Vélemény Archives Page 103 of 106 › Független Hírügynökség

A könnyű élet titka

-

2017-12-31

Az idei év utolsó napján ugyanaz jut az eszembe, mint az összes többi napon. Hogy könnyebb lenne az élet, ha olyan lennék, mint amilyen nem vagyok. Ha hinnék abban, amiben normális ésszel nem lehet hinni. Hogy a jó rossz, a fehér fekete, és a világ olyan, mint amilyennek a megszállt média mutatja.

Hogy a kevés sok, és a korgó gyomor tele van.

Egyszerűbb lenne minden, ha olyan lennék, mint azok, akik képesek gondolkodás nélkül menni, menetelni. Beállni a sorba, parancsszóra integetni, mosolyogva masírozni. Megváltozni vezényszóra.

Nem emlékezni emberekre, megszólalásokra, eseményekre. Nem tudni arról, hogy vannak, akik ma mást mondanak, mint amit évekkel ezelőtt.

Könnyebb lenne minden, ha nem zavarna, hogy megváltozik a múlt. Nem csupán a sok évtizeddel ezelőtt történtek, de az is, ami csak néhány évvel ezelőtt volt.

Jó lenne tudatlannak lenni, bárgyúnak, butának, bávatagnak. Birkának. Elhinni, amit el akarnak hitetni, lenyelni azt, amivel etetnek, beletörődni abba, hogy semmi sem az, ami volt.

Jó lenne elhinni mindent, amit mondanak. Kritikátlanul, függetlenül a valóságtól. Hogy jobban élünk, és a mi hibánk, ha másként érezzük. Hogy többen dolgoznak, mint tegnap, és az emberek nem munkáért, megélhetésért, muszájból, hanem kalandvágyból mennek külföldre. Hogy az éhezés életforma, a meleg ételre várakozás liberális beetetés.

Hogy más népek felnéznek ránk, és nem lenéznek minket.
Irigyelnek, és nem lesajnálnak.

Könnyebb lenne minden, ha olyan lennék, mint amilyen nem akarok lenni.

Magyarország 2017 (2.) – Orbán az isten, és senki más

Lendvai Péter

-

2017-12-30

0

Magyarország 2017 (2.) – Orbán az isten, és senki más

Aki azt állítja, hogy rálát a Fidesz belső világára, az nagy valószínűséggel hazudik. Ez a hatalmassá duzzadt konglomerátum a benne szereplők számára is szövevényes, legfeljebb egy biztos igazodási pont van: Orbán Viktor. Lényegében minden ott dől el, vagy az ő dolgozószobájában, vagy a felcsúti házában, vagy egyéb olyan rejtekhelyeken, amiről a nyilvánosság semmit nem tud, legfeljebb a miniszterelnökhöz köthető kutya ad némi eligazodási lehetőséget.

A Fideszt 1988 óta vezeti Orbán, és abban a rövid, 2002-es periódusban, amikor a váratlanul elvesztett választás miatt lemondott elnöki posztjáról, mindig is ő volt az első számú ember, megkérdőjelezhetetlenül. Illetve, emlékszünk a kiugrási, vagy inkább kirúgási kísérletre, Áder János és Schmitt Mária rövid nászára, miként is végződött az a kaland. Nem, nem lett belőle látványos megtorlás, legfeljebb átmenetileg kiestek abból a szoros kötelékből, amelybe bekerülni meglehetősen nehéz, de kiesni onnan viszonylag könnyű. De, és ez legyen a háromszoros kormányfő legnagyobb dicsérete: nem bosszúálló típus, látványosan semmiképp nem torolja meg az őt ért sérelmeket. Áder is, büntetésből, Európai uniós képviselő lett, Schmitt meg megfosztatott ugyan a főtanácsadói szerepétől, de jelentős pénzek gazdája, kezelője lett, múzeumi főigazgatói posztja mellett. Orbán nem távolítja el a renitenskedőket, lám a lázadókat sem, még csak el sem lehetetleníti őket, ám hogy ezt milyen pedagógiai megfontolásból teszi, az nem teljesen egyértelmű. Legfeljebb találgatni merek, történetesen arra gondolok, hogy nem akar ellenségeket gyártani azokból, akiket félretesz. A szocialista párt belső mechanizmusát látva, ez logikusnak tűnik; ott ugyanis szinte naponta hullanak ki a szűrőn az éppen magukat sértve érző politikusok, hogy azonnal hozzá is lássanak az aktuális hatalom aláásásának. Orbán rengeteget tanulhatott, olvashatott a hatalom mibenlétéről, annak megtartásáról; ez szinte minden lépésénél érzékelhető.

Azt ígértem, igaz némi fellengzősséggel, hogy a Fidesz belső világáról fog szólni a 2017-et értékelő sorozatunk második része, de lám, eddig csak Orbán Viktorról írtam. Ami természetesen nem véletlen, mert – ahogy mondják – a Fideszben semmi nem történhet és talán nem is történik semmi, az ő tudta nélkül. Ami azt is jelenti, hogy csakis az ő tudtával gazdagodhat bárki, csakis az ő egyetértésével léphet előre, és az ő fejbólintása szükségeltetik ahhoz is, ha valakit ki akarnak szorítani, ki tudja éppen hányadik körből.

Igazán nem szeretném mitizálni a Fideszt, végső soron ott is csak emberek vannak, akik gyarlók, olykor hibáznak, olykor eltévesztik a lépést, ezeket azonban nagyon gyorsan kezeli a rendszer; ha kell egész csapatokat számolnak fel egyszerre, anélkül, hogy az nagyobb hullámokat verne.

Apropó hullám. Nincs a magyar politikai vezetők közül egy sem, aki akkora jelentőséget tulajdonít a médiának, mint Orbán Viktor. Az idén megint nagyot lépett ezen a téren; magához vonta a teljes vidéket, uralja immár az összes megyei nyomtatott lapot. Ebből a szempontból nevezhetjük őt maradinak is, hiszen hozzá sokkal közelebb áll print média, mint az internet világa, de tagadhatatlanul fejlődőképes; ha ő maga nem is válik egy tetovált fiúvá, pártja egyre inkább veszi birtokba a világhálót is. Éppen ezért kell különösen komolyan venni, azt amiről Tusnádfürdőn, majd azóta más fórumon is beszélt, azt tudniillik, hogy a média döntő többségének magyar kézben kell lennie. Tudjuk, ez nála egyet jelent néhány kiválasztott emberrel, olyanokkal, akik azt teszik, ami a napiparancsban meg vagyon írva.

Most persze azt hiszik, hogy túlzok, olyan katonai kifejezést használok, amely nem a pártok világára jellemző. Lehet, hogy így van, úgy általában, de nem a Fidesznél. Ott igenis léteznek a napiparancsok, a kötelezően előadandó szövegek, a teljes igazodás a felülről jövő utasításokhoz. Bármennyire is furcsa: a Fidesz katonai rendszerként működik, erősen hierarchizált viszonyok között, ahol mindenki felfelé tekint, és lefelé utasít. De nincs biztos fent és lent; Orbán cserélgeti a szereplőket, és akit maga mellé választ, mondjuk úgy: a Fidesz elnökségébe, azoknak mind megvan a maguk szerepe. Miközben azt is tudniuk kell – hogy tudják-e abban nem vagyok biztos -, hogy jelenlétük a Vezér mellett átmeneti lehet. Vagy bizonyosan átmeneti. Most éppen Gulyás Gergely, Németh Szilárd, Kubatov Gábor és Novák Katalin alkotják az alelnöki koszorút; mindegyikük kijelölt feladattal, a jellemükhöz illesztett szerepkörrel. Azt azért tudni kell: ők messze nem az Elnök bizalmi emberei, a bizalom körébe talán csak néhányan tartoznak, a politikusok közül Szijjártó és Rogán, az üzletemberek közül Garancsi, Vajna, vagy Mészáros Lőrinc; feltehetően ők is szigorú elszámolással tartoznak a Főnöknek. Innen is ki lehet persze hullani, mutatja ezt Spéder, vagy Simicska példája, amiből az a következtetés is levonható, hogy Orbán egyáltalán nem tart attól, hogy bizalmas információk kerülhetnek ki róla.

A Fidesz birodalom oldalhajója, most már évtizede, a kereszténydemokrata Néppárt. Egy olyan párt, amelynek van ugyan frakciója, van ugyan elnöke, de a működéséről, sőt megkockáztatom, a létezéséről semmit nem tudunk. Az bizonyosnak látszik, hogy az egyházi vezetők számára fontos: létezzen Magyarországon egy nem vallási alapon működő, de a keresztény hit letéteményeseként számon tartott párt, a többivel már nem törődnek. Nem különösebben akarnak beleszólni az orbáni politika vitelébe, még akkor sem, ha ezzel pont szembemennek a pápával. A püspöki kar döntő többsége nem pusztán elfogadja, maga is hirdetője a gyűlölet-kampánynak. A KDNP-ben jó partnerre talált Orbán: a párt nem is akar több lenni, mint ami: néhány embernek meleg otthont, állást, kóvedet biztosító parlamenti helyet. Semjén Zsolt, akik elnöki posztja mellé még a miniszterelnök helyettesi pozíciót is begyűjthette, azon kívül, hogy bólogató kiskutyaként szolgálja ki a miniszterelnököt, és azon kívül, hogy időnként elképesztő butaságokat hord össze, nem sok vizet zavar. Nincs olyan közvélemény-kutató cég, amely mérné a KDNP népszerűségét és nincs olyan sem, amely Semjén Zsolt helyezéséről szólna. Tulajdonképpen a frakciótagokat is kijelölik, azt persze nem tudom, hogy kinek van nagyobb szerencséje, annak-e aki a Fideszben maradhat, vagy annak, akit átutalnak a KDNP körébe.

De ez a koalíció, mint minden a Fidesznél: a látszatok világa. És a látszat 2017-ben sem tört meg: Orbán uralja és egyben tartja a pártjait. És dönt, mindig dönt.

Folytatjuk. Következik: Az országgyűlés.

A sorozat első része: A lázadás éve – Soros ellen

Magyarország, 2017 (1.) – A lázadás éve – Soros ellen

Lendvai Péter

-

2017-12-29

0

Magyarország, 2017 (1.) – A lázadás éve – Soros ellen

A lázadás éveként írta le 2017-es jóslatában az idei évet Orbán Viktor, amivel persze jó ideig tematizálta a közbeszédet; vajon mit ért a miniszterelnök a lázadás évén? Vajon mi fog történni, és hol? Itthon, vagy külföldön? Hogy a Trump-győzelmet jövendöli-e Franciaországra, Németországra, Hollandiára – egyáltalán a szélsőjobb előretörését véli ebbe a kategóriába sorolhatónak, vagy valami másra gondol? Orbán eme teóriáját azóta sem fejtette ki, legfeljebb alattvalói szajkózták egyszer-kétszer, kvázi önálló gondolatként előadva, de valójában a főnökük zsenialitását erősítendő. Mindegy is, hiszen tudjuk: nem történt lázadás Európában, de Magyarországon sem. Legfeljebb maga a magyar miniszterelnök akarta volna aláásni az Európai Unió fundamentumát, mégpedig a V4-eken keresztül, de nem járt sikerrel. Azt persze ismételten be tudta bizonyítani, hogy ez a szövetség nem elég erős az olyan tagokkal szemben, amelyek nemzeti köntösbe bújva próbálják ellehetetleníteni a közösséget.

De maradjunk egyelőre itthon, lássuk mi is jellemezte 2017 Magyarországát? Először és mindenek előtt a Fidesz, vagy inkább Orbán Viktor dominanciája. Két úgynevezett nemzeti konzultációt is keresztülvert a lakosságon, mindkettő célja és fő témája a menekült-ügy és Soros György volt. A kormányfő és kommunikációs csapata úgy számolt, hogy van még bőven tartalék a migráns témában; súlyosan tévednek azok – többek között e sorok írója is –, akik azt hitték, hogy ebben már nincs tartalék. Nincs, mert hazánkban nincsenek migránsok, számukra nem úti cél Magyarország, ezért aztán rajtuk keresztül nem lehet tovább gerjeszteni a félelmet, és nincs azért sem tartalék, mert elfogytak az ötletek is, ugyanazokat ismételgetik szóban, írásban, plakát- és újsághirdetésben egyaránt. Kár volt alábecsülni az Orbán-féle méregkonyhát; sikerült olyan keveréket kotyvasztani, amely minden eddiginél erősebben fejtette ki hatását. A számításukat híven tükrözik a statisztikai adatok; a lakosság fele már fél a bevándorlóktól, többen közülük agresszívvá lesznek velük szemben – gumiszurkálás –, vagy éppen rendőrt hívnak rájuk, még akkor is, ha nem azok.

A gyűlöletkampány középpontjába Soros Györgyöt állították, úgy is mint a világ megrontóját, úgy is mint számos ország tönkretevőjét, és úgy is, mint spekulánst, aki nem pusztán a pénzünkre hajt, de a nemzeti létünket is fel akarja számolni. Sorossal kapcsolatban is akadtak kétkedők, az ellene indított támadást könnyű visszaverni, hiszen a fideszesek egy részét is pénzzel, ösztöndíjjal, lehetőséggel támogatta, segítette, így magát Orbán Viktort is, ám megint csak tévedtek, akik ez hitték. Orbánékról simán lepergett minden ilyen megjegyzés, állítás, csak haladtak tovább azon az úton, amelyet a gyűlölet-mester kijelölt számukra.

És ezen az úton fontos állomásnak bizonyult a két nemzeti konzultáció. (Mindig nehezemre esik leírni ezt a kifejezést, mert – muszáj vagyok megismételni korábbi önmagamat -, nem tartom sem nemzetinek, sem konzultációnak.) A manipulatív kérdések, amelyek eleve tartalmazták a kormány által elvárt válaszokat, kiválóan alkalmasak arra, hogy becsapják, kábítsák az embereket; olyan eredményekre, számokra hivatkoznak, amelyeket lényegében senki nem ellenőriz, de voltaképpen nincs is mit ellenőrizni rajtuk. Miután az kutatásokkal is hitelesített, hogy sikerült a magyarral megutáltatni az idegent, szinte érdektelenné vált, hogy mik is szerepelnek a visszaküldött íveken, illetve az a több mint kétmilliónak, illetve az első esetében közel kétmilliónak beállított válasz ténylegesen annyi-e, vagy ez is csak csalás, manipuláció. Nincs jelentősége, mert a számok és az egész procedúra is csak kommunikációs célokat szolgál, illetve még egyet: elterelje a figyelmet a kormányzásról.

Az ellenzék a „nemzeti konzultáció” kérdésben is lényegében kapitulált, egyszerűen nem tudott vele mit kezdeni. De ne legyünk igazságtalanok: milyen eséllyel léphetett volna fel a közel húszmilliárdos invázióval szemben? A kormány az egész országot beborító kampányát egyszerűen nem lehetett felülírni, kiváltképp akkor nem, ha nem volt, és nincs is megfelelő ötlet az ellensúlyozásra. Soros György, megelégelve a folyamatos támadásokat, az év vége felé megpróbálkozott a nemzeti konzultáció hazug mivoltát leleplezni, de addigra már olyan méregmennyiség kerül a társadalom szervezetébe, hogy az ellenanyag nem bizonyulhatott hatásosnak. Amiből az is következik, hogy maga Soros György is későn ébredt, vagy másként fogalmazva: alábecsülte a kampány roncsoló hatását. A kormányzat a bizonyító erejű ellentényeket is képes volt megfordítani, és úgy interpretálni, mintha Soros minden egyes szava őket igazolná. Ma ott tartunk, hogy a kormányzat ismét szintet lép: megindította a civilek mellett a sajtó és a sajtó munkatársai elleni hadjáratát. (Hogy ebben a műfajban mire képes, azt jól példázza Havas Henrik esete; ha nem ír Vona Gáborról, a Jobbik elnökét pozitív színben feltüntető könyvet, Baukó Éva nagymamája még most is csendben lenne…)

Elmondhatjuk tehát: 2017 nem a lázadás éve volt Magyarországon sem, hanem a Fidesz diadalmenetét hozta. Nyugodtan folytathatta háborúját az Európai Unió ellen, nyugodtan beszélhetett ellenzék-leváltó hangulatról, és nyugodtan szövögethette tovább a baráti szálakat Oroszország, Törökország, vagy éppen Kína vezetőivel.

Folyatjuk. A következő részben a Fidesz belső világáról, valamit a KDNP-ről olvashatnak

MSZP: továbbtolt kongresszus – Karácsony, Gyurcsány, Botka és egyéb szereplők

Lendvai Péter

-

2017-12-23

0

MSZP: továbbtolt kongresszus – Karácsony, Gyurcsány, Botka és egyéb szereplők

Ha értenék a matematika nyelvén, akkor sem biztos, hogy le tudnám írni a Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció közt zajló játszmáját. Így, hogy nem is értek hozzá, meg sem kísérlem, legfeljebb azt a butaságot tárom az olvasó elé: mindkét szereplő igyekszik megoldhatatlan feladat elé állítani a másikat, miközben mi, kívülállók oly egyszerűnek látjuk a képletet.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke, Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Más szavakkal, más képekkel felrajzolva: nem egy ördöglakat, nem egy bonyolult logikai rendszer. Illetve lehet, hogy az, de az ördöglakatnak is tudják a megoldását, már az 1200-as évek óta, és a britek is több mint négyszáz éve nyírják a gyepet. Vagyis a demokratikus rendszerek általában képesek a vitákat feloldani, bár tudjuk, hogy a legnehezebb azzal egyetértenünk, akivel egyébként látszólag mindenben egyetértünk.

A két párt között – amely, hogy az előző mondatomra visszautaljak, valaha egy csapat volt –

a konfliktusok szinte az egész esztendőt behálózták, különböző előjelekkel.

Az esztendő elején, az akkor felbukkanó Botka – még beszélünk róla – fektetett le egy fekvőrendőrt a gyors megállapodás elé, most viszont Gyurcsány épített az útra egy hasonló műtárgyat. Botka Gyurcsányt akarta kizárni az építményből, amit a DK elnöke egyrészt értetlenül fogadott, ugyanakkor jezsuita szerénységgel ajánlotta fel magát partnereinek, mondván: neki aztán tényleg nincsenek feltételei, ő az egyetlen, aki a teljesen nyitott kapu elvét vallva, egész áprilisig, mondhatni a választás előtt napig várja a többiek érkezését, ajánlatát, befogadó nyilatkozatát, ismétlem: feltétel nélkül. Talán ennek az attitűdnek is köszönhető, hogy Botka végül maga bukott fel az általa épített fekvőrendőrön, s volt kénytelen levonulni az útról, vagy – fogalmazzunk finomabban -: ő maga döntött úgy, hogy kiszáll a versenyből.

Lelépése azonban nem gyorsította fel a folyamatokat, s bár most néhány nappal karácsony előtt létrejött egyfajta megállapodás, de még mindig nincs ünnepi hangulat. És azért nincs, mert az

a korábban ígért nyitottság mostanra eltűnt a gyurcsányi koncepcióból, sőt kifejezetten diktálni igyekszik a feltételeket.

A DK által, az MSZP elnökségének küldött hárompontos elaborátum is erről szól: mit tehetnek és mit nem a szocialisták.

Félreértés ne essék: ebben a megállapításban a Független Hírügynökség értékítélete nincs benne; igyekszünk csak a tényekre koncentrálni, még akkor is, ha tudjuk: a tényeknek is sokféle olvasata van. Ebben az említett három pontban az egyébként elfogadott, és nyilvánosság elé tárt egyéni körzet-megállapodás mellett az is szerepelt, hogy elfogadják Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét, ha és amennyiben nem indul egyéni körzetben és nem szerepel egyetlen pártlistán sem. A harmadik pont arról szólt, amit azóta is hangoztat a DK: nem kívánnak még csak beszélni sem többet a közös listáról. Az MSZP elnöksége ebből a második pontot nem fogadta el, igaz a harmadikat sem, legfeljebb tudomásul vette, de csak annak a reménynek a fenntartásával, hogy a végén azért kialakulhat olyan helyzet, amikor minden fél rábólint a közös listára.

Egyelőre azonban nem tartunk ott. Mondhatnánk mi is, Karácsony Gergelyt plagizálva: hahó emberek, négy hónap múlva választás, de jól tudjuk, hogy ezek a felszólítások semmit nem érnek,

általában mindig utólag válnak bölccsé a szereplők,

akkor tudják megfogalmazni saját maguk számára a tanulságokat, és kijelenteni: nem így kellett volna. Ez történt 2014, az ellenzék szempontjából gyászos végeredményt hozó országgyűlési választások után, s mai tudásunkkal ezt látjuk beteljesedni 2018 áprilisa után is. Más kárán tanul az okos, szól a mondás, de nem tudom, mit mond arra, aki a saját kárán sem tanul. No mindegy, ne süllyedjünk ilyen filozófiai mélységekbe, maradjunk a jelen felszínén, azaz ott, hogy most a viták Karácsony Gergely személye körül csúcsosodnak ki.

A Párbeszéd társelnöke, felismerve saját pártja korlátait, és saját maga baloldaliságából megfogalmazott küldetését, végül az MSZP-ben látta meg az esélyt, hogy kovásza lehet az összefogásnak. Ha nem is miniszterelnök-jelölti minőségében, de hasonló megfontolásból már Botka mellett is hitet tett, illetve a közös lista, mint egyetlen üdvözítő megoldás mellett.

A DK, illetve maga Gyurcsány először elutasította Karácsony személyét, úgy általában, később alkalmasnak minősítette, mégpedig azzal a megszorítással, ami az MSZP vezetésének küldött levélben is szerepel. Nem szerepelhet pártlistán. A DK-sok azt mondják: legyen következetes, legyen hű önmagához, hiszen ő nyilatkozta azt, hogy nem kíván pártlistás miniszterelnök-jelölt lenni. És most az a legfőbb baj, hogy az lett, egyenesen az MSZP listájának éléről tekint le a DK-ra. Ami persze így nem igaz, egyfelől azért mert nincs a szocialistáknak listája, ezért még hivatalos listavezetője sincs, másfelől azért, mert Karácsony cáfolja az állítást. Azt állítja – és miután az összes fellelhető forrás ezt igazolja vissza -, hogy ő pusztán arról beszélt: ha nincs áprilisban győzelem, ő akkor nem kíván élni a parlamenti mandátumával, hanem marad Zuglóban, és 2019-ben is megküzd a polgármesteri helyért.

Természetesen teljesen legitim mindkét álláspont: a DK-é is, amely azt mondja, nem akar egy másik párt miniszterelnök-jelöltje mellett korteskedni, még akkor sem, ha ez jogilag és történelmileg sem kizárt, és persze Karácsonyé is, aki viszont azt mondja, nem lebeghet két párt között, vagy fölött, értelmezhetetlen közjogi státuszban. (Noha, talán még ez is elképzelhető lenne – a szerk.) Mindenesetre Karácsony következetesen hangoztatja és hangsúlyozza: lesz közös lista, így ez a probléma is meg fog oldódni. Így válaszol arra a kérdésre is, ami a társelnökére, Szabó Tímeára vonatkozik, aki – egyes hírek szerint – a III. kerületben indulna, de nem szívesen lenne szocialista jelölt; a közös listán már nincs értelme MSZP-s jelöltről beszélni.

Itt tartanak most az MSZP-DK ördöglakat megoldásában, a – nevezzük így – „karácsonyi megállapodás” még messze nem jutott végső stádiumába. A szocialisták változatlanul nem készítenek önálló listát, mint hírlik, éppen ezért most már februárra, mondhatni az utolsó pillanatra halasztották a kongresszusukat, vagyis arra a pillanatra, amikor már mindenképpen dönteni kell a listákról, szereplőkről, indulókról. Addig

a Karácsony-Kunhalmi kettős kampányerejében bíznak;

a fiatal és szimpatikus arcok pluszpontokat, valódi népszerűség növekedést hoznak a párnak, olyan emelkedést, ami a DK-t is jobb belátásra készteti.

Nem állíthatom, hogy könnyű a helyzetük, mert bár a kampánystartjuk a visszajelzések alapján jól sikerült, de most viszont megszólalt Botka László. És visszahozta az árulókról szóló gondolatait, a szocialisták romlottságának illatát, és persze saját sértett mivoltát. Szavait, értelemszerűen, issza a sajtó; a rombolásra mindig nagyobb a fogadókészség. Hogy a szegedi polgármester miért törte meg a hosszú hallgatást, és rúgta fel a pártjával kötött egyezséget – hogy tudniillik békében hagyják egymást –, azt nem tudni, mint ahogy azt sem, a mostani nyilatkozatot követi-e újabb. Ha követi, azaz van ilyen szándéka Botkának, felületet mindig talál rá – a Független Hírügynökség sem utasítaná vissza. A politikai hatás mérlegelése ugyanis nem a sajtó dolga. Mi legalábbis nem eszerint dolgozunk.

Össztűz a Jobbikra -büntetésre tüntetés

Föld S. Péter

-

2017-12-17

0

Csak látszólag jó a hír azoknak, akik nem kedvelik a Jobbikot, hogy a Fidesz elsősorban nem a baloldali ellenzéket támadja, hanem erői nagyobb részét a Jobbik lejáratására és ellehetetlenítésére összpontosítja.

Látszólag jó a hír, de az úgynevezett demokratikus ellenzék pártjainak emiatt semmi okuk sincs az örömre. A Fidesz azért a Jobbikra lő elsősorban, mert tőlük fél, őket tartja a legveszélyesebb ellenfélnek. Az MSZP-vel, mint potenciális kihívóval már nem számolnak, s bár néha rutinból nekik is odacsapnak, túl sok energiát nem pazarolnak rájuk. A többi párt nem ér fel a Fidesz ingerküszöbéig. Néha ugyan megszokásból – főként Gyurcsány miatt – beleszállnak a DK-ba, de többnyire még ezt a kegyet sem gyakorolják.

Tetszik, nem tetszik, a Fidesz, amelyet sok mindennel lehet vádolni, de azzal nem, hogy ölbe tett kézzel, tétlenül várná a 2018-as választást, akárcsak Simicska Lajos, a Jobbikban látja azt az erőt, amelyik képes lehet megszorongatni, vagy akár le is váltani Orbán Viktor pártját.

Más kérdés, hogy a Fidesz igencsak nemtelen eszközökkel támadja Vonát és a Jobbikot. Telefonon hívogatják a ki tudja honnan és milyen alapon megszerzett telefonszámokon a nyugdíjasokat, korábban pedig rendre a Jobbikos politikusok magánéletével foglalkoztak. Most meg itt az ÁSZ büntetése”, amely akár jogos is lehet, legföljebb attól aggályos, hogy a Fideszt ugyanezért, vagy ennél súlyosabb vétségért nem büntetik.

Mondhatnánk erre, hogy egy szélsőséges, több bírói ítélet szerint nácinak is nevezhető pártnak nincs morális alapja, hogy tiltakozzon a durva lejárató módszerek ellen. Mondhatnánk ezt is, de mégsem mondjuk, mert a Fidesz, ha érdekei úgy kívánják, nemcsak Vona pártjával, hanem bárki mással szemben is képes ilyen eszközöket bevetni.

Persze, ez utóbbira is van válasz:

aki finom lélek, ráadásul még elvei is vannak, ne menjen politikusnak.

Ám ezzel azt is mondanánk, hogy politikusnak lenni nem tisztességes, nem normális embereknek való elfoglaltság. Ezt azonban senki nem gondolhatja komolyan, már csak azért sem, mert nemcsak a politikusok között vannak gazemberek. Hányszor hallottunk a rossz hírünket keltő taxisokról, a külföldi vendéget pofátlanul lehúzó vendéglősökről, az ügyfél számára előnytelen szerződést kínáló bankárokról és biztosítási ügynökökről. Lelkiismeretlen orvosokról, a rohadt gyümölcsöt az egészséges közé gond nélkül becsempésző zöldségesről.

A demokratáknak persze most fel van adva a lecke. Elfogadhatók-e a Jobbikkal szemben a Fidesznek azon módszerei, melyek ellen más körülmények között minden jogrendet féltő ember hevesen tiltakozna? E leckének volt egyik feladata a pénteki tüntetés. Azokkal lehet egyetérteni, akik szerint a Jobbikra is ugyanazok a szabályok érvényesek, mint bármely más pártra. Azaz, nekik is be kell tartaniuk a törvényeket, és, velük is szemben is csak törvényes eszközökkel szabad fellépni.

Konkrét ügyekben lehet egyetérteni a Jobbikkal, de közösen nem kell tüntetni velük.

Soros, a disznó

Föld S. Péter

-

2017-12-08

2

Most tekintsünk el attól, hogy ez a vicces fotó egy országgyűlési képviselő Facebook oldaláról való. Pócs Jánosnak hívják ezt az embert, a Fideszt képviseli a parlamentben. Ő osztotta meg ezt a képet, hozzá a vicces megjegyzéssel: Erdélyben már eggyel kevesebb a disznó. Jó étvágyat.

Tekintsünk el ettől, és minden mástól, ami az általános emberi normákkal bármiféle kapcsolatban van. Vigyázó szemünket vessük inkább a képen látható hölgyekre és urakra. Akik Jászványról rándultak át Erdélybe, ottani testvértelepülésükre. S ha már ott voltak, jól érezték magukat.

A disznóról nincs mit mondani, ő már halott. Előtte nyilván halálfélelme volt, és szenvedett is valamelyest, amikor megszúrták egy nagy késsel, de most ebbe se menjünk bele, örüljünk annak, hogy a képen látható emberek elégedettek.

És nem csupán elégedettek, de mosolyognak is a kamerába. Csíz, mondhatta nekik a fotós. Vagy, nem mondott semmit, tudták maguktól is, hogy ha vicc van, akkor nevetni kell.

Mert nyilván nincs annál viccesebb, mint amikor egy leölt állatra mulatságos szöveget írnak. Van, akinek ez tetszik.

Hogy is írta Bródy János, a Százéves pályaudvar című dalban? „Vannak idők, mikor menni kell, ha feltűnik a ház falán a jel.”

Most a leölt disznó oldalán feltűnt fel a jel.

A Liberálisok legalizálnák a füvet, de a magyar társadalomról fogalmuk sincs

FüHü

-

2017-12-08

0

A Liberálisok legalizálnák a füvet, de a magyar társadalomról fogalmuk sincs

“Vörös szem, csak rosszat láttok a sok
Kölökben, akik füstöt okádnak, ti
Börtönbe zárnátok hörögve
Pedig nem gyilkolok nem is török be”
(Deego)

December hatodikán került megrendezésre a „Kannabisz legalizáció őszintén, tabuk nélkül” című beszélgetés-sorozat budapesti eseménye, Fodor Gábor Liberálisainak alapítványa, A Liberális Magyarországért Alapítvány (ALMA) szervezésében a Gödör Klubban. A Legalizálj! kampányt támogató rendezvényen Sermer Ádámon, a törpepárt elnökhelyettesén kívül a téma számos hazai szakértője is felszólalt, viszont az ezerszer hallott megállapítások elismétlése mellett csupán a legalizáció legalapvetőbb előfeltételéről nem esett szó.

Fodorék pártja a szakmával együttműködésben szeretne kampányolni a kannabisz legalizálásáért, amely Sermer szerint jelenleg fontos társadalmi kérdés. Sárosi Péter, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) volt munkatársa, a Jogriporter Alapítvány igazgatója szerint a téma különösen fontos most, ugyanis az elmúlt években romlott a hazai közhangulat a kannabisz szabályozásával kapcsolatban. Ezt megerősítette Felvinczi Katalin, a Magyar Addiktológiai Társaság főtitkára is, hiszen egy saját kutatásuk eredménye pontosan ezt igazolta.

A közhangulat változásán túl viszont sajnos semmi újdonsággal nem szolgált az ALMA rendezvénye, az elmúlt tíz évben kismilliószor puffogtatott megállapításokkal ellenben igen.

Sárosi szerint például a kannabisz orvosi felhasználásának legalizálása hamarabb fog itthon megtörténni, mint a rekreációs célúé – ahogyan ez gyakorlatilag a világ összes olyan országában történt, ahol eljutottak a legalizációig. Hozzátette továbbá, hogy fel kéne itthon ismerni a téma üzleti oldalát is, amely egy teljesen legitim felvetés lenne, ha lenne szélesebb körű társadalmi támogatottsága a témának.

Addig viszont legfeljebb matekozhatunk, hogy egy “Nemzeti Kannabiszbolt” indítása esetén nem is kerülne sokkal többe a marihuána grammja a feketepiaci átlagárnál (amely hosszú évek óta stabilan két és félezer forint), így a kutya se vásárolna többet az utcán, gyakorlatilag fel lehetne számolni az illegális kábítószer-kereskedelem egy jelentős ágát. Ábrándozhatunk arról, hogy ennek következtében az egyébként is jól teljesítő magyar turizmus még jobban pörögne, a már-már népbetegségnek számító alkoholizmus mértéke is várhatóan csökkenne – a magyar társadalom támogatása nélkül viszont mindez csak ábránd marad.

Ugyanez vonatkozik Szemelyácz János addiktológus megállapítására is, aki szerint a gyógyszergyártókat meg kéne győzni, hogy hozzanak be a magyar piacra kannabiszalapú gyógyszereket. Ez elvileg nem is lenne olyan nehéz, ugyanis külföldről már most is legálisan rendelhetőek olyan készítmények, amelyek a kannabisznövényben található rengeteg hatóanyag közül kizárólag a CBD-t (kannabidiol) tartalmazzák, amelynek semmiféle pszichoaktív hatása nincsen. Így persze a hatása is gyengébb, mint a pszichoaktív komponenseket tartalmazó társaié, viszont egyáltalán nem elhanyagolható. A probléma ott kezdődik, hogy mivel nincs rá TB-támogatás – sőt, nem is minősül gyógyszernek, csupán étrendkiegészítőnek –, a CBD-olaj sokak számára megfizethetetlen. A képlet tehát egyszerű: a gyógyszercégek bevonzásához kéne fizetőképes felvevőpiac, amelyhez TB-támogatás szükséges, amelyhez módosítani kéne a szabályzásokat, amelyhez ugyancsak társadalmi támogatottság szükséges.

Világos tehát, hogy bármiféle, a liberalizáció, dekriminalizáció vagy legalizáció irányába mutató lépésnek szükséges előfeltétele a sokat ismételgetett, széleskörű társadalmi támogatottság megléte. És pontosan ez az, ami nincs, és nem is lesz Magyarországon – legalábbis addig, amíg gerontokráciában élünk és ráadásul a sajtó egy jelentős része szándékosan homályban tartja az idősebb korosztályt.

A kommunizmus alatt keményen démonizálva voltak a (jogi értelemben vett) kábítószerek, spanglit legfeljebb az látott, akinek volt olyan ismerőse, aki eljutott külföldre és volt elég bátor, hogy ilyesmit hazahozzon. A rendszerváltás óta persze már itthon is hozzá lehet jutni mindenféle kábítószerekhez, viszont megítélésük a semmiféle személyes tapasztalattal nem rendelkező közvélemény szemében egyforma. Az idősebb generáció nagy része ebben a tekintetben is megragadt az államszocializmusban: fogalmuk sincs, hogy különböző hatású és veszélyességű kábítószerek léteznek (ahogy arról sem, hogy bizony az alkohol, a nikotin és a koffein is kábítószer, csak éppen kulturális beágyazottságuk miatt elfogadottak), sokuk szerint néhány füves cigitől már függő lesz az ember és majd lopni, rabolni lesz kénytelen, hogy megszerezze a “napi adagját”.

Az idősebb generációt sajnos önhibájukon kívül totálisan félretájékoztatták, a témával kapcsolatban pedig olyan zűrzavar van a fejekben, hogy nagyobb káoszt talán három A4-es ív LSD elfogyasztásával sem lehetne okozni. A könnyűdrogok, mint például a marihuána, és a keménydrogok, mint például a heroin, egy kalap alá vételéhez pedig szíves örömest asszisztálnak a különböző csatornák híradói is, amikor nem nevezik meg, hogy mégis milyen kábítószert találtak Röszkénél vagy akármelyik határátkelőnél. A kábítószer az kábítószer, nemde?

Lószart, mama! Tessék beleslukkolni egy spangliba, aztán pedig szúrni egy kis kristályt, máris máshogyan fog vélekedni. Persze nem szükséges (és nem is ajánlott) ilyen drasztikusan, empirikus úton utánajárni a dolgoknak, viszont ahogy a politika terén sem szabad mindent elhinni csak azért, mert “a tévében mondták”, ugyanúgy a kábítószerek kapcsán sem szabad mindenre feltétel nélkül bólogatni.

A (sokszor szándékos) félreinformálás mára olyan károkat okozott a kábítószerek megítélésében, hogy gyakorlatilag lehetetlen érdemi diskurzust folytatni a témában. Ha valaki akárcsak a fű dekriminalizációjáról beszél is, rögtön felmerül a kérés, hogy hoppá, hoppá, honnan is ért hozzá ennyire? Csak nem egy lecsúszott drogos, bűnöző szemétláda, aki most itt akarja osztani az észt nekünk, tisztességes állampolgároknak? És a párbeszéd véget is ért, még mielőtt elkezdődött volna.

A marihuána hatásait egyébként az elterjedésével párhuzamosan egyre komolyabban kutatják. Gyógyászati haszna már bizonyított, fizikai függőséget nem okoz, a legújabb fejlemények szerint pedig egyetlen hosszútávú mellékhatása az, hogy olyan elváltozásokat eredményez az agyban, amelynek következtében a használó kevésbé fog fókuszálni hosszabb távú céljaira, inkább a rövidtávot részesíti majd előnyben. Hangsúlyoznám, hogy hosszútávú mellékhatásról beszélünk, amely hat-nyolc év rendszeres, napi szintű használat után alakulhat ki. Bűnöző pedig sem rövid-, sem hosszútávon nem lesz tőle az ember, ebbe a státuszba a szer kriminalizálása kényszeríti bele a fogyasztót.

Az ALMA rendezvényén Felvinczi Katalin ugyan kerek perec kijelentette, hogy “Magyarországon jelenleg is liberalizált a drogpiac, mindenki ahhoz jut hozzá, amihez szeretne”, a valóságban viszont ez egyáltalán nem igaz. A jórészt ártalmatlan marihuánát egyre nehezebb beszerezni az országban, ha pedig sikerül, akkor is sokszor kétes alakokkal kénytelen üzletelni a fogyasztó sötét kapualjakban, így nemcsak a törvény szemében lesz bűnöző, hanem gyakran annak is érzi magát. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a rendőrségnek az autólopások felgöngyölítése és a keménydrogok üldözése helyett politikai okokból parancsba szokás adni néha egy-egy razziát, amelynek keretein belül ártatlan fiatalokat vagy éppen súlyos betegeket kénytelenek a szintén nem túl lelkes rendőrök kötelességből berángatni az őrsre.

Mit tehetünk tehát az előrelépés érdekében? Elsősorban tájékoztathatunk, amely legfőképp a sajtó munkatársainak feladata, ugyanis ők sokkal több embert érnek el, mint a különböző szervezetek. Másrészt pedig várnunk kell. Sajnos az idősebb generáció önhibáján kívül magáévá tette a téves információkat, olyan beidegződések alakultak ki náluk, amelyeket ma már nem sok sikerrel lehetne orvosolni. A legtöbb, amit most tehetünk, hogy kutatunk, tájékoztatunk és vitázunk annak érekében, hogy a következő generáció már ne gondolja bűnözőnek azt, aki rágyújt egy füves cigire.

Amíg viszont a mostani negyven-ötven feletti generáció a legaktívabban és legfegyelmezettebben szavazó része a magyar társadalomnak, addig a marihuána legalizációja csak pár tízezer ember nedves álma, illetve Fodor Gábor utolsó elkeseredett próbálkozása marad, hogy népszavazási kezdeményezésekkel próbálja közéleti lélegeztetőgépen tartani magát politikusként.

Varsányi Bence
(A véleménycikk a korábban megjelent eseménybeszámoló segítségével készült)

Orbán bocsánatkérés helyett megköszönte a budapestieknek

FüHü

-

2017-11-30

0

Orbán bocsánatkérés helyett megköszönte a budapestieknek

Orbán Viktor megköszönte a budapestiek türelmét és megértését a kínai miniszterelnök látogatásával kapcsolatos brutális közlekedési káosz miatt. Pedig, nem köszönni kellett volna, hanem bocsánatot kérni. Szó sem volt ugyanis türelemről, megértésről pedig még annyira sem.

Bocsánatot kellett volna kérni a budapestiektől, vagy, ami még ennél is kézenfekvőbb, létre sem hozni ekkora felfordulást. Már csak azért sem, merthogy máig nem tudjuk, hogy mennyi volt indokolt a „kényszerintézkedésekből”, és mi volt az, ahol – Balog miniszter örökérvényű megfogalmazásával – túltolták a biciklit.

Mindenki tudja, hogy a világ vezetői politikusai kiemelt védelmet élveznek, és ez ebben az önmagából kifordult világban érthető is.

Ám ami az elmúlt három napban Budapesten történt, az érthetetlen.

Biztosan meg lehet ezt is magyarázni, bár eddig az illetékesek nem sokat bajlódtak magyarázatok megfogalmazásával.

Pedig, legalább utólag, a tanulságok levonása okán, jó lenne tudni, hogy hányan nem értek be időre a munkahelyükre, csak azért, mert Orbán Viktor a kínai miniszterelnököt fogadta. Hányan nem értek be időre az iskolába, üzleti tárgyalásra, hány gyerek várta sírva késve érkező szüleit az óvodában.

Megszólalt a rádióban egy nő, akit a saját lakásába nem engedtek be. Hiába mutatta a rendőröknek a lakcímkártyáját, csak akkor mehetett haza, amikor erre a rendőrök utasítást kaptak

A kínai miniszterelnök kétségkívül a világ egyik legfontosabb országának a vezetője. Ám jó lenne tudni, hogy ennek a mostani, minden eddiginél – Putyin látogatásait beleértve – nagyobb közlekedési káosznak és felfordulásnak volt-e racionálisan megmagyarázható alapja.

Térdre borul újra a baloldal?

Lendvai Péter

-

2017-11-29

0

Valóban meglepő, ha néhány nap úgy telik el a baloldali politikai életben, hogy ne kerülne nyilvánosságra olyan hír, amit cáfolni kell, ami árt a pártjainak, leginkább persze az MSZP-nek. Ritkán fordul elő ilyen csoda, bár – legyünk igazságosak – nem mindig ők tehetnek róla, hogy hírbe keverednek. De azt is hozzátehetjük: a lefelé tartó spirál szükségszerű velejárójának tekinthetjük, hogy minden balul sül el.

Két napja ugye az volt az atv.hu értesülése, hogy megállapodott- újra – a Demokratikus Koalíció és az MSZP, mégpedig abban, hogy a koordinált indulást választják, és azon belül 55 százaléka a helyeknek a szocialistáké, 45 pedig a DK-é. Az információt sietve cáfolták az érintettek, „nem releváns”, fogalmazott Kunhalmi Ágnes a szocialisták budapesti elnöke, de a Független Hírügynökség más, informális csatornákon is azt az üzenetet kapta, hogy nagyon nem történt megállapodás. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy az atv.hu tudósítója mellényúlt, vagy félrehallott volna valamit; feltehetően autentikus forrásból tájékoztatták. A bizalmi helyzetre jellemző, hogy – fülbe súgva persze – mindkét párt a másikat gyanúsítja, okolja a közvélemény félrevezetéséért, miközben mindkettő tudja: a hír igaz, persze nem teljesen úgy, ahogy az napvilágra került.

Az alap – a baloldalon mondhatják: sajnos – biztosan nem igaz: nincs megállapodás. Ez a mostani is csak olyan, mint az összes eddigi: a tárgyalások eljutottak ugyan egy pontig, de nem a végső aláírásig. Ami azt jelenti, hogy – feltehetően – az 55-45-ös arány az asztalra került, sőt egyes források szerint szinte a pecsét is ráüttetett, de aztán az utolsó pillanatban megint – ne mondjuk azt, hogy felborult – elodázódott az utolsó szó kimondása. Vannak, akik úgy tudják, hogy ezúttal a szocialisták miatt, akik hirtelen újra elővették a közös lista, közös miniszterelnök ötletét, mások szerint azért, mert a DK olyan körzeteket is el akarna kérni, amelyekre mindenképpen igényt tartanak a szocialisták. Így is engedett az MSZP az újpesti körzet esetében, meg is lett a következménye: Horváth Imre, az elajándékozott hely miatt kilépett a pártból. Szanyi Tibor fogalmazott úgy egy televíziós beszélgetésben: az eredeti állásfoglalás szerint az MSZP ragaszkodott volna a 2014-ben egyénileg győztesek újraindításához, rajtuk kívül a szoros vereséget szenvedők képezték volna a második, de még mindig preferált kört, a harmadik körbe helyezték azokat, akik jól szerepeltek, de nem tudtak nyerni, és csak azokról mondtak volna le vita nélkül, akik simán elbukták a választásokat.

Igen ám, de időközben mélyrepülésbe kezdett az MSZP, egyesek szerint a Botka-féle időszak alatt kétszázezer szavazó pártol el tőle, a folyamat azonban Botka távozásával sem állt le, egyes mérések szerint már négyszázezres szám áll a veszteség oldalon. Ez a tény – mármint a kétségbevonhatatlan népszerűségvesztés – új pozícióba helyezte Gyurcsányékat, a tárgyalási alap végképp megfordult, s nem pusztán azért, mert szép fokozatosan majdnem kiegyenlítődtek az erőviszonyok – melyik kutató intézet, hogy méri -, hanem mert a szocialisták folyamatosan gyengülő státusza egyben kiiktatta azt a lehetőséget is, hogy a tárgyalásoknál erőt mutassanak. Ugyancsak Kunhalmi fogalmazott úgy: addig kell hátrálniuk, amíg az nem jelent teljes önfeladást. Ők változatlanul – de egyelőre csak egyedül –a közös lista, közös miniszterelnök koncepcióját hangoztatják, bízva abban, hogy az utolsó pillanatban mindenki belátja, csak így lehet esély az Orbán-kormány leváltására. Erre különben, látva a megállapodás-képtelenséget, már nem sokan fogadnának, a minimális esélyt az nyújtja, hogy a közvélemény-kutatók – megint csak: már amelyik -, felmérése szerint ma többen vannak, akik kormányváltást akarnak, mint akik nem. Igaz ebbe a számba belekalkulálandó a Jobbik tábora is, viszont – mondják az optimisták – a választók, egyéniben, persze, arra fognak szavazni, akit esélyesebbnek vélnek. Kétségtelen, az időközi választások adnak erre alapot, de egy körzet, egy kampánnyal egészen más, mint egyszerre 106 helyre koncentrálni.

Harmadszor is Kunhalmira hivatkozva: a budapesti szocialista vezető nagyon keményen és határozottan képviseli a teljes együttműködést, úgy véli – és ennek hangot adott több műsorban is -, hogy a külön-külön folytatott verseny mindenkit le fog húzni, összességében csak a mélységet, a megszűnést, vagy a parlamenti biodíszlet szerepét kínálja majd. Lehet ebben igazság, a kérdés azonban az, hogy az a vesszőfutás, amit az MSZP eleddig produkált miként hat az emberekre és miként a pártokra. Hisz-e bárki is a szocialistáknak, vagy úgy látják, hogy a lefelé tartó spirálon nincs megállás, és ha nincs akkor jobb leválni róluk, különben magukkal rántanak másokat is.

De kik a mások? Az Együtt-Párbeszéd párosnak, bár mást mutatnak, mégis elemi érdeke lenne, az erős összetartozás, ellenkező esetben nehéz pozitív jövőt jósolni nekik, ma ugyanis még igen-igen magasnak látszik számukra a parlamenti küszöb, mint ahogy a Momentumnak is. Hallani e pártok tagjaitól egy-egy kósza üzenetet az egyéni választókerületeket illetően, de határozott állásfoglalást nem. Az LMP-t, úgy tűnik most, némiképp megrészegítette az a néhány adat, amely – az eddigi életükben először – magabiztos parlamenti jelenlétet ígér, de vajon pusztán a jelenléttel mennyivel jutnak közelebb a minden nap megfogalmazott célhoz, a kormány leváltásához. Ha ezt a Jobbikkal látják megvalósíthatónak – amit ugye tulajdonképpen nem utasítottak el -, akkor viszont meglehetősen sok szavazót fogna k veszíteni, mert ugyan lebegtethetik ennek a koalíciónak a lehetséges voltát, de a rafinált mondatok mögé oda fognak látni a választók.

Ott tartunk tehát, ha végigtekintünk a politikai palettán, hogy nem kínálkozik más út, mint az együttműködés kialakítása. Ez azonban még soha nem volt ennyire messze, mint most, és minél jobban távolodnak egymástól az elképzelések, annál valószínűbb, hogy a végén külön-külön indul mindenki és lényegében, ha lesz is néhány parlamenti párt – DK 8-10, MSZP hat-nyolc, LMP 5-7 százalék -, valójában atomjaira hullik a baloldal. Négy hónappal állunk a tavaszi választások előtt, és az ellenzék, a rossz, valójában csak kommunikációból álló négyéves kormányzás ellenére lejjebb csúszott, mint 2014-ben volt. Azt mondják, mondták, nem ismételhető meg a 2014-es választásokat megelőző térdre borulás; hát nem is ismételték meg – rosszabbá vált a helyzet. Most karácsonyra ígérik a koordinált jelöltállítás lezárását – engedjenek meg egy kicsi kétkedést -, és utána szeretnének ráfordulni a közös lista kivívására. Legalább is a szocialisták. Akiknek még túl kell esniük december 9-én, egy kongresszuson, ahol egyelőre nem lehet tudni mit is mondhatnak a küldötteknek. Se miniszterelnök-jelölt, se közös lista, de még az egyéni választókerületi megállapodás sem. Illetve, ha ez utóbbit egyszer tényleg készre jelentik, vajon milyen vérveszteségeken át jutnak el odáig. És a legrosszabb az, hogy emiatt senki mást nem hibáztathatnak, csak saját magukat.

Hazugságok éjjel és nappal – avagy senki nem konzultál senkivel

Lendvai Péter

-

2017-11-28

0

Hazugságok éjjel és nappal – avagy senki nem konzultál senkivel

Magyarország politikai értelemben belép az egyre nehezebben élhető és értelmileg, valamit logikailag is követhetetlen országok közé. A Fidesz igyekszik maximálisan csúcsra járatni a nemzeti konzultációnak nevezett valamit; mindent és mindenkit, aki elfogadhatatlannak, hazugnak nevezi ezt a milliárdokba kerülő akciót, azonnal Soros-bérencnek, az amerikai-magyar milliárdos által el, vagy kitartott személynek nevez.

(Tegyünk egy zárójeles kitérőt: a kormánypárt folyamatos jelentéseket ad arról, hogy hányan küldték már vissza a konzultációs kérdéseket, állításuk szerint az elmúlt héten valósággal megrohamozták az emberek a postákat, számítógépeket, ám ezeket a válaszokat – anélkül, hogy ellenőrizték volna – eleve úgy tekintik, mintha mindenki Orbánékkal értene egyet. Feltételezhetjük persze, hogy az aktivizálódott polgárok zöme úgy válaszolt, ahogy a Fidesz-kormány szeretné, de azért adjunk már egy esélyt azoknak is, akik elutasítóan feleltek…)

Legutóbb Hadházy Ákos jutott arra a sorsra, akinek – Szél Bernadettel együtt – az volt a bűne, hogy betekintést akart nyerni az állítólagosan visszaküldött, és a kormány álláspontját visszaigazoló kérdőívre. Hadházy, az LMP társelnöke arra a megállapításra jutott, hogy az akció feltehetően kamu, mivel eleve olyan helyzetbe szorították őket, hogy ne kaphassanak valós képet a kérdőívek mennyiségéről, sorsáról, a tartalmáról pedig végképp nem. A két politikus olyan terminusokat kapott a különböző helyeken iktatott, tárolt, vezetett stb., iratok ellenőrzésére, amelyek valóságos futóversennyé formálták ellenőrző körútjukat, és a minek a végén csak azt állapíthatták meg, hogy hülyét akar belőlük csinálni a hatalom.

Mint ahogy mindannyiunkból. Hadházyék körútja mindenesetre új lendületet adott az ellenzéki pártoknak, no meg persze az az ismét eljátszott vicces jelent, amelyet a Fidesz és a kormány adott elő: a Fidesz kér, a kormány meg némi gondolkodás után teljesít. (Emlékezzünk, így volt az az induláskor is; az őszi parlamenti szezonnyitó előtti frakcióülésen született az ötlet – már, ha elhisszük -, hogy a kormánypárt parlamenti csoportja felkérte a kabinetet: indítson nemzeti konzultációt a Soros-terv ügyében. Arról sajnos nincs információnk, mennyit kellett gondolkodnia a kormánynak a válaszon.) Az ellenzékiek – ki tudja miért csak most – valóban frontális támadást indítottak; a liberálisok a hosszabbítás helyett az akció azonnali leállítását követelték, de a többiek is rendre közleményekben, sajtótájékoztatókon, interjúkban szólították fel a kormányt a hazug kampány megszüntetésére. Nyilván erős munícióval szolgált Soros Györgynek a személyes megszólalása, illetve az a szöveg, amely pontról-pontra cáfolta a konzultációban szereplő állításokat.

Ha nem Magyarországon lennénk, azt hihetnénk, hogy egy ilyen egyértelmű és nyilvánvaló cáfolat után a kormány megkeresi azt az utat, ahol arcvesztés nélkül kihátrálhat az egész ügyből. De ez Magyarország. A Fidesz még erősebb támadásba lendült, a legképtelenebb állításokat küldve a nyilvánosság felé. Hidvéghi Balázs szóvivő szerint az ellenzék összehangolt támadást indított, miközben persze rekordszámú válasz érkezett, a konzultáció ellen, mindenkit maga Soros György irányít, vezényel, s ezzel egyszersmind azt is bizonyítják, hogy rájuk nem lehet számítani az ország védelmére. Ha mindehhez hozzátesszük Földi László hajdanvolt titkosszolgálati vezető Pesti Srácoknak adott szavait, miszerint garantáltan háború lesz Európában, valamint, hogy a titkosszolgálatoknak be kell épülniük a civilszervezetekbe, mert azok már-már hazaárulók, képet kaphatunk arról, mi várható a politikai küzdőtéren jövő áprilisig. Azt ugye egy percre sem rejtette véka alá a Fidesz, hogy a választási kampányának meghatározó eleme lesz a menekült-ügy, amelyet immár több fronton is napirenden tart. Hétfőn parlamenti állásfoglalást is előkészíttetett a nem létező kötelező kvóták ellen, és nem lennék meglepve, ha a Hidvéghi-féle formula, azaz az ország védelmére képtelen ellenzék frazeológiája kiegészülne a Földi-fél gondolattal, és mindenki hazaárulóvá válna, aki tagadja a Soros-terv létét.

Onnan indultunk, hogy Magyarország az egyre nehezebben élhető, érthető és logikailag követhető országgá változott. Pedig, ami eddig volt csak lágy zene, ahhoz képest, ami vár ránk, egészen áprilisig. Csak erős idegzetűeknek ajánljuk, hogy értelmezni próbálják a történéseket, már csak azért is, mert eleve értelmezhetetlen. Hazugságok, vádaskodások – ez a mai világunk. És javulás nem várható.

Vélemény

a konfliktusok szinte az egész esztendőt behálózták, különböző előjelekkel.

a korábban ígért nyitottság mostanra eltűnt a gyurcsányi koncepcióból, sőt kifejezetten diktálni igyekszik a feltételeket.

általában mindig utólag válnak bölccsé a szereplők,

a Karácsony-Kunhalmi kettős kampányerejében bíznak;

Csak látszólag jó a hír azoknak, akik nem kedvelik a Jobbikot, hogy a Fidesz elsősorban nem a baloldali ellenzéket támadja, hanem erői nagyobb részét a Jobbik lejáratására és ellehetetlenítésére összpontosítja.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA