A Bizottság úgynevezett kiegészítő indoklással ellátott véleményt küldött Magyarországnak a felsőoktatási törvény ügyében. Ebben pontosításokat kért a kifogásolt jogszabályról, amely bezárással fenyegeti a budapesti Közép-európai Egyetemet, vagyis a CEU-t.
Az ügyben áprilisban indult kötelezettségszegési eljárás, július 14-én pedig indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak a Bizottság. Ebben azt írták, hogy
a magyar törvény nem egyeztethető össze a felsőoktatási intézmények szolgáltatásnyújtási szabadságával és azon szabadságával, hogy az Unió területén bárhol letelepedjenek.
Ezenfelül a Bizottság szerint az új szabályozás ellentétes a tudományos szabadsághoz való joggal, az oktatáshoz való joggal és a vállalkozás szabadságával, amelyeket az Európai Unió Alapjogi Chartája biztosít. A Bizottság úgy véli, hogy a szabályozás összeegyeztethetetlen az Unió nemzetközi kereskedelmi jog szerinti jogi kötelezettségeivel.
Magyarország augusztus 14-én válaszolt a Bizottságnak. A ma elküldött kiegészítő indokolással ellátott véleményében
a Bizottság részletesebben kifejti, miért tartja a magyar felsőoktatási törvényt összeegyeztethetetlennek az uniós kötelezettségekkel.
Magyarországnak két hete van, hogy további pontosításokat nyújtson be. Ha ezeket nem fogadja el a Bizottság, akkor az Európai Bíróságon folytatódhat az ügy.
A CEU közben bejelentette, hogy megállapodást kötött a New York-i Bard College-dzsal annak érdekében, hogy oktatási tevékenységet folytathasson New York államban. Az egyetem azt is jelezte:
várja, hogy a kormány aláírja és a parlament ratifikálja a New York állammal kötendő megállapodást,
amely lehetővé teszi, hogy a CEU tovább működjön Budapesten, ami mindig is az egyetem célja volt.
A CEU épülete Budapesten Fotó: MTVA/Bizományosi: Balaton József
Úgy tudjuk, Michael Ignatieff rektor erről körlevelet is küldött az egyetem volt és jelenlegi diákjainak. Ebben információink szerint azt írja: úgy tudják, hogy a New York állam és a magyar kormány közti tárgyalások megteremtették egy megegyezés alapjait. Azt is írta:
a CEU tovább folytatja a világszínvonalú oktatást,
és bíznak abban, hogy az egyetem Budapesten maradhat, amely már 26 éve az otthonuk.
A felsőoktatási törvény áprilisban elfogadott módosítása arról rendelkezik, hogy a jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik, valamint a külföldi felsőoktatási intézménynek a székhely szerinti országban működő, államilag elismert felsőoktatási intézménynek kell lennie.
A magyar kormány többször is kijelentette, hogy a törvény szerint az amerikai szövetségi kormánnyal kell megállapodást kötni, hogy a több felmérés szerint a legjobb magyarországi egyetemnek számító CEU tovább működhessen Magyarországon.
Az amerikai nagykövetség élesen tiltakozott a törvény ellen,
és a szövetségi kormány is többször egyértelművé tette: a kérdés nem szövetségi, hanem állami hatáskör. Ezt végül a magyar kormány is kénytelen volt elfogadni, ezután kezdett tárgyalni New York állammal.
A Bizottság ma azt is bejelentette, hogy második szakaszába lépett a civiltörvénnyel kapcsolatos eljárás.
Sok minden történt ma is: függetlenedhet Katalónia, sorra jönnek a nevek, hogy ki lehet az MSZP új miniszterelnökjelöltje, és a civiltörvény ügyében szólalt meg az Európai Bizottság.
Hétfőn lehet független Katalónia
Fotó: MTI/EPA/Santi Donaire
A tartományi kormány jelentette ezt be. Össze kell még számolni a külföldön leadott szavazatokat, utána, várhatóan hétfőn,
vitát tartanak erről a regionális parlamentben,
utána pedig szavaznak, ezután következhet a függetlenség kikiáltása. A spanyol tőzsde közben zuhan.
Ki lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje?
Választási párt létrehozását vetette fel állítólag Molnár Gyula, a szocialisták elnöke az MSZP-Párbeszéd tárgyaláson. A Népszava szerint Molnár azt is felvetette, hogy Karácsony Gergely legyen a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Az MSZP-n belül közben forr a levegő, sokan bűnbakokat keresnek Botka László visszalépése után.
Szövetséget köt az Együtt és a Párbeszéd
Közösen készülnek fel a választásra, de ez egyelőre még nem jelent közös listát. Az együttműködés szervezeti formáit később dolgozzák ki.
Juhász Péter Együtt-elnök azt mondta: azt tartanák helyesnek, ha az MSZP-vel és a DK-val koordináltan állítanának jelölteket az egyéni kerületekben, az úgynevezett Új pólus pártjai, az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum pedig egy közös listán szerepelnének. Szabó Tímea Párbeszéd-társelnök szerint
csak úgy van esély a győzelemre, ha mind a 106 körzetben egy ellenzéki jelölt indul.
A tárgyalásra meghívták az LMP és a Momentum képviselőit is, de ők nem mentek el.
Újabb szakaszba lép a civiltörvény miatti eljárás
Második szakaszába ért a magyar civil szervezetekre vonatkozó törvény uniós eljárása. Ha egy hónapon belül nincs elfogadható válasz,
az Európai Bíróság következhet.
A kormány szerint minden rendben van a törvénnyel, az Unió szerint viszont indokolatlanul avatkozik be az uniós alapjogi chartában garantált jogokba.
Simicska folytatja az Orbán elleni harcot
Forrásaink szerint novemberben folytatódni fog a plakátregény, vagyis a Simicska Lajoshoz és a Jobbikhoz köthető folyamat. Úgy tűnik, a milliárdos a Jobbikban lát fantáziát, esélyt Orbán leváltására.
Fotó: Facebook
Az viszont spontán ötletnek tűnik, hogy tegnap hajnalban Simicska Lajos több saját plakátoszlopára is felírta a kettőjük közti háború legelején tett, Orbán Viktorra vonatkozó kijelentését. Ugyanakkor felszólította a
„lakosság bátrabb és írástudó részét”,
hogy használják az ő plakátfelületeit, és írják meg a véleményüket Orbánról és társairól. A Momentum ezt már meg is tette.
Nőnek a keresetek, de alig eszünk többet
Változatlanul elválik egymástól a keresetek növekedése és a mindennapos fogyasztás alakulása. Augusztusban tovább nőtt a kiskereskedelmi forgalom, de az élelmiszerboltoké kisebb az inflációnál is. A kétszámjegyű keresetgyarapodástól továbbra is elmarad mindkét érték.
Gondok lehetnek a kéménysepréssel
A Párbeszéd szerint az Országgyűlés előtt lévő belügyi salátatörvény kéményseprőkre vonatkozó szabályai csak olajat öntenének a tűzre, ez pedig akár emberi életekbe is kerülhet. Szabó Tímea ezért módosító javaslatot nyújtott be, amely lehetőséget nyújt a katasztrófák elkerülésére.
Derék emberek. Nagy mellény. Kasszás Erzsi. MLM-ügynök.
A Pesti Srácok az őcsényi rasszista tiltakozásról
„Senki nem hozhat létre zagytározót a közösség hozzájárulása nélkül, nem építhet szeméttelepet a helybéliek engedélye nélkül, nem tárolhat birtokán veszélyes hulladékot a környezet kontrollját megkerülve, de tulajdonképpen semmit nem tehet, amihez a lakosság, amelyet tette közvetlenül érintene, ne járulna hozzá ahhoz. Ha mégis megteszi, ha azt képzeli, hogy ő, mint vállalkozó, a maga pénzén, a maga kockázatára működtetett vállalkozással, vállalkozásban azt csinál, amit akar, nos, akkor számolnia kell a következményekkel. Az ilyen vállalkozókat a normális közösség erőteljesen és hathatósan megrendszabályozza.
Mint az őcsényi derék emberek.”
Az Origo Gulyás Mártonról
„Jó lenne tudni, hogy mégis mire fel, mindenesetre Gulyás Márton pénz nélkül élő aktivista meglehetősen nagy mellényű interjút adott egy blognak. Soros egykori kitartottja vagy egy tucatszor elismételte, hogy természetesen „békés és erőszakmentes” őszre készülnek, de azért pontosan tudja, hogyan kell a kormányra nyomást gyakorolni, hogy az végül úgy táncoljon, ahogy a senki által meg nem választott Gulyás, meg az ötven fős sleppje fütyül. (Mondjuk első körben meg lehetne nyerni a választásokat, nem?) Az ország Marcija azt is megemlítette, hogy neki bizony a Jobbik a szavát adta, hogy ha úgy van, beállnak majd a baloldal mellé. Nyilván még a szövődő Botka-Jobbik kapcsolat idején.”
A 888 Kasszás Erzsiről
„A liberális siserahad és Gyurcsány Ferenc nővére által kiröhögött Kasszás Erzsi-reklám letarolta a piacot.
A Kreatív összeállítása szerint a CBA és az Umbrella együttműködéséből született Kasszás Erzsit hiába gyűlöli a teljes liberális médiapiac, mert a neten mémmé váló, a köztudatot meghódító, szerethető Kasszás Erzsi belopta magát a vásárlók szívébe. A legutóbbi adatok szerint a CBA forgalma nagyot nőtt az első fél évben, és a kiskereskedelmi lánc illetékesei szerint ebben Kasszás Erzsinek is szerepe van.
Szerencsére a CBA marketingesei nem hallgattak a károgókra, és az üzletlánc kitartott a figurája mellett, folyamatosan frissülő tartalmakat készítettek, sőt vidéki roadshow-kat is leszerveztek Erzsinek.”
A Magyar Idők a Jobbikról
„A lélekváltásban jeleskedő, egykori MLM-ügynök pártja csak sunnyogott, nem volt hajlandó együttműködni az ellenőrzésben. Kedden, miután a számvevőszék az ügyészséghez fordult segítségért, a Jobbik előbb cáfolni próbálta a történteket, majd délután kétségbeesett lépésre szánta el magát a frakcióvezető és a gazdasági igazgató: az ÁSZ épülete előtt tartott sajtótájékoztató keretében próbált utólag iratokat átadni, amelyeket a törvényi előírások értelmében a hivatal nem vehetett át.
(…)
A lélek és az erkölcs összefügg: a Jobbik morálisan is egy szintre került a gazdájával, aki tegnap hajnalban, zilált külsővel, obszcén feliratokat festett saját hirdetőoszlopaira.”
„Egy választási párt létrehozása értelmes ötlet lenne” – vélekednek többen is, sokkal nagyobb esélyt kínálna az Orbán-kormány leváltására, másként: a kormányváltást akarók egyesítésére.
Fotó: MTI
A Népszava szerda reggeli tudósítása szerint kedden, az MSZP-Párbeszéd tárgyaláson Molnár Gyula, a szocialisták elnöke felvetette egy ilyen párt létrehozásának gondolatát, mi több azt is, hogy Karácsony Gergely legyen ennek a formációnak a listavezetője. A Független Hírügynökség információi szerint
a tárgyaláson sokféle lehetőségről esett szó,
többek között valóban említette ezt a variációt is Molnár. Ismereteink szerint a másik két tárgyalópartner, Hiller István és Tóth Bertalan nem erősítette meg ezeket a szavakat, amiből vagy azt a következtetést vonjuk le, hogy nem értettek egyet az elnökükkel, vagy tudomásul vették annak közléseit. A metakommunikatív jelekből azt erősítettek meg számunkra, hogy inkább az előbbi állítás az igaz.
Ugyanakkor úgy tudjuk, hogy
a Párbeszédnek tetszene a közös ernyőszervezet,
nyilván valamennyi ellenzéki pártot tömörítve és feltehetően Karácsony listavezetői szerepköre is, viszont nem érdekelt abban, ami szintén – a hírek szerint – elhangzott Molnár Gyula szájából, hogy a jelenlegi helyzetben inkább egy külső, pártoktól távolabb álló miniszterelnök-jelölt lenne minden szereplő érdeke.
Eközben az MSZP-n belül változatlanul forr a levegő,
egyesek a bűnbakokat keresik, mások a kiutat a válságból.
A keddi budapesti párttanács ülésére is inkább az indulatok voltak a jellemzőek, és egyelőre ez a hangulat várható a hétvégi rendkívüli választmányi ülésen.
A bírálatokból érkezik Molnár Gyula számára is, úgy ítélik meg, hogy a pártelnök hétfő esti, Hír TV-beli szereplése rontott a saját és a párt imázsán is. Akad, aki a jelenlegi helyzetben Hiller Istvánt tolná inkább előtérbe, mondván, rutinosabban kezeli a válsághelyzetekbeli kommunikációt.
A két párt vezetői azt mondták, ez egyelőre nem jelent közös listát, mert az együttműködés szervezeti formáit csak később dolgozzák ki.
Juhász Péter, az Együtt elnöke azt mondta,
egyetértettek abban, hogy a kormányváltásnak az együttműködés az alapja,
ezért ennek érdekében minden demokratikus ellenzéki párttal együtt akarnak működni valamilyen formában. Azt tartanák helyesnek, ha az MSZP-vel és a DK-val koordináltan állítanának jelölteket az egyéni kerületekben, az úgynevezett Új pólus pártjai, az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum pedig egy közös listán szerepelnének.
Szerinte bármire is jutnak,
mindenképpen olyan együttműködési formára van szükség, amellyel nem vesznek el a rájuk leadott szavazatok.
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke az MTI tudósítása szerint arról beszélt, hogy készen állnak, hogy az Együtt-tel közösen induljanak el a választáson, mert az az érdekük, hogy egy minél szélesebb választói réteget érjenek el a kormányváltás érdekében. Ennek szerinte minimálisan az az alapja, hogy mind a 106 egyéni körzetben csak egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesszel.
Az Együtt és a Párbeszéd közösen készülnek a választásokra, mert Orbán és kormánya csak együttműködéssel váltható le. ————————Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.http://egyuttpart.hu/csatlakozz/Vagy ha támogatnád a munkánkat!http://egyuttpart.hu/tamogass/
közös listáról még nem tárgyaltak, de egyikük sem utasította el.
A miniszterelnök-jelöltre vonatkozó kérdésre Szabó Tímea azt mondta, hogy a Párbeszéd kormányfő-jelöltjét Karácsony Gergelynek hívják, de a tárgyalásokon jelenleg nem a személyi kérdések a legfontosabbak. Juhász Péter szerint lesz miniszterelnök-jelöltjük. Azt is mondta, hogy a rendelkezésre álló személyek közül valóban Karácsony Gergely a legalkalmasabb.
Az eseményre meghívták az LMP-t és a Momentumot is, de
az ő képviselőik nem jelentek meg.
Az LMP társelnökének két meghívót is küldtek e-mailben, amikre Szél Bernadett kedden válaszolt – mondta Juhász Péter. Szél Bernadett azt írta, hogy a kormányváltáshoz nem újabb politikusi tárgyalásokra, hanem a választókkal való együttműködésre van szükség. Azt is mondta, hogy a Momentum egy udvarias levelet küldött, amiben jelezték, hogy még dolgoznak a programjukon, ezért arról egyelőre nem tudnak tárgyalni.
:::Vodkás üveggel dobták meg a HírTV stábját:::A Népligetben uralkodó állapotokról forgattunk, de nem mindenki örült nekünk. Egy vodkás üveg centikkel kerülte el a szélvédőnket.Az adásból kiderül, hogy a liget egyik elfelejtett épületének romjai között több légyottba is belebotlottunk.:::Látótér szombaton 22.30-kor, vasárnap 17.30-kor:::#Népliget #munkaközben #Látótér
A Népliget egyik részén prostituáltak álldogálnak, egy játszótértől nem messze fekvő romos területen pedig a szolgáltatásuk és drogfogyasztás nyomai borítanak minden négyzetcentimétert. A liget egyik részén épülő Fradiváros terveit egyelőre csak titkos fideszes paktumként emlegetik az önkormányzat ellenzéki képviselői.
A Párbeszéd szerint az Országgyűlés előtt lévő belügyi salátatörvény kéményseprőkre vonatkozó szabályai csak olajat öntenének a tűzre, ez pedig akár emberi életekbe is kerülhet. A párt képviselője Szabó Tímea ezért módosító javaslatot nyújtott be, amely lehetőséget nyújt a katasztrófák elkerülésére.
Ma zajlik az Országgyűlésben a belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvény vitája. A törvény legfontosabb módosítása, hogy a jövőben a családi házakban nem lesz kötelező a kéményseprés.
A Párbeszéd szerint ez rendkívül veszélyes, amely nem szolgál mást, mint a kormány korábbi intézkedései (államosítás, a kéményseprés katasztrófavédelem alá szervezése) miatt fellépő káosz elfedését. Eközben kéménytüzek száma – a 2016-es adatokhoz képest – 2016-ra 40 százalékkal emelkedett, míg az utóbbi egy évben a duplájára ugrott a szén-monoxid miatti halálozások száma.
A Párbeszéd felszólítja a kormányt, hogy ne veszélyeztesse az emberek életét csak azért, hogy a kéményseprést leoszthassák a haveri cégeknek. A párt követeli, hogy a korábbi szabályozás lépjen újból hatályba, a katasztrófavédelemtől kerüljön el a kéményseprés.
Második szakaszába ért a magyar civil szervezetekre vonatkozó törvény uniós eljárása. Ha egy hónapon belül nincs elfogadható válasz, az Európai Bíróság következhet. A kormány szerint minden rendben van a törvénnyel.
Az Európai Bizottság a második szakaszba léptette szerdán a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást – tudatta a testület.
Az úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldte el a magyar kormánynak. Magyarországnak egy hónapja van arra, hogy összhangba hozza az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt, különben a bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat.
Az Európai Bizottság kifogásolja a civil törvényt, amely szerinte
indokolatlanul avatkozik be az uniós alapjogi chartában garantált jogokba,
különösen az egyesülési szabadság, illetve a magánélet és a személyes adatok védelme terén.
Brüsszelben úgy vélik, hogy a jogszabály indokolatlanul és aránytalanul korlátozza a tőke szabad mozgását: az új nyilvántartásba vételi, bejelentési és nyilvánosságra hozatali követelmények ugyanis diszkriminatívak, és szűkítik a civil szervezeteknek juttatott külföldi támogatásokat.
E törvény alapján kell
„külföldről támogatott civil szervezetként”
nyilvántartásba vétetniük magukat azoknak a szerveződéseknek, amelyek évente 7,2 millió forintnál több támogatást kapnak.
A kormány szerint minden rendben van a szabályokkal. Mások szerint viszont éppen olyan, mintha az orosz törvényt másolták volna.
Hét év telt el Magyarország történetének legsúlyosabb környezeti katasztrófája óta, és hét éve gyarapodik az Orbán-kormány bűnlajstroma a balesettel kapcsolatban. Az LMP szerint immár a következő, Fidesz-mentes kabinetre vár a felelősök számonkérése és a következmények enyhítése.
Napra pontosan hét esztendővel ezelőtt nyílt szét a gát Devecsernél, láthatóvá téve azt a pernyéből épült szánalmas struktúrát, aminek a zaggyal kevert vörösiszapot meg kellett volna tartania – és bepillantást engedve a magyar környezeti szabályozás hasonlóan sajnálatra méltó építményébe is.
Tíz ember halt meg, több mint százötvenen szenvedtek súlyos sérülést, több tízmilliárd forintnyi környezeti kár keletkezett,
a térség lakossága most is nyögi a tragédia pszichés, környezetegészségügyi és gazdasági következményeit, a kormány viszont máig úgy tesz, mintha nem történt volna semmi.
Érdemben senkit nem vontak felelősségre (a valódi ellenőrzést elmulasztó, a Fidesz hatalomra jutásakor politikai ejtőernyősök által megszállt hatóságok szerepét nem is vizsgálták meg), elmaradt a nagy környezeti kockázatú ipari létesítmények teljes körű felmérése, a „szennyező fizet” elvet érvényre juttató felelősségbiztosítások bevezetése, a lakosság által a károsultaknak fölajánlott támogatásokkal senki nem számolt el, a megrokkant helyi gazdaság és turizmus revitalizációjára még mindig hiába várnak az ott élők.
Az LMP szerint a felelősöket meg kell büntetni, a katasztrófához vezető hibákat ki kell szűrni, a konzekvenciákat le kell vonni, a károkat pedig enyhíteni kell – nem szóban, a kommunikáció szintjén, ahogyan az Orbán-kabinet szokta, hanem a valóságban. Ez a feladat már az új, a Fidesz nélkül felálló kormányra vár: zöldpárti kormányzás esetén nem történhet meg többé, hogy a politikai felelőtlenség hasonló krízisekhez vezessen, sem pedig az, hogy a bajba került embereket a hatalom segítség nélkül magukra hagyja.
Fényfestmény és ünnepi pénzérmék – látszólag minden a megszokott rendben. Ahogy más években is, úgy készül az ország október 23-ra, a forradalom megünneplésére. A felszín alatt azonban feszülnek az indulatok.
Folytatjuk a 2006-os őszi események bemutatását. Összeállításunkban elsősorban a Független Hírügynökség egykori beszámolóira támaszkodva. A FüHü eredeti, szó szerint szövegeit dőlt betűkkel olvashatják.
Fények, festmények, forradalom
Négy napos fényfestmény kiállítással emlékezik meg Újbuda önkormányzata az 1956-os forradalomra. A 6 emelet magas fényfestmények a forradalom egyik kiemelkedő helyszínén, a Móricz Zsigmond körtéren lesznek láthatók.
A képek a Fehérvári út és Bartók Béla út között álló társasházak körtérre néző homlokzatán jelennek meg október 23-a és október 26-a között este 6 és 10 óra között – tudatta a Független Hírügynökséggel Domonkos Csaba, Újbuda sajtófőnöke.
Az első nap El Kazovszkij Kossuth-díjas képzőművész, 24-én Szotyori László Munkácsy-díjas festőművész, 25-én Haász Ágnes grafikusművész, míg az utolsó napon ismét El Kazovszkij alkotásait vetítik ki. A képeket zene kíséri.
56-os 50-es és 500-as
Új külsővel kerül forgalomba pénteken több millió darab 50 forintos érme és 500 forintos bankjegy az ’56-os szabadságharc és forradalom fél évszázados jubileumára. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezeken kívül arany- és ezüst emlékérméket is kibocsátott.
Régi hagyomány az MNB-nél, hogy neves történelmi események évfordulóján megváltoztatja a forgalomban lévő pénzérmék és bankjegyek külsejét. Az ’56-os forradalom 50. évfordulója alkalmából az 50 és az 500 forintosból bocsátanak ki több milliót – mondta el a Független Hírügynökségnek Missura Gábor, az MNB szóvivője. Hozzátette: mindkét pénz hátoldalán a Parlament lesz látható, valamint a lyukas zászló, mint a forradalom szimbóluma.
Pénteken az 50 forintosból 2 millió darabot, az 500 forintosból 15 milliót hoznak forgalomba. Ez utóbbival az a célja az MNB-nek, hogy az összes Magyarországon élő és a határon túli magyarnak jusson szimbolikusan egy darab. Missura Gábor elmondta: habár az új pénzek különböznek a jelenleg is forgalomban lévőktől, ugyanúgy lehet velük fizetni bárhol.
Demszky Gábor levele Orbán Viktornak
Demszky Gábor főpolgármester és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006. szeptemberében.
A főpolgármester levélben figyelmezteti a Fidesz elnökét arra, hogy az Astoriánál rendezendő Fidesz-gyűlés megbénítja a főváros forgalmát, és a szükségesnél több kellemetlenséget okoz Budapest lakosságának. Érdekes ugyanakkor, hogy Demszky a levélben nem ír arról, amitől egyébként sokan tartanak: hogy a Fideszt ünneplők összekeverednek más, náluk kevésbé békés és nem feltétlenül jószándékú sokasággal.
Tisztelt Elnök Úr!
Az újságokból értesültem arról, hogy a Fidesz október 23-án délután 4 órakor az Astoriánál kíván ünnepi nagygyűlést tartani. Ez azt jelenti, hogy a rendezvény és a felvonulási útvonalak biztosítása miatt nem csupán az Astorián, de a Rákóczi úton, Kossuth Lajos utcán, a Kiskörúton és a kapcsolódó Duna-hidakon is több órára megbénul a forgalom.
Főpolgármesterként elsősorban a budapestiek érdekeit szeretném érvényre juttatni, és együttműködni a város normális életviteléhez szükséges feltételek, a közlekedés akadálytalanságának biztosításában. Az Astoria a város egyik legforgalmasabb csomópontja, ahol különböző közlekedési eszközökön naponta 900 ezer ember halad át. Itt jár Európa legforgalmasabb buszcsaládja, a 7-es buszcsalád, a 2-es metró felszín alatti forgalma fölött fél tucat busz, villamos-vonalak, többsávos főutak keresztezik egymást. Az Astoria és a környező fő- és mellékútvonalak félnapos lezárása még ünnepnapon is bizonyosan ellehetetleníti a város nagy részének életét.
Szeretném hangsúlyozni: messzemenőkig tiszteletben tartom a gyülekezési törvény rendelkezéseit, a szabad véleménynyilvánításhoz és gyülekezéshez fűződő alkotmányos jogokat. Ugyanakkor a gyülekezési jogról szóló törvény 8. paragrafusa szerint „ha a közlekedés más útvonalon nem biztosítható”, illetve az ezt értelmező 15/1990-es BM Rendelet szerint „a közlekedés rendjének aránytalan sérelme” esetén a rendőrségnek lehetősége van egy rendezvény megtiltására, illetőleg a szervezők értesítésével új időpontban, új helyszínen történő megrendezésének biztosítására.
Úgy gondolom, mindnyájunknak, akiknek fontos a város rendje, békéje és minél jobb közlekedésének elősegítése, együtt kell működnünk Budapest érdekében. Ezért tisztelettel kérem: fontolja meg, hogy a város nyugalmának megőrzését, az ünnepi megemlékezés méltóságát megfelelőképpen szolgálja-e egy, a Belváros legjelentősebb közlekedési csomópontjában megtartott pártrendezvény.
Kérem, hogy a Fidesz vezetőjeként segítsen abban, hogy tervezett rendezvényüket más, a forgalmat kevésbé akadályozó helyszínen(például a Fidesz által az elmúlt évek nagygyűlései alkalmával már többször igénybe más közterületeken) tartsák meg. Biztos vagyok benne, hogy ez a megoldás Budapest békéjét, átjárhatóságát és a forradalom hősei előtti főhajtást inkább szolgálná.
Tisztelettel:
Budapest, 2006. október 18.
Dr. Demszky Gábor
Rogán a Kossuth téren és a történelem főutcáján
Rogán Antal szerint az elmúlt időszakban Magyarország újra a történelem főutcáján jár. Úgy véli, hogy a kormányellenes tüntetések bekerülnek a történelemkönyvekbe.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
A Fideszes politikus szerdán este a Kossuth téri demonstrálók előtt azt mondta, hogy most a történelem főutcája Budapest belvárosában a Parlament előtti téren van. Rogán, akit most választottak az V. kerület polgármesteréve, úgy vélekedett, hogy a demonstrálókkal szemben a belvárosi lakók párthovatartozástól függetlenül türelmesek voltak és a tüntetők is úgy viselkedtek, ahogyan a vendégekhez illő. A politikus ugyanakkor kritizálta a főpolgármestert, aki bírálta, hogy a Fidesz az október 23-i megemlékezését az Astoriánál akarja tartani. Demszky Gábor ugyanis attól tart, hogy a demonstráció megbénítja Budapest közlekedését.
Rogán felhívta Demszky Gábor figyelmét, hogy az Astoria környékét március 15-én is minden évben lezárják, amikor a főpolgármester a közelben szónokol.
Rogán Antal a demonstráció kapcsán hangsúlyozta, hogy az több dologra is megtanítja a hatalmi elitet. Például, mint mondta, arra, hogy az ország kritikus helyzetéből egy út vezet ki: az, ha a problémákat közösen oldják meg.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.