Kezdőlap Itthon Oldal 781

Itthon

Egész Erzsébetváros szavaz a bulinegyedről

Rendkívüli testületi ülést tartott kedden délután Erzsébetváros önkormányzata. A képviselők összehívását a bulinegyed körül kialakult vita indokolta; az Élhetőbb Erzsébetvárosért civil egyesület a lakók nyugalma érdekében azt kezdeményezte, hogy a több mint száz szórakozóhely nyitva tartását korlátozzák, javaslatuk szerint legfeljebb éjfélig tarthatnának vissza.

 

Vattamány Zsolt (Fidesz) polgármester a testületi ülés után nyilatkozott a Független Hírügynökségnek.

A döntést tudjuk: népszavazást fognak kiírni. Nem volt más megoldás?

Sokféle előterjesztés szerepelt előttünk, volt, aki éjfélben, mások hajnali kettőben, négyben, sőt reggel hatban határozta volna meg a legkésőbbi zárórát, de miután egyik sem kapta meg a többséget, előkerült a népszavazási javaslat.

Ez kinek az ötlete volt?

Többen is felvetették a gondolatot, mondhatom, hogy pártoktól függetlenül, így végül ezt lényegében mindenki megszavazta.

Kik vehetnek részt a népszavazáson?

Erzsébetváros lakossága?

Nem csak a bulinegyedben élők? Hiszen őket zavarja a zaj, a tömeg, a rendetlenség…

Ezt a törvények nem teszi lehetővé, csak a teljes közigazgatási egységre lehet kiírni népszavazást.

Az Élhető Erzsébetvárosért Egyesület nyilván nem elégedett ezzel a megoldással…

Ők azt várták volna az önkormányzattól, hogy már ma döntsön az éjféli kötelező zárórában.

Mikor lesz a népszavazás?

Attól függ, hogy az LMP képviselője beáll-e a mostani kezdeményezés mellé, vagyis visszavonja-e saját, hasonló tartalmú indítványát. Vele, azaz Moldován Lászlóval csütörtökön tárgyalok, jó esély van, hogy igent mond nekünk és akkor elég hamar sor kerülhet a referendumra.

Hogyan hangzik majd a kérdés?

Hogy bezárjanak-e a vendéglátóhelyek éjfélkor.

Voltak-e egyéb döntések?

Igen, arról már most határoztunk, hogy erősítjük a takarítást, új wc-ket telepítünk, és a hatósági jelenlétet is erősítjük, vagyis mindent elkövetünk a rend, a tisztaság, a nyugalom és a béke megteremtésére.

CEU: Biztató jelek

0

Várjuk, hogy a kormány aláírja, és a parlament ratifikálja a megállapodást, ami lehetővé teszi, hogy a CEU tovább működjön Budapesten, ami mindig is az intézmény célja volt – írja közleményében az egyetem.

Azt írják: az elmúlt hónapok során tárgyalások folytak New York állam és Magyarország kormánya között a CEU budapesti jövőjéről. A CEU szándékosan tartózkodott a nyilatkozatoktól, hogy elősegítse a tárgyalások sikerét. A CEU nem vesz részt a tárgyalásokon, arról értesült azonban, hogy azok megteremtették a megegyezés alapját.

A közlemény szerint az eredmények fényében a CEU úgy ítélte meg, hogy egyetértési megállapodást írhat alá

az intézménnyel több évtizede szoros partneri kapcsolatot ápoló Bard College-dzsal,

annak érdekében, hogy az Egyetem oktatási tevékenységet folytathasson New York államban. Abban bíznak, hogy ez a megállapodás, ami nem zárja ki a hasonló jövőbeli együttműködéseket más New York-i intézményekkel, a helyzet gyors megoldásának alapját jelentheti.

Várják, hogy a kormány aláírja, és a parlament ratifikálja a megállapodást, ami lehetővé teszi, hogy a CEU tovább működjön Budapesten, ami mindig is az intézmény célja volt – áll a CEU közleményében.

Simicska plakátháborús mozgalma

0

A Független Hírügynökség információi szerint egyáltalán nem volt hirtelen felindulásból elkövetett kétségbeesett akció, hogy Simicska Lajos Veszprémben a G nap elhíresedett állítását írta az üres plakáthelyekre. Ez egy mozgalom kezdete.

Orbán legjobb barátjából legnagyobb ellenségévé vált üzletember ugyanis arra szólítja fel a lakosság bátrabb és írástudóbb részét, hogy a cége által üresen hagyott oszlopokra írja meg a véleményét. Valószínűleg nem ragaszkodik ahhoz, hogy a csak G naphoz kötődő jelzős szerkezetek szerepeljenek a kommentekben.

Fotó: Facebook

Már korábban megírtuk, hogy Simicska kiásta a csatabárdot, mert Veszprémben lefényképezték, hogy egy foltos zakóban áll egy hirdetőoszlop mellett, a hirdetőoszlopra festett szöveg pedig szó szerint megegyezik azzal, amit két és fél évvel ezelőtt, az emlékezetes G-napon mondott el a nagyvállalkozó, hadat üzenve ezzel valamikori barátjának és szövetségesének.

Tettének okára magyarázattal a 24.hu-nak szolgált, mégpedig tömören:

„Már két évvel ezelőtt megmondtam a véleményemet, most a plakátokon csak megerősítettem. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”

A milliárdos a nyár elején a Jobbikot támogató plakátok miatt konfrontálódott a kormányzattal. Akkor a parlamenti fideszes többség egy gyors törvénymódosítással megtiltotta, hogy a köztéri reklámfelületeken a kampányidőszakon kívül politikai tartalmú üzeneteket jelentessenek meg a pártok és a szervezetek. A hatályba lépett tiltás nyomán az elmúlt napokban a kormányhivatalok munkatársai a rendőrség segítségével számos településen el is távolították többek között azokat a plakátokat is, amelyek Orbán Viktort és Rogán Antalt gengszterezték.

Galériáról zuhant le egy csecsemő

A védőnő többször is figyelmeztette az anyát, hogy az ágyában altassa a kicsit, nehogy leessen.

A 20 éves nő egy VIII. kerületi önkormányzati lakásban élt együtt a 2016 márciusában született gyermekével, és rokonaival.

A lakrészük a konyha felett kialakított, 2 és fél méter magasan lévő galérián volt,

amelynek volt egy több mint 1 méter széles és 50 centis fedetlen nyílása.

A gyermeknek volt rácsos kiságya, de az anya rendszeresen maga mellett altatta a kicsit. Annak ellenére is, hogy a védőnő többször figyelmeztette, könnyen baj történhet. Tavaly augusztus 11-én este a nő megetette a kisfiút, majd maga mellé fektette a matracra, elaludtak.

Éjjel arra ébredtek a család, hogy az öthónapos gyerek a konyha kövezetére zuhant. A kicsi életveszélyes állapotban került kórházba, az anyja ellen gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétségével vádolja a Fővárosi Főügyészség. A bíróságon felfüggesztett szabadságvesztésre tett indítványt.

Halálos baleset az M43-ason

0

A tunéziai sofőr megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, de az árokba hajtott. Egy ember meghalt, kettőnek válságos az állapota.

A Csongrád megyei rendőrök kedd hajnalban akarták megállítani az olasz rendszámú, Mercedes típusú kisbuszt, de a sofőr továbbhajtott. A járőrök követni kezdték, de a furgon nem sokkal később, Apátfalva határában lesodródott az úttestről és felborult.

A tunéziai sofőr mellett 19 másik külföldi utazott.

Egyikük meghalt, kilencen súlyosan, nyolcan könnyebben sérültek. Ketten életveszélyes állapotban kerültek kórházba. A baleset után az utat lezárták, a forgalomkorlátozás valamivel 8 óra előtt szűnt meg. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása, valamint embercsempészés miatt indított eljárást a sofőr ellen.

Pusztaszeri repülőbaleset: négy évet kapott a pilóta

A légiközlekedés veszélyeztetéséért kapott ennyit, de ehhez hozzájön még másfél év felfüggesztett is, mert a szemtanúkat megpróbálta rávenni, hogy hazudjanak a nyomozóknak.

A pilóta 2014. július 2-án délelőtt, Pusztaszeren, az általa szervezett táboroztatás közben az egyik diákot sétarepülésre vitte. A diákok és a tanárok a felszállópálya szélén, a szélzsák mellől nézték őket.

Felszállás után a pilóta a repülővel a nézelődők feje fölött húzott át, csak úgy viccből. Már ekkor is többen megijedtek, elszaladtak a közeledő gép láttán.

A második alkalommal már olyan közel repült az emberekhez, hogy egyiküket fejbe ütötte a gép kereke.

A baleset után, de még a rendőrség kiérkezése előtt rá akarta venni az eset két szemtanúját, hogy állítsák azt, hogy a baleset a sérüléseket szenvedett sértett hibájából következett be.

A bíróság ítéletét az ügyész mindkét esetben tudomásul vette, míg azokkal szemben a vádlott és védője fellebbezett, így azok nem jogerősek.

MoMa: Elérkezett hozzánk a fasizmus második szakasza

0

Amikor a kormány már nem egyszerűen gerjeszti az idegengyűlöletet, hanem büszkén visszaigazolja és támogatja a megvadult csőcselék törvénytelen cselekedeteit. Van-e még lejjebb?

Orbán Viktor kormánya lerántotta magáról az utolsó leplet: nemcsak megtűri az általa fűtött gyűlölet uralmát, hanem kifejezetten támogatja azt. Ez maga a fasizmus, mégpedig a javából.

Bűnpártolóvá, bűntények támogatójává süllyedt a kormány, önmaga is csőcselékké silányult.

Nem kis teljesítmény huszonhét évvel a rendszerváltás után.

Ha semmi nem volt idáig, ami ébresztőt fújt, ennek a gyalázatnak végre annak kell lennie.

Erdő Péter elmenekült a kérdés elől. Az egyházak hallgatnak.

Hová süllyed Magyarország?

Mindig mondtam, most újra mondom, hogy az Orbán-rendszer nem elsősorban azért tarthatatlan, mert gazdaságilag leszakadást hozott ránk, mert társadalmunkat szétszakítja, szaporítja a szegényeket, külpolitikai elszigeteltségbe taszította az országot, hanem elsősorban azért, mert kulturálisan és erkölcsileg megbukott. Gonoszsága és aljassága nem ismer határt. Ennek kára évszázadokig velünk marad.

Az a rendszer, amely lábbal tiporja a jogrendet és az emberi méltóságot, nem méltó Magyarországhoz.

Ha megtartjuk jövőre, akkor azonosulunk vele.

Fel kell ellene lépni minden eszközzel.

Azonnal és megalkuvás nélkül – áll a Modern Magyarország Mozgalom közleményében, amelyet Bokros Lajos elnök írt alá.

Mi lesz veled MSZP?

0

Botka László lemondása után csöndes a felszín, mindenki arról beszél, hogy most békére és nyugodt tárgyalásokra van szükség.

A Független Hírügynökség értesülései szerint a mélyben azonban forrnak az indulatok. Szombaton választmányi lesz a szocialistáknál, és a téma természetesen a jelenlegi helyzet értékelése, valamint az, hogy miként lehet ebből minél gyorsabban és minél kevesebb veszteséggel kikeveredni.

Valószínűsíthető, hogy

az új miniszterelnök-jelöltről nem születik döntés,

és sokkal inkább az várható, hogy egymásnak feszülnek a Botka-pártiak és a Botka-ellenesek.

Ami szintlén valószínűnek látszik, hogy ha lesz majd a pártnak új miniszterelnök-jelöltje, ő nem a párton belülről érkezik. Ahhoz ugyanis, hogy az MSZP a párton belülről jelöljön valakit, a döntéshozó testületek jóváhagyására van szükség. Ez azonban – ismerve a döntési mechanizmusokat -, optimális esetben is 59 nap. Kérdés, hogy van-e ennyi ideje az MSZP-nek a kérdés eldöntésére.

Valószínűbb tehát, hogy párton kívüli ember lesz az MSZP Botka László utáni miniszterelnök-jelöltje. Ennek azért is nagyobb a valószínűsége, mert olyan embert kell találni, akit az MSZP-vel együttműködni hajlandó pártok is elfogadnak.

Javaslat egy valódi köztévé létrehozására

0

A Habonyművek egyik sarokkövét jelentő MTVA-t sok mindennek lehetne nevezni, de közmédiának biztosan nem. Hiszen nem a közt szolgálja, csak a pártot. És nem is média, mert az alapvető újságírói etika szabályait újra és újra semmibe veszi. Amint vége lesz Orbán uralmának, ideje lesz egy valódi köztévét létrehozni. Az Együtt erre tesz javaslatot.

  1. A mai költségvetés egytizedéből új alapokra helyezzük a közmédiát

Az Orbán kormány alatt az MTVA egy feneketlen pénznyelővé vált, immár az éves 80 milliárd forintos költségvetést is újra és újra kiegészítik. Ebből milliárdokat fizetnek ki teljesen átláthatatlanul programkészítés címen külsős haveri cégeknek.  Emlékszik még valaki a Marslakók című „innovatív” MTV-s napi sorozatra? Nem? Ez nem csoda, mert a kutya nem nézte Jáksó László készítette sorozatot, de így is eltapsoltak rá 841 millió forintot az adónkból. Ilyen pénzszórásról szó sem lehet egy rendes közmédiában!

2. Valódi híreket, ne propagandát

Aki az elmúlt években véletlen ráült a távirányítóra és meglátta az M1 Híradóját, az pontosan tudja, hogy csak az üres Fidesz propaganda zeng ott. Rákosi elvtárs is elismerően csettintene az agymosás szintjén. Az gyerekek vérét szürcsölő migránshordák, valamint  Soros György és Soros György az állandó témák. No meg persze a rezsicsökkentés sikere, amit Soros György elpusztítana. Erre nem, hogy Soros György, de még a fideszes Médiatanács is azt mondta, hogy teljesen kiegyensúlyozatlan az M1 híradó. Ehelyett valódi hírekre és érdemi tájékoztatásra lenne szükség.

3. Közérdekű műsorokat, amit máshol nem láthatnánk

Egy közérdeket szolgáló televízió foglalkozzon olyan témákkal, ami a társadalom tájékoztatását szolgálja. Kereskedelmi alapon nem várható, hogy egy TV akár az összes parlamenti ülést élőben közvetítse. A fontosabb parlamenti bizottsági üléseken ugyanúgy elvárható lenne, hogy ott legyen a magyar állami csatorna. A mai közmédia félbeszakítja az élőzést, ha nem felel meg a kormány ízlésének a valóság. A köztévé feladata, hogy olyan oktatási, kulturális és politikai témákban tájékoztasson, amikre más adó nem fog vállalkozni.

4. Nem kell állami sportcsatorna

Sportcsatorna már van elég, nem kell állami sportcsat. A magyar állam ne úgy támogassa a magyar sportot, hogy a köztévén majdnem 20 milliárdot átmosva kifizet a focinak. Fölösleges pénzszórás, nincs szükség kereskedelmi tartalmakra. Bizonyos sportrendezvényeket adhatna a köztévé, de egy egész csatornát erre építeni fölösleges és pazarló!

5. Reklámmentes köztévét

Ha a televízió az adófizetők pénzéből működik, akkor ne is akarjon reklámbevételt szerezni. Ma ezt arra használja a hatalom, hogy újabb pénzekkel tömje ki a haveri műsorkészítők zsebeit. Ezzel eltorzítják a működést, átláthatatlanul extra támogatást nyújtanak egy állami cégnek, így veszik meg a vezetők lojalitását.

Forrás: Együtt, jovoneked.blog.hu

Négy év börtön egy alvó ember kifosztásáért

0

Szigorú ítéletet hozott a dabasi bíróság.

A vádlott nem először került összetűzésbe a törvénnyel, egy korábbi bűncselekmény miatt már lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el ellene, nyomkövetőt tettek a bokájára.

A biztonsági kamera felvételén jól látható, hogyan követte el a bűncselekményt a gyáli vasútállomáson.

A tolvajt nem sokkal később elkapták, a 70 ezer forintos telefon is előkerült. A Dabasi Járási Ügyészség gyorsított eljárásban, egy hónapon belül a Dabasi Járásbíróság elé állította a férfit.

A bíróság kifosztás miatt négy év börtönbüntetésre ítélte.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK