Kezdőlap Itthon Oldal 809

Itthon

Jobbik: bérkülönbségek feszítik Európát

0

A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerint egyre több nyugat-európai ország vezetője kezdi érzékelni azt az anomáliát, mely az Európai Unió keleti és nyugati tagállamai közötti bér- és életszínvonalbeli különbségekből fakad.

Mint közleményükben írják, ez a sokáig szőnyeg alá söpört probléma hamis illúzióvá teszi a közös piac és a szolidaritás eszméjét is, a probléma megoldását pedig már nem lehet sokáig halasztani.

Az Európai Bizottság elnöke,

Jean-Claude Juncker az Európai Parlamentben elmondott évértékelő beszédében a bérkérdésre is kitért.

Juncker szerint az egyenlőségen alapuló Európában nem lehetnek másodrendű dolgozók, egyenlő munkáért pedig egyenlő bér jár.

Noha Jean-Claude Juncker beszédében a külföldre kiközvetített munkavállalók fizetéséről beszélt, a Jobbik álláspontja szerint ez éppen a tágabb, egész Európát érintő bérprobléma részterülete. Valós megoldása pedig csakis

egy átfogó bérkiegyenlítés és gazdasági felzárkóztatás

lehet, mely elvezethet egy valódi egyenjogúságon alapuló Európához.

A Jobbik szerint a Bérunió kezdeményezése, mely a kohéziós és felzárkóztatási politika átfogó reformja által egy új, igazságosabb Európa alapja lehet, megoldást nyújthat az egyre gyakrabban felvetett problémára. A Jobbik ezért bátorítja az Unió döntéshozó szerveit és hatóságait, ne hagyják, hogy az évértékelőn felvetett bérkiegyenlítés a be nem váltott ígéretek sorát gyarapítsa, hanem ragadjanak meg minden eszközt a jövedelmi különbségek megszüntetésére.

Újabb milliárdok ál-kormány kampányra

Nem érhette váratlanul a velencei kihelyezett frakcióülésen a jelenlévőket Orbán Viktor bejelentése, vagy ha igen, akkor nagyon jól működik a konspirációs rendszer a Fideszben. Orbán ott arról beszélt, zárt körben persze, hogy ismét meg kell kérdezni az embereket, ezúttal arról, hogy mi a véleményük a Soros-tervről.

Ez ugye egyet jelent azzal, hogy újra nemzeti konzultáció lesz, valami olyasmiről, amiről valójában senki sem tud, sőt feltehetően nem is létezik.

A Független Hírügynökség szakmai körökből úgy értesült, hogy a kormány – a Fidesz felkérése alapján – „hajlandóságot mutat egy ilyen akcióra, amelyet persze különböző kampányfogások kísérnek majd. A kormányzat, természetesen az ilyen akciókat nem kampányként értelmezi, vagy inkább értelmezteti, hanem tájékoztatásként. Ez lehet a magyarázat annak, hogy az előzetes tervek szerint már szeptember 15-én elindult volna egy nagy projekt; a szokásos felületeken, újság, óriásplakát, televízió, online kiadványok, aminek tartalmáról maguk az érintett ügynökségek sem tudtak pontosat mondani.

Arról már a velencei Orbán-beszéd előtt kapott értesülést hírportálunk, hogy komoly akciót tervez a kormány, de hogy pontosan mit, azt titok övezi. A titok még most is áll, de az újabb információnk szerint

a kampány, a nyilvános megjelenés tolódik, és csak október 1-én indul el.

Tekintettel a választások közeledtére, és arra, hogy a Fidesz a menekült-ügyet állítja a kommunikációja központjába, erősen feltételezhető, hogy ez a felület-megrendelés tartalmilag már ezt a célt szolgálja. És az is valószínűsíthető, hogy erre újabb milliárdokat szánnak majd. Az előző nemzeti konzultáció költségei ma sem ismertek, a mi értesüléseink szerint az alapkampány került kétmilliárd forintba, majd újabb milliárd körül lehetett a konzultáció lezárásának levezetése. Hiába született meg a plakáttörvény, a maga csalárd módján, a kormányzat pontosan tudja, milyen módon lehet azt a saját maga szempontjából előnyösen kihasználni.

Próbáltunk információkat szerezni arról is, hogy milyen kreatív tartalom várható ebben az újabb nemzeti konzultációban, forrásaink azonban erről vagy nem tudtak, vagy nem akartak beszámolni. Így csak feltételezéseink lehetnek arról, hogy mit és hogyan akar „megzenésíteni” a Fidesz. Orbán ugye arról beszélt, hogy meg kell ismerni az emberek véleményét a Soros-tervről, így abból kell kiindulnunk, hogy

olyan tájékoztatást terveznek, amelyben a menekültek kötelező betelepítéséről, az itthoni civil, beépített ügynökökről, Brüsszel, szuverenitásunkat támadó intézkedéseiről lesz szó.

Természetesen oly módon, hogy ezek mögött mindannyiszor Soros György és az ő pénze áll.

Ne feledjük, hogy Orbán szerint ez a Soros-terv akkor akadályozható meg, ha ismét ők nyerik meg a választásokat. Ennek érdekében most ismét kormányzati pénzeket fognak használni; és ez a néhány milliárd, ne feledjük, még csak a kezdet.

Mindenesetre újra fel van adva a lecke az ellenzéknek: hogyan lehet szembe menni egy nemlétező tervvel, kiváltképp akkor, ha annak fő üzenete, hogy ők is egy összehangolt Soros-féle elképzelés részei, őket is maga Soros mozgatja.

Lapszem – 2017. szeptember 14.

0

Ma a Szerénák és a Roxánák ünneplik a névnapjukat. Van Önnek ilyen nevű ismerőse? Na ugye! Már itt is van a lapszemle. Vegyék, vigyék!

Népszava: Menesztik az üldözött keresztények helyettes államtitkárát

A Népszava értesülései szerint menesztik Török Tamást, az üldözött keresztények helyettes államtitkárát. A kormány tavaly szeptemberben döntött arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) égisze alatt, Rétvári Bence államtitkár felügyeletével létrehozza a keresztények segítéséért felelős helyettes államtitkárságot. Vezetőjévé az Olaszországból hazatérő diplomatát, Török Tamást nevezték ki. Bemutatkozó sajtóbeszélgetésén azt mondta, hogy az új helyettes államtitkárság a többinél kisebb, mindössze egy főosztály tartozik alá, és tíz alkalmazottal kezdi meg munkáját. Bővebben itt.

Magyar Nemzet: Már látszik a számokon, hogy fékeztek az autógyárak

A magyar gazdaság makroszámai ma már jók, az összkép ugyanakkor sokkal árnyaltabb ennél – idézi a Magyar Nemzet számos közgazdász véleményét.

Ők elsősorban arra hívják fel a figyelmet, hogy túl nagy szerep jut az összteljesítményt tekintve néhány ágazatra, ezért bármiféle ezeket érintő negatív hatás azonnal meglátszik az egész magyar gazdaság mutatóin. Hogy ez mennyire így van, azt jól érzékeltetik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss ipari termelési adatai. A KSH második gyorsbecslése szerint ugyanis idén júliusban a hazai ipar teljesítménye 4,2 százalékkal múlta alul a májusit, és ez még akkor is jelentős visszaesés, ha tavaly júliushoz képest még mindig 0,2 százalékkal emelkedett a termelés.

A zuhanás okát egyértelműen abban látják a szakértők, hogy

kisebb sebességi fokozatra kapcsoltak a magyarországi autógyárak, és ez az egész ipar teljesítményére rányomta a bélyegét.

A júliusi magyar visszaesés a második legnagyobb mértékű volt az Európai Unióban.

A szintén erős autóiparral rendelkező Csehország produkálta a legnagyobb, tízszázalékos mínuszt. Még többet itt olvashat.

Magyar Hírlap: A Fideszt az érdekli, mit tud Gyurcsány Ferenc a korrupciós ügyekről

A Fidesz választ vár Gyurcsány Ferenc volt kormányfőtől, a DK elnökétől arra, hogy mit tud a 2010 előtti korrupciós ügyekről – olvasható a Magyar Hírlapban.

Puskás Imre, a nagyobbik kormánypárt szóvivője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: Gyurcsány Ferenc keddi dunaújvárosi lakossági fórumán arról beszélt – idézte őt -, hogy 2010 előtt visszakérték a kormányzati beruházásokra szánt pénzek 20 százalékát.

A volt miniszterelnök már korábban is tett azzal kapcsolatos kijelentést, hogyan működött a kormányzati korrupció a szocialista országvezetés alatt, úgy fogalmazott ugyanis, hogy sok helyről vándorolt pénz az MSZP-hez, de jobb nem tudni, honnan – mondta Puskás Imre, hozzátéve: a DK elnökének volt olyan nyilatkozata is, amely szerint többek között azért hagyta el az MSZP-t, mert ott lopnak.

A Fidesz szóvivője szerint viszont kedden Gyurcsány Ferenc már „konkrét bejelentéssel szolgált”, amellyel kapcsolatban kérdéseket intézett az ellenzéki pártelnökhöz. Még többet erről itt olvashat.

Magyar Idők: A Nyugat át akarja tolni a migránsokat Közép-Európába

Jean-Claude Juncker a bevándorláspárti Brüsszel hangja. Megszokhattuk már, hogy a bizottság újra és újra megtámadja Magyarországot amiatt, hogy nem bevándorláspárti. Ők azt szeretnék elérni, hogy elbontsuk a kerítést, beengedjük a migránsokat – nyilatkozta a Magyar Időknek  az igazságügyi miniszter helyettese.

Völner Pál a lapnak adott interjújában beszélt arról is: Brüsszel már a következő napokban pert indíthat hazánk ellen a kvótaügy miatt, vagyis még csupán a bevándorlási harc kezdeténél tartunk. Ha még részletesebben is olvasna erről, itt megteheti.

Tíz éve történt – A Fidesz örül, hogy Gyurcsány Ferenc megváltoztatta véleményét

0

A Fidesz örül, hogy Gyurcsány Ferenc megváltoztatta a Nabucco gázvezetékkel kapcsolatos véleményét, és a pénteki konferencián már az EU álláspontjával összhangban nyilatkozott. Ugyanakkor sajnálatosnak tartják, hogy a Fidesz előadóját nem sikerült meghívni. Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetének vezetője szerint az EU álláspontja a magyar állampolgárok érdekével is összhangban van.


Németh Zsolt pénteki sajtótájékoztatóján közös európai politikát sürgetett. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Nabucco gázvezeték körüli megegyezést a Gyurcsány Ferencéhez hasonló ellentmondó nyilatkozatok lassítják. A kormányfő korábban a Nabucco-t álomnak nevezte, pénteken azonban már azt mondta, hogy Európának új energiaforrásokat kell felkutatnia annak érdekében, hogy a nagyarányú orosz gázfüggés mérséklődjék. Ugyanakkor bírálta a Nabucco építésének lassúságát.

Kerekesszékes nőtől loptak Kiskundorozsmán.

Az asszony elesett, és nem tudott felállni. Párja szintén mozgáskorlátozott, nem tudott segíteni.

Az utca túloldaláról egy baráti társaság tagjai mentek oda hozzájuk. A gurulós székét felállították, az asszonynak is segítettek. Egyikük azonban kiszúrta a járókeret csomagtartójában lévő pénztárcát, és ellopta.

Az asszony ugyan észre vette a bűncselekményt, a tolvaj és társai azonban elfutottak. Az iratokon kívül 50 ezer forint volt a pénztárcában.

A tolvajt végül elkapták, az ügyészség kifosztással vádolja.

Újabb nemzeti konzultáció indul, ezúttal a Soros-tervről

0

Juhász Péter, az Együtt elnöke szerint a nemzeti konzultációval a Kubatov-listát frissítené a Fidesz.

Velencén a Fidesz háromnapos frakcióülésén Orbán Viktor azt mondta, hogy

ma nincs fontosabb számára, mint „a Soros-terv elleni küzdelem”,

ezért nemzeti konzultációt indítanak róla.

A Fidesz-kormány azért indítja egyik konzultációt a másik után, hogy a választások előtt ezekkel az adatgyűjtő ívekkel frissítsék, bővítsék a Kubatov-listát – írja közleményében Juhász Péter.

A nemzeti konzultáció pénzkidobás, kizárólag hamis propaganda célokat szolgál,

a Fidesz-kormány közpénzből hazudik a magyar polgároknak és manipulálja őket.

A Fidesz-KDNP-nek azonnal abba kell hagynia a Kubatov-lista bővítését, nem indíthat több pazarló hazugságkonzultációt! Orbán Viktor ennek árát, körülbelül egymilliárd forintot az egészségügyi rendszer rendbetételére fordítsa!

Gulyás Gergely megérkezett a Fidesz-frakció élére

0

Nyílt titok volt napok óta, mostanra hivatalossá vált: Gulyás Gergelyt választották a Fidesz-frakció új vezetőjének a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának velencei ülésén.

A döntést Kósa Lajos, a Fidesz leköszönő frakcióvezetője, a Modern városok programért felelős leendő tárca nélküli miniszter jelentette be csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján, a helyszínen.

Gulyás Gergelyt a törvényalkotási bizottság élén Hende Csaba váltja, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke pedig – Kósa Lajos helyett – Németh Szilárd lesz.

A leköszönő frakcióvezető arról is tájékoztatott, hogy az elhunyt Rubovszky György igazságügyi bizottsági elnöki posztját a KDNP-s Vejkey Imre kapja, őt pedig a szintén kereszténydemokrata Hargitai János váltja a mentelmi bizottság élén.

Ez volt ma – 2017. szeptember 13.

0

Lemaradt a mai hírekről? Nem tudta követni, mi történt Magyarországon és a nagyvilágban? Mi összefoglaltuk.

Juncker évértékelő beszéde

Jean-Claude Juncker évértékelõ beszéde
Fotó: MTI/EPA/Európai Parlament/Mathieu Cugnot

Az Európai Uniónak a szabadság, egyenlőség és jogállamiság uniójának kell lennie – mondta a közösség jövőjét is vázoló, az Unió helyzetéről tartott beszédében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Azt is mondta:

az Európai Bíróság ítéleteit mindenkinek el kell fogadnia, ez nem opció, ez kötelezettség.

Arról is beszélt, hogy nem minden tagállam mutat egyenértékű szolidaritást a menekültek ügyében. Közös adók bevezetéséről is említette a belső piac erősítése érdekében.

Jean-Claude Juncker beszédét vita követte, de sokkal enyhébb és rövidebb, mint korábban. Néhány képviselő pár mondat erejéig kitért Magyarországra és Orbán Viktorra is. Guy Verhofstadt azt mondta,

„Orbán Putyin orosz elnökkel együtt közösen próbálják aláásni az európai demokráciát és jogállamiságot, ami ellen nemcsak védekezniük kell, hanem ellentámadást indítaniuk”.

De azt is mondta: örül, hogy mindenki észhez tért, és Orbán sem akar kilépni az Unióból.

A fuhu.hu-nak Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője azt mondta: visszafogott, középutas beszédet mondott az Európai Bizottság elnöke, akinek elsődleges célja az, hogy előre lendítse az európai integrációt.

Botka az LMP-vel összefogna

Botka László
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ahhoz, hogy a Fidesznek ne legyen egyszerű többsége sem, 40 egyéni választókerületben kell nyerni, a kormányalakításhoz pedig 55-60-ban, véli Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Kitért a kérdés elől, hogy a kormányváltáshoz szükséges 60-65 győztes körzetbe beleszámolta-e azokat, ahol a Jobbik nyerhet.

Azt is mondta: koordinált indulást csak az LMP-vel tud elképzelni, és kitart amellett, hogy

Gyurcsány Ferenc induljon egyéni választókerületben, ha ott ő a legesélyesebb.

Szerinte a Jobbikkal nincs együttműködés, ha erről nyilvános diskurzus kezdődik, az a baloldal végét jelenti.

Felháborodás a Göncz Árpád elleni támadás miatt

Az Együtt szégyenletesnek tartja Gulyás Gergelynek, az Országgyűlés alelnökének a kijelentéseit, amelyekkel meggyalázta Göncz Árpád emlékét. A Klubrádióban Kuncze Gábor is elítélte a támadást, amely miatt a DK bocsánatkérésre szólította fel Gulyást.

Gulyás Gergely amiatt támadta Göncz Árpádot, amiért

nem írta alá a jóvátételi törvényt,

amelyet a Parlament elfogadott, de Göncz Árpád köztársasági elnökként normakontrollra küldött, majd a Sólyom László által vezetett Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek mondta ki. A törvényt egyébként a Fidesz, így Orbán Viktor sem szavazta meg.

Hatalmas károkat okozott Irma

Megrongálódott lakóházak maradványai az Irma hurrikán után a Szent Márton-szigeten
Fotó: MTI/EPApool/Christophe Ena

Az épületeknek legalább a negyede lakhatatlanná vált az Irma hurrikán pusztítása nyomán a Florida Keys szigetcsoporton, és mintegy harmaduk komoly helyreállításra szorul. Irma trópusi viharként, Georgiában, Dél-, és Észak-Karolinában pusztít tovább.

A károkról a telefonhálózat hiánya és a még mindig tartó áramszünet miatt egyelőre nem lehet pontos felmérést készíteni.

Duterte bosszúja

Ezer pesóra, átszámítva hatezer forintra csökkentette az emberi jogi bizottság költségvetését Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek sokat támadott elnöke.

Duterte szisztematikusan számolja fel a fékek és ellensúlyok rendszerét. A képviselőház jogi bizottsága most azt javasolja, hogy váltsák le a Legfelső Bíróság elnökét.

Trumpnak kedvezően döntött a bíróság

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága szabad utat engedett Donald Trump elnök számára ahhoz, hogy tág értelemben alkalmazza az országba beérkező menekültekkel szembeni tilalmat.

Ez részleges győzelmet jelent Trump számára

azelőtt, hogy a bíróság kulcsfontosságú októberi meghallgatásra készül, amelyen az elnök ellentmondásos elnöki rendeletét vizsgálják. A rendelet ideiglenesen, meghatározott időre megtiltotta hat muszlim-többségű ország állampolgárai számára a belépést az USA-ba, és korlátozta a menekültek befogadását.

Nem lesz ott az ENSZ-közgyűlésen a Nobel-díjas vezető

A mianmari Aung Szan Szú Kji korábbi terveivel ellentétben nem lesz ott az ENSZ-közgyűlés jövő heti ülésszakán. A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjit

egyre több bírálat éri, mert nem tesz semmit a rohingja kisebbséggel szembeni erőszak ellen.

A jogfosztott kisebbség elleni támadások miatt már legalább 370 ezren menekültek el az országból.

Szanyi Tibor: A magyar nép történelmi választás előtt

0

Az MSZP EP-képviselője Jean-Claude Juncker évértékelő beszédére reagált írásos hozzászólásban. Ebben azt írta: úgy tűnik, Európa felelős vezetőiben végre megérik a felismerés, hogy új szakaszhoz érkeztünk, az európai integrációnak túl kell lépni az elmúlt évek bénultságán, amelyet gazdasági, pénzügyi és menekültválságok, és a Brexit mellett a dezintegrációt erősítő egyéb fejlemények fémjeleztek.

Szanyi Tibor azt írta, ezért örült annak, hogy a Bizottság elnöke olyan kezdeményezéseket vetített előre a testület mandátumából hátra lévő másfél évre, amelyek több, Magyarország jövőjét is meghatározó területen

alkalmasak lehetnek az Unió dinamizálására,

hatékonyabb, demokratikusabb és átláthatóbb működtetésére.

Szanyi Tibor
MTI Fotó: Kovács Tamás

Szanyi kiemelte Európa nemzetközi versenyképességének erősítését, a tagállamok belső és külső biztonságának egyeztetett és ezáltal hatásosabb védelmét, egy új, működőképes és humánus közös migrációs politika kialakítását, a megnövekedett közösségi feladatok finanszírozását biztosító uniós költségvetési reformot, és nem utolsósorban érdemi előrelépést a szociális jogok és esélyek európai szintű kiegyenlítésében.

Szerinte az utóbbi években néhány tagállam, főleg az Orbán-kormány részéről tapasztalt

„önző, nacionalista politikára, az európai szolidaritás elvének és gyakorlatának háttérbe szorulására”

közös és teljes felelősségvállalással kell keresni a döntést. Ahogy írta: „éppen a felelőtlen és cinikus orbáni „pávatánc” kezdi ráébreszteni a felelős európai vezetőket, hogy az integráció és az európai polgárok jövője alkalmasint a demokratikus uniós normák és a szolidaritás kikényszerítését is megkövetelheti.”

Úgy értékeli, hogy a Bizottság és a Parlament megelégelte a tagállami kormányok, vagyis az Európai Tanács szintjén rendre megnyilvánuló szolidaritás-, politikai akarat- és cselekvés-hiányt, gyakran akadékoskodást.

Szanyi Tibor szerint az integráció Juncker által felvázolt „újraindítása” valódi történelmi választás elé állítja a magyar népet is: „A jövőben

vagy részesei, alakítói és kedvezményezettjei leszünk egy sikeresebb és igazságosabb Uniónak, vagy Orbánék hatalmi céljai szolgálatában elutasítjuk és megtagadjuk szövetségeseink szolidaritását,

lemaradunk a globális gazdasági versenyben, elesünk a Szociális Európa nyújtotta egyenlő esélyektől és létbiztonságtól”.

Írásbeli hozzászólást tett a Párbeszéd EP-képviselője, Jávor Benedek is. Ő azt írta:

a legfontosabb kérdés ma az Unió jövője,

az, hogy a 27 tagállamból álló blokk együtt marad vagy kétsebességessé válik, amiben a kimaradók a perifériára szorulnak.

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke pedig sajtótájékoztatón azt mondta: Jean-Claude Juncker évértékelő beszédéből bebizonyosodott, hogy

az Európai Bizottság elnökének a biztonság és jólét növeléséhez szükséges lépésekről szól az Európai Unió.

Szerinte ugyanakkor Orbán Viktor számára Európa a félelemkeltésről, a bezárkózásról, a kisebbrendűségi érzésről szól, és ezzel komoly károkat okoz.

Az Iszlám Államhoz indultak – Precedensértékű ítélet születhet

Ez az első olyan eset Magyarországon, amikor fiatalokat azért állítottak bíróság elé, mert a terrorszervezethez szerettek volna csatlakozni.

Az első tárgyalási napon az ügyész ismertette a vádiratot, mely szerint a két férfi 2014 őszétől hónapokon át üzengetett egymásnak a gyakorikerdesek.hu-n arról, hogy és mint lehetne a szervezethez csatlakozni. A másodrend vádlottat az elsőrendű látta el tanácsokkal.

A felvilágosítás és lelkesítés olyan jól sikerült, hogy

a férfi 2015 januárjában útnak is indult, Isztambulba utazott.

A másik később akart csatlakozni hozzá, de aztán ez valamiért elmaradt, de a Facebook oldalán terrorcselekmények elkövetésével fenyegetőzött, ugyanakkor felajánlotta, hogy segíti azokat, akik az ISIS-hez akarnak csatlakozni. A Törökországból kitoloncolt F. Viktor előzetes letartóztatásban van, társa szabadlábon védekezhet.

A tárgyalás szünetében P. András, az elsőrendű vádlott védője azt mondta, ez az első eset Magyarországon, hogy valakit azért állítanak bíróság elé, mert külföldi terrorszervezethez akart csatlakozni. Hozzátette, hogy védence egy

szerencsétlen anyagi és mentális helyzetben volt,

amikor ezt a rossz döntést meghozta. Szerinte az Iszlám Állam pontosan az ilyen embereket célozza meg propagandafilmjeivel.

A Székesfehérvári Törvényszék tanúként idézte a másodrendű vádlott édesapját, aki azonban közeli hozzátartozóként megtagadta a vallomástételt, gyakorlatilag egy szót sem mondott a történtekről.

Az egyik szünetben annyit mondott a fuhu.hu-nak, hogy nem érzi magát felelősnek a fia tettéért.

Ha több bizonyítási indítvány nem lesz, akár már a következő, azaz a második tárgyalási napon ítélet születhet. A vádlottak akár öt év börtönt is kaphatnak. Egyébként megbánást tanúsítottak, azt mondják, ma már nem tennének ilyet.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK