontatlan tervezést nyugodtan tekinthetünk most 400 milliárd forintnak.
Elképesztő és baljós előjel, hogy – a már ilyen-olyan, sokszor csak kamu korábbi előkészületi munkákra kifizetett milliárdos nagyságrendű kiadások mellett –
állítólag nemrég a Szuperkórház tervezése címén 8 milliárd forint értékben szerződtek le valakik valakikkel a Szuperkórház tervezése címén, jóllehet semmi biztos nincsen azzal kapcsolatban, hogy hol és mi is épül.
A budapestiek ellátását tényleges javító négy budapesti centrumkórház fejlesztésére összesen körülbelül 1000 milliárd forint kellene. Első ránézésre tehát jóval többe kerülne a centrumkórházak feljavítása, de ár/érték arányban az eredmény is jobb volna.
Ezért aztán nyugodtan nevezhetjük demagógiának és hangulat keltésnek az olyan megnyilvánulásokat amikor például a kormánypárti frakció néhány tagja azzal vádolja a fővárosi közgyűlésben az úgynevezett ellenzéket, hogy azt egyáltalán nem érdekli a fővárosiak egészsége és kórház-stopot rendelt volna el Budapestre.
Nem emlékszem kórház-stopra, sokkal inkább a Szuperkórház ügyét övező bizonytalanságra.
Jelenleg ugyanis úgy néz ki a dolog, hogy egy-két, a lobbihoz köthető politikuson kívül csak két ember áll ki nyíltan a szuperkórház mellett: Bedros J. Róbert aki fizetésért a projekt kormánymegbízottja és a szintén fizetett Fürjes Balázs kormánymegbízott. Ismerve azonban a mai magyar valóságot nyugodtan feltételezhetjük, hogy ők mindketten csak diszpécserek az ügyben.
Az értetlenkedés a Szuperkórház ügyében nem indokolatlan az egészségügy általános anyagi helyzete szempontjából sem. Drámaian keveset költünk az egészségügyre, tavaly a GDP 6,6 százalékát költöttük az egészségügyre, csakhogy ebből az állam csak 4,6 százalékot adott bele, a többit az állampolgároknak közvetlenül kellett kifizetnie.
Ebből két dolog azonnal következik. Az egyik, hogy az állam már 200 milliárd forintot amúgy is kivett lakosság zsebéből elsősorban a járóbeteg rendelés egyharmadának magánegészségügybe terelésével, másrészt a fejlettségi szintünkhöz képest a lakossági közvetlen hozzájáruláson túl amúgy is hiányzik 1200 milliárd forint a magyar egészségügyből, ami GDP arányosan plusz 3 %-t jelentene.
Ennek a pótlásán kellene elsősorban iparkodni a kormánynak inkább mint az államadósság gyorsított törlesztésén. Az adósság jól el van, nem is rosszak a kamatfeltételei, ahogyan Reagan mondta: az majd gondoskodik magáról, az élet viszont kegyetlen biológia törvények szerint lepörög, mint egy film.
A fentebb említett hiányzó és berakandó 1200 milliárdból évente növekvő mértékben, de legfeljebb 600 milliárd a következő 3 évben elérendő egészségügyi bérkorrekció és annak fenntartása, a másik 600 milliárd pedig maradhatna fejlesztésre, azaz 3 év alatt 1800 milliárd.
Látszik tehát, hogy további vidék fejlesztések kihagyása nélkül is kigazdálkodható 3 év alatt a főváros 1000 milliárd forintos fejlesztési igénye.
A kormány gyakran hivatkozik arra, hogy most 700 milliárddal többet költ az egészségügyre mint 2010-ben azonban ennek az összegnek a 80%-a az EU-tól címkézve kapott vidéki kórház felújítási program, illetve az egészségügyi dolgozók 2010-óta égetően szükségessé vált minimális többszöri bérkorrekciója volt, azaz elmaradt a szükségessé vált magasabb szintű ellátás finanszírozása saját költségvetési pénzekkel, még az amortizáció pótlásával.
