Kezdőlap Itthon Oldal 73

Itthon

Nemzeti konzultáció: fejezzék abba!

Nagyvonalú és mind részleteiben, mind pedig összességében igen előremutató felajánlást tesz a fuhu.hu szerkesztősége. Tudjuk, hogy a nemzeti konzultáció nem csupán sikeres, de az ország jelene, valamint jövője szempontjából is létfontosságú.

 

Tudjuk, hogy a magyar emberek másra sem gondolnak egész nap, minthogy minél gyorsabban és eredményesebben visszaküldhessék a nemzeti konzultációs leveleket. Ezért vannak hosszú sorok a postán, a kórházi várókban, és mindenütt, ahol az embereknek módjuk van ármányiról eszmét cserélni.

Tudunk mindent, és a magunk szerény módján szeretnénk osztozni az össznemzeti örömben és egyúttal elősegíteni, hogy még az eddigieknél is sikeresebb legyen az, ami a kormány szerint már most is sikeresebb, mint bármi, ami valaha volt ebben a kis országban.

Ennek érdekében vállaljuk, hogy minden nap több cikkben is foglalkozunk a nemzeti konzultációval. Leírjuk, ha kell százszor, hogy nemzeti konzultáció nélkül már régóta nem lenne Magyarország, nem elhallgatva azt a tényt sem, hogy a nemzet még sohasem volt ennyire egységes, mint most.

Amennyiben igény van rá, követeljük, hogy a nemzeti konzultációt nyilvánítsák hungarikummá. és legyen a világörökség része.

Annyi cikket írunk erről, amennyit csak lehet. Sőt, ígérjük, még annál is többet. Nem ismerünk lehetetlent, s másokkal ellentétben nem fogunk akadékoskodni. Nem kérdezzük meg, hogy mennyibe kerül ez  a magyar adófizetőknek, mint ahogyan a Naptól sem kérdezi senki, hogy mennyiért adja a fényt és a meleget.

Megírjuk, hogy minden nagyon jó. Cserébe csupán egyetlen dolgot kérünk a derék uraktól, akik ezt az egészet kitalálták: fejezzék már abba! Mert ez így valóságnak siralmas, viccnek pedig túlságosan durva.

Gémesi György: nem akarom kidobni azt a tudást, amivel rendelkezem!

Újraindul Gödöllő polgármesteri székéért a 2024-es önkormányzati választásokon – ezt egy Ujhelyi István EP-képviselővel készített beszélgetésben jelentette be Gémesi György jelenlegi városvezető, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Az online interjú-sorozatban Gémesi arról is beszélt: aki őt hazaárulónak tartja, az nincs tisztában a haza valódi érdekeivel.

Gödöllő polgármestere az elmúlt napokban Brüsszelben járt és – Ujhelyi István szervezésében – többek között Elisa Ferreirával, az Európai Bizottság kohézióért és reformokért felelős biztosával is tárgyaltak az önkormányzatok számára elérhető közvetlen forrásokról és az energiaválságra adható regionális megoldásokról. Gémesi György arról beszélt, hogy míg a 2010 előtti kormányzati időszakokban heves viták után, de mindig kompromisszumra lehetett jutni a kormány képviselőivel, addig a mostani Fidesz-rezsim alatt az állam csak

“egy pólusban gondolkodik és nincs szüksége olyan emberekre, akik önállóan gondolkodnak a településeken.”

Ujhelyi István kérdésére Gémesi hozzátette: négyszemközt vagy szűk körben a fideszes polgármesterek többsége is kritikus a kormányzat önkormányzati politikájával, de nyilvánosan nem mernek szembeszállni a hierarchiára épülő Fidesz-hatalommal.

“Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy az aktuális kormány sikeres legyen. Az aktuális kormány viszont akkor lesz csak sikeres, ha az önkormányzati rendszerben partnert lát. Ha nem partnert lát, hanem ellenséget, vagy fideszes alapon szelektál benne, akkor az önkormányzati rendszer sem fog működni”

– tette hozzá Gödöllő polgármestere.

Az online beszélgetésben szó esett arról is, hogy az EP-képviselő, az Esély Közösség alapítója és Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének vezetőjeként közös levélben fordul az Európai Bizottság első emberéhez, Ursula von der Leyenhez, miután a magyar kormány egyik tervezett törvénymódosítása Lázár János építésügyi minisztériumának abszolút hatáskörébe vonná minden önkormányzati fejlesztés- és építés koordinálását, ami azonban jelentős uniós beruházásokat is érint.

“Azt kérjük ebben a levélben, hogy a Bizottság vizsgálja meg: ez a jogszabály-módosítás mennyiben alkalmas az uniós fejlesztési források tisztességes felhasználásának garantálására. Minden eszközzel meg kell akadályoznunk, hogy ez a javaslat átmenjen!”

– fogalmazott a beszélgetés során Ujhelyi István.

Ehhez kapcsolódóan Gémesi arról beszélt, hogy még a fideszes polgármester által vezetett települési önkormányzatok érdekvédelmi szervezete is kifogásolta ezt a jogszabály-módosítást, így látszik némi remény arra, hogy sikerül megakadályozni annak bevezetését.

A beszélgetés során Gémesi kérdésre válaszolva azt is bejelentette, hogy eldöntötte: újraindul a gödöllői polgármesteri székért 2024-ben. Hozzátette ugyanakkor, hogy a polgármesteri, önkormányzati vezetői szakma becsülete leértékelődött az utóbbi időben.

“Valóban nehéz döntés, hogy az ember csinálja-e tovább vagy ne csinálja. Én szeretném tovább csinálni, mert bízom abban, hogy egyszer lesz már egy olyan kormányzat Magyarországon, amely megtalálja az egyensúlyt a helyi és a központi politika között a feladatok és a források megosztása tekintetében, partnernek tekintve az önkormányzatokat.

Nem akarom kidobni azt a tudást, amivel rendelkezem”

– fogalmazott Gémesi György. A polgármester a beszélgetés egy pontján azt is kijelentette, hogy aki őt hazaárulónak tartja, mert ellentart bizonyos kormányzati lépéseknek, annak fogalma sincs arról, hogy mi a valódi magyar érdek.

Orbán kormányának ex államtitkár helyettese: abban reménykedem, hogy a közoktatás összeomlik

Glovicki Zoltán, az Apor Vilmos katolikus főiskola rektora azért várja az összeomlást, mert “utána a közoktatásnak muszáj újjáépülnie.”

“A gyerekek azt látják: az iskolában valami olyasmi történik, aminek semmi értelme sincs” – nyilatkozta a HVG-nek az Orbán kormány egykori államtitkár helyettese. Aki elmondta, hogy a gazdasági miniszter megvétózta a pedagógus életpálya modell pénzügyi fedezetét 2012-ben, és ő emiatt távozott a tisztségéből.

1,2 milliárd euró

Az Európai Unió ennyivel járulna hozzá a pedagógus bérek emeléséhez. Ez hatalmas összeg, de jelenleg be van fagyasztva éppúgy mint a helyreállítási alap euró milliárdjai. Ahhoz, hogy ezek a pénzek megérkezzenek, az Orbán kormánynak teljesítenie kellene a brüsszeli bizottság feltételeit. Ezek közül a legfontosabb a korrupció elleni harc. A Transparency International szerint Magyarország az Európai Unió legkorruptabb állama. Megelőzi még Bulgáriát és Romániát is. Ezen kellene változtatni csakhogy ez a nemzeti együttműködés rendszerének alapja. Orbán Viktor ezen csak nagyon nehezen tudna változtatni, mert tudja: a Fidesz elit csak addig követi kritika nélkül amíg pénzénél van. Ezért jutott válságba Orbán Viktor rendszere, amely egyszerre akarja jól tartani a nemzeti együttműködés rendszerének oligarcháit és boldog és dolgos népünket, amely újra meg újra megszavazza őt, de nem ingyen. Most viszont végveszélyben van a rendszer – ahogy erre Matolcsy György, a Nemzeti Bank elnöke is felhívta a figyelmet. Egyre többet kell fizetni a külföldi kölcsönökért  miközben nem érkeznek az eurómilliárdok az Európai Unióból.

“Nulladik szintű probléma a pedagógus béremelés”

– hangsúlyozza Glovicki Zoltán.

Szerinte

“az Orbán kormány leginkább kulturális – ideológiai dimenziók szintjén politizál, nem a szakpolitikák határozzák meg a működését.”

Vajon miért nem? Azért, mert a közoktatás nem üzlet, nehéz belőle nagy pénzt csinálni. Ezért az Orbán kormány szépen magára hagyja mint az egészségügyet. Mindkettőt a belügyminiszter alá rendelte. Ilyen a világon sehol sincs, de a figyelmeztetés világos: pénz nincs, de a hatalom kész arra, hogy a rendszert bármi áron működtesse.

Magyarország jobban teljesít: az élelmiszer infláció 53,7% volt januárban

Kissé kényelmetlenül érintheti a kormányt, hogy szerintük a szankciók miatt drágult minden, de valahogy az ugyanezen szankciók terhét igazán viselő uniós országokban látványosan csökken az élelmiszerek ára, míg nálunk a legfrissebb KSH adatok szerint meghaladja  50%-ot. El is vonult a kormány (szégyenében?) háromnapos kihelyezett kormányülést tartani Sopronba.

A G7 portál élelmiszer árindexe októberben tetőzött, és lassú apadás volt tapasztalható novemberben és decemberben. Januárban viszont majdnem újra elérte  az októberi rekordot. Miért? Korábban a tej termékek és a tojás vitték a prímet a drágulásban, januárban viszont a pékáru és a zöldség. A félbarna kenyér egy hónap alatt 25%-ot drágult míg a kifli és a zsömle 15%-kal. A kígyó uborka 32%-kal lett drágább mint decemberben, az alma 19%-kal, a tv paprika 14%-kal, a sárgarépa 12%-kal.

A G7 bevásárló kosarának összege tavaly 18.262,- forint volt, idén 28.058,- forint lett januárban.

Németországban a vaj fele annyiba kerül mint nálunk

Az infláció csökkenésnek indult a gazdagabb uniós tagállamokban az élelmiszerek terén míg Magyarországon januárban 53,7% volt vagyis elképesztően magas. Tegyük hozzá, hogy ez a nagyon magas infláció úgy alakult ki, hogy a kormány árstoppot vezetett be több élelmiszerre. A termelők és a kereskedők ennek eltörlését követelik. Ha ez megtörténne, akkor további áremelkedés következne be ahelyett – hogy mint az Európai Unió fejlettebb tagállamaiban – csökkenésnek indulna az élelmiszerek inflációja.

Mit érdemes tudni a vételi szándéknyilatkozatról?

0

Sokunk számára nem újdonság az a tény, hogy egy ingatlanvásárlás során szükségünk lesz ügyvéd közreműködésére: előtte írjuk alá az adásvételi szerződést, amit ellenjegyzésével is hitelesítenie kell ahhoz, hogy az ügylet érvényesen végbemenjen. Szerepe ugyanakkor nem puszta formalitás, hiszen az eljáró ügyvéd felelősséget vállal a megállapodás tartalmának jogszerűségéért, tájékoztatja a feleket jogaikról és kötelezettségeikről, valamint általánosságban biztosítja azt a szakértelmet, amit egy ilyen komoly jelentőségű ügylet megkövetel.

A szerződés aláírása azonban gyakran csak egy hosszú folyamat utolsó lépése. A sokszor pezsgő ingatlanpiacon nem szabad habozni, ha le akarunk csapni egy jó vételre, ráadásul legtöbbször jogi támogatás hiányában kell döntenünk. Ezenfelül a laikusok olyan fogalmakra, mint a foglaló, az előleg vagy a vételi szándéknyilatkozat, hajlamosak sokszor egymás szinonimáiként tekinteni, pedig jogilag hatalmas különbségek vannak közöttük. Nézzük is meg röviden a legfontosabb tudnivalókat a témában, amelyekkel nem árt tisztában lennünk, ha akár eladóként, akár vevőként érintettek lennénk egy ingatlanügyletben!

Előleg vagy foglaló: mi a különbség közöttük?

Az előleg egy hasznos jogintézmény, jelezhetjük vele vételi szándékunk komolyságát, legalábbis ami az ingatlanpiaci funkcióját illeti. A jogszabályok viszont nem határozzák meg az előleg fogalmát, így az jogtechnikailag egy részletfizetés első részletének minősül.

Pont ebben rejlik a legfontosabb különbsége a foglalóval szemben. Mint megfizetett részlet, az előleg a legtöbb esetben visszajár, ha később mégsem teljesül az adásvétel, például valamelyik fél jogszerű elállása miatt. A foglaló viszont bünteti azt a felet, aki miatt végül nem köttetik meg a szerződés: a vevő elbukja az átadott összeget, az eladó duplán köteles azt visszafizetni.

Mit jelent a vételi szándéknyilatkozat?

A vételi szándéknyilatkozatot a jogszabályok ebben a formában szintén nem nevesítik, a kifejezést sokkal inkább az ingatlanjogi gyakorlat alakította ki. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy maga a nyilatkozat ne állna a jog szilárd talaján és ne lenne alkalmas joghatás kiváltására. A törvény betűi szerint a vételi szándéknyilatkozat vételi ajánlatnak minősül, ami pedig ajánlati kötöttséget von maga után. De mit jelent mindez a gyakorlatban?

Milyen kötelezettségünk származik a vételi ajánlatból?

A foglalóval és az előleggel egyaránt jelezhetjük szándékunk komolyságát, ugyanakkor az előlegből viszonylag egyszerűen, a foglalóból pedig a szankciós rész megfizetését követően szabadulhatunk. A vételi ajánlattal viszont komoly kötelezettséget vállalunk. A Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint ugyanis, aki a szerződés megkötésére irányuló szándékát egyértelműen kifejező és a lényeges kérdésekre kiterjedő jognyilatkozatot tesz, nyilatkozatához kötve marad.

Ebből a vállalásból pedig sokkal nehezebben szabadulhatunk, akár kártérítésre is kötelesek lehetünk, ha végül miattunk nem jön létre az üzlet. Ugyanakkor éppen emiatt, a vételi szándéknyilatkozat nagyobb garanciát jelent a későbbi szerződéskötésre, ami különösen az eladó szempontjából lehet fontos biztosíték.

Mire figyeljünk a vételi szándéknyilatkozat megtétele során?

A jogszabályok nem írják elő a kötelező írásbeli formát a nyilatkozat megtételére, akárcsak az előleg vagy a foglaló esetében sem. Ugyanakkor az ingatlanok adásvétele során mindig jelentős vagyoni értékekről beszélünk, ezért nem tanácsos pusztán szóbeli egyezségekre hivatkozni egy sokszor milliós nagyságrendű, előre megfizetett pénzösszeg kapcsán. Minden esetben ragaszkodjunk az írásbeli formához, akkor is, ha a másik fél ezt nem tartja azt szükségesnek.

Miket tartalmazzon minden esetben egy ilyen dokumentum?

A vételi szándéknyilatkozatban rendelkezni kell tehát minden lényeges kérdésről: ide tartozik a vételár összege, az annak megfizetésére szabott határidő, részletfizetésben való megállapodás esetén az ütemezés, illetve bármi, ami a felek közötti megállapodás kapcsán jelentőséggel bírhat. Ilyenek lehetnek akár az ingatlan birtokbavételének feltételei is. Ha a nyilatkozattal együtt pénzösszeg is átadásra kerül, ezt is minden esetben pontosan rögzítsük a dokumentumban!

Egyértelműen azonosítani kell a szerződő feleket, az eladó és vevő személyes adatainak, illetve okmányaik sorszámának rögzítésével. Emellett meg kell jelölni a szerződés tárgyát, magát az ingatlant is, legalább pontos címének és helyrajzi számának feltüntetésével. Ha pedig az ingatlan az eladó szerint tehermentes, akkor az erre való, más esetben pedig a bejegyzett terhekre vonatkozó utalást is.

Végül, de nem utolsó sorban a nyilatkozat hatályának időtartamáról is rendelkezni kell. Fontos, hogy ekkor az eladó még nem fogadta el az ajánlatot, hiszen abban az esetben a feleknek leginkább előszerződést kellene kötniük egymással. A vevő az érvényesen megtett nyilatkozat hatálya alatt ajánlatához kötve marad, ha pedig ezalatt a vevő azt kifejezetten elfogadja, a szerződés közöttük a lényeges kérdések tekintetében érvényesen létrejön.

Ha viszont biztosra szeretnénk menni, a legjobb még mindig az, ha már ebben a szakaszban szakszerű jogi segítséget kérünk. Egy ingatlan-adásvétel ritka, de annál jelentősebb ügylet valamennyiünk számára, ahol akár egy élet munkája is kockán foroghat, ha nem vagyunk elég óvatosak és körültekintőek. Éppen ezért fontos, hogy minden esetben tisztában legyünk a jogszabályi keretekkel és bármilyen jellegű kötelezettséget kizárólag a szükséges jogi információk birtokában vállaljunk!

Így építsük fel a saját cégünket! – Minden, ami a vállalkozókedven túl szükséges.

0

Azon tűnődve, hogy vajon érdemes-e belevágni a cégalapításba, az alábbiakat érdemes mérlegelni. Mennyire piacképes az a termék vagy szolgáltatás, amivel éppen az üzleti világ részeseivé kívánunk válni? Milyenek a vetélytársaink? Mekkora a kereslet? Mennyire jó az ötlet, amire építünk? Ez csak a kérdések egy része, de ne hagyjuk, hogy visszariasszanak, hiszen ezek a legtöbb alapítóban felmerülnek. Ha úgy érezzük, egyedül nem fog menni, a Logosz akár a kezdeti lépésektől elkísérhet az úton, de csak az ügyintézésben vagy éppen a székhelyszolgáltatásban is kérhetjük a segítségüket.

Ha bízunk az ötletünkben, akkor is elkerülhetetlen a piac megismerése. Nézzük meg azokat a cégeket, amelyekkel szeretnénk felvenni a versenyt, és megismerésük mellett próbáljuk felmérni, hogy miben lehetünk jobbak. Valami olyat kínálunk, amit ők nem? Hasonlót, de gyorsabban vagy jobban? Ha megvan a válasz, akkor a következő lépés az üzleti terv megalkotása. Ezzel talán sikerül megválaszolni a legfőbb kérdést, ami a következő: miért? Ha megvan a cégünk létrehozásának a miértje, jöhet a következő lépés.

Ha biztosak vagyunk a vállalkozásunkban, a cégünkben, itt az ideje megbecsülni, hogy milyen értékről van szó. Természetesen a cég alapítása költségekkel jár, attól függően, hogy milyen típus mellett döntünk. De a becsléskor nem csak erre az értékre gondolunk, hanem a kilátások, várható eredmények alapján ítélt értékre. Ha ez megvan, ennek megfelelően határozzunk arról, hogy mi lesz

a cég neve. Fontos, hogy egyedi, kifejező névre essen a választásunk. Legyen rövid és hangzatos, és minimum három karakterrel térjen el a már létező, de hasonló névűtől, ha ilyesmiben gondolkodnánk.

Fontos, hogy ne feledkezzünk meg a cég székhelyéről sem, ami a cég bejegyzett irodája. Ez a levelezési címe, ahol a cég üzleti és hivatalos iratainak átvétele, érkeztetése, őrzése, rendelkezésre tartása történik, de emellett még ez a helye a külön jogszabályban meghatározott, a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítésének is.

Miért kerül a Pick szalámi kétszer annyiba itthon mint Németországban?

Az RTL külföldön élő magyarokat kérdezett meg arról, hogy számukra mit jelent az élelmiszerek árának emelkedése. Infláció ugyanis mindenütt van, de Magyarország ezen a téren rekorder holott élelmiszereket exportáló ország.

A Pick szalámi Németországban is népszerű. Egy ott élő magyar, Mándity László masszőr, arról számolt be, hogy míg Németországban 2.254 forintért kapja meg a magyar Pick szalámit addig Magyarországon ugyanennek a mennyiségnek ára több mint a duplája, majdnem 5.000 forint. Tegyük hozzá, hogy Németországban a keresetek is jóval magasabbak, ez a masszőr nettó kétezer eurót keres egy hónapban.

Az USA-ban a tojás ára 49%-kal nőtt meg. Míg régebben a heti nagy bevásárlás 80-120 dollárba került addig ma ez 180 dollár – mondta egy magyar háziasszony, aki az Egyesült Államokban él.

Nálunk az élelmiszer infláció csaknem 50%-os, de miért?

Erre az egyszerű kérdésre nincs egyszerű válasz. Ehelyett kijelölt bűnbakok vannak: a külföldi kereskedelmi láncok. De vajon ezek miért adják olcsóbban a Pick szalámit Németországban mint Magyarországon? Nyilván azért, mert Németországban nem lehetne drágábban eladni. Magyarországon szabályozott piac működik, amely negligálja a vásárlók érdekeit. A nagy magyar élelmiszer előállító cégek a kereskedelmi láncokkal együttműködve vígan felverik az árakat, és akadályozzák a konkurenciát amely az árak csökkenéséhez vezetne. Mindezt a kormány közreműködésével. Az áfabevételek képezik a költségvetés legbiztosabb bevételeit. Ráadásul a boltokban és a piacokon nem a NER-t szidják a vásárlók hanem a kereskedőket. Az infláció egyik legnagyobb haszonélvezője az Orbán kormány, mely állítólag elszántan küzd az áremelkedés ellen. Orbán Viktor egyszámjegyű inflációt ígért az év végére. Ez még viccnek is rossz, ha figyelembe vesszük a rezsiköltségeket és az egyre dráguló élelmiszereket.

Az orosz dizel elleni szankciók, melyeket a magyar kormány is megszavazott, várhatólag újabb áremelkedéshez vezethetnek. Mindezt egy olyan országban , ahol az átlagbér nettó 360 ezer forint volt 2021- ben, a nyugdíj átlag pedig 146 ezer forint. 2022-es adatok még nincsenek, de a kérdés akkor is világos: ha az átlagos magyar havi kereset nem éri el az 1.000 eurót, a nyugdíj pedig a 400-at, akkor miről beszél a hatalom a NER 13-ik évében? Orbán Viktor hét szűk esztendőt jósolt vagyis erről a “csúcsról” szánkázunk alá. Már csak Bulgária és Románia van mögöttünk az Európai Unióban.

Méregdrágán kapunk hitelt

0

Magyarország minősítése olyannyira meggyengült, hogy jóval drágábban jutunk külföldi kölcsönhöz mint például Csehország, Lengyelország vagy épp Görögország.

Farkas Zoltán a HVG-ben megírta, hogy a régióban csak Románia áll mögöttünk hitel minősítés tekintetében. A görögök, akik igazán nem nyerték vissza a piacok bizalmát a nagy pénzügyi válság óta – 2008- sokkal kisebb kamatra kapnak pénzt mint mi.

Görögország nemrég tízéves állampapírt dobott a piacra 3,5 milliárd euró értékben. Mennyi volt a kamata? 4,25%.

Magyarország januárban vitt a piacra tízéves dollár kötvényt 1,5 milliárd dollár értékben. Mennyi volt a kamat? 6,5%! Ebben persze az is benne van, hogy más a kamatláb dollárban és euróban. Ezért az állami adósságkezelő központ gyorsan átváltotta a dollárt euróra, de a kamat így is hat százalék körül volt, messze a nem túlságosan sokra értékelt görög kötvény fölött.

A világ 4-5 legsérülékenyebb országa között vagyunk

Ezt mondta Matolcsy György, és a Nemzeti Bank elnöke valószínűleg nem túlzott. Ha egy ország csak ilyen magas kamatra kap kölcsönt, akkor abban nemigen bíznak a piacon. Ahol a bizalom minden. Miért nem bíznak a magyar gazdaság teljesítőképességében külföldön? Mert a kereskedelmi mérleg deficitje óriási, és mert továbbra sem érkeznek az milliárdok az Európai Unióból. Orbán Viktor mindkettőben sáros. Neki ígért olcsó földgázt Putyin, aki a szemébe hazudott. Drágábban kapjuk az orosz földgázt mint a régióban sokan.

A csehek például négyszer olcsóbban miközben nem nyalogatják Putyin hátulját üdvözült mosollyal.

Az Európai Unióval is Orbán Viktor rontotta el a viszonyt. A legutóbb már azt mondta külföldi újságíróknak, hogy a legszívesebben kilépne az Európai Unióból, de ez nem lenne Magyarország érdeke. Nem bizony: az európai eurómilliárdok nélkül fizetésképtelenség fenyegetné Magyarországot, melyet Orbán Viktor középhatalomnak álmodik, de amelynek polgárai örülhetnek, ha pénzügyi katasztrófák nélkül túlélhetik a Nemzeti Együttműködés  Rendszerét.

A Transparency félreérti

Bemutatták a Transparency International rendszeresen elkészülő korrupciós jelentését a világ országairól, és a magyar szervezet illetékeseinek arra kellett rámutatniuk, hogy a korrupciós fertőzöttség szempontjából Magyarország immár az Unió leginkább fertőzött tagországa.

Természetesen a média is felkapta a témát, az újságírók együtt szörnyülködtek az elszomorító eredményen. A szörnyülködés annyiban jogos, hogy a korrupció-érzékelési indexet az adott országgal, annak hatóságaival kapcsolatba kerülők véleményének összegzéséből számítják, s az most így alakult. Ugyanakkor szerintem az állítás az eredmény félreértett értékelésén alapul.

Kiderül ez tulajdonképpen a Transparency magyarországi ügyvezetőjének a Klubrádióban elhangzott interjújából is. Martin József Péter ugyanis elmondta: amellett, hogy az intézmény által számított korrupciós indexet illetően Magyarország immár Romániánál és Bulgáriánál is rosszabb eredményt produkál (miközben az előző jelentés szerint még holtversenyben volt velük), a „hétköznapi” korrupció Romániában vagy Bulgáriában még mindig kiterjedtebb, mint nálunk,

nálunk az államilag szervezett korrupció erősebb. Merthogy Magyarországon a Fidesz-közeli cégek megszállták az államot.

A Transparency magyarországi vezetője jó irányban indul el, de nem jut el a helyes megoldáshoz. Nálunk ugyanis nem a state capture, az állam megszállása nemzetközileg ismert esetéről van szó. Nem a politikát befolyásoló vállalkozásokról, hanem a fordítottjáról: a politikai hatalom által önkényesen kedvezményezett, közpénzből felfuttatott és ugyanakkor a politikai hatalmat szükség esetén kiszolgáló vállalkozásokról van szó.

Amikor Lánczi András filozófiaprofesszor, Orbán egyik házi ideológusa néhány éve azt nyilatkozta, hogy amit az ellenzék korrupciónak nevez, az nem az, hanem a Fidesz politikájának lényege, bizonyos értelemben igazat mondott.

(Már korábban is elismertem ezt.) Amit a büntetőjog korruciónak nevez, vagyis amikor valaki pénzt vagy ajándékot ad egy közigazgatási tisztviselőnek (vagy más esetekben akár egy vállalat ügyintézőjének, anyagbeszerzőnek vagy bolti eladónak), hogy a tisztviselő, ügyintéző, eladó neki kedvező döntést hozzon (például neki adjanak egy megrendelést, megkapjon egy építési engedélyt, hozzájusson hiánycikkhez stb.), az klasszikus vesztegetés, korrupció, amely mindig kölcsönös előnyökről szól.

Ilyen is előfordul a Fidesz államában, például a Schadl–Völner ügy jellegzetesen ilyen. Amikor azonban egy közbeszerzést az előre kiszemelt pályázó nyer, mert a pályázati feltételeket is testre szabják, hogy csak ő nyerhessen, az nem kétoldalú, hanem egyoldalú ügylet, nem vesztegetés, nem korrupció a szó büntetőjogi értelmében. Márpedig ez az, ami az Orbán-rendszerben a leginkább elterjedt. Az állami döntés kedvezményezettje nem ad semmit a kedvezményért cserébe. Ő egyszerűen a politikai hatalom kedvezményezettjeként jut előnyhöz. Lánczi professzor szerint ez az orbáni állam ama törekvésének megnyilvánulása, hogy állami eszközökkel támogassa a nemzeti tőkésosztály létrejöttét. A korrupció bűncselekmény, az ilyen állami politika nem az.

Nem így van. Az orbáni államnak ez a gyakorlata valóban nem korrupció ugyan – hiányzik belőle a korrupció alapvető eleme, az előnyök kölcsönössége –, de bűncselekmény, amelyet hivatali visszaélésként, hűtlen kezelésként nevez meg a büntetőjog.

A közbeszerzésnél az állami hatóság kötelessége a közpénzek leghatékonyabb, leginkább takarékos felhasználása. Ha viszont a pályáztatásnál nincs valódi, tisztességes verseny a pályázók között, ha a feltételeket a kiválasztott kivitelező javára alakítják ki, az megvalósítja a hivatali visszaélést, a hűtlen kezelést. Miután ez – mint Lánczi professzor elismerte – a Fidesz tudatosan követett politikája, itt bűnös kormányzás folyik.

A Transparencynél ezt rendszerszerű korrupciónak nevezik, és legtöbbször így beszélnek erről az ellenzéki politikusok. Ez nem pontos jellemzés: itt nem korrupcióról, hanem rendszerszerű hivatali visszaélésről van szó. A különbség a más országokban megfigyelt korrupcióhoz képest nem mennyiségi, hanem minőségi. Nem több, hanem más. Aki mennyiségi különbségként ábrázolja a helyzetet – mint a Transparency rangsora –, az szerintem félreérti a helyzetet, félrevezeti a közönséget.

Nem fölösleges kötözködésrő, öncélú fogalmi vitáról van szó. Ha csak arról lenne szó, hogy Magyarországon több, erősebb a korrupció, mint más országokban, akkor lenne értelme a kormánytól várni a megfékezését. Ahogy az Európai Bizottság teszi. Ha viszont a hatalmon levők által rendszerszerűen folytatott hivatali visszaélésről van szó, akkor ennek visszaszorítása nem várható az Orbán-kormánytól. Ez a kecskére a káposztát esete.

Elismerem: az Európai Bizottság nem tehet mást: partnere nem lehet más, mint a hivatalban levő kormány. A rendszerszerű hivatali visszaélés megszüntetése csak a rendszer megszüntetésétől remélhető. Ez pedig nem az Európai Bizottság dolga.

Botrányos volt az adatkezelés a covid-járvány alatt!

„A Fidesz-kormány és az alá tartozó intézmények azt igyekeztek bizonygatni a covid-járvány ideje alatt, hogy tökéletesen urai a helyzetnek. Ehhez képest most hivatalos papír bizonyítja, hogy az adatok kezelése körül teljes volt a káosz” – ezt Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az EP közegészségügyi bizottságának tagja jelentette ki csütörtöki, brüsszeli online sajtótájékoztatóján.

A politikus a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálati jelentésére alapozta kijelentéseit, amelyet azután kapott kézhez, hogy hivatalos eljárást kezdeményezett az illetékes kormányzati intézményekkel szemben a sokadik közérdekű igénylése ellenére is visszatartott covid-adatok kezelése kapcsán. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy a közel ötvenezer magyar ember halálát okozó járvány ideje alatt az egészségügyi ellátórendszer minden dolgozója emberfeletti teljesítményt nyújtott és igyekezett az adott körülmények között menteni az emberéleteket, ezért a botrányos adatkezelés kizárólag az őket irányító, felelős kormányzat hibája.

A járvány idején a kormányzat folyamatosan titkolózott és hárított a covid miatt kórházi ápolásra, esetleg lélegeztetőgépi ellátásra szoruló betegek oltottsági adataival kapcsolatban. Sőt, a kormány rendszeresen önellentmondásba is keveredett annak idején azzal kapcsolatban, hogy rendelkezésre állnak-e az adatok, vagy hogy ki egyáltalán az adatkezelő.

„Már akkor látszott, hogy a kormány egyáltalán nem ura a helyzetnek, az adatkezelésben káosz uralkodik, amelyet a kormányzat pökhendiséggel és törvénytelen adatvisszatartásokkal igyekszik kompenzálni” – fogalmazott Ujhelyi István.

A politikus, mint mondta, „ezt unta meg” és tett bejelentést a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH), amely részletes vizsgálatot folytatott az adatkezelés jogszerűsége kapcsán. A többoldalas jelentésben az érintett intézményekkel folytatott egyeztetés alapján megállapították, hogy

a járványügyi szakrendszer nem volt érdemben felkészítve a járvány okozta jelentős adatmennyiség-növekedés kezelésére és hiába irányítottak át munkatársakat, „már az első hullám idején kiderült, hogy a korábbi adatfeldolgozást végezve az NNK nem tudja az elvárásoknak megfelelő napi adatszolgáltatást biztosítani”.

A vizsgálat során a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) elismerte, hogy 2020 szeptemberétől informatikai problémák keletkeztek és komoly

„nehézséget jelentett, hogy ugyanazoknak a munkatársaknak kellett kontaktkutatást végezni, kötelezéseket kibocsátani, akiknek validálni kellett volna az adatokat”.

Kiderült, hogy a pandémia elején mindössze kilenc olyan speciális szaktudással bíró szakember volt az NNK-ban, aki a fertőzőbeteg-jelentő rendszert kezelni tudta, és nem volt idő újabb munkatársak felvételére vagy betanítására; ezért a meglévő szakemberekre nagy nyomás nehezedett. Az NNK a jelentés szerint az is elismerte: érdemben növelte a téves adatbevitelből, elírásokból fakadó hibákat, hogy a covid-betegek adatainak rögzítését az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak kellett manuálisan elvégezni. Pontosan emiatt  „magas hibaszázalékkal került a rendszerbe a covid-fertőzöttség, mint halálozási ok;

a hibás adatok száma a harminc százalékot is meghaladta”.

Az EP-képviselő a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy NAIH az adatkérés teljesítésének, illetve megtagadásának vizsgálata során az intézményektől kapott válaszok és magyarázatok alapján megállapította még: annak ellenére, hogy az NNK rendelkezett az egyének oltási adataival, de sem a kórházi ápoltakról, sem a gépi lélegeztetésre szoruló covid-betegekről nem gyűjtött adatot, utóbbi viszont hiába volt meg az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT), azokat összeegyeztetni nem lehetett, így – mint írják – „megbízható adat, egyénre lebontott, lekérdezhető formában” egyszerűen nem állt rendelkezésre. Ujhelyi elmondta, hogy az NNK annak idején azzal az indokkal tagadta meg tőle a covidban elhunyt betegek oltási adatainak átadását, mert két külön adatbázisban szerepeltek ezek az adatok, azok összefésülésére viszont az alkotmány egyik módosítása értelmében – annak túlzott munkaterhe miatt – nem voltak kötelezhetőek.

„Sajátos, hogy az adatvédelmi hatóság vizsgálata megállapította: azóta az NNK elvégezte az adatok validálását.

Ujhelyi elmondta, hogy kérte és meglepetésére Müller Cecília tegnap el is küldte a teljes dokumentumot, mintegy ezer oldalt.

Az európai parlamenti képviselő hozzátette, hogy a NAIH vizsgálati jelentésének egyik utolsó megállapítása szerint a Müller Cecília vezette NNK arról számolt be az adatvédelmi hatóságnak: 2023-tól egy „megbízhatóbb rendszert vezetnek be a covid-adatok nyilvántartására” és folyamatban van a jelenlegi fertőzőbeteg-jelentő rendszer megújítása is annak érdekében, hogy több hibaszűrési lehetőség álljon rendelkezésre és az adatok feldolgozása is könnyebb legyen.

„Összefoglalva, a kormány mindenre fel volt készülve a járvány idején, csak a járványra nem.

Beigazolódott, amit már korábban is láttunk és sejtettünk: a kormányzat teljes káoszban volt a covid-járvány idején, őszinte és korrekt tájékoztatás helyett viszont csak áskálódó támadásra, titkolózásra és olcsó propagandára futotta tőlük. Jogosan vetődik fel a kérdés például, hogy a magyar kormány milyen biztonsággal tudott helyes döntéseket hozni, ha ezek szerint nem feltétlenül volt minden szükséges és hiteles adat birtokában? Egyértelmű, hogy Müller Cecília alkalmatlan a feladata elvégzésére és az a minimálisan elvárható, hogy bocsánatot kér a nyilvánosságtól, amiért elhallgatta a valóságot a covid-adatokkal, azok rendelkezésre állásával és használhatóságával kapcsolatban. Világos és egyértelmű, hogy az egészségügy politikai vezetése megbukott a covid-vizsgán, ezért pedig a Fidesz vezetőit terheli a felelősség, amin az sem változtat, hogy Kásler Miklós minisztersége és az EMMI már a múlté”.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK