Itthon

Újra rivaldafénybe kerül a „Viszkis rabló”, aki a 90-es évek legismertebb sorozatrablója volt Magyarországon. A közeljövőben megjelenik Ambrus Attila bankrablásairól, illetve a Gyorskocsi utcából történő páratlan szökéséről szóló riportkönyv, ami arról is szól, hogy a bűnöző hogyan csinált bohócot az őt üldöző rendőrökből. Ezen kívül rövidesen a hazai filmszínházak is bemutatják az Ambrus Attila egész életét bemutató játékfilmet. Elfogása után a bankrabló az ország legszigorúbb börtönében raboskodott, miközben leérettségizett, diplomát szerzett és kitanulta a keramikus mesterséget. Tevékenységét már bűnöző korában is társadalmi érdeklődés, valamint az a nehezen érthető rokonszenv kísérte, ami mindeddig a tudományos kutatók számára is megfejthetetlen titoknak bizonyult.

Amikor a súlyos börtönbüntetés letöltése után szabadultál, akkor gondoltad, hogy az életedet könyvek, milliárdos játékfilm dolgozza majd fel, illetve televíziós műsor sztárja is leszel?

Dehogy gondoltam. Bár bent a sitten a nevelők – de még rabtársaim – is megjósolták, hogy jól megélek majd az életem addigi történetéből; a rablások, a szökés, a világjárás igaz meséjéből. Szavukat sem hittem, hisz az ország legszigorúbb börtönében sínylődtem, fogalmam se lehetett, hogy mi van a börtön falain kívül. Eközben a börtönőrök gyakran megfordultak a szabad életben, tapasztalhatták, hogy a súlyos ítélet ellenére a társadalom továbbra sem gyűlöl, inkább megőriztem az emberekben addig kialakult rokonszenvet és érdeklődést. Ezért mondhatták, hogy ha szabad leszek, nem kell majd nekem a kerámiával bajlódnom. Elég, ha valamelyik világcégnek eladom a sztorimat, de nekem ez olyan mesebeszédnek tűnt.

A börtönben készített kerámiáid közben egyre kelendőbbek lettek, információim szerint még a kormányzatnak is szállítottál dísztárgyakat. Igaz?

Igen, szerettem az agyagot, lekötött, az ábrándozás helyett a valóságot mindig jobban kedveltem. Közben tanultam, érettségiztem, diplomát is szereztem, edzettem, dolgoztam. Akkoriban a börtönben azt gondoltam, hogy bűnözőként nagyon megosztom majd a társadalmat, amiből 13 évre kivontak, pusztán abban reménykedtem, hogy mire szabadulok, addigra teljesen elfelejtenek.

Pedig már akkoriban is úgy hírlett, hogy egy hollywoodi film készül a történetedből. Nem hittél ebben?

Hitegetett egy Dobray György nevű filmrendező, de neki arra sem volt elég ereje, hogy a fenekét kitörölje. A nevemben ugyan elpattintott hetven milliót, összehozott két, vagy három szánalmas forgatókönyvet, amiből persze egyetlen filmkocka sem készült el.  Persze az eltapsolt pénzből nekem egyetlen sem fillér sem jutott. Dobray csak felhasznált és kihasznált engem, ahogy sokan mások.

Hat év alatt összesen 30 bankot raboltál ki, büntetésed 13 év lett, amit 2012. év elején letöltöttél.  Egy hideg hajnalon kerültél szabadlábra. Milyen életre számítottál akkor, amikor kiléptél a börtön kapuján?

Mielőtt kijöttem, volt bennem félsz, rideg és kilátástalan volt minden. De amikor kinyitották előttem a vaskaput, vagy negyven újságíró várt, villogtak a vakuk, peregtek a kérdések. Úgy éreztem magam, mint egy szuper krimiben, de nem hittem a szememnek. Ma már tudom, hogy ez a hajcihő csak részben szólt nekem. Nagyon sok újságíró azért jött, mert a rólam frissen készített fényképekkel el tudták adni az újságot. Egyszerűen használtak, ahogy a mai napig felhasznál a média, s ha már nem lesz irántam érdeklődés, akkor eldobnak, mint valami rongyot.

Szörnyű volt a börtönben töltött 13 év?

Voltak nehéz idők, amelyek nem számítanak életem kellemes élményei közé. De miután lélekben – ha nem is volt egyszerű – elfogadtam a kirívóan magas büntetést, utána már igyekeztem tevékeny életet élni, szakmát tanultam, főiskolára jártam, fekvőtámaszokat nyomtam. Életben akartam maradni. Bár valóban az ország legszigorúbb börtönében tartottak fogva, de Sátoraljaújhely mégsem a Gulag, még csak nem is az amerikai „supermax” börtön, amelyet gyilkosoknak, terroristáknak tartanak fenn néhány emelet mélységben, ahol az elítéltek soha nem látják meg a napfényt. Ennél én kedvezőbb helyzetben voltam, de szó sincs arról, hogy üdülés lett volna. Amikor már átláttam a börtön kialakult rendjét, azonnal át akartam alakítani, persze kudarcot vallottam. Voltak nehéz napjaim, amelyekről azonban már nem beszélek.

A súlyos ítéletet, majd a börtönben eltöltött évek nyomorát volt nehezebb érzelmileg feldogozni, vagy a hirtelen jött zajos sikert, ami most körülvesz?

Nyilván ez utóbbi egyszerűbbnek látszik, de nehogy azt hidd, hogy a sikert könnyű megélni. Látszólag lazának maradni, szellemeskedni, fotókhoz jópofát vágni, dedikálni – akkor is, ha nincs kedved hozzá – az bizony csak látszólag könnyű feladat.  Persze a börtön ennél sokkal nehezebb volt, de már ott is igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, ahogy ma sem lógok ki a sorból. Korábban minden normát felrúgtam, nem voltam egy „fasza” gyerek, hanem bűnöző. De menet közben úgy döntöttem, hogy ennek vége, változtatni fogok. Az akaraterő és az élet által nyújtott szerencse átsegített a legnehezebb akadályokon.

Mivel magyarázod, hogy bűnözőként – hátad mögött több tucat bankrablással, elrabolt milliókkal – nemcsak az országos hírnevet, de az állampolgárok rokonszenvét is kivívtad, s megtartottad?

Nézd, ezt komoly tudósok is kutatták, nincs biztos megfejtés. Azt gondolom, talán magyarázat lehet, hogy a rablásokhoz ugyan álcáztam magam, egyébként pedig mindig a valódi arcomat mutattam. Nem hazudoztam, felvállaltam a tetteimet, leültem a büntetésemet, szóval elvittem a balhét. Ezt érezhetik az emberek. Ugyanezt nem mondhatják el magukról az ország vezetői, akik nálam sokkal többet rabolnak, de ezt ők következmények nélkül tehetik. Ma nem divat a tetteket vállalni, talán emiatt is hiányoznak a közéletből a hiteles figurák. Ez a megfejtésem.

Szabadulásod után segített neked valaki, van olyan társadalmi mechanizmus, amely a bűnözőnek segít becsületes életet élni, s beilleszkedni a társadalomba?

Csak a barátaim segítettek, akik a börtön ideje alatt is bíztak bennem, nélkülük nem ment volna.

Rövidesen nyilatkozol a börtönrádiónak. Tudod, hogy mit akarsz üzenni azoknak, akik még mindig bent vannak?

Csak annyit, hogy találják meg önmagukat, meg a munkát, amit szeretnek. Ez segíthet. Minden más út visszavezet a börtönbe.

Az igaz, hogy a bűnözők társadalmi beilleszkedéséről még egyetemi kurzust is tartasz?

Ez így túlzás! Néha elmesélem az egyetemistáknak az általam megélt mélységeket. Ezen kívül a fiatal jogászoknak előadom azokat az ötleteimet, amelyek segíthetné a bűnözőket a könnyebb társadalmi beilleszkedésében. Ma ugyanis a társadalom azt az utat egyengeti, amely visszavezet a dutyiba. Más okítást nem tartok, még véletlenül sem hirdetek gyorstalpaló tanfolyamot kezdő bankrablók számára.

Tényleg meg tudod magyarázni, hogy neked hogyan sikerült visszatalálni a becsületes útra, miközben a szabadulók jelentős része visszaesővé válik? Mindössze erős elhatározás kérdése lenne?

Nézd, nem akartam csalódást okozni a barátaimnak, akik mindvégig kitartottak mellettem. Illetve nem szerettem volna azt sem, ha apámnak igaza lesz, aki azt jósolta ugyanis, hogy a börtönben fogok megrohadni. Ezt majd „odaát” tudatom vele.

Rablásaid 100 milliós hasznot hoztak hat év alatt, de érzésem szerint még mindig ez hozza a megélhetést, hisz a film, a könyv, a tévés szereplés még mindig ennek köszönhető. Vagy már a kerámia is hoz hasznot?

Persze a könyv, a film hoz nekem pénzt, de ma már inkább a kerámiából, tehát munkából élek, s abból is akarok. De szerintem az én személyes történetemet nem azért kedvelik, mert kiraboltam harminc bankot, s zsákmányoltam 100 millió forintot. Sokszor kérdeznek a gyerekkoromról, a nyomorról, Erdélyről, a menekülésemről, s persze a bankrablásokról is. Az egyik banki pénztáros – akinek gyűlölnie kellene, mert megijesztettem – amikor találkoztunk megölelt, persze azért vannak, akik a pokolba kívántak.

A közelmúltban megjelent könyvben azt mondod, hogy megosztó személy vagy, nem pedig biodíszlet, mint az emberek többsége. Sokan megsértődtek ezen, hisz aki nem rabló, az biodíszlet?

Néha mondok csacsiságot is, vagy félreértik a mondanivalómat. Nem arra gondoltam, hogy aki nem rabol, az rossz ember. Elsősorban arról akartam beszélni, hogy én mindenekelőtt a saját életemet élem, s ebbe belefér az is, hogy időnként rossz döntéseket hozok. De képes vagyok megváltozni, képes vagyok bocsánatot kérni, ez többször meg is tettem. Viszont kerülöm azokat, akik önmaguk felett elvesztik az irányítást. Kontroll nélkül csak sodródnak, mások befolyása alatt, biodíszletként élnek. Ahelyett, hogy kézbe vennék az életüket, de őket sem bántom, csak sajnálom.