Itthon

Tordai Bencét, a Párbeszéd tehetséges és bátor képviselőjét, a párt néhány hónapja megválasztott társelnökét és átmeneti frakcióvezetőjét, tehát ez idő szerint a Párbeszéd első számú arcát láthattuk-hallhattuk ma reggel az ATV-ben.

Hősiesen küzdött az úgynevezett házépítkezési ügyével a beszélgetést indító Pindroch Tamás fideszes újságíró támadásával szemben, ahogy kell, jólesett. A beszélgetés vége már kevésbé. A műsorvezető arról a tegnap nyilvánosságra került tranzakcióról kérdezte a véleményét, mely szerint a 4IG nevű Fidesz-közeli informatikai „magáncég” és az állam megvásárolja a Vodafone magyarországi vállalatát. Tordai így válaszolt:

„Szerintem minden józan ember azt gondolja, hogy egy ilyen válságos helyzetben a kormánynak nem arra kéne százmilliárdokat fordítania, hogy egy olyan tulajdont szerezzen, amely semmilyen döntésre nem jogosítja fel. 49 százalékos tulajdonrészt vásárol egy NER-es céggel közösen, tehát gyakorlatilag megint az történik, hogy az államkasszából finanszírozzák meg, támogatják, megsegítik a Mészáros-birodalomnak a további gazdasági térhódítását,

és én nem látom, hogy ez a magyar adófizetőknek, a magyar polgároknak hogyan lenne jó biznisz. De hogyha van bármilyen szakmai, vagy akár politikai természetű érv, akkor én nyitottan, kíváncsian hallgatom.’

Pindroch erre azt kérdezi: „az állam, úgy látszik, ilyen stratégiai területeken tulajdont szerez. Ezzel sem értenek egyet. Önök a privatizáció oldalán állnának még más stratégiai területeken is, például gáztározók, ahogy a Gyurcsány-kormány csinálta, vagy mi az álláspontjuk ezzel kapcsolatban?”

Tordai újabb válasza az, amiért mindezt leírom a képernyőről:

„A Párbeszéd zöld, tehát baloldali pártként nyilvánvalóan a szélesebb körű közösségi tulajdon, adott esetben állami, önkormányzati, szövetkezeti és így tovább tulajdon pártján áll, de ha már egy területet a piaci működésre bízunk, akkor viszont nem kéne piactorzító működésre átállni. Tehát nyilvánvaló, innentől kezdve az állam, amely egyszerre tulajdonos és szabályozó az adott területen, most már a három nagy mobilszolgáltatóból Magyarországon kettőben állami tulajdon van, illetve NER-es tulajdon van. Innentől kezdve elég érdekes az a piac, ahol az állam résztulajdonosként egy NER-es céggel közösen százszázalékos tulajdonosként, illetve nem tulajdonosként ezt a három egymással versengő, ugye ez az oligopol piac a közgazdászok szerint, egy ilyen oligopol piacon szabályozóként is fellép, ez legalább aggályos. De nem nekem kell nyilvánvalóan mondjuk a Magyar Telekom helyett aggódnom, én a magyar adófizetők pénze miatt aggódom.”

Tordai Bencének természetesen igaza van, amikor az adófizetők pénzét félti. Nemcsak azt a több mint háromszázötven milliárdot, amit az állami részesedésért fizetnek majd, hanem azt is, amivel a kivásárlás másik felét, a NER-es cég részesedését finanszírozzák majd, hiszen azt is, mint ilyen ügyleteknél máskor, az így vagy úgy közpénzt költő állami illetve NER-es bankok hitele finanszírozza majd. Igaza van abban is, amikor azt

kifogásolja, hogy az állam egyszerre lesz tulajdonos és szabályozó egy egyébként is oligopol piacon.

Csakhogy második válaszának kezdetén fontosnak tartja leszögezni: a Párbeszéd mint zöld, mint baloldali párt a „közösségi” tulajdon híve, amely lehet állami, önkormányzatii vagy szövetkezeti. Mivel szemben? Természetesen a magántulajdonnal szemben. A baloldaliság Tordai számára antikapitalizmust jelent: idegenkedik a magántulajdontól, és a „közösségi” tulajdon híve.

Régi hagyomány ez. „Az enyim, a tied mennyi lármát szűle, Miolta a miénk nevezet elűle. Hajdan a termő főld, míg birtokká nem vált, Per és lárma nélkűl annyi embert táplált, S többet: mert még akkor a had és veszettség Mérgétől nem veszett annyi sok nemzetség. Nem volt még koldúsa akkor a törvénynek, Nem született senki gazdagnak, szegénynek.” Csokonai filozofikus versében olvashattuk, tanulhattuk ezt annak idején az iskolában, s az ő korában, s az azóta eltelt időben is elterjedt a magántulajdon-ellenes, szocialista gondolkodás. A huszadik század tapasztalata azonban arra tanít, hogy az embertársainkkal való szolidaritás, a francia forradalom hármas jelszavából a harmadik, a testvériség érvényre juttatásában nem a tulajdon közösségisége az alkalmas eszköz. A modern baloldali politika évtizedek óta túljutott ezen az évszázados hiedelmen, s ez mind a szociáldemokráciára, mind a zöldekre igaz Nyugat-Európában. Egyaránt

tisztában vannak azzal, hogy a jólét növeléséhez a gazdasági növekedés, ahhoz pedig a verseny és magántulajdon hajtóereje nélkülözhetetlen.

Amikor Orbánék az elmúlt tizenkét évben tíz- és százmilliárdokat költöttek az állami tulajdon körének kiterjesztésére, hogy maguk igazgathassák a magyar tőkeállomány mind nagyobb részét, s maguk sokszor politikai szempontjait érvényesíthessék abban, jó lenne, ha az orbáni hatalomgyakorlással szemben álló magyar baloldaliak nemcsak az államosítás konkrét körülményeit helytelenítenék, mint azt ebben az interjúban Tordai tette, hanem elvileg is elutasítanák a termelő és szolgáltató tőke állami kivásárlását, „nemzeti” kézbe vételét.

Jó lenne, ha a magyar politikáiban modern, és nem archaikus baloldalt láthatnánk.