Kezdőlap Itthon Oldal 800

Itthon

Ez volt ma – 2017. szeptember 20.

0

Az Európai parlament küldöttsége jött, látott és nem mondott semmit; Tarlós szerint egyesek hazudnak, csúsztatnak, gyűlölködnek; Habony Árpád immár hivatalosan is közszereplőnek minősül; Demcsák Zsuzsa végre megkerült és felmondott; Macron beintett Trumpnak klímaügyben és Iránnal kapcsolatban.

Sok pénzt fizethetünk vissza az EU-nak

A magyar uniós fejlesztésekben volt tavaly a legtöbb szabálytalanság, amely miatt visszafizetésre kell számítani – hámozható ki az uniós szakzsargonból, az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elnökének sajtótájékoztatóján. Ingeborg Grässle nem érti a „felhajtást” a felcsúti kisvasút ügyében.

Ingeborg Grässle. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A nagy várakozásokat nem igen visszaigazoló sajtótájékoztatón az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottság (CONT) német CDU-párti elnöke örömüknek adott hangot afelett, hogy sok uniós fejlesztés zajlik Magyarországon. A két napos helyszíni bejárások végén Ingeborg Grässle leszögezte, hogy vizsgálatuknak nem célja beavatkozni a magyar politikai csatákba, és nem szeretik, ha ehhez felhasználják őket. (A magyar kormány mindent elkövetett, hogy csak a választások után érkezzenek a raportőrök.)

A CONT célja a támogatások felhasználásának szabályosságát és jogszerűségét vizsgálni, nem ők döntik el, történt-e korrupció – mondta német kereszténydemokrata politikus.

A megnézett projektekben, a 4-es metró kivételével, nem láttak kirívó szabálytalanságokat.

Tarlós a Római-partról: hazudnak, csúsztatnak, gyűlölködnek

Tarlós István kitart álláspontja mellett a római-parti védmű ügyében, de hajlandó a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszteni a budapesti népszavazási kezdeményezést – ismételte meg a főpolgármester. A 3-as metróról is szóló sajtótájékoztatója hemzsegett a személyeskedő és gúnyolódó megjegyzésektől a környezetvédőkre, ellenzéki politikusokra és a tudósítókra egyaránt.

MTI Fotó: Kovács Tamás

Tarlós István szerint hazugság, hogy megváltoztatta volna álláspontját a Római-partra tervezett árvízvédelmi gáttal kapcsolatban – mondta városházi sajtótájékoztatóján. Megismételte: fel fogja vetni a Fővárosi Közgyűlésben, hogy tartsanak budapesti népszavazást ebben az ügyben. De ettől nem változott meg az álláspontja, továbbra is a Nánási úti nyomvonalat támogatja. Emlékeztetett arra, hogy azután döntött így a referendummal kapcsolatban, hogy antiszemita szövegű nyilatkozat jelent meg az érintett ingatlantulajdonosok egy részétől. Ez és „miniatűr pártok” reagálása, a politikai nyomásgyakorlás után határozott így – derült ki szavaiból.

Habony Árpád jogerősen  közszereplő

A mai napon a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta, hogy Habony Árpád közszereplőnek minősül.

A miniszterelnök tanácsadója korábban azt sérelmezte, hogy a Jobbik – a Fidesz-KDNP által már betiltott – plakátjain szerepelt Orbán Viktorral, Rogán Antallal és Mészáros Lőrinccel egy társaságban.

Habony a Jobbik ellen indított perét első fokon is elveszítette.

Demcsák megy, Rónaié az Egyenes beszéd, de Krug is jön

„A hosszú megbeszélés vége az lett, hogy Zsuzsa, megértve a kialakult helyzetet, felmondott és én ezt a felmondást elfogadtam” – nyilatkozta Független Hírügynökségnek Németh Szilárd, az ATV vezérigazgatója.

A találkozón elhangzottakról Németh nem kívánt részletekkel szolgálni, de beszélt arról, hogy mi lesz a sorsa magának a műsornak, elsősorban is az Egyenes beszédnek, amelyet Demcsák, az előzetes tervek szerint felváltva vezetett volna Rónai Egonnal. (Demcsák végül összesen egy hétig volt az Egyenes  beszéd műsorvezetője, és ugyancsak egy hetet töltött a Reggeli startban, míg el nem érkezett az ominózus Szanyi-féle beszélgetésig…)

Nos, mint Németh Szilárdtól megtudtuk,

AZ EGYENES BESZÉDET RÓNAY EGON VISZI TOVÁBB, KIEGÉSZÜLVE KRUG EMILIÁVAL.

Macron az anti Trump?

Amikor Donald Trumpot az Egyesült Államok elnökévé választották, akkor a távozó Barack Obama Angela Merkel német kancellárt bíztatta: vegye át a liberális erők vezetését a nyugati világban. Angela Merkel húzódozott hiszen választások előtt állt és alkatától különben is idegen a vezéri szerep. Nem így Emmanuel Macron, aki New Yorkban keményen nekiment Trumpnak:

NEM TÁRGYALJUK ÚJRA A NEMZETKÖZI KLÍMA EGYEZMÉNYT AZ USA KEDVÉÉRT!

A párizsi klíma egyezmény mindenkit kötelez, abból nem engedünk !- hangsúlyozta a francia köztársaság elnöke New Yorkban, ahol felszólalt az ENSZ közgyűlésében.

Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna

Irán ügyében ugyanilyen határozottan utasította el az amerikai álláspontot. Trump azon gondolkodik, hogy felmondja a nagyhatalmak és Irán nukleáris egyezményét. Ezt hat nagyhatalom írta alá: az USA, Kína, Oroszország, Nagy Britannia, Franciaország és Németország.

EMMANUEL MACRON SZERINT SÚLYOS HIBA LENNE AZ EGYEZMÉNY FELMONDÁSA!

A francia elnök hitet tett a sokoldalú egyezmények mellett míg az USA elnöke mindig és mindenütt Amerika érdekével érvel.

Kétszáznál is több halottja van a mexikói földrengésnek

Nagy erejű földrengés rázta meg kedden Mexikó középső részét. A helyi idő szerint kora délután bekövetkezett, 7,1-es erősségű földmozgás épületek tucatjait döntötte romba a sokmilliós mexikói fővárosban.

MTI/EPA/Mario Guzman

A polgári védelem vezetője, Luis Felipe Fuente közlése szerint késő estig országosan 150-re emelkedett a halálos áldozatok száma, de a Milenio tévé legutóbbi híradásában már 204 halálos áldozatról adott hírt.

A LEGTÖBB HALOTTAT MEXIKÓVÁROSBÓL JELENTETTÉK,

ahol mentők százai az éjszaka is folytatják a kutatást a romok között rekedt esetleges túlélők után, és a mentésben civilek százai is részt vesznek.

Sok pénzt fizethetünk vissza az EU-nak

0

A magyar uniós fejlesztésekben volt tavaly a legtöbb szabálytalanság, amely miatt visszafizetésre kell számítani – hámozható ki az uniós szakzsargonból, az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elnökének sajtótájékoztatóján. Ingeborg Grässle nem érti a „felhajtást” a felcsúti kisvasút ügyében.

A nagy várakozásokat nem igen visszaigazoló sajtótájékoztatón az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottság (CONT) német CDU-párti elnöke örömüknek adott hangot afelett, hogy sok uniós fejlesztés zajlik Magyarországon. A két napos helyszíni bejárások végén Ingeborg Grässle leszögezte, hogy vizsgálatuknak nem célja beavatkozni a magyar politikai csatákba, és nem szeretik, ha ehhez felhasználják őket. (A magyar kormány mindent elkövetett, hogy csak a választások után érkezzenek a raportőrök.)

A CONT célja a támogatások felhasználásának szabályosságát és jogszerűségét vizsgálni, nem ők döntik el, történt-e korrupció – mondta német kereszténydemokrata politikus.

A megnézett projektekben, a 4-es metró kivételével, nem láttak kirívó szabálytalanságokat.

A CONT delegátusai a három magyar EP-képviselővel a 4-es metrót alapvetően jónak minősítették Grässle szerint. De – tette hozzá – látni jelét visszaéléseknek. Az bizonyos, derült ki szavaiból, hogy lesz visszafizetés, de ennek mértéke még nem dőlt el. Tehát a jelenleg 100 százalékra becsült arány se bizonyos. Ehhez meg kell várni a magyar ügyészség nyomozásának végét.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy sajnálatosnak tartják, hogy a magyar kormány nem támogatja az uniós ügyészség gondolatát.

A CONT küldöttjei megnézték a felcsúti kisvasutat. Ingeborg Grässle szerint

„nem látják be, miért volt ekkora felhajtás”.

Itt 1,7 millió euró elköltésének módját vizsgálják. Abban a bizottságnak nincs hatásköre, hogy mire lett volna érdemesebb elkölteni a kisvasút pénzét – mondta a német politikus. (Niedermüller Péter, a DK EP-képviselője elsősorban a beruházás feleslegességét kifogásolta sajtótájékoztatóján.)

Összességében a CONT azt nézte meg, vannak-e bizonyítékok arra, hogy megsértették a szabályszerűséget és jogszerűséget az uniós támogatású fejlesztések során. Azt látják, hogy sok OLAF-vizsgálat zajlik Magyarországon, és a 2007-2013-as költségvetési ciklusban

várhatóan egymilliárd eurónyi (több, mint 300 milliárd forint) korrekcióra (azaz visszafizetésre)

kerül sor, amit az adófizetők fognak kifizetni – derült ki Grässle szavaiból.

Arról is beszélt a CONT elnöke, hogy tavaly a magyar programoknál tapasztaltak legmagasabb „korrekciós árat”, vagyis vélhetően a legtöbbet Magyarország fog visszautalni. Azt is megemlítette Ingeborg Grässle, hogy nálunk a legnagyobb az aránya – egyharmad körüli – azon közbeszerzéseknek, amelyeken egyedüli pályázó a nyertes

Most nem vizsgálta a CONT a mezőgazdasági fejlesztéseket, de annyit elmondott a német politikus, hogy nagyon magas a hibaarány.

A CONT-küldöttség tagja, Jávor Benedek (Párbeszéd) szerint a látogatás csak az ellenőrzés első lépése, végső álláspontját a következő hónapokban alakítja ki a kapott dokumentumokat is elemezve. Jávor is úgy véli, hogy erősen kétséges a felcsúti vasút hasznossága, és a 4-es metró esetében se csak a korrupció érdemel figyelmet, hanem az alacsony kihasználtság.

DK: A Fideszes ügyészség nem üldözi, hanem pártolja a bűnt?

0

Az ügyészség nem vizsgálja az azeri baltás gyilkos kiadásával összefüggeni látszó pénzmozgások ügyét, mert a tranzakcióról nincs hivatalos tudomása, a pénzmosás kivizsgálása pedig egyébként is a NAV-ra tartozik.

Ezt válaszolta képviselői kérdésre Polt Péter, az immár jogerős bírói ítélet szerint is Fideszesnek nevezhető Legfőbb Ügyészség vezetője.

Érdekes módon 2009-ben a már de facto akkor is Polt Péter irányítása alatt működő Legfőbb Ügyészség hivatalos tudomás nélkül,

egy Magyar Nemzet-cikk alapján nyomozást indított az elhíresült sukorói telekcsere ügyében.

A koncepciós per és a szégyenletes bírói ítélet nyomán két ártatlan embert be is börtönöztek.

A baltás gyilkos kivásárlásáról a sajtóban megjelent tudósításokkal viszont Dunát lehetne rekeszteni, a sajtóértesüléseket azonban Polt Péter ez alkalommal nem tekinti elegendő alapnak nyomozás megindítására.

Figyelemre méltó továbbá, hogy az ügyben a hivatali visszaélés, hűtlen kezelés, vesztegetés és befolyással üzérkedés alapos gyanúja is fölmerül, mely bűncselekmények vitathatatlanul az ügyészség hatásközébe tartoznak, a legfőbb ügyész azonban a NAV-ra mutogat.

Forrás: Vadai Ágnes, DK

Habony Árpád jogerősen közszereplő

0

A mai napon a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében kimondta, hogy Habony Árpád közszereplőnek minősül.

A miniszterelnök tanácsadója korábban azt sérelmezte, hogy a Jobbik – a Fidesz-KDNP által már betiltott – plakátjain szerepelt Orbán Viktorral, Rogán Antallal és Mészáros Lőrinccel egy társaságban.

Habony a Jobbik ellen indított perét első fokon is elveszítette.

Forrás: Jakab Péter, a Jobbik szóvivője

Bíróság előtt a kalapácsos rém

A 60 éves, kiskunhalasi férfi a vád szerint gyerekkori ismerősét és egy nőt verte agyon.

Még Kecelről ismerte barátját, mindketten ott születtek. 2011 októberének egyik éjjelén a sértett felkereste a vádlottat a kiskunhalasi tanyáján, mivel korábban megegyeztek, hogy néhány dolgot ellopnak a közeli gazdaságból.

Kimentek a tanya melletti fás, gazos területre, onnan lesték, mikor induljanak.

Mivel mozgolódás volt a gazdaságban, félóra után vitatkozni kezdtek, hogy véghez vigyék-e az akciót, vagy menjenek aludni.

Végül mindketten letettek a betörésről, de a vádlott felhúzta magát. A melléképületből egy 60 centi hosszú, másfélkilós kalapácsot hozott, és barátját hátulról leütötte. Miután az ájult férfi fejét a további 6-8 ütéssel gyakorlatilag szétverte, lefeküdt aludni.

Hajnalban felébredt,

a holttestet levetkőztette és elásta a kertben, a ruhákat kidobta a szemétbe.

Négy évvel később úgy döntött, hogy barátja földi maradványait eltünteti a ház mögül. A csontokat kiásta és a közeli erdőben szétszórta. Ez lett a veszte, ugyanis rőzsegyűjtők rábukkantak a koponyára, melyről a szakértők megállapították, bűncselekmény húzódik a háttérben.

Az ügyészség a férfit egy másik bűncselekménnyel is megvádolta. E szerint egy nővel is végzett, mivel nem tetszett neki az asszony pletykás stílusa. A nőt több napon át figyelte, majd 2012. május 19-én este magához vette a már említett kalapácsot.

Ezt az áldozatát is hátulról ütötte le, majd a holttestet az úttest melletti árokban hagyta.

A rendőrség cserbenhagyásos gázolásként kezelte az ügyet, majd felfüggesztették a nyomozást, mert nem jutottak egyről a kettőre. A településben éveken át találgatták, lehet-e összefüggés a gyanús eltűnés és a különös baleset között, de csak akkor igazolódott be a pletyka, amikor a rőzsegyűjtők rábukkantak a koponyára.

Jövőre kezdődhet Paks II. kivitelezése

0

Jövő januárban elkezdődhet a felvonulási épületek építése Pakson – mondta a Paks II.-ért felelős miniszter és a Roszatom vezérigazgatója az atomerőmű helyszínén. Alekszej Lihacsov a szerződések nyilvánosságát ígérte.

A Roszatom nem látja akadályát annak, hogy 2018 januárjában ezen a helyen megkezdődhessen a felvonulási épületek kivitelezése – szögezte le Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern vezetője, aki népes delegáció élén érkezett az új erőmű számára kijelölt helyszínére. Ugyanerről beszélt Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezésért felelős tárca nélküli miniszter is: a Roszatom legmagasabb szintű vezetője jelenlétével erősíti, hogy

visszavonhatatlanul megkezdődik a munka, a felvonulási területen 2018 januárjában elkezdődik az első épületek kivitelezése.

A Paks II. beruházásnál minden szerződéses munka előkészítése és lefolytatása a nyilvánosság előtt fog zajlani, teljes összhangban az európai uniós követelményekkel – mondta Alekszej Lihacsov. A Roszatom első embere azt is elmondta, hogy a két paksi, 3+ generációt képviselő energiablokk szinte testvére annak, amit Szentpétervár mellett rövidesen üzembe fognak helyezni, és teljes mértékben megfelel a legmagasabb szintű követelményeknek.

Az oroszok célja, hogy negyven százalékos helyi beszállítói arányt érjenek el a beruházás során. A felvonulási területen végzendő munkák szakaszában a magyar vállalkozások részvétele jóval meg fogja haladni a negyven százalékot – jegyezte meg, hozzátéve: tisztában van azzal, hogy mindig az első fázis a legfontosabb, és kihatása van a továbbiakra.

MTI/FüHü

Elek István nyílt levele Vona Gáborhoz

Tisztelt Elnök Úr!

Az ellenzéki pártok közötti összefogást sürgető százezrek kéretlen szószólójaként történelmi felelősségedre szeretnélek figyelmeztetni.

Kevesebb, mint két hónappal a választás előtt a mérvadó közvélemény-kutatások szerint a biztos szavazók között az ellenzék összesített támogatottsága kevéssel meghaladja a kormánypártokét. A szavazók többsége tehát kormányváltást akar. Ennek ellenére nagy az esélye, hogy a kormánykoalíció április 8-án ismét kétharmados többséget szerez. Köszönhetően az önkényesen érdekeikhez igazított, szélsőségesen aránytalan választási rendszernek, és annak, hogy az ellenzéki pártok képtelenek felismerni a saját elemi érdekeiket, és a kormánypártok ellen fordítani e rendszer logikáját.

A választók egyre szélesebb körében evidencia, hogy külön-külön már egyikőtök pártja sem képes megelőzni a kormánykoalíciót. Míg a Fidesz-KDNP a jobboldali szavazók kétharmadára számíthat, a maradék egyharmad és a baloldali szavazók támogatására a Jobbikon kívül még legalább öt olyan párt tart igényt, amelynek a népszerűsége meghaladja az 1%-ot. Vagyis együttműködés nélkül az ellenzéki szavazatok hatfelé fognak szóródni. Ti vezetitek az ellenzéki mezőnyt, de még Ti is több mint 20%-kal vagytok a Fidesz-KDNP mögött. Ez az előny már behozhatatlan.

Ha így folytatjátok tovább, egyedül előre, borítékolható a kudarcotok. És nem csak a Jobbiké, hanem az egész ellenzéké. Hiszen nemhogy nektek külön nem lesz elegendő mandátumotok a kormányváltáshoz, de a teljes ellenzéké sem lesz ehhez elég. Sőt, a Fidesz-KDNP újabb fölényes kétharmados felhatalmazást szerezhet.

Bár külön-külön már egyikőtök pártja sem előzheti meg a kormánykoalíciót, olyan együttműködéssel, amely legalább az egyéni választókerületi jelöltek koordinált indítására kiterjed, még mindig fordulatot érhetne el az ellenzék. Képes lehetne a megalkotói ellen fordítani a választási rendszer logikáját. És nem csupán egyszerű választási győzelmet arathatna, hanem a rendszerváltáshoz szükséges kétharmados többséget is megszerezhetné.

Az „útiterv” – amit legutóbb a hvg.hu-n részleteztem – lényege röviden.

  1. Villámgyors megegyezés a rendszerváltó elkötelezettségű pártok között az orbáni autokrácia illegitim rendszerétől való megszabadulás kétlépcsős forgatókönyvéről. És egy ezt megvalósító, tartalmában és időtartamában kinyilvánítottan korlátozott, „rendszerváltó koalíció” létrehozásáról.
  2. Ezen belül az egy-másfél éves rendszerváltó kormányzás már a kampányban nyilvánosságra hozandó minimumprogramjáról. A hatalommegosztásra, fékekre és ellensúlyokra, független intézmények ellenőrző szerepére épülő demokrácia helyreállításáról. Pontosabban a 2010 előtti rendszer jelentősen módosított, feljavított változatának felépítéséről. Alkotmányos és egyéb garanciákkal az újabb elfajulások kísértése ellen. A közpénzekkel való ipari méretű, szervezett visszaélések kapcsán történő elszámoltatásról. És azokról a közjóval kapcsolatos gazdálkodás-politikai, szociális, kulturális, környezeti minimumokról, amelyekben az összefogás részesei az előző 27 év tanulságai nyomán közös nevezőre juthatnak. Amelyekben a legvilágosabban kifejeződhet az új rendszerváltozás ökoszociális ethosza: egy szolidárisabb, igazságosabb, erőforrásait bölcsebben használó, lehetőségeit egyenlőbben elosztó közös haza politikai eszménye. És végezetül megállapodás az új, alacsonyabb választási küszöbű, arányos választási rendszer elfogadásáról.
  3. Teljes körű, valamennyi egyéni választókerületre kiterjedő megegyezés legalább az országos listát állítani szándékozó, rendszerváltó elkötelezettségű pártok között arról a 27 kerületről (közöttük legalább 1 budapesti és 9 különböző megyéből való), amelyben az ellenzéknek a legkisebb a nyerési esélye a kormánypárti jelölttel szemben.
  4. Ebben a 27 kerületben minden országos listát állítani akaró párt szabadon indíthat egyéni jelöltet. Itt azok is megszerezhetik az országos lista állításának jogát, akik az 1% -os támogatottságban sem lehetnek bizonyosak, de ennek ellenére ragaszkodnak ahhoz, hogy országosan megmérethessék magukat. A rendszerváltó együttműködés részeseiként az utóbbiak annyi önkorlátozást vállalnak, hogy e 27 kerületen kívülre nem lépnek, máshol nem zavarják jelöltállítással a többi ellenzéki párt érdekeit.
  5. A másik csomagba tartozó 79 kerületből levonandó a már részben közösen támogatott független jelölteké (Kész Zoltán, Mellár Tamás). A maradék 77-et pedig fel kell osztani az 1%-ot nagy valószínűséggel átlépő pártok (Jobbik, MSZP-P, DK, LMP, Együtt, Momentum) között. A mérvadó közvélemény-kutató cégek utolsó három hónapban mért népszerűségi adatai arányában. A január végi ismereteink szerint ez azt jelentené, hogy a Jobbik hozzávetőleg 22, az MSZ-P 20, a DK 13, az LMP 13, az Együtt 5, a Momentum 4 jó mandátumszerzési eséllyel bíró egyéni indulási lehetőséget kaphatna. Összességében pedig 49, 47, 40, 40, 32, 31 helyen állíthatnának egyéni jelöltet. Az arányokat az újabb felmérések fényében természetesen szükséges lehet módosítani.
  6. Ha az indulási lehetőségek számszerű elosztása megtörtént az említett pártok között, a több évtizedes választási statisztikai adatokra és a közelmúlt közvélemény-kutatási eredményeire alapozva közösen ki kell jelölni, hogy melyik pártnak mely kerületekben van joga élnie a jelöltállítási lehetőségével. Arra tekintettel, hogy lehetőleg minden szereplő ott indíthasson az egész ellenzék támogatására igényt tartó egyéni jelöltet, ahol az ő pártjának eleve jobbak az esélyei.
  7. Végezetül az ellenzéki erőforrások gazdaságos felhasználása érdekében egyeztetni kell a koordinált jelöltállításban részt vevő pártok közös rendszerváltó minimumprogramjának népszerűsítéséről és a közösen támogatott egyéni jelöltjeinek választókerületi kampányáról.

Elnök úr! Ma döntő mértékben rajtatok, a Jobbikon múlik, hogy a kormányváltást akaró politikai többség akarata érvényre juthat-e. Ellenzéki vetélytársaitok felelőssége sem kicsi, de a tiétek a legnagyobb, mert ma a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt. Épp ezért nektek kellene kezdeményeznetek a többiekkel az együttműködésről szóló tárgyalást. Bár a hivatalos jelöltállítási folyamat már elindult, a március 5-i lezárásáig még mindig van rá néhány napotok, hogy megegyezzetek róla, kinek hol kellene indulnia, illetve az indulásról lemondania.

Nektek a legnehezebb persze leküzdenetek a kísértést, hogy azzal áltassátok magatokat, a mindenképpen kormányváltást akarók kényszerhelyzetben majd nem tehetnek mást, mint hogy rátok szavazzanak. Kétségtelenül létezik ez a választói reakció, és összesítve hozhat a pártodnak néhány mandátumot, de politikai naivitás lenne arra számítani, hogy ez olyan tömeges méretű lesz, ami választási győzelemhez segítheti a Jobbikot. A lényeg bizonyosan nem változna, az orbáni önkény rendszerétől nem szabadulhatnánk meg, és nektek is maradna változatlanul a statiszta szerepe a következő parlamentben is, mint a többi ellenzéki pártnak. Hogy esetleg négy-öt képviselővel nagyobb lenne a frakciótok? Nem hiszem, hogy ez akár csak a ti szavazóitokat is kielégítené.

Meghallgattam a napokban a kampánynyitó beszéded. Gratulálok. Egy jobbközép néppárt vezetőjéhez méltó kampánynyitó volt. Középpontjában a szabadság és biztonság értékei. És a legfontosabb teendők a demokrácia helyreállítása, a független intézmények pártkatonáktól való megszabadítása; a hatékony korrupcióellenes fellépés, a közpénzekkel visszaélők elszámoltatása; az emberi tőkébe való beruházás: az egészségügy, az oktatás, a szociális ágazat kiemelt támogatása; az ország versenyképességének helyreállítása; a leszakadt társadalmi rétegek valódi integrálása, a társadalmi kohézió erősítése; a nemzeti tragédia méretét öltő elvándorlás elleni fellépés; az országunk valódi nemzetközi tekintélyének, presztízsének visszaszerzése.

És korántsem utolsósorban a beszédet a politikai nézetkülönbségeket tiszteletben tartó, valódi nemzeti együttműködés iránti felelősségérzet hatotta át.

Elnök úr! Te is azt állítod, hogy az ország többsége kormányváltást akar, és nem később, most, április 8-án kell leváltani a hatalmon lévőket, most kell őket elszámoltatni. És azt is mondod – helyesen –, hogy az erőt csak erő tudja leváltani.

Szeretnélek szavadon fogni. Ugyanis ezen az egyetlen ponton súlyosan hibás a helyzetértékelésed és a következtetésed. Amikor arról beszélsz, hogy a többiek, „a baloldali pártok” nem tudják, nem is akarják leváltani a kormányt, ők csak egymást akarják leváltani. Ezért egyedül maradtatok, Ti vagytok az egyedülik, akik a kormányt szeretnétek leváltani. A Tiétek a kormányváltás egyedüli, reális forgatókönyve.

Ez végzetes önáltatás. Ahogy az övéké nem az, a tiétek sem reális forgatókönyv.

Értem én, hogy egy pártelnöknek, pláne, ha a legerősebb ellenzéki párt élén áll, önbizalmat kell sugároznia, és erőt kell szuggerálnia a híveinek. De a vak ló bátorságával mégsem vezetheti a támogatóit a falnak.

Ez ugyanaz a hiba, mint az ellenzéki vetélytársaid többségéé. Ha ma valami biztosan alkalmatlan forgatókönyv a kormányváltásra, az az egyedül vagyunk, egyedül megyünk önszuggesztiója. És tökmindegy, hogy miért uralkodik el valakinek a képzeletén. A tiszta múltja, a kormányt próbáltak vétkeitől való érintetlensége, vagy az alku nélküli jelene, a kormányhatalommal való következetes szembenállása, esetleg a jövőképe különlegessége vagy a későn jövők ártatlansága okán.

Hagyjuk ezeket! Az elmúlt években még helyénvalók lehettek, de ma már csak önáltató kampányszövegek. Jutottatok, amire jutottatok. A helyzet adott. Egyfelől az ellenzéki pártok támogatottsága, másfelől a választási rendszer kényszere. Nincs mese, alkalmazkodnotok kell a valósághoz. Vagy elfelejthetitek a legfontosabb célotokat.

Elnök úr! Azt hirdeted a kampánynyitó beszédedben, hogy új kiegyezésre van szükség, túl kell lépnünk a XX. század megosztottságain. Nem lehet örökösen a múltban élni. Téged már nem a múlt, hanem az érdekel, hogy mi az, ami összeköt bennünket. Mert akkor leszünk nemzet, ha elfogadjuk, hogy ha nem értünk is mindenben egyet, de összetartozunk.

Nagyon helyes.

Azt állítod továbbá, hogy a kormánykoalíció és a ti felfogásotok közötti különbség lényege az emberképetek különbségében rejlik. Míg ők az embert alapvetően rossznak látják, és azt gondolják, hogy erre kell építeniük a politikájukat, ti az embert alapvetően jónak tekintitek, és erre akarjátok építeni a politikátokat. Egyenesen azt véled a pártod történelmi küldetésének, hogy a magyar emberekben lévő jót keressétek, és hozzátok felszínre. Az emberek jobbik énjét.

De régen hallottam ilyesmit jobboldali politikustól! De ha már ebben a szerencsében van részünk, ismétlem, szeretnélek a szavadon fogni.

Ha komolyan gondolod, amit mondtál, történelmi küldetésetek beteljesítésének első jelentős lépése az lehetne, hogy szembenéztek a valóságos helyzetetekkel, és lényeglátó realistaként felismeritek az ellenzéki együttműködés parancsát. Amiben egyébként sok elkötelezett hívetek már előttetek jár, hiszen az átszavazási hajlandóságot kutató felmérések szerint a kormányváltás érdekében a ti szavazóitok több mint egyharmada is kész lenne átszavazni a baloldali jelöltekre azokban az egyéni választókerületekben, amelyekben nekik nagyobb esélyük lenne a mandátum megszerzésére. Miként fordítva, a baloldali szavazók is készek volnának a Jobbik esélyesebb jelöltjeire szavazni. Holott eddig még mindig csak azt hallották tőletek, hogy egyedül, előre. Hányan lehetnének még, ha innentől bölcsen ti is az együttműködésre ösztönöznétek a híveiteket? Ha utat mutatnátok nekik! Ha a koordinált jelöltállítással segítenétek őket abban, hogy biztosan jól szavazhassanak – ha mindenekelőtt kormányváltást akarnak.

És micsoda mozgósító, választási részvételt növelő ereje lehetne, ha ellenzéki párttársaitokkal együtt felmutathatnátok a választók előtt a kormány- és rendszerváltás valóban reális forgatókönyvét!

Elnök úr! Mit is mondtál a Jobbik mai történelmi küldetéséről?

Ezeket hallgatták a magyarok nyáron

0

Kiadta nyári toplistáit az Artisjus. A YouTube-on a tehetségkutatós sztárok mellett Pamkutyáék taroltak, megdöntve a legnézettebb magyar videó rekordját, a rádiós top 20-ba pedig a Halott Pénz négy dallal is bekerült.

Ahogy megírtuk, a nemzetközi toplistákat idén nyáron a Despacito uralta, de Magyarországon is sikerült meglovagolni a Puerto Ricó-i zenészek sikerét. A vicces/viccesnek szánt videóiról ismert népszerű youtuber-duó, a Pamkutya magyaros Despacitója lett a legnézettebb nyári videó a YouTube-on.

Az Artisjus blogján megjelent listán még 13 millióra becsülték a videó nézettségét, ugyanis az összeállításkor épp nem volt elérhető a videó, mert valamiért eltávolítottak a YouTube-ról. Pár nappal később azonban visszakerült, és a nézettsége is megmaradt. Cikkünk megírásának pillanatában

több mint 17 millió letöltésnél jár a paródia, amelyben egy rendőr szívatja a lúzer autóst.

A Despacito-paródia több magyar rekordot is megdöntött a YouTube-on: már a felkerülése utáni első napon több mint 1 millió letöltésnél járt. A most 17 milliós letöltésszám ráadásul nem csak magyar youtube-ozók kattintásaiból áll össze. Erről a videó alatti kommentek is tanúskodnak. Úgy tűnik, a Despacito szóra rákeresve valószínűleg sok külföldi is rátalált a paródiára. Az Artisjus szerint az elsöprő nyári sikerben az eredeti Despacito népszerűsége mellett az is vastagon benne van, hogy a Pamkutyának majdnem 700 ezer feliratkozója van a videómegosztón.

A top 20-as YouTube lista második helyén az X-faktoros Opitz Barbit találjuk, aki az Artisjus elemzése szerint első videójával jóval nagyobb nézettségre volt képes (ez jelenleg több mint 9 millió), mint bármelyik korábbi X-Faktor győztes.

Opitz Barbi az X-faktor tavalyi szériáját nyerte meg, és rögtön első számával, a Végemmel a YouTube lista élmezőnyébe került. A tehetségkutató korábbi nyertesei közül csak azok voltak erre képesek, akiknek több dalát is játszották a rádiók, ez pedig nem igaz Opitz Barbibra. Az Artisjus szerint az énekesnő nagyon ráérzett az aktuális divatra, a Végem ugyanis egy reggaetonos dal, csakúgy, mint például –meglepetés! – a Despacito. Igaz, hogy Opitz Barbi dala májusban került fel a YouTube-ra, amikor még a Despacito is a nagy menetelés kezdetén járt.

Opitz Barbi példája azt is mutatja, hogy a streamelés egyre jelentősebb sikerfaktor itthon is.

A Végem ugyanis úgy lett az egyik leghallgatottabb magyar dal, hogy a rádiós összesített toplistára fel sem tudott kerülni.

Opitz Barbiéhoz hasonló youtube-os sikersztorit produkált korábban Pápai Joci is eurovíziós dalával, az Origóval. Pápai Joci Özönvíz című új dala is erősen nyitott most, de nem tudta befogni az eurovíziós dalt. A paródiavideók népszerűségét viszont jól mutatja, hogy az Irigy Hónaljmirigy feldolgozása az Origóból szintén felkerült a youtube-os nyári top 20-ba.

A listán természetesen most is szerepel a Halott Pénz, Majka és Kis Grófo, aki általában több dallal is képviseltetik magukat.

A nyári rádiós top 20-ban is sok tehetségkutatós előadót találunk:

az első helyen Freddie áll a Csodákkal, akit Rúzsa Magdi követ az Édennel. Az énekesnőnek egy másik dala is felkerült a rádiós toplistára, de a rekorder ebben a tekintetben a Halott Pénz. Marsalkó Dávidéknak ugyanis négy száma is bekerült a legtöbbet játszottak közé. Otthon című dalukkal (ezt maga Orbán Viktor miniszterelnök is megosztotta korábban) a YouTube-listára is felkerültek, ami rajtuk kívül csak Majkának és Partykaraván című új számának sikerült.

Íme az szerzői jogvédő, az Artijus által közzétett teljes nyári toplisták a Dalszerző blogról:

MSZP: Pusztul a magyar vidék

0

Sikerjelentés helyett a miniszternek  arra kell magyarázatot adnia, miért pusztul a magyar vidék, miért tüntették el még a minisztérium nevéből is a vidékfejlesztés szót.

A foglalkozásbővülés csak a statisztikákban létezik, a falvakban fokozatosan csökken a munkahelyek száma, lepusztuló környezet összedőlő házak és kilátástalanság van a fejlődés helyett. Arra pedig Orbán Viktortól várjuk a magyarázatot, hogy miért szűnt meg a környezetvédelem Magyarországon, hogyan akarják a fenntarthatóságot biztosítani?

A kormány azzal, hogy elkótyavetyélte, és többségében kókler haveroknak adta az állami földeket, elengedte az egyetlen aktív vidékfejlesztési eszközt is.

A kiszámítható jogi környezet helyett teljes a bizonytalanság, a földtörvény a gazdák helyett a spekulánsokat védi.

A pártutasításra működő agrárkamara a gazdák képviselete helyett vakon szolgálja a kormány vidékromboló politikáját. Óriási bűn volt a mintának, és jelképnek számító kishantosi biogazdaság tönkretétele, és haveroknak átjátszása.

Ellentétben a sikerjelentéssel, az elmúlt 7 év a magyar mezőgazdaság életében is fekete időszak volt. Igaz, hogy a korábbi csapadékhiányos periódus után jó, és átlagos időjárási környezet jellemezte az elmúlt 7 évet, ami elsősorban a gabonaféléknél jó hozamokat eredményezett. A termelők azonban azzal szembesülnek, hogy

a jelenlegi magyar termésátlagok még mindig nem érik el a rendszerváltás előtti szintet,

miközben a világban ez idő alatt 30-40 százalékos növekedés tapasztalható.

A jelenlegi magyar átlag gabonatermés a nyomott árak következtében veszteséget hoz a gazdáknak.  A miniszternek arra is válaszolni kell, hogy miért védi a bűnöző, csaló, állattal nem rendelkező, kizárólag parlagfüvet előállító maffiózókat a nemzeti parkok legelőin.

A Botka László vezette baloldali kormány minden csalótól visszaveszi az állami földeket, és legelőket. Fenntartható pályára állítja a mezőgazdaságot, és rehabilitál mindenkit, akiknek ez a faluromboló politika kárt okozott. Eltörli a kötelező kamarai tagságot, de megerősíti a falugazdász hálózatot.
A kistérségek adottságait, és a helyben élők véleményét figyelembe véve átalakítja a vidékfejlesztési támogatásokat, újra önállósítja a működtető intézményrendszert. A magyar vidék is kormányváltást akar, tegyünk róla, hogy a tolvajok erről a területről is eltakarodjanak, és nyerjék el méltó büntetésüket.

Tarlós a Római-partról: hazudnak, csúsztatnak, gyűlölködnek

0

Tarlós István kitart álláspontja mellett a római-parti védmű ügyében, de hajlandó a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszteni a budapesti népszavazási kezdeményezést – ismételte meg a főpolgármester. A 3-as metróról is szóló sajtótájékoztatója hemzsegett a személyeskedő és gúnyolódó megjegyzésektől a környezetvédőkre, ellenzéki politikusokra és a tudósítókra egyaránt.

Tarlós István szerint hazugság, hogy megváltoztatta volna álláspontját a Római-partra tervezett árvízvédelmi gáttal kapcsolatban – mondta városházi sajtótájékoztatóján. Megismételte: fel fogja vetni a Fővárosi Közgyűlésben, hogy tartsanak budapesti népszavazást ebben az ügyben. De ettől nem változott meg az álláspontja, továbbra is a Nánási úti nyomvonalat támogatja. Emlékeztetett arra, hogy azután döntött így a referendummal kapcsolatban, hogy antiszemita szövegű nyilatkozat jelent meg az érintett ingatlantulajdonosok egy részétől. Ez és „miniatűr pártok” reagálása, a politikai nyomásgyakorlás után határozott így – derült ki szavaiból.

A visszakozásáról megjelent nyilatkozatok és újságcikkek kapcsán feltette a kérdést, hogy „miért kell kigúnyolni, hogy kitartok álláspontom mellett?”.

Abba lehet hagyni azt az ostoba kísérletet, hogy megváltozott volna a véleménye

– folytatta még hosszasan. Szerinte „tudja a nép, hogy mi a hülyeség” és mi nem az.

Megismételte azt is, hogy a népszavazást csak a Kúria engedélyező vagy tiltó döntése után lehet kiírni, és akiket valóban érint – körülbelül 55 ezer óbudait -, azok abszolút kisebbségbe kerülhetnek a budapesti ügydöntő népszavazás során.

A főpolgármester nyomatékkal mondta, hogy a védművet a parton kell megépíteni, mert ha nem ott, hanem a Nánási úton húzzák fel, annak következményeiért Lányi Andrásékat (az alternatív szakértői véleményt készíttető környezetvédő) terheli a felelősség. Többször megismételte, hogy bár megtehetné,

nem fogja megakadályozni a népszavazást, és mindenki lelkiismerete szerint szavazhat

a közgyűlésben.

Mint mondta, évtizedes problémát akart megoldani régóta a Római-parton, de volt, amikor „gyávaságból nem állt eléje senki”, most pedig „sunyi elhallgatások, csúsztatások” hallhatók-olvashatók arról is, hogy nem akadályozta meg az építési engedélyek kiadását a parti lakóparkra. Nincs a fővárosnak hatásköre ebben – mondta Tarlós.

Többször is arról beszélt, hogy sokakat „gyűlölet és cinizmus vezet” ebben az ügyben, a parti védmű elleni hét végi fáklyás felvonuláshoz pedig gratulált, „ez legyen a liberálisok legnagyobb sikere 80-100 fővel”.

Mint mondta, véleménye mindenkinek lehet, de valós felelősségük csak a döntéshozóknak, így neki van.

Tarlós az elmúlt négy évben készült 7 plusz 1 tanulmányt mind a 180 oldalát átnézte, és azt látta, hogy egyik se javasolta a Nánási úti nyomvonalat, ráadásul egy két évvel ezelőtti törvény is ezt írja elő.

A Lányi-féle szakértői vélemény viszont a kockázatokról tudomást se vesz

– közölte Tarlós. Szerinte a parti művet ellenzők nem vitát akarnak, tematizálni a közvéleméynt és erőszakosan kényszeríteni a döntéshozókat. „Ha az van, amit ők akarnak, akkor van demokrácia” – mondta a főpolgármester.

Hazugságnak nevezte azt is, hogy a 2010 előtti városvezetés idején a határozat a parti védműről ideiglenességről szólna. Nincs benne ilyen – mondta Tarlós.

Az ellenzők valódi szándéka Tarlós szerint az, hogy ne épüljön meg a parti védmű, már a népszavazási kérdés is ezt bizonyítja. Ha ugyanis megszavazzák, azzal csak a közgyűlési határozat visszavonására mondanak igent az emberek,

a nyomvonal sorsát nem rendezik.

A főpolgármester amúgy kétségbe vonja, hogy

„ilyen kőkemény szakmai kérdésben”

érdemes népszavazást tartani, egyébként is 400 ezernél több embernek kellene elmennie a referendumra, ennyien szoktak részt venni az önkormányzati választásokon. Semmi értelme se lenne a népszavazásnak – szögezte le Tarlós.

A főpolgármester beszélt a 3-as metró felújításáról és klímásításáról is. Megismételte, hogy 2010-ben, amikor teljesen kiégett egy szerelvény, „nem négy hónap alatt lettek 44 évesek” a legidősebb metrókocsik. „Meg ne írják, hogy 2015-ig nem vállalhattunk kötelezettséget” – mutatott a városházi tudósítókra, miután korábban kioktatta őket például arról, milyen arcot szabadna vágniuk.

A felújítás vagy új szerelvények vásárlása ügyében szintén hazugságról beszélt, mondván ő mindig újat akart, de csak felújításra kaptak engedélyt a kormánytól. Visszautasította, hogy „nem harcolta ki” a kormánynál a több pénzt. Ha Horváth Csaba vagy Gy. Német Erzsébet (MSZP-s és DK-s fővárosi képviselő) ülne az ő székében, kiharcolnák a kormánynál? -tette fel a kérdést. Szerinte a Parlament folyosójáig se jutnának el.

A metróklímáról azt mondta, hogy a szakértői jelentés szerint az eredeti metrókarosszériára csak jelentős átalakítással lehet felszerelni a hűtést, a szerkezet nem fér bele az alagútba. De a hajtómű kisebb hőkibocsátása és a belső ventilátor Tarlós szerint is megfelelő a hőmérséklet. Ettől függetlenül vizsgálják annak lehetőségét, hogy az orosz szállítótól követelt 2,5 milliárdos késedelmi kötbérből megoldható-e az utólagos klimatizálásás.

Ezután arról beszélt, hogy ő is tudja, mi a nehéz közlekedés, mert

„nem a belvárosi tánciskolák szalonjaiban nőttem fel”.

Előtte megtudhatta a hallgatóság, mikor és milyen körülmények közepette vették meg első autójukat, egy Skoda 105-öst.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK