Kezdőlap Itthon Oldal 772

Itthon

A kormány a nyugdíjasok kegyeit keresi

0

A nyugdíjasok az év végén három különböző jogcímen is pótlólagos bevételhez juthatnak (a tervezettnél magasabb infláció miatt jár nekik kiegészítés novemberben; a vártnál magasabb gazdasági növekedés miatt jutnak törvény szerint prémiumhoz, illetve karácsonykor ismét kaphatnak Erzsébet utalványt).

Ezt a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be. Emellett azt ígérte, hogy jövőre három százalékkal emelik a nyugdíjakat. A Jobbik mindezt annak tudja be, hogy közeleg az országgyűlési választás. Ez most már nem csak a Jobbikot lejáratni akaró mocskos propagandából látszódik egyértelműen, hanem abból is, hogy az Orbán-kormány keresi a nyugdíjas szavazók kegyeit.

Olyan ígéretekkel, amelyek törvényi kötelességei minden kormánynak, magyarul semmilyen plusz juttatást nem jelent az idősek számára, amit most bejelentettek.

Eközben az öregségi nyugdíjminimum összege 2008 óta változatlanul 28.500 forint,

a több mint 2 millió nyugdíjas fele 100 ezer forint alatt nyugdíjat kap.

Esetükben a három százalékos emelés korántsem jelent annyit, mint a Fidesz által létrehozott luxusnyugdíjakra jogosult társaiknál.

A Jobbik szerint méltányos differenciált nyugdíjemelésre van szükség, tehát minél alacsonyabb egy nyugdíj, annál nagyobb százalékban kellene emelni; lehetővé kell tenni, hogy a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak 40 év munkaviszony után, és indokolt az ún. magyar indexálás bevezetése, mely a nyugdíjas fogyasztói kosár inflációján és a reálbér-emelkedésen alapulna. Ez lehetővé tenné, hogy a nyugdíjak vásárlóértéke ne szakadjon el a bérekétől.

Forrás: Jobbik sajtóosztály.

Lehet népszavazás a római-parti mobilgátról

0

Nincs jogi akadálya budapesti népszavazásnak a római-parti mobilgátról. A Kúria megváltoztatta a Fővárosi Választási Bizottság döntését és hitelesítette a védmű megépítésével kapcsolatos népszavazási kérdést – olvasható a Kúria internetes oldalán közzétett végzésben.

A helyi népszavazást Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, III. kerületi önkormányzati képviselő és Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke nyújtotta be magánszemélyként. Céljuk az, hogy a főváros helyezze hatályon kívül a mobilgát létesítéséről hozott áprilisi határozatát, mert szerintük a gátat eggyel beljebb, a Királyok útja, Nánási út nyomvonalán kellene megépíteni.

A benyújtott kérdés az, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?”

Ki veri szét Budapestet ősszel? – 19. Vihar előtti csend

2006. október 20. Már csak néhány nap van hátra az „októberi sajnálatos eseményekig”. A híradások csendes, nyugodt, ünnepi készülődésről számolnak be. Mi, úgyis, mint hálás utókor, akik emiatt okosabbnak hisszük magunkat, mint amilyenek 2006-ban voltunk, tudjuk, hogy a felszín alatt súlyos indulatok feszültek.

Folytatjuk a 2006-os őszi eseményeket bemutató sorozatunkat. A Független Hírügynökség akkori, szó szerinti szövegeit dőlt betűkkel olvashatják.

56-os emlékúszás Hódmezővásárhelyen

Ötven méter, ötven óra az ötvenhatos srácokért elnevezéssel emlékúszást rendeznek péntek délután két órától a hódmezővásárhelyi strandon a Cseresnyés Kollégium tanárai és diákjai. A láncszerű erőpróba vasárnap délutánig tart, éjjel-nappal, több mint százan vesznek benne részt.

Az ötlet apropóját az adta, hogy az 1956. október 19-én induló vásárhelyi forradalmi mozgalom egyik fészke a Bethlen Gimnázium melletti kollégium volt, ahol a gimnazista, szakközépiskolás és egyetemista diákok többször tartottak gyűléseket – mondta a Független Hírügynökségnek Kádár Péter, a Cseresnyés Kollégium igazgatója.

Negyedórás váltásokban úsznak a diákok és tanáraik. A rutinosabbak félórás-órás szakaszokat is bevállaltak. Lesz esti és éjszakai váltócsoport is.

Semjén Zsolt a Fidesz 2006-os októberi nagygyűlésén a Kossuth téren. Fotó: Független Hírügynökség.

Az úszó stafétát a rendezvény két díszvendége, Risztov Éva Európa-bajnok úszónő és Kásás Zoltán, Európa- és világbajnok vízilabdás, a vásárhelyi pólócsapat edzője indította el.

Kiállítás a „Pesti srácokról”

„Pesti srácok” címmel nyílik időszaki kiállítás pénteken délután öt órakor a Terror Házában. A múzeum az 1956-os emlékkiálítás megnyitója alkalmából ezen a napon este tízig tart nyitva.

Kik voltak ezek a pesti srácok? – teszi fel a kérdést ez a kiállítás. Olyan kamaszok, szinte gyerekek, akik tizenévesen sokat tudtak a hallgatásról, a zsarnokságról és a létbizonytalanságról. Olyan fiatalok, akik ismerték a hazugság ízét, mert az iskolában naponta kapták a folyamatos agymosást.

Tudták, mit jelent óvatosnak lenni, mivel egyetlen szó is bajt hozhatott rájuk és családjukra. A pesti srácok 1956 forradalmának legfiatalabb hősei. Sokuk alig bírta cipelni a puskát, de fellázadtak a szabadságért, egy félelem nélküli életért. Az ő sorsukat mutatja be a Terror Háza Múzeum „Pesti srácok” című időszaki kiállítása.

A megnyitón köszöntőt mond Balás Piri László, a Közép-és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány elnöke, Regéczy-Nagy László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

Fizetni is lehet az 56-os emlékpénzekkel

A mindennapi pénzforgalomban is használható emlékpénzeket hozott forgalomba pénteken a Magyar Nemzeti Bank az 1956-os forradalom 50-ik évfordulójára. Az 50 forintos érme és az 500 forintos bankjegy egyik oldala ugyanolyan, mint a már forgalomban lévő pénzeké, a hátoldalukon azonban az Országház látható, előtérben az ismert lyukas trikolór-motívummal.

Az ötvenes érme kétmillió, az ötszázas bankó 15 millió példányban kerül forgalomba, és rendes fizetőeszközként használható.

Az MNB 2002 óta hozza forgalomba jeles évfordulók alkalmából valamilyen forgalmi pénz emlékváltozatát. Első alkalommal a 100 forintos Kossuth-érme látott napvilágot, a rá következő évben a 20-ast hozta forgalomba a jegybank Deák Ferenc portréjával, 2004-ben az ország európai uniós tagsága alkalmából bocsátotta ki szintén az ötvenes érmét, tavaly pedig József Attila születésének centenáriumára a 10 forintos, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 15 éves fennállására az ötven forintos érmét.

A sorozat néhány korábbi cikke itt olvasható. Ha az összes cikkre kíváncsi, a FüHü keresőjében azokat is megtalálja.

https://old.fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://old.fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet/

https://old.fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-3-politikusok-beszallnak-buliba/

https://old.fuhu.hu/ki-veri-szet-osszel-budapestet-4-hegyekbe-hordani-hazugsagot/

https://old.fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-6-permanens-forradalom-kossuth-teren/

https://old.fuhu.hu/ki-veri-szet-budapestet-osszel-7-kossuth-teri-helyzet-fokozodik/

Vádat emeltek a gyereket gázoló buszsofőr ellen

Bár az iskolás váratlanul szaladt át a busz előtt, a sofőr túl gyorsan hajtott és nem tudott megállni.

A baleset idén április 13-án történt Hajdúsámsonban, a 471-es számú főúton. A buszsofőr Debrecen felől tartott Nyíradony felé, a szemközti sávban azonban dugó alakult ki, csak lépésben haladt a forgalom.

A 10 éves gyerek innen, a járművek közül,

egy teherautó takarásából indult az úttest másik oldala felé,

amikor az autóbusz vészfékezés közben, a jobb sarkával elütötte.  Kórházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a sofőr ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban felfüggesztett fogházat és járművezetéstől eltiltást indítványozott, a szakértői vélemény szerint ugyanis

a baleset elkerülhető lett volna,

ha a sofőr nem halad gyorsabban a megengedettnél.

Lapszem – 2017. október 10.

0

Ma Gedeon napja van. Ha eldöntötték, hogy felköszöntik a Gedeonokat, olvassák el a lapszemlét. Friss, ropogós, érdekes. Vegyék, vigyék!

Magyar Idők: Brüsszel embervásárra készül

Az Európai Egyesült Államok kikiáltásához vezető út egyik fontos állomása lenne a kötelező betelepítési kvóta, nagyobb számú idegen csoportok szisztematikus beköltöztetésével ugyanis gyorsan szét lehetne zilálni Európa ma még egységes nemzeteit – így vélekedett a Magyar Időknek nyilatkozva az igazságügyi miniszter helyettese.

Völner Pál szerint a kvótarendszer a gyakorlatban egyfajta embervásárként működne. A magyar kvótaper azonban megakasztotta a folyamatot, a mostani nemzeti konzultáció pedig újabb nehézséget okozhat a Soros-terv végrehajtóinak.

Magyar Hírlap: Bontás tüntetheti el a Hős utcai drogtanyát

Az utóbbi hónapokban egyre súlyosabb helyzet alakult ki a drogfogyasztók viselkedése miatt a Hős utca környékén és az 1-es villamos Stadionok és Népliget közti szakaszán – olvasható a Magyar Hírlapban. A környéken gyakran egy új típusú dizájnerdrog hatása alatt álló emberek inzultálták az utasokat, koldultak, verekedtek, volt, akinek a kutyáját rúgták le a járműről.

Gávay Zoltán, az egyebek mellett drogmegelőzéssel és egészségfejlesztéssel foglalkozó egyesület munkatársa szerint a Hős utca környékén tapasztalható helyzet nem mostanában és nem egyik napról a másikra alakult ki. A szakember úgy látja, a gettó létrejötte részben a két ház elszigeteltségének és infrastrukturális hiányosságainak következménye.

A helyzet konzerválását okozta, hogy a korábbi önkormányzat a 2000-es évekre a lakások felét eladta a lakóknak, de közülük sokan elmenekültek az elviselhetetlen környezetből, helyükre pedig önkényes lakásfoglalók költöztek.

Népszava: Az unióval fizettetné a kormány a rendőrség fejlesztésének költségeit

Miközben a magyar kormányfő Európa védelméről regél, könnyen előfordulhat, hogy „határvédelmi költségek” címszóval még a rendőrség fejlesztését is az unióval fizettetné ki – írja a Népszava.

A miniszterelnök szerint azért is jó oka van arra a rendőrség állományába kinevezett 227 új tiszthelyettesnek, hogy büszke legyen, mert olyan fontos dolgok megvédése mellett kötelezték el magukat, mint a magyar családok biztonsága és az ezeréves nemzeti-keresztény kultúránk.

Orbán Viktor a fővárosi Hősök terén ismét előállt teóriájával: vannak európai országok, ahol mára ezek a fontos dolgok – mint ugye a kultúra – már a múlté lettek, ott már legfeljebb csak az együttélés véletlenszerű formái fordulnak elő. Orbán szerint a magyar rendőrök két fronton is helytálltak az utóbbi években: megvédték Magyarország és Európa határait, közben pedig az ország közbiztonságára is figyeltek. Ennek köszönhető szerinte, hogy mára hazánk lett az egyik legkevésbé veszélyes ország a világon.

Magyar Nemzet: Megint drágult az Orbán számára kinézett karmelita kolostor felújítása

Hónapról hónapra folyamatosan drágul az Orbán Viktor számára kinézett karmelita kolostor felújítása a budai Várban – derítette ki a Magyar Nemzet a Miniszterelnökség által közzétett szerződésekből.

Május óta már négyszer, minden hónapban módosítani kellett a költségeket. Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-vel kötött, eredetileg 233 millió forintos szerződést legutóbb szeptember 30-án módosították, eszerint a végösszeg már 350 millió forintra rúg majd. A kiválasztott cég feladata a karmelita kolostor felújításához kapcsolódó teljes körű, minden szakágra kiterjedő tervellenőrzés és műszaki ellenőrzés.

„A kormány emberek életét dobja oda”

„Tiszta őrület, ami itt történik” – mondja a diagnosztikai oldalról érintett szakember, azzal kapcsolatban, hogy a kormány – ahogy ezt a Népszava október 5-i száma bemutatta – a korábbi papíralapú beutalást a nyár közepén elektronikus felületre terelte.  A PET/CT vizsgálatokról van szó, amelyet ugye arra hivatottak, hogy pontos képet alkossanak a daganatos betegségekben szenvedőkről, vagy azokról, akiknél szükségessé válik: fenyegetettek-e a rákbetegség által.

Amint arról a napilap beszámolt a rendeletet a kormányzat nem jelentette meg, miáltal teljes zavar mutatkozik a rendszerben. Az amúgy 192 ezer forintba kerülő vizsgálat, amelyet az egészségbiztosítás fizet az indokolt beutalások esetében, a múltban a kezelőorvos által kiállított beutaló alapján történt, most viszont, miután egy online felületen a beteg összes adatát ki kell tölteni, az egylépcsős bírálat háromlépcsőssé vált.

Jellemző a kialakult helyzetre, hogy az országban működő nyolc szolgáltató – ők végezhetnek ilyen vizsgálatokat – eddig havi ötszáz pácienst fogadott, mostanra ez a szám a negyedére csökkent.

„Sokakban felmerült a kérdés, miért hoz ilyen intézkedéseket a kormány? „– mondja a bevezetőben idézett szakember, azt is hozzátéve: olyan ez, mintha egy sor beteget eleve halálra ítélnének, teszi hozzá.

A Független Hírügynökség által megkérdezettek döntő többsége nem lát szándékosságot az elrontott intézkedésen, de akad azért olyan is, aki a költségek csökkentését véli felfedezni. Ami azért több mint durva megközelítés, ez ugyanis valóban azt jelentené, hogy a kormányzat emberek életét dobja oda, csakhogy spóroljon. „Teljességgel kizártnak tartom a szándékosságot” – hangsúlyozza a FüHü-nek egy kerületi egészségügyi vezető. „Sokkal inkább az lehet – teszi hozzá -, hogy fiatal informatikusok bedobtak egy új rendszert, amit le sem ellenőriztek, ki sem próbáltak rendesen, ráadásul nem is tudják használni.

Akadt olyan megszólaló, aki portálunknak egyszerű hozzá nem értésről beszélt. Azt mondta: Szilvási István professzor erőltethette át az új rendszert, aki a program gazdája, mint a Szakmai Kollégium Nukleáris Medicina Tagozat elnök a Népszavának nyilatkozva azt mondta az átalakítás szükséges és időszerű volt. Igaz, azt is hozzátette: a minisztérium egyszerűsíteni fogja a rendszert, mert ez minden szereplő érdeke. Vagyis könnyebb legyen engedélyt kapni a vizsgálatra és az adatközlés is egyszerűsödjön.

„Az adatközlés lesz a novemberben véglegesen beinduló új rendszer szűk keresztmetszete” – mondja ezzel kapcsolatban az imént idézett kerületi vezető. „Tartok tőle – teszi hozzá  -, hogy az idősebb embereknek az internetes háló használata így is lehetetlen lesz, inkább otthagyják a rendelőt.”

A megkérdezett szakemberek többsége azon az állásponton van, hogy egy nagyon hibás lépéssel állunk szemben, a kérdés pedig az, hogy a kormányzat hajlandó-e korrigálni. Amennyiben nem, akkor már súlyosabb a felelőssége, mivel pontosan látható, hogy a megfelelő ellenőrzések és vizsgálatok hiánya milyen eredményre vezetett. Márpedig a rákbetegek száma egyáltalán nem csökkent, vagyis a majd negyedével lecsökkent PET/CT vizsgálatok durva következményekkel járnak a betegekre nézve. Mindazonáltal amellett sem szabadna szó nélkül elmenni – ha be is következik a korrekció -, hogy miként fordulhat elő Magyarországon, hogy a modern technika bevezetése rosszabb eredményt hoz, mint a hagyományos eljárások megtartása.

„Embertelen a betegekkel játszani – ezt már Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter mondja -, sőt kifejezett disznóságnak tartom. A rendszer hibái miatt kihasználatlan kapacitások maradnak egyrészt, másrészt olyan emberek, akiknek sürgős a vizsgálat, kénytelenek lesznek fizetni, saját pénzükből, ha van egyáltalán megtakarításuk.

A Független Hírügynökség folytatja a témát, remélve, hogy az illetékes minisztérium gyorsan lép – ezúttal a jó irányba.

Tíz éve történt – Az MSZP a tervezett Zuschlag-Szijjártó paktumról

0

2007. október 10-én a Független Hírügynökség beszámolt Lendvai Ildikó közleményéről. Az MSZP frakcióvezetője szerint jó, hogy a Fidesz is elkezdett gondolkodni a közélet tisztaságát, a demokrácia átlátható működését szolgáló eszközökön, de árulkodónak tartja azt, ami hiányzik a legnagyobb ellenzéki párt és a KDNP 8 pontos javaslatából.

Délelőtt Navracsics Tibor és Semjén Zsolt, a két ellenzéki párt képviselőcsoportjának vezetője bejelentette, hogy 8 pontos javaslatcsomagot nyújtanak be – Gyurcsány Ferenc 7 pontja után.

Ezek tartalmazzák a 200 fős parlament bevezetését, a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok adóbevallásának nyilvánosságra hozását, az országgyűlési képviselők tiszteletdíjának és költségtérítésének, valamint a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok illetményeinek befagyasztását az euró bevezetéséig, a miniszterelnökök, miniszterek és államtitkárok vagyongyarapodásának évenkénti vizsgálatát, a miniszterelnök, a miniszterek és az államtitkárok illetményei változásainak nyilvánosságra hozatalát, valamint politikai hirdetések tiltását a sajtóban és szabadtéri reklámhordozón.

Az MSZP szívesen tárgyal ezekről – szögezte le Lendvai Ildikó. Szerinte azonban árulkodó, hogy a javaslatokból hiányzik a pártfinanszírozás rendbetétele, a pártok ifjúsági szervezeteinek nyilvános és legális, a rejtekutakat tiltó finanszírozása. Egy szó sem esik a civil szféra depolitizálásáról, a képviselői költségelszámolások számlához kötéséről, arról, hogy legyen tilos álcivil szervezeteket felhasználni a kampányköltségek elcsalására – fogalmaz Lendvai.

Az MSZP frakcióvezetője szerint,

ha csak a Fidesz javaslatai kerülnének törvénybe, az egy valódi lex Simicskát eredményezne,

amely a politika fekete- és szürkegazdaságát, az átláthatatlan és gyanús pártfinanszírozást szentesítené, olyan világot, amelyben nem lennének legális párthirdetések és önkormányzati közérdekű közlemények, de volna Magyar Vizsla. Nem válna el a pártpolitika a civil világtól, de volna Zuschlag-Szijjártó-paktum, és a képviselők továbbra sem számlával igazolnák költségeiket – áll a szocialista politikus közleményében.

Gémesi György: Ismét rendszerváltásra van szükség!

„Nem Orbán Viktor leváltása érdekel, hanem az újabb magyar rendszerváltás” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek Gémesi György, aki miután Új Kezdet néven pártot alapított, választási együttműködést kötött a politikai szövetséget eddig senkivel nem kereső LMP vezérkarával.  Gémesi, aki a rendszerváltás óta, 27 éve gödöllői polgármester, úgy látja, hogy csak az „értelmes” ellenzéki szövetségnek van jövője. Ebben az összefogásban Botka László visszalépése után megnőtt a kispártok jelentősége. Gémesi György szerint jövőre ismét rendszert kell váltani, mert a demokrácia hiánya miatt a vidéki települések lassan nyomortanyákká váltak, ahelyett, hogy fejlesztésük révén versenyképes ország alakulna ki.

Az eddig választási együttműködést senkivel nem vállaló LMP összefogásra kész a Gémesi György vezette Új Kezdettel. Hogy választották ki az ön alig mérhető pártját?

Tudjuk, a politikában sem a méret a fontos. Sokkal inkább az azonos értékrend sodort bennünket össze, s persze az emberi szimpátia. Mi egyébként már megalakulásunk óta tervezzünk valamiféle összefogást, de nem mindenáron keresünk szövetségest, ahogy az ökopárt is csak az értelmes összefogás erejében hisz. De

kerültük a kapcsolatot olyan lejáratódott politikai erővel, amely – bár megtehette volna – a Fidesz kormány elmúlt hét éves regnálása alatt sem volt képes ütőképes ellenállást kialakítani az erőszakos hatalommal szemben.

A népszerűségi listán még csak nem is látszik az Új kezdet, ebből következően szavazói sem lehetnek. Mit tud adni a pártja az LMP számára, ha nincs tömeg mögötte?

Lehet, hogy az Új Kezdet az országban még kevéssé ismert, de tagjai helyben meghatározó személyiségek. Kétségtelen, az LMP már ismert parlamenti erő, s fontos szereplője az országos politikának, mi viszont jelen vagyunk az önkormányzatokban, ahol erősek vagyunk.  Ha az egymást kiegészítő két érdekrendszert hatékonyan össze tudjuk rakni, akkor az már komoly társadalmi befolyás.  Ugyanakkor szó sincs pártfúzióról, tehát nem egyesül a két párt, pusztán együttműködési megállapodás született, amely a jövő évi választásokra érvényes.

Nem olvasta azokat a közvélemény kutatásokat, amelyek szerint a vidék a jelenlegi kormányerők kezében van?

Gödöllőt már 27 éve vezetem, s ha már közvélemény kutatásokat említette: a rendelkezésemre álló, eddig még nem publikált felmérések szerint az országos ismertségem meghaladja az ötven százalékot. Pedig a hatalmon lévők nem egyszer le akartak már szedni a térképről, szerencsére azonban helyettük a választók döntenek.

Persze, Gémesi György neve ismerősen cseng a hazai politikában, de akad még néhány Gémesi a csapatban?

Ne felejtse el, hogy az Új Kezdet mögött két-három perióduson keresztül megválasztott, nagy tapasztalattal rendelkező polgármesterek állnak, akik kemény, harcedzett emberek. A kistelepülések szavazóihoz mi vagyunk a legközelebb, tehát szinte garantált a jó szereplésünk. Mi ezzel tudunk hozzájárulni a Szél Bernadett vezette csapat eredményéhez.

Sokan azt várták, hogy az erősödő LMP szeptember végi kongresszusán bejelentik az Új Kezdet által is támogatott megállapodás konkrét szövegét, de ezt ismét elhalasztották. Miért odázták el megint?

Időben vagyunk, a konkrét megállapodás szövege egyébként sem lesz tejes mértékben nyilvános.

Közös listán indulnak?

Igen, csak egy listánk lesz.

Eldőlt már, hogy melyik párt hány jelöltet delegál?

Nézze, ezt még nem árulhatom el, mert amíg nem írjuk alá a megállapodást, addig annak tartalma nem nyilvános.

Hány polgármestere van az Új Kezdetnek?

Nagyon sok, száznál is többen vagyunk. De tudnia kell, ellenzéki szerepvállalásukért közülük néhányat már megfenyegettek, illetve igyekeznek a támogatások elvonásával megfélemlíteni őket. Sokan emiatt névtelenségbe burkolóznak, s jövőre sem akarnak képviselő jelöltek lenni. Nekünk egyébként nem a párttagok létszáma a fontos, hanem a szimpatizánsok tömege. Ebből pedig nagyon sok akad, ráadásul a számuk naponta növekszik.

Az Új kezdet csak az LMP-vel tárgyal, vagy az Új Pólussal is?

Abban maradtunk, hogy a szövetségesi kör kibővítéséről csak az LMP-vel közösen kezdünk tárgyalni.

A szocialisták látványos bedőlése után úgy érzi, hogy a kispártok felértékelődnek?

Feltétlenül.

Botka László miniszterelnök-jelölt bukása még nem zárta le a baloldal erózióját, vagyis szerintem tovább tart a leépülés.

Régi motorosként elképzelhetőnek tartja, hogy a baloldal sorain belül tényleg működhetnek Fidesz-ügynökök, akik behálózzák, és bénítják a szocialista pártot, ahogy Botka állította?

Nézze, nyílt titok, hogy a kormányoldal az ellenzék teljes megosztására törekszik, látjuk, a menekültkérdésről nyilvános vitát kezdenek a szocialistákkal, amivel erősítik őket, másokat viszont kizárnak a disputából. De én nem kívánok ezzel foglalkozni. Engem az érdekel, hogy a miniszterelnök-jelöltünknek, Szél Bernadett népszerűsége már 20 százalék, az Orbán Viktor 38 százalékával szemben. Az állás még a Botka László távozása előtti közhangulatot tükrözte, azóta a szocialista politikus lemondott, az LMP pedig stabilan a 7 százalék közelébe kúszott, ami rövidesen elérheti a 10 százalékot. Emiatt a miniszterelnök-jelöltünk népszerűsége tovább nőhet. A választás közeledtével ez robbanásszerűen emelkedhet, amiben benne lesz az Új Kezdet vidéken végzett munkája is.

Gondolja, hogy az Új Kezdet parlamenti párt is lehet, ön pedig országgyűlési képviselő?

Jelöltjeink az LMP listáján szerepelnek majd, a névsort csak később hozzuk nyilvánosságra.

Hány mandátumra számít?

Már egy parlamenti képviselővel is elégedett lennék, de a politikai helyzet alakulásával van esély többre is. Hiszen a fővárosban működő politikai erők képviselőit legfeljebb a tévében látják, mi viszont szinte minden településen az emberek között vagyunk. Ismerjük a problémáikat, s változtatni is tudunk azokon. Folyamatos erősödésre számíthatunk, reméljük, nem a jövő évi lesz az utolsó demokratikus választás Magyarországon. Szerintem a Fidesz-t helyben lehet megverni.

Ez jól hangzik, de épp ön nyilatkozta, hogy a Fidesz vidékpolitikája szinte felszámolta Magyarországon az önkormányzatiságot, elvette a helyi hatalom döntési jogosítványait, a vidék gyámság alá került. Ebből nem következik, hogy az ön által emlegetett polgármesterek rég elvesztették befolyásukat, ilyen körülmények között tényleg szükség van az ön pártjára?

Egy megválasztott polgármesternek mindig van ereje. Az állampolgárok bíznak benne, még akkor is, ha ma szinte teljes mértékben ki van szolgáltatva a kormányzatnak.

Ugyanakkor időközi választáson nemrég az Új Kezdet nem ért el túl jó eredményeket. Borsodban el is bukott a jelöltjük, aki a párt alelnöke is egyben. Lehet, hogy mégsem annyira ismerik önöket a falvakban, mint ahogy állítja?

Pikáns helyzet alakult ki, mert a településen a parlamenti ellenzék nem indított jelöltet, tehát a szocialisták és a Jobbik is támogatták a Fidesz jelöltjét. Aki persze függetlenként indult, de Tállai államtitkár úr szorongatta a kezét, mondván, a kormány őt támogatja. Tanulságos választás volt, mindenre fel kell készülni!

Ön az egyik önkormányzati szövetség elnökeként ismerheti a magyar társadalom problémáját, de miért nem az érdekvédő minőségében próbál iskoláról, kórházról, szemétbegyűjtésről tárgyalni a kormánnyal, miért politikai szereplőként igyekszik harcolni a települések érdekeiért?

Próbálkozom, de a hatalom tökéletesen figyelmen kívül hagy, lesöpör mindenféle érdekegyeztetést. A magyar vidék részben emiatt élhetetlen. De nem csak a pénzhiány miatt elkeserítő a helyzet. A kormány ugyanis belengette, hogy 3600 milliárdot fordít a települések fejlesztésére, de ezt a pénzt Kósa Lajos miniszteri felügyeletével költik majd el.

Ahelyett, hogy valódi menedzserekre bíznák a hihetetlen mennyiségű pénz szétosztását, egy felfelé buktatott politikus dönt majd minderről.

Akit az ellenzék bizonyítékok nélkül időnként Mr. 20 százalékként emleget…

Ezt én nem állíthatom. Mindenesetre a több ezer milliárdot nem a magyar kormány, nem Orbán Viktor adja, hanem az Európai Unió. Ezért nem politikai, hanem szakmai felügyelet alatt, tehát gyorsan, hatékonyan és a megfelelő uniós normák figyelembe vételével kéne ezt a pénzt az ország javára elkölteni. De ha nagy állami beruházásokra fordítják, – amire jó esély van – akkor szükségszerűen megnövekszik a korrupció kockázata. Ez nem az én gyanúm, tudományos tény.  De még ennél is nagyobb a baj, mert ezt a gigantikus mennyiségű pénzt elsősorban a megyei jogú városokra, s nem pedig kisebb településekre akarják költeni, holott a magyar falvak leszakadása elkeserítő. Ezen a szinte katasztrofális helyzeten tudna segíteni egy vidékfejlesztési miniszter – ez lehetne Kósa is – aki a sárban ragadt települések felemelésére koncepciót dolgozna ki. Vidékfejlesztési programokra lenne szükség, amelyek versenyképes munkahelyet teremtenek, s amelyek aztán az állam adóbevételit növelik. Mindenekelőtt tehát versenyképes vidéki gazdaságra lenne szükség – amely a polgármesterek segítségével kialakítható – nem pedig semmire nem jó, államilag dotált közmunkaprogramokra. Ezzel kéne foglalkozni a magyar kormánynyak, s persze Kósa Lajosnak, nem pedig az uniós milliárdok haveri körben történő elköltésével.

Gödöllő, tehát egy nagyváros polgármestereként is érzékeli a kistelepülések problémáját?

Aki akarja, látja a bajt! A közelmúltban kerékpárral Heves megye több településén jártam, katasztrofális a szegénység. Szó szerint a nyomor az úr! Nincs munka, elhagyott házak, néptelen falvak, néhol riasztó éhezés. De ugyanez a helyzet Nógrádban, Szabolcs Szatmárban, Borsodban, az ország keleti felében. Elborzasztó a nyomorúság. Másfél-két millió ember él reménytelen helyzetben Észak-Magyarországnak ezen a tájékán. Miközben euró-milliárdokat osztogat a kormány a munkahelyteremtés helyett.

Ugyanakkor a vidéken élőkhöz nem jutnak el az ellenzék politikai üzenetei, hisz az utolsó megyei lapokat kormánypárti strómanok felvásárolták. Ilyen körülmények között csak a hatalom emberei tudják elérni a választókat. Van így esély?

Van, mert megmaradt az internet és a személyes jelenlét. Polgármestereink értik az emberek nyelvét. Ez fontos. S persze nélkülözhetetlen a bátorság is, mert fenyegetik a másként gondolkodót.

Ön korábban azt mondta, hogy lehallgatják!

Igen, de kit érdekel. Nyolc éve folyamatosan le akarnak vadászni, most is foglalkoznak velem. Eddig nem sikerült.

Ilyen veszélyek mellett komolyan mondja, hogy legyőzhető a Fidesz?

Engem ma már nem a Fidesz legyőzése, nem Orbán Viktor félreállítása érdekel, hanem a rendszerváltás. Igen, rendszert kell váltani. Újra! Ma ugyanis tragikus állapotok vannak az országban, vissza kell térni a demokratikus berendezkedéshez. Ehhez kell az erő! Ezt kell az állampolgároknak is érteni.

Az ellenzéki pártok közötti harc nem vezethet oda, hogy képtelenek lesznek a kormányt leváltani, s marad a rendszer?

Nehéz ma az ellenzékből egységes erőt kovácsolni. Mint már mondtam, a mai ellenzék hét éve képtelen ütőképes ellenállást kialakítani a kormánnyal szemben. Velük közösen színre lépni – öngyilkosság!

Ha nem az ellenzék nyerné a következő országgyűlési választást, akkor 2019-ben elindulna még egyszer a polgármesteri székért? 

A politikában két év nagy idő, addig eldől, hogy marad-e még valami az önkormányzati rendszerből. Pusztán azért nem akarok polgármester lenni, hogy szalagot vágjak át és ünnepi beszédeket mondjak. Ha nem tudok tenni a városomért, akkor elgondolkodom, hogy induljak-e még valaha.

A holnap városai

Átadták a helyi közösségek, helyi emberek követendő példáit elismerő Holnap városáért Díjat, amelynek idei egyik nagy nyertese a több kategóriában is elismert Budapest XIII. kerülete. A kórusban éneklés is hozhat díjat a jövőben.

„Nagyon jó lenne, ha a társadalomban érvényt szerezne az a gondolkodásmód, amely nem egymás legyőzésében, megelőzésében, hanem egymás kiegészítésében látja az élet értelmét és jövőnk biztosítását” – hangoztatta Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának az elnöke, az EMMI alapító minisztere a Holnap városáért Díjak átadási ünnepségén.

A 2010-ben alapított City Hungary Program a fenntartható és élhető magyar városok vezető fóruma, mely azt tűzte ki célul, hogy olyan hazai és nemzetközi modelleket, tapasztalatokat, eszközöket mutasson be, amelyek már eredményt hoztak, hiszen közös érdek a magasabb életminőség elérése. A védjegyhasználattal járó Holnap városáért Díj a helyi közösségek, helyi emberek követendő példáira hívja fel a figyelmet.

Rajtunk múlik

A települések lakói helyett mások nem fogják megoldani a helyi problémákat, miként másoknak nem lesz fő érdeke, hogy az adott helyi közösség minél sikeresebbé váljon – hangoztatta Takács Júlia, a City Hungary ügyvezető igazgatója hozzátéve: a védjeggyel ösztönözni szeretnék a településeket arra, hogy büszkék legyenek saját értékeikre, teljesítményükre; hogy elhiggyék: megvan minden képességük és készségük arra, hogy saját adottságaik, igényeik szerint minél élhetőbbé, fenntarthatóbbá tudják tenni otthonukat; hogy a városukon kívül élők számára is vonzóvá, tiszteletre méltóvá válhatnak!

„Mindez elsősorban az adott városban/településen – legyen az kicsi vagy nagy – élőktől függ!”

A közös éneklés

„A kórusban éneklés megadja azt az örömöt és tapasztalatot, amelyet azután az élet egyéb területein is érvényesíteni lehet. A pályázati kiírásban idén ugyan nem szerepelt, de javaslom, hogy a jövőben lehessen pályázni.” –hangsúlyozta Réthelyi Miklós, kiállva az UNESCO által meghirdetett, és Magyarországon is számos helyen és alkalommal megünnepelt Kodály Zoltán Nemzetközi Emlékév kapcsán az éneklés közösségteremtő áldása érdekében.

A mi javaslatunk

Tegyük hozzá, a magunk részéről máris javasolnánk egy, a díjra méltó akciót, és elsősorban egy személyt: Fischer Ádám világhírű karmestert, aki immár évek óta közös éneklésre hívja a budapestieket.

Nyertesek, 2017

FENNTARTHATÓ VÁROSÉRT kategória

Hajdúnánás Városi Önkormányzat (Az önrendelkező város)
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tata Város Önkormányzata („A közigazgatás az emberekért van”)

 TISZTA VÁROSÉRT kategória

Kisújszállás Város Önkormányzata (Tiszta város, rendes nép!)
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Nonprofit Kft. (Nyíregyháza)

 TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK HATÉKONYSÁGÁÉRT kategória

Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat (Meséskert zölden)
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

 ÜZLET A VÁROSÉRT kategória

Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat (Bolthálózat, ahol nem csak vásárolhatsz!)

FENNTARTHATÓ KÖZÖSSÉGEKÉRT kategória

Gödöllő Város Önkormányzata

MOZGÁSBAN A VÁROS kategória

Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat (Kritika és cselekvés egy úton)

DK-MSZP: egy pici lépés…

Nyíltan beszélt Hiller István és Molnár Csaba is hétfőn este a Hír Tv stúdiójában arról, hogy a nap folyamán tárgyalóasztalhoz ültek a két párt képviselői.

Annyit közöltek a nyilvánossággal, hogy abban egyezség volt, hogy a 106 egyéni körzetben meg kell állapodni, de nem a közös, hanem a koordinált indulásban, amiből ugye egyenesen következik, hogy a két párt külön listát állít. Ebben a híreink szerint a Demokratikus Koalíció kötötte meg magát, Hiller ugyanis úgy nyilatkozott, hogy nem úgy zárták le a megbeszéléseket, hogy ne lehessen folytatni és megállapodni bármiben. Ennek alapján gondolhatjuk, hogy a szocialisták továbbra is hívei a közös listának, ezért is javasolnak, úgymond külső miniszterelnök-jelöltet.

A folytatandó tárgyalások előtt annyi szivárgott még ki, hogy Gyurcsány Ferenc neve nem hangzott, a névnek legalább is a botkai értelmében. Persze beszéltek az előző kilenc hónapról; főként a DK-sok – Molnár Csaba, Gyurcsány Ferenc – fejezték ki abbéli sajnálkozásukat, hogy Botka fellépésével kidobtak kilenc hónapot az ablakon.

A Független Hírügynökség úgy értesült, hogy semmilyen konkrét név-javaslat sem hangzott el a szocialisták részéről – Molnár Gyula, Hiller István, Tóth Bertalan -, de a pártközvélemény előtt sem forgott olyan személy neve, aki esetleg szóba jöhet miniszterelnök-jelöltként.  A hvg.hu tudósítása szerint az egyéni jelöltek névsora sem került elő, sőt a hírportálnak azt is cáfolták, hogy készült volna ilyen lista a budapesti körzetekről. A FüHü úgy tudja, hogy ez az állítás nem felel meg teljesen a valóságnak, értesüléseink szerint Tóth József elvégezte a rábízott munkát, Budapesten egyeztetett a pártokkal és végleges formában át is adta az így készült javaslatot. Más kérdés, hogy a Tóth-féle lista Botka távozása után semmissé vált, mivel az angyalföldi polgármester szegedi kollégájától kapta a megbízást.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK