Vélemény Archives Page 105 of 106 › Független Hírügynökség

Gyurcsány kontra Gyurcsány

-

2017-11-01

0

Erős kampányfogást talált a Demokratikus Koalíció, olyan témát dobott be a köztudatba, ami igencsak forró krumplinak számít. Abban a világban, ahol a nacionalizmus egyik legfontosabb eleme, mondhatni pillére, a határon túli magyarság, meglehetősen kockázatos velük szemben politizálni.

A Gyurcsány vezette párt ugyanis most azt hirdette meg:

vegyék el tőlük a szavazati jogot, azaz egy már megszerzett jogot.

És bár igaza van azoknak, akik azt állítják, a magyarországi lakosság többsége nem ért egyet azzal, hogy azok, akik nem itthon adóznak, beleszóljanak a mi életünkbe, mégis: általában belenyugodtak abba, hogy a Fidesz keresztülverte ezt a törvényt (is) a parlamenten. Tette pedig azért, mert felismerte: a párt intenzív jelenléte, elsősorban Erdélyben, sok szavazatot hozhat nekik az országgyűlési választásokon.

A sok persze relatív; 2014-ben az erdélyi magyarok mindössze húsz százaléka élt a lehetőséggel. Ez a húszszázaléknyi voks azonban

pont elég volt a Fidesznek ahhoz, hogy az onnan szerzett egy mandátummal kétharmados sikert könyvelhessen el.

Látszólag tehát igaza van Gyurcsánynak: mélyen igazságtalan a rendszer, minden érv ellene szól, hogy létezzen ilyen jog és mégis: alapot ad arra, hogy támadásba lendüljenek vele szemben, hogy populista lózungokkal átkozzák ki őt és pártját a közéletből, miközben az ellenzék többi szereplője mélyen hallgat.

A nagy kérdés, hogy a DK-nak ez a rizikós lépése hozhat-e számukra új szavazókat. Lehetséges, hogy igen, miközben újabb és újabb retorikai csatornákat nyit meg a javaslat, velük szemben. Márpedig ezt a luxust a többi ellenzéki párt nem engedheti meg magának, ezért feltehetően nem is fognak csatlakozni a Demokratikus Koalícióhoz.

Amúgy, hogy miért éppen most emelte be a kampánytémák közé Gyurcsány a határon túliak szavazatelvételének témáját, azt csak találgatni tudjuk. Nincs kizárva, hogy azért, még markánsabban megkülönböztesse önmagát másoktól, de az sem elképzelhetetlen, hogy az esetleges együttműködést, a közös lista gondolatát akarta végképp lezárni vele.

Molnár Gyula, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc. Távolinak tűnik az összefogás
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ha Gyurcsány legutóbbi, ATV-beli nyilatkozatára gondolok, feltétlenül számolni kell ezzel a lehetőséggel. Azon kérdésre ugyanis, hogy mit gondol az esetleges közösködésről, Gyurcsány egyik érve éppen az volt, hogy

oly nagy különbségek vannak az ellenzéki pártok programjai között, amelyek szinte áthidalhatatlanok.

Ez a kijelentése csak azért volt meglepő, mert – egészen Botka lelépéséig – a pártelnök folyamatosan azt kommunikálta a külvilág felé, hogy ők az egyetlen olyan formáció, amelynek nincsenek feltételei, kizárólag az együttműködés, a minél gyorsabban megvalósított integráció a céljuk.

Amikor azt firtatták, hogy a programok különbözősége komoly akadályt képezhet, Gyurcsány azzal érvelt: azok áthidalhatók, és amelyek nem, azokat félre kell tenni, mégpedig a nagy és közös cél érdekében. Ez pedig ugye nem más, mint az Orbán-kormány leváltása. A DK vezetője még a szocialisták tizenkét pontját is elfogadhatónak tartotta, a Botka-féle programmal kapcsolatban pedig kifejezetten azt hangsúlyozták, hogy az nem áll szemben a Demokratikus Koalíció elképzeléseivel. Most azonban, az előbb említett interjúban, arról beszélt Gyurcsány, hogy a szocialistáknak még programjuk sincs – igaz, ami igaz: töredékek vannak –, és más ellenzéki pártnak, már amelyiknek van, jelentősen eltérőek az elképzelései.

Ha arra próbálunk rájönni, hogy miért alakult ki ez a Gyurcsány kontra Gyurcsány helyzet, akkor valahol a pártnépszerűségek alakulásánál kell keresnünk az okokat. Elemzők egy része ugyanis úgy látja – és láttatja a DK-sokkal is –, hogy

az MSZP késő-botkai és poszt-botkai állapota egyenesen aggasztó,

a Nézőpont Intézet már azt is megengedte magának, hogy a teljes népesség körében mindössze öt százalékot mérjen nekik – azaz azt jósolja, hogy a szocialisták a parlamenti küszöbnél bukdácsolnak –, az onnan leszakadó szavazók jelentős részét pedig a Demokratikus Koalíció halássza el.

Nem véletlen, hogy az elnök kétszámjegyű támogatottságról beszélt az interjúban, jóllehet

ilyet egyetlen közvélemény-kutató cég sem mért nekik.

És ha ez a remény erős és megalapozott, akkor reális, ha csak a koordinált indulást szorgalmazza a párt és elutasít minden egyéb közösködésre invitáló gondolatot; van neki saját listavezetője – Gyurcsány személyében –, hallani sem akar másról, így Balázs Péterről sem. (Vele kapcsolatban, kifogásként, azt emelte ki a DK elnöke, hogy erre a posztra inkább egy politikust kellene jelölni, aminél azért, lássuk be, létezik erősebb érv is.)

A szocialisták egyelőre nem szálltak vitába a Demokratikus Koalícióval, mert változatlanul bíznak annak visszafordíthatóságában. Szerintük, a megfelelő pillanatban, Gyurcsány érezni fogja azt a felelősséget, ami rá nehezedik, ha már csak ő áll a megállapodás útjában.

Egyelőre persze nem pusztán ő, hanem mindenki szembe megy a korábban áhított megoldással, ma tehát

nehéz elképzelni, hogy a demokratikus ellenzéki oldalon létrejön a koordinált induláson túl az egy közös lista;

akkor ugye már csak azokkal kellene a koordinált indulásról tárgyalni, akik mindenképpen kizárnak mindenféle közös listát (LMP, Momentum).

Az MSZP-sek november végi dátumot hangsúlyoznak most, ami lévén már november, meglehetősen ambiciózus tervnek tűnik. Hogy ebből valóban legyen valami, és a választók is bizalommal legyenek iránta, valami átütő fordulatnak kell bekövetkezni, napokon belül.

Az MSZP optimista köre állítja: nem lehetetlen a küldetés, és ma már a párt belső háborúi is elcsitulni látszanak, és bár az még nem látszik, hogy minden vezető egyforma hittel és lelkesedéssel áll a „közös lista Balázs Péter vezetésével” koncepció mögé, a véleményvezérek biztosak benne, hogy kialakul az egység. Előbb, mondják, a párton belül, aztán a kisebb ellenzéki pártokkal, végül Gyurcsányékkal is.

Egyszer a szocialisták egy korábbi, éppen elbukott koncepciója kapcsán azt írtam: az MSZP-nél és az ellenzéki oldalon megfordul a mondás, náluk bizony a remény hal meg először. De látják, tévedtem: utoljára.

Mit akar Gyurcsány az aláírásgyűjtéssel?

FüHü

-

2017-11-01

0

Mit akar Gyurcsány az aláírásgyűjtéssel?

„Jól kiszámíthatóan engem most hazaárulózni fog a Fidesz, de nem ijedek meg ettől”.

Ezt mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában annak kapcsán, hogy a Demokratikus Koalíció bejelentette: aláírásgyűjtésbe kezdtek arról, hogy aki soha nem élt Magyarországon és nem itt fizet adót, az ne szólhasson bele a magyarországi választásokba.

Nem kellett különösebb jóstehetség ennek a megállapításához. Gyurcsányt ennél kisebb „bűnökért” is bármikor támadja a Fidesz, a határon túl élő magyarok kettős állampolgársága – és nem utolsósorban az ezzel járó szavazati jog – különösen fontos Orbán Viktor pártjának.

Nem volt ez mindig így. Talán már nem mindenki emlékszik rá, de a Fidesz még 1998-ban sem lelkesedett azért, hogy a határon túl élő magyarok kettős állampolgárok lehessenek. Németh Zsolt, a párt első számú külpolitikusa azt nyilatkozta az akkor még a Fideszhez igencsak hű Magyar Nemzetben, hogy egyfelől azért nem támogatják a kettős állampolgárságot, mert ennek nincs meg a jogi háttere, másrészt pedig ellenőrizhetetlen migrációs folyamatot indíthat el.

Igen,

a migráció kifejezést használta a párt külpolitikusa 1998-ban a határon túli magyarokkal kapcsolatban.

Azóta persze eltelt majdnem húsz év, és a Fidesz már a 2004-es decemberi népszavazáskor is támogatta a kettős állampolgárság intézményét. (Mint ismeretes, az akkori referendum az alacsony részvétel miatt eredménytelen lett.)

Gyurcsány Ferenc már miniszterelnökként sem lelkesedett azért, hogy a határon túli magyarok is beleszólhassanak a magyarországi közügyekbe. Kérdés azonban, hogy most miért jött elő ezzel a DK, amivel várhatóan ismét magára zúdítja sokak haragját.

Nos, minden bizonnyal azért, mert ha hivatalosan nem is, de a gyakorlatban már egy ideje zajlik a választási kampány. És

ilyen időszakban minden aláírásgyűjtés jól jön a pártoknak.

Még akkor is így van ez, ha tudják, hogy jogi következménye nincs annak, hogy összegyűlnek az aláírások. Hiszen – a szó jogi értelmében – ez nem népszavazás.

Valahol persze mégis az. És bár Gyurcsányt nem csupán a Fidesz részéről érik majd támadások emiatt – elsőként az LMP már be is jelentkezett, a magyarok megosztásával vádolva a DK elnökét – de nyilván azt is jó érzékkel érezte meg, hogy sokan, akik korábban nem voltak a DK támogatói és valószínűleg a későbbiekben sem lesznek azok – rácsatlakoznak majd erre az aláírásgyűjtésre.

A határon túli magyarok ügye ugyanis

mindig is ambivalens érzéseket keltett a magyarországi magyarokban.

Még azok közül is, akik azt szeretnék, hogy a jövőben is a Fidesz kormányozza az országot, sokan idegenkednek attól, hogy a határon túli magyarok a mostaninál szorosabb kapcsolatba kerüljenek az anyaországgal. Sokan már így is túlzónak tartják a határon túli magyarok számára biztosított jogokat és anyagi juttatásokat, és azon is ki vannak akadva, hogy ők könnyebben, egyszerűbben szavazhatnak, mint azok a honfitársaink, akik Magyarországon születtek és éltek, de egy ideje külföldön tartózkodnak.

Gyurcsány és a DK tehát nyilván arra számít, hogy bár érik majd őket támadások emiatt, de legalább ennyi pozitív hozadéka is lesz számukra az aláírásgyűjtésnek. Egyfelől a várható sajtónyilvánosság miatt a párt még a mostaninál is erőteljesebben felkerül a politikai térképre, másrészt a saját szavazóbázis felmérése és megerősödése is következhet ebből a mostani akcióból.

Hogy melyik párt hogyan jön ki ebből, azt persze nehéz lenne megjósolni. Mint ahogyan azt sem tudni, hogy a Fidesz – túl a már említett és várható hazaárulózáson – mivel válaszol Gyurcsányék mostani lépésére. Mert azt bizonyára ők is tudják, hogy a hazaárulózás ebben az esetben már nem elegendő.

Fél a választóktól a Fidesz?

Lendvai Péter

-

2017-10-31

0

Váratlanul állt elő a Fidesz azzal a javaslattal, hogy a legközelebbi országgyűlési választásokon a fél százalékot el nem érő pártok kötelesek lesznek visszafizetni az állami támogatást. Az ötlet elsősorban azért meglepő, mert a törvényt és a vele járó jelentős pénzösszegek lehetőségét maga a kormánypárt vitte a parlament elé, és fogadtatta el képviselőivel, miközben a többiek és a szakértők hevesen tiltakoztak ellene. Az ugyanis már az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy az új paragrafus a csalás melegágya, hiszen következmények nélkül lehet elkölteni az állami forrásokat.

A Fidesz akkor is nagyjából ugyanazt mondta, amit mostanában szokott: a magyar emberek kiszűrik a csalást, felelősen fognak dönteni. Ezekben a gondolatokban ugyan semmilyen valóságos érv, meggyőzés nincs, de a Fidesz nem is szokta érezni, hogy ilyesmire szükség van, ha netán vitába keveredik. A Nemzeti Együttműködés Rendszere már akkor is hatékonyan működött; az Állami Számvevőszék választások utáni vizsgálata alig tárt fel szabálytalanságokat, jóllehet Napnál világosabb volt, hogy jónéhány párt saját hasznára fordította a milliókat, nem pedig a kampányra. Az alábbi, a Transparency International (TI) által készített táblázatból elég világosan kiderül, hogy mely pártokról van szó.

Országgyűlési mandátumhoz nem jutott pártok	Indított jelöltek száma	Állami kampány-támogatás mértéke	Jelöltek által átadott összeg	Egyéb bevétel (adomány, tagdíj stb.)	Kampány- monitor által megállapított költés mértéke	Különbség
Jólét és Szabadság Demokrata Közösség	191	447 750 000 Ft	61 000 000 Ft		46 512 000 Ft	462 238 000 Ft
Szociál-demokraták Magyar Polgári Pártja	167	447 750 000 Ft			2 335 000 Ft	445 415 000 Ft
Közösség a Társadalmi Igazságosságért	104	298 500 000 Ft		548 000 Ft	61 328 000 Ft	237 720 000 Ft
Haza Nem Eladó Mozgalom	175	298 500 000 Ft		116 200 Ft	14 059 000 Ft	284 557 200 Ft
Seres Mária Szövetségesei	184	298 500 000 Ft	58 000 000 Ft	94 000 Ft	25 820 000 Ft	330 774 000 Ft
Magyarországi Cigánypárt	91	298 500 000 Ft		575 Ft	3 000 000 Ft	295 500 575 Ft
Magyar Munkáspárt	89	149 250 000 Ft		486 600 Ft	12 624 000 Ft	137 112 600 Ft
Sportos és Egészséges Magyar-országért	70	149 250 000 Ft		465 600 Ft	1 700 000 Ft	148 015 600 Ft
Új Dimenzió Párt	95	149 250 000 Ft	34 000 000 Ft		1 400 000 Ft	181 850 000 Ft
Új Magyarország Párt	69	149 250 000 Ft	47 000 000 Ft		2 120 000 Ft	194 130 000 Ft
Független Kisgazda Párt	82	149 250 000 Ft	45 000 000 Ft	1 000 000 Ft	148 519 000 Ft	46 731 000 Ft
Zöldek	53	149 250 000 Ft	31 000 000 Ft		–	–
Együtt 2014	54	149 250 000 Ft	21 000 000 Ft		–	–
Összefogás	130	298 500 000 Ft	57 000 000 Ft	1 091 800 Ft	–	–
Összesen	–	3 432 750 000 Ft	354 000 000 Ft	2 710 975 Ft	319 417 000 Ft	2 764 043 975 Ft

Az összesítésben ugyancsak találhatunk néhány meglepő dolgot. A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja (csak a könnyebb beazonosítás végett: Schmuck Andor pártja) a maximális 477 milliós támogatásban részesült, miközben a TI számításai szerint nagyjából kétmillió forintot költött ténylegesen a kampányra. Hogy az ÁSZ miért volt oly kegyes a táblázatban szereplő pártokhoz, arról legfeljebb sejtéseink lehetnek, ám ha ezeknek itt és most nem adunk hangot, mi valóban bízhatunk az olvasóinkban és a fantáziájukban.

A biznisz teljesen egyértelműnek tűnt már négy évvel ezelőtt is – még akkor is, ha az ÁSZ-nak ez nem szúrt szemet -, de a cél is nagyjából megfogalmazható volt: elemzők megállapításai szerint a Fidesz érdekeit szolgálta sok apró, és biztosan esélytelen párt rajthoz szólítása; számukra megért annyi adóforint kiszórását az a remény, hogy ezen pártok is az ellenzéktől visznek el szavazatokat és növeli a kétharmados győzelem esélyeit. Számos támadás érte a Fideszt a kamupártok beemelése miatt, ám minden – mint általában – hatástalan maradt. Ehhez képest érkezett váratlanul a Fidesz frakcióvezetőjének törvénymódosító indítványa, amely szigorú elszámoltatásra kötelezné azokat a pártokat, amelyek nem érik el a fél százalékos támogatottságot sem a választásokon. A tervezet, ha jól olvastuk, nem hagy kiskaput az ilyen formációk vezetőinek: saját vagyonukkal felelnek az eredményességért. Vagyis, ha elköltik az állami apanázst és kudarcot vallanak, akár az ingatlanjaikkal kell helytállniuk, nehogy kár érje a költségvetést.

Vajon miért a hirtelen észhez térés? Mi történhetett a kormányzó párt háza táján, hogy hajlandó volt erre a logikus lépésre? Vajon mi lehet a trükk, hol húzódik meg a fideszes rafinéria. Eddig akárhány elemzővel beszéltünk, mindenki kiemelte: racionális a döntés, de szokatlan a Fidesztől. A leginkább elfogadhatónak tűnő magyarázat szerint a változást az hozta, hogy maga a Fidesz is úgy ítéli meg: sokan akarnak kormányváltást, olyanok is számosan, akik a mai ellenzék soraiban nem találnak megfelelő pártot, azaz a hirtelen gombamód megszaporodott pártokat üdvözítőbb megritkítani, mivel fennáll a veszély, hogy a szavazatok a Fidesztől vándorolnának el. Lehet, hogy így van, mindenesetre egyelőre – jobb híján – állapítsuk meg: valamelyest tisztult a választási törvény. Hangsúlyozzuk: valamelyest.

Engem is, én soha

Tasnadi Kata

-

2017-10-19

0

A Harvey Weinstein-ügy újabb fordulata, hogy néhány napja itthon is elkezdett terjedni a közösségi médiában a #MeToo hashtag, amely ráirányítja a figyelmet arra, hogy nem kell színésznőnek lenni ahhoz, hogy valaki szexuális zaklatásnak legyen kitéve. Viszont sokan félreértik, mire is utal ez az egész.

Kérdés, hogy mennyire hasznos, és milyen hatással van az áldozatokra, ha ilyen üzenetek lepik el a Facebookot, illetve arról is lehet vitatkozni, hogy nem lenne-e jobb más utat választani arra, hogy ráirányítsuk a figyelmet a problémára. De a posztok és a kommentek alapján egy biztos: sokan nem értik, hogy mire vonatkozik ez a hashtag. Azok a nők biztosan nem, akik rávágják, hogy velük nem történt még ilyen, és azok a férfiak sem, akik a #NotMe-t kezdték el használni arra, hogy bizonygassák, ők úriemberek, és sohasem lennének képesek hasonlóra. Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani ezzel, hogy a nők hazudnak, a férfiak pedig képtelenek uralkodni magukon, hanem csak azt, hogy összetettebb a dolog annál, mint amilyennek első látásra tűnik.

A szexuális zaklatás ugyanis nem egyenlő a nemi erőszakkal, vagy azzal, ha valakit akarta ellenére megpróbál szexre rávenni egy idegen vagy ismerős

– mint állítólag Harvey Weinstein az ellene felszólaló színésznőket, vagy Sárosdi Lillát a meg nem nevezett rendező.

A zaklató lehet akár az a srác, aki amúgy tetszik, csak többet vagy gyorsabban akarna, mint te, a barátod, aki nem tudja megérteni, hogy most nincs kedved hozzá, és azok is, akik ismerkedés gyanánt egyből hozzád dörgölőznek vagy letaperolnak egy buliban, az iskolában, a munkahelyen vagy bárhol máshol.

De nem is szükséges a fizikai kapcsolat:

a magát fogdosó férfi a buszon vagy a nemi szervét mutogató szatír is zaklató. És, ha valaki még ezek után is azt mondja, hogy vele nem történt ilyen, akkor még mindig ott van a verbális zaklatás, az utcán beszóló munkásoktól kezdve a túl kedves pincéren át a kétértelmű emaileket írogató férfikollégákig. Ugyanis ezek is nem kívánt, szexuális indíttatású közeledések.

Ráadásul mivel ezeket a szituációkat el lehet képzelni úgy is, hogy azonos nemű a zaklató és a zaklatott, vagy éppen nő zaklat férfit, elhibázott, ha az egyes hashtageket csak nőknek vagy csak férfiaknak tartjuk fenn. Nem véletlen, hogy Nyáry Krisztián #MeToo-s posztja is úgy indult, hogy ha nem a nőknek szólna a hashtag, akkor ő is megosztaná a történetét. Miután biztosították róla, hogy – habár az eredeti felhívás tényleg nőket említ –, bárki csatlakozhat a kampányhoz, le is írta, hogyan zaklatta egy idősebb férfi 17 éves korában.

Példáját azonban nem nagyon követte más férfi, pedig

fontos lenne, hogy tudatosítsuk, nem csak a nők lehetnek áldozatok.

A kampány deklarált célja is az, hogy minél többen álljanak elő a történetükkel, ezzel ráirányítva a figyelmet arra, hogy mennyire kiterjedt problémáról van szó. Ebből a szempontból nem szabad elbagatellizálni a férfiakkal szemben elkövetett visszaéléseket sem, hiszen nekik talán még nehezebb felvállalni az áldozatszerepet. Ha férfi zaklatta őket, akkor a plusz szégyen miatt, ha pedig nő, akkor azért, mert sokan el sem tudják képzelni, hogy ilyesmi létezik. Nemegyszer hallottam olyan nőket, akik csak nevettek azon, hogy fordítva is működhet a dolog, és olyan férfiakat, akik azzal intézték el a férfi áldozatokról szóló híreket, hogy örülnének, ha őket is zaklatnák a nők.

Ezen a hozzáálláson változtatni kellene, de az is tény, hogy a nők azok, akiknek akár napi élménye lehet a zaklatás. Akiket már gyerekkoruk óta kondicionálnak arra, hogy elfogadják, ha a külsejük alapján ítélik meg őket, és azt is, hogy a férfiak néha túlmennek a határon. Ha pedig akár csak rossz képet vág valaki a munkahelyi bókokhoz, könnyen lehet belőle femináci vagy a baszatlan picsa. Hiszen mi ezzel a baj? Örüljünk, hogy valakinek tetszünk.

Azt hiszem ezért olyan nehéz bármit is kezdeni a szexuális zaklatással. Mert

megtanuljuk, hogy rosszul reagáljunk rá, és nem beszélünk arról, hogy hogyan kellene.

Ha valaki utánunk üvölti az utcán, hogy megdugnálak, akkor az felháborító, és akár vissza is lehet szólni, ha elég bátrak vagyunk. De ha kedvességnek van álcázva vagy viccbe van csomagolva a tolakodás, akkor másként illik hozzáállni. Pláne, ha idősebb embertől vagy valamilyen tekintélyszemélytől érkezik. Ez még akkor is így van, ha ugyanúgy idegesít vagy rosszul esik. A legtöbbünknek valószínűleg ezért nehéz egy kényszeredett mosolynál többet válaszolni a buszsöfőrnek, aki a bérlet felmutatása mellett a telefonszámunkat is kéri. A kollégának, aki emailt ír arról, hogy gyakrabban kéne rövid szoknyát hordanunk. Vagy az orvosnak, aki azzal kezdi a vizsgálatot, hogy egy ilyen szép lánynak nem lehet komoly baja. Hiszen ez csak kedvesség, nem? Örüljünk, hogy elnyertük az ellenkező nem tetszését, meg hát ezek úgyis csak szavak.

És arra a fiúra is nehéz haragudni, aki képtelen leakadni rólad azzal a szöveggel, hogy nem tehetek róla, ilyen hatással vagy rám, hiszen saját bevallása szerint ő nagyon is tiszteli a nőket (#NotMe). A feljebbvalódra meg, aki kértértelmű megjegyzéseket tesz, lehetetlen, hiszen rajta múlik a munkád, és egyébként is, családja van, így valószínűleg félreértés van a dologban. És a legvalószínűbb úgyis az, hogy nőként te rontottál el valamit, túl merész ruhát vettél fel vagy rossz helyen húztad meg a határokat. Így tehát jobb is hallgatni az egészről.

Tagadhatatlan, hogy néha nehéznek tűnik, hogy különbséget tegyünk a kedvesség, a vonzalom kifejezése és a tolakodás között, de ha fura, zavaró vagy bármilyen más módon rossz érzéseket kelt, amit tapasztalunk, akkor az valószínűleg zaklatás.

Az lenne a jó, ha ezeket is észre tudnánk venni, nem csak az erőszakot,

és az ilyen társadalmilag elfogadottabb visszaélési formák ellen is fel lehetne lépni, és ebben az esetben is elítélnénk az áldozathibáztatást. Mert ez kell ahhoz, hogy az unokáink közül kevesebben mondhassák el magukról, hogy engem is.

If you’ve been sexually harassed or assaulted write ‘me too’ as a reply to this tweet. pic.twitter.com/k2oeCiUf9n

— Alyssa Milano (@Alyssa_Milano) October 15, 2017

Utóirat: a MeToo hashtaget egy afroamerikai nő, Tarana Burke találta ki 2006-ban a kisebbségek tagjai ellen elkövetett szexuális visszaélések kapcsán, de akkor nem futott be ekkora karriert. Most, a Harvey Weinsteinnel kapcsolatos vádak miatt egy fehérbőrű amerikai színésznő, Alyssa Milano bátorított mindenkit arra, hogy használja a hashtaget, ha őt is zaklatták. Eredeti tweetjre több tízezren válaszoltak, és már több mint 20 hollywoodi híresség posztolta saját oldalán a #MeToo-t.

„A kormány emberek életét dobja oda”

Lendvai Péter

-

2017-10-10

0

„Tiszta őrület, ami itt történik” – mondja a diagnosztikai oldalról érintett szakember, azzal kapcsolatban, hogy a kormány – ahogy ezt a Népszava október 5-i száma bemutatta – a korábbi papíralapú beutalást a nyár közepén elektronikus felületre terelte. A PET/CT vizsgálatokról van szó, amelyet ugye arra hivatottak, hogy pontos képet alkossanak a daganatos betegségekben szenvedőkről, vagy azokról, akiknél szükségessé válik: fenyegetettek-e a rákbetegség által.

Amint arról a napilap beszámolt a rendeletet a kormányzat nem jelentette meg, miáltal teljes zavar mutatkozik a rendszerben. Az amúgy 192 ezer forintba kerülő vizsgálat, amelyet az egészségbiztosítás fizet az indokolt beutalások esetében, a múltban a kezelőorvos által kiállított beutaló alapján történt, most viszont, miután egy online felületen a beteg összes adatát ki kell tölteni, az egylépcsős bírálat háromlépcsőssé vált.

Jellemző a kialakult helyzetre, hogy az országban működő nyolc szolgáltató – ők végezhetnek ilyen vizsgálatokat – eddig havi ötszáz pácienst fogadott, mostanra ez a szám a negyedére csökkent.

„Sokakban felmerült a kérdés, miért hoz ilyen intézkedéseket a kormány? „– mondja a bevezetőben idézett szakember, azt is hozzátéve: olyan ez, mintha egy sor beteget eleve halálra ítélnének, teszi hozzá.

A Független Hírügynökség által megkérdezettek döntő többsége nem lát szándékosságot az elrontott intézkedésen, de akad azért olyan is, aki a költségek csökkentését véli felfedezni. Ami azért több mint durva megközelítés, ez ugyanis valóban azt jelentené, hogy a kormányzat emberek életét dobja oda, csakhogy spóroljon. „Teljességgel kizártnak tartom a szándékosságot” – hangsúlyozza a FüHü-nek egy kerületi egészségügyi vezető. „Sokkal inkább az lehet – teszi hozzá -, hogy fiatal informatikusok bedobtak egy új rendszert, amit le sem ellenőriztek, ki sem próbáltak rendesen, ráadásul nem is tudják használni.

Akadt olyan megszólaló, aki portálunknak egyszerű hozzá nem értésről beszélt. Azt mondta: Szilvási István professzor erőltethette át az új rendszert, aki a program gazdája, mint a Szakmai Kollégium Nukleáris Medicina Tagozat elnök a Népszavának nyilatkozva azt mondta az átalakítás szükséges és időszerű volt. Igaz, azt is hozzátette: a minisztérium egyszerűsíteni fogja a rendszert, mert ez minden szereplő érdeke. Vagyis könnyebb legyen engedélyt kapni a vizsgálatra és az adatközlés is egyszerűsödjön.

„Az adatközlés lesz a novemberben véglegesen beinduló új rendszer szűk keresztmetszete” – mondja ezzel kapcsolatban az imént idézett kerületi vezető. „Tartok tőle – teszi hozzá -, hogy az idősebb embereknek az internetes háló használata így is lehetetlen lesz, inkább otthagyják a rendelőt.”

A megkérdezett szakemberek többsége azon az állásponton van, hogy egy nagyon hibás lépéssel állunk szemben, a kérdés pedig az, hogy a kormányzat hajlandó-e korrigálni. Amennyiben nem, akkor már súlyosabb a felelőssége, mivel pontosan látható, hogy a megfelelő ellenőrzések és vizsgálatok hiánya milyen eredményre vezetett. Márpedig a rákbetegek száma egyáltalán nem csökkent, vagyis a majd negyedével lecsökkent PET/CT vizsgálatok durva következményekkel járnak a betegekre nézve. Mindazonáltal amellett sem szabadna szó nélkül elmenni – ha be is következik a korrekció -, hogy miként fordulhat elő Magyarországon, hogy a modern technika bevezetése rosszabb eredményt hoz, mint a hagyományos eljárások megtartása.

„Embertelen a betegekkel játszani – ezt már Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter mondja -, sőt kifejezett disznóságnak tartom. A rendszer hibái miatt kihasználatlan kapacitások maradnak egyrészt, másrészt olyan emberek, akiknek sürgős a vizsgálat, kénytelenek lesznek fizetni, saját pénzükből, ha van egyáltalán megtakarításuk.

A Független Hírügynökség folytatja a témát, remélve, hogy az illetékes minisztérium gyorsan lép – ezúttal a jó irányba.

Befekszünk a Soros-tervnek

Lendvai Péter

-

2017-10-05

0

Először is azt kellett eldöntenem magamban, miként is viszonyuljak a csütörtök esti ATV produkcióhoz. A produkció ezúttal nem magára a televíziós programra vonatkozik, hanem arra a kezdeményezésre, amely az Egyenes beszéd kulisszái közötti Németh Szilárd-Molnár Zsolt találkozóra. Úgy nézem a tévét, hogy itt most egy valódi politikai vita részese leszek, vagy inkább műsorként tekintek rá; mennyiben élvezetes, mennyiben szórakoztató, mennyiben folytatható.
Aztán, a majd harminc perc végén képtelen voltam eldönteni, mit is láttam valójában. Arra jutottam, nem lehet különválasztani a két szempontot, merthogy valójában egyiknek sem felelt meg. Nem volt műsor és nem volt vita. Valószínűleg nem is lehetett.

Az előzményekről annyit: Molnár Zsolt, az MSZP parlamenti képviselője, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke vitára hívta Rogán Antalt, vagy a Fidesz frakcióvezetőjét. Ez utóbbi, alias Gulyás Gergely Németh Szilárdot, a nemzetbiztonsági bizottság alelnökét delegált a stúdióba. Ebben a pillanatban fel volt adva a kérdés a szocialista politikus számára. elfogadja-e partnerként saját alelnökét, vagy, mint eleve vállalhatatlant visszautasítja. Németh Szilárdról ugyanis tudni lehet, hogy bár tanáremberként aposztrofálja magát, nagy valószínűséggel sehol nem kapna katedrát; stílusa nem ezen a helyen jelöli ki a helyét. Ezzel együtt Molnár, nyilván, nem tehetett mást, mint elfogadta a delegáltat. A Fidesz persze jól tudja, mit várhat Németh Szilárdtól, ő stabilan hozza azt a sztendert, amit beletápláltak. Két dolgot kell neki minden ilyen helyzetben tudomásul vennie: lehetőleg nem engedni szóhoz jutni a partnert, és minél többször elmondani a belé táplált negatív hívó szót. Esetünkben, és még jó ideig ez így lesz a magyar politikai közéletben, a Soros-tervet.

Rónai Egon, aki igazán nem volt irigylésre méltó helyzetben lényegében két téma köré tervezte a vitát: az orosz befolyás növekedéséről, beleértve az azeri baltás gyilkos kiadatását és a feltételezések szerint cserébe érkező kilenc millió dollár kérdéskörét, valamint a Fidesz által bedobott forró ősz problematikáját.

Azt persze tudjuk, hogy az ilyen disputák ritkán hoznak olyan eredményt, amely arról tanúskodna, hogy kinek hány embert sikerült meggyőznie a saját igazáról. Mi naivan olykor, abból indulunk ki, hogy amikor például valahol Nyugat-Európában, vagy az Egyesült Államokban , elnöki, kancellári, miniszterelnöki vitát rendeznek valamelyik televíziós csatornán, a közvélemény kutatók utólagos értékelése, amelyet ugye a nézők véleménye alapján matatnak ki, egyfajta objektív mérőszám, és tényleges eligazítást adnak arról, ki szerepelt jobban. Itt, Magyarországon teljesen értelmetlen volna egy ilyen mérés, csak az derülhetne ki belőle, hány fideszes és hány szocialista követte a műsort, mert bizony úgy is pártszimpátia alapján értékelnék a látottakat. Szándékosan nem hallottakról beszélek, mert hallani olykor semmit nem lehetett, a párhuzamos beszédek miatt. De lehetett is, tökéletesen elbeszéltek egymás mellett, nem érvre érv, állításra ellenállítás hangzott el; nem is várhattunk ilyet, hisz – mint már jeleztem – Németh Szilárdnak az volt a feladata, hogy bármilyen összefüggésben, akár összefüggéstelenül is a Soros-tervet hozza szóba. És ő ezt hősiesen meg is tette. Hiába mondta neki például a vitapartnere, hogy senki nem akarja lebontani a déli határon lévő kerítést, teljes nyugalommal – vagy indulattal – kijelentette: dehogynem. Mint ahogy azt is: csak azért nincs Magyarországon terrorcselekmény, azért nem válik Londonná, Párizzsá, Brüsszellé hazánk, mert a kormány uralja a helyzetet és meggátolja a bűnözők beáramlását. Némethnek olyan színvonalú mondatok is az eszébe jutottak, hogy „maguk még egy miniszterelnök-jelöltet sem tudnak kiállítani”, utalva Botka László lemondására, mintha ennek bármi köze lenne akár a nemzetbiztonsághoz, akár a forró őszhöz.

Mint ahogy azt is sikerült kijelentenie: a magyar jövő megy tönkre, ha befekszünk a Soros-tervnek.

Nagyjából egyébként ez az egyetlen olyan mondat, amellyel maximálisan egyetérthetünk: mindannyiunk jövőjét teheti tönkre, ha befekszünk a Soros-tervnek. Pedig erről szól a nemzeti konzultáció.

Arról pedig, hogy miről szól egy ilyen televíziós vita, jobb, ha nem beszélünk. A legkevésbé a kultúráról. Vagy egymás tiszteletéről.

Lázár kontra Orbán? – avagy egy színjáték, nekünk

Lendvai Péter

-

2017-10-05

0

Lázár kontra Orbán? – avagy egy színjáték, nekünk

Létezhet, hogy a Fideszen belül is hasonló jelenségek tanúi legyünk, mint az MSZP-ben? Előfordulhat, hogy a nyilvánosság előtt fordítson hátat egy vezető politikus Orbán Viktornak? Valóságos lehet, hogy ennek a vezető politikusnak saját döntése legyen, és ne a főnöke határozza meg, mit is csinálhat a jövőben?

Ezek a kérdések mozgatják meg – többek között – a politika iránt érdeklődőket; izgalmas téma, hogy vajon mi lehet a Lázár János-féle gondolatfutam hátterében. Tudják: a miniszterelnökséget vezető miniszter a saját show-műsorában, azaz a kormányinfón lengette meg, újra, annak lehetőségét, hogy a 2018-as választások után kivonul az országos politikából.

Töltődésre van szüksége, magyarázta, ráadásul családjának is elege van már a folyamatos távollétéből.

Ami még akkor is igaz, ha tudjuk, Lázár naponta ingázik Budapest és Hódmezővásárhely között, ami a 200 kilométeres távolságot tekintve nem kis fáradtsággal jár, még akkor sem, ha történetesen nem ő vezeti az autót. Mégis: ezek az amúgy súlyos érvek is kevésnek tűnnek Orbán Viktor kormányfői, vagy inkább emberi stílusát ismerve. A miniszterelnök nem szereti, ha beosztottjai túlságosan önállóak – bár most ő mindenkire úgy tekint, mint a beosztottjára -, a kormányzat és Orbán munkáját ismerők úgy tartják: mindenről tudni akar, és mindenben ő akar határozni. Különösen így van ez a személyi kérdésekben, s nem pusztán a kinevezésekkor, hanem a távozást illetően is.

Azt mondják: Lázár János némiképp más tészta a kormányon belül; nagy a munkabírása, képes koncentrálni valamennyi feladatára, ügyesen kezeli a brüsszeli tárgyalásokat, és a nyilvánosságot is szereti, jól bánik vele, mi több a nyilvánosság is kedveli őt. A kormányinfón bátran néz szembe bármilyen újságírói kérdéssel, s bár nem áll távol tőle a helyenkénti gúnyolódás, nagyképűség, ezek, a jelek szerint, nem mennek túl azon a határon, amit még a résztvevők elviselnek. Többen hangsúlyozzák: ma a kormányban – persze Orbánon kívül – Lázár az egyetlen, aki ezt a nehéz műfajt képes vinni.

De bármennyire is más tészta Lázár,

azt nem hihetjük, hogy önállósága valóban odáig terjed, hogy, bár állítása szerint Orbánnal megbeszélve, de mégis önállóan határoz saját jövőjéről.

És – ismételjük – azt sem hihetjük, hogy dilemmáit a nyilvánossággal megosztva tűnődik saját politikai pályafutása alakulásáról. Egy ilyen bomlasztást a Fidesz elnöke még Lázártól sem viselne el, mondják a bennfentesek.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter szavaz az Országgyûlés plenáris ülésén 2017. október 3-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Akkor viszont mi lehet a háttérben? Tudjuk, hogy hosszú ideje zajlik a Rogán-Lázár párharc, amelyt Orbán első lépésben úgy oldott meg, hogy mellérendelt szerepbe kényszerítette őket, másként: Rogánból is minisztert csinált, hogy a miniszterelnöki hivatalon belül ne legyen kettőjük között hierarchikus viszony. A külvilág számára látszólag teljesen érthetetlen volt Rogán frakcióvezetői szerepkörét felcserélni a miniszterire, mint ahogy ma sem látszik a valódi értelme annak, hogy Orbán alatt két önálló miniszter tevékenykedik, a miniszterelnöki hivatalon belül. A jelek arra utalnak, hogy

a kormányfőnek Lázár szakértelmére, munkabírására, tárgyalóképességére van szükség, Rogán viszont az üzleti ügyeket tartja kézben.

Ide sorolandók a reklám-kampányok irányítása, a nemzeti konzultációk kezelése, de főként annak a hatalmas büdzsének a kézben tartása – jelentsen ez bármit – , amit ezekre az ügyekre szán a kormány. A két politikus látszólag így elkülönült munkát végez, ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy miközben – mint jeleztük – a brüsszeli tárgyalások, a különböző kifogások, pénzköltések kezelése, a kifogásokkal szembeni fellépés Lázár reszortjához tartoznak, Orbán Európai Unióba történő látogatásai, tárgyalásai során, rendre Rogán tűnik fel mellette.

Hihetjük-e azt, hogy a Lázár-féle távozás gondolata ebből a konfliktusból származik? Forrásaink egy része, azok, akik valóságosnak gondolják a miniszter elhatározását, azt állítják, hogy ez bizonyosan benne van a szándékban. A két miniszter látványos csatája ugyan véget ért, a nyilvánosság már kevésbé értesül a nézetkülönbségekről, de a folyosó két vége továbbra is távol esik egymástól. (Rogán Orbán szobájától jobbra, Lázár pedig balra dolgozik, a parlamenti folyosó két végén elhelyezkedve.) Ha ez így lenne, akkor ez egyfelől azt jelentené, hogy Orbán kamarilla politikája a két szereplő esetében csődöt mondott, de még mindig nem kapunk választ arra, miért engedi, hogy Lázár a nyilvánosság előtt beszéljen távozási szándékáról, mi több ennél tovább is menve, arról, hogy nem ért egyet a kampány-kormányzással.

Beszélgetéseink során jócskán akadtak olyanok is, akik teljességgel kizárták annak lehetőségét, hogy ez a történet ne egy tudatos színjáték részeként legyen tálalva.

Azaz, szó nincs arról – állítják a kormányzásra ugyancsak rálátó informátoraink -, hogy Lázár távozni készülne a kormányból. Kétségkívül, többekben felmerült, hogy utóda lehet Orbán Viktornál, s bár maga a miniszterelnök soha nem beszél utódlási kérdésekről, állítólag mégis eljátszott már a gondolattal, hogy valamikor Lázár válthatná őt. Ennek persze ellentmond a Lázár önállósodását erősítő hír, Orbán csakis úgy szállna ki a napi operatív irányításból, hogy valójában továbbra is a kezébe összpontosuljon minden fontos döntés.

Ha viszont színjáték az egész – és a Független Hírügynökségnek, sok-sok szereplővel való beszélgetés alapján meggyőződése, hogy az -, akkor mi az értelme az akciónak? Kinek tereli el a figyelmét és miről? Szüksége van-e a kormányzatnak, hogy egy ilyen személyi ügy lengje be a róla szóló információkat? Erre a kérdésre valódi, igazán értékelhető válaszokat nem kaptunk, mégis

ez a színjátéki megközelítés tűnik számunkra a legvalószínűbbnek.

Azzal együtt is, hogy jól tudjuk: Lázárt nagy mértékben zavarja, hogy a kampánypénzek Rogán kezében vannak és annak elköltésére neki semmilyen befolyása nincs. Ám, mindaddig, amíg Orbán uralja pártját, addig ebből nem lehet kitörni. Legfeljebb annak árán, valaki távozik. Annak viszont nem jósolnánk nagy jövőt a politikai életben.

Botka: A bukás

Föld S. Péter

-

2017-10-02

0

Egy évvel ezelőtt még úgy várták a szocialista szimpatizánsok Botka Lászlót, mint a Messiást. Sikeres szegedi polgármesterként ismerte meg az ország, aki mindent megszerzett a városának, amit a Fidesz kormány alatt egy ellenzéki városvezető megszerezhetett.

Hogy magában a pártban mit vártak Botkától, azt nem lehet pontosan lemérni. Amikor tavaly év végén bejelentkezett, hogy vállalná a miniszterelnök-jelöltséget, sokan örömmel vették a megjelenését: Botka a mi fiunk, sikeres ember, vele egy gond biztosan kipipálva.

Botka a párt megerősödését, a támogatottság növelését ígérte a szocialistáknak,

a baloldali választóknak pedig azt, hogy szövetséget köt a demokratikus oldal pártjaival, hogy véget vethessenek a Fidesz uralmának.

Az eredmény ismert: a támogatottság nem nőtt, és szövetséget sem sikerült kötni senkivel.

Sokan azt gondolják, hogy ennek a Botka-Gyurcsány ellentét az akadálya. Vagyis az, hogy Botka László kijelentette: a Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc ne legyen rajta a létrehozandó közös listán, mert személye megosztó, és több szavazót visz el, mint amennyit hoz. Ennek a kijelentésnek az igazságát nehéz megítélni, de akár így van, akár nem, mindenképpen megadta a későbbi hónapok történéseinek az irányát és a megbeszélések alaphangját. Ettől kezdve ugyanis az úgynevezett ellenzéki együttműködés gyakorlatilag a DK-MSZP szembenállásról szólt.

Kezdetben úgy tűnt, hogy a konfliktus rendezhető, és az árkok nem mélyülnek, hanem idővel betemetődnek, ám a helyzet nem hogy javult volna, inkább tovább rosszabbodott.

Botka Gyurcsánnyal kapcsolatos ellenérzéseinek okát pontosan nem tudjuk, annyi biztos, hogy ez az ellentét nem mai keletű. Már 2009-ben is lehetett látni, hogy kettőjük között nincs minden rendben. Egy Szegeden kiadott évkönyvből eltüntették a fényképekről az akkor még miniszterelnökként Szegedre látogató és Botkával együtt a városban sétáló Gyurcsányt. A könyv szerkesztői utóbb úgy magyarázkodtak, hogy képméretezési okokból kellett Gyurcsányt kiszerkeszteni a fotóból.

Úgy tűnik, a viszony azóta sem javult. Az MSZP, látszólag egységesen felsorakozott Botka mögé, és azt a véleményt képviselték, hogy legyen közös lista, de azon a DK elnöke ne legyen rajta. A DK mindezt kezdettől elutasította, majd, mielőtt végleg elfogyott volna a türelmük, gyakorlatilag ultimátumot intéztek a Nagy Testvérhez: pártszavazást rendeztek, melyen a DK tagsága megerősítette, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök rajta kell, hogy legyen a közös listán. Ez a pártszavazás, mondta a DK, kötelezi őket, ettől, ha akarnának, sem térhetnének el a tárgyalók.

Az utolsó csepp a pohárban, legalábbis, ami a DK–MSZP vitát (veszekedést) illeti, az volt, hogy a múlt héten a DK bejelentette: nem várnak tovább, az eddigi tárgyalások kilenc hónapja alatt bebizonyosodott, hogy csöppet sem léptek előre, ugyanott tartanak, mint az év elején, sőt, még ott sem.

Önmagában már ez is elegendő lehetett volna Botka visszalépésére (eltávolítására?), de volt még más is, ami rásegített erre. Egy héttel ezelőtt Lattmann Tamás nemzetközi jogász az ATV-n bejelentette: eredetileg, egészen Botka felbukkanásáig, ő volt az MSZP miniszterelnökjelöltje.

Az MSZP vezetői szinte azonnal és egy emberként cáfolták Lattmant. Azt elismerték, hogy tárgyaltak vele, de azt állították, hogy ezek a megbeszélések szakpolitikai jellegűek voltak, és szó sem volt Lattmann miniszterelnökjelöltjelöltségéről.

Nehéz eldönteni, hogy ki mondott igazat, mint ahogyan azt sem tudni,

miért és kinek az érdekében bukkant fel épp most Lattmann Tamás.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy az MSZP-n belüli elégedetlenség miatt „tolták be” Lattmant az ATV stúdiójába, így akarták meggyorsítani a sokak szerint alkalmatlan Botka eltávolítását. Mások egy LMP-s vonalat sejtenek az ügy mögött. Jelesül azt, hogy az LMP, amely támogatottságát illetően kezd közelíteni a nemrég még középpártként működő MSZP-hez, úgy érezte, eljött az ideje, hogy a gyengélkedő és sokak szemében hitelét vesztő MSZP-től szerezzen új szavazókat.

Nem kizárt, hogy mindkét opcióban van igazság. Ami biztos, a leköszönő miniszterelnök-jelölt külső és belső erőknek tudja be távozását. Mint fogalmazott: „Sajnos hibáztam, mert nem gondoltam, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az Orbán-rezsim parlamenti padsoraiban. Azt sem tudtam, hogy a politikai maffia mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, benne sajnos a saját pártomat is”.

Egy fejezet lezárva, mondta Molnár Gyula az MSZP elnöke. Már csak az a kérdés, hogy a könyv is véget ért-e, vagy maradt még benne olvasnivaló.

Ütött az utolsó óra . De kié?

Lendvai Péter

-

2017-10-01

0

Ébresztő címmel tett közzé Molnár Zsolt a sztarklikk.hu honlapján egy pamfletet, kiáltványt?, műfajilag nem is tudom, hogy hova soroljam. De nem is ez a lényeg, hanem a tartalom és a személy. A kis kiáltvány szerzője, ugye tudjuk, a Magyar Szocialista Párt elnökségi tagja, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke. Nem akárki. És persze azt is tudjuk róla, hogy az utóbbi hónapokban többször került célkeresztbe; nem a kormánypárt támadta. És ezért is lényeges a tartalom: Molnár most sem mond kevesebbet, mint mikor kivívta Botka László haragját: össze kell fogni az ellenzéknek. Azt írja, kiáltja: „a történelem ítélőszéke nem bocsájt meg nekünk, ha nem állunk mindannyian egy színpadon.” Október 23-áról beszél, mint lehetséges utolsó dátumról.

Aztán a szerző hozzátesz még egy kissé talányosnak tetsző mondatot is: „remélem, nem hátulról talál el a gyilkos golyó.” Talányos? Valóban az lenne? Vagy nagyon is realista? Hogy a szocialista párt berkeiben járatosak pontosan ezt jósolják: politikusai egymást, írnám én, hogy gyengítik, de hogy jön ez az állítmány a gyilkos golyóhoz. Szóval mondjuk ki bátran: egymást terítik le.

Mert amúgy mi a baj ezzel a kiáltvánnyal, illetve annak alapmondandójával? Hiszen pontosan ezt követeli mindenki a baloldalon, választó, pártpolitikus, egyaránt: legyen végre egységes a fellépés az Orbán-kormány leváltásáért. Ezt hangoztatja Botka, ezt Molnár Zsolt, ezt Gyurcsány Ferenc és sorolhatom az összes nevet, a teljes ellenzéki palettán. Akkor meg miért áll mégis mindenki szemben a másikkal, miért kell tartani a hátulról – azaz: a sajátjainktól – érkező gyilkos golyótól?

Egyszerű paranoia? Vagy az utóbbi évtizedek gyakorlata? Amely idő alatt mindig eredményesebb – és fontosabb – volt a belsőháborúk megvívása, mint a valós politikai ellenfél legyőzése? És itt a hangsúly a valóson van, hiszen éppen itt találjuk a választ az imént feltett kérdésekre: a baloldalnak mindig különös hajlama volt arra, hogy belül keresse és találja meg az ellenséget. Ráadásul többnyire meg is találja. Onnan kezdve pedig ez határozza meg politikáját, lépéseit.

Most sincs ez másként. Gyilkos golyók röpdösnek keresztbe kasul. Aztán a végén valaki majd csak állva marad. Vagy senki se. Miközben, ismételjük csak el gyorsan: mindenki ugyanazt mondja, mindenki ugyanazt a célt határozza meg, mindenki győzni akar. Csak az odáig vezető utat képzelik el másként, és másokkal.

Hétfőn elnökségi ülése lesz a szocialista pártnak. Néhányan úgy gondolják: meghatározó lesz ez az ülés; felfogják-e, hogy rossz az irány – nem kell hozzá különösebb képzelő erő (vö: Molnár Zsolt kiáltványa) -, ha felfogják döntenek-e bármiben is. Stratégiában? Személyben? Van, aki azt mondja: személyi változás már nem lehet, ezt a küzdelmet Botkával kell végigcsinálni. De akik ezt mondják, ők is hozzáteszik: a miniszterelnök-jelöltnek végre rá kell jönnie, hol és miben hibázott, s tudnia kell korrigálni. (Csendben persze azt is hozzáteszik: Botka eddigi, kilenchónapos elnök-jelölt pályája nem ad reményre okot; ha képes lenne változtatni, már eddig is megtette volna, volt elég figyelmeztető jel.)

Mások azt mondják: még itt az utolsó pillanat a váltásra. Hogy találjanak valakit, egy olyan személyt, aki a pártokon kívül állva ugyan, de képes integrálni a pártokat. Tarjányi Péter és az ő frissen létrehozott mozgalma, valami ilyesmit akar. Illetve akart, már akkor is, amikor Lattmann Tamást akarta közös miniszterelnök-jelöltként felvinni a színpadra. Ez az akció, ha hinni lehet forrásainknak, csendben zajlott, bár jó pár szocialista vezető tudtával. És nem is most kezdődött, hanem jóval Botka felbukkanása előtt. A beszélgetések, mesélték informátoraink, valamikor 2016-ban, még Tóbiás József elnöklése idején indultak. És a cél az volt, hogy a forrongó civilmozgalmak, illetve a pártokból való kiábrándultság okán olyasvalakit találni, aki elfogadható személyiségnek látszik valamennyi szereplő számára. Informátoraink még arról is tudni véltek, hogy a kiválasztás szempontjairól és a végső cselekvésről maguk a párt prominensei, sőt még a DK vezetői is tudtak. És akarták. A Független Hírügynökség ezt hivatalos forrásból nem tudta megerősíttetni. Így aztán csak annyit írhatunk ide: volt mozgolódás, volt keresés, volt megtalált személy is, csak végső döntés nem volt. Hogy azért-e mert öntevékeny csoportok lódultak neki a politika-csinálásnak, vagy komoly biztatás nyomán cselekedtek, azt nem tudni.

Annyi állítható 2017 októberében biztosan, ha volt is közös Lattmann-terv, az már kipukkadt. Ez viszont azt látszik erősíteni, hogy marad Botka. De: hallani arról is, hogy van más, Lattmannhoz hasonló, de mégis más jelölt. Ha pedig ez igaz, akkor a Tarjányi-terv is a pályán marad. De mi is ez a terv valójában? Létezik-e egyáltalán? Hivatalosan ugyanis nincs ilyen. De mégis érezzük, hogy van. Érezzük a szerveződést – a szervezkedést? – a háttérben. A cél itt sem lehet más: Orbánék leváltása. Mégpedig egy ernyőszervezet, vagy másként: egy választási párt létrehozásával. Ahol vissza lehet térni az eredeti tervhez: civilek, pártok együtt, kiválasztva az arra alkalmas integratív miniszterelnök-jelöltet, aki lehetőleg távol áll a pártoktól, nekivágnak a választási kampánynak. Akik ebben gondolkodnak, azt remélik, hogy ez a hétfői MSZP elnökségi ülés ehhez adhat lökést.

De várható-e egy olyan elnökségi üléstől rendszert átalakító döntés, amelyen – híreink szerint – maga Botka László nem vesz részt. Vagy csak annyi fog történni, hogy megegyeznek abban: itt már tényleg cselekedni kell, ütött az utolsó óra. Majd megállítják az óra mutatóját.

Ha tippelni kellene ezt választanám.

Háború, győztesek nélkül

Vélemény

Lendvai Péter

-

2017-09-30

0

Cseppet sem szórakoztató, sőt, kifejezetten siralmas immár mindaz, ami a választásokra való felkészülés címszó alatt a baloldalon történik. Ha belegondolok: már erre a mondatra minden szereplő megsértődne, kikérné magának, és azt hangsúlyozná: ő aztán tényleg mindent megtett annak érdekében, hogy 2018-ban rendszer-, kormány-, és Orbán-váltás legyen.

Itt mindenki rendelkezik a győzelem receptjével, forgatókönyvével, csak ugye az a másik, az amelyik belerondít a tervbe. Arra is megvan a válasz, hogy miért. Természetesen azért, mert valójában a Fidesz kottájából játszanak.

Ebben a műfajban az MSZP még újítani is tudott; belső ellenséget képzett, miáltal a háború beborította nem csupán a komplett, demokratikusnak nevezett ellenzéket, hanem a baloldal vezető pártjának belső világát is. Ma ott tartunk, hogy kijelenthetjük: atomjaira hullott a politikai térfél bal oldala, senki nem állapodott meg senkivel, senki nem biztat megállapodással senkit sem, tulajdonképpen így együttesen tesznek meg mindent a Fidesz újabb kétharmados győzelméért. Akarhat itt bármit a baloldal szavazótábora, próbálhatja nyomás alatt tartani a pártokat, azok csak a nyilatkozatok szintjén hallják meg választóik hangját, a cselekvésig képtelenek eljutni. Hovatovább azt üzenik a hajdan volt szimpatizánsoknak: vagy ne higgyenek abban, hogy választottjuk egy demokratikus párt, vagy ne higgyenek a demokráciában. Hirtelenjében nehéz eldönteni, hogy melyik a rosszabb. (Talán ez utóbbi, mégiscsak…)

Egy hete azt írta Lengyel László: Botkának kell lépnie. Nos,

az MSZP miniszterelnök-jelöltje látványosat akart húzni, amikor kiállt a párt elnökével és választmányi vezetőjével a nyilvánosság elé, és onnan üzent a többi szereplőnek. Lehet, hogy ez az üzenet kilenc hónappal ezelőtt célba talált volna, de így több, mint megkésettre sikeredett. Csak visszautasítás, meg nem értés, újabb hangzavar lett belőle, ráadásul a fő témában, abban, ami az igazi megosztást jelentette, semmilyen előrelépés nem történt.

Sőt, inkább visszavetette, mondhatjuk a null pont alá, a reménybeli együttműködést. Igen, persze, Gyurcsány Ferencről van szó. Botka ugyanis akkor ismételte meg korábbi álláspontját, amikor már nyilvánvalóvá lett: az a pártszavazás, amit feltehetően – amúgy – éppen Botka bosszantására talált ki, pontosan azt az eredményt hozta, amit akart: elmozdíthatatlanná tette a pártlista éléről. (Tegyük hozzá: joggal, ez végül is az ő pártja.) Politikai vakságnak is nevezhetnénk egy ilyen szituációban föltenni a régi lemezt, ám azért legyünk óvatosak a minősítéssel, mert a politikában egy nap alatt is nagyot fordulhat a világ. Volt, aki például Molnár Gyula bejelentését igyekezett pozitívumként felfogni; az MSZP elnöke először azt nyilatkozta, hogy ő maga fog leülni Gyurcsánnyal tárgyalni, vagyis, értelmeztük szabadon az elnöki mondatot, kiveszi Botka kezéből a szövetség-kötés tárgyalásait, de aztán kiderült, hogy Molnár is csak viccel. Illetve olyat húzott, vagy inkább mondott, amely azonnal semmissé tette a pozitív értelmezést: azt nyilatkozta, akkor kerülhet fel Gyurcsány a közös listára, ha mind a hat párt támogatja a szándékot. Haha…- mondanánk, ha lenne kedvünk nevetni. Már csak azért sincs, mert semmi nem a fordulat felé visz.

Sőt.

Szombaton még mélyebbre süllyedt az a hit, ami a fanatikusokat még mindig eltölthette. A DK elnöke váratlan bejelentést tett; feladva eddigi nyitott ajtó politikáját, amelyet még néhány nappal ezelőtt is a bölcs bagoly nyugalmával osztott meg a televízió nézőivel, kijelentette: nincs tovább.

A Demokratikus Koalíció önálló listát állít, és erről nem is hajlandó a továbbiakban tárgyalni sem. Valószínűnek látszik, hogy Gyurcsányt a Medián kutatása tántoríthatta el korábbi álláspontjáról; az általa szárnyalónak hitt pártja elindult lefelé a népszerűségi görbén. Mi mással magyarázná ezt bárki, mint Dugovics-effektussal: az MSZP zuhanása magával ránthatja a Demokratikus Koalíciót is.

Lássuk, be, reális a következtetés. Mert akárhogy igyekszik Gyurcsány a higgadt, távolságtartó, a folyamatokat bölcsen egyszerre kívülről és belülről figyelő, elnök-elemző szerepét eljátszani, a hírek csak eltalálják a választókat. És a hírek arról szólnak, hogy ez a két párt nem tud megbékélni egymással. Gyurcsány miatt. Illetve Botka miatt.

Mondanám: ne akarjunk igazságot tenni, de úgy is mindenki ítélkezik. A többség most úgy látja: Botkának meg lettek volna az esélyei arra, hogy rendbe szedje a baloldalt. Nem ezt tette. Vagy ha ezt akarta tenni, rosszul tette. Rosszul tette, amikor pártja vezetését megkerülve egy újságon keresztül jelentkezett be miniszterelnök-jelöltnek, rosszul tette, amikor nem pártja előtt, hanem egy újságon keresztül hirdette meg programját és rosszul tette, amikor nem belső fórumokon vívta meg a harcait, hanem egy újságon keresztül árulózta le párttársait. De hibázott akkor is, amikkor a megegyezést személyessé tette, személyessé a maga nevében, és személyessé, amikor Gyurcsányt jelölte ki ellenségként. Mindez együttesen juttatta oda, ahol most van. De a kérdés persze az, hogy valójában hol van? Mi lehet a sorsa a szövetség-kötésnek? Mi lehet a sorsa az MSZP-nek? És mi lehet a sorsa Botkának? Ha sorba megyünk a feltette kérdéseken, amelyekre illik rövid választ adnunk, meglehetősen szomorúak leszünk. Mert a szövetség-kötés lehetősége ma a ködbe veszni látszik. Az MSZP, képtelen lévén átlépni saját árnyékát, hovatovább a kispártok kategóriájába sodródik, Botkának pedig mindkét előző pontban megvan a maga felelőssége. Azt kell mérlegelnie, leülve egy hűvös szobában, képes-e ő maga változni és ezen keresztül változtatni, de mondjuk szinte 24 órán belül, vagy…

Vagy mások teszik ezt meg helyette. Mert most egy olyan háború hadvezére, amely háború csak vesztesekből áll. Nem mondhatja, hogy ez túl nagy dicsőség.

Vélemény

vegyék el tőlük a szavazati jogot, azaz egy már megszerzett jogot.

pont elég volt a Fidesznek ahhoz, hogy az onnan szerzett egy mandátummal kétharmados sikert könyvelhessen el.

oly nagy különbségek vannak az ellenzéki pártok programjai között, amelyek szinte áthidalhatatlanok.

az MSZP késő-botkai és poszt-botkai állapota egyenesen aggasztó,

ilyet egyetlen közvélemény-kutató cég sem mért nekik.

nehéz elképzelni, hogy a demokratikus ellenzéki oldalon létrejön a koordinált induláson túl az egy közös lista;

a migráció kifejezést használta a párt külpolitikusa 1998-ban a határon túli magyarokkal kapcsolatban.

ilyen időszakban minden aláírásgyűjtés jól jön a pártoknak.

mindig is ambivalens érzéseket keltett a magyarországi magyarokban.

A szexuális zaklatás ugyanis nem egyenlő a nemi erőszakkal, vagy azzal, ha valakit akarta ellenére megpróbál szexre rávenni egy idegen vagy ismerős

De nem is szükséges a fizikai kapcsolat:

fontos lenne, hogy tudatosítsuk, nem csak a nők lehetnek áldozatok.

megtanuljuk, hogy rosszul reagáljunk rá, és nem beszélünk arról, hogy hogyan kellene.

Az lenne a jó, ha ezeket is észre tudnánk venni, nem csak az erőszakot,

Jellemző a kialakult helyzetre, hogy az országban működő nyolc szolgáltató – ők végezhetnek ilyen vizsgálatokat – eddig havi ötszáz pácienst fogadott, mostanra ez a szám a negyedére csökkent.

Töltődésre van szüksége, magyarázta, ráadásul családjának is elege van már a folyamatos távollétéből.

azt nem hihetjük, hogy önállósága valóban odáig terjed, hogy, bár állítása szerint Orbánnal megbeszélve, de mégis önállóan határoz saját jövőjéről.

a kormányfőnek Lázár szakértelmére, munkabírására, tárgyalóképességére van szükség, Rogán viszont az üzleti ügyeket tartja kézben.

Beszélgetéseink során jócskán akadtak olyanok is, akik teljességgel kizárták annak lehetőségét, hogy ez a történet ne egy tudatos színjáték részeként legyen tálalva.

ez a színjátéki megközelítés tűnik számunkra a legvalószínűbbnek.

Egy évvel ezelőtt még úgy várták a szocialista szimpatizánsok Botka Lászlót, mint a Messiást. Sikeres szegedi polgármesterként ismerte meg az ország, aki mindent megszerzett a városának, amit a Fidesz kormány alatt egy ellenzéki városvezető megszerezhetett.

Kezdetben úgy tűnt, hogy a konfliktus rendezhető, és az árkok nem mélyülnek, hanem idővel betemetődnek, ám a helyzet nem hogy javult volna, inkább tovább rosszabbodott.

Itt mindenki rendelkezik a győzelem receptjével, forgatókönyvével, csak ugye az a másik, az amelyik belerondít a tervbe. Arra is megvan a válasz, hogy miért. Természetesen azért, mert valójában a Fidesz kottájából játszanak.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA