Kezdőlap Itthon Oldal 810

Itthon

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 6. Permanens forradalom a Kossuth téren

Szeptember utolsó és október első napjaiban megmerevedni látszottak a frontok. Miközben az ország az önkormányzati választásra készült, a Független Hírügynökség Kossuth téri helyzetjelentéseiből kiderül, hogy a téren mindig történt valami.

Leginkább az, hogy egy néhány száz fős – néha ennél valamivel nagyobb – tömeg letáborozott a téren és forradalmi hangulatban a kormány lemondását követelték.

Összeállításunkat az önkormányzati választást megelőző és követő napok történéseivel folytatjuk. A Független Hírügynökség szó szerinti szövegeit dőlt betűkkel írjuk.

Szeptember 30. Tüntetés, pártzászlók nélkül

Szombaton fél 11-kor 40-50 békés tüntető volt a Kossuth téren. A szervezők a Független Hírügynökség helyszíni tudósítójának elmondták: a hétvégén csak kulturális rendezvények lesznek, istentisztelet, szavalás. Még a gazdák is hazamentek, elmondásuk szerint dolguk van odahaza.

A szervezők elmondták, hogy beszédeket nem tartanak, és odafigyelnek arra is, hogy senki ne hozzon magával politikai plakátokat, zászlókat és molinókat. Az Árpád-sávos zászlókat sem engedik be. Hétvégére hazamentek a gazdák is, ezt azzal indokolták, hogy dolguk van otthon. Több civilszervezet, például az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a Sorstársak Egyesület is sátrat állított fel. A tüntetést 100-150 rendőr biztosítja, akik egyelőre buszokban ülnek. Rendőri sorfal nincs a Parlamentnél.

Este hét órára körülbelül ezer ember gyűlt össze a fővárosi Kossuth téren. A békés tüntetők egymást közt beszélgettek, illetve a színpadon fellépő együttesek előadását hallgatták, némelyikük nemzeti színű zászlót tart a kezében.

A rendőrség az eddigihez hasonló létszámban várakozik a Parlament mellett parkoló buszokban. Az Országház és a tüntetők közé állított kettős kordon mögött egy pár tucat egyenruhás vigyáz a rendre.

A Kossuth térről este hatkor több mint száz motoros indult el, hogy egy nagyobb körutat tegyen a városban, érintve a Nyugati pályaudvar környékét, az Andrássy utat és a Hősök terét is. Egyikük elmondása szerint a rendőrség végig biztosította nekik az utat, és úgy tervezik, az elkövetkező napokban hasonló körútra indulnak esténként a Kossuth térről.

Október 1. Tarlós elismerte a vereségét

Az önkormányzat választáson már érződött a változások szele. A Fidesz a legtöbb helyen tarolt, s Tarlós István, aki független jelöltként indult éppen csak alul maradt a várost a rendszerváltozás óta vezető Demszky Gáborral szemben.

Tarlós István független főpolgármester-jelölt elismerte vereségét Demszky Gáborral szemben vasárnap éjjel. A szavazatok 98,44 %-os feldolgozottságánál a főpolgármester-jelöltek közül Demszky Gábor (MSZP-SZDSZ) a voksok 46,9%-át, Tarlós István 45,14%-át szerezte meg. Katona Kálmán (MDF) 6,01%-ot szerzett.

Október 3. Tüntetést szervez a Fidesz a Kossuth térre

A Kossuth téri kormányellenes demonstráció szervezői örülnek a Fidesz péntekre bejelentett nagygyűlésének, ugyanakkor nem akarják, hogy civil kezdeményezésük Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor politikai vitájának színterévé váljon – hangzott el a Magyar Nemzeti Bizottság (MNB) 2006 és a Forradalmi Nemzeti Bizottmány (FNB) keddi tájékoztatóján. A két szervezet közös nyilatkozatban fordult az ellenzéki vezetőhöz.

A demonstrálók egyeztető tárgyalásra hívták Orbán Viktort, de felvették a kapcsolatot a Magyarok Világszövetségével és a szakszervezetekkel is.


A Jobbik Magyarországért Mozgalom is üdvözli Orbán Viktor tegnapi bejelentését – tájékoztatta közleményében a szervezet a Független Hírügynökséget. A Jobbik a Gyurcsány-kormány lemondatása érdekében teljes és országos mozgósításba kezd, és arra kéri a párt helyi szimpatizánsait, hogy folytassák a vidéki tiltakozásokat, és pénteken mindannyian jöjjenek a Kossuth térre.

Kedden délben kevesebb mint 100 demonstráló és néhány rendőr volt a Kossuth téren.

Kedd este kilenc órakor körülbelül 1000 békés tüntető gyűlt össze a Kossuth téren, és jórészt ismeretlen szónokok beszédeit hallgatták. Rendőri sorfal nem volt a Parlament előtt, de továbbra is kettős kordonnal védték az épületet, és mintegy 50-100 rendőr biztosította a környéket.

Kamu MSZP-tüntetésre hívják az embereket

Nem szervez utcai megmozdulást a Magyar Szocialista Párt – közölte a párt, arra reagálva, hogy e-mailen és SMS-ben szolidaritási megmozdulás híre terjed. Az MSZP arra kér mindenkit, hogy ne menjen el a megmozdulásra.

A politikának az Országgyűlésben a helye, nem az utcákon, ezért a párt a parlamentben kíván politizálni – áll a közleményben.

Október 4. Sólyom László is megszólalt

Vasárnap este Sólyom László köztársasági is megszólalt. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője nyílt levélben üdvözölte az államfő szerepvállalását és levelét Sólyomnak arra a mondatára fűzte fel, hogy a politizálás színtere a parlament és nem az utca.

SÓLYOM LÁSZLÓ ÚRNAK,
a Magyar Köztársaság Elnökének

Budapest

Tisztelt Elnök Úr!

Vártuk és üdvözöljük újabb megszólalását.

Egyetértünk azzal, hogy Elnök Úr vasárnap esti beszéde óta történtek nem a kibontakozás irányába mutattak. Másutt, máskor és másoknak nyilván lesz alkalma annak mérlegelésére is, hogy a nyilatkozat maga mennyire szolgálhatta a kibontakozást.

Most az a fontos, hogy a szocialista frakció is magáénak vallja Elnök Úr álláspontját és kész következetesen képviselni azt : „alkotmányos rendszerünkben a néphatalom gyakorlásának és a politika formálásának elsődleges eszköze a népképviseleti Országgyűlés”. Mi is úgy véljük, hogy parlamentáris demokráciában megengedhetetlen, ha egy párt és annak elnöke a parlament helyett, sőt azzal szemben választja az utcai ultimátumok politikáját.

Értjük Köztársasági Elnök Úr nekünk szóló figyelmeztetését is.

Biztosítjuk Elnök Urat arról, hogy a szocialista parlamenti képviselők minden körülményt mérlegelve hozzák meg döntésüket a programról, a kormányról és a kormányfő személyéről. Mérlegeljük (ahogy Köztársasági Elnök Úr is kívánja) a választási kampányban történteket, valamint a jelenlegi politikai alternatívák jelentését és következményeit, az ország előtt álló feladatokat, az állampolgárok iránt érzett felelősséget, de tetteinkért, szavainkért és szándékainkért viselt saját felelősségünket is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a szavazást megelőző előterjesztői beszédében maga is számot kíván vetni mindezzel.

Budapest, 2006. október 4.

Tisztelettel üdvözli:

Lendvai Ildikó
az MSZP frakcióvezetője

Keresik az őszödi beszéd kiszivárogtatóját

Vizsgálatot rendelt el a kancelláriaminiszter annak felderítésére, hogyan rögzítették a kormányfő nyilvánosságra került balatonőszödi beszédét – mondta a Független Hírügynökségnek a kormányszóvivő. Az ügyben törvénysértés gyanúja is felmerült.

A beszéd nyilvánosságra kerülése után egy szakértői elemzés készült a felvételről, amely megállapította: azt biztosan nem a Balatonőszödi MSZP-frakcióülésen meghívottként jelenlévők készítették. Ez egyrészt technikailag nem volt megoldható, másrészt ezt bizonyítja az is, hogy a hivatalos változaton és a „kalóz-felvételen” nem egy helyen vannak a kazetta-fordítási szünetek.

Mivel azonban a balatonőszödi kormányüdülő védett kormányzati objektum, ezért Szilvásy György kancelláriaminiszter Petrétei József igazságügyi miniszterrel egyeztetve vizsgálatot indított a rögzítés körülményeinek kiderítésére.

A Független Hírügynökség információi szerint a vizsgálatot a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a köztársasági őrezred végzi.

A sorozat további cikkei itt olvashatók.

https://old.fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://old.fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-3-politikusok-beszallnak-buliba/

https://old.fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet-4-hegyekbe-hordani-hazugsagot/

https://old.fuhu.hu/kik-verik-szet-budapestet-osszel-5-korholas-szeretet-es-szenvedely-szavai/

A Hármak Bandája

Schilling Árpád, Gulyás Márton és Vágó Gábor. Nem tudom, jó sorrendben említjük a neveket. Nehogy bajunk legyen belőle, ha netán pontatlanul idézzük Németh Szilárdot.

A Fidesz alelnökként foglalkoztatott szellemi verőlegénye ezt a három embert nevezte meg, mint akik majd

utcai zavargásokat szerveznek az ősszel.

A Négyek bandája szebben hangzott volna. Mondhatott volna többet, kis lovag!

Németh Szilárdnak feltehetőleg bizonyítékai is vannak arra, amit állított. Lehet, hogy kihallgatta, amint a hármak éppen kitervelték az őszi akciókat. Az egyikük vállalta, hogy Túró Rudit zabrál a köztévé büféjéből. (A számlát majd a forradalom állja, mint 2006-ban). A másik elköt egy tankot október 23-án, a harmadik Soros kottájából játszik.

Németh Szilárd, bármit is gondoljunk róla, maga is tudja, hogy normális emberek röhögnek azon, amit mond.

Nem is nekik szánja a mondandóját, hanem az agyhalottaknak. Azoknak, akiknek bármilyen hajmeresztő történetet be lehet mesélni, gond nélkül elhiszik.

Németh Szilárd megnevezett három embert. Nekik köszönhetjük majd az őszi utcai csetepatékat. Aztán, ha nem lesz semmi, vagy lesz, de mégsem ők csinálják, Németh és társai mossák kezeiket.

Mindent értünk, nem kell magyarázni. Akinek meg még ennyi sem elég, kérdezze meg Németh kezelőorvosát, gyógyszerészét.

Emberrablással és nemi erőszakkal vádolják egy zenekar tagjait

0

Egy lengyel death metál banda, a Decapitated tagjait vádolják azzal, hogy elraboltak és csoportosan megerőszakoltak egy nőt az amerikai turnéjuk alatt.

A saját műfajukban az egyik legelismertebbnek számító zenekar tagjait Los Angelesben tartóztatták le, miután egy nő feljelentette őket.

A Guardian szerint egy Washington államban tartott koncert után

egy italra hívták meg őt és egy barátnőjét,

de amikor közeledni kezdtek hozzájuk, akkor tiltakoztak. Barátnőjét kidobták a buszból, őt viszont megerőszakolták.

A zenekar tagadja a vádakat.

Jobbik: gyűlnek az aláírások

0

Az augusztus 20-án indított kampány során eltelt időben összesen hatvanezer aláírást gyűjtött a Jobbik az „Egyenlő munkáért egyenlő bért” akció keretében. Mától Budapesten állandó standon várják az aláírókat.

Gyöngyösi Márton országgyűlés képviselő budapesti sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy online tízezer, papíralapon pedig mintegy 50 ezer aláírást gyűjtöttek össze az aktivistáik az országban. Ha véget akarunk vetni az olcsó munkaerőre épülő gazdaságfilozófia uralmának, akkor sikert kell elérni a több országra kiterjedő mozgalommal – mondta.

Mint a FüHü is beszámolt róla, Magyarország mellett Horvátországban, Bulgáriában, Szlovákiában, Lettországban, Észtországban, Romániában és Lengyelországban indult a kezdeményezés.

Az Európai Bizottság májusban regisztrálta azt. A résztvevő tagországokban és az Európai Unió más tagállamaiban egy év alatt legalább egymillió aláírást kell összegyűjteni, ha ez megvan, akkor a kezdeményezés képviselői az Európai Parlament és az Európai Bizottság elé terjeszthetik elképzeléseiket.

Felháborodás a Göncz elleni támadás miatt

0

Az Együtt szégyenletesnek tartja Gulyás Gergelynek, az Országgyűlés alelnökének a kijelentéseit, amelyekkel meggyalázta Göncz Árpád emlékét – szögezi le a párt közleménye. A Klubrádióban Kuncze Gábor is mélységesen elítélte a támadást, amely miatt a DK bocsánatkérésre szólította fel Gulyást.

Gulyás Gergely amiatt támadta Göncz Árpádot, amiért nem írta alá a Zétényi-Takács-féle jóvátételi törvényt. A törvény azt célozta, hogy a kommunisták által politikai okokból nem üldözöttek ellen 1944. december 21-e és 1990. május 2-a között elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények – gyilkosságok, kínzások – ne számítsanak elévültnek, az elévülési idejük 1990. május 2-ától kezdjen újra ketyegni. A törvényt  a Parlament elfogadta, s Göncz, az akkori köztársasági elnök normakontrollra küldte, majd az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki.

A Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatóján Gréczy Zsolt szóvivő a többi között arra emlékeztetett, hogy az előadó alkotmánybíró, Sólyom László

a jogállami kontinuitás, a jogbiztonság és a visszamenőleges jogalkotás elfogadhatatlansága miatt minősítette alkotmányellenesnek a törvényt. 

Kuncze a Klubrádióban arra is emlékeztetett, hogy Gulyás csak arról feledkezett meg, hogy a Fidesz – élén Orbán Viktorral – nem szavazta meg a törvényt. Ahogy felelevenítette, Orbán mellett Áder János jelenlegi államfő, Deutsch Tamás EP-képviselő, Kósa Lajos leendő miniszter, Kövér László házelnök, Németh Zsolt a külügyi bizottság elnöke, Szájer József, az EP néppárti frakciójának első helyettese, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is nemmel szavazott akkor.

„Igaz az érintett törvényt 2011-12-ben a korábban nemmel szavazó fideszesek beemelték az alaptörvénybe, lényegében szó szerint átvéve.”

Gulyás szemléletére jellemző  – írja az Együtt -, hogy a köztársasági elnök történelmi felelősségéről vagy bűnéről beszél, mert egy parlament által már elfogadott, de még el nem fogadott törvényt előzetes normakontrollra küld az Alkotmánybíróságra.

„Gulyás Gergely nincs hozzászokva ahhoz, hogy az ő köztársasági elnökeik az AB-hez fordulnak.”

Keresni kell a megoldást

Az Együtt szerint lehetett volna a Zétényi-Takács törvénynél jobb megoldást találni, de az 27 év alatt sem sikerült.  Az Együtt szeptember 16-án mutatja be programját Magyarország jövőjéről, amelyben megoldást kínál többek között az ügynökakták kérdésére is, hiszen a múlt ismerete és értő feldolgozása nélkül egy demokratikus társadalom nem működhet – szögezi le a párt közleménye.

 

Botka: DK-val nem, LMP-vel igen

0

Ahhoz, hogy a Fidesznek ne legyen egyszerű többsége sem, 40 egyéni választókerületben kell nyerni, a kormányalakításhoz pedig 55-60-ban, véli Botka László szegedi szocialista polgármester. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje bízik a győzelemben, de 40 körzetet biztosan megvalósíthatónak tart. Az elől a kérdés elől kitért, hogy a kormányváltáshoz szükséges 60-65 győztes körzetbe beleszámolta-e azokat, ahol a Jobbik nyerhet.

Botka háttérbeszélgetést tartott, amelyről beszámolva a HVG kiemelte, hogy Botka koordinált indulást csak az LMP-vel tud elképzelni, s kitart amellett, hogy  Gyurcsány Ferenc induljon egyéni választókerületben, ha ott ő a legesélyesebb. Szerinte lesz megegyezés.

„Nem létezik a modell, hogy legyenek közös jelöltek az egyéni választókerületekben, de a pártok induljanak külön listán.”

Mindehhez hozzáfűzte: jogilag egy személy csak egy párt listáján szerepelhet, s ha valaki két párt közös jelöltjeként indul, az csak a közös listájukon lehet. Jogilag a koordinált indulást lehetne külön listákkal megoldani, de ebbe Botka a DK-val azért nem menne bele, mert ilyet csak olyan párttal érdemes kötni, amely plusz szavazókat hoz, azaz nem a meglévő bázison osztozik. Az MSZP esetében ilyen párt például az LMP.

Botka szombaton az MSZP politikai szezonnyitóján felsorakoztatja szövetségeseit,

köztük a korábban már ismert nevek mellett például a volt SZDSZ-es Szent-Iványi Istvánt is, aki a külpolitikáért felel majd. De meglepetésnevek is várhatók – mondta Botka, aki jelezte: a teljes csapatát még szeptemberben bemutatja.

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje szerint legkésőbb december elejére eldől, hogy ő vagy Vona Gábor lesz-e Orbán Viktor kihívója. Ezt a közhangulat dönti majd el. A Jobbikkal nincs együttműködés, ha erről nyilvános diskurzus kezdődik, az a baloldal végét jelenti – szögezte le.

Befékezett az ipar júliusban

0

Az idén júliusban az ipari termelés volumene alig nőtt az egy hónappal korábbihoz képest, az első hét hónapban sem volt valami fényes a bővülés üteme, mindösszesen 4,8 százalékos.

Forrás: KSH

A Központi Statisztikai Hivatal ma tette közzé második becslését, amelyből az is kiderül, hogy az ipari export 1,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, s amit előre jeleztünk, a járműipar tehető leginkább felelőssé mind a gyengébb ipari teljesítményért, mind pedig az ipari export gyengélkedéséért. Ugyanis a feldolgozóipari termelés 28%-át adó járműgyártás teljesítménye 7,9%-kal, az exportértékesítésen belül a 35%-ot képviselő ágazat kivitele pedig 8,3%-kal visszaesett.

Mint korábban Némethné Pál Katalin, a GKI Gazdaságkutató Zrt. témavezetője a FüHü-nek elmondta: júliusban állt le az egyik, majd augusztusban a másik nagy autógyár Magyarországon. Szavait most igazolják az adatok és a KSH jelentésének megállapítása is:

„A visszaesésben a bázisévitől eltérő nyári leállás is szerepet játszik, a járműipar alacsonyabb teljesítményszintje a rendelésmutatókban is tükröződik.”

Ismét a gépipar volt egyébként a legjobban teljesítő ágazat: az egy évvel korábbi volument a legnagyobb mértékben, 13,7%-kal ugyanis a feldolgozóipari termelésből 7,0%-kal részesülő gép, gépi berendezés gyártása haladta meg. Ám ennek oka elsősorban az alacsony bázis volt.

Forrás: KSH

Héthavi teljesítmény

Az idén a január és a július között hét hónapban az előző év azonos időszakához képest az ipari termelés 4,8%-kal nőtt. Az összes értékesítés 65%-át adó külpiaci eladások volumene 5,2, a 35%-ot képviselő hazai értékesítésé 3,6%-kal emelkedett.

Tovább bővült az ipari létszám, a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 3,2%-kal.

Az ipari termelés Magyarország minden régiójában bővült, a legnagyobb mértékben Észak-Alföldön (8,5%), a legkevésbé Dél-Alföldön (3,1%).

Ne lepődjenek meg a kutaknál! Drágult a gázolaj

0

Szerdától már csak a gázolaj ára emelkedett a magyarországi kutakon, mégpedig literenként 2 forinttal. A benzin literenkénti ára nem változott. Ennek eredményképpen a benzin átlagára 356 forint maradt, míg a gázolajé 351 forintra nőtt.

A benzinár 2012. április elején érte el a csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az utóbbi időben ingadozott az ár, amely a közelmúltban ismét emelkedésnek indult.

Forrás: MTI

Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

A holtankoljak.hu aktuális üzemanyagárai:

Forrás: holtankoljak.hu

 

 

LAPSZEM – 2017. szeptember 13.

0

Ma a Kornélok és a Lujzák ünneplik a névnapjukat. Szép őszies idővel köszönti őket a természet: az előrejelzések szerint ugyanis ma már mindenhol csökken a felhőzet, és napközben sok napsütés várható gomolyfelhőkkel. Zápor csak keleten lehet. A hőmérő higanyszála akár 25 fokra is felkúszhat.

Népszava:  Lehagyták a Habsburgokat a mai oligarchák

Példátlan méretű nagybirtokok alakulnak ki az országban, az új agrártőkések pedig a földet és a támogatási forrásokat is elvonják a mezőgazdaság többi szereplőjétől. A Népszava arról ír, hogy ismét nekiszaladt a Fidesz oligarchikus mezőgazdaság-átalakítási gyakorlatának Sallai R. Benedek. A lap felhívja a figyelmet az LMP-s politikus – akit a kormánypártok háza táján gyakran emlegetnek a zöldpárt agrároligarchájaként – Facebook-posztjára, illetve az ahhoz mellékelt tanulságos diagramra, amelyben azt kifogásolja, hogy a családi gazdaságok megsegítésének ígéretével hatalomra jutott kormányzat közreműködésével történelmi összehasonlításban is példátlan méretű nagybirtokok alakulnak ki az országban, az új agrártőkések pedig a földet és a támogatási forrásokat is elvonják a mezőgazdaság többi szereplőjétől.

A Sallai által összeállított földesúr-lista élén Csányi Sándor érdekeltségei állnak 35 ezer hektárral – nem csak ő, de a második helyezett, 26 ezer hektár fölött diszponáló Leisztinger Tamás is több földet használ, mint a történelmi nagybirtokos osztály prominensei.

Magyar Nemzet:  Nem a kerítésen múlik a bizalom

Helyszíni riportot közöl a polgári napilap a ciszjordániai Peduel izraeli illegális telep környékéről, ahol a sivatagi tájat kerítések szabdalják szépt. Bár a vezető igyekszik meggyőzni az odalátogatókat, hogy ezek nem biztonsági célból épültek, de ez nehezen hihető, mert a kerítések tetejére még szögesdrótot is kifeszítettek.

Nem mintha az izraeli telepesek egy percig is tagadnák, hogy minden eszközt bevetnek biztonságuk garantálásáért – írja a tudósító, hozzátéve: néhány széplelkű újságíróval még kisebb vitába is keverednek, miután felvetődik, hogy kerítések és falak mögül nem lehet bizalmat építeni. A vezető értetlenül áll az ötlet előtt, majd rövidre zárva a beszélgetést elmeséli, hogy az elmúlt néhány év alatt csak az ő közösségükből hat emberel végeztek a palesztin merénylők. Ugyanakkor érdekes jelenségre is felhívja a figyelmünket:

„azokon a településeken, ahol nincs kerítés, alacsonyabb a támadások száma.”

De az okot korántsem a bizalomban látja. Szerinte a technika, így a kerítés, a kamerák, elkényelmesítik az embert, nélkülük viszont kénytelenek folyamatos készültségben állni – amit az esetleges merénylők a saját bőrükön is tapasztalhattak.

Magyar Idők: Kósa Lajos interjú

Ismét egy nagyinterjú közöl a kormánypárti lap, amely Kósa Lajossal beszélgetett el a Fidesz ma kezdődő kihelyezett frakcióülése előtt választásokról., új pozíciójáról, az országról.  A tőle megszokott meghökkentő fogalmazásokkal élt ismét a Fidesz leköszönő frakcióvezetője. A többi között azt állította, hogy „miközben végig a korrupcióról beszélt az ellenzék, úgy készül a tavaszi választásra, hogy az van felírva a pólójukra: Gyertek, milliárdosok, van itt olcsóért minden!”. Kósa szerint Simicska Lajos kilóra megvette a Jobbikot, s szerinte az egymással is marakodó ellenzéki pártok választási győzelme a politikai horror kategóriájába tartozna. A frakcióüléssel kapcsolatban azt állította, hogy annak központi témája  a migráció, az ország védelme lesz, mivel ez a legnagyobb kihívás, a napi politikai küzdelem tárgya nemcsak nálunk, hanem szerte Európában. A kötelező kvótával kapcsolatban azt mondta, hogy a küzdelem első szakasza lezárult, az Európai Bíróság ítéletét nem lehet végrehajtani, mert nincs rendelkező rész. A küzdelem a kvótával kapcsolatban a kötelezettségszegési eljárással folytatódik, amely jövő év tavaszán zárulhat le. Ezt követően lehet majd konkrét intézkedést megfogalmazni, ha egyáltalán akkor még lesz az unióban kötelező betelepítési kvóta. A migránsok szétosztásával kapcsolatos döntés határideje két héten belül, szeptember 26-án le­jár.

Magyar Hírlap: Nem kérünk a brüsszeli kényszerből

Hibásnak tartja az Európai Unió migrációs politikáját Ryszard Czarnecki, az Európai Parlament alelnöke. A Magyar Hírlap a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) politikusával készített villáminterjút. A politikus kifejtette meggyőződését, hogy a kvótarendszer egy tisztán elméleti megoldás, amely működésképtelennek bizonyult, amikor szembesült a valósággal. A kvótában meghatározott százhatvanezer migránsból mindössze húszezret helyezték á, s csak két tagállam, Málta és Finnország teljesítette a kvótáját. Szerinte ez bizonyítja, hogy hibás a migrációs politika. Hozzátette azt is, hogy szerinte a migránskvótákat illetően Lengyelország érdeke egybeesik a visegrádi csoport tagjainak érdekével. „Támogatjuk Magyarországot és Szlovákiát abban, hogy érvényesítse polgárainak döntését, és nem egyezünk bele az unión belüli kényszerbetelepítésekbe. Leszögezte azt is, hogy „Nem engedhetünk Brüsszel zsarolásának!”.

Hosszú Katinka erősebb Orbán Viktornál?

Feljelentést tett, mint arról a Független Hírügynökség is beszámolt Tóth István, a szentendrei Honvéd Kossuth Lajos SE egyesületi vezetője az ügyészségnél, mert szerinte a Dr.Bienerth Gusztáv által, január óta vezetett Magyar Úszó Szövetség egy sor szabálytalanságot, törvénytelenséget követett el. A feljelentést számos dokumentummal, vagy dokumentumnak tűnő adattal látta el, amelyekből, valóban, egy meglehetősen furcsa kép bontakozik ki Dr. Bienerthről.


Az óvatos fogalmazást az indokolja, hogy nem vagyunk jogászok, de még ha azok lennénk is illik némi távolságtartással kezelni az ilyen ügyeket; nem biztos, hogy lopás az, ami lopásnak látszik, vagy hűtlen kezelés az, ami, távolról, annak tűnik. Az úszó társadalomban, jóllehet már hosszú ideje sikersportágként tartjuk számon, az utóbbi időben számos botrány tört ki; hogy csak a korábbi elnök, Gyárfás Tamás és Hosszú Katinka párbaját, vagy a régi és az új elnök közötti hangos harcot említsük.

A Független Hírügynökség most megkereste Tóth Istvánt, hogy személyesen is beszéljen a szándékairól, miért tartotta elérkezettnek az időt, hogy az ügyészséghez forduljon.

Ön egy notórius feljelentő? Merthogy konfliktusban volt a korábbi elnökkel, Gyárfás Tamással is?

Nem mondom, hogy barátságos a kérdése.  De túl azon, hogy nem tartom magam notórius feljelentőnek, semmi egyebet nem teszek, mint az általam vezetett egyesület érdekeit képviselem. Gyárfás Tamást például egyáltalán nem jelentettem fel, megvolt ugyan a véleményem, de erről talán később. Nekem semmi okom nem volt az új elnökkel szembe menni, bizalmam volt benne, hittem abban, hogy képes lesz jól vezetni a szövetséget. Eszembe se jutott, hogy egyszer idáig fogunk jutni. A januári közgyűlés után gratuláltam Bienerth Gusztávnak és azt mondtam neki, ha azt teszi, amit ígért, jó lesz az együttműködés.  Ezután legközelebb márciusban volt közöttünk, úgymond, akció: betekintést kértem néhány iratba.  De sajnos, valójában semmilyen iratot nem adott át nekünk.

Mire lett volna kíváncsi?

A szervezet működésével kapcsolatos okmányokra. Aláírás nélküli vázlatokat tettek elénk.

De mégis mit szeretett volna látni?

– Például a megbízási szerződéseket, a korábbi munkahelyéről áthozott emberek szerződéseit, szerettük volna megnézni, hogy az operatív igazgatónak mi az iskolai végzettsége…

Ezek szerint már márciusban megfogalmazódott önben a bizalmatlanság az elnökkel szemben…

Igen, mert teljesen megtagadták a betekintés lehetőségét.

Azt akarja mondani, hogy a betekintési szándék még jóindulatú volt?

Természetesen már láttam a jogszabály-ellenességet.  Például bizonyos igazgatók kinevezésekor; ezek kizárólag a közgyűlés hatáskörébe tartoztak volna, de Dr. Bienerth maga határozott róluk. Persze, hogy látni akartuk, milyen szerződések ezek, amelyek eleve szabálytalanok, de kerek-perec megtagadta a betekintést. Azt ígérték, hogy majd összekészítik számunkra a kért iratokat, de ez nem történt meg.  De eközben felkérte az elnökségi tagokat, mondjanak le, megszüntette az addig működő bizottságokat, ugyanakkor valamennyi tisztséget Dr. Soós Csabára bízta; ő lett a szakmai alelnök, a szövetségi kapitány, és még további két bizottság elnöke. Tette ezt akkor, amikor kiváló edzőkkel rendelkezünk; egyszerűen nem értettük, miért csinálja ezt. Aztán arra a következtetésre kellett jutnom, és ezt a birtokomba jutott iratok is visszaigazolták, hogy egy sor szabálytalanságot követett el az elnök, az elnöksége pedig asszisztált hozzá. Persze, hogy asszisztált, amikor velük külön szerződéseket kötött. Egyértelművé vált, hogy szabálytalanságok, jogszabály ellenességek, már-már korrupció-gyanús helyzetek vannak a Magyar Úszó Szövetség vezetésében. Az elnökség szinte mindent automatikusan megszavazott. Például közel nyolcszázezres tanácsadói szerződést, akinek a tanácsadás munkaköri kötelessége.  A legszembeötlőbb mégis az volt, amikor a május 21-i közgyűlésen Bienerth úr annyi törvénytelenséget követett el, hogy a szememben már tarthatatlanná vált a helyzete. Úgy is fogalmazhatnék: semmit nem csinált szabályosan.

Ön annak idején annak is az egyik zászlóvivője volt, hogy váltani kell az szövetség élén. Azt, akkor miért tartotta helyesnek?

Én az egyik jelöltje voltam az elnöki posztnak, és mivel Gyárfás Tamás majd 24 év után, szerintem elhamarkodottan lemondott, de mert így döntött, helyesnek véltem, ha új elnököt választunk. A magyar közvélemény ne azzal foglalkozzon, hogy a világ egyik legjobb úszónője harcot vív a szövetség vezetőjével. Ráadásul a sportolók egy tízpontos tervezettel álltak elő, amelyben új vezetést követeltek, vagyis akkor már nem lehetett más utat választani. Nem voltam tehát zászlóvivő, egyike voltam a változásokat akarók csapatának.

Most azt mondja, hogy Gyárfás elhamarkodottan mondott le…

…Meggyőződésem…

…de ön is tudja, hogy a Hosszú Katinka Gyárfás háború mögött ott állt, az olimpiai bajnok mellett a magyar kormány is, s ez már igazán nehéz helyzetbe hozhatta az elnököt…

Így van, így van. Bár kétségtelen, arra oda kell figyelni, amit egy ilyen kaliberű versenyző mond. Ugyanakkor túlzásnak tartom, hogy Katinkának ma nagyobb hatalma van az úszás ügyeiben, mint Orbán Viktornak.

Térjünk vissza a mához: a feljelentő leveléhez egy sor dokumentumot, vagy dokumentumnak látszó iratot csatolt. Mennyire megalapozottak ezek?

Tudom, hogy egyesek azt terjesztik rólam, hogy hamisan vádolok. Soha életemben nem tettem ilyet, most sem. Amit a levélben leírtam, annak minden egyes mondatát dokumentumokkal tudom igazolni. A neveket kitakartam egyelőre, de ha eljön az ideje, azok is nyilvánosak lesznek.

Amit ön leírt, abból az derül ki, hogy Dr. Bienert lényegében önmaga hasznára vezette a szövetséget. Nem akarván jogászkodni, vagy olyan kifejezésekkel dobálózni, mint hűtlen kezelés, vagy lopás, de mégis Ön ezt a képet vetíti elénk…

Először is azt kell hangsúlyoznom: Dr. Bienertről kiderült, miközben mi az ellenkezőjét gondoltuk, hogy a leghalványabb fogalma sincs arról, miként kell egy sportszövetséget irányítani. Úgy viselkedett, mint egy kft ügyvezetője, ahol egyszemélyben dönthet. Ő úgy érezte: mindenki felett áll, egyedül hozhatja meg a döntéseket, amit tesz az szinte minden jogszabály ellenes, de még azt is megkockáztatom, hogy akár a bűncselekmény fogalomkörébe is utalható. Talán nem véletlen, hogy sorra bukkantak fel olyan figurák itt a szövetségben, akikkel az elnök a korábbi munkahelyén is üzleti, szerződéses kapcsolatban volt.  Az elnökség tagjai meg azzal voltak elfoglalva, hogy saját pecsenyéjüket sütögessék, ahelyett, hogy kontrollt biztosítottak volna az elnök felett.  Az elnökség tagjainak többségével, amúgy alapszabály ellenesen, szerződéses viszonyt alakított ki az elnök.

Vagyis megvásárolta az embereket…

Akár így is fogalmazhatunk. Ha egy elnökség tagjai saját maguk számára terjesztenek elő javaslatokat, majd azokat meg is szavazzák, akkor ezt minek nevezhetjük? Mindenkinek látnia, tudnia kell, hogy mi történt. Mindenkinek látnia kell, hogy a bevételek majd hetven százaléka nem arra ment, amire szánták.

Végezetül kit támogat az elnöki posztért folyó versenyben?

A 15 elnökségi helyre negyvenen jelentkeztek, és ez jó dolog, még akkor is, ha már most hallani a háttéralkukat. Szeretném, ha új erők mozdulnának meg és a régiek nem jutnának újra pozícióhoz.  Véget kell vetni annak, hogy egyesek a saját pecsenyéjüket sütögethessék.  Nem titkolom, hogy érkezett rám is jelölés és én ezt elfogadtam.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK