Kezdőlap Itthon Oldal 763

Itthon

A Párbeszéd a Jobbikon kívül mindenkivel tárgyalna

Karácsony Gergely társelnök, miniszterelnök-jelölt azt mondta: a cél az, hogy az országgyűlési választáson mind a 106 választókerületben egy közös ellenzéki jelölt legyen. Erről a Jobbikon kívül mindenkivel tárgyalnának. Az Együtt-tel pedig már közös választási pártról és közös listáról egyeztetnek. Az Együtt szerint a régi és az új pártoknak külön listát kell állítani.

Karácsony Gergely (akivel a héten készült interjúnkat itt olvashatja) ezt mai taggyűlésük után jelentette be. Azt mondta, nem várnak tovább és

nem hajlandók két hibás stratégia közül választani,

hanem egy harmadikat valósítanak meg.

Szerinte az egyik hibás stratégia az, ha hogy „mindegy, hogy mi van, csak legyen összefogás”, függetlenül attól, hogy az egyes pártok mit gondolnak a világról. Azt mondta: ez többek között ott hibás, hogy ha összeadják az összes ellenzéki szavazatot, az sem elég a kormányváltáshoz.

Karácsony Gergely
MTI Fotó: Kovács Attila

A másik hibás stratégia szerinte az, amit új pártok követnek, hogy „meg kell újítani a politikát, új szavazók kellenek ahhoz, hogy kormányváltás legyen”, és ezért a lehető legjobban el kell zárkózni a régi pártoktól. Azt mondta, valóban kellenek új arcok, de itt is hibás a számítás:

„Ebben a választási rendszerben, ebben a politikai légkörben, egy diktatúra küszöbén nem lehet nem együttműködni a változást akaró pártoknak.”

Szerinte az a stratégia az egyedüli jó, amely szerint kell megújulás, meg kell őrizni az ellenzék sokszínűségét, nem kell mindenkit bevonni, de kell együttműködés, nem csak a matematika, hanem a felelős politizálás miatt is.

Azt mondta:

új politikai kultúrát kell megvalósítani,

amibe nem fér bele egymás lenézése, a „mindenki buta, ostoba és korrupt rajtunk kívül” látásmód. Szerinte a múlt leváltása után a jövőről is szavazni kell.

Karácsony Gergely szerint az a legfontosabb, hogy mind a 106 körzetben egy kihívója legyen csak a Fidesznek. Ennek érdekében

a Jobbikon kívül minden ellenzéki párttal, civil szervezettel és független jelölttel tárgyalni fognak.

A listás szavazatokról azt mondta: úgy döntöttek, hogy az Együtt-tel megkezdik a tárgyalásokat egy közös választási párt és egy közös lista létrehozásáról.

Szerinte a közös program fő üzenete, hogy az emberre és az emberiességre kell építeni Magyarország jövőjét, a történelem és az elmúlt nyolc év apró szilánkokra törte a társadalmat. Azt mondta: Magyarország olyan hely lett, ahol senki nem érzi már otthon magát, egy polgárháború áldozatai az emberek.

Korábban egyébként az Együtt-tel már meg is állapodtak a közös felkészülésről. A mai taggyűlésen ott volt Juhász Péter, az Együtt elnöke is. A párt közleménye szerint az a legjobb megoldás, ha a választáson

minden egyéni választókerületben egy-egy jelölt indul a Fidesszel szemben,

és ha „a régebbi, illetve az újabb pártok” külön listát állítanak. Azaz: azt szeretnék, ha rajtuk és a Párbeszéden kívül az LMP és a Momentum is csatlakozna a közös listához.

Őrizetben a halálos baleset okozója

0

Tegnap este gázolt halálra egy autós egy biciklist Nádudvar és Kaba között.

Egy 38 éves nádudvari férfit vettek őrizetbe, írja az Infokarcag a rendőrség honlapja nyomán. A balesetben egy 58 éves férfi halt meg.

A baleset után kiderült, hogy a kocsi sofőrje ivott, mielőtt autóba ült.

Bréking nyúz, október 14. – Tudósítás a másik valóságból

0

Hülye. Szétröppenő fekália. Botox. Soros-terv. Lenéznek.

Kirohanás az Origón, válaszul egy Indexen megjelent elemzésre

„Azt eddig is tudtuk, hogy az Isten után rögtön a második helyen létező Index – tudományos körökben máig penge vita van arról, hogy tulajdonképpen ki teremtett kit: az Index Istent, vagy éppen fordítva – pont leszarja az olyan ósdi, meg proli hagyományokat, hogy ország, nemzet, netalántán nemzeti érdek (pláne, ha az magyar). Ez azért alakult így, mert az Index okos, sőt a legokosabb. Éppen ezért soha nem félt kimondani, hogy aki magyarkodik, az bizony hülye.

(…)

Bezzeg Berlin, meg London! – tolták a képünkbe, és mi kínunkban a budapesti utcákon rugdostuk a szemetet. Bezzeg a párizsi, meg a New York-i prájd! – és oda se mertünk nézni, hogy ne lássuk a körúti kordonokat.

Szóval tisztában voltunk vele, hogy Magyarország ciki, vagy legalábbis az Index szerint – tehát Isten szerint is az -, és komolyan megszakadtunk érte, hogy mi is tudjunk így érezni, hogy mi is lehessünk haladók, rosszfiúkból jófiúk, hogy nekünk se kelljen bujkálni Lipótvárosban, hogy az előtérből mi is bejussunk végre a buliba, bassza meg! Oszt’ még se ment.

(…)

Az Index emelte a tétet, ha úgy tetszik, rendesen beleszart a ventillátorba, a szétröppenő fekália pedig minket is szíven talált. Nyolc óra tizenhárom perckor ugyanis megjelent egy cikk (elnézést, hogy linkeljük, de ha nem olvassuk, hétszentség, hogy nem hisszük el) az Index címlapján, amely egyszerűen közölte velünk, hogy kurvára nem kéne hazait vásárolni!

Így, ennyike. Péntek 13-ától a „ne vegyél hazait” lett az új „I stand with CEU”. Budán állítólag már árulják a kitűzőket.

(…)

Ha így teszünk, akkor az elemző-tudós-szakértő-szakember úr szerint végre tudunk majd finom és nem finom barack között különbséget tenni, nem fogjuk utálni a globalizációt, sőt kinőjük azt a röhejes, evolúciós torzulásunkat is, hogy szívesebben osztozkodunk olyanokkal, akik olyanok, mint mi. Lefordítom, ha nem volna egyértelmű önöknek, hülyéknek: humanizmus, gyerekek, hát tessék már lebontani az átkozott kerítést, miért kell kekeckedni a migránsokkal, meg dobálózni itt a Soros úr nevével?

Nos, felőlünk aztán az Index nyugodtan zabálja csak a külföldit, a magyart még csak meg se piszkálja. Tömje magát az ingyen KFC-vel, utazgasson Szíriába a menekültekhez, cikkezzen angolul is az élhetetlen Magyarországról, imádja a globalizációt, és fogja mindig mások pártját. Azért jó, ha tudják, hogy abból sportot űzni, hogy a normálisról rendre bebizonyítsák, hogy abnormális, az nem újságírás, hanem szimpla gyökérség.

Különben meg, kurvára nem kéne senkinek Indexet olvasgatni.”

A 888 Lendvai Ildikóról

„Ezen már a botox sem segíthet.”

A Magyar Idők arról, hogy a Helsinki Bizottság bírósághoz fordul a nemzeti konzultáció miatt

„Ám a Helsinki Bizottság a keresetlevelében nem pontosan idézi a konzultáció szövegét, tehát egy olyan mondatba kapaszkodva akarja megakadályozni, hogy a kérdőíveket minden magyar háztartásba eljuttassák, s ezáltal nyolcmillió magyar választópolgár ismerhesse meg a Soros-terv leglényegesebb pontjait, amely egész egyszerűen nem létezik.”

A Pesti Srácok bloggerének ez jutott eszébe az osztrák választásról

„Szervusz, Bécs! Mariahilfer, kacagj! Mulassunk együtt: wiener schnitzelt túl klopfolod, a smarni lassan készül, a sör meg langyos. A Kedves Olvasó talán megbocsátja nekem ezt a bécsi pertut.

Tudják, egyszer Mátyás nevű királyom járt arra, markánsan jelezte is jelenlétét. Onnantól kezdve Bécs, és mi magyarok talán ismerjük egymást.

De ennek ellenére én nem értem Őket!

Kedves emberek persze, érdekesek a maguk sajátos módján. Amikor például lenéznek minket.”

Hidzsábban szexelt, halálra ítélték – sportkommentátor lesz

0

A pornósztár Mia Khalifát halálra ítélte az Iszlám Állam, mert hidzsábban szexelt a kamerák előtt. Most viszont új lehetőséget kapott.

F-L-O-R-I-D-A S-T-A-T-E #AllAboutTheU #fsU #BeatMiami

A post shared by Mia Khalifa (@miakhalifa) on

A libanoni születésű Mia Khalifa a Mirror szerint az egyik legnépszerűbb felnőttfilmes volt tavaly, de aztán júliusban bejelentette visszavonulását. Ezután közösségimédia-sztár lett, most pedig a sportban kapott lehetőséget.

Egy YouTube-műsort vezet majd egy egykori sztárkosarassal,

Gilbert Arenasszal együtt. Ő egykor az NBA all-star csapatában is szerepelt, aztán szintén a közösségi médiában gyűjtött rengeteg követőt. A műsor címe Out of Bounds lesz, hétfőn indul.

A Washington Post szerint a céljuk, hogy „autentikus módon mutassák meg a közösségi média nyers kommentvilágát”. Ennek alapján választották ki a két műsorvezetőt, akik eddig is kendőzetlen mondták el a véleményüket.

When we see our exes cars’ parked next to each other… #OutOfBounds #WorldsMostDangerousSportsShow

A post shared by Mia Khalifa (@miakhalifa) on

Mia Khalifa azután került fel az Iszlám Állam halállistájára, hogy

hidzsábban forgatott egy szexjelenetet.

És bár a halálos ítéletet nem vonták vissza, de a terrorszervezet most mással van elfoglalva: sorra szenvedik a vereségeket Irakban és Szíriában, így inkább a saját jövőjük a kérdés.

Együtt: a Jobbik továbbra is orosz befolyás alatt áll

0

Szigetvári Viktor, az Együtt Országos Politikai Tanácsának elnöke ír erről a Facebookon. A Jobbik-közeli Gaudi-Nagy Tamás ugyanis az ukrán nyelvtörvény elleni tüntetésen egy olyan pólóban jelent meg, amelynek felirata szerint a Krím Oroszországhoz tartozik. Szigetvári szerint ez is bizonyítja, hogy nem szabad összefogni a Jobbikkal.

Az ukrajnai forradalom után jelöletlen egyenruhát viselő orosz katonák jelentek meg a Krím-félszigeten, és megszállták a stratégiailag fontos helyeket. Három éve márciusban népszavazást tartottak, amelyet a nemzetközi közösség nem ismert el. Megfigyelők szerint ezen sok volt a csalás, eredménynek azt hozták ki, hogy a többség el akar szakadni Ukrajnától.

Oroszország ezután annektálta a Krím-félszigetet,

amit más országok azóta sem ismernek el, sőt, részben emiatt szankciókat is vezettek be Oroszországgal szemben.

Az orosz propaganda azóta is azt próbálja mindenhol sulykolni, hogy a Krím jogosan Oroszország része – hiába nem ismeri ezt el senki.

Gaudi-Nagy Tamás a tüntetésen
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Szigetvári Viktor a Facebookon azt írja: „Gaudi-Nagy Tamás, volt jobbikos politikus, a Jobbik közeli értelmiség sztárja, a Jobbik EP-képviselőjének munkatársa” olyan pólóban jelent meg az ukrán nyelvtörvény elleni tüntetésen, amely szintén ezt állítja.

Azt írja: „ez kizárólag az orosz propaganda szerint van így. A Jobbik által is helyben, orosz kérésre felügyelt hazug népszavazás érvénytelen volt, a Krím elszakadása nem volt törvényes folyamat.”

Szigetvári szerint

„Aki ma, magyar politikusként ezt mondja, az orosz kottából játszik, orosz érdeket képvisel, a nyugatias Magyarország érdekeivel szemben.”

Szerinte ez független attól, hogy fel kell lépni az ukrán nyelvtörvény ellen. Azt írja, ez az eset újra bizonyította, hogy

nem szabad összefogni a Jobbikkal, „mert a Jobbik orosz befolyás alatt áll”.

Szerinte választásmatematikailag sincs szükség erre, és erkölcsileg is elfogadhatatlan lenne. Azt írja: „a Jobbik Putyin bábja fontos külpolitikai ügyekben, nem független párt, és a Fideszhez hasonlóan orosz kottából játszik”.

Manapság szokás arról beszélni, hogy a Jobbikkal is össze kell fogni Orbán ellen. A tegnapi nap újra bizonyítékot szolgá…

Közzétette: Szigetvári Viktor – 2017. október 14.

Lapszem – 2017. október 14.

0

Október 14-e van, szombat, Helén napja, nézzük, miről írnak a mai lapok.

Halottakkal is konzultálna a kormány

A Magyar Nemzet arról ír, hogy nem létező nevekre is küldenek nemzeti konzultációs levelet. Egy zuglói például arról panaszkodott nekik, hogy

Kun Bélának címezve is érkezett elsőbbségi levél a Soros-tervről, de kapott egy 1977-ben, nyolcévesen meghalt fiú is.

A kormány nem ismeri el a hibát, Kovács Zoltán kormányszóvivő annyit mondott: nyilvánvaló, hogy még a hetvenes években elkövetett adminisztratív hibát mosott partra a víz.

Az oktatáson múlik az autóipar jövője

Leépülőben a hazai szakoktatás, miközben a világgazdaság gyorsuló iramban halad az automatizálás, az informatikai alkalmazások felé a járműgyártásban is – írja a Népszava. Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesület főtitkára azt mondta: a kis- és közepes vállalkozásoknak az automatizálás és az informatika terén még nagyon sok a tennivalójuk. Ehhez pedig magasan képzett, innovatív munkaerőre van szükség.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a lapnak

érthetetlennek nevezte a közismereti tárgyak visszaszorítását a szakképzésben.

Szerinte alulképzett emberekkel nem lehet számítógép vezérelte berendezésekkel dolgozni sem az autóiparban, sem a feldolgozóipar más területein.

Megingott Orbán bizalma

Nevető harmadikként futott be Vashegyi György karmester a két esélyesnek tartott jelölt, Marton Éva operaénekes és Jankovics Marcell rajzfilmrendező előtt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) keddi tisztújító közgyűlésén – írja a hvg.hu. Csak a szavazás előtt derült ki, hogy Jankovics visszalép,

pedig ő tűnt esélyesnek.

A lap szerint Jankovics többször bírálta az MMA működését, de forrásaik szerint megrendült benne Orbán bizalma. Marton Éva pedig csak 36 szavazatot kapott a 226-ból, még az utolsó pillanatban jelölt Rátóti Zoltánra is többen szavaztak.

Vashegyi György a lapnak azt mondta: szerinte az MMA jó úton halad, és a szakmai működésre helyezné a hangsúlyt.

Évi 40 milliárd forintot költenek vitaminokra a magyarok

A Magyar Idők azt írja, hogy a Magyarországi Étrendkiegészítő-gyártók és -forgalmazók Egyesületének elnöke szerint évente tíz százalékkal nő a piac, ami jellemzően nem az árak emelkedésének, hanem a fogyasztás tényleges bővülésének tudható be.

A legtöbben multivitaminokat, C-vitamin-készítményeket, magnézium- és kalciumtartalmú szereket, illetve ízületi porcregeneráló termékeket vásárolnak. A 40 milliárdban nincsenek benne az interneten kapható, sokszor bizonytalan eredetű és hatású szerek, amelyek forgalma elérheti, de akár meg is haladhatja a legális értékesítés összegét.

Ezt válaszolta a CEU a kormánynak

0

Az egyetem szerint diszkrimináció, hogy a magyar állam nem írta alá a szerződést New York állammal. Ez és a határidő meghosszabbítása szerintük visszalépés.

Az egyetem közleménye szerint ők üdvözölnek minden olyan kezdeményezést, ami csökkenti a bizonytalanságot. Az igazságügyi miniszter javaslata a határidők megváltoztatásáról azonban szerintük

meghosszabbítja a bizonytalanság időszakát, miközben hátat fordít a kérdés kézenfekvő megoldásának.

Azt írják: a CEU fennmaradását biztosító megállapodás New York állam és a magyar kormányzat között készen áll az aláírásra. A helyzet megoldása az egyetem szerint a kormányzat kezében van: egyszerűen aláírhatja az általa letárgyalt megállapodást.

Azt is írják: a tervezett megállapodással összhangban a CEU egyetértési megállapodást kötött a Bard College-dzsal, hogy oktatási tevékenységet folytathasson New York államban. Már el is indítottak egy, a New York Állam Oktatási Hivatalánál bejegyzés alatt álló programot, ami heteken belül megkezdheti működését. Így tehát nincs akadálya egy olyan megállapodásnak, amely végleg rendezné a kialakult helyzetet.

A magyar kormány már aláírt egy szerződést Maryland állammal a McDaniel College ügyében. A közleményben azt írják:

„a New York állammal kötendő megállapodás aláírásának elmulasztását csak a CEU elleni diszkriminációként tudjuk értelmezni”.

A határidő meghosszabbítása, és a megállapodás aláírásának elmaradása szerintük visszalépés, a CEU viszont az előrelépésben érdekelt.

A CEU sürgeti a magyar kormányt, hogy haladéktalanul írja alá a Magyarország és New York állam közötti megállapodást. Azt is megerősítették, hogy az egyetem minden törvényes előírásnak eleget tesz, megvédi tanszabadságát, és folytatja működését, mint a magyar és a nemzetközi tudományos élet megbecsült tagja.

Schilling: azt üzenik, menjek a p…ába

Schilling Árpáddal beszélgettünk, ő az a rendező, akit harmadmagával Németh Szilárd nemzetbiztonsági kockázatként nevezett meg.

Hallottam önnek egy nyilatkozatát, arról beszélt, hogy amikor Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő hármójukat nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte, akkor Ausztriában, ahol mostanában dolgozik, sorra jelezték felháborodásukat az ottani kollégák, védelmet, segítséget ajánlva, miközben itthon a művészvilág hallgatásba burkolózott. Ezek szerint, csakúgy, mint az újságírásban, a színházi világban sem létezik a szakmai szolidaritás. Jól látom én ezt?

Annyira óvatoskodóvá váltak az emberek, hogy mindent hússzor meggondolnak, hogy merjenek, vagy ne merjenek megszólalni, de ez a dolognak csak az egyik oldala. A másik az ügyek infantilizálása.  Erre a Németh Szilárd-féle helyzetre nagyon sokan úgy reagáltak, hogy ez egy hülyeség, nyilvánvaló blődség, ráadásul ezeknek a figuráknak, mint amilyen én is vagyok, akiket némi exhibicionizmus jellemez, még jó is; következménye úgy sincs, viszont jól tudják használni a nyilvánosság előtt. Szóval az egyik oldalról ez a bagatellizálás, a másikról pedig az óvatoskodás a jellemző. Ez utóbbinál még

az is szempont, ha valaki állami intézménynél dolgozik, inkább, mondja magának, nem nyitom ki a számat, nem veszélyeztethetem az egzisztenciámat, én a magas kulturális értékeket közvetítem, hát hallgatok a csip-csup politikai ügyekben…

Ezek együtt eredményezik, hogy igen, valóban nincs szolidaritás. Nagyon mélyen nem értek egyet azokkal, akik állami intézményt vezetve, vagy ott dolgozva azt gondolják, hogy nekik a kormányt kell szolgálniuk. Nem, nekik egy ethoszt kell szolgálniuk és megszólalni, tiltakozni, ha romákat gyilkolnak, vagy, mint Őcsényben, menekülteket üldöznek el. Azokat pedig, akik bagatellizálják az ilyen eseteket és egyszerű hülyeségnek minősítik, azért bírálom, mert azért nekik tisztában kellene lenniük azzal, hogy komoly helyen hangzott el a kijelentés, kvázi titkos információként.

Sajnos a saját szakmámban nem hiszik el, hogy amit én teszek az nem öncélú magamutogatás, nem a nyilvánosságot kergetem és bár lehet, hogy bizonyos dolgokban túlzásba esem, de a célom fölvállalható, komoly ügy. Márpedig, ha ezért engem nemzetbiztonsági kockázatként aposztrofálnak, kutya kötelességünk megszólalni, tiltakozni, és nem miattam, hanem hogy ne lehessen bárkit célpontként megjelölni, kiváltképp egy olyan országban, ahol a gyűlölet-kampány ilyen hatékonyan működik.

Hát igen, ezt láthattuk valóban Őcsény esetében is. De ha a szakma nem áll ki senki mellett, akit megtámadnak, akkor érthető, ha sokan egzisztenciális félelemből hallgatnak, nem?

Így van. A szolidaritás nem válogat. Ha a hatalom kijelöl valakit ellenségnek, még akár abban az esetben is, hogy esetleg amit tettem, mondtam butaság, vagy túldimenzionált, de hallgatunk, akkor beláthatatlanok a következmények. Az én esetemben ugye annyi történt, hogy

kijelentettem: ez a hatalom már törvényes eszközökkel nem váltható le. De vajon ebből a mondatból következik-e, hogy utcai zavargásokat szervezek? És következik-e az a vélekedés, hogy te kerested magadnak bajt, és ezért nem is állunk melléd? Ne csodálkozz, mondják, hogy a hatalom veszélyesnek tart téged.

Mit kellene tennie a szakmának? Azt tapasztalom, hogy vannak azért cinkos kiszólások, egy-egy színdarabban vannak összekacsintások a nézővel. Az Alföldi-féle Hegedűs a háztetőn előadásában külön hangsúlyt kap, hogy Tevje lánya nem akar hozzámenni Mészároshoz, ami ugye a darabban foglalkozást jelöl, de a nyomaték tulajdonnévvé teszi, vagy a Velencei kalmárban azt emelik ki, hogy Velencében szigorúan ragaszkodnak a törvényességhez, és ezeket az összekacsintásokat veszi is a közönség, talán még hálás is értük…

Én azt gondolom erről, hogy ez a közönség és alkotók infantilizálása. Ha 2017-ben ilyen rejtjelezve beszélünk arról, hogy egy ember – Mészáros Lőrincről van szó – megmagyarázhatatlan módon, sajátosan értelmezett törvényi keretek között hatalmas vagyonra tesz szert, akkor az igenis infantilizálása a lakosságnak. Ettől még az előadások lehetnek nagyszerűek, de az ilyen politikai utalások visszaszoktatják azokra az időkre, amikorra sorok között kellett olvasni, amikor nem beszélhettünk konkrétan a dolgokról, mert akkor megüthettük a bokánkat. Ha a sorok között való olvasás újra rendszerszintűvé válik, annak az az üzenete, hogy 2017-ben csak így lehet beszélni a politikáról; Magyarországon nem lehet konkrétan megnevezni egy jelenséget, egy személyt, a színpadon ezekről nem lehet egyértelműen beszélni…

És lehet?

Persze, bár ugye erre kétféle válasz van, az egyik az igaz, a másik a hamis. A hamis az, amikor azt hangsúlyozzák, hogy nem való a színházba a direkt politizálás, a szakma belső törvényszerűségire hivatkozva próbálják magyarázni a döntésüket; nem fogunk mi Orbán Viktorról beszélni, hisz egyetlen szerző sem írt róla darabot – hozzáteszem: eddig még -, az igaz magyarázat azonban az, hogy félelem van.

Azt mondjuk az ilyen cinkos mondatokkal, hogy nem szabad beszélnünk ezekről az ügyekről, ez hallatszik a színpadról, a közönség pedig érti a jelenetet; ha ő, a neves művész nem mer beszélni nyíltan, akkor én hogyan merjek. Ezért mondom, hogy ezek a megoldások infantilizálnak és visszafejlesztik az emberek demokratikus tudatát.

Akkor politikai színházat kellene csinálni?

Én arról beszélek, ha például a Hegedűs a háztetőn-t viszem színre, annak örökérvényű mondanivalója van, akkor nem kell kiszólnia a darabnak, utalva Mészáros Lőrincre, ha viszont arról akarok beszélni, ami itt és most történik ebben az országban, akkor vállalnom kell azt a kockázatot, hogy darabot írok, vagy iratok. Nem szabad úgy színre vinnünk például a III.Richárdot, hogy róla majd úgyis eszükbe jut az embereknek Orbán Viktor; az, hogy mi most itt miben élünk, azt nem fogjuk tudni megérteni a III.Richárdon keresztül, itt nem gyilkolnak le embereket, főleg nem tömegében, de azt, hogy hányféle módon vagyunk kijátszva egymás ellen, hogy milyen gyávák vagyunk, arra inkább új darabot kellene írni. Szóval én egyáltalán nem vagyok híve ezeknek a fricskás poénoknak, mert nem visznek el bennünket a dolgok megértéséhez.

Nem mondják önnek azt, hogy könnyen beszél, hiszen nem itthon dolgozik, külföldön biztosítja a megélhetését, tulajdonképpen nem kockáztat semmit?

Nekem így még nem mondta ezt senki, de biztos vagyok benne, hogy akadnak jócskán, akik ezt gondolják; hogy úgy viselkedik itthon, mint egy kalandor, akinek van pénze, egzisztenciálisan nem függ senkitől, ezért nyugodtan trollkodhat. Pedig hát nekem is családom van, gyerekeim, van mit és kit féltenem, mégis fontosnak tartom, hogy a saját pénzemből támogassak fontos ügyeket, hogy az extra időmet, ami a három-négy külföldi munkám mellett még létezik, arra fordítsam, hogy a magyar közélet elfogadhatatlan ügyeit vizsgáljam, illetve a magam módján tárjam a nyilvánosság elé. Ez nekem energiámba, pénzembe kerül, és miután nem is állnak ki mellettem, még erkölcsi hasznot sem hoz. Sőt, épp most kaptam egy üzenetet: hetedíziglen fogunk kiirtani, írják, te féreg, rohadjál szét a családoddal együtt; szóval messze nem olyan könnyű, mint ahogy egyesek állítják. A valóság az, hogy kockázatot vállalok a szerepléseimmel, véleményemmel.

Akkor miért csinálja?

Nézze, ez egy felelősségérzet. Amikor elvállalok egy ilyen interjút, pontosan tudom, hogy ezekről a kérdésekről fogunk beszélgetni. Mondhatnám azt, hogy minek ez nekem, megyek a családomhoz és nem rabolom saját időmet felesleges közéleti beszélgetésekkel, de nem ezt teszem, mert fontos kérdésekről váltunk majd szót és muszáj róluk szólni. Ez feladat, nem szórakozás, legalább is én így tekintek rá.

De tényleg, csak ezért trollkodik?

Ezért. Mehetnék valóban csak a színház világával foglalkozni, és ezt is kellene tennem, ha egy olyan társadalomban élnénk, ahol egy színházigazgató meghallja, ha egy szakmabelit nemzetbiztonsági kockázatnak neveztek, kiáll mellette. Ha a politikai kultúra része lenne, hogy a visszás esetekben fórumokat rendeznénk, megbeszélnénk a közös dolgainkat, mint ahogy például ezt Ausztriában teszik. Azt látom, hogy Magyarországon a kommunikáció kultúrája, az érdekképviselet kultúrája, a tájékozódásé, annak, hogy miként jelezzük a politikának, hogy eddig és ne tovább, szóval mindez olyan mélyponton van, hogy ilyen körülmények között megengedhetetlen, hogy elvonuljak csak színházat csinálni a saját és a barátaim szórakoztatására.

Azt keresem, hogy mivel tudnék párbeszédet gerjeszteni, ha úgy tetszik, olykor provokálni.

Hadd mondjak egy konkrét példát: amikor a facebookra kiírtam, hogy milyen felháborítónak tartom Erdő Péter viselkedését, rajta keresztül pedig a magyar katolikus egyházét Őcsény ügyben, akkor egy sor választ kaptam, amelyben azt üzenték nekem: a katolikusok többsége nem olyan, mint Erdő Péter. De ehhez kellett ez a fajta közösségi térben megjelenő, mondjuk így, provokáció is. Épp azt akartam elérni, hogy maguk a katolikusok kérjék ki maguknak saját egyházi vezetőjük viselkedését. Kevésbé lennék én aktív, ha azt tapasztalnám, hogy fontos emberek, gazdagok, celebek, művészek szintén tiltakoznának, mozgolódnának, de azt tapasztalom, hogy hallgatnak, mint a sír.

Honnan jön önből ez a közéleti érzékenység? Mi váltotta ezt ki?

Hogy pontosan mihez köthető, nem tudom. Én katolikus neveltetésben részesültem, aztán kiábrándultam, mert rájöttem, hogy a valóság teljesen más. Egy zsidó barátommal beszélgetve jutottam el egy nagyon fontos gondolathoz, amit ő fogalmazott meg.

Azt mondta, hogy ha egy zsidó ember szembe találja magát egy fallal, akkor átmegy a falon, pontosan az ő körvonala mentén, a keresztény ember viszont megáll a fallal szemben, és megkérdezi, hogy ez miért van itt? Én ezt kaptam a vallási neveléstől: ha meglátok egy falat, akkor megkérdezem, hogy az miért van itt?

Hogy miért kell itt lennie? És nem a megismerés, hanem a miért a szempont. Hogy annak a falnak nem kéne itt lennie. Vagyis, hogy rendszerszintű a probléma. Tehát nem a neveltetésből származik a hozzáállásom; azt kaptam az írásoktól, hogy nem viselem az álszentséget, a társadalmi igazságtalanságot, a mellébeszélést, hogy akinek mindene van, de semmit sem ad, és azt, hogy vajon jól van-e így?  És így jutottam el odáig, hogy kötelességem adni, ami nem feltétlenül pénzt jelent, persze azt is, de figyelmet, odafigyelést, és ha minél többen működünk így, annál kiegyensúlyozottabb lesz a társadalom. Én ettől érzem jobban magam, nem attól, ha a családom következi évi nyaralását tervezem, miközben egyébként boldog családi életet élek.

Hát nagyon nem ebbe az irányba tart a társadalom. De hova megyünk? Meddig lesz ez még így?

Tovább fog folytatódni ez az infantilizáció, amiről már beszéltem. Mint a Hofi idejében. Nem tudunk rajta változtatni, nem is akarunk rajta változtatni, de nevetni azért tudunk… Az egész kulturális életet ebbe az irányba tolják; félelemgerjesztés egyik oldalról, bulvárosodás a másikról. 2018 után ez még erősebbé válik; még erősebbé válik az infantilzálódás, hogy ne beszéljünk a problémákról. Aki mégis megteszi, azt viszont meg kell bélyegezni, lehetőleg úgy, hogy el is tűnjön innen, menjen a picsába. Az ember tehetetlen az ilyen attitűddel szemben, legfeljebb előbb jajt kiált, majd radikalizálódik és akkor már ujjal lehet rá mutogatni, még azt is elérik, hogy saját köre is kizárja magából. És megy minden tovább a mostani úton.

Itt van például a pécsi színházi fesztivál, a POSZT, Vidnyánszky Attila magához húzta az egész rendezvényt, majd adatott magának egy díjat.  És ez így rendben is van, senkinek nincs ellene egy szava sem.

Mert azzal nyugtatják meg magukat, hogy jövőre már nem kap majd díjat. Ennyivel pedig be is fogták a szánkat, ilyen kevéssel is megelégedünk. Mint például az MMA esetében; már nem Fekete György vezeti, akkor biztos nem lesznek antiszemita kiszólások… És ez is része az infantilizmusnak.

Számomra egyébként Áder János ennek a csúcsa. Ő nagyon szeret horgászni, erről szól az ő élete, belemenekül a globális felmelegedés témakörébe, miközben a kormány éppen ellene megy, mert nálunk nem kell a napenergia, mert éjszaka nem süt a nap, nem kell a szélenergia, mert nálunk nem fúj a  szél…  Mindez azonban őt nem zavarja, belemenekül a horgászatba, így mutatja fel, hogy ő egy természetközeli ember, ő a halakkal van jóban; az hogy a köztársasági elnöknek nagyjából ennyi legyen az üzenete, erre mondom én azt: infantilis. Áder János számomra, ahogy a pecabottal ücsörög, egy infantilis klasszis. Az elnöki posztnak innen kezdve semmi értelme.

De mondok más példát is: a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a CEU ügyében hosszú hetekig gondolkodik azon, hogy vajon tartozik-e az akadémiára, ha a kormány éppen tönkre akar tenni egy egyetemet… Infantilizmus. Soha nem nyitjuk ki a szánkat, majd legfeljebb a kocsmában egy sör mellett, esetleg a pecabotot tartva… Szép lassan elfogadunk mindent, ami amúgy elfogadhatatlan volna.

De azt kérdeztem, hol ennek a vége?

Ennyire nem látok előre. Előbb-utóbb persze vége lesz, hiszen már szétnyerték, szétzabálták magukat, valamikor ők is elfáradnak. Kósa Lajos jó példája ennek; olyan hülyévé válnak, hogy még a saját közegükből is kimosódnak. De hogy miként lehet kitakarítani ezt az egészet, azt egyelőre nem látom, hisz olyan mértékben belakták az országot, foglaltak el minden fontos pozíciót, hogy mozdulni is alig lehet. Azt nagyon is jól érzi az Orbán, hogy minél sötétebbek az emberek, annál inkább működik a rendszer.

Azzal, hogy önt nemzetbiztonsági kockázatként tételezték, esetleg az ügynek lesz valamilyen folytatása is, elérhetik azt, hogy elüldözik az országból?

Nem kell üldözni, szabadok a határok. De igen, Orbán pontosan azt akarja, hogy a NER fék nélkül működjön, és akik ezt nem szeretik, azoknak ott a külföld.

Ha most meghívná önt Orbán Viktor, azzal, hogy kíváncsi a véleményére, elmenne?

Persze, hogy elmennék. Hiszen ő neveztetett meg engem kockázati tényezőnek, érdekelne, hogy akkor miért akar velem találkozni. Legalább megtudnám, mit miért csinál, amiből nem következik, hogy bármiben azonosulni tudnék vele. Mert nem azonosulhatok olyasvalakivel, aki a kormánybírálatot, nota bene a kormányváltást akarókat és ezért akciókat szervezőket puccsistáknak, kockázatos elemeknek minősíti. Ez ugyanis Erdogan világa. És sajnos a mai Magyarországé. Irreális szinten folyik a démonizálás, előbb Sorossal kapcsolatban, aztán azokkal szemben, akik itthon vannak és elérhetőek.  Őcsény példája azt mutatta, hogy a kormányzat nem riad vissza azt üzenni a polgároknak: az erőszak alkalmazása bizonyos helyzetekben megengedhető.

Tíz éve történt: A közélet tisztaságáról akart népszavazást az MSZP

0

A közélet megtisztításáról akart népszavazást tartani az MSZP, 2007. október 14-én írta meg a Független Hírügynökség, hogy mik lennének a kérdések.

Korábban a szocialista frakció rendkívüli ülésen állapodott meg a miniszterelnök 8 pontos tisztasági csomagjához kapcsolódó törvények részleteiről. A javaslatokat tartalmazó öt törvénycsomagot a parlamentnek is eljuttatták, de népszavazást is kezdeményeztek. Ezzel kapcsolatban azt mondták: visszavonják, ha még a kiírása előtt elfogadja a parlament a törvényeket.

A javaslatok között szerepelt többek között a vagyongyarapodási vizsgálatok szigorítása.

A tervek szerint az adóhivatal nem csak valamennyi állami vezetőnél és országgyűlési képviselőnél, hanem a családtagjaiknál is vizsgálódhatna, amit a vezetői megbízás, illetve a képviselői mandátum megszűnésekor, de legalább ötévente kellene elvégezni.

Olyan javaslat is volt, hogy „a közpénzekből finanszírozott egyedi támogatásokból az állami vezetők ne részesülhessenek”. Nyilvánossá akarták tenni az állami vezetők és a parlamenti képviselők személyi jövedelemadó bevallását.

A tervek között az is szerepelt, hogy a képviselők ne vehessenek fel számla nélkül adómentesen költségtérítést.

Az is a javaslatok között szerepelt, hogy 2011-től nem lehetnének vezető önkormányzati tisztségviselők -polgármesterek és alpolgármesterek, főpolgármester, főpolgármester -helyettes, megyei közgyűlési elnökök és alelnökök- az országgyűlési képviselők.

A kampányokra vonatkozó szabályokat is módosítani akarták: 21 napig engedélyezték volna, hogy a pártok és civil szövetségeseik hirdessenek a médiában.

Azt is kimondták volna, hogy kampány idején a kormány nem reklámozhatná tevékenységét,

és semmilyen módon nem kampányolhatnának kormányzati szervek sem. Kampányidőszakban a kormánytagok sem használhatnák az állami infrastruktúrát, így kampányrendezvényekre például a miniszterek és a miniszterelnök sem utazhatnak szolgálati autóján, csak ha fizetnek ezért.

Lesz demonstráció, de csak civilekkel – FRISSÍTVE

0

A Független Hírügynökség információi szerint lemondta az október 23-i budapesti ellenzéki megmozduláson való részvételét a Párbeszéd és az Együtt. Az október 23-i megmozdulást azonban megtartják, de a pártok nélkül, csak civilekkel.

 

A FüHü megkeresésére Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom aktivistája elmondta: az LMP tegnap jelezte, hogy kiszáll a nyolc párt közös fellépéseként is tervezett október 23-i megmozdulásból, utána csatlakozott hozzá a Momentum is, majd ma kaptak ilyen jelzést az Együtt részéről is. A Párbeszéd ezidáig még nem jelzett, de  – mondta Gulyás Márton – a PM és az Együtt általában közösen mozog.

A Közös Ország Mozgalom ezért úgy döntött, hogy a megmozdulást megtartják, de a pártok nélkül. Mint leszögezte:

„Nem sikerült tehát átvinni azt a konszenzust az október 23-i közös fellépésre, amit az igazságos választási rendszer létrehozásában sikerült elérni. De ez utóbbiban töretlen az egység, s mind a nyolc párt támogatni fogja a parlamenti szakaszban is.

Juhész Péter Facebook oldalán a következőt írta:

Juhász Péter indoka

Reméltük, hogy még változhat a helyzet, és mind a 8 párt jelen lesz egy olyan közös október 23-i ünneplésen, amely fel tudja mutatni a választási reform mögött létrejött együttműködést – írta az ellenzéki politikus Facebook oldalán.

„Mostanra már biztos, hogy ez nem érhető el, így ez nem az a rendezvény, amit a Közös Ország Mozgalom megcélzott”

– indokolt.
Egyeztettünk a szervezőkkel is, a Párbeszéddel is, és úgy döntöttünk, hogy a kialakult helyzetben máshogy ünneplünk – tette hozzé.

A  tervezett megmozdulás

Gulyás Márton aktivista a Közös Ország Mozgalom nevében hirdetett tüntetést október 23.-ára, s azt a nyolc ellenzéki pártot – Demokratikus Koalíció, Együtt, Liberálisok, Lehet Más a Politika, Modern Magyarország Mozgalom, Momentum Mozgalom, Magyar Szocialista Párt, Párbeszéd Magyarországért – hívta a civil szervezetek mellett, amelyek részt vettek az Agorában a választási reformról tető alá hozott egyezségben. Az ünnepnapon, 16:30-kor a Kossuth téren tartandó gyűlésre eddig csak az LMP és a Momentum mondott nemet (az utóbbi először igent, de azzal a feltétellel, hogy mind a nyolc párt jelen lesz, ám miután az LMP lemondta a részvételt, a Momentum is jelezte távol maradását). A rendezvény céljaként Gulyás Márton azt nevezte, hogy az ott lévő pártok és civilek

„közösen határozzák meg azokat a követeléseket, amelyeket a magyar társadalom egy új, igazságos hatalommal szemben támaszt.”

Amint többet tudunk, frissítjük a cikket.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK