Kezdőlap Itthon Oldal 713

Itthon

Januárban választanak új főapátot Pannonhalmán

0

Jövő év január 6-án, Vízkereszt napján választanak titkos szavazással új főapátot a Pannonhalmi Főapátság örökfogadalmas szerzetesei, mintegy ötvenen. Az új választás amiatt vált szükségessé, mert lemondott a tisztről Dr. Várszegi Asztrik.

 

A pannonhalmi főapát lemondását bejelentve leszögezte: „A Szent Márton Napokkal tizenhét év telt el, az én főapáti szolgálatomban pedig immár lassan huszonhét év telik be. A bencés hagyomány bölcsessége azt diktálta szívemnek és ez van házi törvényeinkben is, hogy az idősebb adja át helyét a fiatalabbnak. Ezt teszem magam is jó szívvel és csak úgy köszönök el, hogy nem főapátként, de jóbarátként megmaradok Kedves Mindannyiuk számára a továbbiakban is.”

A főapáti szolgálat kilenc éves időszakokra oszlik – olvasható a Pannonhalmi Főapátság közleményében. Várszegi Asztrikot kétszer újraválasztották első ciklusának kitöltése után. A harmadik főapáti ciklus végeztével azonban vissza kíván vonulni az apáti szolgálatból.

 

Tíz éve történt: Döntött az SZDSZ Kóka utódjáról

0

Kákosy Csabát javasolja új gazdasági miniszternek az SZDSZ ügyvivői testülete – írta 2007. november 20-án a Független Hírügynökség.

Az év végén távozó Kóka János jelenlegi kabinetvezetőjét egyhangú szavazással jelölték. Kóka János 2007. július közepén jelentette be, hogy

év végével lemond miniszteri posztjáról.

Döntését azzal indokolta, hogy teljes erejével az SZDSZ vezetésére kíván koncentrálni, egyúttal átvenné a frakció vezetését is.

Lapszem – 2017. november 20.

0

Ma a Jolánok ünneplik a névnapjukat. Ami az időjárást illeti: többnyire felhős lesz az ég, főleg estétől eső, a hegyekben havas eső, hó is lehet, délután 4 és 9 fok között várható a hőmérséklet, éjszaka jöhetnek a mínuszok.

 

Népszava: Akad egy kis gond Pakson

A szakmai érveket figyelmen kívül hagyja, és nem veszi komolyan az Orbán-kormány a bővítés során a reaktorok temperálásának kérdését – írja a Népszava.  Nyaranta, a Duna egyre gyakoribb tartósan alacsony vízállása idején a meglévő négy reaktorblokk teljesítményét is rendszeresen csökkenteni kell, ezért a régi és új blokkok együttes működtetése esetén a hűtést nem a Duna vizével, hanem úgynevezett hűtőtornyokkal kell megoldani. Az Orbán-kormány azonban a szakmai javaslatok ellenére elvetette azt a 400-500 milliárdba kerülő megoldást, és friss vizes hűtést akar, úgy, hogy kibővíti a Duna vizét az erőműbe szállító csatornát. Ez a megoldás azonban súlyos problémákat vet fel, még a környezeti hatástanulmány szerint is gondok lesznek a hűtéssel. Szükség lenne egy alternatív hűtésre, kiegészítő megoldásra a régi és az új blokkok együttes működésekor alacsony vízállás idején. Ilyen póthűtéssel azonban a beruházási terv nem számol.

Magyar Nemzet: Ingyen dolgoztatta a diákokat a fideszes polgármester

Saját éttermeiben ingyen dolgoztatta a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola diákjait Bóta József, a Heves megyei Szihalom függetlenként nyert, de utóbb a Fideszbe belépett polgármestere, aki húsz éven át az iskola igazgatója is volt – tudta meg a Magyar Nemzet. A tanulók hivatalosan szakmai gyakorlaton vettek részt, panaszaik szerint olykor a maximális 7-8 óránál is tovább tartott a munka, de előfordult, hogy a polgármester cégének rendezvényeire irányították őket gyakorlat címén. Az egyébként kiváló vendéglátós hírében álló Bóta József szerint viszont renitens tanulók bosszújáról, valótlan állításairól van szó. Ugyanakkor a lapnak név nélkül nyilatkozó tanárok, diákok és szakemberek, illetve dokumentumok szerint a tanulók valóban élesben sajátították el mesterségüket, munkájukból pedig a vendéglátós-iskolaigazgató-polgármester üzletei profitáltak.

Magyar Idők: Antiszemita bélyeg: Ez már rajta maradhat a Jobbikon

Ismét előkerült egy régi hangfelvétel, amelyen jobbikos politikusok zsidókon viccelődnek. A Mandiner.hu által megtalált felvételen Magvasi Ádám, az Alfahír főszerkesztője és Toroczkai László, a Jobbik alelnöke beszélget a Szent Korona Rádió adásában, ahol Toroczkai a közösségi oldalakra a zsidó Facebook kifejezést használja, Magvasi pedig azon élcelődik, hogy a nemzeti radikalizmusból csak „golyóval” lehet kilépni. A beszélgetés végén Balsai András, visszatérve Toroczkai szavaira, úgy fogalmazott: „Bocs, de hogyha Laci egy pillanatra említette ezt a zsidó Facebookot. Eszembe jutott, hogy hogy neveznék tényleg a zsidók. Ez a Nosebook lenne szerintem.” Az antiszemitizmus bélyegétől szabadulni képtelen Jobbik elnöke – írja a Magyar Idők – nem volt hajlandó kommentálni az újabb botrányt, a párt illetékesei pedig nem válaszoltak lapunk kérdésére: terveznek-e idén is hanukai üdvözletet küldeni a magyar zsidó szervezeteknek, illetve állítanak-e idén keresztet a közterületeken, ellenpontozandó a hanukai gyertyákat – írja a kormánypárti Magyar Idők.

Magyar Hírlap: Közös erővel a keleti nyitásért

Kínai szemmel Magyarország túl kicsi, Közép-Európa viszont túl széttagolt; ezért a visegrádi országoknak kell a mag szerepét betölteniük a térségben Tóth Gábor, a friss gondolatokkal előlépő Európa Kapuja V4–Kína Egyesület elnöke szerint. Ehhez meg kell jelennünk a kínaiak fejében, elsőként akár a jó minőségű élelmiszereket előállító térségként, hogy erre alapozva csábíthassuk ide a kínai tőkét, amely aztán soha nem látott sebességre pörgetheti térségünk gazdasági motorját – sorolta Tóth, akinek egyesülete, amely e tekintetben egyedülálló, éppen e vízió megvalósulásában segédkezne. A lap Tóth Gáborral készített interjúban a többi között azt mondja, hogy Kína pragmatikus, nem szól bele a vele üzletelő országok döntéseibe, értékrendjébe, mint ahogy az EU teszi. „Emellett ki kell mondanunk, hogy a klasszikus Európa, a keresztény nemzetállamok földje Nyugaton már nem létezik – és különben sem egyenlő az Európai Unióval, bár sokan szeretik összemosni a két fogalmat.”

Ma a kormányt kérdezik a képviselők

0

Ma ér véget az Országgyűlés múlt héten kezdett ülése. A mai programban azonnali kérdések szerepelnek. Előtte és utána képviselői felszólalások lesznek.

 

Az ülésnap délelőtt 11 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a kérdések másfél, az azonnali kérdések pedig egy órában követnek. A munkanap napirend utáni felszólalásokkal ér véget.

Bene Ildikó(Fidesz) arról kérdezi majd az emberi erőforrások miniszterét, hogy bővül-e a lombikprogram támogatása. Kiss László (MSZP) arra vár választ a nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy mikorra készül el az M0-ás körgyűrű északi szakasza. Szávay István (Jobbik) Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettest arról kérdezi, hogy a kormány mikor kezdi el a Trianon 100. évfordulójára való felkészülést, míg az LMP-s Hadházy Ákos emberi erőforrások miniszterének szánt egyik kérdésének címe: „Romokban a nyelvoktatás”.

A verbális agresszió könnyen válhat fizikai erőszakká – interjú Majtényi Lászlóval

Minden pillanatát élvezte a köztársasági elnökjelöltségnek – nyilatkozta Majtényi László volt ombudsman. Az Eötvös Károly Intézet közpolitikai intézet elnöke eredményesnek is tartotta, mert ugyan esélye nem volt arra, hogy a jelöltségből valóság legyen, de az mindenképpen sokat jelentett, hogy volt egy ügy, amely mögé felsorakozott az összes demokratikus ellenzéki párt és a független képviselők is. A jelöltség során volt módja arra, hogy az országot járva beszéljen a szabadságról és arról, hogy létezhet egy másik Magyarország is. A main ugyanis a Fidesz lényegében megszüntette a politikai életet. Nem kérték fel miniszterelnök-jelöltnek, de azt a feladatot nem is vállalná, amúgy pedig lát a jelöltek között alkalmasat is. Arra kevés esélyt lát, hogy ne a Fidesz nyerje a 2018-as választásokat, de a történelem arra is megtanította, hogy mindig jöhetnek váratlan fordulatok. Ez történt 1848-ban és 1956-ban is, miért ne történhetne meg 2018-ban. Kétségtelen, hogy egy olyan országban, ahol nincs független sajtó, és mindennapos a verbális agresszió, rendkívül nehéz az ellenzék dolga, ráadásul ez a verbális agresszió könnyen válhat fizikai erőszakká, de nem szabad feladni optimizmusunkat és cselekvőképességünket.

 

Megbánta már, hogy elindult köztársasági elnök-jelöltként?

Nem, mert az egyrészt egy abszolút sikeres projekt volt, másrészt nekem nagyon komoly élményeket adott. Az első perctől az utolsóig élveztem. Arra, hogy a kormányzati heccsajtó gyűlölködni fog ellenem, arra számítottam.

Olvasta is őket rendszeresen?

Nem, mert ezeket az újságokat nem veszem kézbe, de reggelente, amikor bekapcsoltam a számítógépemet, érkeztek ilyen szörnyű, még engem is meglepő üzeneteket.  Néha úgy el is gondolkodtam azon, hogy kik ezek az emberek, akik ezeket a termékeket előállítják. De visszatérve a kérdésre: nagyon jó élmény volt számomra a jelöltség időszaka. Ha valamit sajnálok, akkor az, hogy lehetett volna az egésznek erősebb hatása is. De, ismétlem, én élveztem, és életem egyik legfelemelőbb pillanata volt, amikor az országgyűlésben elmondhattam a beszédemet, szemben velem Orbán Viktorral és végig arra törekedve, hogy meglegyen a szemkontaktus vele. És olyan szavakat, amelyeket tőlem hallott nem volt túl sokszor hall, legalább is ebben a környezetben.

Mit üzenet a kormányfő szeme?

Hát… Nem volt boldog, talán valamennyire zavarban volt… Nem vagyok gondolatolvasó, nem tudom, mit gondolt, bizonyára szívesen megúszta volna, nekem viszont jó élmény volt.

De mi volt jó élmény?

Főként az, hogy volt egy ügy, amely mellé, az amúgy egymásról rossz véleményt megfogalmazó ellenzéki pártok beálltak. Pedig talán még utálják is egymást, és mégis, ebben a kérdésben összefogtak, a Demokratikus Koalíciótól az LMP-ig.  Ugyancsak fontos eleme volt az én jelöltségemnek, hogy készítettem egy négypontos programot, amely mellé az LMP kérésére hozzáfűztem egy ötödiket – a fenntartható fejlődés igényét – és ezt a tervet is támogatta minden párt. Az persze borítékolható volt, hogy nem leszek köztársasági elnök, ami nem volt kudarc számomra, hiszen van egy nagyon jó életem, amiből nem hiányzik semmi. Különösen nem hiányzik a hatalom és nem hiányzik a pénz sem.

Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy az ellenzéki pártok együttműködése, egyelőre mindenképpen, megmaradt egyszeri alkalomnak. Akkor mi ebben a siker?

Hogy mégis volt egy ilyen alkalom, amikor képesek voltak összefogni a pártok. És az is siker, hogy az én személyem, vagy ha a saját szerepemet nem tolom ennyire előtérbe, akkor a helyzet alkalmas volt arra, hogy megteremtődjön ez az együttműködés. Én egyébként úgy is elfogadtam ezt a jelölést, hogy nem tudtam, hogy az ellenzéki pártok miként fognak ehhez viszonyulni. Velem előzetes egyeztetés nem folyt, tehát volt kockázata a vállalásomnak, mert hivatalos jelöltté csak úgy válhattam, ha a parlamentben lévő ellenzéki pártok és a függetlenek is támogatnak. És mivel ezt megkaptam, ez tette lehetővé, az indulásomat, illetve azt is, hogy végül Áder János az első fordulóban nem jutott elegendő vokshoz, ezért második fordulóra is szükség volt. Újra hangsúlyozom azonban: én úgy is vállaltam a felkérést, hogy nem lehettem biztos abban, hogy eljutok addig, ameddig eljutottam, mert azt tartottam fontosnak, hogy a folyamat során beszélhetek a negyedik, szabadelvű alkotmányos köztársaságról, és végigjárva az egész országot, rengeteg érdekes emberrel találkozva, felmutathattam, hogy van egy másik Magyarország is. Meglepő módon egyébként nagyon sokam fantáziáltak arról, hogy a parlamenti szavazás során a kormánypárti képviselők majd magukba szállnak és a szuggesztív személyiségem (mosolyog) majd meggyőzi őket, a valóságos, vagy formális titkos szavazáskor, hogy majd átszavaznak rám, de persze ennek semmi realitása nem volt.

Ha lett volna valóságos esélye az elnöki posztra, akkor is indul?

Inkább azt mondom: elég alapos a feltételezésem, hogy amennyiben az ellenzéknek lett volna esélye saját elnököt megválasztani, akkor nem engem jelöltek volna.

Mert?

Mert ez mégiscsak egy olyan poszt, amelyre vannak mindig jelöltek.

De ha már mégis konszenzus volt az ön személye körül, felvetődött-e most, hogy legyen miniszterelnök-jelölt? Számomra ugyanis logikus lépés lett volna: nincs értelme keresgetni, hiszen itt van mindannyiunk embere Majtényi László… Szinte kizártnak tartom, hogy ne kerték volna meg.

Téved, nem kerestek meg. De ez érthető, mert én már tavasszal, a köztársasági elnökjelöltség idején, amikor ezt kérdezték tőlem, némi iróniával azt feleltem, hogy az én politikai pályafutásom ezzel most véget ért. A két pozíció nem is összehasonlítható, meglehetősen különböző kvalitások kellenek hozzájuk. Persze politika környéki tekintélyes emberek szóba hozták a kérdést…

Tekintélyesek, de befolyás nélküliek?

Nem, van befolyásuk, csak nem döntéshozók. Nekik is egyértelműen fogalmaztam: nem akarok miniszterelnök-jelölt lenni. Egyébként a most felbukkant nevek között látok alkalmasakat is…

Kit?

Ne várja, hogy neveket mondjak, elégedjen meg azzal, hogy van közöttük alkalmas, nem is egy.

És ennek az alkalmas jelöltnek van esélye?

Az optimista, vagy az őszinte választ várja tőlem?

Ha lehet, akkor az őszintét.

Ebben a pillanatban nem. Most Magyarországon, ebben a pillanatban, amikor beszélgetünk, megszűnt a politikai élet. Az ellenzék összeomlott, nincsenek igazi témái, a megnyilvánulásaiban nincs elég erő és tehetség; ennél rosszabb állapotban a hatalom elvesztése óta valószínűleg nem volt. A korrekt válasz tehát a nem. De a politika váratlan helyzeteket képes produkálni, még olyat is, hogy teljesen reménytelen helyzetből is lehet nyerni. Macronnak például értékelhetetlen esélyei voltak, amikor elindult a köztársasági elnöki címért. A politikára valóban igaz a mondás: soha nem mondd, hogy soha. 1848 március 10-e táján az alkotmányos Magyarország hívei a legmélyebb depresszióban voltak; 1956 október 20-a táján Nagy Imre elment Tokajhegyaljára szüretelni, és amikor kiderült, hogy Pesten puskaporos a levegő, nem akart visszajönni. Szóval csak azt akarom mondani, hogy a reménytelennek tűnő helyzet nem feltétlenül hordozza magában a bukást. Nagyon gyorsan tud változni a helyzet, és történhetnek rendkívül fontos dolgok. A legutóbbiak nem, de a kicsit korábbi közvélemény-kutatások arról szóltak, hogy a magyar lakosság többsége kormányváltást szeretne.

Jól látom, hogy van önnek egy kicsit skizoid hajlama, létezik az optimista énje, amely belekapaszkodik a történelem pozitív fordulataiba, és van az elemző énje, amely a realitások talaján áll…

Igen, de ez nem skizoid. Van két nézőpontom, de ettől a gondolkodásom egységes marad. Ami áthat, az a vágy, hogy egy szabad országban éljek, és biztos vagyok benne – bár inkább gondolok az unokáimra, mint magamra -, hogy ez a szabad ország meg is valósul, még a mi életünkben.

Hát kétségtelenül optimista…

Igen.

Mitől nem szabad ez az ország most? Hiszen itt beszélgetünk szabadon, amit elmond, megjelenik majd, olvashatja a nyilvánosság, nem vár a ház előtt egy fekete autó, beszélhetett a parlamentben, mi akkor itt a gond?

Kétségtelen, nincs csengőfrász, ha ironizálni akarnék, akkor hozzátenném, egyelőre… Egyszer volt egy vitám, a partnerem, aki erősen jobboldali úrasszony volt, kijelentette: addig nem beszélhetek a szabadság hiányáról, amíg beszélhetek a szabadság hiányáról. Az volt a válaszom, hogy addig kell beszélnem róla, amíg megtehetem, amikor már nem, akkor már nincs beszéd a szabadság hiányáról. De az például médiajogi evidencia, hogy nincs szabad választás szabad sajtó nélkül. Az, hogy a mi beszélgetésünk most egy online fórumon megjelenik, de az üzenetünk nem tud eljutni csak korlátozott számú olvasóhoz, de végigjárva az országot azt kellett tapasztalnom, hogy a független sajtó csak szigetekben létezik, legalább is, ami az elérést illeti. Független sajtó, Putyin Oroszországában, vagy a beloruszoknál, de még az afrikai diktatórikus rendszerekben is van. A sajtószabadságnak nem az a bizonyítéka, hogy van-e egyáltalán független sajtó, inkább az, kiket ér el, és például van-e független közszolgálati média. És olyan elvakult, írni, olvasni tudó ember nincs, aki kijelenthetné, hogy van Magyarországon független közszolgálati média. Az állami televízió és az állami rádió a heccsajtó része. A független médiumok hatóköre ugyanakkor rettenetesen korlátozott. Budapesten kívül nyomtatott sajtó szinte nincs is, kormányközelivé vált az összes megyei újság, a vidéki lakosság tehát nyomtatott sajtótermékkel, amely független volna, nem találkozik.

Azt mondta, ma nincs csengőfrász, miközben bizonyos csengőket csak megnyom a hatalom, például a civilszervezetek, a jogvédő intézmények ajtajain… Mostanság már azzal lettek megvádolva, hogy a szervezetten támogatták a menekültekkel beáramló terroristákat is. Szóval mi ez, ha nem csengőfrász?

Igen, és nem látjuk a folyamat végét. A verbális agresszió, a történelem ezt bizonyította, nagyon könnyen átvált fizikai agresszióvá. Ugyanakkor demokrácia fékútjai meglehetősen hosszúak. Azt akarom ezzel mondani, hogy a bíróságok olyakor független ítéleteket hoznak, és bár nem akarom a két rendszert összehasonlítani, de még a náci rendszerben is születtek, igaz csak eleinte, jogállami ítéletek. Ugyanakkor nincs független számvevőszék, médiahatóság, alkotmánybíróság, az ügyészségről már ne is beszéljünk. Megszűnt az önkormányzatiság… Eljutottunk odáig, hogy a miniszterelnök ma egy Őcsényben kialakult, menekültellenes hisztérikus helyzetre az agresszíven fellépők mellé áll. Őcsényben nem csak az autógumiját szúrták ki a menekülteket befogadni akaró embernek, hanem még lefejezéssel is megfenyegették. A heccsajtóban meg – az Echo tévéről beszélek – a civilek meggyilkolásáról fantáziált egy komolynak tartott szakértő. És történt valami?
A Médiahatóság hallgat, pedig ennél súlyosabb médiajogi jogsértés még soha nem történt. Hogy ez hova fejlődik, azt nem lehet tudni. Mint ahogy azt sem, hova vezet ez a brutális nyugatellenesség, amely a diktatúrákért való rajongással párosul. A nyugati szabadsággal szemben mutatott orbáni undor azért kijelöl egy pályát. A politikában nagyon izgalmas kérdés, hogy a demagógia, a szervezett hazudozás, amely eszközeiben, nyelvében nem különbözik a kommunista, vagy a náci uszítástól, meddig mehet el. Nem látok olyan törekvést a kormányzat részéről, hogy ezt a gyakorlatba is átemeljék, hogy valóságos erőszakot alkalmazzanak, és lefüggönyözött Pobjedák újra járják a városokat, csakhogy ezek úgy működnek, mint a tengeri hullám, amely nem áll meg, hanem eléri a partokat is. A veszély tehát reális.

Ha már a verbális agressziót említette. A legutóbb Fidesz-kongresszuson szinte mindenki – Orbán Viktor éltetése mellett – az ellenzék becsmérlését tartotta fókuszában, már nem is emberként említve tagjait. Ebből mi lesz?

A verbális agresszió valóban rendkívül veszélyes, különösen, ha erőszakkal fenyegetőzik, és voltak, még a miniszterelnök részéről is erre utaló kijelentések. De amin én különösen meg voltam rendülve a Fidesz kongresszusa kapcsán, az Orbán Viktor egyhangú megválasztása.  Márpedig az ilyesmi, valóságos demokratikus pártnál lehetetlen. Ez egyébként ugye azt is jelenti, hogy Orbán Viktor is megszavazta önmaga elnökségét… Ez nekem nagyon durva.

Szóval mi lesz, ha újra megnyeri a választásokat?

Nem vagyok futurológus, nem látok a jövőbe, de  – hogy pozitív dolgot is mondjak -, amíg az Európai Unió tagjai vagyunk, addig vannak törvényi, jogi határai az egyszemélyes uralomnak. Szóval vannak korlátok, amelyeket – így-úgy – megpróbálnak kikerülni, de mégiscsak vannak. Vagyis az unión belül bizonyos dolgokat nem lehet megtenni, és ezt tudják Orbánék is. Most az a paradox helyzet állt elő, hogy ez a magyarországi modell azért tud működni, mert Brüsszel finanszírozza a létezését. Ha ez megszűnne, akkor azt mondom, térdre imához…

Van önnek kapcsolata Soros Györggyel?

Semmi. Életemben háromszor voltam olyan helyen, ahol őt láttam. Egyébként semmi.

Azért is kérdezem, mert vajon meddig lehet démonizálni Soros Györgyöt, úgy hogy ez jelentős mértékben hat az emberekre?

Azt hiszem, hogy ennek ki kell pukkadnia.  Gyakorlatilag ott tartunk, hogy mindannyian Soros Györgyök és güllenisták is vagyunk. A mi Güllenünk, a törökök Amerikában élő szimbolikusan ellenzékinek tekintett vezetője, nem más, mint Soros. Nagyon érdekes alapmintázata van ezeknek a rendszereknek. Ideális ellensége volt a bolsevikoknak az oroszoknál Trockij. Ő is messze volt, ugyan később egy jégcsákánnyal megtalálták, de őt is kijelölték ellenségnek, meg mindenkit, akit hozzá akartak sorolni, vagy az 1984 című könyvben, ahol egy Goldstein nevű ember, akit szintén soha nem lehet látni, az ellenség. Ez a szerep most Soros Györgyöt találta meg, miközben ő Magyarországról soha egyetlen fillért ki nem vitt, miközben hatalmas összegekkel támogatta a magyar társadalmat. Olyan folyóiratokat is támogatott, amelyek messze álltak az általa képviselt értékrendtől.   Olyan célokra is adott pénzt, amelyek nem biztos, hogy hasznosak voltak, például a Fidesz egyes vezetőinek oktatására. Szóval nem egy becsületes dolog ez a kampány. Én mégis abban bízom, hogy a magyarok, a történelem ezt megmutatta, békében éltek a különböző idetelepült népekkel, tisztelték a másik eltérő vallását, szóval a magyar az nem egy keleties társadalom.  Vannak keleties vonásai, ahogy erre Ady Endre is beszélt, de mégis, egyértelműen a nyugati civilizáció része. Az a kísérlet tehát, amely egy kulturális, etnikai homogenitást ír a zászlajára, az el fog bukni. Kompország végleg leereszti horgonyát a nyugati parton.

Bezárták Gulyás Mártonékat

0

Ülősztrájkkal tüntetnek a korrupció ellen civil aktivisták egy budavári étteremben: a Közös Ország Mozgalom és A Város Mindenkié csoport mintegy 20 tagja transzparensekkel jelent meg a Pest-Buda étteremben.

 

Azért tiltakoznak, mert az ingatlant szerintük áron alul adja ki az önkormányzat Zsidai Roy érdekeltségének, ami az épületben luxusszállót üzemeltet. Az aktivisták azt követelik, hogy az önkormányzat, gazdag kormányközeli vállalkozók helyett inkább a rászorulóknak biztosítson lakhatást. Az aktivistákra időközben rázárták az éttermet – azt tervezik, hogy egész éjszaka ottmaradnak – tudósított a Hír TV.

„A Pest-Buda étterem tulajdonosa Zsidai Roy Zoltán messze áron alul, alapvetően lakhatási célra fenntartott közvagyonban álló ingatlant magáncélra megkapott a Budavári Önkormányzattól, és ezt egyébként többszörös áron adja ki napi szinten, amivel súlyos károkat okoz a közvagyonban” – mondta Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom vezetője

Bravó férfiak és diplomások!

1

Elkeserítő képet fest a magyarok hozzáállásáról az utóbbi időben nyilvánosságra került zaklatásokkal kapcsolatban készített felmérés: a megkérdezettek mintegy negyven százaléka szerint az áldozatok is tehetnek a dologról. Sok férfit és diplomást nem háborítanak fel ezek az ügyek.

 

A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, november 11 és 15 között, 1001 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta meg a magyar választókorúak véleményeit a szexuális zaklatási ügyekről, és ezek társadalmi megítéléséről.

A megkérdezettek 65 százaléka felháborítónak tartja az ilyen ügyeket, a legkevésbé vélekednek így a férfiak, illetve  a diplomások, ezeknek csupán az 55, illetve 58 százaléka. A válaszadók 17 százaléka természetesnek mondta, 15 százalékát pedig egyszerűen nem is érdeklik ezek az ügyek.

A válaszadók szerint a társadalom hozzáállása az elsődleges oka annak, hogy a zaklatási ügyek nagy részének nincs jogi következménye.

A megkérdezettek több mint fele (53 százalék, 24 ellenében) szerint a hatóságok nem jól kezelik ezeket az ügyeket, ezért sokan nem tesznek feljelentést. Azonban, tíz megkérdezettből négy (41 százalék, 48 ellenében) szerint az áldozatok is tehetnek arról, hogy zaklatás áldozati lesznek.

Mindössze a megkérdezettek negyede (24 százalék, 70 ellenében) gondolja úgy, hogy felesleges a zaklatási ügyekkel foglalkozni, valamint ötöde (22 százalék, 66 ellenében) látja úgy, hogy a nyilvánosságra került ügyek ártatlan dolgok és nem kellene ezért embereket meghurcolni; leginkább a 60 év felettiek (31 százalék).

Gulyás Márton halálos tévedése

0

Bartus László az Amerikai Népszavában írt véleménycikkében arra igyekszik rámutatni, hogy hamis premisszából indul ki az ellenzéki összefogás, amely szerinte eleve kudarcra van ítélve. Ehelyett a bojkottot javasol, mert különben „Orbán egy négyharmados győzelemre és hosszú uralomra számíthat. Magyarország pedig tragédiára.”

Bartus Gulyás Mártonnak a Közös Ország Mozgalom rendezvényén mondott beszédére és a kanadai példára hivatkozva arra a megállapításra jut, hogy a példa téves premisszából indul ki. „Gulyás Márton kanadai példájának lényege az, hogy a választási rendszer aránytalansága kedvezett a Konzervatív Pártnak, s a töredezett ellenzék nem volt képes leváltani. Miután az ellenzék egyesült, sikeresen fordította a maga javára a választási rendszer aránytalanságát, és ezzel legyőzte a csaknem tíz éven át kormányzó Konzervatív Pártot.

„Hurrá. Tanulság: ugyanezt kell csinálni.”

Bartus szerint azonban Orbánék távozása (hipotetikus választási vereség esetén) egyrészt nem azonos a NER bukásával, másrészt az ellenzéki pártok ellenérdekeltek az összefogásban:

„A rendszer ellenérdekeltté teszi a pártokat, hiszen egymás kárára tudnak csak nagyobb részesedést szerezni maguknak. Aki nem tud saját országos listát állítani, már eleve nem jut hozzá egy csomó pénzhez. S

aki a közösködés miatt lemond mandátumai egy részéről, az a saját pénzét kurtítja meg.

Az összefogás hiányát ezek a száraz tények befolyásolják, nem az, hogy saját arculatot akarnak kialakítani.”

„Gulyás Márton és az ellenzéki pártok ezért munkálkodnak a kör négyszögesítésén, és nem jönnek rá arra, hogy a gordiuszi csomót csak demokratikus választások követelésével lehet átvágni. Erről azonban épp Gulyás Márton, aki az arányos választási rendszer létrehozását sürgette, egyetlen mondatban lemondott.”

Bartus azt írja, hogy itt van a kanadai és a magyar példa közötti különbség. Kanadában törvényes kormány volt, jogállami berendezkedés. Ez egy nem elhanyagolható lényegi különbség. Az aránytalanság szülte összefogás megoldhatja a problémát egy demokratikus országban, ahol egyforma esélyek, feltételek vannak.

Ahol nem egy kalózkapitány nehezíti mindig a feltételét annak,

hogy a hajó elfogott utasai a szárazföldre jussanak, akik soha nem is tudják azt teljesíteni.

„Kanadában csak látszólag volt ugyanaz a helyzet, mint ami Magyarországon van, mert az ellenzék összefogása után a kormánypárt nem változtatta meg újra a választási törvényt, és nem akadályozta az ellenzék nyilvánossághoz jutásának lehetőségét. Magyarországon egy pártba tömörülhet minden ellenzéki, akkor se nyerhetnének, hanem tovább szívatnák őket.”

Bartus felteszi a kérdést: miért kell ezt tudomásul venni, miért kell ehhez alkalmazkodni,

miért kell az embereket azzal hitegetni, hogy a puccsisták leválthatók általuk alkotott szabályok között?

Miért végzetszerű az, hogy Orbán uralkodjék? Ha a feltételeit elfogadják, és azok között veszítenek (ahogy veszíteni is fognak mindig), azzal elismerik törvényesnek mind a rendszert, mind azokat a szabályokat, amelyek között Orbánt leváltani nem lehet. Ezzel legitimálják és törvényesítik a törvénytelenséget. A népet pedig becsapják, abban a tudatban tartják őket, hogy leválthatták volna a puccsista bűnözőket, de nem sikerült. A törvénytelen hatalmuk törvényes, jogszerű, nincs mit tenni ellene. Ez azonban sem a nép uralmával, sem a népfelség elvével, sem az Alkotmánnyal nem egyeztethető össze.

Gulyás Márton tehát téved – vonja le a következtetést Bartus: Mi sem bizonyítja a logikája abszurditását, mint amikor felteszi magának a kérdést, hogy Orbán esetleges leváltása után mi következne, akkor azt tudja mondani, hogy „A helyes és őszinte válasz: azt biztosan tudhatjuk, hogy mi történik, ha marad a NER”. De ez nem válasz arra, hogy

semmit nem tudnak arról, hogy mi történne, ha választáson véletlenül leváltanák a bűnözőket. Semmi.

Bartus László arra is igyekszik válaszolni, hogy miért bukna meg a rendszer a bojkottal?

„Orbán rendszere addig él, amíg a demokrácia hamis látszatát kelti. Amint ez megszűnik, a napjai meg vannak számlálva. A rendszeren kívülről, lemondva az állami pénzről kellene a rendszer alapjait támadni, törvénytelennek nyilvánítani, a letartóztatásukat követelni, még akkor is, ha a kezükben az ügyészség és minden. Tömegek csatlakoznának hozzájuk, mert az igazság képviselete hitelessé tenné őket, a sok hazugság visszájára fordulna. Bűnözőkké kellene nyilvánítani Orbánékat, és nem tárgyalni velük, csak a távozásukat követelni. Egyébként ez az egyetlen törvényes és jogszerű magatartás velük szemben. Ez az egyetlen békés ellenállás abban az esetben, amikor mindenen átgázolnak, és az alkotmányos rendet megdöntik. De ehhez le kell mondani a pénzről, a kedvezményekről, a látszatról, egy ideig vállalni kell a rendszeren kívüliséget. De ez az egyetlen módja a rendszer vér nélküli, békés megdöntésének. A rendszer bojkottja, a kivonulás, világbirodalmakat győzött le.”

Bartus válaszol Gulyás Márton hipotetikus kérdésére is, tudniillik, hogy mi a teendő:

„Orbán, Schmitt, Áder, Rogán, Szijjártó, Lázár és társaik kegyelmi kérvényét elutasítani, és már az ítéletben kikötni, hogy kegyelmet és kedvezményt nem kaphatnak.”

A cikk végkövetkeztetése:

„Magyarországon Orbán ellenfelei még most sem néznek szembe a valóságos helyzettel, nem hajlandóak tudomásul venni, hogy mi történt, és nem hajlandóak áldozatot hozni. Hazugságokkal illúziókba ringatják magukat. Ezek mind alaptalan remények, logikátlan, abszurd próbálkozások, pótcselekvések. Messze még a hajnal. Orbán egy négyharmados győzelemre és hosszú uralomra számíthat. Magyarország pedig tragédiára.”

A NAV ezúttal nem bírságolni akar

0

A legkisebbek – a mikrovállalkozások – a kedvezményezettjei az adóhatóság által kínált lehetőségnek, amelyet Tállai András, a NAV vezetője, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára jelentett be. Aki tévedett, most büntetés nélkül korrigálhat.

 

Támogató eljárást indít hétfőtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azoknál a mikrovállalkozásoknál, amelyeknél az adóhatóság a rendelkezésére álló és a bevallási adatok között jelentős eltérést talált. A kockázatelemzők felhasználták többek között az online pénztárgép, illetve az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (ekáer) adatait is.

A revizorok megjelenésére számíthatnak például azok a vállalkozások, amelyek az elmúlt időszakban legalább egy hónapig semmit nem ütöttek az online pénztárgépükbe, ám a rendelkezésre álló adatok szerint az üzletük nyitva volt, az értékesítés nem szünetelt. Azokat az adózókat is felkeresi a NAV, akik az ekáer adatok szerint jóval nagyobb összegben hoztak be az EU más tagállamából árut, mint amennyit az áfabevallásukban feltűntettek – árult el részleteket az MTI-nek.

A revizorok támogató eljárást indítanak, így

a legtöbbször könyvelő nélküli mikrovállalkozások és a 10 millió forint alatti éves bevétellel rendelkező cégek képviselői személyes segítséget kapnak a revizoroktól, az eljárás keretében rendezett jogsértések miatt semmilyen szankciót nem szabhat ki az adóhivatal.

Tállai András megjegyezte, hogy ha a mikrovállalkozókat nem támogató, hanem ellenőrzési eljárásban vizsgálná a NAV, akkor az érintettek a befizetni elmulasztott adó megfizetésén túl akár 200 százalékos adóbírsággal és a jegybanki alapkamat kétszeresére rúgó késedelmi pótlékkal is számolhatnának. Így viszont az adón kívül csak a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű önellenőrzési pótlékot kell megfizetnie.

Időközik ma Magyarországon

0

Több helyen is tartanak ma Magyarországon időközi választásokat. Ezek a települési nemzetiségi képviseletet érintik.

 

Esztergomban reggel hat óra óta szavazhatnak az arra jogosultak az időközi szlovák települési nemzetiségi választáson. A három fős testület korábban feloszlott.

A Somogy megyei Háromfán a megválasztott képviselők száma a képviselő-testület, illetve közgyűlés működéséhez szükséges létszám alá csökkent, ezért két főt kell választani a roma települési nemzetiségi testületbe.

Nógrád megyében, Szandán is időközi roma települési nemzetiségi választás zajlik ma, szintén két főt kell megválasztani, és itt is az a helyzet állt elő, ami Háromfán: a megválasztott képviselők száma a képviselő-testület, vagy közgyűlés működéséhez szükséges létszám alá csökkent.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK