Kezdőlap Itthon Oldal 750

Itthon

Debreczeni: Ez itt egy rablóbanda és Orbán a bandavezér

Debreczeni József ismét könyvet ír a miniszterelnökről, ezúttal az Orbán-rezsim  2010-201? címmel. A nyolc évvel ezelőtti, tehát még a kormányra-kerülés előtt publikált írásban már előre jelezte: autokratikus rendszert fog építeni Orbán, szétzilálja az államhatalmat és a vagyongyarapodásra használja hatalmát, arra azonban nem gondolt, hogy a kormányfő bandavezérként fog működni, illetve, hogy üzemszerűen használják rablásaikhoz az államhatalmat. Most, a novemberben utcára kerül, könyvből az derül ki, hogy megjósolhatatlan meddig marad életben ez a rendszer, bármikor összeroppanhat, de élhet még egy darabig. Debreczeni a Demokratikus koalíció elnökségi tagjaként azt mondja: négy párt között biztosan létrejön az integráció, legalább is a koordinált egyéni jelöltek szintjén; de ma már – a Botka-időszak elvesztegetett hónapjai miatt, kényszerpályán mozognak.

 

Ön kellő ismeretanyaggal rendelkezik Orbán Viktorról, hiszen könyvet is írt róla, ahhoz, hogy megítélje: milyen átalakuláson megy keresztül a miniszterelnök, merre megy ő maga, és milyen irányba viszi az országot?

A 2009-ben írt könyvemben leírtam, hogy a korábbi megnyilvánulásai alapján mi várható tőle, ha hatalomra kerül. Azt írtam, hogy autokratikus berendezkedés fog felépülni, az államrendszert szétzilálják, illetve elfoglalják, és egy hegemonisztikus konstrukció jön létre. Körülbelül olyannak képzeltem, mint amilyen a Horthy-rendszerben, vagy a dualizmus korában alakult ki. Vagyis van egy nagyon beágyazott, mindenféle előnyöket élvező kormánypárt, az ellenzék pedig nem rúghat labdába. Azt is láttam, hogy Tiszához, Bethlenhez, vagy Horthyhoz képest, akik a maguk módján úriemberek voltak, ők egész egyszerűen nem loptak, hogy Orbán más kategória, hiszen ne feledjük, akkor már túl voltunk a tokaji szőlő-, meg a bánya-ügyön is;

Orbán szisztematikusan  saját vagyongyarapodására használja  politikai hatalmát.

De, ami igazán meglepett, hogy ennyire üzemszerűen és szisztematikusan használják az államhatalmat, az adóhatóságon keresztül az ügyészségig; vagyis az üzemszerű rablásnak ez a szintje engem is meglepett. Ilyen volumenben nem számítottam rá, pedig Magyar Bálint már az első Orbán-ciklus idején vázolta ezt a konstrukciót, amelyet ő akkor a szervezett felvilág uralmának nevezett, szerintem túlzással maffiaállamnak. Ami emellett szintén váratlanul ért, a 2014 utáni uszításnak az ugyancsak nagyüzemi művelése. Ehhez foghatót a Rákosi korszakban láthatott utoljára a társadalom. Szintén meglepett, hogy Magyarország, az Európai Unió tagjaként mi mindent engedhetett meg magának. Azt tapasztalhattuk, hogy, amíg a demokratikus mimikri fenntartható, addig szándéka sincs a vezető államoknak beavatkozni, vagy az Orbán-rezsimet kilökni a klubból. A nyílt diktatúrát már biztos nem viselnék el, ezért aztán Orbán sem akar majd kiválni az Unióból, már csak azért sem, mert azzal a működés forrásait, vagy annak a jelentős részét veszítené el.

És az nem lepte meg, hogy mindazt, amit most fölsorolt, ennyire akadálymentesen tudták megvalósítani?

Nem voltak illúzióim; ismertem szociológiai felméréseket a magyar társadalomnak a demokratikus intézményekhez való viszonyához, előadást is tartottam azon adatsorok alapján, amelyek azt bizonyítják, hogyan devalválódott a parlamenttől a sajtóig ezeknek a demokratikus intézményeknek az értéke, így aztán nem is gondolhattam, hogy nagy ellenállásba fog ütközni a rendszer lebontása. Az is kiderült mostanra, hogy a társadalom kétharmad része úgy gondolja, hogy Mészáros Lőrinc Orbán Viktor strómanja, és hogy a miniszterelnök maga is bandavezérként működik ebben a rablásban, ennek ellenére a Fidesz a relatíve leginkább támogatott párt, másként, a legnagyobb kisebbség.

Vagyis a magyar társadalom nem csupán a demokrácia szétzilálását tudja elfogadni, hanem a hatalmon lévők rablásait, a közvagyon fosztogatását, sőt még azt is, hogy helyenként a magánvagyonokba is betörtek.

Mindebből mi következik a jövőre nézve, már ha Orbán Viktor fogja továbbra is irányítani az országot?

Működik egy hatalmi logika az ilyen autokratikus rendszerekben; egyre zártabbá válnak, egyre kizárólagosabb hatalomra törnek. Vegyük csak példaként a sajtót: miként foglalták el a bulvárlapokat, a megyei újságokat, az internetes felületek egy részét, televíziós csatornákat, a plakátpiacot – ezek együttesen azt mutatják, hogy a nyílt diktatúra irányába haladunk. Ugyanakkor az is igaz, hogy vannak ennek nagyon erős korlátai. Az első számú, és ezen biztos meg fognak lepődni, maga Orbán, aki mégiscsak a parlamenti demokrácia viszonyai között szocializálódott, ebben a játékrendszerben vált miniszterelnökké, majd jutott kétharmados hatalomhoz. Kétségtelen, hogy rúg, vág, harap, csíp, mindent megenged magának, bízva abban, hogy a bíró nem látja miként játszik – igaz a bírót is ő maga állítja -, de a parlamentet teljesen kiiktató, a választást sem használó szisztéma nem lenne ínyére való. Még egyszer mondom, neki szüksége van ezekre a keretekre, még akkor is, ha folyamatosan csal.  Ebben a rendszerben tud ő spílerként megjelenni, ennek a gőgje szerintem látható is az arcán.

De ez azt jelenti, hogy a törvényes diktatúra nyugodtan folytatható, azaz olyan rendszer kiépítése, ahol a miniszterelnök számára nem csupán az a megengedett, hogy rúgjon, marjon, csípjen, hanem az is, hogy a szabályokat is állandóan átírja a saját kénye kedve szerint és javára…

Megjósolhatatlan, hogy meddig stabil egy ilyen rezsim. Már most sincs akkora legitimációja, mint amit a fideszesek gondolnak, sokkal inkább beletörődés, tehetetlenség érződik. A közvélemény-kutatások is azt mutatja, hogy már magasabb azoknak a száma, akik kormányváltást szeretnének. Kis János írta, hogy az ilyen autokráciákban elszigeteltnek és magányosnak érzik magukat az emberek, mert félnek. Félnek a hatalomtól, de félnek egymástól is. Ám azt is tudjuk, hogy borzasztó gyorsan tud a felszínre törni az elfojtott düh, az elégedetlenség; láthattuk ezt az internetadó elleni tiltakozás során, de ami még meglepőbb volt, a CEU elleni támadást követően is, pedig tíz emberből kilenc biztosan nem tudta korábban, hogy mi is az a CEU. Szóval az ilyen típusú rendszerek nagyon kemények, ugyanakkor nagyon törékenyek is. Bármikor, bármi előfordulhat.

Most a politikus vágyait fogalmazta meg, vagy az elemző énjét hallhattam?

Talán a történelem tanárét, aki valaha voltam. Újra kezembe vettem William J. Dobson Diktatúra 2.0 című könyvét, amelyben a zsarnokok természetrajzát írja le, és pont azt olvastam benne a minap, hogy a különböző autokráciák bukását vizsgálva arra jutott, hogy a bukás előtti napokban még senki nem sejtette, hogy bekövetkezik a hatalom szétesése. Emlékezzen csak rá, hogy a miskolci pedagógusmozgalomból is pillanatok alatt országos elégedetlenség lett. Vagyis amikor arról beszélek, hogy megjósolhatatlan mi fog történni, az nem egy reménykedés a részemről, hanem józan mérlegelés.

De azért az előbb említett könyvet, a diktatúra bukásáról szólót, csak önmaga biztatására vette elő, nem?

Hogy teljesen konkrét legyek: Az Orbán-rezsim című könyvem befejezésén dolgozom, amit még novemberben fogok kiadni, szóval ennek kapcsán az Orbán-rezsim összefoglaló értékelése lesz az utolsó fejezet és ehhez olvastam újra a könyvet.

Azt mondta az imént, hogy nem ért egyet Magyar Bálintnak a maffia-kormány meghatározásával. Miért nem?

Pontatlannak és célszerűtlennek tartom. Ez ugyanis a saját tagadását magába foglaló állítás, mivel a maffia maga a törvénytelenség, amely az államhatalom ellen dolgozik. A maffia az emberek szemében a nyílt erőszakot, a véres gyilkosságokat jelenti, szóval ugyanolyan túlzás maffiáról beszélni, mint fasisztoid rendszert említeni.

Nem gondolja, hogy bizonyos fogalmakat ma már másként kell értelmezni…Azt akarom mondani ezzel, hogy bizonyos szavak más tartalmat kapnak a demokratikus paraván körülményei között.

A maffiára ez nem igaz. Az egy nagyon speciális szubkultúrára fenntartott kifejezés.

Akkor most maradjunk az Orbán-rezsimnél. Ennek a rezsimnek velejárója, hogy képes szétverni saját ellenzékét is?

A választási rendszer és annak intézményei erre épülnek. Arra, hogy az ő legnagyobb kisebbsége legyen a relatív többség. Segíti Orbánt, hogy kétoldali ellenzéke van, a kétfordulós választás egyfordulóssá tételével pedig olyan lehetetlen helyzetbe hozta az amúgy is széttagolt baloldalt, ami magában hordozza a konfliktusokat, a megegyezések sikertelenségét. Ez önmagában elegendő ahhoz, hogy szétverődjön az ellenzék, de persze vannak olyan gyanúk is, amelyek más módszerekről árulkodnak, de ezekről nekem nincsenek információim. Az, hogy a Fidesz mindenfelé eszközt, az anyagi korrumpálástól a zsarolásig képes felhasználni, ezt el tudom képzelni, ám ezt nem vizsgáltam.

Mi annak a magyarázata, hogy mindenki látja, mit kellene tenni, hogy a Fidesz merre viszi az országot, mégis képtelen az ellenzék hatékony ellenállásra?

El kell felejtenünk azt a plurális erőteret, amelyben 2010-ig működött a magyar politika. Ekkor megrendítő vereséget szenvedett a baloldal, minek következtében a Fidesz megváltoztatta az egész rendszert; a pártfinanszírozástól a nyilvánosságig, az államhatalom célzott felhasználásáig mindent a maga javára fordított, olyan szisztémát alakított ki, hogy focihasonlatot használjak, ahol a Fidesz tizenhat fővel van a pályán, az ellenfél nyolccal, ők állapítják meg a szabályokat, ők adják a bírót, a partjelzőt, menet közben változtatják a szabályokat. És még az is benne van a rendszerben, hogy csak 5-0-s győzelem esetén jár a három pont, hiszen ha nem szerez valaki kétharmadot, akkor az összes közintézmény élén ottmaradnak Orbán kinevezettjei. Divat az ellenzéki pártokat szidni és lesajnálni, meg is értem a haragot, de lássuk be, rettenetesen lejt a pálya. Csak egy példa: a megyei napilapok naponta 450 ezer példányban jelennek meg és mindegyiket egy központból irányítják, a Fidesz akarata szerint. Vagyis, ahogy a sajtóban 90 százalékos fölénybe került a kormánypárt, míg az ellenzék kommunikációs gettóba került, úgy a politikai pártokat is ez a nyilvánosság nélküliség bénítja.

De ez csak eggyel több ok arra, hogy ne ilyen atomizált legyen az ellenzék.

Most akkor előjön belőlem a politikus: a DK 2011 óta a legteljesebb integrációra készült. Sajnos, tudjuk mi történt: jelentkezett egy miniszterelnök-jelölt Botka személyében, aki kijelentette, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke nem lehet része az integrációnak, minek következtében egyetlen tárgyalásra sem került sor. Így aztán nem csupán veszítettünk kilenc, vagy tíz hónapot, hanem sokkal rosszabb helyzetben kezdhetjük újra az integrációs tárgyalásokat; ez itt most inkább már kármentésnek nevezhető, mint építkezés. Ezzel együtt, az most már biztosnak látszik, hogy az MSZP-DK együttműködés létre fog jönni, de ez már csak az egyéni körzetekben való jelöltállítás koordinálására korlátozódik. Az is nagyon valószínű, hogy az Együtt és a Párbeszéd is részt vesz majd ebben. A közös lista gondolata végképp elszállt. Viszont az egyéni körzetekben látszik hajlandóság arra, hogy az LMP is néhány helyen beszáll a koordinációba. A Momentum hajthatatlan, ők senkivel nem hajlandóak együttműködni.

Abban egyetért, hogy egy választási vereség kétosztatúvá is teheti a magyar politikai rendszert, vagyis eltűnik a baloldal?

Ha nem lenne integráció a baloldalon, akkor nagyon valószínű, hogy a lengyel forgatókönyv itt is lejátszódna. Amennyiben az említett pártokkal létrejön a koordináció, akkor viszont teljesen kizárt. A DK és az MSZP feltehetően önállóan is bejutna a parlamentbe, ám az integráció létrejöttével a legrosszabb variációban is erős tudna maradni.

A politikusi énje mondatja önnel, hogy lesz együttműködés?

A politikusi és az elemzői egyaránt. Miután az MSZP is túljutott a Botka-időszakon, amikor is erővel akarták dominálni a baloldalt, így nincs más választása a szocialistáknak sem, mint – a jelentős önbizalomvesztést feldolgozva -, tárgyalásos, demokratikus úton megvalósítani az integrációt.

Nekünk egyáltalán nem érdekünk, hogy az MSZP megroggyanjon.

Említette, hogy novemberben megjelenik a könyve; tudna belőle megfogalmazni az olvasóink számára egy tételmondatot, ami jellemezhetné az írása alapján ezt a rezsimet?

Egyetlen mondatban nem tudnám összefoglalni, a legjellemzőbb vonásait viszont igen. Azt például, hogy ez itt egy abszolút egyszemélyi, autokratikus hatalom, egy rablóállam. Idézem a könyvben Szent Ágostont, ő írta a bomló római birodalom helyén keletkező barbár királyságokról, hogy igazságosság nélkül mi egyebek a királyságok, mint rablóbandák. Itt is igaz az állítás: az erkölcs és a jogállamiság széttaposásával lényegében rablóbandaként működik az Orbán-rezsim. Ráadásul az, amit Orbán gazdaságilag és társadalmilag képvisel, az csak a leszakadáshoz vezethet. Amit most tesznek, nem más, mint egy zsákutcában való menetelés. Ebben járkálunk egyelőre mindannyian.

Lapszem – 2017. október 25.

0

Október 25-e, szerda van, Blanka és Bianka napja, nézzük, miről írnak a mai újságok.

Indul a választáson az elkergetett polgármester

A Magyar Nemzet szerint elindul az időközi választáson Fülöp János, aki szeptember végén mondott le Őcsény vezetéséről, miután egy falugyűlésen rasszista gyűlölködést váltott ki, hogy egy panziós néhány menekült gyereket üdültetett volna pár napig. A panzióst meg is fenyegették, autója kerekeit pedig kiszúrták.

A volt polgármester

nem akart tippelni, hogy hány ellenfele lesz,

de szerinte olyan véleményeket is lehet hallani a faluban, hogy akár 8-9 induló is rajthoz áll majd december 17-én. A előzetes felmérések szerint azonban ő a legesélyesebb.

Nagyon kevés a fiatal diplomás

A Népszava a OECD egyik friss jelentése alapján arról ír, hogy a tagországok között csak Olaszország és Mexikó áll Magyarország mögött a fiatal diplomások arányát tekintve. A magyar 25-34 évesek körében mindössze 30 százalékot tett ki a diplomások aránya 2016-ban, ami nemcsak az OECD 43 százalékos átlagától, de a régiós teljesítményektől is messze van: az EU-átlag 40 százalék.

A magyar eredmények a lap szerint összefüggésbe hozhatók azzal, hogy

Magyarország a többieknél a GDP jelentősen kisebb hányadát költi felsőoktatásra:

1,6 százalékát az OECD 3,1 százalékos átlagához képest, továbbá az oktatói fizetések is messze elmaradnak az átlagostól. Pedig a diplomások körében az átlagosnál kisebb a munkanélküliség.

Óriási az adótraffipax hatása

A Magyar Idők szerint szépen termeli a bevételt az adóhivatal tavasz óta működő legújabb ellenőrzési módszere, az úgynevezett adótraffipax:

a hatóság előre közzéteszi, mikor, hol és mit ellenőriznek majd,

az ilyen vizsgálatok idején sok érintett vállalkozásnál érezhetően megnő a bevallott forgalom és bevétel.

A lapnak Tamásné Czinege Csilla, a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkár azt mondta, ez módszer azért jó, mert az adótraffipax időszaka alatt rögzített információk összehasonlíthatók a vállalkozó korábbi bevallásaiban szereplő adatokkal, egyben mércéül szolgálhatnak a későbbi ellenőrzésekhez.

A sportklubok adóterheit csökkentené a balmazújvárosi focicsapat fideszes vezetője

Az Index arról ír, hogy Tiba István fideszes országgyűlési képviselő benyújtott egy törvénymódosító javaslatot, amely csökkentené a sportvállalkozások iparűzési adóját, valamint a sportolók fizetése utáni terheket is.

A javaslat január elsejével lép életbe, ha elfogadják, de

visszamenőleges hatállyal, szeptember elsejétől élnének a kedvezmények.

Tiba István egyébként a balmazújvárosi fociklubot üzemeltető kft képviselője, így a törvénymódosítás saját klubjának is kedvezne.

Tíz éve történt – Feljelenti a Fideszt az MSZP

2007. október 25-én arról írt a Független Hírügynökség, hogy az MSZP közölte: feljelenti a Fideszt, mert az gyanújuk szerint törvénytelen eszközökkel gyűjtött aláírásokat a népszavazási kezdeményezésükhöz.

Nyakó István szóvivő szerdán a Magyar Rádióban nyilvánosságra került hangfelvételre hivatkozik, amely szerint az ellenzéki párt

nem az aláírásokért, hanem adatbázisának frissítésért kereste fel az embereket

és azok politikai nézeteit is rögzítik.

Az MSZP azért vár három napot, mert jogászaik szerint az ügyészségnek hivatalból eljárást kellene indítania az ügyben és a kormánypárt csak akkor tesz feljelentést, ha az ügyészségi vizsgálat nem indul el – mondta Nyakó István.

A rádióban közzétett felvételen az hallatszik, hogy a Fidesz egyik helyi kampányszervezője eligazítást tart az aláírásgyűjtő aktivistáknak. Ebben azt kéri: a név és a cím mellé azt is írják oda, hogy Fidesz szimpatizánstól, esetleg kiábrándult szocialistától kapták-e a szignót. Azt is fel kell jegyezni, hogy ki nem írta alá az ívet.

Nyakó István csütörtökön hangsúlyozta: az emberek politikai nézetei különleges személyes adatnak minősülnek és azokat csak az emberek önkéntes hozzájárulásával lehet beszerezni. A szóvivő hozzátette: ennek megsértéséért akár 3 év szabadságvesztés is kiszabható.

Az MSZP azt kérdezi Tarlós Istvántól a szociális népszavazás 2008 politikai vezetőjétől, hogy kell-e a jövőben egy esetleges kormányváltást követően valamilyen hátránytól tartania annak, akinek a neve mellett a Fidesz adatbázisában az szerepel, hogy szocialista szimpatizáns, illetve visszavonja-e a Fidesz az összegyűjtött aláírásokat és gyűjt helyettük újakat jogszerűen?

Elutasították Jávor Benedek feljelentését

A Fővárosi Főügyészség a feljelentést megvizsgálta és megállapította, hogy a feljelentésben foglaltak bűncselekmény gyanújának valószínűsítésére nem alkalmasak.

Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője a víziközmű-fejlesztéssel kapcsolatos közbeszerzések tárgyában tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen. A Legfőbb Ügyészség a feljelentést a Fővárosi Főügyészségre továbbította.

A víziközmű-beruházási keretmegállapodásokat, valamint a kapcsolódó tanácsadói pályázatokat érintően,

ismeretlen tettes ellen tett feljelentés hűtlen kezelés, valamint versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntettének gyanújára utalt.

A Fővárosi Főügyészség a feljelentést megvizsgálta és megállapította, hogy a feljelentésben foglaltak bűncselekmény gyanújának valószínűsítésére nem alkalmasak.

A feljelentés egy internetes cikken alapult; a sajtóbeszámoló szerint az Európai Bizottság auditorai megvizsgálták a tenderhez kapcsolódó közbeszerzéseket, és azokkal kapcsolatban több szabálytalanságot tártak fel. Maga az internetes írás is utal azonban arra, hogy egy jelentéstervezetről van szó, amelyről a döntés a cikk megjelenésekor még nem volt ismert.

Ezen túlmenően a feljelentés, illetve az annak alapjául szolgáló internetes újságcikk a közbeszerzési szabályok megsértését vagy a piaci verseny korlátozását valószínűsítő konkrét adatot nem tartalmaz, valamint abban a vagyonkezelői kötelezettség megszegésére, és ezzel összefüggésben vagyoni hátrányra utaló, ezáltal bűncselekmény gyanúját alátámasztó információ sem szerepel.

Nyomozás csak bűncselekmény gyanúja alapján indítható, illetve olyan konkrét adatok alapján, amik bűncselekmény gyanúját valószínűsítik. Ilyen konkrét adatok hiányában a feljelentés elutasításáról kell dönteni.

A Fővárosi Főügyészség a fentiek alapján a fenti tárgyban érkezett feljelentést – bűncselekmény gyanúja hiányában – elutasította – áll az ügyészség közleményében.

Ez volt ma – 2017. október 24.

Nem perel a színházi rendező, tudta meg a Független Hírügynökség és Elmarad a Vadkacsa bemutatója a Pesti Színházban. „Eddig is eltökéltek voltunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden hasonló esetnek elejét vegyük, hogy ezeket idejében felismerjük, és az ügyben eljárjunk” – írja a Vígszinház közleményében; közben Orbán Viktor veje bevásárolt; Moszkvában yyakon szúrták a Putyint bíráló műsorvezetőt; Kárpátalján 90 ezer új magyar állampolgár lehet.

Nem perel Marton
A Független Hírügynökség információi szerint Marton László rendező végül is eláll attól, hogy beperelje Sárosdi Lillát, vagyis azt a színésznőt, aki elsőként állt a nyilvánosság elé és előbb még csak név nélkül, majd néven nevezve beszélt az őt ért zaklatásról.

MTI Fotó: Czimbal Gyula

Marton, amikor még csak Sárosdi volt az egyetlen, aki az abúzusról beszélt, közleményben jelentette be, hogy a színésznő által elmeséltekből semmi nem igaz, és minden lehetséges eszközzel szembeszáll a váddal, amit egyértelműen úgy lehetett értelmezni: bírósághoz fordul jogorvoslatért.

A rendező azóta sem szólalt meg, ám forrásaink arról számoltak be, hogy – feltehetően ügyvédje, Bánáti János tanácsára – nem fordul bírósághoz, tekintettel arra, hogy immár nyolcan vannak, akik zaklatással vádolják őt, márpedig egy ilyen típusú pernek semmilyen pozitív végeredménye nem lehetne Marton szempontjából, még akkor sem, ha senki nem tudja bizonyítani állítását. Oly erős a társadalmi nyomás, és nem tudni hányan állnak még a nyilvánosság elé, hogy ebből a rendező szempontjából nem lehet pozitív hozadéka.

Elmarad a Vadkacsa bemutatója a Pesti Színházban
A Vígszínház közleménye

Elmarad Ibsen A vadkacsa című darabjának bemutatója a Pesti Színházban. A Vígszínház társulatát mélységesen megdöbbentették a Marton Lászlóval, a színház egykori igazgatójával kapcsolatos vádak. Szeretnénk kifejezni együttérzésünket és támogatásunkat mindazok felé, akik akaratuk ellenére megalázó, emberi méltóságukat, vagy személyi szabadságukat sértő, érzelmi törést okozó helyzetbe kerültek. A Vígszínház elítél minden ilyen jellegű cselekményt. 

Eddig is eltökéltek voltunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy minden hasonló esetnek elejét vegyük, hogy ezeket idejében felismerjük, és az ügyben eljárjunk. A Vígszínház első lépésként csatlakozik a Független Előadó-Művészeti Szövetség kezdeményezéséhez és aktívan részt vállal a hatalommal való visszaélések és a szexuális zaklatások megelőzését célzó közös munkában. Továbbá kezdeményezi egy színházi szektor szintű anonim bejelentő vonal, vagy online-felület létrehozását, amelyen minden magát érintettnek érző színházi dolgozó, vagy akár színházba járó név nélkül jelentheti be a hasonló eseteket, amelyeket minden esetben kivizsgálunk.

 

Budapest, 2017. október 24.

Többszáz milliós villát vett Orbán veje
Június óta a főváros egyik legdrágább környékén Tiborcz István tulajdonában van egy villa. A XII. kerületi Kútvölgy negyedben lévő 1536 négyzetméteres kertes ingatlan több százmillió forintba kerülhetett.

Idén júniusban írták Tiborcz István nevére az 1536 négyzetméteres kertes telket és a rajta lévő villát – derül ki az Átlátszó írásából. Az oknyomozó portál szerint a környéken kínált telkek mindegyike sok száz négyzetméterrel kisebb ennél, egyetlen ehhez hasonlót találtak a Kútvölgy negyednek ebben a részében,

azt 396 millió forintért kínálták.

A Hegyvidéken a lakások átlagos négyzetméter ára több, mint 600 ezer forint – írta az Átlátszó.

Nyakon szúrták a Putyint bíráló műsorvezetőt
Az Eho Moszkvi rádió székházában támadták meg a 32 éves Tatyjana Felgenhauert, aki egy népszerű reggeli műsort vezet, melyben gyakran bírálja Oroszország elnökét.

A rádióst hétfőn, ebédidőben támadta meg egy férfi, aki betört a rádióba, átküzdötte magát a biztonságiakon és nyakon szúrta Felgenhauert. A műsorvezetőt gyorsan megoperálták, és túl van az életveszélyen – közölte a rádió. Jelenleg mesterséges kómában tartják.

A támadó a rendőrség beszámolója szerint egy 48 éves, izraeli-orosz kettős állampolgár, aki blogján számtalanszor írt a rádiós műsorvezetőről. Borisz Gric a posztokban többek között azt állítja, hogy a nő beférkőzött az elméjébe.

90 ezer új magyar állampolgár lehet Kárpátalján
Viktor Baloga befolyásos kárpátaljai politikus egy tv-interjúban elárulta, hogy szerinte hány magyar állampolgár él Kárpátalján. Hozzáfűzte: Kárpátalján nem volt, nincs és nem is lesz szeparatista hangulat.

A politikus úgy számol, hogy 90 ezer olyan ukrán állampolgár lehet a vidéken, akik rendelkeznek magyar állampolgársággal is. Pesszimistább becslések szerint is minimum 70 ezren lehetnek, tette hozzá. Kifejtette, a kárpátaljai magyarok döntő többsége már felvette az anyaországának az állampolgárságát. Hozzátettet azt is, hogy a magyar kormány azzal érvel a jelenség kapcsán, hogy a Kárpátalján élő, magyar gyökerekkel rendelkezők folyamodtak állampolgárságért, és azt nem a magyar állam osztogatta csak úgy.

Magas percdíjakkal vágja meg az állam az elítélteket

0

Valótlan indokra hivatkozva tagadta meg a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP), hogy a börtöntelefonálásra vonatkozó, közadatnak számító közbeszerzési dokumentációt és szerződéseket a Magyar Helsinki Bizottság megismerhesse. Bár szó sem volt titkosításról, és ez már az első bírósági tárgyaláson kiderült, mégis másodfokig jutott a per, s a civil jogvédők csak a jogerős ítélet után kaphatták meg a dokumentumokat.

Az ezeket most publikáló Magyar Helsinki Bizottság szerint mindezek visszaigazolják, hogy

a percdíjak és a készülékek javítási költségei aránytalanul nagy terhet rónak az elítéltekre.

Ezzel pedig korlátozzák a rabok kapcsolattartási jogait.

A börtönbe zárt számára rendkívüli jelentősége van a kapcsolattartásnak a külső világgal, írja közleményében a Helsinki Bizottság. Az nem csak reményt és erőt ad a nehézségek elviseléséhez, de lehetőséget biztosít arra is, hogy szabadulása után sikeres lehessen a visszailleszkedés a civil életbe – életben tartott családi, baráti, közösségi támogatás nélkül ugyanis az szinte lehetetlen.

A személyes találkozás havi egyszeri lehetősége mellett a levelezés és különösen a telefonálás biztosítja a kapcsolattartás folyamatosságát. A Magyar Helsinki Bizottság két évtizedes tapasztalatai szerint mindig is sok gond volt a telefonálással, de az utóbbi években megnövekedett a panaszok száma. A fogvatartottak különösen a kirívóan magas percdíjakra panaszkodtak. És valóban,

a legtöbb hívás percenként 93 forintjukba kerül.

Ez különösen azzal összevetve feltűnően drága, hogy a telefonszolgáltatók egymással versengve szállítják le a telefonhívások díjait a „börtöntelefon” percdíjainak töredékére. De jócskán akad probléma a készülékek javítási költségeivel, és azzal is, hogy csak hosszú idő után készülnek el.

A Magyar Helsinki Bizottság szerette volna megismerni a közbeszerzési dokumentációt és azt az adásvétellel vegyes vállalkozói szerződést, amely alapján ezeket a magas percdíjakat meghatározzák. A BVOP azonban titkosításra hivatkozva nem adta ki. A civil jogvédő szervezet kénytelen volt beperelni az országos parancsnokságot. És ugyan már az első fokú tárgyaláson kiderült, hogy nem minősített adat, hanem közadat a dokumentáció és szerződés, így mindenképpen ki kell adni, a BVOP mégis másodfokra is elvitte a pert, és csak a jogerős ítélet után adta ki a kért adatokat a Helsinki Bizottságnak. Ezek valóban elég érdekesek és bizonyosan magyarázatra szorulnak.

A papírokból kiderül, hogy egyetlen érvényes „versenyajánlat” futott be a BVOP-hez, a Magyar Telekom Nyrt. és leánycége, a Mobil Kapcsolat Kft. közös ajánlata. Ami azért is furcsa, mert itt egy

18 ezer fős, „bombabiztos”, évi több száz milliós piacról van szó,

és egy multicégnek különösebb fejlesztést, befektetést mindez nem jelent, a felmerülő költségeket az elítéltek kifizetik. Sőt, úgy tűnik, annál sokkal többet is.

A Helsinki Bizottság szerint felfoghatatlan, a fogvatartottnak miért kell kétszer, háromszor többet fizetnie a telefonálásért, mint a kinti életében. Miért kell a bekerülési ár hatszorosát kifizetni egy pótolható készülékért, kétszeresét a bevizsgálásért, valamint háromszorosát egy órányi javításért? Meghökkentő és a Helsinki Bizottság szerint magyarázatra szorul, hogy egy állami szervezet miért tesz lehetővé extraprofitot a hegemón helyzetű szolgáltatónak. Mindez szükségtelenül akadályozza a fogvatartottak kapcsolattartási jogait, és feszültséget szít a börtönökben.

Bréking nyúz, október 24. – Tudósítás a másik valóságból

0

Orbán Viktor ünnepi diadalmenetéről és az ellenzéket elmosó esőről mindegyik kormánypárti lap megemlékezett október 23-a kapcsán, de Vona török ismerőseiről és #metoo kampányról is szó esett kedden.

Az Origo Vona szélsőséges muszlimtestvéreiről

Bár, mint tudjuk Vona és főnöke, Simicska mindent megtesz, hogy elhitesse a közvéleménnyel, hogy ők már egy konszolidált közösséget képviselnek, de nincs sok eredménye a próbálkozásaiknak. És nemcsak a rémisztően gyenge közvélemény-kutatási adatokra gondolunk, hanem a rengeteg botrányra. Egyik részük végtelenül nevetséges. Látni Simicska Lajost összecsinált kabátban, látni, hogy tiszta sár is az a kabát, mert részegen elesett, amikor plakátjait festegette dührohamában – elég vicces. Máskor meg előkerül egy horvát neonáci szövetséges. Most pedig felbukkant egy régi, szélsőséges muszlim testvér Törökországból, aki bensőséges üzeneteket írt Vonának október 23-a alkalmából. …

Nos, bármennyire is alaposan dolgozik Simicska és teljes médiabirodalma (például az Index) a Jobbik valódi arculatára utaló jelek kilúgozásán, úgy tűnik, még nem érkezett meg minden korábbi szövetségeshez a hír a Jobbik liberális irányváltásáról. Így lehet az, hogy Vona Facebook-oldalára továbbra is kommentelnek a régi, török szélsőséges, a Szürke Farkasok csoportjába tartozó barátai. (Origo: Vona Gábor szélsőséges muszlim testvérei nem tudnak a macskasimogatásról)

A 888 október 23-áról és a komolytalan ellenzékről

Újfent bebizonyosodott ugyanis, mennyire is vehető komolyan az ellenzék. Rendre azt harsogják, hogy „kormányváltó hangulat” uralkodik az országban, ám a valóság úgy tűnik, teljesen mást mutat. …

Orbán Viktor miniszterelnök beszédét több tízezres tömeg hallgatta meg. Több tízezren tették tiszteletüket a bátraknak, és tettek hitet egyúttal a kormánypártok mellett. …

Válaszoljuk akkor meg a kérdést, mit is mutatott meg az idei október 23-a, illetve pontosabban: mit mutattak meg a magyar emberek október 23-án. Azt, hogy magyar nép köszöni szépen, nem kér az ellenzék megosztást célzó hazudozásaiból és mesterségesen gerjesztett pánikolásából. (888.hu: Október 23-a ismét megmutatta, hogy miért komolytalan az ellenzék)

Aristo a Pesti Srácokon a ronda, hazug és kártékony feministákról

Mindenekelőtt az a benyomásom, hogy Skrabski Fruzsina félreértette az írásomat. Én – Gurmai elvtársnő példáján keresztül – arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy a hirtelen hisztériás divatőrületté fokozódó #metoo kampány egyre valószínűtlenebb és abszurdabb történeteket vet a felszínre. Ezen abszurditások egyikeként utaltam csak az elvtársnő – szerintem meglehetősen bizonytalan – bájaira, mint olyan jellemzőkre, melyek önmagukban teszik kétségessé az előadott esemény valós voltát. …

Az irományom lényege azonban nem ez volt. Hanem az, hogy az illető elvtársnő, a többiekhez hasonlóan – túl azon, hogy ronda és hazug – még roppant kártékony is. Az általa/általuk erőltetett isztambuli egyezmény olyan mértékben kártékony, hogy a terjesztőit/bevezetőit büntetni kéne. Olyan férfi-nő kapcsolatokba akar belebarmolni, melyek a kereszténység évezredei alatt alakultak ki, és amelyek működőképességének a mi puszta létünk is a bizonyítéka. (Aristo blogja/Pesti Srácok: A vita (ha ez az))

Bayer Zsolt az ünnepről a Magyar Időkben

Először is: a rendszer-, a rezsim-, a tudat-, a lélek- stb. váltás elmaradt. Állítólag a rossz idő miatt. …

Tudható volt, hogy el fog maradni, mert már sok-sok nappal előtte sorra kihátrált belőle mindenki. Akik meg maradtak, azok utcára menvén lelepleződtek volna: nemhogy az ország többségét, de még a családjuk egészét sem tudhatják maguk mögött. Ember nem volt, aki annyira könyörgött volna most egy kis rossz időért, mint Gulyás Márton, és könyörgése – érthetetlen módon – meghallgatásra talált, úgyhogy volt mire hivatkozva otthon maradnia. Sajnos. …

Mert esemény, értelmezhető beszéd, mondanivaló és főképpen tömeg csak ott volt: a Terror Házánál, ahol a miniszterelnök beszélt. És a miniszterelnök is elmondta mindazt, amit el kellett mondania. (Magyar Idők: Ünnep, idézőjel nélkül)

Nyíltan utaló jobbikosok a Lokálban

De amúgy se vagyok kíváncsi Harkály Herkulesre, illetve Rácz Vinetu Izidor Kung fu tudására – írta a Jobbik egyik ózdi önkormányzati képviselője. A kitalált nevekkel (Harkály Herkules, Rácz Vinetu Izidor) egyértelműen a sportolók roma származására utalt… (Lokál: Nyíltan cigányoznak a jobbikosok)

Még a Ripost is megdöbbent

Vona Gábor egy igazi tömegrendezvénnyel szerette volna megmutatni pártja erejét, a Jobbik hagyományos ünnepi helyszínén, a Corvin közben. Mindenkit megdöbbentett, hogy jó, ha 200 embert sikerült összetoborozniuk. …

A közös ellenzéki megmozdulás Nagy Imre mártír miniszterelnök II. kerületi házánál lényegében a pártvezérek belsőséges összejövetele lett, jó ha harmincan, negyvenen összejöttek. Hiába koszorúzott közösen az MSZP, a DK, az Együtt, a Magyar Liberális Párt, a Modern Magyarország Mozgalom, a Párbeszéd és a Szolidaritás egy-egy képviselője. Civileket szinte egyáltalán nem lehetett látni. (Ripost: Megdöbbentően kevesen voltak az ellenzéki rendezvényeken…)

Több százmilliós villát vett Orbán veje

0

Június óta a főváros egyik legdrágább környékén Tiborcz István tulajdonában van egy villa. A XII. kerületi Kútvölgy negyedben lévő 1536 négyzetméteres kertes ingatlan több százmillió forintba kerülhetett.

Idén júniusban írták Tiborcz István nevére az 1536 négyzetméteres kertes telket és a rajta lévő villát – derül ki az Átlátszó írásából. Az oknyomozó portál szerint a környéken kínált telkek mindegyike sok száz négyzetméterrel kisebb ennél, egyetlen ehhez hasonlót találtak a Kútvölgy negyednek ebben a részében,

azt 396 millió forintért kínálták.

A Hegyvidéken a lakások átlagos négyzetméter ára több, mint 600 ezer forint – írta az Átlátszó.

Orbán Viktor veje egymagában tulajdonosa a tehermentes teleknek és villának, de fő szabályként az közös tulajdonba kerül Orbán Ráhellel. Kivéve, ha valamilyen kiegészítő vagyonjogi megállapodás ezt nem írja felül.

Együtt: Orbán miatt keresnek kevesebbet a magyarok az Európai Unióban

Az Európai Unió munkaügyi kérdésekben illetékes tanácsa megszavazta, hogy közelíteni kell egymáshoz a keleti és nyugati munkavállalóknak fizetett bért. Magyarország azonban a szavazáson a döntés ellen voksolt.

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke szerint a kisebbségben maradt magyar álláspont antiszociális, az európai munkaerőpiac egysége ellen lép fel, ráadásul hosszabb időre akarná bebetonozni a magyar munkavállalók alacsonyabb rendűvé minősítését. Ismét bebizonyosodott: Orbán Viktor képtelen a magyar érdekek érvényesítésére, illiberális államfelfogásával elszigetelte magát az Európai Unióban.

Az Európai Unió munkaügyi kérdésekben illetékes tanácsa, hosszú vita után, magyar szempontból is fontos döntést hozott:

közelíteni kell egymáshoz a keleti és nyugati munkavállalóknak fizetett bért, amennyiben a dolgozók hazájuktól távol dolgoznak.

Magyarország – néhány más kelet-európai országgal együtt – a döntés ellen szavazott, de kisebbségben maradt, mondhatjuk ismét.

Felmerül a kérdés: az állítólag annyira versenyképes Magyarországnak milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy ugyanazon elvégzett munkáért a magyar munkavállalók kevesebb bért kapjanak, mint mondjuk az ugyanazon a munkahelyen dolgozó francia, német vagy osztrák kollégáik?

Az itt is kisebbségben maradt magyar álláspont nemcsak antiszociális, nemcsak az európai munkaerőpiac egysége ellen lép fel, de hosszabb időre akarná bebetonozni a magyar munkavállalók alacsonyabb rendűvé minősítését. Miközben Orbán Viktor, most éppen október 23-án, nem győzi hangsúlyozni a magyarság kivételes képességeit, különös küldetését, aközben

a nyilvános szájkarate leple mögött maga a magyar munkások másodosztályúvá minősítéséért száll síkra.

Ezúttal megint kisebbségben maradva.

Orbán a legutóbbi hét utolsó napjait Brüsszelben töltötte, ahol Európa legfontosabb vezetőivel beszélhetett, kávézhatott a szünetekben, vagy vonulhatott – volna – félre, hogy meggyőzze őket a magyar álláspont indokoltságáról. Nincs nyoma annak, hogy ezt tette volna, sőt már a nem kormánylakáj sajtó képviselőivel sem volt hajlandó találkozni, hogy esetleg beszámolhasson lobbizása eredményéről, és ne csak a nem létező Soros-tervről akarjon beszélni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK