Itthon

Szlovákia és Csehország nem fordított hátat a Visegrádi csoportnak, csupán közelebb akar kerülni a mag Európához. Ennek az új Európának feltételezhetően nem lesznek zárva a kapui és oda mindig be is lehet jutni, illetve onnan kimaradni. A közép- és kelet-európaiaknak egyenlő feltételekért kell megküzdeniük. Interjú Szarka László történésszel (MTA BTK, Történelemtudományi Intézet).

Emanuel Macron francia elnök nem rég fejezte be közép- és kelet-európai körútját, amely során kikerülte Magyarországot (vagy csak nem tartotta fontosnak útba ejteni). Ki húzott hasznot ebből hasznot?

Macron már Brüsszelben a visegrádiakkal tárgyalva megüzente, hogy az unió nem szupermarket, valamint, hogy érdemes az uniós alapértékeket komolyan venni. Csak így lehet az EU-t újra gondolni. A nyugat-európaiak elsősorban azt szeretnék újra gondolni, hogy a kelet-európai különböző dömpingek (szociális, bér) ne érjék el, ne rombolják szét a nyugat-európai munkaerő piacot. Érdekes módon errefelé is megjelent az, hogy

ilyen „olcsó Jánosnak” sokáig nem jó lenni, erre nem lehet építeni fejlődési vonalat.

Nagyon ellentmondásos, hogy Tusványoson a szolidaritás megkérdőjelezéseként fogalmazott arról a magyar miniszterelnök, hogy Kecskeméten kicsik a fizetések. De hát különben nem jönnének ide. Ez egy olyan dilemma, ami csak az egyik oldalon nem lehet megoldani. Ez a salzburgi hangütés azért volt fontos, mert megérezték, hogy ezt csakis a kelet és nyugat párbeszédével lehet megoldani. Az osztrákoknak meg sikerült, habár erről már igyekeztek megfeledkezni, közvetítő szerepet vállalni. Arra meg nagyon ügyelt a prágai és pozsonyi miniszterelnök, hogy folyamatosan azt mondják:

ők nem Visegrád helyett beszélnek, hanem Visegrád nevében beszélnek.

És azok a munkacsoportok, amelyek Franciaország és a Visegrádi csoport között Brüsszelben megalakultak működnek és ők ezeknek a munkacsoportoknak a véleményét mondják el. Tehát, ha igaz, akkor Salzburgban nem történt meg az a magyar sajtóban felhangosított leválási kísérlet, amitől úgy félünk. Visegrádot egyébként annyi belpolitikai szándék vezéreli ahány tagállama van; 25 éve létezik és csak néha történt meg úgy 4-5 évig, hogy szorosabban együttműködtek volna ezek az országok. Most ez a menekült válság összehozta őket.

Messzebbre nem mennék, viszont,

ha szeptemberben nem jön össze a Franciaország-Visegrád találkozó Budapesten, akkor annak már lehet egy komolyabb üzenete.

Robert Fico, szlovák miniszterelnök amellett, hogy hangsúlyozta Visegrád fontosságát azt is nyilatkozta, hogy a visegrádiak tulajdonképpen az unió gazdasági húzó ereje. Ez reális?

Innen nézve sok mindent lehet mondani. A relatív számok bűvöletében élő magyar statisztikai irodalom meg a magyar politikai irodalom, hogy ugye, hány százalékkal lép előre a mínuszokból ez a térség. Ez egy nemes verseny, és látjuk, hogy jelen pillanatban Románia vezet. De hát honnan indultunk el? Ezzel együtt hatalmas fejlődés van Romániában és másutt, de a relatív számoknál mindig lemaradnak a valóságos gazdasági mutatók pl. Nyugat-Európában. A fejlődés dinamikája egy fontos tényező, a tényleges helyzet azonban valóban drámai képletet mutat Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon is. Például a regionális szintek közötti drámai különbségek vagy a legmagasabb és legalacsonyabb bérek közöttiek. Legújabb adat szerint Magyarországon 100 ezer forintból él a vidék és 200 ezerből a főváros és környéke. Szlovákiában is ez van, talán mérsékeltebben. De

Pozsony olyan mértékben elhúzott az ország többi részétől, hogy most már Londonhoz és a legfejlettebb európai régiókhoz méri magát.

Szlovákia bérszintben és a nyugdíjaknál is mintegy 10-15 százalékkal jobban áll mint Magyarország. Szlovákia valamennyire magabiztosabb és ehhez hozzájárult az eurós fegyelem.

Sokan azzal is bírálják az Orbán-kormányt, hogy nem a fejlesztésbe, fejlődésbe ruházza be az EU-s támogatást és ezzel az ország jövőjét veszélyezteti. A többi visegrádi ország ezt másként csinálja?

Valamivel hatékonyabban, de a korrupció beleng ide is. A legutóbbi szlovák kormányválság is abból adódott, hogy az oktatásfejlesztésre szánt összegek egy jelentős részét nem az oktatási rendszerbe, hanem a különböző pártokhoz közel álló cégekhez mentek. Ezt most leállította a miniszterelnök és nagyon határozottan a sarkára akar állni ebben a dologban. De a rendszerben benne van az áttekinthetetlenség. Talán egy kicsit jobb a képzettségi háttere a szlovákiai munkaerőpiacnak.

Hogyan kell elképzelni, hogy mi lesz ez az új mag Európa? A francia-lengyel tengelynek erről van határozott terve? És akik ebből kimaradnak miben szenvednek majd hiányt?

Van egy nagyon leegyszerűsített képlet, amelyre van fogadókészség Szlovákiában is. Maga a miniszterelnök 10 éves ugrásról beszél, amennyiben Szlovákiának sikerül csatlakoznia. Ez elsősorban nagy béremelkedést jelentene. Mindez az eurózónára értendő. Persze itt is van ellentmondás, mert előre jutunk-e ha Görögország is marad a mag Európában. Banki szféra összehangolására, az adó- és szociális politikai harmonizálására van szükség, meg az eddig hiányzó ellenőrzési mechanizmusok megteremtésére. Ezzel nyilván csak a német választások után rukkolnának elő.

Kétségtelen, hogy Magyarországra nézve a veszély itt van

és amire magyar ellenzéki elemzők is utalnak: nagyon fontos megfontolni, hogy egy törésponthoz is eljuthat az Európai unióban a vezető gondolat. Tehát a Brüsszel-ellenes metaforák mögött valóságos elképzelések vannak arra, hogy az integrációt elmélyíteni akaró országok nem feltétlenül akarnak sokáig udvariaskodni és azt mondják, hogy most lépni kell. (…) A nemzetállami biztonságérzetet nem biztos, hogy azonnal tudja nyújtani az új Európa. Ezért, ha jön is egy javaslat, mindig meg lehetett beszélni. 2004 óta van egy tapasztalat, hogy egy ilyen megosztott Európában (már csak ha a bérekre gondolunk) egységes értékrendet számon kérni nem lehet. Akkor lehet, ha ezzel mint identitással, uniós identitással is azonosulni lehet. Egy londoni magyar ezzel tud azonosulni könnyedén, egy nyíregyházi vagy egy vásárosnaményi vagy egy tyukodi magyar bizonyos értelemben lehet, hogy szintén tud azonosulni, de ennek nagyon sok feltétele hiányzik.

Mi lesz azokkal, akik kimaradna a mag Európából?

Senki előtt nem zárul be a kapu. A metaforák szintjén ez nem egy lezárt rendszer, hanem innen kihullani is lehet és belépni is. A megfelelési kényszerek még jobban előtérbe fognak kerülni. Gazdasági megfelelési kényszer, adópolitika, korrupciómentesség, hatékonyság. Ez utóbbi egy misztifikált mutató, hiszen számtalan olyan cég működik Magyarországon, ahol ugyanannyi darabszám és óra per darab teljesítmény van és mégis tízszeres különbségek vannak a bérekben. A piacképességek mutatóit illetően remélhetőleg a visegrádi, slavkovi tárgyalópartnerek most már kiállnak magukért, nem úgy, mint annak idején Antallék. A feltételeket nem lehet egyoldalúan meghatározni.