Kezdőlap Itthon Oldal 719

Itthon

Üzenem a sorosozóknak: puszilják meg – páros interjú Sárosdi Lillával és Schilling Árpáddal

„Sok türelem és kitartás kell, hogy kikényszerítsük az intézményi szintű változásokat” – nyilatkozta Sárosdi Lilla színésznő a Független Hírügynökségnek, a férjével, Schilling Árpád rendezővel közösen adott párosinterjúban. Arra voltunk kíváncsiak, vajon az általuk itthon kirobbantott zaklatási botrány hoz-e eredményt, a jövőre nézve. Schilling szerint jelenleg semmi nem segíti elő, hogy megszabaduljunk a feudális berendezkedéstől; kizárólag alá- fölérendelt viszonyokban tudunk gondolkodni. A legfőbb tanulság most az, hogy merjük kibeszélni a problémákat, nyissuk ki a szánkat. „Amíg olyan emberek vannak vezető szerepben, akiknek erről is a migránsozás jut csak az eszükbe, addig nem lesz könnyű a megoldás” – véli a művésznő, aki szerint azok, akik az ő színházi előadásukból, amely éppen a kiszolgáltatott emberről szól pornográf jelenetet vágtak össze, szándékosan akartak zavart okozni, pedig egy negyvenéves színésznő színpadi fellépése és egy 18 éves lány zaklatása között nem lehet egyenlőséget tenni. Aki ezt teszi, az egyszerűen hülye.

 

Megtisztítja-e a világot és persze Magyarországot, ez a most végigvonuló vihar?

Sárosdi Lilla
Reménykedem benne. Sok türelem és kitartás kell, hogy kikényszerítsük az intézményi szintű változásokat. Egyelőre az áldozatokra hárul minden felelősség, jó volna, ha ezt a terhet idővel az intézmények vezetői és az állami törvénykezés venné át. Egyelőre nagy a sunnyogás, a hatalommal rendelkezők nem szívesen vállalják föl az ügyet, ezért marad még egy ideig az a kínkeserves helyzet, amelyben nekünk, az elszenvedőknek kell elvinni a balhét.

Ez nem egy egyszeri botrány, nem egy-két konkrét személy perverziója, hanem egy országos jelenség, éppen ezért nem mondhatjuk, hogy unjuk, hogy a csapból is ez folyik.

Akármennyi elkövető van, mind kerüljön elő, csak ez lehet a társadalom érdeke. Aki relativizálja az ügyet, aki az áldozatokat hibáztatja és az elkövetőket védi, az abban a világban érdekelt, amiben kedvükre alázhatják a férfiak a nőket, és általában mindenki mindenkit.

Schilling Árpád
Nem vagyok naiv. Jelenleg semmi sem segíti elő, hogy megszabaduljunk a feudális berendezkedésünktől. Még az értelmiség részéről is azt érezni, hogy ne bolygassuk a fennálló viszonyokat. Orbánt sokan utálják, de önmagukkal csak kevesen néznek szembe. Magyarországon az emberek számára kínszenvedést okoz a köszönet és a bocsánatkérés. Nem akarjuk belátni tévedéseinket, és ezzel fenntartjuk a kibeszéletlen problémák társadalmát. Mivel huszonnégy órában érezzük magunkat lúzernek, ezért úgy gondoljuk, jogunk van visszaélni bármekkora hatalmunkkal, jogunk van revansot venni a többieken. Ez egy primitív állapot, ahol elképzelhetetlen a pozícióval rendelkezők elmozdítása, de még a velük való értelmes és egyenrangú kommunikáció is.

Kizárólag alá-fölé rendelt viszonyokban tudunk gondolkodni, ettől leszünk frusztráltak, gyávák és rosszindulatúak, ezért hibáztatjuk az áldozatot is, mert mennyivel könnyebb lefelé rúgni, mint fölfelé számon kérni.

Megfogalmazható-e már most általános tanulságként, hogy ezek a zaklatások alapvetően a hatalom sáncai mögül érkeznek?

S.L.
Működik a hatalom önvédő mechanizmusa, ami a bevédésről, a korrupcióról, az ügyek eltusolásáról szól. Az áldozatok joggal félnek attól, hogy elveszítik a munkájukat, hogy kiközösítik őket. Feudális nagyurakkal vagyunk körbevéve, akiknek sok minden jár, akár az első éjszaka joga, akár a szereposztó dívány, és generációk sora tette magáévá ezt a rendet.

S.Á.
Én nem szeretnék semmiféle tanulságot megfogalmazni, mert ehhez sokunk közös tapasztalata és véleménye kell.

Nem gondolom, hogy hatalmával csak az él vissza, akinek pozíciója van.

Épp ez a jelenség lényege, hogy nem koncentrálódik egy fajta társadalmi csoportra. A pozícióval rendelkező, ráadásul közszereplő elkövetők felelőssége annyiban nagyobb, hogy sokak számára szolgáltatnak valamifajta mintául, és ebben az értelemben a jelenkori magyar politika, ami egyértelműen erőszakos és patriarchális, rengeteget árt a társadalomnak azzal, hogy normaként hivatkozik saját romlottságára.

Önök szerint mennyire osztotta meg az embereket a mostani sorozat, azaz hány százalék kezdte el az áldozatokat védeni?

S.L.
Nincsenek pontos adataim, csak a belső megérzéseimre hagyatkozhatok. Legalább 30-40%-ban éreztem az áldozathibáztatást, a reflektálatlanságot, a rosszindulatot, a primitívséget.

Általam is nagyra tisztelt emberekről derült ki, hogy semmi felelősséget nem éreznek a kialakult helyzet miatt, kizárólag abban látják a problémát, hogy kinyitottam a számat.

Ezek az emberek csak azt tudják hajtogatni, hogy ők soha nem csináltak és nem tapasztaltak ilyet, vagyis ebből következően a jelenség számukra nem létezik, nem az ő ügyük. Remélem, hogy lesznek majd olyanok is, akik nem az áldozatokban keresik a hibát, hanem egy rosszul működő, a hallgatásunkkal fenntartott rendszerben.

S.Á.
Ezt nem tudom megállapítani, hiszen leginkább a saját Facebook oldalamon keresztül követtem az eseményeket. A like-ok száma sem ad valódi képet arról, milyen lehet a társadalom reakciója. Az biztos, hogy jelentős azoknak a tábora, akik érzékelik a problémát, vagyis legalább elgondolkodnak. Normális ember nem gondolhatja, hogy 2017-ben tolerálható nevelési eszköz a vállfa. Ha ezt elfogadjuk, akkor a megszólaló áldozatoknak csak hálásak lehetünk.

Ad-e valamilyen receptet ez a mostani hullám a jövőre nézve?

S.L.
Ha az intézmények magukévá tesznek máshol már bevált protokollokat, és kinyitják a problémát, és nem tabuként kezelik. Reményem abban van, hogy a jövőbeli elkövetők megrettennek, hogy nem olyan könnyű megúszni, kidumálni, és hogy látják, a közösség kiközösíti őket. Nem az áldozatnak kell majd szégyellnie magát, hanem az elkövetőknek.

S.Á.
Amikor valaki megvallja, hogy mit tettek vele, akkor az esetek túlnyomó részében azt kapja jótanácsként, hogy hallgasson, mert úgy jobban jár. Hallottam az utóbbi hetekben nem egy olyan történetet, amelyben szülők javasolták a gyerekeiknek, hogy hallgassanak az őket ért megaláztatásokról. Ebben a környezetben nem lehet számonkérni, hogy egy áldozat hogyan szabadul meg a gyakran évtizedes fájdalmától.

Az intézmények nem állnak készen arra, hogy kezeljék ezeket az eseteket.

Ebben a környezetben kizárt dolog, hogy a botrány és a bulvár elkerülésével lehessen leleplezni nagyhatalmú embereket. Aki a kulturált megvalósulást hiányolja, az nem ebben a világban él. A recept az, hogy első az áldozat!

Nyilván lesznek mindig is ilyen aberráltak, vagy a hatalmukkal visszaélők, és ha lesznek, mit oldott meg ez a sok-sok fellépés a zaklatókkal szemben?

S.L.
Ki merjük ezt mondani, hogy ez van, itt van, velünk és általunk történik. A probléma megoldása idővel változhat. Jelenleg ott tartunk, hogy lefagyott a rendszer, mert nincsenek eszközeinek, kidolgozott védelem. Ebből a konkrét ügyből kiindulva nagyon sok tapasztalatot szereztünk. Kevesebb tabu, merjük kibeszélni a problémáinkat, ne tartsuk magunkban, ne magunkat gyilkoljuk azért, mert valakik semmibe vettek minket, mert megaláztak. Nyissuk ki a szánkat, szólaljunk meg! Ezt tanultuk meg most, és ebből következik minden más.

S.Á.
Hatalmukkal visszaélők mindig is lesznek, de most már olyanok is, akik le akarják őket leplezni.

Önök szerint mi lenne a követendő magatartás, pontosabban van-e valamiféle védelem az ilyen jelenségekkel szemben?

S.L.
Az ország vezetésének kellene kiállnia, mert mindent ránk hagynak. Amíg olyan emberek vannak vezető szerepben, akiknek erről is a migránsozás jut csak az eszükbe, addig nem lesz könnyű a megoldás. Aljas emberek, akik mindent a hatalmuk érdekében használnak. Feudális urak, akik nagy valószínűséggel a saját életükben is ilyen viszonyokat tartanak fent. Ezek a képviselőink nem a szabadságunkat segítik elő, hanem pont, hogy mélyítik a feudális viszonyokat.

Az ő érdekük, hogy legyengítsék a társadalom immunrendszerét, és élősködjenek, mint a rák. Szisztematikus szabadság-irtás, amit végeznek. A hatalom abúzálja a népet.

S.Á.
Minden a civilekre marad. Az ellenzéki pártok is kerülik a témát, ami megint pontosan mutatja, mennyire a Fidesz kódrendszerében élnek. Amiről a Fidesz nem beszél, arról az ellenzék sem. Maga az egyén és a sokaság, mi magunk kell, hogy felvértezzük magunkat. Keményebbnek kellene lenni a hatalmi visszaélésekkel szemben. Egymást kell felvilágosítunk, hogy nem, köszönöm, nekem ez nem fér bele. A valós prevenció, ha maguk a családok képesek volnának erről beszélgetni. Ez azonban a gyerekek nagy része számára nem adatik meg. Az iskolában is tabu a zaklatás, ahogy minden más is, ami igazán fontos volna a fiatalok számára. Tulajdonképpen az a helyzet, hogy aki szerint nem okés a zaklatás, annak most iszonyú erővel azon kell lennie, hogy ne üljön el az ügy, maradjon továbbra is téma a hatalommal való visszaélés.

Kellene-e szigorítani a törvényeinken?

S.L.
A saját tapasztalatomra tudok hivatkozni. Én azért nem tudtam perelni Marton Lászlót, mert a szexuális zaklatások öt év után elévülnek.

S.Á.
Marton László esetében is folytonosan elkövetett zaklatásról beszélhetünk. Egy rutinszerűen űzött tevékenységért csak azért nem lehet perelni, mert a pert szorgalmazó áldozatokkal több mint öt éve történt meg a zaklatás? Ezen érdemes elgondolkodni, azt hiszem. De

nem csak állami törvényekről van szó, hanem az intézmények, munkahelyek stb. belső szabályrendszeréről, a munkavállalók szerződéseiről és így tovább. A kiszolgáltatottságot minden szinten kezelni kellene.

Önök szerint a társadalom felismerte az ilyen ügyekben rejlő veszélyeket?

S.L.
Hálistennek nem csak ezt a veszélyt ismerte föl, hanem egy újszerű párbeszéd is beindult a hatalommal való visszaélés természetéről. Nem csak a zaklatásról, hanem a mindennapi életünket mérgező kisebb-nagyobb visszaélésekről. Az már az értelmiség, a média, az oktatás és az egyéb területek szakembereinek a felelőssége, hogy ez a friss felismerés, ez az új párbeszéd mennyire mélyül el, és mennyire komoly felismeréseket eredményez.

S.Á.
Aki számára elfogadhatatlan a zaklatás, aki el akarja kapni az elkövetőket, aki meg akarja védeni az áldozatokat, az nagy valószínűséggel nem ilyen országot akar magának, amilyenben élünk.

Hogyan lehet kivédeni azokat, akik most csak rákapaszkodnak az ilyen ügyekben rejlő lehetőségekre és egyfajta bosszúként használják ezt a „konjuktúrát”?

S.L.
Ez egy fontos kérdés, de fogalmam sincs. Ugyanakkor természetesnek is tartom, hogy minden ilyen megtisztító erejű folyamatban megjelennek a piócák. De ez semmit sem vesz el az eredeti probléma súlyából.

S.Á.
Én ezt marginális kérdésnek tartom. Aki azt hazudja, hogy áldozat, az nagyobb eséllyel bukik le, mint aki azt hazudja, hogy ő nem elkövető.

Mi lenne a kormány feladata?

S.L.
Normális esetben, ha látja egy kormány, hogy van egy ügy, ami felizgatja az embereket, akkor foglalkozik vele. Ehhez azonban intelligencia és felelősségérzet is kellene. A magyar politikai elit csak a saját politikai hatalmának megszilárdítására használ mindent. A hatalommal való visszaélést a magyar kormány újabb hatalommal való visszaélésre használja fel. Nem érdekük a szabad emberek közössége, csak a kihasználás.

S.Á.
Egy ilyen esetben felül lehetne vizsgálni az intézmények protokollját,

lehetne bátorítani a társadalmi diskurzust, indíthatnának plakátkampányt, beemelhetnék a kérdést a Nemzeti Alaptantervbe, átnézhetnék a törvényi szabályozást, egyeztetéseket kezdeményezhetnének a szakszolgálatokkal és így tovább.

De hát ki vagyok én? Miért nekem, nekünk kell ezzel is foglalkozni? WC-papírt és én viszek a kórházba, törvényeket is én szüljek? Micsoda ország ez már?

Kell-e foglalkozni az iskolákban a jelenséggel, és ha igen, hogyan és mikortól?

S.L.
Nagyon is. Színház-pedagógia, szakértők, egyesületek. Nyílt párbeszéd a tanárok és diákok között. Nem tudom, hány éves kortól, mert nem vagyok szakember. De az iskola azért van, hogy mindenről lehessen benn beszélni. Az az iskola, ahol a diákok nem beszélhetik ki a problémáikat, semmire sem jó.

S.Á.
A hatalommal való visszaélésről korábban is lehet foglalkozni gyerekekkel, de a szexuális természetű ügyeket leginkább akkor, amikor ez őket is foglalkoztatja. Az iskola fantasztikus hely volna arra, hogy a gyerekek közösen fedezzék fel az élet szépségeit, és felvértezzék magukat a nehézségek ellen is. Tök patetikus. Azért, mert az iskolában rendszerint nem ez történik.

Most tényleg minek 18 éves kortól választói jogot és nagykorúságot kapni, ha erre az állam egyszerűen nem készít fel minket rendesen.

Futótűzként terjedt el az az előadásuk, illetve annak egy hatperces részlete, amelyben mindketten pucéran mutatkoznak, sőt Lilla már-már pornográf jelentet mutat be. Arra használták fel egyesek, hogy szembeállítsák a zaklatásról szóló mondandójukat, a szabadosságukkal. Talán érdemes lenne elmondani, miről is szólt az a jelenetsor.

S.L.
A Lúzer pontosan arról a kiszolgáltatott emberről szól, aki egy kis apanázsért felajánlja a hatalomnak a lelkét és a testét, prostituálja magát, hogy munkához, szerepekhez jusson. Sajnos egy részletet kiragadva a kontextusából az egész előadás nem érthető, csak arra alkalmas, hogy engem lejárassanak. Sok példát tudnék felsorolni a világ művészetéből, amelyekben a szexualitás, akár a pornográfia is megjelenik, ezek mindig valamilyen jelenség kiemelését szolgálják, jelentésük, formai keretei vannak. A művészet szabad, ezek szakmai kérdések, és nem szabad őket összekavarni a valósággal. Ezek nem jogi és morális kérdések addig, amíg a résztvevők szabad akaratukból, művészi elhivatottságból csinálják, egyenrangú viszonyok között. Ha ez nem így volna, akkor beszélhetnénk problémáról.

Egy negyvenéves színésznő színpadi fellépése és egy 18 éves lány zaklatása között nem lehet egyenlőséget tenni. Aki ezt teszi, az egyszerűen hülye.

Talán jobban elfogadta volna a társadalom, hogy kinyitom a számat, ha Kossuth díjas vagyok, hiszen sok jelentős díjjal bíró magyar művész volt már meztelen színházban, filmben egyaránt. Én büszke vagyok az előadásra, örülök, hogy ilyen sokan megnézték.

S.Á.
Szakmánkban sokat hangoztatják, hogy fontos a szakma védelme, mégis ebben az ügyben is nekünk kell önmagunkat megvédeni. Pedig ez egy jó alkalom volna a művészetről, a színházról eszmét cserélni, és reagálni arra, ami történik.

Néhányan politikai ügyet kreáltak az esetekből, azt akarván bizonyítani, hogy ennek az oldalnak, a liberális gondolatkörnek a jellemzője az abúzusra való hajlam. Mit üzennek az ilyen próbálkozásoknak?

S.L.
Ugyanazt üzenem, amit a sorosozóknak, a libsizőknek, a migránsozóknak, minden demagógnak, minden aljas mismásolónak, minden cinikus relativizálónak, hogy „Puszilják meg!”

Az MSZP kezdeményezi, hogy mindenhol csökkenjen a benzinár

0

A frakció tagjai levelet írtak a MOL-nak, hogy nem csak Mezőkövesden, hanem a többi választókerületben is csökkentse a benzin árát 11, a gázolajét 5 forinttal, az október 31-ei állapothoz képest.

Tállai András a Facebookon állította azt, hogy közbenjárására csökkentette a MOL a benzin árát Mezőkövesden. A hír a nemzetközi sajtóba is bekerült, a Párbeszéd pedig a GVH-hoz fordult.

Az MSZP közleménye szerint a párt úgy gondolja:

a mezőkövesdi megoldást országosan is alkalmazni kell.

Szerintük minden magyar ember megérdemli, hogy olcsóbban vásárolhassa az üzemanyagot.

Azt is írják: ha az árcsökkentéshez elegendő az állampolgári megkeresést követő képviselői kezdeményezés, akkor a MOL-nak teljesítenie kell az MSZP országgyűlési képviselőinek kérését. Ha nem, akkor szerintük arra kell válaszolnia, miért élvez kiemelt szerepet Mezőkövesd, illetve Tállai András.

Azt is kérdezik, hogy Tállai András államtitkárként és a NAV elnökeként, tisztségével visszaélve, nyomást gyakorolt-e a MOL-ra, vagy a cég is beszállt-e a Fidesz melletti kampányba.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság levele

0

Az NMHH Kommunikációs Igazgatósága levélben szólította fel a Független Hírügynökséget, hogy az Andy Vajna vidéki médiabirodalmának újabb gyarapodásáról szóló cikkünket helyesbítsük. A levelet teljes egészében közöljük.

Tisztelt Szerkesztőség!

Az Andy Vajna birodalma ezúttal Debrecenben nyelt el egy rádiót című cikkükben (https://old.fuhu.hu/andy-vajna-birodalma-ezuttal-debrecenben-nyelt-el-egy-radiot/ a 24.hu portálra hivatkozva azt írják: „a debreceni Best FM-et kebelezte be nagy titokban a kaszinóguru.”

A valóság ezzel szemben az, hogy a Médiatanács teljes transzparencia mellett működik: üléseinek napirendi pontjai, az ülések jegyzőkönyvei és döntései – a törvény adta keretekközött – nyilvánosak, mindenki számára hozzáférhetőek, és forrásul, illetve tájékozódásul ugyanúgy felhasználhatók minden állampolgár, mint újságíró számára.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a Médiatanács-ülésekről készült heti közleményekben – a törvényi előírásokat szigorúan figyelembe véve – minden esetben a hírértékkel rendelkező kommunikálásra váró döntéseket emeli ki, és minden közleményében is linkelhető módon közzéteszi hivatkozásait. A törvény szerint a napirendi pontok, a jegyzőkönyvek és határozatok minden esetben megtalálhatók a hatóság honlapján. A közlemények nem helyettesíthetik és nem is helyettesítik a határozatok, azaz a döntések törvény szerinti közreadását és megismerhetőségét, az ülések teljességéhez tartozó összes ügy részletes kifejtését, nem váltják fel az elmélyült újságírói vagy a részletes tudományos munkát.

Általánosságban: a közleményben a vidéki, országos hallgatóközönséget nem érintő rádiók médiaszolgáltatási jogosultságnak meghosszabbítása nem kerül bele, például legutóbb a július 25-én napirendre vett, az ajkai és várpalotai vételkörzetben egyaránt fogható Mária Rádió Bakony frekvenciahosszabbítása esetében sem tett így, és nem írta bele közleményébe a kifogásolt napon azt, hogy a nyíregyházi Zenebolygó Kft. kérelmét is pozitívan bírálta el a testület, és a rádió még öt évig szólhat a 91,1 MHz-en.

Kérjük a fent leírtak alapján cikkük helyesbítését.

NMHH, Kommunikációs Igazgatóság

Megszavaztak több adócsökkentést

0

Szerdán szentesítette a parlament a munkaadói és munkavállalói közteher 19,5 százalékra mérséklését. Jövőre csökken az internet és a halhús áfája is, a következő évtől már csak a NAV veheti át tőlünk az szja-bevallás feladatát, amit a civil szervezeti egy százalék bánhat ismét.

A szerdai szavazási dömpingben a parlament lehetővé tette, hogy az ügyvédek is választhatják a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata). Ennél persze sokkal fontosabb, hogy – a korábbi bejelentést megerősítve – 19,5 százalékra csökken a munkaadók szociális hozzájárulási adója (szocho), ezzel párhuzamosan az alkalmazottak egészségügyi hozzájárulása (eho) és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) ugyanerre a mértékre süllyed. A cégek ezzel körülbelül 200 milliárd forinttal lesznek „beljebb” a gazdasági minisztérium számítása szerint. (Igaz, az idei nagy mértékű emelés után 2018-ban tovább nő a minimálbér és az úgynevezett szakmunkás bérminimum 8, illetve 12 százalékkal.)

Már korábban eldöntötték, de érdemes felidézni, hogy újabb termékekre terjed ki 2018-tól az alacsonyabb áfakulcs: az interneté 18-ról 5 százalékra, a halhúsé 27-ről 5-re, az éttermi szolgáltatásoké 18-ról 5 százalékra. A vendéglátósok viszont nyakukba kapnak egy 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulást. A jelenlegi adatokból következtetve a netadó csökkenésével a lakosság 22 milliárdot fog megspórolni.

A korábbi kormányzati sejtetésekkel ellentétben marad az szja kulcsa 15 százalék (korábban kilátásba helyezték az egy számjegyű, 9 százalékot). Fontos változás lesz azonban, hogy januártól

a munkáltatók már nem készíthetik el az szja-bevallást.

Ezen túl az egyéni bevallás mellett már csak az adóhatóság által – eddig is választható – bevallásra nyílik mód. De csak akkor, ha nincs olyan jövedelem (például külföldről kapott pénz), amit év közben „nem lát” a NAV. Az adóhatóság általi bevallást pedig kiterjesztik az agrár őstermelőkre.

Az szja-bevallások mindinkább NAV felé terelésének kétség kívül kényelmi hatása mellett várhatóan lesz olyan következménye is, ami az úgynevezett egy százalékok civil szervezeti felajánlását érinti kellemetlenül. A NAV-os bevallás (amit – ha megfelel az elkészült tervezet – nem is szükséges írásban elfogadni, hanem a „hallgatás beleegyezés” elvén válik hivatalossá) mellé ugyanúgy rendelkezni lehet az egy százalék sorsáról, de a tapasztalat az, hogy sokan elmulasztják ezt, amikor nem maguk töltik ki a bevallási nyomtatványt.

Ennek már eddig is látható volt a hatása.

Tavaly valósággal zuhant a rendelkezők által felajánlott pénz:

a felajánlások összértéke a 2016-os 8,5 milliárdról 7,5 milliárd forintra csökkent.

Emelkedik a kétgyerekes családok adókedvezménye, ami körülbelül 390 ezer szülő jövedelmét növeli további 15 milliárddal. Varga Mihály egyik nyilatkozata szerint összességében 280 milliárd forintra rúg az az összeg, ami 2018-ban a magánszemélyek és a cégek bevételét növeli.

A piactisztítás szándékával terjesztik ki a „lakáshotelek” (például az airbnb-zők) adózásában a tételes átalányt: már három ingatlan után lesz választható. Az ingatlanok bérbeadása után pedig eltörölték a 14 százalék eho kötelezettségét az egymillió forint feletti bevételi hányadra.

Apróság, ami megbújt kedden a szavazási hullámban, de fontos. A jövő évtől bővül azon végrehajtandó követelések köre, amelyeket az adóhatóság végez. Átveszi például a törvényszéki végrehajtásokat, s ezzel a NAV lényegében általános behajtási hatósággá válik.

Közérdekű adat, hogy mire költik pénzüket a focialapítványok

0

Visszatérő huzavona, hogy az ellenzéki pártok és a kormányhoz nem kötődő média rendre meg szeretné tudni, hogy mire költik a sportklubok a társadalmi adó terhére (ismertebb néven: tao) támogatásokat, azok pedig nem kívánják azt elárulni.

A megkeresések nem kis hányada a felcsúti klubhoz érkezik, mert ők kapják a legtöbb támogatást, ám a klub eddig rendre elzárkózott az adatok közlésétől. A Kúria most a Demokratikus Koalíció keresetére jogerős ítéletben kötelezte a felcsúti focialapítványt, hogy közérdekű adatként adja ki, mire költötte a társasági adó terhére kapott támogatásokat.

A DK szerint

a sportcélú tao-támogatások összege és fölhasználása Orbán Viktor legféltettebb titkai közé tartozik.

Az október 23-i beszédére hallgatóságot szállító buszok között például jónéhány viselte a felcsúti Puskás Akadémia emblémáját. Joggal merült föl tehát a gyanú, hogy e szállítás költségeit is a támogatásból fedezték.

A DK-nak a Kúria ítélete nem csak azért fontos, mert így nem lehet tovább titkolni, hogy a lerobbant egészségügy, a lepusztult oktatás és a kirívóan nagyarányú szegénység hazájában milyen irdatlan összegek és milyen képtelen célokra jutnak a sportegyesületekhez a miniszterelnök beteges sportmániája következtében. Ennél is fontosabb, hogy az ítélet újra rávilágít: a Fidesz erőfeszítései a jogállam független intézményeinek bedarálására nem jártak teljes sikerrel, a bíróságok a kormánypárt erőteljes nyomásgyakorlása és megannyi támadása ellenére is nagyrészt őrzik függetlenségüket.

A vény nélkül kapható gyógyszerek felét be kellene tiltani

0

Egy tegnap közzétett friss francia felmérés eredményeit ismerteti az Azonnali. 62 vény nélkül kapható gyógyszert vizsgáltak a szakértők Arra jutottak, hogy a nagy részük egyáltalán nem hatékony, a készítmények fele pedig egyenesen káros, és be kellene tiltani. A szakértők által feketelistára tett megfázás elleni szerek közül több vény nélkül kapható Magyarországon is.

Feleslegesen brutális mértékű hatóanyag-dózist tartalmazó orrcseppek, mit sem használó, vagy egyenesen ártó megfázás elleni szerek: ijesztő eredményre jutott egy francia vizsgálat a piacon lévő vény nélkül kapható gyógyszerekről, amelyeknek a felét feketelistára tennék a szakértők. A vizsgán megbukott gyógyszerek egy része Magyarországon is elérhető, és széles körben használt a megfázásos szezonban.

A legnagyobb francia fogyasztóvédelmi lap, a 60 millions de consommateurs (60 millió fogyasztó) a hatvankét tesztelt vény nélkül kapható gyógyszer felét betiltaná, tekintettel a kedvezőtlen hatás-kockázat arányukra.

Nátha, köhögés, torokfájás, influenza és gyomorpanaszok: a fogyasztóvédelmi lap szakértői vizsgálata alapján a télen gyakori megfázásos betegségek kezelésére való, orvosi recept nélkül kapható legnépszerűbb gyógyszerek közel felét be kellene tiltani. Kedden hozták nyilvánosságra a feketelistát.

A Jean-Paul Giroud klinikai farmakológus, az Orvosi Akadémia tagja és Hélène Berthelot gyógyszerész vezetésével bevizsgált hatvankét gyógyszerből csak tizenhárom, azaz 21 százalékuk ajánlható, például a Vicks Vaporub, az Imodiumcaps vagy a Gaviscon menthe. Ezek hatás-kockázat aránya kedvező – állapítja meg a fogyasztóvédelmi lap e témának szentelt novemberi különszáma. Giroud professzor azonban felhívja a figyelmet, hogy ezek használata is csak rövid ideig ajánlott minden esetben.

A vizsgált gyógyszerek harmadát a „jobb híján” kategóriába sorolták: hatékonyságuk csekély vagy nem bizonyított, de legalább nincs vagy nagyon ritkán jelentkezik káros mellékhatásuk. Végül

a bevizsgált gyógyszerek közel felét, huszonnyolcat a hatvankettőből egész egyszerűen betiltandónak ítélnek a szakemberek.

Ágyúval verébre: brutális dózisok orrfolyás ellen

A feketelista élén szerepelnek olyan nátha elleni kedvencek, mint az Actifed és a Nurofen. Ezek két-három hatóanyagból álló gyógyszerkoktélok: érszűkítő (az orrdugulásra), antihisztamin komponens (az orrfolyásra) és paracetamol vagy ibuprofen (a fejfájásra) van bennük. Ezeknél a minden egyben készítményeknél a túladagolás veszélye rendkívül súlyos mellékhatásokkal párosul: szív és érrendszeri vagy idegrendszeri zavarok, szédülés léphet fel – figyelmeztet a fogyasztóvédelmi lap.

„Egy orrdugulás feloldására veszélyes fegyvert, valósággal páncélöklöt adnak a betegek kezébe” – mondják a vizsgálatot végző szakértők.

A vizsgálat külön kitér a pszeudoefedrinre: egy bordói gyógyszerész például nem hajlandó árusítani ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyszert. „Ezzel a hatóanyaggal szív és érrendszeri valamint agyi érkatasztrófa veszélyének tesszük ki magunkat” – állapítja meg Giroud professzor, aki veszélyesnek minősíti ezeket a gyógyszereket: szerinte ki kellene vonni őket a forgalomból – mondta az AFP-nek.

A tabletta formában vény nélkül árult pszeudoefedrin tartalmú gyógyszerek az orvosi rendelvényre kapható orrcseppekhez képest akár 30-szor nagyobb dózist is tartalmaznak – tette hozzá Giroud.

A köhögéscsillapítók esetében sem jobb a helyzet: a vizsgálaton csupán egy minősült ajánlhatónak, viszont a bevizsgált gyógyszerek hatvan százalékát betiltandónak ítélték, például a torokfájásra itthon is előszeretettel használt Strepsilst is.

A 2015-ös vizsgálathoz képest drámai romlás mutatkozik: akkor harmincöt százalék az ajánlott kategóriába került és csupán 50 százalék került a feketelistára – figyelmeztettek a szakértők.

A változás oka az, hogy július óta a szárazköhögésre hatékony opioid-származék dextrometorfánt tartalmazó szirupok és tabletták már nem kaphatók vény nélkül, mégpedig a hatóanyag marginálisnak mondható nem rendeltetésszerű használata miatt: főként kamaszok szokták szódával és üdítőitalokkal keverve „purple drank” koktélokban fogyasztani – mondta az AFP-nek Adeline Trégouët, a fogyasztóvédelmi lap főszerkesztője.

Nincs zéró kockázat, de van zéró hatékonyság

Négyezer gyógyszer kapható Franciaországban vény nélkül: ebben az egyes szerek különböző adagolású, több vagy kevesebb tablettát tartalmazó változatai is benne vannak.

„Van itt egy információs probléma, mivel a nagyközönség csak a reklámokból ismeri a gyógyszereket, ami nem igazán megfelelő információforrás” – panaszolja Giroud. Általánosságban megállapítható, hogy

„ha zéró kockázat nyilván nem is létezhet, a zéró hatékonyság sajnos vitathatatlan a jelenleg forgalomban levő öngyógyításra használt gyógyszerek több mint fele esetében”– hívja fel a figyelmet a francia szakértő.

A France Info részletesebben is felsorolta a feketelistára vett náthaelleni szereket. Köztük vannak Magyarországon is ismert, a franciával azonos márkanévvel futó gyógyszerek, például a Fluimucil a Strepsils, a Lidocaine vagy a Dulcolax.

A portál külön kiemelte a most megjelent átfogó vizsgálat eredményei közül, hogy azok között a gyógyszerek között, melyeket kifejezetten a vény nélkül elérhető piacra gyártanak, sok készítmény az orvosi rendelvényre kapható megfelelőjénél jelentősen drágább. A vénymentes gyógyszerek átlagosan 43 százalékkal drágábbak, de akár háromszoros árdrágítás is előfordul a vény nélküli árképzésben.

Mi a helyzet Magyarországon?

Fontos kiemelni, hogy bár a Franciaországban bevizsgált gyógyszerek márkaneve nem mindig egyezik a Magyarországon forgalomban lévőkkel, ezek egy részét a gyártó más országokban más néven forgalmazza, illetve nálunk más gyártó termékei kaphatók, de ugyanazokkal a francia vizsgálat szerint káros, vagy legalábbis vitatható hatású hatóanyagokkal.

Megkérdeztük ezért az EMMI egészségügyi államtitkárságát, hogy lefolytatnak-e Magyarországon is a franciaországihoz hasonló vizsgálatot a megfázás elleni, vény nélkül kapható szerekről, illetve a francia vizsgálat nyomán megnézik-e, hogy az ott feketelistás szerekkel azonos hatóanyagú gyógyszerek elérhetők-e orvosi recept nélkül Magyarországon. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy tervezik-e ennek fényében módosítani a vény nélkül elérhető gyógyszerek körét. Amint választ kapunk, beszámolunk róla.

Szerző: Azonnali/Kardos Gábor

Alapítványi pénz: a vizsgálat lezárult, felejtse el

0

Májusban írta meg a sajtó, hogy eltűnt a Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium alapítványának pénze. A pénzt a szülők adták össze a gyerekeik táborozására, tanulmányi jutalmakra.

Király András, az iskola napközis tanára, az alapítvány kuratóriumának elnökhelyettese az alapítvány számlájáról egy év alatt több mint 3,5 millió forintot vett föl, de csak egy kis részének elköltéséről tudott számlát bemutatni, 3,2 millió forintot több mint egy hónappal a botrány kirobbanása után fizetett vissza.

Az V. kerületi rendőr-kapitányságon eljárás indult az ügyben, a nyomozást azonban megszüntették azzal, hogy „nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése”.

A tanár azt állította, hogy a pénzt otthon, egy külön dobozban őrizte, a rendőrség pedig nem firtatta, miért volt jobb helyen 3,5 millió forint otthon, egy dobozban, mint a bankban.

A feltűnően tapintatos eljárás vélhetőleg nem független attól, hogy Király a belvárosi önkormányzat jogi bizottságának Fidesz által delegált tagja volt.

A Demokratikus Koalíció szerint fölháborító, hogy a gyerekek táborozására, kirándulására, jutalmazására szánt pénzt büntetlenül lophatja el valaki, ha a zsebében egy Fideszes tagkönyv lapul. A rendőrséget és az ügyészséget a bűn üldözésére és nem politikai indíttatású eltussolására fizetik az adófizető polgárok. A DK az ügy tisztázására írásbeli kérdéssel fordul a belügyminiszterhez és a legfőbb ügyészhez.

Bokros Lajos: A fiúk lopnak

1

Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke arról ír, hogy az Európai Unió egy hadseregnyi ellenőrt küld Budapestre, hogy évekre visszamenőleg megvizsgálják, mire költötte a magyar kormány a „hanyatló nyugat” adófizetőinek pénzét.

„Erre jött rá az Európai Bizottság. Nos, mi ezt már igen régóta tudjuk. Gyanítom, hogy Brüsszel is régóta tudja, csak hát jogállamban (ilyen az Európai Unió, nem Magyarország), a hivatalok malmai lassan őrölnek.

Össze kell szedni a bizonyítékokat, alaposan fel kell készülni az ellenőrzésre.

Na, most az EU elkészült. Budapestre küld egy hadseregnyi ellenőrt, hogy évekre visszamenően megvizsgáljanak csaknem minden, legalább részben a „hanyatló nyugat” adófizetőinek pénzéből fedezett projektet, közbeszerzési eljárást.

A Fidesz önkényuralom megszokott pökhendi módján igyekszik lekicsinyelni ezt a lépést. Pedig ezúttal jeges kéz markolt a szívükbe. Egyre fokozódik a rémület.

A Fidesznek eddig jól kimódolt terve volt a hatalom és a pénz együttes kisajátítására. Loptak reggel, délben és este, minden hullámhosszon. De ezt nem lehetett kideríteni, feltárni, mert megszüntették a tisztakezű és független ügyészséget és a sajtószabadságot. Erre pontosan azért volt szükség, hogy a Fidesz-bűnszövetkezet garázdálkodásaira sohase derülhessen fény.

Hát, most baj van, fiúk. Arra nem gondoltatok, hogy az általatok papírtigrisnek tekintett EU egyszer megelégeli sorozatos lopásaitokat, hazudozásaitokat? A magyar népnek be tudtátok fogni a száját, de Európának nem. (Miért nem léptetek ki az EU-ból?)

Még egy baj van. Az EU pénze nélkül a Fidesz-hatalom egyetlen napig sem életképes.

Idén már több mint ezermilliárd forintot sikerült projektekre elkölteni, mert a hazai költségvetés ezt megelőlegezte. Igen ám, de abban a reményben, hogy ez az összeg hamarosan befolyik az EU kasszájából, így nem lesz belőle hazai költségvetési hiány.

Hát most az lesz. Minden valószínűség szerint az elköltött összeg töredékét kapja vissza a magyar államháztartás. A fideszes rablóbandának ezzel sikerül megduplázni a magyar költségvetés 2017-es hiányát.

Ha erre rájön a nemzetközi tőkepiac, akkor baj lesz.

Elhiszem, hogy tele a gatya. A játéknak vége lesz hamarosan.” – írja közleményében Bokros Lajos.

Falra festett gasztronómia és bor

0

A nyár végén elindult egyhónapos Színes Város Budapest falfestő fesztivál keretében megvalósult 8 tűzfalfestmény – 7 Budapesten, 1 Berlinben – témái a gasztronómia és a bor voltak.

A művészek ezekből a témákból meríthettek alkotásához. A negyedik alkalommal lezajlott projektsorozat célja, hogy magyar és külföldi alkotók festményei néhol akár komplex felújítási program után kerüljenek fel a falakra. Az összesen mintegy 2000 m2 nagyságú falfelület negyede hőszigetelést is kapott idén. A magyar, német, és spanyol alkotók saját stílusban alkothattak.

Elindult a közönségszavazás az elkészült falfestményekre, amelyekre november 16-án, csütörtökön éjfélig lehet szavazni, az eredményhirdetés november 17-én, pénteken lesz. A Trilak nevű festékgyártó a magyarok közül a legtöbb szavazatot elnyerő fal alkotóinak 500.000 forint értékű festéket ajánl fel.

Terjed az orvosi kannabisz Magyarországon

1

Az orvosi kannabiszról beszélgettek a Tilos Rádió Kedd Esti Drogműsorában a műsorkészítők Szelestei Miklóssal, a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület (MOKE) elnökével.

A beszélgetés apropója az volt, hogy Szelestei Miklós szerint egy-két éven belül elérhető lesz Magyarországon is az orvosi kannabisz.

Jelenleg egy gyógyszer legális hazánkban, a Sativex szájspray, amelyet főként sclerosis multiplexes betegek használnak.

A Sativexszel az a probléma, hogy nagyon drága, mert az OEP nem támogatja TB úton. Emellett itthon folyamatosan terjed a különböző CBD és THC olajok külföldről történő beszerzése is, amelyek hatásosan gyógyítják például az epilepsziát. Magyarországon több ezren használják. Azonban jelenleg online, külföldről kell rendelni, mert hazánkban nem forgalmazzák.

A CBD olajról létezik a MOKE Egyesületnek tanácsadó Facebook csoportja is, amelynek már 1300 tagja van. Szelestei Miklós szerint fontos, hogy milyen minőségben, milyen gyártótól, milyen terméket, milyen áron vásároljanak és rendeljenek az emberek, elsősorban Ausztriából, Csehországból vagy Szlovéniából. Fontosnak tartja, hogy orvos írja föl a betegeknek, ellenőrzött módon. És természetesen hiányolja a hazai törvényi szabályozást a témában, mivel a magyar betegek legális módon, online úton, külföldről kénytelenek olajakat beszerezni. Az igény nagy a CBD olajra, ez nagy pénzt is jelent, azonban hazánkban a forgalmazása nincs szabályozva.

Az orvosi kannabisz alapú termékeknek

gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, nyugtató, alvást segítő, görcsoldó, vizelet visszatartó, illetve izomlazító hatásai is ismertek.

A Sativex szájspray és a CBD vagy THC olaj mellett krémek és étrend kiegészítők is léteznek. Az orvosi kannabisz egyre nagyobb teret nyer gyógyászati utakon. Szelestei Miklós szerint fontos, hogy az orvosok tudjanak a témáról, igyekeznek felkelteni az érdeklődésüket, és fontosnak tartja, hogy merjenek a témával foglalkozni, valamint szeressenek is az orvosi kannabisszal dolgozni.

Magyarország egyelőre elzárkózik az orvosi kannabisz törvényi szabályozásától, pedig Nyugaton, illetve egyre több országban már iparággá nőtte ki magát. Gyógyszergyárak foglalkoznak vele, szabványok vannak, minőségi követelmények például az ENSZ-től is. Görögországban is például már kannabiszfarmokat és kenderházakat építenek. A kendertermesztéshez Magyarországnak is jó adottságai vannak, azonban a témában még sok minden nincs törvényileg szabályozva.

Szerző: Víz Ági

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK