Kezdőlap Itthon Oldal 701

Itthon

Pukli hátat fordít a politikának

0

Pukli István üstökösként robbant be a magyar közéletbe, amikor a Tanítanék mozgalom egyik arcaként társaival együtt tízezreket vitt ki az utcára. A Kossuth téren megtartott, utóbb szimbolikussá nőtt „esernyős tüntetés” nyílt szembenállás volt az akkor még Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett, sokak által károsnak tartott oktatási rendszerrel szemben.

Pukli a budapesti Teleki Blanka igazgatójaként vált ismertté. Amikor az intézménybe érkezett, nem túl nagy lelkesedéssel fogadták, a diákok még tüntettek is ellene. Fideszes ejtőernyősnek tartották, és ennek volt is alapja, mert Pukli valóban közel állt Orbán Viktor pártjához. Ám iskolaigazgatóként viszonylag hamar konszolidálta a viszonyokat, tekintélyt szerzett magának, és a vele szembeni ellenérzések is fokozatos csökkentek.

Amikor a Miskolci Hermann Ottó Gimnázium tanárainak nyílt levele nyomán elindult

a Tanítanék mozgalom, Pukli a szerveződés egyik arcává vált.

Ám a reményteljesnek induló – tanárokat,diákokat, szülőket és másokat – megmozgató Tanítanék idővel szép csendben elhalt. Hivatalosan még létezik, de már régóta nem hallani róluk semmit.

Fél évvel ezelőtt ezelőtt Pukli bejelentette, hogy politikai pályára lép. Az általa alapított Polgári Világ Pártja azonban nem tudott jelentős tényezővé válni, és betagozódott a sok kicsi, az kormánytól és az ellenzéktől egyenlő távolságot tartani akaró pártok közé.

Pukli István, aki a politikával történő kacérkodás után jelenleg történelemtanárként dolgozik egy budai általános iskolában, a Magyar Nemzetben megjelent szerdai interjúban bejelentette: hátat fordít a politikának és nem kizárt, hogy a Polgári Világ Pártjából is távozik.

Rájár a rúd a karácsonyfákra

0

Riasztó hírek érkeznek az össznépi karácsonyfákról. Legutóbb a Békés Megyei Online számolt be arról, hogy eltört a békéscsabai karácsonyfa.

Öröm az ürömben, hogy a csabaiak minden bizonnyal nem maradnak karácsonyfa nélkül: a helyszínen ugyanis több felajánlás is érkezett az újabb fára!

Három nappal ezelőtt a Budapestre szállított ország karácsonyfája járt pórul. Az RTL Klub híradójának beszámolója szerint a fa nagy részén kihullottak a tűlevelei, a zöldellő ágak helyén pedig barna foltok éktelenkednek.

A 16 méter magas, 5 tonnás fenyőt, amely több mint 40 éve állt tököli házuk udvarán, egy nyugdíjas házaspár ajánlotta fel. Miután kivágták, egy

speciális katonai gépre tették, és rendőri, valamint katonai felvezetéssel

a Parlamenthez szállították.

A Hír Tv úgy tudja, hogy a szállítás során a fa lelógott az útra, illetve az is látszik egy képen pedig az látszik, hogy a nyerges vontató félpótkocsiján csak a törzse mentén rögzítették a fát.

Az illetékesek szerint mindez csak fanyalgás, más szóval, hangulatkeltés, és az ország karácsonyfája fekldíszitve ugyanolyan szép lesz, mint a korábbi években.

Reméljük, hogy így lesz. Mert arra még gondolni sem szeretnénk, hogy e rejtélyes balesetek mögött Brüsszel ármánykodását sejtsük, és hogy ezek a korábban nem tapasztalt esetek a Soros-terv részei lennének.

Mikor lesz Budapest okos város?

Nem sok szó esik egyelőre még Magyarországon az okos város koncepcióról, bár Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje éppen most hétfőn hozta szóba a témát az Országgyűlésben elhangzott interpellációjában. Budapest 30 éven belül válhat okos várossá – vélik a budapestiek.

A Futureal-csoport és a TEDxDanubia közös budapesti interaktív rendezvényén végeztek felmérést, arra keresve választ, miként határozzák meg a jövő metropoliszai a lakóik és az egész emberiség sorsát. A környezetszennyezést, a túlnépesedést, valamint az élelmiszer-, illetve az energiahiányt tartják a legnagyobb kihívásnak a jövő metropoliszai számára a „Városok jövője, a jövő városai” című rendezvényen megkérdezett közel 100 építőipari, informatikai, kereskedelmi területen dolgozó szakember és diák.

Minden harmadik válaszadó szerint Budapest a következő 50 évben biztosan nem válik okos várossá, a többség azonban úgy véli, erre 30 éven belül sor kerülhet.

A jövő városai előtt álló legnagyobb kihívásként a válaszadók 21 százaléka a túlnépesedést, 24 százaléka a környezetvédelmet, 27 százaléka pedig az alapvető igények kielégítését – így az élelmezést, az energia- és a vízellátást – nevezte meg, de 17 százalékuk a környezetvédelem kapcsán is komoly fenntartásokat fogalmazott meg.

A jövő metropoliszai által megoldandó feladatok között a résztvevők a közlekedés nehézségeit, a zsúfoltságot, a zöld területek hiányát, illetve a légszennyezést említették a legnagyobb arányban. Minden tízedik válaszadó az okos megoldásokban, a zöld technológiákban, illetve a zöldterületek növelésében látja a városok élhetőbbé válásának kulcsát, de 20 százalék a közlekedést is a mainál hatékonyabb formában képzelné el.

Mi az az okos város?
Az okos város olyan település vagy település csoport, amely természeti és épített környezetét, digitális infrastruktúráját, valamint a területén elérhető szolgáltatások minőségét és gazdasági hatékonyságát korszerű és innovatív információtechnológiák alkalmazásával, fenntartható módon, lakosainak fokozott bevonásával fejleszti. (A 2017. március 20-i Magyar Közlönyben megjelent az 56/2017. (III. 20.) Korm. rendelet)

Gyurcsány nem lesz kormánytag

0

A ma reggeli Népszavában Gyurcsány Ferenc arról beszél, hogy amennyiben  2018-ban győzne az ellenzék, nem kíván kormánytag lenni. A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke ezt azzal indokolta, hogy nem szeretné egy leendő kormány dolgát a személyével terhelni.

Abban az esetben, amennyiben a jelenlegi ellenzék továbbra is ellenzékben marad, Gyurcsány frakcióvezetőként folytatná.

Mindezeket már többször elmondta a DK elnöke, ám rendre felbukkannak olyan híresztelések, hogy az MSZP és a DK erőviszonyainak – utóbbiak javára – történő megváltozásával

megnőtt Gyurcsány pártjának az étvágya, és maga a pártvezető is nagyobb szeletet szeretne a tortából, mint akár egy évvel korábban.

Hogy ezek a híresztelések honnan jönnek, azt nem tudni. Nem kizárt, hogy az ellenzénki oldal valamelyik politikusa kavar, de valószínűbb, hogy a kormányoldalhoz közeli személyek igyekeznek a mostaninál is több feszültséget kelteni az ellenzéki pártok között.

Tíz éve történt: Gyurcsány szerint az OMV és a MOL stratégiája nem összehangolható

0

Rövid távon nincs megoldás az OMV-MOL ügyre – idézte Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök szavait a Független Hírügynökség 2007. november 29-én.

Gyurcsány az osztrák-magyar együttes kormányülés után tartott sajtótájékoztatón beszélt erről. Mint fogalmazott, patthelyzet alakult ki, de nem Ausztria és Magyarország között, hanem a két cég között,

„így ennek feloldása is a vállalatok feladata”.

Alfred Gusenbauer akkori osztrák kancellár azt emelte ki, hogy az energetika terén rendkívül fontos az együttműködés, és a kormányoknak az a feladatuk, hogy az együttműködéshez szükséges keretet megadják, de az már a vállalatokon múlik, hogy élnek-e ezzel a lehetőséggel, vagy sem. Az osztrák politikus ugyanakkor optimizmusának adott hangot, hogy a két olajipari vállalat a jövőben szorosan együtt fog működni.

A két kormányfő egyetértett abban, hogy

rendkívül jók a kapcsolatok.

Gyurcsány Ferenc szerelmi- és érdekházassághoz hasonlította azokat. Mint mondta, vannak ugyan vitás kérdések, de azokat tárgyalással rendezik.

Térdre borul újra a baloldal?

Valóban meglepő, ha néhány nap úgy telik el a baloldali politikai életben, hogy ne kerülne nyilvánosságra olyan hír, amit cáfolni kell, ami árt a pártjainak, leginkább persze az MSZP-nek.  Ritkán fordul elő ilyen csoda, bár – legyünk igazságosak – nem mindig ők tehetnek róla, hogy hírbe keverednek.  De azt is hozzátehetjük: a lefelé tartó spirál szükségszerű velejárójának tekinthetjük, hogy minden balul sül el.

 

Két napja ugye az volt az atv.hu értesülése, hogy megállapodott- újra – a Demokratikus Koalíció és az MSZP, mégpedig abban, hogy a koordinált indulást választják, és azon belül 55 százaléka a helyeknek a szocialistáké, 45 pedig a DK-é. Az információt sietve cáfolták az érintettek, „nem releváns”, fogalmazott Kunhalmi Ágnes a szocialisták budapesti elnöke, de a Független Hírügynökség más, informális csatornákon is azt az üzenetet kapta, hogy nagyon nem történt megállapodás. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy az atv.hu tudósítója mellényúlt, vagy félrehallott volna valamit; feltehetően autentikus forrásból tájékoztatták. A bizalmi helyzetre jellemző, hogy – fülbe súgva persze – mindkét párt a másikat gyanúsítja, okolja a közvélemény félrevezetéséért, miközben mindkettő tudja: a hír igaz, persze nem teljesen úgy, ahogy az napvilágra került.

Az alap – a baloldalon mondhatják: sajnos – biztosan nem igaz: nincs megállapodás. Ez a mostani is csak olyan, mint az összes eddigi: a tárgyalások eljutottak ugyan egy pontig, de nem a végső aláírásig. Ami azt jelenti, hogy – feltehetően – az 55-45-ös arány az asztalra került, sőt egyes források szerint szinte a pecsét is ráüttetett, de aztán az utolsó pillanatban megint – ne mondjuk azt, hogy felborult – elodázódott az utolsó szó kimondása. Vannak, akik úgy tudják, hogy ezúttal a szocialisták miatt, akik hirtelen újra elővették a közös lista, közös miniszterelnök ötletét, mások szerint azért, mert a DK olyan körzeteket is el akarna kérni, amelyekre mindenképpen igényt tartanak a szocialisták. Így is engedett az MSZP az újpesti körzet esetében, meg is lett a következménye: Horváth Imre, az elajándékozott hely miatt kilépett a pártból. Szanyi Tibor fogalmazott úgy egy televíziós beszélgetésben: az eredeti állásfoglalás szerint az MSZP ragaszkodott volna a 2014-ben egyénileg győztesek újraindításához, rajtuk kívül a szoros vereséget szenvedők képezték volna a második, de még mindig preferált kört, a harmadik körbe helyezték azokat, akik jól szerepeltek, de nem tudtak nyerni, és csak azokról mondtak volna le vita nélkül, akik simán elbukták a választásokat.

Igen ám, de időközben mélyrepülésbe kezdett az MSZP, egyesek szerint a Botka-féle időszak alatt kétszázezer szavazó pártol el tőle, a folyamat azonban Botka távozásával sem állt le, egyes mérések szerint már négyszázezres szám áll a veszteség oldalon. Ez a tény – mármint a kétségbevonhatatlan népszerűségvesztés – új pozícióba helyezte Gyurcsányékat, a tárgyalási alap végképp megfordult, s nem pusztán azért, mert szép fokozatosan majdnem kiegyenlítődtek az erőviszonyok – melyik kutató intézet, hogy méri -, hanem mert a szocialisták folyamatosan gyengülő státusza egyben kiiktatta azt a lehetőséget is, hogy a tárgyalásoknál erőt mutassanak. Ugyancsak Kunhalmi fogalmazott úgy: addig kell hátrálniuk, amíg az nem jelent teljes önfeladást. Ők változatlanul – de egyelőre csak egyedül –a közös lista, közös miniszterelnök koncepcióját hangoztatják, bízva abban, hogy az utolsó pillanatban mindenki belátja, csak így lehet esély az Orbán-kormány leváltására. Erre különben, látva a megállapodás-képtelenséget, már nem sokan fogadnának, a minimális esélyt az nyújtja, hogy a közvélemény-kutatók – megint csak: már amelyik -, felmérése szerint ma többen vannak, akik kormányváltást akarnak, mint akik nem. Igaz ebbe a számba belekalkulálandó a Jobbik tábora is, viszont – mondják az optimisták – a választók, egyéniben, persze, arra fognak szavazni, akit esélyesebbnek vélnek. Kétségtelen, az időközi választások adnak erre alapot, de egy körzet, egy kampánnyal egészen más, mint egyszerre 106 helyre koncentrálni.

Harmadszor is Kunhalmira hivatkozva: a budapesti szocialista vezető nagyon keményen és határozottan képviseli a teljes együttműködést, úgy véli – és ennek hangot adott több műsorban is -, hogy a külön-külön folytatott verseny mindenkit le fog húzni, összességében csak a mélységet, a megszűnést, vagy a parlamenti biodíszlet szerepét kínálja majd.  Lehet ebben igazság, a kérdés azonban az, hogy az a vesszőfutás, amit az MSZP eleddig produkált miként hat az emberekre és miként a pártokra. Hisz-e bárki is a szocialistáknak, vagy úgy látják, hogy a lefelé tartó spirálon nincs megállás, és ha nincs akkor jobb leválni róluk, különben magukkal rántanak másokat is.

De kik a mások? Az Együtt-Párbeszéd párosnak, bár mást mutatnak, mégis elemi érdeke lenne, az erős összetartozás, ellenkező esetben nehéz pozitív jövőt jósolni nekik, ma ugyanis még igen-igen magasnak látszik számukra a parlamenti küszöb, mint ahogy a Momentumnak is. Hallani e pártok tagjaitól egy-egy kósza üzenetet az egyéni választókerületeket illetően, de határozott állásfoglalást nem. Az LMP-t, úgy tűnik most, némiképp megrészegítette az a néhány adat, amely – az eddigi életükben először – magabiztos parlamenti jelenlétet ígér, de vajon pusztán a jelenléttel mennyivel jutnak közelebb a minden nap megfogalmazott célhoz, a kormány leváltásához. Ha ezt a Jobbikkal látják megvalósíthatónak – amit ugye tulajdonképpen nem utasítottak el -, akkor viszont meglehetősen sok szavazót fogna k veszíteni, mert ugyan lebegtethetik ennek a koalíciónak a lehetséges voltát, de a rafinált mondatok mögé oda fognak látni a választók.

Ott tartunk tehát, ha végigtekintünk a politikai palettán, hogy nem kínálkozik más út, mint az együttműködés kialakítása. Ez azonban még soha nem volt ennyire messze, mint most, és minél jobban távolodnak egymástól az elképzelések, annál valószínűbb, hogy a végén külön-külön indul mindenki és lényegében, ha lesz is néhány parlamenti párt – DK 8-10, MSZP hat-nyolc, LMP 5-7 százalék -, valójában atomjaira hullik a baloldal. Négy hónappal állunk a tavaszi választások előtt, és az ellenzék, a rossz, valójában csak kommunikációból álló négyéves kormányzás ellenére lejjebb csúszott, mint 2014-ben volt. Azt mondják, mondták, nem ismételhető meg a 2014-es választásokat megelőző térdre borulás; hát nem is ismételték meg – rosszabbá vált a helyzet. Most karácsonyra ígérik a koordinált jelöltállítás lezárását – engedjenek meg egy kicsi kétkedést -, és utána szeretnének ráfordulni a közös lista kivívására. Legalább is a szocialisták. Akiknek még túl kell esniük december 9-én, egy kongresszuson, ahol egyelőre nem lehet tudni mit is mondhatnak a küldötteknek. Se miniszterelnök-jelölt, se közös lista, de még az egyéni választókerületi megállapodás sem. Illetve, ha ez utóbbit egyszer tényleg készre jelentik, vajon milyen vérveszteségeken át jutnak el odáig. És a legrosszabb az, hogy emiatt senki mást nem hibáztathatnak, csak saját magukat.

Lapszem – 2017. november 29.

0

Ma a Taksonyok ünneplik a névnapjukat. A régi magyar férfinév török eredetű. Jelentése: szilaj, fékezhetetlen, jóllakott. Ónos eső és havazás is várható. Olvassanak ma is lapszemlét!

Magyar Nemzet: Gyengül a DK-val tárgyaló delegáció iránti bizalom az MSZP-n belül

Komoly feszültséget okozott az MSZP-n és a párt elnökségén belül is, hogy hétfő este az ATV.hu-n megjelent egy lista, amely a 106 egyéni választókerületnek a szocialisták és a Demokratikus Koalíció (DK) közötti felosztását tartalmazza. Legalábbis a cikk szerint a néhány nappal korábbi, vagyis legutóbbi tárgyaláson elhangzottak összegzését.

A Magyar Nemzet információi szerint némelyek bírálták a Molnár Gyula pártelnök vezette tárgyalódelegációt, mert a felsorolásban több olyan körzet is a DK-hoz van rendelve – vagy egyelőre nyitott kérdésként szerepel –, amelyikhez a szocialisták alapjában véve ragaszkodnának. Olyannyira, hogy az elnökség jelenleg nem is járulna hozzá, hogy átadják ezeket.

Magyar Hírlap: Gyorsulhatnak a bírósági eljárások

Várhatóan gyorsabbak és hatékonyabbak lesznek az eljárások a jövő év elején, illetve közepén életbe lépő új polgári és büntetőeljárási törvény nyomán – írja a Magyar Hírlap.

Egriné Salamon Emma elnökhelyettes elmondta: az új polgári perrendtartást minden 2018. január 1-je után induló polgári és munkaügyi perben alkalmazni kell, a korábbi ügyek viszont a jelenleg hatályos Pp. szabályai szerint folynak tovább.

Az új Pp. alapelvei közé tartozik, hogy a feleknek a peranyag időszerű szolgáltatásával, a bíróságnak pedig aktívabb pervezetéssel kell segítenie az eljárás hatékonyságát, minél gyorsabb befejezését. Új a perkoncentráció elve is: az eljárás kezdeti szakaszában egyértelműen rögzül a jogvita lényege és későbbi menete, hogy elkerülhető legyen a rosszhiszemű, perelhúzó magatartás, és lehetőség szerint már az első érdemi tárgyaláson megszülethessen az elsőfokú döntés. Ennek jegyében az új Pp. január 1-jétől a jelenleginél lényegesen részletesebb, szigorúbb szabályokat ír elő a keresetindításra, illetve a másik fél védekezésére azokban a perekben, ahol a felek jogi képviselővel járnak el – ismertette az elnökhelyettes.

Magyar Idők: Nem nyomoznak Soros György ellen

Nagy a boldogság a Jobbik háza táján. Megérkezett a rendőrségi határozat: a Nemzeti Nyomozó Iroda elutasítja Mirkóczki Ádám pártszóvivő feljelentését Soros György ellen. Nem indul nyomozás alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása, illetve alkotmányos rend elleni szervezkedés gyanújával – értesült a Magyar Idők.

Mirkóczki azért fordult a hatósághoz, mert vezető fideszes politikusok rendre állítják: „Soros György a magyar állami szuverenitásra kiemelten veszélyes személy.” Márpedig – okoskodott a Jobbik –, aki akkora befolyással rendelkezik, mint ő, azt nem lehet csak úgy elbagatellizálni.

Erre most tessék, megjött az elutasítás, benne az indoklás: Soros György csak a véleményét szokta elmondani a migrációval kapcsolatban, az pedig „nem tekinthető erőszakos, fenyegetéssel járó cselekmény előkészületének”. Ráadásul javaslatait főképp az EU-nak fogalmazza meg, Magyarországgal összefüggésben nincsenek közvetlen utasításai. Írásait vizsgálva az sem áll meg, hogy erőszakos vagy azzal fenyegető magatartásra utasítana bárkit.

Népszava: A déli nyitás megbukott, sorra zárnak be a kereskedőházak

Az egy-másfél éve nyitott kereskedőházakból 14-et bezártak, jó részüket már októberben, a többit decemberben – olvasható a Népszavában. Afrikában egyenlőre csak egyetlen egy maradt közülük, Botswanában, de azt sem a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tulajdonában lévő Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. üzemelteti, hanem egy másik cég.

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke szerint az indításuk óta elköltött 600 millió forint közpénz elégetése jól bizonyítja, hogy a Szijjártó Péter vezette külügyi tárca továbbra sem több egy kudarcot kudarcra halmozó látványpékségnél. Az ellenzéki politikus keddi sajtótájékoztatóján ismertette, hogy közérdekű adatigényléséből kiderült: mindössze 18 hónapot élt a kormány déli nyitás politikája. A négy afrikai ház mellett, öt Latin-Amerikában, négy Ázsiában és egy Európában volt kénytelen lehúzni a rolót. A kereskedőházak összesen havonta mintegy 36 millió forintba kerültek.

Levélíró Maraton: Indul a világ legnagyobb emberi jogi kampánya

0

Az Emberi Jogok Világnapja (december 10.) környékén minden évben levelek és üzenetek millióit küldik el a világ minden részén élő emberek olyanoknak, akiket nem ismernek, de így akarják kifejezni, hogy támogatják őket. A Levélíró Maraton 14 év alatt a világ legnagyobb emberi jogi eseménye lett. Az idei, 15. kampány ma indul.

Az Amnesty International által indított kampányban

tavaly a résztvevők közel 4,6 millió levelet, emailt, SMS-t, faxot és Twitter-üzenetet küldtek

különféle jogsértések áldozatainak, hogy kifejezzék a támogatásukat és szolidaritásukat, valamint a hatóságoknak is írtak, felszólítva őket, hogy engedjék szabadon a jogtalanul bebörtönzött foglyokat, vizsgálják ki a jogsértéseket, és vonják felelősségre az elkövetőket.

„A Levélíró Maraton az elmúlt 15 évben reményt adott embereknek életük legsötétebb pillanataiban. Képzeljük el, milyen érzés lehet egy börtönben ülőnek, amikor egyszer csak levelek ezreit kapja meg, amelyekben számára ismeretlen emberek fejezik ki a szolidaritásukat. Képzeljük el, milyen érzés lehet megtudni, hogy emberek százezrei támogatják az igazságért folytatott harcod.

A levelek életeket változtathatnak meg”

– mondta Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára, aki nemrég interjút adott a Független Hírügynökségnek.

Azt is mondta:

„A világ minden táján jogvédők vannak veszélyben, sokukat úgy kezelik, mintha bűnözők lennének, mert ki merték mondani a véleményüket,

vagy mert szembeszálltak a környezetszennyezőkkel. Soha nem volt még annyira fontos, hogy megmutassuk, velük vagyunk. A Levélíró Maraton azt üzeni a jogsértő hatóságoknak, hogy figyeljük őket. Lehet, hogy hatalmuk van egyes embereket megfélemlíteni vagy börtönbe zárni, de nem hallgattathatják el az őket támogató milliókat.”

Idén az Amnesty két munkatársa is a címzettek között szerepel: a szervezet törökországi igazgatója és elnöke, Idil Eser és Taner Kilic. Ők is a tizenegy jogvédő között vannak, akik ellen a török hatóságok terrorizmussal kapcsolatos koholt vádak alapján eljárást indítottak.

A letartóztatások ellen tüntetők Isztambulban.
Fotó: MTI/EPA/Tolga Bozoglu

Iván Júlia, az Amnesty International Magyarország igazgatója azt mondta: „A Levélíró Maraton egy

kiváló eszköz arra, hogy kiálljunk a jogsértések áldozatai mellett, és erősítsük Magyarországon is a globális szolidaritás eszméjét.

A magyarok gyakran nem hiszik el, hogy egy petíció aláírása számít, de a Levélíró Maraton évről-évre bebizonyítja, hogy milyen ereje van, ha emberek milliói fognak össze egy közös ügy érdekében.”

A kampány december 15-ig tart részeként december 7-én a szervezet bulit is rendez, Vedd magadnak a bátorságot jelszóval. Iván Júlia szerint „az este célja, hogy összehozzuk egy helyre az utóbbi időben egyre nagyobb kormányzati nyomás alatt dolgozó civileket, és amellett, hogy beszélgessünk a közös dolgainkról,

kibulizzuk magunkból a Nemzeti Konzultáció és az ellenünk folyó lejáratókampány okozta feszültséget és stresszt.

Természetesen itt is lehetőség lesz aláírni a Levélíró Maraton eseteit.”

Idén a két török jogvédő mellett egy olyan csádi aktivista mellett is ki lehet állni, akit a Facebookra feltöltött videók miatt kínoztak meg, de lehet támogatni egy finn transzszexuálist, izraeli palesztin aktivistákat, és egy jamaicai jogvédőt is.

Magyar-kínai két jó barát

0

Példátlanul sikeresnek nevezte a magyar-kínai tárgyalásokat Orbán Viktor, Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel közösen tett sajtónyilatkozatában. A vendég a többi között méltatta a 16+1 találkozót. 

 

„Két nehéz napon vagyunk túl: 16 miniszterelnököt és Kína miniszterelnökét láttuk vendégül. Magyarország számára fontos két nap volt. Ma voltak a kétoldalú tárgyalások. Példátlanul sikeres tárgyalások vannak mögöttünk. Az eddigi együttműködést sikerül megerősíteni, a korábban elhatározott projekteket a döntő pontokon átsegítettük, s megindítottuk az előttünk álló évek kétoldalú együttműködése előtt. Távlatok is vannak előttünk.” – így összegzett Orbán Viktor magyar kormányfő a kétoldalú tárgyalások után, a kínai miniszterelnökkel közösen tett nyilatkozatában.

Konkrét megállapodásokat is sorolt, köztük a magyar agrárexportot segítő mezőgazdaságit, az Eximbank 500 millió dolláros hitelkerethez jutásáról,  valamint a Borsodchem 217 millió dolláros beruházási hiteléről szólü megállapodást, továbbá azt, amely 20 millió dolláros fejlesztést tesz lehetővé a komáromi kínai elektromos buszgyártónál.

Li Ko-csiang hosszan beszélt a 16+1 találkozóról, amit rendkívül sikeresnek mondott. „Elfogadtuk a budapesti irányelveket – emlékeztetett, hozzátéve: az együttműködés rendkívül jó Kína és Közép-Kelet-Európa között. „Örülök, hogy ismét ide látogathattam” – közölte,

dicsérve Magyarországot és a gazdasági eredményeket, bár ennek kapcsán hosszabban beszélt a kínai növekedésről és eredményekről, amit hazája méretével is magyarázott.

A két ország együttműködése mellett szállt síkra, kiemelve a kereskedelmi forgalmi adatokat. A kínai befektetésekről szólva megemlítette, hogy a térségbe irányuló befektetések harmada már ma is Magyarországra érkezik. „Lenyűgöző dolgot láttam két üzletember írt alá megállapodást, s lehetett látni, hogy kínai cégek már megvetették a lábukat. Ez mindkét fél számára győztes helyzet” – húzta alá.

Pénzügyi csúcs

A mai nap történése az is, hogy megnyílt az Ázsiai Pénzügyi Együttműködési Szövetség (AFCA) kétnapos pénzügyi csúcstalálkozója. Orbán Viktor a többi között arról beszélt, hogy Kína gazdasága rohamosan nő, aminek óriási lesz az importigénye, és a kínai termelési kapacitások kihelyezésére is szükség lesz a jövőben. Az ázsiai országgal való együttműködésért a közép-európai országok között Magyarország helyzete a legjobb, hiszen régiós viszonylatban a legtöbb export innen irányul Kínába, a legtöbb beruházás Kínából pedig ide érkezik –mondta, hozzátéve: alacsonyak az adókulcsok és

az ideológia helyett józan észre épül a gazdaságpolitika,

a földrajzi elhelyezkedés kedvező és a két ország kölcsönösen tiszteli egymást.

Az AFCA létrehozására a kínai miniszterelnök, Li Ko-csiang tett javaslatot tavaly márciusban, a gazdasági és pénzügyi együttműködésre vonatkozó párbeszéd felgyorsítása érdekében.

Megállapodások

Több megállapodást is kötöttek a Kína és a 16 közép-kelet-európai ország gazdasági és kereskedelmi fórumán. Ezek egyikek arról intézkedik, hogy a Kínai Beruházási Bank durván kétmilliárd eurónak megfelelő összeget biztosít a Kína és a 16 ország által a stratégiai projektek finanszírozására hétfőn létrehozott bankközi szövetség számára. Ezzel együtt elindul Kína, valamint a közép-kelet-európai országok befektetési együttműködését segítő alap tevékenységének második szakasza is, amelynek keretében egymilliárd eurót szánnak a térség beruházásaira.

Kétoldalú megállapodások is születtek, a többi között Kína és Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Lengyelország, Észtország, Szlovénia szervezetei, intézményei között.

Nem mind arany, ami fénylik…

Odze György író, a volt pekingi magyar diplomata a FüHü-nek nyilatkozva a következőképen értékelt:

Mindez azt mutatja, hogy erős aszimmetria van a 16+1-ek itteni csúcstalálkozójának tényleges súlya, illetve aközött, ahogy ezt a hazai sajtó tálalja. Ennek különös kísérőjelensége, hogy a 16 közép- és kelet-európai vezetőnek még a nevét se igen hallani -olvasni (legfeljebb a keddi kétoldalú, protokolláris beszélgetések miatt). Odze szerint ezen túlmenően a kínai-magyar gazdasági egyeztetés, különösen a Budapest-Belgrád-vasútvonal kiépítése erősen „túltálalt” a realitáshoz képest. (Ennek felére most jelent meg a tender.)

Simicska: Orbán maffiaállamot, egy despotikus diktatúrát épít

0

„Semmilyen titkos fegyverről nem tudok, nem is értem a kérdést” – válaszolta az ATV-nek adott telefonos interjújában Simicska Lajos. Arra próbált rákérdezni a riporter, hogy van-e kormánybuktató fegyver a birtokában. Azt követően keresték meg, hogy ma több plakátot teleírt „Orbán egy g…” szöveggel. Az RTL Klubnak azt fejtegette, hogy Orbán maffiállamot, egy despotikus diktatúrát épít.

 

Ritka nap vot a keddi: Simicska Lajos két televíziós csatornának is nyilatkozott: ráadásul mind az ATV-vel, mind pedig az RTL-lel hosszabban volt hajlandó beszélni. Nem véletlenül, üzeneteket akart eljuttatni – miként a mai plakát-graffittizós akciójával is.

„Mi korábban rendszerváltásra és a demokrácia kiépítésére szövetkeztünk, de Orbán véglegesen elárulta azokat az értékeket és célokat, amelyeket kitűztünk magunk elé – mondta az RTL-nek, aláhúzva:

ő ma már egy despotikus diktatúrát épít.

Az ő világa nem az én világom – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy Simicska személyes felelősséget érez abban, hogy az ország ide jutott és maffia államot épít ki,

Részt vettem benne támogattam, segítettem, nem ismertem fel időben.

Mészáros Lőrincről becsmérlően beszélt, mind mondta: ugye senki nem gondolja, hogy azok a százmilliárdok az övék lennének. Mészáros, akármennyit is iratnak a nevére egy tehetségtelen senki marad – mondta megvetéssel a hangjában.
Arra a kérdésre, hogy vannak-e iratai, amelyek árthatnának Orbánnak, Simicska úgy válaszolt:

Ha a feltételezésből indulok ki, hogy ilyen van, és érdekes feltételezés, öngyilkosnak tart maga engem? Ha van ilyen és én lehoznám, ön szerint…

Azt is mondta, hogy atombombák ebben az országban nincsenek, csak az emberek tudnak változtatni a folyamtokon.

Simicska az ATV-nek is elkente az egyenes választ a kérdésre, hogy meg tudná-e buktatná Orbán Viktort. Ugyanis visszakérdezett,

hogy jön ez ide, a plakát telefirkálásából nem következik titkos anyag.

Hozzátette: régóta bosszantják a plakátok, ráadásul felszólították a magyarokat, hogy mondják el a véleményüket, hát ő most elmondta.

Arra a kérdésre, hogy szerinte létezik-e Soros-terv, Simicska ismét csak visszakérdezett:

„Soros terv van-e? Soros terv? Viccel? Komolyan kérdezi?”

Szerinte egyébként a kormány már betelepített húszezer embert letelepedési kötvénnyel, s további százezer kínait, meg szíriait akar behozni az országba. Simicska ezt ellenzi, nem kell ide letelepedési kötvényes – húzta alá.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK