Kezdőlap Itthon Oldal 731

Itthon

Láthatja-e Simicska a porban feküdni Orbánt? (Öt hónap múlva választunk)

Bár hivatalos közlemény még nincs, azt csak jövőre teszi közzé a köztársasági elnök, mégis mindenki készpénznek veszi, hogy a választásokra pontosan öt hónap múlva, április 8-án kerül sor. Mondhatjuk: kézzel fogható közelségbe került, lényegében karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy kiderüljön: melyik párt kezébe kerül a kormányzás, netán koalícióra kényszerül-e a győztes.

Ma nem szívesen ajánlanám senkinek, hogy fogadásokat kössön az ellenzék győzelmére. Ha Angliában lennénk, erre is lehetne fogadni; csak, akinek sok pénze van, azaz rendelkezik felesleggel, az kockáztathatna, igaz siker esetén komoly summa ütné a markát. Egymás közti játékban fölállítottuk a mi kis bookmaker irodánkat, és a következő eredmény jött ki (konszenzussal): a Jobbik esélye 1 a 10-hez, a szocialistáké 1 a 100-hoz, a Demokratikus Koalícióé 1 az ötvenhez, az ellenzék közös csapatának 1 az 5-höz esélyt adtak a kollegák, míg a Fidesszel kapcsolatban némiképp megoszlottak a vélemények, volt, aki 1 az 1.5-höz, de volt aki, megrögzötten kormány váltást akarván 1 az 5-höz adta a Fidesz nyerési esélyeit.  (Az LMP-re és a Momentumra nem szavazott a stáb, valószínűleg feledékenységből…)

Belátom, nem túl tudományos megközelítése a választási esélyeknek, de abban sem vagyok biztos, hogy a közvélemény-kutatások pontosabb eligazítást nyújtanak.

Mindenesetre, akárhonnan is közelítjük, mindenhonnan arra az eredményre jutunk, hogy ma a Fidesz toronymagas esélyes, esélyesebb, mint négy évvel ezelőtt, amikor ugye kétharmadot besöpörve vihette tovább a kormányzást. Éppen ezért ez a kétharmad kiáll ma is neki; sokat kell hibáznia ahhoz, hogy lerontsa az esélyeit.

No de álljunk meg egy szóra: hiszen az Orbán-féle csapat rendre hibázik, sok csapás éri, gondoljunk csak például az azeri pénzek ügyére, vagy Mészáros Lőrinc mesebeli gazdagodására, vagy Tiborcz-Orbán Ráhel villavásárlására és még sorolhatnám. És mégis: a Fidesz, ahogy mondani szokás, mindent kihord lábon, nemhogy csökkenne a támogatottsága, a Mediánnál jelentősen nőtt is. Pedig nem lehet azt állítani – legfeljebb a hívők részéről -, hogy a kormányzati sikerek indokolják a népszerűséget; komoly gazdasági elemzők szerint a manipulációktól sem mentes – lásd az államadósság átcsalása a jövő esztendőre – mutatók inkább a kommunikáció eredményességéről árulkodnak, mint valóságos teljesítményről. Abban is megegyeznek az elemzők, hogy a világpolitika és a világgazdaság alakulása szerencsésen érte Orbánt – azt azért tegyük hozzá: ez mindannyiunk sikere, hiszen a válságok a mi életünket teszik tönkre -, valamint az Európai Uniótól érkező pénzek, amelyek felhajtó erőt jelentenek a magyar gazdaság számára.

Természetesen nem illik elvenni a Fidesztől azt, ami az érdeme: Orbán hihetetlenül zárt, fegyelmezett csapatot hozott össze, amelyet maximálisan ural is, nincs kibeszélés, nincs a másik nyilvános lejáratása, vagy megbélyegzése; egy Fidesz-káder csak akkor veszíti el az oltalmat, ha védhetetlenné válik. Itt mindenki tudja a feladatát, és kötelesség-szerűen végre is hajtja azt. A kommunikációs leckének igyekszik mindenki megfelelni; mindenütt ahol csak kell és lehet – oda is, ahová nem (vö: Semjén Zsolt) – beleszövi mondandójába a napi aktuális gyűlöletbeszédet, immár lassan két éve a migránsozást és a sorosozást.  (Volt idő, amikor úgy tűnt: túlfuttatják ezt a témát, nincs már benne tartalék, aztán kiderült: van még benne. Olyannyira, hogy még intenzívebbé tették, két, úgynevezett nemzeti konzultációt is építettek rá, mondanám, hogy csúcsra járatták, de csak óvatosan: a hátralévő öt hónap hozhat még új elemeket. Sőt: biztosan hoz is. Pláne, hogy az ellenzék egyre kevésbé tud vele mit kezdeni, védekezés képtelen, és akkor még nem szóltunk az ellentámadásról.)

Hja kérem az ellenállás.

Az erre a feladatra kijelölt Magyar Szocialista Párt egyelőre azzal van elfoglalva, hogy a saját belső erőivel szemben mutasson valamilyen ellenállást.

Ez az esztendő igazi mélyrepülést jelentett számukra, s bár noha személyében megtalálni vélték új, karizmatikus, erős vezetőjüket, a kaland csúfos véget ért; szinte folyamatos zuhanást, házi acsarkodást, állandó békétlenséget, népszerűségvesztést hozott. Ezért is alakult olyan gyászosan a mi kis házi felmérésünk:

a kollégák minimális esélyt adtak annak, hogy innen lehetséges volna nyerni. A legnagyobb baj az, hogy ezt ma már a szocialisták sem hiszik, és ez meg is látszik rajtuk.

Igyekeznek ugyan egy-egy a nyilvánosság előtt zajló háború után felemelni a fejüket, de mindig akad valaki, belülről persze, aki gondoskodik arról, hogy ez ne tartson sokáig. Öt hónappal a választások előtt az MSZP huszonhét éves mélypontjánál tart, és ma már csak abban bízhat, hogy valahogy sikerül elhitetni a partnerekkel: tévednek a közvélemény-kutatók, és ők továbbra is joggal tartanak igényt a legerősebb ellenzéki párt címére. Vesszőfutások a baloldal számára azért is veszélyes, mert a hagyományos szavazótábor egy része nem hajlandó más pártot választani, az MSZP-t pedig nem tudja, vagy nem akarja.

Molnár Gyula elnök, aki éppen a Független Hírügynökségnek nyilatkozva jelentette ki: most már erős kézzel fogja irányítani a pártot, egyelőre kénytelen saját személyiségét visszaépíteni, főként azok után, hogy egyik párttársa nyílt támadást indított ellene, és ennek a nyílt támadásnak a legenyhébb szövegrésze az, hogy tönkretette az MSZP-t.

Mondani sem kell, ezek az állapotok nem segítik az integrációs megállapodásokat; a gyengülő szocialisták könnyen keltik azt a képzetet a partnerekben, hogy az így lehulló szavazatok őket erősítik, ami talán igaz is lehet, de a baloldal tábora ez által egy cseppet sem nő. Akkor viszont azzal a kérdéssel szembesül a választó: vajon mi a fontos ezeknek a pártoknak, saját erősödésük, esetlegesen egy, vagy két hellyel több a parlamentben, vagy az Orbán-rezsim leváltása. Azért használom a rezsim kifejezést, mert ez maguknak ezeknek az ellenzéki formációknak a szóhasználata, ami elvileg arra utal, hogy számukra ez az elsődleges cél.  A magyar lakosság ama része, aki nem a Fideszt támogatja, már régóta reméli, hogy a retorika és a cselekvés egyszer majd összhangba kerül, és valóban Orbán rendszerének felszámolása az elsődleges feladat, de újra és újra csalódnia kell; ma rosszabbnak látja a helyzetet, mint négy évvel ezelőtt volt.

Ma sem tudni pontosan mi a helyzet ezen a területen. Azt érzékeljük, hogy az MSZP vált a legerősebb összefogás-pártivá, átvette ezt a szerepet a Demokratikus Koalíciótól, amely viszont ez ügyben éppen saját magával került szembe; a közös indulást – listát – teljességgel kizárja, a koordinált egyéni jelöltek állításában tűnik partnernek; olykor úgy hallik, az erő pozíciójából. Szó, ami szó a DK haszonélvezője lehet az MSZP visszaesésének, de mint jeleztük, ebből semmilyen pozitív élménye nem származik a baloldali tábornak. Gyurcsány taktikája elég világosnak látszik; amíg Botka volt a színen és erősödni látszott az együttműködő orcáját mutatta a nyilvánosság felé, a szocialista hanyatlás óta viszont az elutasítót. Meglehet, mindez a politikai taktika része, de az is lehet, hogy számára ma már fontosabbnak tűnik egy tíz százalékot felmutató párt vezetése. Cselekedeteit nyilván az is meghatározza, milyen realitása van a Fidesz legyőzésének, vagy megszorításának, összeszedhető-e a kutatások által kimutatott Orbánt eltávolítani akaró többség vagy sem. És ahogy közeledünk az áprilisi határidőhöz, annál kevésbe lehet a pozitív válaszhoz vérmes reményeket fűzni.

Már csak azért is, mert az LMP, csakúgy, mint négy éve, ezúttal sem hajlandó sem a DK-val, sem az MSZP-vel szövetkezni, bár az nem teljesen dőlt még el, hogy a koordinált egyéni-jelölt állításába hajlandó-e beszállni. Mai tudásunk szerint nem, s noha átmenetileg, Szél Bernadett vezetővé választásával erősödött az a hit, hogy Schiffer András után benne kompromisszum készebb emberre találtak a pártban, miniszterelnök-jelöltté választása utáni megnyilvánulásaiból kiderült: mindez csak hiú ábránd. Annyi azonban vitathatatlan, hogy jelenleg úgy tűnik: az LMP is belekapaszkodhat egy-két szocialista szavazóba, miáltal elérhetik a – biztos parlamenti párt státuszát. A jelek arra utalnak, hogy az LMP Szél Bernadett irányítása mellet is jól érzi magát a Fidesz ellenzékeként.

Valami hasonlóra vágyik a Momentum is, illetve elsősorban arra, hogy helyhez jussanak a parlamentben. Fekete Győr Andrást sokan hasonlítják a fiatal Orbánhoz, amiből legfeljebb annyi igaz, hogy sem ő, sem a pártja egyelőre nem kiszámítható. Azt látjuk, hogy fiatal, jó arcok alkotják az élcsapatot, de hogy ez a csapat merre tart, egyelőre nem világos.

Mint ahogy azt sem látjuk, merre megy a Jobbik.  Simicska Lajossal a háttérben jelentős irányváltáson ment keresztül, de ezt egyelőre kevesen hiszik el neki, vagy kevesebben, mint szeretnék. Orbán hajdani barátja mindent feltett a Jobbikra, de az átütő siker azonban hiányzik. Azt ugyanis nem nevezhetjük annak, hogy ma már egyértelműen a második legerősebb párttá váltak, de esélytelenek a kormányváltásra. Sokan és sokszor rebesgetik, igaz nagyon halvány hangon, hogy ehhez

a váltáshoz teljes összefogásra lenne szükség, azaz egy olyan együttműködésre, amely a baloldaltól a Jobbikig tart, erre azonban a baloldal pártjai nem vevők, úgy érzik maradék elveiket is feladnák, ha belevágnának egy ilyen közösködésbe.

Egyébként a közösködés ehelyütt azt jelentené, hogy az ellenzék valamennyi pártja megegyezne a koordinált jelöltállításba; nem vitás egy ilyen variáció elvezetne a Fidesz vereségéhez, az időközi választások példája ezt jól mutatta: a választókat nem érdekli, hogy milyen párt neve álla jelölt mögött, ha egyedül álla Fidesszel szemben – a fideszes ellen szavaz.

A Jobbik maga egyébként nem nyilatkozott még arról, hogy miként viszonyulna a koordinációról, mint partner, de nyilván felesleges is lenne nyilatkoznia, úgy sincs rá esély. Így viszont

Simicskának meg kell elégednie a legerősebb ellenzéki párt menedzsere címmel, ami számára aligha lesz elegendő. Ő a porban fekve akarja látni Orbánt.

Ahhoz viszont vagy olyan dokumentumokkal kell előállnia – amelyekről régóta rebesgetnek pletykákat, persze egyre fogyó hittel –, amelyek cáfolhatatlanok lesznek a Fidesz számára, vagy mégiscsak összeszövetkezni a teljes baloldallal (szocialistáktól, liberálisokon keresztül, DK-val, LMP-vel, egyáltalán mindenkivel.)

Egy ilyen variációra egyelőre nincsenek felkészülve a fogadóirodák.

Lapszem – 2017. november 8.

0

Ma a Zsomborok ünneplik a névnapjukat. A név a Zombor régi magyar személynévből származik. Magyar, török, bolgár eredetű, jelentése: bölény. És akinek nem elég ennyi tudás mára, az még a lapszemlét is elolvashatja.

Magyar Idők: Új helyen a megújult Echo TV

December 4-én kezdi meg működését az egykori Nap TV épületében a megújuló Echo Televízió, amely továbbra is markáns jobboldali médiumként határozza meg magát – jelentette ki a Magyar Időknek adott interjúban a csatorna vezérigazgató-helyettese.

Szikszai Péter szerint a jobboldali tévénézőknek az új Echo a régi Hír TV lehet majd, de mégis más műfajú csatorna lesz, céljuk az események hátterének a megvilágítása, elemzése, s nagyon sok véleményműsort indítanak. Az adás 16:9-es képarányban és HD minőségben látható majd, a stúdió olyan modern, mint egy űrbázis. Szikszai Péter egyebek mellett arra is kitért, hogy nézettségük folyamatosan emelkedik, de a hírgenerálást legalább ennyire fontosnak tartja.

Migránsbarát tanárokat várnak

Pedagógusoknak, tanítóknak, általános és középiskolai tanároknak, valamint iskolai vezetőknek szóló képzést hirdetett a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület írja a Mgyar Hírlap.

A Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány fizetési listáján szereplő szervezet érzékenyítő kurzusai hamarosan indulnak, harmincórás akkreditált kompetenciafejlesztési programként – derül ki a csoport honlapján közzétett tájékoztatóból. A képzés célja hivatalosan az, hogy a „résztvevők megismerjék a migráns gyerekekkel való foglalkozás speciális pedagógiai vonatkozásait, gyakorlati ismereteket kapjanak a kulturális, tanulási és nyelvi különbségekhez kötődő pedagógiai helyzetek felismeréséhez és kezeléséhez, eszközöket kapjanak munkájuk hatékonyabbá, tudatosabbá tételéhez”.

Ennek érdekében a csatlakozó pedagógusokat képbe hozzák többek között az interkulturális kompetencia összetevőivel és azok „különféle dimenzióival”, a migráns gyerekek élethelyzetéből fakadó jelenségek tipikus formáival, okaival, tudatosítva saját kulturális identitásukat, bemutatva továbbá az interkulturális konfliktusok megelőzésének és feloldásának lehetőségeit.

Magyar Nemzet: Nem engedték be a lap újságíróit a migránsfórumra

Bár az eseményt szervező erzsébetvárosi Fidesz-frakció sajtóregisztrációval megbízott munkatársa hétfőn még „szeretettel várta” a Magyar Nemzet munkatársait a két nehézsúlyú migrációs és terrorügyi megmondóember, Nógrádi György és Georg Spöttle nevével fémjelzett kedd esti „biztonságpolitikai fórumra”, tegnap délben már újabb levelet kapott a szerkesztőség a frakciótól.

Ebben szíves megértésünket kérve arról tájékoztattak, hogy kollégájuk előzetesen nem egyeztetett a létszámról a szervezőkkel, illetve arról, hogy van-e még szabad hely a helyszínen. – Tájékoztatjuk, hogy a rendezvény férőhelyei már napokkal ezelőtt megteltek, így sajnos további vendégeket fogadni nem tudunk – írták.

Népszava: Meggyalázták Horn Gyula szobrát

Eljárást indított a rendőrség azok ellen, akik meggyalázták Horn Gyula volt MSZP-s miniszterelnök szobrát a XIII. kerületben olvasható a Népszavában. Molnár Gyula szocialista pártelnök videóüzenetben, Lendvai Ildikó Facebook-bejegyzésben tiltakozott. Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke közleményben hangsúlyozta, hogy pártja tisztelettel hajt fejet a volt miniszterelnök emléke előtt, és fölháborodottan ítéli el a szélsőjobboldali fiatalok barbár akcióját.

Horn Gyula szobrára fekete zsákot húztak, és azt írták rá: „Pufajkás gyilkos!”. Az incidens október 31-én, a reformáció emléknapján, mindenszentek gyászünnepének előestéjén történt. Az, hogy a kegyeletsértés valóban a szélsőjobboldalhoz kötődik, nem kétséges: a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) nemcsak fotókkal illusztrált beszámolót közölt a tagjai által elkövetett akcióról, hanem azt is kilátásba helyezte, hogy „amíg szükséges”, folytatni fogják.

Tíz éve történt – Lerakták az ETO park alapkövét

0

Aki azt gondolja, hogy a stadionépítés Orbán Viktor kormányának a találmánya, az téved. 2007. november 8-án arról írt a Független Hírügynökség, hogy a győri stadion környezetében épülő sport-, szabadidő- és kereskedelmi központ a jövő év végére készül el és a tervek szerint mintegy 5o milliárd forintba kerül.

A Questor Csoport 2oo1 – ben vásárolta meg a területet azzal a céllal, hogy a stadion rekonstrukcióján túl, szabadidőközpontot hoz létre a 17 hektáros területen. Az első ütemben elkészült az új klubépület, a Fehér Miklós Kollégium valamint a stadion nyugati lelátója.

A leendő szabadidő- és kereskedelmi központ négyszintes lesz, ebben többek között üzletek, áruházak, sport- és szórakoztató létesítmények kapnak helyet – mondta a Független Hírügynökségnek Klement Tibor az ETO Park ügyvezetője.

A beruházás keretében egy száz szobás hotel és egy sportrehabilitációs központ is épül,

ezeket a tervek szerint 2oo8 végén adják át. A multifunkcionális intézmény reményeink szerint több száz új munkahelyet teremthet – tette hozzá Borkai Zsolt, Győr polgármestere.

Idén már heten fagytak meg

0

Bár az idei tél még el sem kezdődött, és a mínuszokra is várni kell, a Magyar Szociális Fórum (MSZF) közlése szerint az idén már heten fagytak meg Magyarországon. Az MSZF nem árulja el forrásait, mert tart a „csapok elzárásától”.

Három embert az utcán ért a fagyhalál, ketten fűtetlen otthonukban, ketten pedig kórházban haltak meg – tudatta reggel a Magyar Szociális Fórum (MSZF). A szervezet az elmúlt években szinte egyedüliként közöl ilyen adatokat. Alapító-szervezője, Simó Endre nem árulta el a FüHü-nek, honnan származnak információik, mert – ahogyan kérdésünkre fogalmazott – a kormány részéről könnyen „elzárják a csapot”.

Az olykor olvasható hivatalos számokról az MSZF vezetője azt mondta, hogy egy éve egy kormányzati bizottság „megszűri” az információkat, gyakran úgy kimutatva a fagyhalálokat, hogy azok oka valamilyen szervi elégtelenség.

Fagyhalál, kihűlés

Felvetődik a kérdés, hogy miután ebben az évben még nem voltak komoly hidegek, miként lehetséges, hogy heten mégis megfagytak. A válaszhoz meg kell különböztetni a megfagyás és a kihűlés fogalmakat.

A HáziPatika.com szerint a fagyhalál bizonyos körülmények közt bárkit elérhet – egy-egy téli túrán, síelés közben, autóbalesetben is kerülhet valaki olyan helyzetbe, hogy cselekvésre képtelenül van kitéve a hidegnek, egészen a végzetes kihűlésig. Igen könnyen kerülhetnek bajba azok, akiknek a hőérzékelését az alkohol mintegy kikapcsolja, így a veszélytudatuk sem működik, ezért például a hideg ellenére lefekszenek a szabad ég alatt vagy egy fűtetlen helyiségben. Városban a fagy leginkább a hajléktalanokat fenyegeti, akik közterületek zugaiban húzzák meg magukat, hiányos, könnyen átnedvesedő ruházatban, egyébként is rossz egészségi állapotban. Vidéken is a legszegényebbeket veszélyezteti leginkább: azokat, akiknek vagy nincs mivel fűteniük, vagy idős koruk, betegségük, fizikai, esetleg mentális korlátozottságuk miatt nem képesek meleg szobáról gondoskodni.

Kihűlés nem csak extrém alacsony hőmérsékleten fordulhat elő. A fagy miatti szövetroncsolódás bekövetkezhet valóban úgy is, hogy a nagy hidegben lehűlt test sejtjeiben lévő víz jégkristályokká fagy. Többnyire azonban a fagyási sérülés közvetett módon következik be: az okozza, hogy a szervezet a hideg hatására összehúzza a vérereket, hogy csökkentse a hőleadást. Az összeszűkült erek nem tudják megfelelően ellátni vérrel a szöveteket, így azok oxigénhiányosakká válnak, roncsolódnak, elhalnak. Az ilyen fagyási sérülés bekövetkezhet akár már plusz hat Celsius fokos hőmérsékletnél is, különösen, ha a szervezet hőleadását más körülmény (például nedves ruházat vagy erős szél) is növeli. Kiemelten veszélyeztetettek azok, akiknek valami miatt nem megfelelő a vérkeringése, például a kisgyermekek, az idősek, a mozgáskorlátozottak és az érszűkületes betegek.

Jól teljesít az Európai Unió

0

Az üvegházhatású gázok kibocsátása 23%-kal csökkent 1990 és 2016 között az Európai Unióban – ugyanebben az időszakban az EU gazdasági növekedése 53%-ot tett ki – derül ki a legújabb uniós éghajlat-politikai eredményjelentésből.

 

A „Két évvel Párizs után – az EU éghajlat-politikai kötelezettségvállalásainak teljesítése terén elért előrehaladás” címet viselő jelentésből kiderül, hogy a gazdasági növekedés utóbbi időben tapasztalható felgyorsulása ellenére az EU jó úton halad afelé, hogy teljesítse az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése terén 2020-ra kitűzött célját. 2016-ban az Unióban 0,7%-kal mérséklődött az üvegházhatású gázok kibocsátása, miközben az uniós GDP 1,9%-kal bővült.

Az EU egyike azoknak a gazdasági nagyhatalmaknak, amelyek területén a legalacsonyabb az egy főre eső károsanyag-kibocsátás. Óriási pozitívum az is, hogy az Unióban folyamatosan csökken az egységnyi GDP-re vetített kibocsátás mennyisége – olvasható az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete által portálunkhoz eljuttatott közleményben.

Ez volt ma – 2017. november 7.

0

A DK cáfolja az MSZP-t

Cáfolta a Demokratikus Koalíció az MSZP állítását, hogy megszületett a megállapodás a két párt között. Molnár Gyula, az MSZP elnöke néhány napja arról számolt be a Klubrádióban, hogy az MSZP és a DK 60-40 százalékban indíthatna közös jelölteket.  A DK Sajtóirodája kedden a következőket közölte ezzel kapcsolatban: „Dacára az ellentétes hírek és nyilatkozatok sorozatának, ez ideig nem született megállapodás a demokratikus ellenzéki pártok között az egyéni választókerületi koordinált jelöltállításról, így az MSZP és a DK sem állapodott meg a körzetekről. Az ezekről szóló tárgyalások az elmúlt napokban is folytak, a DK vezetői találkoztak az MSZP, az Együtt-Párbeszéd és a MoMA képviselőivel is.

Az a szándék, hogy heteken belül átfogó megállapodást érjünk el.”

MoMa: a határon túliak saját képviselőket választhassanak

Fotó: Pixabay

„Ha a határon túli magyar nemzetrészeknek van a budapesti parlamentben néhány képviselője, akkor ők személyükben felelősséggel tudják képviselni e nemzetrészek és választóik érdekeit” – áll Bokros Lajos pártjának közleményében. „A Modern Magyarország Mozgalom fontosnak tartja a határainkon túl élő magyar állampolgárok szavazati jogát, amelynek a magyar nemzethez való tartozás szempontjából jelképes jelentősége van. A MoMa évek óta azt az álláspontot hirdeti, hogy a határon túli magyar állampolgárok ne magyarországi pártokra, hanem saját jelöltjeire tudjanak szavazni és helyben közismert képviselőiket tudják küldeni a budapesti parlamentbe. Ezáltal a szavazataikkal nem befolyásolnák a magyarországi pártviszonyokat.”

Négymillió ember utcára kerülhet

Magyarországon majdnem egymillió végrehajtási eljárás indult, ami négymillió ember kilakoltatásával végződhet. A megdöbbentő adat a devizahitel-károsultak érdekében kezdeményezett politikai vitanapon hangzott el a parlamentben. A vitanap előtt tüntetés is volt az országház előtt, a devizahitel áldozatai kértek maguknak emberséges, s főleg jogszerű elbánást. Köztük volt Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője, aki a FüHü-nek adott interjújában a többi között arról beszélt, hogy a kormány nem szívesen szembesül a problémával, de a bíróság sem hozza nyilvánosságra, ha devizahitelek ügyében döntéseket hoz, s a sajtó egy jó része is kerüli a témát.

Ma 900 ezer banki szerződésből eredő végrehajtás van Magyarországon. Ez az adat borzasztóan sok ember nyomoráról szól,

bár a kormánypárt szerint egy családnak több végrehajtási ügye is lehet. Mindenesetre sokkal lényegtelenebb témákról rendre beszámol a kormányzati sajtó, nem is említem a nemzeti konzultációkat.

Paks – pénzlehívás és feljelentés

A rajzból valóság válhat (Aszódi Attila balról a második). MTI Fotó: Kövi Gergõ

A kormány hűtlen kezelést követ el azzal, hogy megkezdik a paksi orosz hitel lehívását. Ezért bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt feljelentést tesz Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje.Mint a FüHü is megírta: a paksi beruházásért felelős államtitkár bejelentette, hogy az orosz hitel lehívásával az első fővállalkozói számlák kifizetésre kerülnek. Elmondása szerint minden számla 80 százaléka orosz hitelből lesz kiegyenlítve.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint a hitelszerződés rendkívül egyoldalú, Magyarország rosszul, Oroszország pedig jól jár: olyan helyzet is előállhat, ami akár csődbe is döntheti az államot és a magyar családokat. Ez a vagyoni károkozás az LMP álláspontja szerint megvalósítja a hűtlen kezelés tényállását, ezért Szél Bernadett feljelentést tesz.

Kúria kontra NVB

Forrás: Pixabay

A Kúria jogerős végzése felülírja a Nemzeti Választási Bizottság július 25-i döntést, amellyel megtagadta a népszavazási kérdés hitelesítését. A népszavazási kérdést Kádár Barnabás, a Momentum elnökségi tagja magánszemélyként nyújtotta be, és úgy szólt:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvényt?”

A Nemzeti Választási Bizottság július 25-i ülésén megtagadta a kérdés hitelesítését, azonban a Kúria felülvizsgálati eljárásában kedden – az internetes oldalán közzétett végzés szerint – hitelesítette azt.

Egészségügy: gondok és megoldási kísérletek

Fotó: FüHü

Adósságkonszolidáció, egészségügyi béremelés, háziorvosi praxisok – a többi között ezek voltak azok a témák, amelyekről részleteket is lehetett hallani mind kormányzati, mind szakmai megközelítésben a „Biztonságos és költséghatékony betegellátás” címet viselő, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTSZ) stratégai partnerségével megvalósult Medicina konferencián.

Mészáros János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes elmondta, hogy a kormány elvi döntése már megszületett a kórházak adósságkonszolidációjáról, az ágazat rendelkezésére bocsát forrásokat, ám az már az ágazat felelőssége, hogy meghatározza, miként juttatja el azokat az intézményrendszerhez. Elhangzott egy kérdező részéről, hogy augusztus 31-én 34 milliárd forint volt a kórházak összes adóssága, 21 milliárd forintnyi harminc napon túli, az év végére, a kivetített, újratermelődővel  együtt mintegy 45 milliárdnyira rúghat az adósságállomány, amit tavaly – a konszolidációval – sikerült 13 milliárdra leszorítani.

Ha szolgai módon feltöltik az intézmények adósságállományát, az nem küld megfelelő üzenetet

– hangsúlyozta a helyettes államtitkár–, mivel az adott helyzetben okkal feltételezhető a nem felelős gazdálkodás miatti hiány, s ezt akkor szolgai módon támogatnák. De az összeg nagyságrendje biztosítva van.

Tartalékai határán a BKV a metrópótlással

Próbálkoznak. Forrás: wikimedia.org

Buszból van elegendő, de csak csuklósok átcsoportosításával tudják megoldani a 3-as metró pótlását. Az igazi gond a több száz sofőr hiánya, csak a szabadnapok csökkentésével lehet embert találni a napi 180 vezető helyére. Egy szakember szerint a BKV túl is biztosította magát az utasok komfortérzetében.

Valószínűleg a zsúfoltság növekedése miatti kényelemérzet-romlás miatt gondolják úgy sokan Budapest egyes pontjain, hogy jelentős járatritkítások tapasztalhatók a metrópótlás következtében – mondta el a FüHü-nek Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke a különféle hírekről. Szerinte járatritkításról nincs szó, nem is lehetne, mert a BKK és a BKV közti szerződés rögzíti az ellátandó szolgáltatás tartalmát és mértékét. Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke se tud arról, hogy buszokat vontak volna el egyes vonalakról.

Kirúgta Kerót az Operettszínház – Kerényi elnézést kért

MTVA Fotó: Zih Zsolt

A Budapesti Operettszínház igazgatósága kedden azonnali hatállyal kirúgta Kerényi Miklós Gábort, a színház korábbi vezetőjét.

Időközben Kerényi Miklós Gábor a Facebookon kért elnézést kért, ha valakit megbántott volna. Mindez azt követően történt, hogy hétfőn az ATV adásában az azóta külföldön élő

MAROS ÁKOS, EGYKORI TÁNCOS ELMESÉLTE, HOGY KERÉNYI MIKLÓS GÁBOR HOGYAN ZAKLATTA ŐT.

Az ügy kipattanása után a színház közleményt adott ki.Nem hivatalos értesüléseink szerint a színház vezetése azt szeretné, hogy akinek hasonló története van, azt kizárólag nekik jelezze és ne a nyilvánosságnak, különben súlyos retorziókkal (értsd: elbocsátás) kell szembenéznie

Az Operettben ugyanakkor megkezdték egy belső etikai és bejelentési protokoll kidolgozását, „amely a színházban zajló művészi és gyakorlati munka kapcsán a jövőben megfelelő kontrollt tud biztosítani a hasonló esetek elkerülésére.”

Büntetés a Fradinak és a Diósgyőrnek

Az FTC-DVSC mérkőzés a Groupama Arénában, 2017. november 4-én.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága az FTC-t 3 millió forintos pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, s elrendelte a Groupama Aréna „B1”, „B2”, „B3” és „C1” szektorainak 3 soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésen történő lezárását. A DVSC sem úszta meg büntetés nélkül a  hétvégi FTC – DVSC mérkőzésen történteket: mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet és az ellenfél szidalmazása) 200 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a klubot az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Mint a FüHü is beszámolt róla, a verekedésről a szurkolók által készített felvételek arra utalnak, hogy szervezett támadás történt. Megírtuk azt is, hogy lakhelyelhagyási tilalom elrendelését indítványozta a Fővárosi Főügyészség azzal a két férfivel szemben, akiket a szombati FTC-Debrecen futballmeccs szünetében történt verekedés miatt vettek őrizetbe.

 

 

 

Az MSZP négy pofonja

Csapás után éri csapás a szocialista pártot; ahhoz már hozzászoktunk, hogy hetente legalább egy olyan dolog történik, amellyel a negatív hírek sorába tud emelkedni az MSZP – kormányoldalról ez pozitívnak látszik -, most azonban lényegében huszonnégy óra alatt, ha jól számolunk – és még nem értünk a nap  végére – négy is.

Velez Árpád, a párt korábbi igazgatója, országgyűlési képviselő Molnár Gyulának ment neki zártnak hitt, azonban nagyon is nyílt levelében. Nem pusztán a párt elnökéről rántotta le a leplet, hanem az MSZP helyzetét is felvázolta, már legalább is a saját nézőpontjából, bejelentve egyben, hogy ő maga semmilyen szerepet nem vállal a jövő évi választások során.

Kicsit árnyalja a képet az a hír, hogy az őszinte kirohanásnak egyik kiváltó oka lehetett, hogy az MSZP-DK tárgyalások után azt az egyéni körzetet, amelyet eredetileg a párt Veleznek szánt, át kellett adni a Demokratikus Koalíciónak.

Ebből viszont következnék – amúgy a másik csapás a szocialistákra -, hogy mégis csak igaza volt Kovács Lászlónak: a két párt megállapodott a koordinált indulás aranyaiban, felosztásában, amelyet viszont a Demokratikus Koalíció  közleményben cáfolt, kellemetlen helyzetbe hozva az MSZP-t. Molnár Gyula, a párt elnöke ezzel kapcsolatban elmondta a Független Hírügynökségnek, hogy bizonyos arányokban sikerült megállapodni, illetve nagyon közel kerültek egymáshoz az álláspontok – információnk szerint az MSZP jelentősen engedett az elképzeléseiből, így rajzolódott ki a 60-40 százalékos MSZP-DK arány.

Molnár Gyula szerint még további megbeszélések várnak a szereplőkre, de ma elég nagy az esélye annak, hogy még ebben a hónapban tető alá hozzák a megállapodást. Az elnök elmondta: őszintén sajnálja, hogy ilyen rossz vágányon fut ma a párt, de ha aláírják az egyezséget, reméli, minden egyenesbe kerül.

Addig is, fel kell tudni dolgozni azokat a napi történéseket, amelyek tovább rombolják a párt imázsát.

Például Medgyessy Péter nyilatkozata is; a volt miniszterelnök az indexnek adott interjúban szinte hitet tett a Fidesz mellett, miközben élesen bírálta a szocialistákat. A hajdan Orbánt legyőző Medgyessy nem először ront neki az MSZP-nek

– vagy éppen annak idején az SZDSZ-nek („teli van korrupcióval”), mostani megszólalását mégis csak egyéb háttér-ügyek meglétével próbálják indokolni. Azzal tudniillik, hogy a metrószerződés ügyében az Európai Unió csalás elleni vizsgálata szinte név szerint megemlíti őt, miáltal – mondják a rosszindulatúak – nem teljesen a maga ura a szavainak, jelentsen ez bármit.

És, ha már a csapásokról beszéltünk,

ide kívánkozik Szanyi Tibor újabb facebook-bejegyzése is, amellyel – többek szerint – eléggé nemtelen módon bírálja a zaklatási ügyben az áldozatot.

Az írás olyan indulatokat váltott ki, hogy többen elhatárolódtak tőle, még saját párttársa, Tüttő Kata is, méghozzá meglehetősen vitriolos, gúnyos hangnemben.

Molnár Gyulának mindenesetre erősen fel kell készülni az újabb csapásokra; mindaddig, amíg nem tud egy konstruktív lépésről beszámolni a párt, folytatódni fog a negatív tendencia. A negatív tendencia pedig folyamatosan rontja az MSZP esélyeit, a partnereivel szemben is.

Segítség kkv-knak munkahelyteremtéshez 

0

Több mint 4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 262 kis- és közepes vállalkozás. A támogatással mintegy 2100 új munkahely létesítéséhez, s 4400 munkahely megőrzéséhez járul hozzá az állam.

 

A nemzetgazdasági miniszter döntött a „Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása” program pályázatairól. A regionális beruházási támogatás, vagy csekély összegű (de minimis) támogatás jogcímen pályázható munkahelyteremtő támogatás keretében többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízing költségek számolhatók el – áll a tárca közleményében.

A pályázónak 2 éves foglalkoztatási és 3 éves fenntartási kötelezettséget kell vállalnia. A támogatás mértéke nem regisztrált álláskereső személy esetén, új munkahelyenként 1,5 millió Ft, ezen felül a vállalatok kiközvetített álláskereső foglalkoztatása esetén új munkahelyenként 500 ezer forint, vagy 12 hónap alatt kizárólag közfoglalkoztatási jogviszonyban foglalkoztatott személynél új munkahelyenként 800 ezer forint, és kedvezményezett járásban vagy településen új munkahelyenként további 400 ezer forint kiegészítő támogatást kaphatnak.

A pályázattal a foglalkoztatottak számának növelését, a tartós foglalkoztatás biztosítását célozzák elérni.

A sikeresen pályázók listáját itt taláják.

LMP: hűtlen kezelést követ el a kormány

0

A kormány hűtlen kezelést követ el azzal, hogy megkezdik a paksi orosz hitel lehívását. Ezért bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt feljelentést tesz Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje.

 

Mint a FüHü is megírta: a paksi beruházásért felelős államtitkár bejelentette, hogy az orosz hitel lehívásával az első fővállalkozói számlák kifizetésre kerülnek. Elmondása szerint minden számla 80 százaléka orosz hitelből lesz kiegyenlítve.

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint a hitelszerződés rendkívül egyoldalú, Magyarország rosszul, Oroszország pedig jól jár: olyan helyzet is előállhat, ami akár csődbe is döntheti az államot és a magyar családokat. Ez a vagyoni károkozás az LMP álláspontja szerint megvalósítja a hűtlen kezelés tényállását, ezért Szél Bernadett feljelentést tesz.

 

Mire szánják és mire elég a sok-sok milliárd?

0

Adósságkonszolidáció, egészségügyi béremelés, háziorvosi praxisok – a többi között ezek voltak azok a témák, amelyekről részleteket is lehetett hallani mind kormányzati, mind szakmai megközelítésben egy keddi budapesti konferencián.

Augusztus 31-én 34 milliárd forint volt a kórházak összes adóssága, 21 milliárd forintnyi harminc napon túli; még ha ez utóbbit a kormány – ahogy jelezte – ki is fizeti, az év végére, a kivetített, újratermelődővel  együtt mintegy 45 milliárdnyira rúghat az adósságállomány, amit tavaly – a konszolidációval – sikerült 13 milliárdra leszorítani. Természetesen merül fel tehát  a kérdés, terveznek-e az idén is nagyobb mértékű adósságkonszolidációt az egészségügyben – hangzott el a kérdés egy budapesti szakmai fórumon.

Az őszi Medicina konferencián nem csak a kérdés merült fel, válasz is érkezett: Mészáros János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára már a kérdést megelőző előadásában is érintette, majd részletezte a konszolidációt. Mint mondta: évről-évre olyan megoldáshoz kénytelenek nyúlni, amely biztosítja a működőképességet.

A kormány elvi döntése már megszületett, az ágazat rendelkezésére bocsátja a szóban forgó összeget, ám az már az ágazat felelőssége, hogy meghatározza, miként juttatja el a forrásokat az intézményrendszerhez.

Ha szolgai módon feltöltik az intézmények adósságállományát, az nem küld megfelelő üzenetet – hangsúlyozta –, mivel az adott helyzetben okkal feltételezhető a nem felelős gazdálkodás miatti hiány, s ezt akkor szolgai módon támogatnák. Ezt pedig nem akarják – húzta alá. Olyan szempontrendszert akarnak felállítani, amely ösztönözni az intézményeket a felelős gazdálkodásra – szögezte le, hozzátéve: a konszolidációval kapcsolatos belső arányok meghatározásához még kell finomhangolás. De az összeg nagyságrendje biztosítva van.

A „Biztonságos és költséghatékony betegellátás” címet viselő, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTSZ) stratégai partnerségével megvalósult Medicina konferencián a szűken vett szakmai kérdések mellett általánosabb és a közérdeklődésre is inkább számot tartó témák is terítékre kerültek. Mészáros János helyettes államtitkár például a többi között beszélt az egészségügyi béremelésekről is – végigvezetve a két évvel ezelőtt megkezdett folyamatot, amelynek eredményeként az első ütemben az orvosok havi plusz 130 ezer forintot kaptak, a második ütemben a háziorvosok és főállású iskolaorvosok, védőnők és fogászati ellátásban dolgozók is megkapták az összeget, majd a harmadik ütemben az idén a szakmai feladatokat ellátók kerültek be a kedvezményezettek körébe.

Kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár elismerte, hogy

ez, az egészségügyben végbemenő béremelés nem érinti a műszaki állományt (amelynek tagjai, a kérdést feltevő szavai szerint tíz éve nem részesültek béremelésben),

ugyanakkor Mészáros arra hivatkozott, hogy  a minimálbér és a garantált bérminimum emelése következtében sokuknak szintén nőtt a jövedelme.  Ezzel együtt is folynak szakmai egyeztetések a kérdésben – tette hozzá.

Szóba került a tanácskozáson a háziorvosi praxisok kérdése, a helyettes államtitkár szerint a praxisoknál a cél az volt, hogy az utánpótlást tudják biztosítani, illetve a tartósan be nem töltött praxisokat betöltsék. Ezért 2017-ben a pályázható forrásokat megduplázták: öt éve betöltetlen szolgálatnál 20 millió forintra lehet pályázni. A pályázat két részből áll: a letelepedést támogató, valamint a praxisvásárlást segítő részből.

Tavaly közel harmincan nyertek el letelepedéshez támogatást, s hetvenen praxisvásárlásit – mondta.

De elsősorban nem is ezt kell szerinte nézni, hanem a tendenciát: a 2015-os és 16-ös, valamint a még nem lezárt idei adatok azt mutatják, hogy

„A feladatot ugyan még nem oldották meg, de tendenciájában a betöltés emelkedő pályán van”.

Üres praxisok
Korábbi sajtóhírek szerint erőteljesen emelkedik a tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen háziorvosi körzetek száma. Évek óta nem volt olyan sok üres praxis, mint most – írta még augusztus  végén a Magyar Nemzet. Akkor megszerzett friss adatai szerint 317-ben nem volt állandó háziorvos, ezek közül 65 házi gyermekorvosi körzet volt. Az Állami Egészségügyi Ellátóközpont adataiból készített összesítésük szerint míg 2015 júliusában még „csak” 231 betöltetlen körzet volt, addig 2016 januárjában már 238, tavaly decemberben pedig 281. A betöltetlen praxisok jellemzően az ország félreeső területein találhatók, ráadásul gyakran több kisebb környező település ellátásáért kellene felelnie a háziorvosnak.
Azt egy korábbi Világgazdaság-cikk írta meg, hogy Magyarországon 2015-ben 4817 háziorvos dolgozott, míg az ezredfordulón még 5159 működő praxis volt, vagyis tizenöt év alatt 6,6 százalékos volt a csökkenés. A praktizáló orvosok 44 százaléka elmúlt 60 éves, 11 százalékuk pedig már 70 felett jár.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK