Túlvagyunk az izraeli miniszterelnök magyarországi látogatásán, amiről a nemzetközi sajtó „szőrmentén” számolt be. A hazai (magyar) médiában pedig az elnyomott, elhallgatásra ítélt „baloldal” sajtója jeleskedett, hogy politikai töltetet adjon az eseménynek. Érdekes volt megfigyelni, hogy az idézett külföldi lapok kivétel nélkül Orbán-ellenes, baloldali beállítottságúak voltak, és hivatkozásuk kizárólag a magyarországi ellenzékre korlátozódott.
Például a der Spiegel szerzője (tudósítója?) egy ellenzéki politikust és publicistát (Oppositionspolitiker und Publizist) idézett, csak azt felejtette hozzátenni, hogy az illető, a (Gyurcsány-féle) törpepárt külügyi kabinetjének vezetője.
Tárgyilagos jelentések, összefoglalók alig születtek. Hogyan is születhettek volna, mikor a Netanyahu látogatás budapesti visszhangja „belső fogyasztásra” készült, amiben nehéz eligazodni, még a hazai helyzetet jól ismerőknek is.
Politikailag talán a legfájóbb, hogy Netanyahu és Orbán közé egyenlőségjelet tett a hazai „baloldal”. Sőt, Trump amerikai elnököt is „képbe hozták”, mint a populisták követendő példáját. A bírálók csak arról feledkeztek meg, hogy ellentétben Magyarországgal, mind az USA-ban, mind Izraelben működik az alkotmányos, parlamentáris demokrácia, annak ellenére, hogy (Nagy-Britanniához hasonlóan) Izraelnek alkotmánya sincs. A két említett országban (USA, Izrael), de az egész Földkerekségen, sincs Magyarországhoz hasonló demokratikus állam, ahol a köztársaság alapját képező három legfőbb méltóság (köztársasági elnök, miniszterelnök, az országgyűlés elnöke), valamint a főállamügyész egyazon pártból, mi több ugyanazon haveri körből, kollégiumi baráti társaságból származna.
Amit Netanyahu-ról eddig is tudtam, mert 1976-ban tele volt vele a világsajtó, bátyja (Yonatan = Jonatán) háborús hős, az 1976-os entebbe-i (Uganda) túszmentés egyetlen áldozata.
Benjamin (Bibi) Netanyahu
Nagyapja, Nathan Mileikowsky rabbi, 1879-ben a cári Oroszországban született, azon a területen, ahol megengedték a zsidók letelepedését (Tscherta osedlosti / Черта оседлости). Itt (a Keleti-tenger és a Fekete-tenger közti földsávban) kb. ötmillió zsidó élt, az összlakosság 12 százaléka. 1908-ban áttelepült az akkori Lengyelországba, és egy varsói (zsidó) gimnáziumnak lett az igazgatója, miközben aktívan terjesztette a cionizmust (Izrael állam megalapítását Európán kívül). Mileikowsky rabbi (és családja) azon kevesek közé tartozott az akkori világban, aki az elterjed yiddish mellett tökéletesen beszélt héberül. 1920-ban érkeztek a brit mandátum Palesztinába, és a héber nyelv terjesztése érdekében cikkeket írt a helyi lapokban, amiket Netanyahu névvel írt alá, és fiának (Benzion – Ben-Zion = „Cion/Sion fia”) már ez lett a vezetékneve. Nathan Mileikowsky nevét viseli Jeruzsálemben, a Herzl-hegyen, a katonai temető melletti tér.
Apja, Benzion Netanyahu (eredeti neve: Benzion Mileikowsky) 1910-ben született Varsóban, majd családjával 1920-ben telepedett le (alijázott) a brit mandátumú Palesztinába. Szakított (rabbi) apja vallásosságával, és mint szekuláris, a New York állambeli Cornell (magán) Egyetem történelem professzora lett. Vezető képviselője volt a „revizionista cionizmusnak” (Revisionist Zionism), mely szakított a fő áramlattal, mivel szerintük a cionista mozgalom túl engedékeny, békülékeny volt a palesztinai brit hatóságokkal szemben. A zsidó nacionalizmusnak egy sokkal militánsabb, jobboldali verziójában hittek, ami eltért az akkori „munkás(párti) cionizmus”-tól. (Labour Zionist). Élete végéig abban hitt, hogy az izraeli arabok nagy többsége a zsidók megsemmisítését választanák, ha erre lehetőségük nyílna.
Benzion Netanyahu mindhárom fia (Yonatan (1946-76), Benjamin (1949) és Iddo (1952) ) az izraeli hadsereg különleges egységénél a Sayeret Matkal-nál szolgált. Ez az egység megfelel az amerikai Delta Force-nak vagy a brit SAS-nek. Feladatuk a felderítés, mélyen behatolni az ellenséges területre és ezzel segíteni az ellenséges támadások megelőzését, ill. túszok kiszabadítását. A jelenlegi miniszterelnök, Benjamin számtalan akcióban vett részt, egyszer a válla is megsebesült.
Benjamin Natanyahu
1949-ben, Tel-Aviv-ban született szekuláris zsidó szülők gyermekeként. Ő az első miniszterelnök, aki Izraelben, Izrael állam megalakulása után született. A hadseregben szerzett rangja סרן = Seren, kapitányt, századost vagy parancsnokot jelent. 1984-88 között Izrael ENSZ nagykövete volt. Majd, 1993-ban, az 1973-ban Menachem Begin és Ariel Sharon alapította Likud párt elnöke lett. A Likud volt az első jobboldali párt, mely 1977-ben magasan nyerte a parlamenti választásokat az addig közel 30 évig hatalmon lévő baloldaliakkal szemben. David Ben-Gurion mellett Netanyahu az egyetlen miniszterelnök, akit négyszer választottak meg, ebből háromszor egymásután. Ha sikerül kitöltenie jelenlegi hivatali idejét, akkor Netanyahu lesz Izrael leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke.
Politikai pályafutása alatt gazdasági reformokat vezetett be, a „szabadpiac ügyvédjének” nevezik, bírálói Margaret Thatcher követőjének, a „népszerű kapitalizmus” hívének tartják.
Saját maga állítja, hogy (bátyja halálából kiindulva) „keményvonalas” a terrorizmussal szemben. Ezért a bevándorlást is megszigorítja. Ezentúl nem elég csak „bemondani”, hogy valaki „zsidó származású”. „A szabad bevándorlásnak vége. Fontos a bevándorló múltjának alapos ellenőrzése, annak hiányában bárkit kiutasíthatnak az országból.” – mondta Netanyahu. A jelenlegi izraeli miniszterelnök terrorizmus ellenes elképzeléseit Reagan elnök annyira csodálta, hogy Netanyahu könyvét kötelező olvasmánnyá tette a Fehér Házban.
Egy részlet:
„A demokráciák része a bevándorlás-ellenes és populista (anti-establishment) pártok, éppúgy, mint a szélsőséges nacionalizmust vagy az internacionalizmust támogatók […] Ezek gyakran sikeresen meggyőzik a demokrácia résztvevőit, azzal, hogy elfogadják az alapszabályokat, és védelmezik a központi elveket. Ezeket meg kell különböztetni a demokratikus társadalom abszolút peremén lévő apró „szilánkoktól” (mozgalmak, szervezetek), amelyek számos hasonló elképzelést tartalmaznak, miközben ürügyként használhatják fel őket a demokratikus rendszerből való kilépésre. ”
LGBT, azaz a melegek egyenlő jogait támogatja Izrael miniszterelnöke. „Büszke vagyok, hogy Izrael egyike a melegekkel kapcsolatban legnyitottabb országoknak. (…) Az a meggyőződés kell, hogy vezessen, hogy minden ember Isten képére van teremtve….”
Obama elnök 2009-es kairói beszédére reagálva Netanyahu megjegyezte:
„…Sokan állítják, hogy ha nincs Holocaust, akkor nem jött volna létre Izrael állam. Én viszont azt mondom, ha Izrael államot sokkal korábban megalapították volna, akkor nem lett volna Holocaust. (…) Ez a föld a zsidó nép hazája, mely identitásunkkal össze van forrva….”
Életrajz írója szerint Netanyahu-t szoros, több évtizedes barátság fűzi Orbán Viktorhoz, melynek hátterében a Likud párt és az Európai Néppárt kapcsolata áll. Orbán különösen a pénzügyminiszter Netanyahu-t csodálta (2003-2005), akitől akkoriban sok jó tanácsot kapott.
Hasonlókat nem tudnék írni a budapesti látogatás vendéglátójáról, Orbán Viktorról. Már az életrajzi összehasonlítás is sok mindent elárul a két miniszterelnök múltja, politikája és életfelfogása közti különbségről.
Orbán hozta a szokásos formáját, bedobott egy „szenzációt”, amire sokan „rácuppantak”, és bizonyítottnak érezték, hogy a jelenlegi kormány megköveti a múltban elkövetett törvénytelenségeket.
Orbán miniszterelnök szerint „…mivel Magyarország mögött nehéz történelem áll, nyilvánvalóvá kell tenni, hogy hibát, sőt bűnt követett el azzal, hogy a zsidó közösség védelme helyett a nácikkal kollaborált. Ez soha nem fordulhat elő – szögezte le a kormányfő, aki hangsúlyozta azt is: Magyarország kötelessége megvédeni minden állampolgárát…”
Tehát, nem az ország vezetése vagy (egyes) tagjai „hibáztak”, hanem „en bloc” az ország, mely mögött nehéz történelem áll. Orbán populista szavai remekül kifejezik annak az országnak és népének mentalitását, melynek nagy költője is isteni felmentést kér és kap a bűnök alól. Lásd
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
Ennél is meglepőbb a magyar miniszterelnök azon megállapítása, miszerint
„..Magyarországon jelentős zsidó kisebbség él, biztonságukat pedig a magyar állam teljes mértékben garantálja…”
Nem tudom, mit kell „jelentős kisebbség” alatt érteni. Vajon Orbán miniszterelnök számára mi a „jelentős”? Arról nem is beszélve, hogy a magyarországi „zsidóság” törvényileg nem „kisebbség”, hiszen épp az Orbán kormány alatt hozott törvény szerint
„….a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény hatályba lépése miatt megszűnik a nemzeti, illetve az etnikai kisebbség fogalma, helyükbe egységesen a nemzetiség kifejezés lép….”
Ergo. a jelenleg (is) hatályos törvény szerint csak „nemzetiségek” vannak, kedves miniszterelnök úr. Ebbe viszont nem tartoznak bele a „zsidók”, éppúgy, mint az oroszok, kínaiak, arabok, kurdok, stb. sem.
Egy ilyen széles látókörű, országát és népét kiválóan ismerő miniszterelnökre nem érdemes több szót vesztegetni. Csak zárójelben: Netanyahu miniszterelnököt tájékoztatták tanácsadói erről a magyar közjogi helyzetről?
Netanyahu magyarországi látogatásának hazai, magyar szempontból legjelentősebb fejezete Heisler András helyzetértékelője volt. Nem tudom, kiadta azt az antiszemita felhangot sugalló címet, hogy „A MAZSIHISZ elnöke (keményen) kiosztotta a magyar és izraeli miniszterelnököket.” Ez a „kiosztotta” cím mindkét politikai oldalon megjelent (népszava, hírtv, Heti Válasz, HVG, stb.) A „kioszt” szinonimái: lehord, leszid, letol, leszúr, rápirít, stb.. Egyik sem illik Heisler beszédére, mely hihetetlen alapossággal és részletesen mutatta be a mindennapok problémáit, anélkül, hogy bárkit is elítélt volna.
„…Herzl Tivadar szülőhelye …” – remek megfogalmazás! Budapest nem szülőföldje, hiszen a cionizmus atyja a jeruzsálemi Cion(Sion)-hegyet nevezte meg a hazatérés szimbólumának.
„…Az izraeli gazdaság fejlődésére veszélyes bojkott mozgalmak ellen a magyar kormány állt ki elsőként Európában a vitatott területekről érkező áruk külön megjelölésének elutasításával….”
Gondolom, kevesek előtt ismert az Orbán-kormány ilyen irányú tevékenysége. Ugyancsak figyelemre méltó a „megszállt” helyett a „vitatott” jelző használata bizonyos területekre.
„….A magyar kormány, kérésünkre egyértelművé tette, a vallásszabadság részének tekinti a zsidó vallás alapjait jelentő körülmetélés és a kóser vágás jogát, miközben az Európai Unió több országában ezt megkérdőjelezik….”
Gondolom, ugyancsak ismeretlen a nagyközönség előtt, hogy az Orbán-kormány támogatja (és elismeri) a körülmetélés és a kóser vágás jogát. Megjegyzendő, hogy a körülmetélést egészségügyi és nem vallási okok miatt engedik, ill. vitatják világszerte. Arról nem is szólva, hogy a muszlim világban is a vallás alapja a körülmetélés. A kóser vágást elsősorban az állatbarátok ellenzik, mondván a rituális kóser vágás kegyetlenkedés a jószágokkal szemben. Megjegyzendő, hogy a hitleri Németország egyik első (1933) állatvédelmi törvénye volt a kóser vágás betiltása. Ennél is fonákabb, hogy az állatvédő civil szervezeteket, mint minden civil mozgalmat, a Soros alapítvány is támogatja. (ettől függetlenül, vajon a Soros alapítvány, „zsidó” alapítvány?)
„…A legutóbbi Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésén kértem, Magyarország ismerje el Izrael fővárosaként a három monoteista világvallásnak otthont adó Jeruzsálemet….”
Ez is új lehet a közvélemény előtt. Igaz, ez csak egy kérés (volt) a magyar kormány felé, az izraelita közösség részéről.
„….Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége…” – így helyes! Nem pedig (ahogy Orbán mondta) zsidó kisebbség.
„…Mert Magyarország felemás módon nézett szembe a holokauszt folyamatával, az akkori hatóságok, a kormány és a kormányzó felelősségével, mint ahogy 72 évvel a 2. világháború után sem zárult még le maradéktalanul a zsidó kárpótlás, s megoldatlan az egyházakat ért jogsérelmek orvoslása is, ami segíthetne visszaállítani hazánkban az egyházak független működését….”
Itt vitatkoznék Heisler jó szándékú gondolatával. A deportálásokat (ami „kiutasítást”, „kitoloncolást”, valamint az állampolgárságtól való megfosztást jelenti) esetünkben nem lehet (nem szabad) a végrehajtó hatalom felelősségére leszűkíteni. Sokan elfelejtik, hogy Magyarország 1946. január 31-ig királyság volt. Tehát, 1920 óta minden a királyság égisze alatt történt, amit a betöltetlen trón miatt a Nemzetgyűlés által választott kormányzó irányított. Az ezeréves magyar történelemben a kormányzó a király helyett vezette az országot, ha nem volt törvényes király vagy még kiskorú volt. A legismertebb kormányzók Hunyadi János, Kossuth Lajos és Horthy Miklós. A monarchiákra, királyságokra jellemző, hogy „alattvalóit”, (állam)polgárait megvédi, hiszen mindnyájan a (Szent) Korona oltalma alatt állnak. Csak akkor üldöznek, vagy megtorlás gyanánt ölnek le egy kisebbséget, ha az a hatalomra tör, ellene lázad vagy el akarja hagyni a birodalmat. Ez a zsidóság esetében sohasem volt. Ezt az ezeréves alapelvet az egész magyar társadalom sértette meg, szegte meg. Ergo a felelősségben az egész ország lakossága osztozik. Nem a (sokat emlegetett és elítélt) kollektív bűnösségben, hanem a kollektív felelősségben. Úgy tűnik, (ellentétben a németekkel) az elmúlt 72 év kevés volt e kollektív felelősség tudatosítására.
A kárpótlás szó, fogalom használata nem szerencsés, hiszen ártatlan emberek életét, életéért nem lehet „kárpótolni”. Biztosító társaságok szoktak „kárfelvételt” eszközölni, majd a keletkezett kár bizonyos részét megtéríteni. Esetünkben sokkal helyállóbb a német fogalom: a jóvátétel, mely egy megbocsáthatatlan bűnt próbál (anyagilag) jóvátenni.
„…Arra kérem Magyarország miniszterelnökét, segítse Magyarországot olyan közösséggé tenni, ahol az erőt egymás értékeinek tisztelete jelenti.
(…)
Mi egy olyan országban akarunk büszke, magyar zsidók lenni, ahol senkinek az arcmásán nem éktelenkedhetnek „büdös zsidó” felíratok. …”
Heisler András kívánsága és kérése Orbán miniszterelnökhöz csak alátámasztja fentebbi gondolatomat, miszerint sérült a magyar társadalom, és hiányzik a kollektív felelősség tudata. Ez a „büdös zsidó” megjegyzéssel felül írt plakát – remélem – nem általános. Viszont jól mutatja a társadalom közömbösségét. Nem volt egy ember, egy polgár, vagy egy közterület fenntartó, aki eltávolította (például lemosta) volna ezt az ocsmányságot. Orbán nem lehet ott mindenegyes plakátnál, viszont a lakosságnak azonnal reagálni kellett volna. A nyugati világban, biztos, hogy gyorsan reagáltak volna reá a felelősségtudatos polgárok. Valóban nagyon messze van még Európa.
„…..Fájdalmasan érinti közösségünket, amikor Izraelben a diaszpórai zsidóság vallási elismerését szűkíteni akarják. Közösségünk túlélte a holokausztot, a vallásellenes kommunista rendszer alatt is hű maradt gyökereihez, és mi ne számítanánk eléggé zsidónak? A magyar zsidóság abszolút többségét jelentő neológia betéréseit, brit-miláit, esküvőit, (akár mindnyájunkét), bármiféle rabbinikus döntvényeit lehet semmibe venni? Mi, akiket Európában „lebüdöszsidóznak”, mi, akik feltétel nélkül támogatjuk a zsidó állam törekvéseit, mi, akik Izraellel álmodunk, miért nem lehetünk elég jó zsidók Izraelnek?
Netanjahu Miniszterelnök Úr! Tisztelettel arra kérem, segítse elő a diaszpóra nagyobb megbecsülését. …”
Őszintén, a beszédnek ezt a részét nem értettem. Meg is kérdeztem Heisler Andrástól (e-mail-ben). Válaszában egy amerikai újságra hivatkozott, mely szerint nem Izrael állam (bürokratái), hanem a Főrabbinátus dönti el, hogy ki a zsidó. Eszerint Izraelben (még) nem történt meg az állam és a vallás szétválása(?)
„….Támogattuk Magyarország IHRA elnökségét, megvédtük a kormányt, mikor oktalan támadás érte nemzetközi zsidó szervezet részéről, boldogan dolgozunk társadalomépítő projektekben, országszerte teszünk a társadalmi kohézióért.
Még a kommunista rendszerben is az egyedülálló, idén 140 éves Rabbiképző – Zsidó Egyetemről kerültek ki a hazai és a visegrádi országok rabbijai…..”
Ez egy nagyon fontos megállapítás! Eszerint a vallási élet a diktatúrában is működött.
„…iszonyatos küzdelmet folytatunk, de nem a kormánnyal, nem a népvándorlással, még csak nem is az antiszemitákkal, hanem az asszimilációval…”
Meglepő kijelentés, épp most, amikor idén emlékezünk a Kiegyezés egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb eredményére, az emancipáció 150. évfordulójára. Ez indította el a Aranykornak nevezett 50 évet (1867-1918), mely felvirágoztatta Magyarországot és benne a zsidóságot. A legnagyobb vívmány az izraelita vallás elismerése, és ezzel a zsidóságot a magyar nemzet részévé tétele. A Ferenc József császár és király által szentesített törvénytől számítva az „izraelita vallású magyar állampolgárok” volt a hivatalos megnevezés. Ezt rúgta fel 1920-ban a király nélküli királyság, amikor izraelita vallású tagjait a pejoratív „zsidó” jelzővel kezdték illetni. Ez volt az igazi fordulópont a kiközösítés felé, nem pedig a numerus clausus. A „zsidótörvény” is csak a közbeszéd része volt, amit aztán átvett a hivatalos történetírás is. A Holocaustot túléltek többségét is a ferencjózsefi emancipációs törtvény tartotta Magyarországon, mert úgy érezték ők a magyar nemzet része. Ez az anyanyelvük, ezt a himnuszt ismerik, minden ide köti őket, ez a hazájuk.
Ez valahogy nem derült ki, nem kapott megerősítést a Netanyahu látogatás alkalmából. Ugyan a MAZSIHISZ elnöke tett rá célzást: „….tovább vihessük őseink magyar és zsidó tradícióit….” ami csak akkor lehetséges, ha továbbra is elfogadjuk az 1867-es császári és királyi rendeletet, törvényt (1867, XVII. törvénycikk.)
- § Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt jogositottaknak nyilvánittatnak.
1867 után a hivatalos iratokban és törvényszövegekben a korábbiaktól eltérően már egységesen az izraelita felekezet megnevezés található (és nem zsidó, héber vagy mózeshitű). Eszerint beszéltek magyar, német vagy más anyanyelvű, izraelita vallású magyar állampolgárokról.
Kár, hogy az erre való utalás hiányzott a MAZSIHISZ elnökének beszédéből.