Fontos hangoztatni, hogy a magyar orvosok és reálisan gondolkodó politikusok nem azért nem támogatják lelkesen egy bécsihez hasonló, amúgy „csak azért is” alapon annál is nagyobb, ott 1500 milliárd euróba kerülő kórház ötletét mert kisstílűek volnának vagy ne mernének nagyot álmodni, hanem azért mert pontosan látják, hogy a magyar egészségügy javításában a következő állomás nem egy botanikus kertes, színháztermes, stb. intézmény hanem a megfelelő centrumkórház hálózat kialakítása.
Az Ausztriától való 70-80 éves lemaradást tekintve kicsit nevetséges is ez a monarchiás időkre hajazó utánzás, de elsősorban arról van szó, hogy ha átfutunk a Szuperkórház mellett általában felhozott érveken akkor azt látjuk, hogy azok között szakmai alig van, néhány szempont másodlagos és vannak olyanok is amik egyszerűen nem igazak.
Ilyen utóbbi például az állítólagos jó megközelíthetőség vagy annak hangoztatása, hogy többen vannak akik támogatják mint akik megkérdőjelezik a kórház szükségességét.
Blöff az is, hogy az emberek többsége úgy gondolja, hogy szükség van olyan egészségügyi intézményre, amelyben a legmagasabb szintű ellátás érhető el bármilyen betegségcsoportban. Ezzel szemben az emberek többsége szerint mindenütt, de minimum régiónként szükség van erre a képességre, szolgáltatásra.
A sem igazán érv, hogy a szuperkórház bizonyos szakmai profilokban országos hatáskörű ellátást fog nyújtani, mert erre most is megvannak a profilonkénti legjobb intézmények.
Nem egyetlen Szuperkórházban kell országos hatáskörű ellátást biztosítani, hanem vidéken, a regionális központokban és budapesti decentrumokban kell emelni a színvonalat. A kimondottan nagyon speciális eseteket az országos hatáskörű intézményekben vagy egy jóval kisebb méretű kórházban lehetne kezelni.
A lézerrel tájékozódó gyógyszer-, étel- és szennyes szállítást végző robotok vagy a papírmentes, okos eszközökön való működés pedig bizonyára érdekes jó játékok lennének és bizonyára haladást jeleznének a korral , de biztos nem tartoznának a mai magyar egészségügy több tízezer megelőzhető haláleset csökkentését célzó küzdelme frontjára.
Nehéz mit kezdeni azzal is, hogy a kórház egyik vonzereje a gyorsreagáló képessége lesz. Gyors reagálás csak a sürgősségi ellátáshoz kell, azt pedig Budapesten nem lehet egyetlen kórházzal biztosítani a távolságok és lakosság száma miatt. Ráadásul nem elég fizikailag felépíteni egy intézményt, azt élettel kell megtölteni és működtetni kell.
A Szuperkórház tervezett 1200 ágyára, azon túl, hogy nagyon nem világos milyen létszámú lakosságra kalibrálták ezt, egyszerűen nem lesz kellő számú szakápoló és felkészült orvos. A jelenlegi helyzetben a kórház csak úgy tud beindulni, hogy máshonnan viszik át a komplett részlegeket (ahogyan Bécsben is) a személyzettel együtt. Ez egyben
elindítja a még meglévő kórházhálózat és a decentrumok leépülését is vagyis összességében rontani fog az egészségügyi ellátás színvonalán és eredményességén és nyíltan szembemegy a kívánatosnak gondolt megoldással.
Zavaros és sanda gondolatokat tükröznek az olyan apróságok is, hogy miért is kellene 10-15 magánellátási részleg részére ab ovo kapacitást, helyszínt biztosítani az új kórházban.
Az egészségügy finanszírozásának kérdései nemcsak nálunk, hanem más országokban is mindennapos témák. Annyi talán a szembeötlő különbség, hogy máshol érdemben is tesznek a rendszer fenntarthatósága érdekében, nálunk viszont csak toldás-foldás van.
A legmarkánsabb mozgása a kormánynak sajnos az, hogy a magánegészségügy felé tereli az ellátást, ezzel a költségek egy jelentős részétől tehermentesítve a központi költségvetést.
Szakrális része már életünknek amikor minden év vége felé a kormány megdorgálja, megfenyegeti a kórházakat az év során felhalmozott adósságaik miatt, az idén ez 70 milliárd forint lett.
Lehet erre sok mindent mondani – például azt is -, hogy esetleg nem jól gazdálkodnak a kórházak, és mohók a beszállítók, de ugyanekkora erővel azt is lehet mondani, hogy isteni csoda, hogy 70 milliárd forint adóssággal (eleve hiányzik ugye a rendszerből 1200 milliárd forint) ebben az évben is működött a rendszer, amit továbbra is elsősorban az orvosokban meglévő felelősségtudat tartott fent.
Az sem kis teljesítmény, hogy a kórházak vezetői 10-20 évvel ezelőtt megállapított HBCS pontok és finanszírozási kvóták alapján lássák el számos ellátási kötelezettségüket, pld sürgősségi vagy intenzív kezelés során.
Lehet rárontani adminisztratív feladatokat kirovó kormányrendeletekkel a kórházvezetőkre, lehet kívül-belül kifesteni a portált, hogy szebbnek tűnjön, de nem lehet elleplezni az egészségügy ordító forráshiányosságát, a terület érthetetlen kormányzati mellőzöttségét és nem lehet büntetlenül és következmények nélkül hagyni, hogy a beton lobbi kicsavarja a nép kezéből a hosszabb élet és a hatékonyabb gyógyulás jogát és lehetőségét.
Tömörebben: ne settenkedjen a beton lobbi az egészségügy környékén.
Van még lejjebb? – 2. – 2019. június
Címeres gazember, aki az éghajlatváltozásnál, a globális felmelegedésnél előbbre helyezi a rezsicsökkentés hazug mítoszát. Aki megpróbálja Vitéz Jánosként beállítani önmagát, miközben minimálisan gyermekeink jövőjét játssza el értelmetlen kisded hatalmi játékaival.
Örömmel olvastam Orbán brüsszeli sajtóértekezletéről, ahol kijelentette, hogy a hazai klímacél-vállalással kapcsolatban, pontos menetrenddel rendelkezünk és ehhez megvan az anyagi fedezetünk is, ráadásul ezen költségek nem érintik a lakások rezsiköltségét. Megnyugodtam. Nyugalmam nem tartott soká mert a klímacélok kijelölése további húsz évre már veszélyeztetné járulékos lakhatási költségeinket s pont ezért figyelmezteti a Európa tévelygőit: „de arra vigyázni kell, hogy a klímacélok elérése ne eredményezze a lakások rezsiköltségének növelését.”
Egyetértek.
Nem probléma, ha olvadnak a gleccserek, ha árvizek pusztítanak, ha kontinensnyi területek sivatagosodnak el, ha szárazságról és vízhiányról valamint gyilkos hőhullámok fenyegetéséről kellene közös stratégiát kialakítani. Nekünk úgyis van saját határkerítésünk az ott portyázó éber őrségen túl még a katonaságot is odavezényeltük, tehát biztonságban vagyunk, amit a két nagybecsű biztonságpolitikai szakértőnk garantál, nevezetesen Nógrádi és Spöttle urak. Így senki nem gátolhat meg keresztényi kötelességeinek teljesítésében: mi, akik kerítésünkkel megvédtük a menekültektől Európát, most megvédjük a magyarok jól megérdemelt rezsicsökkentését is, ami nem az olcsó rezsiköltségekben mutatkozik meg, hanem abban, hogy a piacon elérhető árnál lényegesen magasabban tartjuk az energiaárakat!
Értjük.
Felelős miniszterelnökünk a 2050-es céllal, a vállalásokkal egyetért, „De amíg nem látjuk, hol van erre a pénz, addig nem vállaljuk. Úgyhogy kezdjünk tárgyalni a pénzről!” – mondta.
Csak nem képzeltük, hogy a presztízsberuházásaink, pillanatnyi politikai hasznunk bármelyikéről is lemondanánk azért, hogy évenként csak kishazánkban néhányezer polgár ne haljon meg a környezetszennyeződés az időjárási viszonyok elviselhetetlenségének okán (nem említve, hogy akkor még nem is vizionáltunk gyerekeink, unokáink életéről) az nagyon téved, a rezsicsökkentés családsegítő vívmányát nem adhatjuk fel.
Nekünk „Magyarország az első”.
Különben is: „Nyitottak vagyunk, tárgyalni fogunk.”
Lefordítom magyarra: ha az Unió garantálja Miniszterelnökünk családjának és csatlósainak további feltőkésítését, akkor és csakis akkor tárgyalni is hajlandóak vagyunk.
Pénzről, csakis a pénzről.
A sorozat első része itt található.
Van még lejjebb? – 1. – 2019. június
Van, de azért engedtessék meg nekem egy pár percre had szörnyülködhessem egy kicsit.
„Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a visegrádi összefogás áttörő győzelmét hozta a mögöttünk hagyott uniós csúcs. Brüsszelben nemcsak a magyarokat és Magyarországot sértegető, korrupciós ügybe keveredett Manfred Webert sikerült megbuktatni, hanem az is eldőlt, hogy Soros György legfőbb szövetségeséből, Frans Timmermansból sem lesz bizottsági elnök. (Origo)
Persze tudjuk, a V4-ek meg Orbán tenyeréből esznek és Orbán szavait isszák.
A kormányfő azt is vállalta, hogy nem lesz olyan vezetője az uniónak, aki ne adná meg a tiszteletet Magyarországnak. E fenti mondattal teljesen egyetértek.
Senki nem is sértette meg a magyarokat, minden negatív megjegyzés Orbánnak és kormányának szólt. Azért ne legyünk büszkék magunkra, sajnos mi magyarok is felelősek vagyunk azért, hogy harmadszorra is hagytunk egy ilyen kormányt kétharmaddal garázdálkodni a mi nevünkben.
Még jó, hogy van egy Macron nevű francia, aki nem átall egy olyasfajta Európát álmodni nekünk, ahol nem elég, hogy demokratizmus van, de még a liberalizmus is felüti elképzeléseiben a fejét. Neki elvi okokból nem felel meg Manfred Weber, nevezetesen azért mert – szerinte hibásan – sokkal inkább a német érdekek képviseletében jelentkezett az elnöki pozícióra, mintsem egy egységes európai vízió megvalósításának érdekében.
(Ez egyébként nagyon okos mondat volt tőle, mert nem csukja be a további tárgyalások előtt a kaput, sőt pozíciót vesz fel a folytatáshoz!)
Tehát Macron nem Orbán platformján utasítja el Webert, sőt kikötötte, hogy míg a Fidesz az EPP tagja, nem is tárgyal megállapodásról. ne legyenek kétségeink: amennyiben a jövő hétvégére összeáll egy bármilyen megállapodás-csomag a fontosabb pozíciók betöltéséről abban a Fidesznek egy mikronnyi szerepe sem lesz!
Miniszterelnökünk a saját jól felfogott érdekében szavazott a fenti két politikus ellen, mert nagyon jól tudja, hogy az előbb említett urak kitennék Őt és pártját bármelyikük demokratikus pártcsaládjából.
A nagy örömködés közepette arról megfeledkeznek a most Weberék elbukásának élharcosai, hogy ha maradnak is a Néppártban, annak frakcióvezetőjét továbbra is Manfred Webernek fogják hívni, akit Angela Merkel az utolsó leheletéig támogat, s akiről köztudott, hogy idővel megbocsát, de nem felejt! Az pedig nem túl jót jelent Magyarországnak.
Pávatánc bezárva.
Bukás után hallgatás – 2019. június
Az még érthető, hogy Kálmán Olga főpolgármester-jelölti aspirációja okán hallgat az MSZP. Talán jobb is, ha nem szólalnak meg, mert Gyurcsány képes megvilágosodni és akkor odalesz az eddig kialkudott tíz polgármesteri helyük is a fővárosban.
Ezek a helyek nem a DK-t érintenék, a Momentum kapná őket, úgyhogy ez már nem okoz nekik olyan fejfájást. Gyurcsánynak elég volt az ATV-ben felvállalni: igenis a körülmények a választás éjszakájához képest megváltoztatták véleményüket. Noha elébb azt mondta, hogy nem mondják fel a korábban kötött megállapodást.
Mérlegeltek, és döntöttek
Az MSZP sunnyogva hallgat, maguk elé tolják Karácsony Gergelyt, aki derekasan állja a sarat, jobban és tisztességesebben, mint azt bármelyikük is tenné a pártszövetségben.
Ujhelyi István, akinek a választási kudarc miatt legnagyobb a felelőssége, még betámadta Gyurcsányt, mert szerinte a DK ellopta az ő választási programjukat, s azzal ért el saját maguk által sem várt sikert, bár az eredeti gondolat leginkább európai pártcsoportjukat illeti. Ez arrafelé szokásos tempó.
Valamivel le kellett ráznia magáról a rosszul sikerült választás kampányfőnöki felelősségét.
Egyiknek sikerül, másiknak nem
Nagyon jól tudják az MSZP-ben, hogy minden szocialista és szociáldemokrata párt a szociálisan érzékeny, gondoskodó Európával kampányolt. Igen ám, de mégha úgy is lett volna, hogy ez az MSZP találmánya, mitől van az, hogy azonos program és jelszavak mellett az egyiknek hatalmas sikert, a másiknak letaglózó bukást hozott? Úgy látszik, nem a jelszavak döntöttek. Egyikük szájából csak panelek hangzottak el, míg volt, akik érthető egyszerűséggel meg is tudták magyarázni, mit értenek a kampányszlogenek alatt.
Tóth Bertalan pártelnök a választási eredmény tükrében csak a korábbi megállapodás betartását emlegette mint legfontosabb – pártja számára utolsó szalmaszálként elővett – vezérfonalat. Elnapolta a felelősség vállalását ő is, még elnézést sem kért csalódott, megcsappant létszámú választóitól. Pedig megérdemelték volna. Igaz, így nem vállalva a vereség felelősségét,
prolongálhatta kényelmes vezetői pozícióját legalább az őszi önkormányzati választásokig.
(Olvasóink között végzett nem reprezentatív felmérés eredménye alapján 73 százalék szerint az MSZP vezetésének azonnal le kellett volna mondania.)
Ha emlékezetem nem csal, a választást megelőző hetekben nemigen hallottunk mást, mint hogy csak a Párbeszéd és az MSZP szövetsége volt képes összefogásra, míg a többi pártot önző módon a saját érdekei vezérlik. Igaz, ezt úton-útfélen hangoztatták – persze a „pozitív” üzenetküldés jegyében -, ezzel próbálták magukhoz kötni a már nagyon régen teljes ellenzéki összefogást óhajtó baloldali választókat.
Közben az MSZP képes volt védelmébe venni Bangóné patkányozását. Sőt, a kampányfőnök két napig rodeózott a médiában a patkánykormány szlogennel. Aztán amikor rájött, hogy nagyot koppant, elhallgatott.
Jávor nélkül még nagyobb bukás?
Amikor pedig érzékelték, hogy ez valamiért most nem jön be, azoknak a nem keveseknek lelkére igyekeztek hatni, akik az MSZP-re már nem, de Jávor Benedek bejutására szívesen adnák szavazatukat. A közvélekedés szerint ha Jávor Benedek nem olyan népszerű a választók között, még az ötszázalékos eredményt sem biztos, hogy eléri a pártszövetség. Eszerint a nulla százalékos, eredetileg zöld színekben versenyző Párbeszéd segítette be az Európai Parlamentbe a baloldaliság letéteményeseit. (Ezt közvélemény-kutatás feladata lesz igazolni vagy cáfolni.)
Azzal teljesen egyetértek, hogy azt az egy parlamenti helyet az MSZP-nek kell betölteni. Nem létezhet olyan indok, amiért erről le kellett volna mondani a pártnak. Még Jávor Benedek kiesése sem az.
Az persze nem meglepő, hogy a szocialisták természetesen a nyilvánosság bevonásával vívtak néhány csörtét ezért az egy pozícióért. Alkotmánynapi látványos tűzijáték Szanyi elkeseredett, de nem csak a maga szempontjából szókimondó nyílt levele.
Arra most nemigen térnék ki, amikor választási gyűlésen másik baloldali párt ellen uszítottak, már csak azért sem, mert akkor az érintett párt vezetői – tőlük valójában szokatlan bölcsességgel – nem reagáltak a hátbatámadásra. Tudták, ha bármit szólnak, azzal ismét elégedetlenséget szítanak: az okos enged, szamár szenved elvét alkalmazták. Hát bejött.
Mély hallgatás az újabb konkurens láttán
Néhány nap eltelt Kálmán Olga színre lépése óta. A DK bejelentése után mély hallgatásba burkolóztak, nem hivatalosan csak annyit mondott valaki, „mondtam nekik, hogy meglépik, de nem hallgattak rám.” Az időközben kibocsátott kör-sms arra utasította őket, hogy senki ne nyilatkozzon, küldje az érdeklődőket a sajtóosztályhoz. Mi erre várunk türelmesen, miközben néhány MSZP-közeli média átkokat szór Gyurcsány fejére.
Igaz, ő mérlegelt és döntött.
A kormány balettkara bemutatja: Pávatánc – 2019. május
Míg a kampányhajrában Orbán Viktor az EU megváltójaként nyilatkozott nyugati lapoknak, addig hazai csatlósai külügyminiszterével, miniszterelnökséget vezető miniszterével, valamint nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárával az élen az itthoni kormánysajtóban adtak interjút, megosztva emelkedett gondolataikat a nagyérdeművel.
Szijjártó Péter szerint Európa erejét az erős államok adják és mi feltétlenül annak számítunk, hiszen miután átengedtünk a határainkon több százezer menekültet anélkül, hogy egyet is befogadtunk volna (ezt rábíztuk azon balga országokra, melyekben a humanizmus nem csak a szavak szintjén létezik), megállítottuk a bevándorlást. Nem úgy mint Brüsszel bürokratái, akik meg akarják szervezni azt! Persze ne csodálkozzunk ezen a tévutas politikán, hiszen Jean-Claude Juncker elmúlt öt évi teljesítménye okán a brüsszeli bizottságot súlyos kudarcok kísérték. Ja, és aztán a liberális bevándorláspárti sajtó mindent bevetve próbálja befolyásolni a politikai döntéseket: mindenkit támadnak, megbélyegeznek, aki nemet mond a migrációra.
Gulyás Gergely a következő mondatával biztosan egyetlen egyetemi vizsgán sem jutott volna sikerrel túl: Identitásunk nem válhat a bevándorlás áldozatává. (1. A szó általános jelentése a valamivel való azonosság, valamely közösséghez való tartozás… Az identitás nem statikus, egész életünk során folyamatosan alakul, fejlődik…)
A Fidesz több mint két évtizede egy patrióta, kereszténydemokrata, jobbközép konzervatív párt, és az is marad. Hűha, ezt azért csak úgy uk-muk-fu(c)k kijelenteni a mai kormánypártról cinikus mosoly és szemrebbenés nélkül igazi huszárcsíny. Ön emlékeztet Lázár János legjobb napjaira.
Abban viszont teljességgel egyetértek Önnel: Angela Merkelt visszasírjuk még mindannyian.
Kovács Zoltánnal, a Soros-bérenc CEU-n nevelkedett miniszterünkkel egyetértve nem mások receptjeit kell követni, de azért a főztünket nem baj, ha mások is képesek lenyelni, ne adj isten még jó ízűen falatozni is belőle… És a választást valóban nem közvélemény-kutatások alapján, valamint verbálisan kell megnyerni. Viszont, ha igaz az, hogy Manfred Weber úr a választási kampányban bármerre járt, mindig éppen azt mondta, amit hallgatósága hallani akart, s ez viszont egy elvhű politikus esetében nem feltétlenül a legjobb ajánlólevél, akkor azt csakis és kizárólag az Ön vezérétől tanulhatta, aki mint tudjuk az EU legnagyobb pávatáncosa címet hosszú évek óta versenytárs nélkül joggal bitorolja!
Végül, azért mert a Miniszterelnök úr most feltétlen híveként nyilatkozik csakúgy az EU-nak, mint a Néppártnak, még elhallatszik Brüsszelig, amit jól fizetett csatlósai hazai fogyasztásra mondanak.
Bicska a zsebemben… – 2019. március
Így működik a Nemzeti piacgazdaság, a Nemzeti termékek és Nemzeti árak szabad versenye a NER világában:
„Magyarországon van elég UHT-tej, nem volt szükség arra, hogy szlovák tejet hozzon be a Penny Market az országba és irreálisan olcsón árulja” – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke pénteken a közszolgálati rádió adásában.
Értjük. Szóval nem olcsóbban kellene előállítani, vagy teheneinknek nagyobb hozamot hozni és így tenni a Nemzeti magyar UHT tejet versenyképessé, hanem korlátozni kellene a szabad versenyt. Aha. Vegyenek példát a Lipóti kenyérről, drága, de sokkal jobb minőségű és tovább el is áll. Rögvest nincsen gond az értékesítésével!
A Riska lába közt van egy kebel,
Amit az tej végett rángatni kell.
Hollári, hollári, hollári hó.
Vasárnap a Riska nem ad tejet,
Folyton csak azt bőgi: munkaszünet.
Hollári, hollári, hollári hó.
A szilveszteri buli kijózanodással, vagy a kijózanodás szilveszteri bulival?
Elkövetkezett az ostoba fogadkozások időszaka. Mit fogok csinálni az újévben és mit nem? A többség képzeletében az él, hogy amilyen az újév kezdete, olyan lesz az egész 2020. Majd elmennek szilveszterezni, ünnepelnek, jól berúgnak és az újév hányással, fejfájással, másnapossággal kezdődik.
A boldogság nem hiedelmeken vagy törvényeken múlik. Ha boldogan akarok élni, akkor nem egy fergeteges napra kell hagyatkozni, sem a parlamentre, hogy a boldogság törvényt megszavazza. Az életedhez a parlamentnek kevés köze van. Csak akkor van köze hozzád, ha magadat ahhoz kötöd. Az életedhez Neked van közöd és te döntöd el annak minőségét.
A részegség, mámor egy állapot, ami elfeledtet gondokat egy rövid időre, de a lecke nem a részegségben, hanem a kijózanodásban, ráeszmélésben van. Ahogy az első emberpár is akkor döbbent rá a valóságra, amikor elkövette a bűnt:
فَوَسْوَسَ إِلَيْهِ الشَّيْطَانُ قَالَ يَا آدَمُ هَلْ أَدُلُّكَ عَلَى شَجَرَةِ الْخُلْدِ وَمُلْكٍ لَّا يَبْلَى ﴿١٢٠﴾
De a Sátán suttogott felé és mondta:
„Ó Ádám! elvezesselek-e téged az örökkévalóság fájához és a királysághoz, mi nem tűnik le?”
A Sátán ajánlata okos, mint mindig, de fals és hihető. Fals, mert: 1. A boldogság nem átmeneti volt, mint a földi világban. 2. A Kertben minden őket szolgálta, tehát felsőrendűek voltak, így a Kert maga már egy királyság volt részükre. A Királyság tehát adott volt, nem kellett azt külön ajánlani. Ami pedig a hihetőséget illeti: 1. Semmi sem hangzott el korábban az „örökkévalóságról”. Amiről nem beszélünk, az nincs. Most a Sátán megemlítette, tehát megszületett a fogalom is és elgondolkodtatta Ádámot. 2. A csábítás ereje az Ego gyengeségében gyökerezik. Ha az Egóban van hajlam elhajlásra, akkor olyasmiben is hisz, ami az Ego önös vágyaiból ered.
فَأَكَلَا مِنْهَا فَبَدَتْ لَهُمَا سَوْآتُهُمَا وَطَفِقَا يَخْصِفَانِ عَلَيْهِمَا مِن وَرَقِ الْجَنَّةِ وَعَصَى آدَمُ رَبَّهُ فَغَوَى ﴿١٢١﴾
Mindketten ettek arról (a fáról) és felderült nekik szégyenük (csupaszságuk). Takarást öltöttek maguknak össze a Kert leveleiből. Ádám engedetlen volt Urával és engedett a kísértésnek. (Korán 20:121)
Megismerték a bűnt. Engedetlenségük Istennel beszennyezte lelküket és egy szennyezett Ego azon nyomban kimutatja a tökéletlenséget, csupaszságot, csúnyaságot, hiányosságot, amiknek elpalástolásához külső eszközökre (itt a Kert leveleire) van szükség. Takarni kell a testet, de takarni kell a szégyent és a lelkiismeretet.
Ádám választhatott és ő rosszul választott. Majdnem elveszett, de Allah kegyelme segítségére volt. Bűnbánata meghallgatásra talált és Allah megbocsájtott.
Mert valójában az élet is egy ígéretekkel és csalódásokkal teli folyamat, ha azt önbecsapások sorozatával éljük meg.
A jót és rosszat nem kívülről kapod, az benned van. Azt kapod, amit magadban felerősítesz. Ha fogadkozol, olyan ígéretet tégy, aminek értelme van. Erősítsd fel magadban a jót és aszerint alkoss, hozz létre valamit. Hozz létre értéket. Változtass. Kezd el vagdosni a szálakat, ami közted és negatív emberek, helyzetek közt fennáll. Ne kerítsen hatalmába szánalom, ha ezektől meg akarsz szabadulni.
Minél kevesebbet hitegeted magad, annál kevesebbet leszel mámoros önmagadtól és annál enyhébben éled meg másnaposságodat, a rádöbbenést, kijózanodást.
Tanulj a kígyó, vagy rovarok példájából. Növekedésük vedléssel jár. A régi, szűk kültakarót ledobják és napokig sérülékenyek, amíg az új bőr meg nem erősödik. Ebben az időszakban könnyen az apró hangyák áldozataivá válnak. A kígyó is bevállalja a kockázatot, hogy új bőrben, új életet kezdjen. Kockázat nélkül nincs változtatás. De megéri.
Ha most vagy valaki, tudd, hogy tudsz nagyobb lenni, tudsz jobb lenni, tudsz hasznosabb lenni. Ehhez nem kell alkotmányt módosítani, sem kilincselni másoknál. Vesd le a régi bőrt és válts. Sérülni fogsz, míg az új bőr ki nem fejlődik, de ezt a folyamatot nem másnaposság követi, hanem egy kiterjesztett, megnagyobbított önmagad. Vár rád önmagad egy nagyobb térben, ahol kapsz levegőt, nem szorít senki szűk ketrecbe és szárnyalhatsz.
Egy madár akkor jut élelemhez, ha szárnyal és a magasból észreveszi a fűben, faágakon megbúvó rovart. Mennyit kell repdesnie, tereket bejárnia ehhez? Egy pórázon tartott madár képes lenne-e erre? Vedd észre, hogy saját pórázodat te önmagad állítottad elő. Semmi mást nem kell tenned, mint elvágnod azt. Tudja-e a madár, hogy milyen kalkulációkat kell készítenie? Terveket készít-e a madár arra, hogy ilyen, meg olyan koordinátát követve, megtalálja a rovart? Nincs ilyen terv. Csak egy terv van. Repülni kell és Allah az utadba hozza a gondoskodást.
Szárnyalj, repdess, mert saját gondolataid szabadsága hozza meg azokat az értékeidet, melyek mentén rájössz, miért is vagy.
Ebben a szellemben kívánok boldog Óév búcsúztatót. BUÉK.
Mihálffy Balázs

































