„Magyarország derűsödik”- ezt az alcímet adta új műsorának a napokban 70. születésnapját ünneplő Nagy Bandó András, aki a nyilvánosság előtt évek óta alig szólalt meg, de most, az ünnepinek szánt előadóestjén felidézte a cseppet sem vidám „emút70évet”, az időnként szomorú „emútnyócévet”, illetve az örömtelen „emúthétévet”, s ezen kívül dühös hangú publicisztikával is felhívja a figyelmet a hatalom visszaéléseire.
Tényleg komolyan gondolod, hogy sok a jókedvű, vidám ember ebben az országban?
Ami itthon történik az nevetséges, és egyáltalán nem vidám. Inkább Móricz novellájának anyafigurája juthat eszünkbe. A történetben szereplő édesanya végül a koldustól kap egy krajcárt, hogy a szappanra való pénz meglegyen, de addigra már bezár a bolt. Amikor a hetedik krajcárt a koldustól kapják meg, már keservesen nevet, és vért köhög föl. Ezt az elfúló, fájdalmas nevetést hallom ma sok helyen az országban. Természetesen ezt a hangulatot szeretném műsoraimmal vidám, önfeledt kacagássá átalakítani.
Az elkeseredésben érzel már dühöt is?
Inkább értetlenséget, tehetetlenséget. „A miért hagytuk, hogy így legyen” érzése terjed, hiszen régóta megfogalmazódott már a felismerés, hogy a fejünk fölött dőlnek el a dolgok.
Rólunk döntenek, nélkülünk. Teszi ezt a diktatórikus hatalom annak biztos tudatában, hogy ma már szinte senki nem képes ellenállni, megszűnt a társadalom védekező mechanizmusa.
Sajnos így áll a helyzet Orbán Viktor Magyarországán. Az utca tele van a kormányzat által kihelyezett plakátokkal, hogy dühös indulatot keltve megállítsa a hozzánk érkező menekülteket. Ugyanakkor a kormányfőnek szava sincs arra a menekültáradatra, amely a legjobb szakembereinkkel húz el az országból. Pedig ezt a kivándorlást kellett volna időben megállítani. Aki teheti, a jobb fizetés, a nyugodt, kiszámítható jövő érdekében már rég elhagyta az országot, s vissza sem fordul.
Azon például jól szórakoztál, hogy nagykőrösi fellépésedtől a helyi hatalom trükkös aktivistája távol akart tartani?
Kínomban röhögtem az egészen. Ugyanis azt írta nekem ez a „szarkeverő”, hogy ha elmegyek hozzájuk Nagykőrösre, akkor Jobbikos figurák, ellenséges fogadtatásában lesz részem. Tehát jobb, ha lemondom az előadást, amelyre egyébként a helyi civil szervezet kért fel. Alaposan utánanéztem, de egy szó sem volt igaz az egészből, barátsággal vártak, s távol állt tőlük a rendzavarás szándéka. A fellépésem sikeres volt, a hajam szála sem görbült meg. Érdekesség: Vágó István ugyanezt a levelet kapta meg, de ott már DK aktivistának mondta magát a delikvens.
Tehát a neked, meg a Vágónak írt levél szövege szinte azonos. Ugyanaz a helyi kormányhoz közeli aktivista írta…
Pontosan ezért nevettem, persze kínomban. A napnál világosabb, hogy a Fidesz ma annyira fél, hogy minden ellenzéki hangot el akar hallgattatni, s távol tartani a várostól. Miközben Nagykőrös egy csendes, unalmas kisváros, ahol megállt az idő.
Ma minden a politikáról szól, olyannyira, hogy vidéki körutad egyik állomásán egy garantáltan „politikamentes műsort” rendeltek tőled. Ez is politika?
Ma a Fidesz és a félelem uralkodik az országban, s persze Soltvadkerten is, ahol egy egész napot töltöttem. A meghívóm is félt, hiszen a település narancssárga színű, de az előítéletek miatt én is szorongtam, így hát elkerültem a politikát. Az interaktív verses-dalos gyermekműsoromban igyekeztem a helyi gyerekeknek először a magyar nyelv szeretetéről, az olvasás gyönyörűségéről beszélni. A később megtartott szavalóversenyen alsó tagozatosok mondták a verseimet. Zsűriztem is a produkciójukat, és azt se bántam, hogy a tüneményes versmondók látták rajtam a meghatottságot. Végül este egy felnőtteknek szóló produkcióval szórakoztattam az ott megjelent száz-százhúsz embert. A meghívóm jelezte, hogy a tüntetően távolmaradók később már sajnálták, hogy nem jöttek el.
Gondolod, hogy oldódott a „másként gondolkodókkal szembeni gyűlölet?
Feltétlen, de ha meghallgattak volna, akkor kiderülhetett volna számukra is, hogy egyformán vagyok kritikus a jobb-, és baloldallal,
van mondanivalóm Orbánról is, és Gyurcsányról is, de mindig az érdekel, aki a pályán focizik, és nem az, aki a cserepadon ül.
Akkor a megrendelés értelmében nem is politizáltál?
Nézd, akik eljöttek az előadásomra, megtapasztalhatták, hogy én a hülyeség, az ostobaság és a gazemberség pártsemleges kritikus ellenzéke vagyok, nem pedig az ellenzéki pártok egyik politikusa.
Azért korábban Hódmezővásárhelyen elindultál az LMP színeiben Lázár János ellen. Vagy erre már nem is emlékszel?
Független jelöltként indultam, az LMP támogatásával, de nem voltam, és nem lettem a párt tagja. Tudtam, hogy le nem győzhetem Lázár Jánost, de nem is ez volt a cél, csupán az, hogy több figyelmet kapjon Schiffer pártja, épp a jelenlétem miatt. Idén is lehettem volna független jelölt, hívtak, de végül nemet mondtam. Mindig is Ludas Matyi aspektusból, tehát a kisember szemszögéből fogalmaztam meg a kritikámat, ezért maradok inkább magán morgolódó…
Előfordult veled az átkosban, hogy a fellépéseid, vagy a rádiókabaré felvétele előtt azt kérték, hogy ne szidd a rendszert, vagy ne politizálj?
Ha így lett volna, akkor sokan elhagytuk volna a pályát a francba. Nyíltan persze az egypártrendszert és a szovjet csapatok „ideiglenes” magyarországi tartózkodását a Rádiókabaréban nem bírálhattuk, legalábbis az adásba kerülés esélyével. A sorok között természetesen ezekkel is foglalkoztunk, tehettük, hisz a hallgatók megtanultak a sorok között olvasni. Elég volt cinkosan összekacsintani a közönséggel, s elkezdeni egy kétértelmű mondatot, a közönség azt befejezte magában. Az önálló estjeim mindegyike tele volt rendszerkritikus poénokkal, amelyeknek jó része még ma is aktuális, de nem mindenhol lehetne elmondani.
A diktatúra idején könnyebb volt megnevettetni az embereket, mint ma a illiberális demokráciában?
Ha a letűnt rendszerben bementem egy hatalmas sportcsarnokba, akkor tudtam, hogy mindenki egyet akart: az oroszok menjenek haza a francba, szűnjön meg az egypártrendszer, legyen végre demokrácia.
Ma nem érzem a közös akaratot, amely minden magyart összefogna. Ma az emberek legfeljebb azt akarják, hogy dögöljön meg a másik párt vezére, s bukjon meg a kormány, vagy az ellenzék.
Pedig sokkal jobb lenne, ha a jó Magyarországért küzdés ügye egyben tartana bennünket. Ehhez persze olyan kormány kéne, amely nemcsak a saját fanatikusainak és oligarcháinak, hanem minden magyarnak jót akar. Ehelyett ma a félelem az úr, s bizonyos helyeken még viccelni sem lehet a kormánnyal, akkor sem, ha több döntésük és cselekedetük kínosan abszurd, szürreális és nevetséges.
Ezért írtad valahol, hogy az Orbán rendszer nem is Kádár, hanem Rákosi rezsimjéhez hasonlít?
A felsoroltak közül minden rendszerben éltem, van tapasztalatom, talán ez az egyetlen előnye, hogy már hetven éves vagyok. A rendszerváltás óta most, először újra azt látom, hogy egy olyan rezsim alakult ki, amely merev ideológiára épül. Szinte követhetetlen, majdhogynem „egyházi” hierarchia alakult ki a kormánypártban, és az államvezetésében. Nyilvánvaló az is, hogy mindent ellep a korrupció, nevetséges, hogy Orbán veje, Tiborcz István – ez a kis tacskó – az ország egyik leggazdagabb embere lett. Pedig ott van Pécs, a szar lámpáival, éjszaka nem lehet az utcán látni, amiért „áldják” Tiborczot a pécsiek. De említhetném Debrecent, ahol Kósa Lajost csak úgy hívták, hogy „mínusz 30 százalék”.
A hangodban az elkeseredettséget és a dühöt érzem, nem pedig a csipkelődő humort.
Nehéz akkor viccelődni, amikor az újságban azt olvasod, hogy a lengyel kormány politikája elleni tiltakozásul – ami nagyon hasonlít a mienkre – Varsóban, október 19-én felgyújtotta magát egy férfi. Elkeserítő, ha a XXI. században csak az ilyen, „öngyilkossági kísérletnek” nem nevezhető figyelemfölkeltésben bízva lehet tiltakozni egy országvesztő politika ellen. Hisz ma a lengyel kormány éppúgy átlép a demokrácia szabályain, mint a magyar kormány, magához öleli az alkotmánybíróságot, és kérdőjelessé teszi a bírói függetlenséget. Kaczynszki lényegében Orbán Viktor nyomában jár.
Emberek között járva érzékeled, hogy az emberek rosszkedvűek, kevesebb vicc születik, amin aztán röhögni lehet?
A nép ajkán a mai napig születnek viccek, de egyre többnek témája a diktatúra, az önkény, a félelem. Hallottam már frissített Sztálin és Rákosi élcet, melyekben Orbán volt a „főhős”. Ezeket fiatalok is terjesztik, akik az „az eredetit” nem is ismerhetik. Viszont a hatalomnak kötelessége lenne felismerni, hogy a miniszterelnök, Orbán Viktor a diktátorokról szóló sutkák főszereplője lett. Ami egyébként dermesztő.
Ehhez képest én tárgyszerűen, de a humor eszközeit használom kormánybírálatra. Persze nem azt mondom, hogy kímélem Lázárt, Kósát, Szijjártót, nem beszélve „rezsi Szilárdról”. Amikor a szolnoki polgármester lekurvázta a nyugdíjas asszonyokat, akkor jelentős önuralomra volt szükségem. És nézd meg: ma is ő a polgármester. De amikor ezeket az urakat bírálom, akkor soha nem utcai harcos módjára. Elég, ha ők úgy viselkednek.
A közönséged egyáltalán tudja-e, hogy miről beszélsz? Hiszen a vidéki lapok kormánykézbe kerülése után bizonyos hírek el sem jutnak a kisvárosokba. Ezt érzékeled?
Rossz hírem van a kormány számára: akik az előadásaimra eljönnek, azok szinte valamennyi botrányról szóló hírt jól ismerik. Tehát még maradt a tájékozódásnak valamennyi lehetősége az országban. Persze vannak agymosott emberek, elsősorban a falun élők, akik bármeddig hülyíthetőek. Remélem persze, hogy azzal tele lesz a média, ha ez az egész aljasságra épülő rendszer összedől.
Korábban azt ígérted, hogy lemondod majd a Mészáros Lőrincz féle megyei újságot. Megtetted?
Megjött a számla, de eszemben sincs megújítani az előfizetést. Sokan vagyunk így, ugyanis a lapból már lehetetlen tájékozódni. Talán majd a választások után… Bár azt olvasom, hogy ha az ellenzék nem kétharmaddal nyer, akkor hiába szerzi meg az egyszeri többséget, kormányra kerülve könnyen megbukhat, hisz a legfontosabb intézmények a Fidesz irányítása alatt maradnak.
Talán erre gondolt Kornai János is, amikor azt írta, hogy az Orbán rezsim szinte leválthatatlan.
Remélem, Orbán nem várja meg, amíg előjön az első ember-fáklya, amit követhet a tűz. Ezt nem kéne megvárni.
Borzalmas lenne, ha a magyarokat továbbra is egymás ellen uszítanák, s eljutnánk egy polgárháború peremére. Az bizony nagyon rossz „vicc” lenne.
