Egy év alatt majdnem duplájára nőtt a szénmonoxid-mérgezésben elhunytak száma, ezért a DK azt követeli, hogy ne töröljék el a kötelező kéményseprést. Családok tízezrei kerülhetnek életveszélybe – mondta Gy. Németh Erzsébet fővárosi képviselő.
A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy semmikképpen se szüntessék meg a kötelező kéményseprést, mert emiatt családok tízezrei kerülhetnek veszélybe, mondta Gy. Németh Erzsébet. A párt fővárosi képviselője a Belügyminisztérium javaslatáról beszélt, ami a családi házak tulajdonosaira bízná a kéményellenőrzést.
Gy. Németh Erzsébet azt mondta, hogy a Fidesz a rezsicsökkentéssel ingyenessé tette a kéményseprést, de emiatt tönkrementek a kéményseprő-vállalkozások. Aztán törvényben tették lehetővé, hogy ritkábban kelljen ellenőrizni, most pedig teljesen eltörölnék a kötelező kéményellenőrzést, aminek következtében egyre több ember halhat meg szénmonoxid-mérgezésben – fogalmazott.
Két éve kilencen, tavaly viszont már 16-an haltak meg szénmonoxid-mérgezésben,
és ez a szám csak nőni fog – jelentette ki a politikus. Budapesten 2015-ről 2016-ra egyhatodával emelkedett a szénmonoxid-mérgezések száma, az elhunytaké pedig egyről hatra nőtt – közölte. A fővárosi kéménytüzek száma egy év alatt 19-ről, 35-re növekedett, a kéményseprők 1800 életveszélyes kéményt találtak tavaly – emelte ki Gy. Németh Erzsébet.
A Belügyminisztérium elképzelésére szerdán már Bándi Gyula zöldombudsman is reagált, aki közleményében életveszélyesnek nevezte a rendszeres, kötelező kéményellenőrzés felszámolását. A javaslat ellen a Kéményseprők Országos Szakszervezete is tiltakozott.
„A magyar kormány jobban tenné, ha a valódi problémákkal – például az egészségügy nyomorúságos helyzetével, a szegénységgel és a jogsértésekkel – foglalkozna ahelyett, hogy hazugságokat terjeszt rólunk, és egy nem létező ellenséggel árnyékbokszol.”
Az Amnesty International közleménye:
Ma nyilvánosságra került a kormány legújabb magyar állampolgároknak kiküldendő kérdőíve a „Nemzeti Konzultáció a Soros-tervről”. Az összesen hét „kérdést” tartalmazó ív ötödik pontjában a Magyar Helsinki Bizottság mellett az Amnesty International is név szerint kerül megemlítésre.
Szervezetünket azzal vádolja a kormány, hogy többször is követeltük Ahmed H. – a terrorcselekmény elkövetéséért első fokon 10 évet kapott szíriai származású Cipruson élő férfinak – szabadon bocsátását,
aki kövekkel támadt a határt védő magyar rendőrökre. A valóság ezzel szemben az, hogy az Amnesty International a kezdetektől fogva a terrorcselekményt tényállásának alkalmazását vitatja, azt megalapozatlannak és abszurdnak tartjuk, mert szerintünk az eljárás során megismert bizonyítékok nem támasztják alá a vádat, a számos Ahmed H. védelmében benyújtott bizonyítékot pedig nem értékelte a bíróság. Igazunkat támasztja alá, hogy júniusban a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla új eljárásra kötelezte a Szegedi Törvényszéket, mert az nem vizsgálta és értékelte megfelelően a bizonyítékokat. A kérdőív azon állítása, hogy az Amnesty kártérítést akarna fizettetni a magyar állammal pedig egyszerűen egy nevetséges hazugság, amit a júniusi tárgyalás után kezdett el Budai Gyula képviselő terjeszteni a sajtóban.
„Abszurd és egészen elképesztő, ami történik.”
– mondta Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója. „A Nemzeti Konzultáció is jól illeszkedik a magyar kormány független civil szervezeteket lejárató kampányába, amelynek a célja, hogy megbélyegezze a civileket és hiteltelenítse a munkájukat. Az Amnesty International Magyarország egy közhasznú egyesület, hat munkavállaló és több száz magyar magánszemély tag és támogató szervezete, amely jogszerű célokért dolgozik több mint 27 éve Magyarországon.”
„Büszkék vagyunk a munkánkra, és a továbbiakban is folytatni fogjuk az emberi jogok képviseletét itthon.
A magyar kormány pedig jobban tenné, ha a valódi problémákkal – például az egészségügy nyomorúságos helyzetével, a szegénységgel és a jogsértésekkel – foglalkozna ahelyett, hogy hazugságokat terjeszt rólunk, és egy nem létező ellenséggel árnyékbokszol.”
Az őcsényi menekültellenes hisztériát nem a kormány okozta, hanem a magyar társadalom „eleve ilyen. Legalább is Lázár János szerint; terrorizmusra is szűrik októbertől a cégeket: már 300 ezernél nagyobb összegű utalásokra is vonatkozik az új előírás; Orbán levitézlett délszláv ellenzéki vezetőkkel találkozott Ohridban és meghalt Hugh Hefner, a Playboy alapítója és a világ egyik legnagyobb hedonistája.
„Eleve ilyen a magyar társadalom”
Ezt mondta, többek között Lázár János miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, miután a 444 újságírója szembesítette azzal, hogy Őcsényben totális hisztéria tört ki, amikor kiderült, a helyi panziós felajánlására menekülteket pihenhettek volna a vendégházban néhány napig.
Forrás: MTI
A panziós meg a civil szervezet el sem mondhatta, mit terveznek. Olyanok hangzottak el, hogy
EZEK ÁLLATOK, NEM EMBEREK. TERRORISTÁK, ROBBANTANI FOGNAK, MEGERŐSZAKOLJÁK A GYEREKEKET.
Lázár úgy gondolja,
A KORMÁNY ÁLTAL SOROZATBAN INDÍTOTT MENEKÜLTELLENES KAMPÁNYOKNAK NINCS SZEREPE AZ ILYEN INCIDENSEKBEN:
Eleve ilyen a magyar társadalom.
Terrorizmusra is szűrik a cégeket
Októbertől bankoknak, ügyvédeknek, könyvelőknek, ingatlanosoknak és több szolgáltatónak pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni belső szabályzatot kell készíteniük, ezután ügyfeleiket átvilágítaniuk. A legalább tucatnyi felvett adatot pedig egy központi nyilvántartásba kell továbbítaniuk. Ugyanezen szolgáltatói körnek nyilatkoztatniuk kell ügyfeleiket arról, kik a végső tulajdonosok.
Lehet, hogy sokan lesznek mérgesek. Forrás: Pixabay
PÉLDÁUL A 3,6 MILLIÓ FORINTOT ELÉRŐ ÉRTÉKŰ ÜGYLET MÁR BELEESIK EBBE A KÖRBE. UGYANÍGY JÁR, AKI VAGY AKINEK CÉGE 300 EZER FORINTNÁL NAGYOBB ÖSSZEGET UTAL ÁT MÁSNAK.
S ha még ez se lenne elegendő, ugyancsak októbertől – s szintén a pénzmosási törvény alapján – nagyobb részt az előbb említett szolgáltatói kör (ügyvédek, bankok, könyvelők) dolga azzal is bővül, hogy
nyilatkozatot kérjenek céges klienseiktől
arról, kik a tényleges tulajdonosok, és ezt feltöltsék egy központi nyilvántartásba. A cél egy olyan uniós adatbázis készítése, amely felfedi a rejtett cégtulajdonosok kilétét.
Orbán levitézlett délszláv ellenzéki vezetőkkel találkozott Ohridban
Gruevszki miatt majdnem polgárháborús helyzet alakult ki Macedóniában. A volt miniszterelnök ugyanis egyszerűen nem akarta átadni a hatalmat a választások után az elegendő mandátummal rendelkező balközép koalíciónak. Janez Janša közismert szlovén politikus, az ország önállósága óta az első volt miniszterelnök, aki korrupciós vádak miatt börtönbe került.
Forrás: MTI
Magyarország és Európa érdeke, hogy a balkáni migránsútvonal zárva maradjon, és mivel ebben a tekintetben Macedónia kulcsfontosságú ország, mi azokkal a macedóniai erőkkel működünk együtt, amelyek ilyen politikát folytatnak – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a macedóniai Ohridban.
A magyar kormányfő a sajtótájékoztatót megelőzően munkaebéden vett részt Nikola Gruevszki korábbi macedón miniszterelnökkel, a jobboldali ellenzék vezetőjével, valamint Janez Janša egykori szlovén kormányfővel, az ellenzéki, jobbközép Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökével.
Orbán Viktor a macedón városban úgy fogalmazott, hogy a modern kori népvándorlás hatalmas tömegeket kerget, nyom Európa irányába, és az egyik út, amelyen a több tízmillió ember a kontinensre indul, a balkáni útvonal.
Meghalt a Playboy alapítója
Hugh Hefner, 91 éves korában hunyt el.
A Playboy Enterprises szerint Hefner otthonában, természetes okokból hunyt el. Lakása konyhájában kezdte el készíteni 1953-ban a Playboyt, mely a világ legnagyobb példányszámban eladott férfimagazinja lett, fénykorában hétmilliót is megvettek belőle havonta.
„Sokaknak fog nagyon hiányozni” – idézte a BBC Cooper Hefnert, a lapalapító fiát, aki apját
a szólásszabadság, a polgári jogok és a szexuális szabadság” szószólójának nevezte.
A médiában betöltött szerepe mellett hedonizmusáról is közismert lett, házas- és élettársai között lapja sok modellje tűnt fel.
UTOLJÁRA 2012-BEN, 86 ÉVES KORÁBAN NŐSÜLT MEG,
a nála majdnem hat évtizeddel fiatalabb Crystal Harrist vette feleségül.
Nagy teret adott az interjúknak, leghíresebb megszólalói között ott volt
Martin Luther King Jr, John Lennon és Fidel Castro
is, szerzői között Norman Mailert és Ray Bradburyt is megtaláljuk.
Látszólag business as usual: az MSZP közleményben oda vág az LMP-nek, majd Tarjányiéknak. Közben a fővárosi politikusuk azt mondja inkább Gyurcsány mint Orbán, pedig Botka szerint egyik se. A közvéleménykutatások viszont figyelmeztetnek: még egy kis üres duma és füstbe megy az egész terv. Azaz az állítólagos kormányváltás.
Miközben a szűrések rendre azt mutatják ki, hogy a (szélső)jobboldal köszöni, ennél jobban még nem volt Magyarországon, addig a balliberális tábor mindinkább hozza a 2014-es formáját. Botka László szocialista miniszterelnök jelölt „összefogási” ajánlata – az MSZP(?) szerint – még mindig érvényes, annak ellenére, hogy nem a tömegességükről elhíresült liberálisokon (mármint Fodorékon) kívül mindenki visszautasította.
Botkáék azt mondják, nem baj, van idő.
A párt sajtóosztálya közben ma délután a következő címmel adott ki közleményt: Botka László kormányváltó szövetsége már 2018-ban le akarja váltani a Fideszt – Reagálás az LMP elnökségi tagjának nyilatkozatára. Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja ugyanis azt nyilatkozta, hogy szerinte 2018-ban a Fidesz fog nyerni.
A „mintha mi sem történt volna” (business as usual) hozzáálláshoz tartozik az is, hogy a párt másik közleménye, miután megállapítja, hogy „Botka László és
a Magyar Szocialista Párt hétfői javaslata az ellenzéki összefogásról összezavarta a Fidesz forgatókönyvét”,
megállapítja azt is, hogy „Tarjányi Péternek, a Magyar Progresszív Mozgalom alapítójának mai nyilatkozata nem a kormányváltást, hanem a Fidesz hatalomban tartását szolgálja.”
Az Index írja: „Az MSZP-közeli Tarjányi Péter új mozgalmat indít azzal a Lattmann Tamással, aki a héten tálalt ki arról, hogy miniszterelnök-jelöltséggel hitegette néhány szocialista. A mozgalom célja elmondásuk szerint, hogy nyomás alá helyezzék a baloldali pártokat: fogjanak össze. Botka szerintük eljátszotta a lehetőségét, új kormányfőjelölt kell.”
Ilyen jelekből már le lehet szűrni, hogy valóban körvonalazódik egy MSZP-n kívüli nyomásgyakorlás, amelynek a célja, hogy a párt álljon el a kudarcos Botka-projekttól. Az még nem világos, hogy ez lenne a végső cél vagy
a baloldal eddigi legnagyobb (habár ez sem jelent sokat) pártját akarják megfosztani egy baloldali királycsinálás szerepétől.
De nemcsak kívülről jön a nyomás:
Az ATV-ben Horváth Csaba, az MSZP fővárosi képviselője az ellenzéki összefogásról azt mondta, ideje lenne félretenni a hisztit, a demokratikus ellenzéknek fel kellene mérnie, hogy “töketlensége” miatt felmorzsolódik.
Horváth szerint a képlet egyszerű.
Orbán vagy Gyurcsány?
„Én egy egyszerű kérdést tettem fel magamnak: Orbán vagy Gyurcsány. Ha a kormányváltás bárkinek fontos – nekem fontos –, akkor én Orbán vagy Gyurcsány között mindig Gyurcsányt fogom választani, és azt javaslom: mindenki tegye fel magának a kérdést: ön is, én is, a választók, a politikai pártok, a politikusaik. Tegyék fel azt a kérdést, hogy Orbán vagy Gyurcsány. Ha Orbán a válasz, akkor lépjen be a Fideszbe, ha pedig Gyurcsány a válasz, akkor a demokratikus ellenzék tagjaként, ő kormányváltást akar.”
Na már most, ha Horváth nem fejjel megy a pártfalnak és „a pártban vannak sokan, akik így gondolkodnak”, akkor mi másról lehet szó mint, régi szép kifejezéssel, frakciózásról. A Botka-jelenség a Gyurcsány-ellenességen alapszik, nélküli szinte értelmét veszíti. Ha viszont a pártban sokan másként gondolkodnak, akkor valaminek szakadnia kell.
Minél előbb, annál jobb, mielőtt a (szélső)jobboldali pártok népszerűsége a plafonig ér.
Ezt mondta, többek között Lázár János miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, miután a 444 újságírója szembesítette azzal, hogy Őcsényben totális hisztéria tört ki, amikor kiderült, a helyi panziós felajánlására menekülteket pihenhettek volna a vendégházban néhány napig.
A panziós meg a civil szervezet el sem mondhatta, mit terveznek. Olyanok hangzottak el, hogy
ezek állatok, nem emberek. Terroristák, robbantani fognak, megerőszakolják a gyerekeket.
A miniszter erre reagálva azt mondja,
Ha többet tudtak volna, kik jönnek, akkor lehet, hogy nem történtek volna rongálások.
És a lakosok körében valószínűleg félreértést szült, kik lesznek a vendégek. Lázár ehhez önkritikusan hozzátette:
Abban lehet felelősségünk, nekem is, hogy amikor politikusként megszólalok, világos különbséget kell tenni bevándorlók, illegális bevándorlók és menekültek között.
De úgy gondolja,
a kormány által sorozatban indított menekültellenes kampányoknak nincs szerepe az ilyen incidensekben:
Gruevszki miatt majdnem polgárháborús helyzet alakult ki Macedóniában. A volt miniszterelnök ugyanis egyszerűen nem akarta átadni a hatalmat a választások után az elegendő mandátummal rendelkező balközép koalíciónak. Janez Janša közismert szlovén politikus, az ország önállósága óta az első volt miniszterelnök, aki korrupciós vádak miatt börtönbe került.
Magyarország és Európa érdeke, hogy a balkáni migránsútvonal zárva maradjon, és mivel ebben a tekintetben Macedónia kulcsfontosságú ország, mi azokkal a macedóniai erőkkel működünk együtt, amelyek ilyen politikát folytatnak – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a macedóniai Ohridban.
A magyar kormányfő a sajtótájékoztatót megelőzően munkaebéden vett részt Nikola Gruevszki korábbi macedón miniszterelnökkel, a jobboldali ellenzék vezetőjével, valamint Janez Janša egykori szlovén kormányfővel, az ellenzéki, jobbközép Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökével.
Csak emlékeztetőül: Gruevszki miatt majdnem polgárháborús helyzet alakult ki Macedóniában. A volt miniszterelnök ugyanis egyszerűen nem akarta átadni a hatalmat a választások után az elegendő mandátummal rendelkező balközép koalíciónak. Janez Janša közismert szlovén politikus, az ország önállósága óta az első volt miniszterelnök, aki korrupciós vádak miatt börtönbe került.
Orbán Viktor a macedón városban úgy fogalmazott, hogy a modern kori népvándorlás hatalmas tömegeket kerget, nyom Európa irányába, és az egyik út, amelyen a több tízmillió ember a kontinensre indul, a balkáni útvonal.
Októbertől bankoknak, ügyvédeknek, könyvelőknek, ingatlanosoknak és több szolgáltatónak pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni belső szabályzatot kell készíteniük, ezután ügyfeleiket átvilágítaniuk. A legalább tucatnyi felvett adatot pedig egy központi nyilvántartásba kell továbbítaniuk. Ugyanezen szolgáltatói körnek nyilatkoztatniuk kell ügyfeleiket arról, kik a végső tulajdonosok.
A nyáron lépett életbe a pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni új törvény, amely a professzionális szolgáltatók meglehetősen széles körére ró új, igen bonyolultnak tűnő feladatokat, amelyek végrehajtása az eddigieken felüli adminisztrációs teher lesz – derül ki a Vállalkozók Fóruma jogi ismertetőjéből.
Bankok, más pénzügyi szolgáltatók (például lízingcégek, biztosítók), nemzetközi postautalványt felvevők és kézbesítők, ingatlanügyletekkel hivatásszerűen foglalkozók, könyvelők, ügyvédek, közjegyzők – csak egy szelete az érintetteknek.
Az ő új feladatuk lesz októbertől belső szabályzatot készíteniük a törvény előírásainak megfelelően. Az ilyen szolgáltatást folytatók
kötelesek lesznek átvilágítani ügyfeleiket,
amelynek során a személyes adatok rögzítése mellett
kockázatértékelést is készíteniük kell
az ügyféllel kapcsolatban. A felveendő adatok köre rendkívül széles, a lista hosszú.
Ráadásul ezeket a személyes és vállalati azonosítási adatokat a szolgáltatóknak haladéktalanul
továbbítaniuk kell az erre a célra létrehozott központi nyilvántartásba.
Persze nem mindenkire vonatkozik az ügyfél-átvilágítás kötelezettsége, ha üzleti kapcsolatba kerül a szolgáltatókkal, de azért jó sokan lesznek, akik bizonyára elcsodálkoznak a nekik feltett kérdések hallatán.
Például a 3,6 millió forintot elérő értékű ügylet már beleesik ebbe a körbe. Ugyanígy jár, aki vagy akinek cége 300 ezer forintnál nagyobb összeget utal át másnak.
Nem ennyire pontosan megfogalmazott feltételek esetén is így kell eljárnia például egy ügyvédnek, ha pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozására utaló adat, tény, körülmény merül fel, és a kliens még nem esett át az átvilágításon.
A szolgáltatást nyújtó magánszemély (például ügyvéd, könyvelő) vagy vállalkozás (például bank) mindezek mellett ki kell, hogy jelöljön egy olyan személyt, aki megkapja az értesítést arról, ha gyanúra okot adó körülményt észlelt valamely ügyfelénél. Ez a kijelölt személy csak a szolgáltatást nyújtó vezetője, alkalmazottja és segítő családtagja lehet. Őt pedig az adóhatóságnál meg is kell nevezni, majd az ő feladata lesz megtenni a bejelentést a NAV-nál minden gyanús eseményről.
S ha még ez se lenne elegendő, ugyancsak októbertől – s szintén a pénzmosási törvény alapján – nagyobb részt az előbb említett szolgáltatói kör (ügyvédek, bankok, könyvelők) dolga azzal is bővül, hogy
nyilatkozatot kérjenek céges klienseiktől
arról, kik a tényleges tulajdonosok, és ezt feltöltsék egy központi nyilvántartásba. A cél egy olyan uniós adatbázis készítése, amely felfedi a rejtett cégtulajdonosok kilétét. A nyilatkozattételi kötelezettségről és feltételeiről bővebben a Jalsovszky ügyvédi iroda írt ismertetőt.
A bűncselekmény szeptember másodikán történt egy kutasi rendezvényen. A rendőrök záráskor akartak igazoltatni egy férfit, de a testvére szidni kezdte az egyenruhásokat. Az ittas testvérpár végül a rendőrökre támadt, többször ököllel megütötték őket.
A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és más több más bűncselekmény miatt emelt öt személlyel szemben, akik közül hárman előzetes letartóztatásban vannak.
A bűncselekmény szeptember másodikán történt egy kutasi rendezvényen. A rendőrök záráskor akartak igazoltatni egy férfit, de a testvére szidni kezdte az egyenruhásokat. Az ittas testvérpár végül a rendőrökre támadt, többször ököllel megütötték őket.
Amikor egy újabb rendőrpáros érkezett a helyszínre, a rokonok feltartóztatták, és életveszélyesen megfenyegették őket, egyiküket meg is ütötték.
Az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakkal szemben az ügyészség végrehajtandó, a többiek ellen felfüggesztett börtönt indítványozott. Ítélet még nem született.
Egy milliárdos spekuláns elképzelései. Jézus krisztus korbáccsal ment használt a kufárokra. A felforgatás, mint a választási küzdelem eszköze.
A kíváncsi kormány megkérdezi a választókat (888.hu)
„A kormány a milliárdos spekuláns elképzeléseiről szeretné megkérdezni a választók véleményét, amelyet maga Soros is tervnek nevezett. Elképzeléseit újságcikkekben jelentette meg 2015 és 2016 folyamán. A nemzeti konzultációban a kormány arra kíváncsi, hogy a magyar választópolgárok támogatják-e Soros György elképzeléseit.”
Lezsák Sándor Petőfi Sándor komáromi szobra előtt tűnődik (Magyar Hírlap)
„Ma, amikor a keresztény hit iránt ellenséges mohamedán bevándorlók millióit akarják betelepíteni Európába befolyásos politikusok, arra hivatkoznak, hogy egy hithű kereszténynek élelemmel, szállással és öleléssel kell fogadnia az őhozzá ellenségesen viszonyuló migránsokat, kiknek egyébként hetven százaléka húsz-harminc év közötti, katonaviselt fiatal.
Önfeladást, behódolást követelnek meg Európa keresztényeitől, holott ez egyáltalán nem következik abból, hogy a keresztény világnézet békés és toleráns. De ha meg kell védeni magunkat – akkor a magyar alapítású pálos rend tagjai is fegyvert fogtak a török hódítók ellen, és ha meg kell védeni templomaink tisztaságát, akkor Jézus Krisztus is korbácsot használt az Isten Házát üzleti és haszonszerző célokra süllyesztő kufárok ellen.”
Forradalmárképző (Magyar Idők)
„Várható tehát, hogy 2017 őszén a befolyásolás, felforgatás, mint a választási küzdelem eszközei nem újdonságként, csak újabb formákban jelennek majd meg… Szrgya Popovics, aki a Milosevics-rendszer elleni mozgalom – az Otpor (Ellenállás) – egyik fő szervezője volt. Útmutató a forradalomhoz című könyvének hazai bemutatása kapcsán maga mondta el, hogy az általa 2003-ban alapított CANVAS nevű szervezet több mint ötven országban képez ki forradalmárokat.”
Menekültek, tessék csak elindulni! (Ripost)
„A Soros-terv, migránsok millióinak betelepítése Európába, valójában már régóta működik. Honlapok, telefonos applikációk adják a tanácsot a bevándorlóknak, hol és hogyan juthatnak a legkönnyebben menekültstátuszhoz. Szó szerint biztatják őket, tessék csak elindulni!”
Nem akartam Gyurcsány Ferenc elhíresült őszödi beszédének nem éppen szalonképes szófordulatát használni. A baloldal valahol elszúrta, valahol utat tévesztett. Legnagyobb ereje az MSZP, fél évvel a választások előtt képtelen elmozdulni a harmadik helyről, és számukra Gyurcsány Ferenc az a falat, amit se lenyelni, se kiköpni nem tudnak.
Elvileg lenne lehetőségük, hiszen a közvélemény-kutatások a kormányváltók többségbe kerüléséről tudósítanak, de amikor az ellenzéki pártok szavazóit összeszámoljuk sehogy se jön ki ez a többség. Ha 2018-ban Orbán Viktor megint nyer, akkor megdönt egy rekordot! 1875-1890 között kormányzott Tisza Kálmán, vagyis 15 éven keresztül.
Ha Orbán Viktor kitölti a 2018-2022 közötti negyedik ciklusát, akkor 16 éven át lesz kormányfő,
még ha nem is egyhuzamban. Fölteszem a kérdést tisztelt baloldal: van ez az ember ekkora kaliberű személyiség? Másként föltéve a kérdést: ki csinál, ki csinált ebből a jóindulattal is csak középszerűnek nevezhető figurából történelmi személyt? E kérdésre egyetlen válasz létezik: az alkalmatlan ellenzéke! Vegyük sorra a baloldal által elkövetett súlyos hibákat a rendszerváltástól napjainkig, ahhoz, hogy leszámolva ezekkel a hibákkal újra rendszerváltó erővé válhasson ez a baloldal. Mert most megint rendszerváltásra lesz szükség!
Hova lett a középosztály?
Először is látnunk kell, hogy a rendszerváltás utáni nagy tulajdonátrendezés nem egy széles kis-és középrészvényes, illetve kis-és középvállalkozói középosztályt hozott létre, hanem egy oligarchisztikus rendszert, túlkoncentrált, latin-amerikai típusú tulajdonszerkezettel, amelyet jellemez a középosztály hiánya. Arra a furcsa paradoxonra hívnám föl a figyelmet, hogy a késő Kádár rendszer idejében hatalmas munkaráfordítással, önkizsákmányoló életmóddal önmagát megteremtő középosztály gyorsan erodálódott a rendszerváltás után. Márpedig
csakis a széles, izmos, művelt középosztály képes egy társadalmat modernizálni,
erre sem a régi, sem az új arisztokrácia nem alkalmas a történelmi tapasztalat szerint. A privatizáció elhibázott módja a magyarázat, és persze ennek dandárja az Antall-Boross kormányok idejére (1990-1994) esett, de volt egy előélete, a „spontán privatizáció” már Németh Miklós kormánya idején, és lett egy utóélete, vagy inkább „szerves” folytatása a Horn kormány alatt (1994-1998). A „teremtsünk a kapitalizmushoz gyorsan kapitalistákat” hamis ideológia, amelyet főként Sárközy Tamás jogászprofesszor hirdetett nyíltan, azért volt tévedés, mert szembement a fejlett nyugati társadalmak tulajdonviszonyaira jellemző tendenciáknak: nevezetesen a tulajdon „szétkenődésének”, ha úgy tetszik társadalmasodásának folyamatával a kis-és középrészvények révén.
Antall József
Az egyik oldalon a tulajdonosok száma gyakran már meghaladja az alkalmazottakét, a másik oldalon a nagy vagyonok tulajdonosai sem törekednek egy, vagy néhány vállalat birtoklására, hanem vagyonkezelő holdingokra bízzák tőkéjüket, amelyek diverzifikálják a befektetéseket. Kenneth Galbraith mutatott rá először arra, még az 1960-as években, hogy
a nagy részvénytársaságokban a hatalom átcsúszott a tulajdonosok kezéből a menedzsment kezébe,
lévén ez utóbbiak az információ birtokosai. A kis-és középrészvényes egyetlen módon szól bele a vállalata ügyeibe: veszi, eladja, vagy megtartja az adott vállalat részvényeit. Ne kicsinyeljük le, ez nagyon hatékony „beleszólási” eszköz, jaj annak a menedzsmentnek, amely nem figyeli árgus szemekkel a részvényárfolyamok és osztalékok piaci rezdüléseit!
Bill Gates se törekszik arra, hogy ő birtokolja a Microsoft részvényeinek többségét, mint ahogy ma már nem létezik a régi közgazda tankönyvek által emlegetett „ellenőrző pakett” sem. Bizony, Bill Gates vagyonát sem ő maga kezeli, hanem a nagy vagyonkezelő holdingok. David C. Korten és mások tévednek, amikor azt állítják, hogy pár család kezében van a Föld vagyonának több mint fele, és hogy ők döntenek akármiről is. Rég idejétmúlt logika ma már ez.
A tulajdon birtoklója ma már a középosztály, nagy részük bérből él, a megtakarításait forgatja tőkeként, illetve forgatják helyette a vagyonkezelő holdingok. Ez a mechanizmus biztosítja a gyors szerkezetváltást: ha lemegy egy részvény árfolyama, mert csökken az osztaléka, akkor gyorsan megszabadulnak tőle. Az 1980-as években eladták a Betlehem Steel részvényt, a Chyrsler részvényt, és vettek a kisemberek Apple, Hewlett Packard, vagy IBM részvényt. Ahol viszont túlkoncentrált a tulajdon, mint pl. Magyarországon, vagy Oroszországban, ott Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, Szeva bácsi, stb. ragaszkodni fog az „ő” vállalatához, és meg is fogja menteni, a politikai kapcsolatai révén.
Magyarországon ma nem a piaci verseny dönt, hanem az állami megrendelésekhez és az EU-s pénzekhez való hozzáférés lehetősége.
Ez viszont rendkívül kontraproduktív mechanizmus, az eredménye a modernizációt fékező kontraszelekció! De itt a kérdés: hova tűnt a késő Kádár kor kvázi-középosztálya?
Megszorító csomagok
Horn Gyula
A Horn kormány sajnos nem állította le a privatizáció elhibázott folyamatát, hanem ott folytatta, ahol elődje abbahagyta. Bokros Lajos csomagjával (1995-1997) beindult az adósságszolgálat privatizációs bevételekből való csökkentése, aminek ára viszont jelentős nemzeti vagyonvesztés lett. 1997-ben a Tocsik botrányba belebukó Suchmann Tamást Csiha Judit váltotta a privatizációs miniszteri székben, aki kijelentette, hogy nem tudnak hétmilliárd dollár (!) privatizációs bevétellel elszámolni. Máshol a kormány ebbe belebukott volna, nálunk a fű se rezdült. A Bokros-Surányi csomag szembe ment a közgazdasági tankönyvek elemi tanaival! Válság idején pénzt kell pumpálni a rendszerbe, hogy csökkentsük a visszaesés mértékét, ezzel szemben a Bokros csomag a kint levő hitelpénz állomány 70 százalékát szívta vissza. Egy egészséges gazdasági is belerokkant volna! A válságból kivezető út első lépése mindig is a nemzeti valuta megerősítése és az infláció letörése kell hogy legyen! Így kezdte a kilábalást például Margaret Thatcher (1979), Ronald Reagan (1981), Olof Palme (1982), François Mitterrand (1985), és folytatták az egész nyugati féltekén. Ezzel szemben a Bokros-Surányi csomag a csúszó leértékeléssel tudatosan gerjesztette az inflációt, abból a téves megfontolásból kiindulva, hogy az egyensúlyi zavar oka a „túlfogyasztás”.
Erről természetesen szó sem volt, az egyensúlyi zavar oka az elavult gazdasági makroszerkezet és az elhibázott gazdaságpolitika. A megszorító csomag sajnos ismétlődött 2005-2010 között, megint csak közgazdasági téveszmékből kiindulva, mint amilyen a „túlfogyasztás”, a „fedezetlenül kiáramlott bérek”, és hasonló szamárságok. Ismétlem: a valóság ezzel szemben mindig is a humán tényező tragikus alulértékeltsége, a fogyasztás és a piaci kereslet mesterséges leszorítása volt, ami egyben blokkolta a gazdaság természetes potenciálját is. A megszorító csomagok erodálták a vékonyka, erőtlen középosztályt, ugyanakkor kedveztek a nagytőkének. Ne felejtsük el, hogy az infláció a kisember alattomos különadója, a nagy pénztőke számára viszont égből hullott manna! A megszorító csomagok valójában egy V alakú válságot transzformáltak mindig W alakúvá, vagyis elnyújtották a válságból való kilábalást. Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy Orbán Viktor minden egyes hatalomra kerülése előtt egy-egy ilyen dilettáns megszorító csomag nyitotta meg az utat!
Ugyancsak súlyos hiba volt az Antall kormány elhibázott agrárpolitikájának folytatása Hornék által.
Le kellett volna állítani a szövetkezeti rendszer szétverését, az élelmiszeripar elkótyavetyélését, és ma a vidék a baloldalé lenne! Mert a szövetkezet megoldotta a vidéki foglalkoztatást, betöltött egy sor nonprofit funkciót, mint a szociálpolitika, az idősekről való gondoskodás. Mindez a szövetkezet megszűnésével gazda nélkül maradt, és az eredmény a vidék szociális katasztrófája!
A magyar baloldalnak, az MSZP-nek ki kellene mondania végre, hogy soha többet nem lesz megszorítás az ő kormányzásuk alatt, és el kell ismerniük, hogy ezek a csomagok hibás logikából következtek, ellentmondottak a baloldali szellemiségnek, mert a kisemberek tömegeit sújtották anélkül, hogy érdemleges eredményre vezettek volna a gazdasági egyensúly terén. A baloldalnak sokkal nagyobb hangsúlyt kellett volna, kellene helyeznie a nyomor, a szegénység, a kilátástalanság problémájára, mint ahogy eddig tapasztalta tőlük a magyar társadalom!
A „kerítés” probléma
Gyurcsány Ferenc személye mellett még van egy le nem nyelhető, de ki sem köphető „probléma-falat”: a migráció kezelésének kérdése. Látszik e téren a baloldal teljes zavarodottsága, tehetetlenkedése, és ez az, amit az Orbán kormány ragyogóan ki tud aknázni!
Ki kellene mondani határozottan, hogy a kerítést az új baloldali kormány sem bontaná le, hogy elfogadják e téren Orbán Viktor kormányának álláspontját,
és nem kérnek migránsok kényszerű betelepítéséből. És itt teljesen mindegy, hogy „csak” 1292 főről, vagy tízezrekről van szó! A mellébeszélés, a mismásolás e téren teljesen kontraproduktív! A migránsok befogadásának a nyílt hirdetéséről (pl. a DK politikusai által) már nem is beszélek, ez önmagában biztosítja Orbán Viktor újabb győzelmét. Vegyük tudomásul, hogy ez Európa számára is főként biztonsági és nem szolidaritási kérdés! A nyugati hatalmaknak meglenne a katonai, politikai, gazdasági ereje ahhoz, hogy a migránsok hazájában megteremtse a megfelelő létfeltételeket az ottmaradáshoz. Csak élni kellene ezzel az erővel!
De ez már nem az olyan kis államok kompetenciájának körébe tartozik, mint amilyen hazánk. Rengeteg olyan szavazója lesz a Fidesz-KDNP koalíciónak, akik szívesen leváltanák ezt a koalíciót, de alternatíva hiányában inkább rá szavaznak majd. Mert számukra a döntő kérdés bizony a migráció kezelése lesz, függetlenül attól, hogy ez jó-e vagy rossz. A választók nem akarnak még egyszer a 2015-ös évhez hasonló anarchiát. Ezen lehet keseregni, lehet morfondírozni, a lényeg: ez a kérdés fog dönteni 2018-ban! Aki ezt nem érti meg, az veszíteni fog!
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.