Kezdőlap Itthon Oldal 700

Itthon

Itt a tél – elakadt kamionok állnak a 2-es úton

0

A kora reggeli órákban a 2-es úton, Szendehely és Katalinpuszta között a kapaszkodósávba lehúzódva több kamion áll, amely a havazás miatt csúszóssá vált úttesten elakadt.

A kamionforgalmat a rendőrök ideiglenesen megállítják Vácnál.

Lapszem – 2017. november 30.

0

Az András a görög Andreasz névből származik, melynek jelentése férfi, férfias. András napjához számos népszokás kötődik, ezek főleg a párválasztáshoz, házasodáshoz kapcsolódnak. Palócföldön a lányok András napján rejtettek el egy almát az eresz alá, amit Borbála napján megfordítottak, majd magukkal vittek a templomba. Ha útközben valaki megszólította őket, úgy a babona szerint annak a fia vagy rokona lesz a férjük. Már itt van a lapszemle.

Népszava: Az EU-ban csökken a rezsi, nálunk nem

Egy év alatt átlag 6,3 százalékkal csökkent az uniós tagállamok lakossági gázára – idézi a Népszava a 2017 első fél évi adatok alapján az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak az adatait. Míg a nemzetközi tőzsdék megfeleződése közepette a tarifa nálunk három éve nem változott, a horvátok közel húsz százalékot vágtak. Igaz, a románok és a bolgárok után a mi díjunk még így is a harmadik legkedvezőbb. Az észtek ellenben 21 százalékos emeléssel szembesültek. A termék az eleve háromszor annyit fizető svédeknél szintén kiugróan drágult. Így a vásárlóerő-kimutatások szerint rájuk a fűtés EU-szerte kiemelkedő terheket ró. A cechet a legkönnyebben a luxembourgiak állják.

Az áramár szintén mérséklődést mutat: átlag fél százalékost. A mi szintén változatlan tarifánk mellett az olasz díj több mint tíz százalékkal esett, Cipruson viszont több mint ötödével nőtt. Bulgária és Litvánia után itt is bronzérmesek vagyunk. A dánok közel háromszor többet fizetnek nálunk. Jövedelmükhöz képest a finneknek a legkisebb, a németeknek a legnagyobb teher a csekk befizetése.

Magyar Idők: A gyűlölet karmestere

Ron Werber a gyűlölet karmestereként vált ismertté vagy inkább hírhedtté, amikor 2002-ben az MSZP választási kampányának vezetőjeként megismertette a magyar társadalmat az addig hazánkban ismeretlen valódi, professzionális gyűlöletkampánnyal – olvasható a Magyar Időkben. Nem utolsósorban pedig minden előrejelzés ellenére győzelemhez segítette az állambiztonsági múlttal rendelkező Medgyessy Pétert.

Az izraeli szakember akkor sem rejtette véka alá, hogy fontos fegyvernek tartja a negatív kampányokat, ezért állandó nyomás alá helyezte a Fidesz-kormányt, elviselhetetlen feszültségben tartotta a közéletet, így közvetve az egész társadalmat. Ő dolgozta ki például azt a stratégiát, hogy a kettős állampolgárságnál jóval kevesebb jogkört biztosító kedvezménytörvényt olyan életveszélyes jogszabálynak állítsák be, amely 23 millió román elözönlésével fenyegeti az országot. Werber nevéhez fűződik a MSZP szavazói­nak hergelése Kövér László „köteles beszédére” hivatkozva, és ő nevezte a Fideszt fasiszta, paranoid bandának.

Magyar Nemzet: Elmaradhat a szocialisták hétvégi kongresszusa

Felmerült az MSZP-n belül, hogy elmaradhat a párt december 9-ére, azaz jövő szombatra tervezett kongresszusa. A Magyar Nemzet értesülései szerint ugyanis a párt országos vezetésében többen is vannak, akik szerint nem lenne értelme most megtartani a nagyszabású rendezvényt, hiszen lényegében semmilyen személyi kérdésről nem tudnának döntést hozni. Nincs még megállapodás a 106 egyéni jelöltről, és – mint már kiderült – országos listát sem akarnak addig állítani, amíg nem jutnak valahogyan dűlőre a Demokratikus Koalícióval. Mindemellett borítékolható lenne a komoly vita, a kongresszusi küldöttek ugyanis joggal várhatnák, hogy néhány hónappal a választások előtt tisztán lássanak: az MSZP egyáltalán milyen konstrukcióban indul el a választásokon, kikkel és hogyan működik együtt.

Magyar Hírlap: Üdvözli a szakma a második nyelvvizsga megszerzésének támogatását

Mindent, ami az idegen nyelvek tanulására biztat, csak helyeselni tudunk, azt a tényt pedig külön üdvözöljük, hogy ezúttal a másodikként tanult nyelvekre is vonatkozik a rendelkezés – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke a kormány nyelvvizsga-támogatásra vonatkozó döntése kapcsán.

Ismert, a kabinet jövő januártól megtéríti az első nyelvvizsga díját minden harmincöt év alatti fiatalnak. November közepén azonban Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár már azt közölte, hogy a visszatérítés akkor is igényelhető lesz, ha már akár több nyelvvizsgával is rendelkezik valaki. Ezt a döntést úgy indokolta, ösztönözni szeretnék a fiatalokat, hogy ne álljanak meg egy nyelvvizsgánál, tanuljanak további nyelveket. A finanszírozás mértéke maximum 34 500 forint lesz diákonként.

MSZP: Nem a Fideszre, nem a Jobbikra

0

Az MSZP soha nem lépne koalícióra a Fidesszel és elveti az együttműködést a Jobbikkal, ugyanakkor azt nem zárja ki, hogy egy olyan választás után, amelyen a Fidesz elveszíti a kormányzási többségét, az alkotmányozó nemzetgyűlésként funkcionáló Országgyűlésben közösen teremtsék meg az Új Magyarország alapjait, hogy utána tisztességes választásokon a pártok megmérettessenek. Erről beszélt a Hír TV-ben Molnár Gyula az MSZP elnöke.

A szocialisták elnöke beszélt arról is, hogy finisben vannak a tárgyalások pártja és a DK között. Többszöri kérdésre, megközelítésben és megfogalmazásban is oda lyukadt ki, hogy egyelőre ugyan arról tárgyalnak, hogy nem indulnak egymás ellen, de szerintük ennél több kellene. Nem akarnak kapaszkodni,

de jelezni szeretnék, hogy nyitottak arra, hogy közös miniszterelnök-jelölttel vágjanak neki a választásoknak,

ha van olyan, aki bevállalja a miniszterelnök-jelöltséget, s aki mögé odaállnak a pártok.

Ami Gyurcsány Ferenc személyét illeti, Molnár szerint be kellett látniuk, hogy van egy olyan szavazói kör, amely szerint a DK elnökének helye van a közéleten.

Az összefogás, az együtt indulás igénye pedig felülírja, hogy a szereplők kicsodák

– tette hozzá, kiemelve, hogy nagyon nagyok az ilyen irányú várakozások, ráadásul remény lenne rá, hogy a bizonytalan szavazók visszaálljanak mögéjük.

A kérdésre, hogy lát-e még esélyt a komolyabb összefogásra az egyéni körzetek koordinált jelöltállításán  túl akkor, amikor a DK többször is kinyilvánította, hogy nem óhajt egyéb téren közösködni az MSZP-vel, Molnár Gyula emlékeztetett arra, hogy 1994-ben, egy héttel a választások előtt Magyar Bálint még kizárta az SZDSZ szerepvállalását egy Horn-vezette kormányban, illetve 1998-ban Orbán is kizárta az együttműködés a kisgazdákkal. Ő a maga részéről

bízik abban, hogy amikor már közelednek a választások, s látszanak a számok, akkor a kormányváltást akarók is meggondolják magukat.

Egy félreértést is eloszlatott: december 9-én nem lesz jelöltállító kongresszus. Kétfordulós kongresszust tartanak, amelynek programjában négy napirendi pont szerepel. Decemberben bizonyára a választási programot fogják elfogadni, a következő, januárin kerülhet sor a többire.

 

Ez volt ma – 2017. november 29.

0

Egy rendezőhöz méltó, látványos öngyilkosságot hajtott végre egy boszniai horvát háborús bűnös Hágában; Z. Kárpát: Orbán Viktor is rács mögött találhatja magát; a Momentum már nem zárja ki, hogy másokkal is tárgyaljon; Simicska szerint nincs titkos fegyver, viszont az elemző ezt nem zárja ki.

Egy színházi rendező, aki felrobbantotta a mostari hidat

A délszláv háborús bűnök kivizsgálására 24 évvel ezelőtt alapított Hágai Törvényszék utolsó ítélethirdetésekor, az egyik elítélt, Slobodan Praljak, az egykori Herceg-Bosna nevű boszniai horvát bábállam vezérkari főnöke, mérget ivott és a kórházba szállítása után, meghalt. Legemlékezetesebb haditette az volt, hogy felrobbantatta a Mostar főleg bosnyákok illetve horvátok lakta negyedét összekötő, régi, a Neretva folyót átívelő hidat. Indoklásként azt hozta fel, hogy csak így tudta megakadályozni, hogy a bosnyákok ne indíthassanak támadást a horvát lakosság ellen.

Slobodan Praljak 1945. január 2-án született a boszniai Čapljinaban. 1970-ben szerzett diplomát a zágrábi műszaki egyetemen, 1971-ben a zágrábi bölcsésztudományi karon és 1972-ben pedig a színház, televízió és film akadémián. A délszláv háborúig színházi rendezőként dolgozott Zágrábban, Eszéken és Mostarban, valamint több filmet és dokumentumfilmet is rendezett.

Orbán Viktor is rács mögött találhatja magát…!

„Azt remélem, hogy a választáson résztvevő pártok nem lesznek annyira finnyásak, hogy a hatalomváltást megakadályozzák” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek a Jobbik alelnöke, aki szerint tudomásul kell venni, hogy a nemzeti érdeket másokkal együtt kell képviselni. Z. Kárpát Dániel arról is beszél, hogy ha kormányra kerülnek, akkor Orbán Viktor mellett Simicska Lajos is számíthat elszámoltatásra. Végül az interjúban szóba kerül az is, hogy Vona Gábor miniszterelnök-jelölti vitára hívta ki Orbán Viktort, aki csak annyit válaszolt a kihívónak, hogy „megfontoljuk” a lehetőséget.

Térdre borul újra a baloldal?

Valóban meglepő, ha néhány nap úgy telik el a baloldali politikai életben, hogy ne kerülne nyilvánosságra olyan hír, amit cáfolni kell, ami árt a pártjainak, leginkább persze az MSZP-nek.  Ritkán fordul elő ilyen csoda, bár – legyünk igazságosak – nem mindig ők tehetnek róla, hogy hírbe keverednek.  De azt is hozzátehetjük: a lefelé tartó spirál szükségszerű velejárójának tekinthetjük, hogy minden balul sül el.

(…) Ott tartunk tehát, ha végigtekintünk a politikai palettán, hogy nem kínálkozik más út, mint az együttműködés kialakítása. Ez azonban még soha nem volt ennyire messze, mint most, és minél jobban távolodnak egymástól az elképzelések, annál valószínűbb, hogy a végén külön-külön indul mindenki és lényegében, ha lesz is néhány parlamenti párt – DK 8-10, MSZP hat-nyolc, LMP 5-7 százalék -, valójában atomjaira hullik a baloldal. Négy hónappal állunk a tavaszi választások előtt, és az ellenzék, a rossz, valójában csak kommunikációból álló négyéves kormányzás ellenére lejjebb csúszott, mint 2014-ben volt. Azt mondják, mondták, nem ismételhető meg a 2014-es választásokat megelőző térdre borulás; hát nem is ismételték meg – rosszabbá vált a helyzet. Most karácsonyra ígérik a koordinált jelöltállítás lezárását – engedjenek meg egy kicsi kétkedést -, és utána szeretnének ráfordulni a közös lista kivívására. Legalább is a szocialisták. Akiknek még túl kell esniük december 9-én, egy kongresszuson, ahol egyelőre nem lehet tudni mit is mondhatnak a küldötteknek. Se miniszterelnök-jelölt, se közös lista, de még az egyéni választókerületi megállapodás sem. Illetve, ha ez utóbbit egyszer tényleg készre jelentik, vajon milyen vérveszteségeken át jutnak el odáig. És a legrosszabb az, hogy emiatt senki mást nem hibáztathatnak, csak saját magukat.

Simicska: „Nincs titkos fegyver”, elemző: nem biztos

Nincs Orbán-buktató atombombája, titkos fegyvere, és egyébként se tartja magát öngyilkosnak – nyilatkozta Simicska Lajos az RTL és az ATV híradójának. Azután szólalt meg, hogy kedden hajnalban ismét „kidekorált” egy plakátot, az elhíresült g betűs szóval illetve Orbán Viktort. Debreczeni József nem veszi készpénznek Simicska „visszavonulását”.

Nem tud kormánybuktató, titkos tervről, ez a sajtó találgatása – mondta Simicska Lajos az ATV Híradójának. Ugyanerről az RTL-ben is beszélt: „Ugye nem gondolja komolyan? Ha a feltételezésből indulok ki, hogy ilyen van, az egy érdekes feltételezés. De egyet mondanék:

„ÖNGYILKOSNAK TART ENGEM?”.

Debreczeni József politikai elemző (aki könyvet írt Simicskáról és Orbánró egyaránt) a FüHü-nek azt mondta, hogy csak találgatni tud, az üzletember valóban azt jelentette be, hogy nincs semmi „bomba” a birtokában, illetve nem is állna elő ilyennel.

„Én nem vagyok biztos abban, hogy komolyan kell venni ezt”

– mondta Debreczeni.

Az elemző szerint Simicska sokkal tudatosabb ember, mint hogy csak „frusztrációját vezette le”, ezzel szemben úgy véli, hogy ezekkel a megjelenésekkel folyamatos pozíciót akar fogalalni a nyilvánosságban.

Egy biztos – mondta Debreczeni József -, Simicskának egyetlen célja van, mégpedig Orbán megbuktatása.

A Momentum már nem zárja ki, hogy másokkal is tárgyaljon

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke szerint pártja adott esetben bárkivel tárgyalna. A Momentum elnöke, az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt is elmondta, hogy 2010-ben még a Fideszre szavazott, ám csalódott a pártban, mert a számára fontos arcok – Pokorni, Navracsics, Áder – eltűntek onnan.

Mindezt nagyjából eddig is tudni lehetett a Fegyőrnek is „becézett” Fekete-Győrről, ám az a Momentumosok eddig nyilatkozatainak a tükrében mindenképpen új momentumnak számít, hogy a párt elnöke a korábbiaknál engedékenyebb hangot ütött meg, vagyis,

nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy amennyiben a helyzet úgy adódik, tárgyaljanak más pártokkal.

Nemrégiben Vona Gábor, a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy csak a XXI. század pártjaival tartja elképzelhetőnek az együttműködést, ám szóba jöhető partnerként mindössze két pártot, az LMP-t és a Momentumot nevezte meg.

Állva rohadnak el Tiszaújvárosban a nyíregyházi buszok?

0

Úgy tűnik, állva rohadnak el az uniós pénzből vásárolt nyíregyházi buszok a MAN tiszaújvárosi telepén. A 41(!) CNG-s busz már egy éve, 2016 decembere óta rostokol a telepen, miközben az ígért hat elektromos buszról szó sem esik – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Lövei Csaba, az Együtt nyíregyházi önkormányzati képviselője.

Az 5 milliárdos, száz százalékban EU-támogatású projektről tartott tájékoztatójának helyszínéül Nyíregyházán a Tiszavasvári úti volt laktanyát választotta, ahol a gáztöltő állomás és a busztelephely épül. Merthogy a buszokat már beszerezték, a kiszolgáló létesítmények viszont még csak most épülnek.

Tragikomédiába fordult a nyíregyházi buszbeszerzés

– jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint félő, hogy egy kilométer megtétele nélkül, állva rohadnak el a gázüzemű járművek, melyeket egy éve már kész üzemeltetési háttérrel kellett volna fogadni Nyíregyházán. A buszok e helyett 2016 decembere óta rostokolnak a Borsod megyei város telephelyén.

Egy hónapja, októberben kezdték építeni a gáztöltőt és a telephelyet – jegyezte meg a képviselő, hozzátéve: egyelőre az alapozásnál tart a CNG gáztöltő állomás építése.

Habár volt egy ígéret, hogy 2018 januárjában forgalomba állíthatják az egyenként kb. 100 millió forint értékű járműveket, a képviselő szerint jövő tavaszig kell várni a kényelmesebb és környezetbarát járművekre.

Lövei Csaba szerint nem normális az új buszokat másfél évig parkoltatni, azt pedig felháborítónak tartja, hogy a város vezetése azzal érvel: eleve így tervezték. Szerinte ez egyáltalán nem életszerű.

Negyven új busz várakozik egy telepen, miközben a nyíregyháziak tömegközlekedését leromlott belorusz, MAZ járművekkel oldják meg

– mondta a képviselő, aki úgy érzi, eddigi kérdéseire Kovács Ferenc polgármestertől semmitmondó válaszokat kapott.

A 6 elektromos buszról szólva – szintén része az ötmilliárdos projektnek – aggodalmának adott hangot a képviselő, aki attól tart: a kiírás a Budapesten katasztrofálisan rossz mutatókkal üzemelő Modulo buszokra illik…

Öt évet is kaphatnak a hajléktalant kirabló gyerekek

A legidősebb támadó is csak 15 éves volt, amikor tavaly ősszel összevertek egy utcán élő embert.  

A fiatalok október 9-én este, egy XVII. kerületi trafóháznál figyeltek fel a hajléktalanra. Egyikük – egy 15 éves fiú – felvetette társainak, hogy mivel úgy tudja, hogy a férfinál szokott lenni pénz, azt el kellene venni tőle. Ezután mind az öten odamentek a sértetthez, és azonnal

bántalmazni kezdték, miközben azt kiabálták, hogy adja át az értékeit.

A hajléktalant mind az öt fiú bántotta: volt, aki ütötte, és volt, aki rugdosta. Végül átkutatták a szatyrait, valamint a bevásárlókosarát, amiben két doboz cigit találtak. A zsákmányt elvitték, elosztották és elszívták.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Részlege a fiatalkorú elkövetőkkel szemben csoportosan elkövetett rablás miatt emelt vádat. Akár öt év börtönt is kaphatnak, de a két legfiatalabb elkövetőre javítóintézeti nevelést indítványozott az ügyészség.

Orbán Viktor is rács mögött találhatja magát…!

„Azt remélem, hogy a választáson résztvevő pártok nem lesznek annyira finnyásak, hogy a hatalomváltást megakadályozzák” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek a Jobbik alelnöke, aki szerint tudomásul kell venni, hogy a nemzeti érdeket másokkal együtt kell képviselni. Z. Kárpát Dániel arról is beszél, hogy ha kormányra kerülnek, akkor Orbán Viktor mellett Simicska Lajos is számíthat elszámoltatásra. Végül az interjúban szóba kerül az is, hogy Vona Gábor miniszterelnök-jelölti vitára hívta ki Orbán Viktort, aki csak annyit válaszolt a kihívónak, hogy „megfontoljuk” a lehetőséget.

 

Gondolja, hogy lesz majd miniszterelnök-jelölti vita Orbán Viktor és Vona Gábor között azután, hogy a Jobbik elnöke „kiégett despotának” nevezte a kormányfőt?

Ma inkább arra fogadnék, hogy a miniszterelnök úr egyszerűen nem meri felvállalni a szópárbajt, s talán riválisait sem akarja a „maga szintjére” emelni. Pedig annak idején harciasan fellépett a jelölti vita érdekében a balliberális ellenfeleivel szemben, akik viszont férfiasan kiálltak ellene.  Ezt a bátorságot akkor is el kell ismerni, ha azokkal a baloldali politikusokkal szinte semmiben sem értek egyet.

Talán azért is jöhetett létre a vita, mert az ifjú Orbán előtte nem sértegette ellenfeleit, nem gondolja?

Sajnos ma már nemcsak Orbán viselkedik kiégett despotaként, hanem az egész Fideszes „B közép” is.

Gondoljon bele, a heti azonnali kérdések órájának csúcsa az volt, hogy a miniszterelnök elfelejtette feltenni a mikrofont, elsütött egy poént, amit a nem a környezetében ülők nem is hallhattak, de a hívek azonnal röhögni, tapsolni kezdtek, ahogy „szerviliséknél” ezt elvárják. 

Ezek után Orbán felcsíptette a mikrofont, majd megismételte a viccet, s az eddig is nevetgélő képviselők meglepetést mímelve kirobbanó tapssal, hangos nevetéssel jutalmazták a vezért, ahogy azt elvárják tőlük. Na, ezt a szervilis hatalmat akarjuk mi leváltani, azt reméljük, a félelmet, az uram-bátyám stílust felváltja majd az építkezés időszaka.

A kormány leváltásához nem elég az a támogatás, amit ma a Jobbik magáénak tudhat. Ezt érzékelve választás utáni esetleges együttműködést ajánlottak az LMP és a Momentum vezetőinek, tehát a XXI. századi pártoknak. Ezzel egyetértett?

Természetesen, hisz részt vettem a folyamatban. Viszont azt tudnia kell, hogy a Jobbik egyedül készül megnyerni a választásokat, úgy érezzük, hogy erre minden esélyünk megvan.

Úgy gondoljuk ugyanis, hogy Orbán Viktor kormányzása annyi ellenérzést vált ki a választókból, hogy a kampány hajrájában a ma még bizonytalanok majd tömegesen kezdenek támogatni bennünket.

Tehát arra számítunk, hogy a választási győzelemhez nem lesz szükség együttműködési kényszerre. A kormányzáshoz azonban, ha választást nyerünk, mégsincs meg 51 %, szükség lehet együttműködő partnerekre, akikkel bizonyos ügyek mentén szeretnénk együttműködni.

Viszont a választási együttműködés lehetőségét az LMP és a Momentum vissza is utasította.

Nézze, megértem a vehemens reagálást, hiszen a két párt egyelőre a parlamenti küszöb átugrásával van elfoglalva. Egyelőre tehát hitelességi küzdelmet folytatnak annak érdekében, hogy szélesebb választói rétegek támogatását is megszerezzék. Ezt a célt jobban elérhetnék, ha a választási programok ismertetésével lennének elfoglalva. Több XXI. századi pártnak ugyanis már van programja, szemben a Fidesz nevű alakulattal.

A Momentum elnöke egyenesen azt válaszolta az együttműködési ajánlatra, hogy a memóriájába nagyon mélyen beleégett az EU zászló égetése, a cigányozás, és a zsidózás. Mások nem mondják ugyanezt?

Én nem találkozom ilyennel. Sajnálom, ha egy pártvezető saját érzelmeit vetíti ki pártjának politikai mozgására. Nyilván a Momentumnak is, mint minden fiatal szervezetnek meg kell tanulni, hogy adott esetben lehet együttműködni más politikai erővel, ha az a nemzet javát szolgálja.

Akkor itt sokféle együttműködés lehetséges.

Egyedül Gyurcsány Ferenccel és a XX. század pártjaival, a Fidesszel és az MSZP-vel nem képzelhető el semmiféle együttműködés. Egyébként pedig azt remélem, hogy a választáson résztvevő pártok nem lesznek annyira finnyásak, hogy a hatalomváltást megakadályozzák, hiszen Magyarország helyzete egyáltalán nem rózsás.  Úgy vettem észre a heti több alkalommal megtartott választási gyűléseinken, hogy ha a változás lehetőségéről van szó, akkor a szavazók tudomásul veszik a különböző politikai erők együttműködési kényszerének lehetőségét.  Ugyanis

nem biztos, hogy Magyarország még négy évet kibír a Fidesz uralom alatt.

Vona Gábor azt mondta, hogy kész bocsánatot kérni a zsidóságtól, és a cigányságtól, ezzel ön is így van?

Nem. Nézze, nem vagyok hajlandó állandóan visszatekingetni. Ha ezt tenném, akkor ma is azon filozofálhatnánk, hogy a Fidesz miért vonult ki annak idején a Trianon megemlékezésekről, vagy mit keresett a liberális internacionáléban. Esetleg tépelődhetnénk Orbán Viktor büszkén vállalt Soros ösztöndíjáról is. Nincs a múltnak olyan pontja, ami előtt ne történt volna valami, amin civakodni lehet.

Miután az ország nehéz helyzetben van, ezért ma csak a jövővel szabad foglalkozni.

Korrektúra alatt áll a Jobbik 2018-as választási programja, amelyben egyetlen olyan mondat sem található – ahogy a korábbiakban sem volt – amely kirekesztene bárkit, bőrszíne, vallása, származása vagy bármilyen ismérve alapján.

Ez a válaszom.

Az nagy kérdés, hogy a választók elhiszik-e azt, hogy a Jobbik megváltozott, vagy szükség lenne négy újabb ellenzékben töltött évre, hogy elfogadják a fordulatot?

Azt tapasztalom, hogy több százezres, vagy akár milliós választói tábort már egyáltalán nem érdekli a pártok ideológiája, az izmusok, vagy épp a politikusok becsípődései. Ma már életlehetőséget keresnek az emberek a saját hazájukban; a munka, a bérlakás, a panel program, a meglévő ingatlan felújítása, az európai bér érdekli az embereket. Nyilván azt a politikai erőt fogják keresni, amely ezekre az igényekre hihető tervet fogalmaz meg.

Nem érzékeli, hogy akik a korábbi, radikális Jobbikot szerették, a változás után elpártolnak?

Nézze, politológus műhelyekben ez lehet vitatéma, de miután szervezeteink száma nő, a tagság bővül, ráadásul a szimpatizánsok tábora is gyarapodik, a kérdést nem érzem indokoltnak. Persze a Habony média rendre beszámol vidéki szervezetek feloszlatásáról, de ez nem igaz, hisz erről rajtuk kívül senki más nem tud.

Ön az egyik témafelelőse a Jobbik devizahitel-károsultakat segítő programjának. Egy évtized távolából lehet-e még valamit tenni a vesztesekért, azon kívül, hogy a kilakoltatást leállítják?

Ha nem hinnék ebben, akkor nem is foglalkoznék ezzel a problémával.  A szerződések megvannak, az aláírás időpontja szintén, s az árfolyamok ugyancsak visszakereshetőek. Tehát semmilyen akadálya nincs annak, hogy a felvételkori árfolyamon számolják ki a tartozást. Ennek eddig egy akadálya volt, hogy az embereket kisemmiző bankok nem szeretnék ezt a döntést meghozni, és a kormány velük egyezett meg.

A mai kormány is radikális bankellenes politikát folytatott, de aztán nem akarták a bankrendszert megborítani, mert abba az ország is belerokkanna.

Úgy is mondhatnám, hogy a bankok lepaktáltak a jelenlegi kormánnyal, de számításaim szerint az utóbbi évek nyereségéből, vagy a tartalékokból kigazdálkodhatnák a döntés anyagi következményeit. Tehát

…a bankrendszert sem rengetné meg, ha visszaadnák az emberek elrabolt pénzét.

Egy ilyen interjúnak a szavatossági ideje nem túl hosszú, hisz így a kampány elején minden párt taktikázik még a szövetségesek megválasztásával is. Már a baloldali pártvezetők között is felmerül, hogy a Fidesz leváltása érdekében szükség lesz önökkel együttműködni. Ön ezt el tudja képzelni?

Jó ügyekért bárkivel hajlandóak vagyunk együttműködni, ha valaki például az alapvető élelmiszerek áfa tartalmát csökkentené, azt természetesen támogatnánk, még akkor is, ha a kormánypártok javaslataira kéne szavazni, de akkor is, ha ellenzékiére.

Végül is nem a Balkánon élünk – bár velünk szemben már ott is ez a divat – a nemzeti érdeket másokkal együtt kell képviselni. Bár nehéz komolyan venni olyan politikai erőt, amely fél évvel a választások előtt azt sem tudja megmondani, hogy milyen szövetségi rendszerben indul.

Ezt persze még önök sem tudják, ezt épp az előbb tisztáztuk.

Azzal kezdtük, hogy a Jobbik jelöltje mindenhol egyedül próbálja megnyerni az adott választókörzetet.

Tehát még csak nem is egyeztetnek a többiekkel?

Választási együttműködést senkivel nem kötünk. Az már más kérdés, hogy a választások után mi történik. Nyilván a szavazókon is múlik, hogyan alakul a forgatókönyv.

Van olyan lépés, amit a szövetség keresés, vagy együttműködés keresés közben semmiképp nem fogadnak el, inkább maradjon Orbán Viktor?

Nézze, az bizonyos, hogy a XX. század pártjaival nem lehet rendszert váltani.

Arra készülnek?

Igen, hisz korábban elsikkasztották.

Tehát a baloldallal akkor sem, ha marad Orbán Viktor?

A kérdés nem vetődik fel. A hatalomért sem lehet mindent feláldozni.

Végül is nekünk nem Orbán leváltása a fő célunk, mindez csak eszköz a hazai változások megindításához.

A Jobbik múltja, és a történelmi tapasztalatok miatt sokak félhetnek ettől a változástól. Mindenesetre, ha kormányra kerülnek, akkor jön az elszámoltatás, s ha jól tudom, Orbán Viktorral kezdik. A facebook oldalára kitett képen rács mögött látni a miniszterelnököt. Illetve elszámoltatnák még Mészárost és társait is. Nem túlzás ez?

Az lenne túlzás, ha 27 évvel a „módszerváltás” után nem jönne egy politikai erő, amely elhozza ezt a változást. Magyarországnak rengeteg energiája ment kárba a gyáva, a szervilis kormányok miatt, ezért mi semmiféle csicska-tempót nem vagyunk hajlandóak felvenni. Viszont hajlandóak vagyunk üzenni a piacnak, hogy a magyarsággal szemben olyan merényletet, mint a devizahitel volt, többé már nem lehet elkövetni.

A devizahitel bevezetése valóban a Fidesz kormány műve, de a többiek sem szüntették meg. Ezért büntetnék Orbánt?

Még a miniszterelnök is rács mögött találhatja magát, abban az esetben, ha tisztességtelen útra lép – ezzel maga Vona Gábor szembesítette őt az azonnali kérdések óráján.

Ha a miniszterelnök viselt dolgait alaposan fel akarják tárni, akkor Simicska Lajos meggazdagodása után is kutatni kell. Elszámoltatják őt is?

Nézze, egy tisztességes elszámoltatási folyamatban nincsenek kivételek. Ráadásul

Magyarországon törvények előtti egyenlőség van, szeretném, ha a gyakorlatban is így lenne, szent tehenekkel nem lehet rendszerváltást csinálni.

Arra készülnek?

Ne gondoljon vérengzésre, tisztességes, törvényeknek alávetett elszámoltatási folyamatot tervezünk.

Mi történik, ha a mentorukat rács mögé teszi a bíróság?

Simicska Lajos nem a mentorunk.

Nem?

Nem. Mentornak szellemi vezért tekintek, aki például a program írásában is részt vesz. Mivel ezt a Jobbikban jelen pillanatban én koordinálom, nyugodtam mondom, hogy terveinkbe senki nem szólhat bele.

Egyelőre az igazságtétel problémájával nem kell foglalkozniuk, ellenben azzal igen, hogy a Kovács Béla kémkedési ügyét a kampány közepén tárgyalja majd a bíróság. Az orosz kapcsolat, illetve a kémkedés gyanúja befolyásolhatja majd a közvéleményt. Előfordulhat, hogy a Jobbikot kikiálthatják nemzetárulónak?

Szeretem a sci-fit, könyvtárnyira való van otthon. Kovács Béla ügyében az a meggyőződésem, hogy a Fidesz-KDNP jobban tudta volna manipulálni az eseményeket, ha tényleg lenne valami a háttérben. Akkor a büntetőeljárást már lefolytatták volna. Lássa be: kémek nem rohangálhatnak évekig, ha a hatóságok szerint tényleg kémek, s arra bizonyítékok is vannak. Tehát a helyzet megoldása roppant egyszerű: az, amivel állítólag vádolják Kovács Bélát – ugye a vád egy része is titkos – az egyszerűen nem állja meg a helyét. Itt egyszerű lejárató kampányról lehet szó.  Ugyanakkor a Fidesz a témát alkalmasnak tartja arra, hogy az országban zajló hihetetlen mértékű korrupcióról elterelje a figyelmet,

Gondolom, van sejtésük, hogy a Fidesz médiagépezet célpontjává válhat a Jobbik. S persze önöknek is van azért gyenge pontjuk, hogy fogják ezeket a támadásokat kivédeni? Megvédi önöket a Simicska média?

Nyilvánvaló, hogy mi saját magunkat védjük meg. Eddig 80 vesztes sajtóper jelzi a Habony-média túlkapásait, és nettó hazugságait. Nagyon nagy baj lenne, ha egy pártot egy médiabirodalomnak kellene megvédeni. Megtesszük azt, amit a Fidesz soha: minden településre eljutunk, aláírásokat gyűjtünk a bérunió mellett; ezek a személyes kapcsolatok pedig sokkal erősebbek, mint a televíziós lejárató kampányok. De mi álljuk a sarat…

A Momentum már nem zárja ki, hogy másokkal is tárgyaljon

0

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke szerint pártja adott esetben bárkivel tárgyalna. A Momentum elnöke, az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt is elmondta, hogy 2010-ben még a Fideszre szavazott, ám csalódott a pártban, mert a számára fontos arcok – Pokorni, Navracsics, Áder – eltűntek onnan.

Mindezt nagyjából eddig is tudni lehetett a Fegyőrnek is „becézett” Fekete-Győrről, ám az a Momentumosok eddig nyilatkozatainak a tükrében mindenképpen új momentumnak számít, hogy a párt elnöke a korábbiaknál engedékenyebb hangot ütött meg, vagyis,

nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy amennyiben a helyzet úgy adódik, tárgyaljanak más pártokkal.

Nemrégiben Vona Gábor, a Jobbik elnöke arról beszélt, hogy csak a XXI. század pártjaival tartja elképzelhetőnek az együttműködést, ám szóba jöhető partnerként mindössze két pártot, az LMP-t és a Momentumot nevezte meg.

A Momentum eddig minden, együttműködésre utaló kérdésre nemmel válaszolt.

Rendre azt mondták, hogy nem fognak össze senkivel, mind a 106 választókerületben önállóan indulnak. Amiből az elemzők – lévén, hogy a Momentum támogatottsága jelenleg meglehetősen alacsony – arra következtettek, hogy Fekete-Győrék 2018-ban azért nem Orbánék leváltását tűzték ki célul, mert nem kívánnak egy esetlegesen győztes ellenzéki választási szövetséghez a kispadról asszisztálni.

Fekete-Győrék inkább arra gyúrnak, hogy hogy 2018-ban bejussanak a parlamentbe, majd újabb négy év elteltével, 2022-ben, reményeik szerint alaposan megerősödve, nagyobb szeletet kérjenek az akkor a mostaninál nagyobb eséllyel győztes ellenzéki összefogás közös tortájából.

Simicska: „Nincs titkos fegyver”, elemző: nem biztos

0

Nincs Orbán-buktató atombombája, titkos fegyvere, és egyébként se tartja magát öngyilkosnak – nyilatkozta Simicska Lajos az RTL és az ATV híradójának. Azután szólalt meg, hogy kedden hajnalban ismét „kidekorált” egy plakátot, az elhíresült g betűs szóval illetve Orbán Viktort. Debreczeni József nem veszi készpénznek Simicska „visszavonulását”.

Nem tud kormánybuktató, titkos tervről, ez a sajtó találgatása – mondta Simicska Lajos az ATV Híradójának. Ugyanerről az RTL-ben is beszélt: „Ugye nem gondolja komolyan? Ha a feltételezésből indulok ki, hogy ilyen van, az egy érdekes feltételezés. De egyet mondanék:

„öngyilkosnak tart engem?”.

Egyébként mindkét beszélgetésben diktatúráról, illetve maffiaállamról beszélt Orbán rendszerét minősítve. Azt is elmondta, hogy felelősséget érez ezért. Elmondta továbbá, hogy 2014 óta nem beszélt Orbánnal, de nem is akar.

Mészáros Lőrincről, aki sokak szerint az ő utódja a közbeszerzések fő nyerteseként, azt mondta, hogy egy „tehetségtelen senki”, régen is az volt, és az is marad,

„bármennyi vagyont is írnak a nevére.”

Magáról az ismételt plakátfestésről úgy fogalmazott, hogy „azt mondták, ne hagyja szó nélkül, hát nem hagytam szó nélkül” (egy Soros-kampányos plakátot festett ki, amelyen ez a mondat olvasható). Megkönnyebbült, kiadta frusztrációját – mondta még Simicska.

S ha már Soros-terv. Hogy van-e? „Viccel? Én csak nevetek rajta.”

Debreczeni: nem biztos, hogy komolyan kell venni

Debreczeni József politikai elemző (aki könyvet írt Simicskáról és Orbánró egyaránt) a FüHü-nek azt mondta, hogy csak találgatni tud, az üzletember valóban azt jelentette be, hogy nincs semmi „bomba” a birtokában, illetve nem is állna elő ilyennel. „Én nem vagyok biztos abban, hogy komolyan kell venni ezt” – mondta Debreczeni.

Az elemző szerint Simicska sokkal tudatosabb ember, mint hogy csak „frusztrációját vezette le”, ezzel szemben úgy véli, hogy ezekkel a megjelenésekkel folyamatos pozíciót akar fogalalni a nyilvánosságban.

Egy biztos – mondta Debreczeni József -, Simicskának egyetlen célja van, mégpedig Orbán megbuktatása.

17 év után emeltek vádat a traktoros gyilkos ellen

Az asszonyt azzal gyanúsították meg, hogy megölte a férjét, de a holttest a mai napig nincs meg.

A házasságuk egyébként is megromlott, amikor pedig a férfi egy rövid ideig börtönben volt, az asszony több másik férfivel is kapcsolatba lépett. Amikor a férj 2000 szeptemberében kiszabadult, állandósultak a veszekedések. Vita volt a pénzzen, és féltékenységből is, a szóváltások tettlegességig fajultak. Az asszony végül úgy döntött, elválik, be is adta a keresetet a bíróságon.

A nő novemberben, Szentes határában bérszántást végzett, amikor is éjfél előtt megjelent a férje és ismét kérdőre vonta. Megint összekaptak, a verekedés közben pedig

a nő a traktorülés alól elővett egy pajszert, és fejbe vágta a férjét.

Megnézte, hogy van-e pulzusa, lélegzik-e, majd még néhányszor megütötte a sérültet. Végül elrejtette a holttestet.

A férfit eltűnés miatt keresték, de nem találták. 15 évvel ezután, 2015. októberében egy másik nyomozás kapcsán került képbe az asszony, mint lehetséges gyanúsított. Egy hónappal azelőtt hogy a bűncselekmény elévül volna.

A Csongrád Megyei Főügyészség a nőt emberöléssel vádolja, a büntetőper a Szegedi Törvényszéken lesz hamarosan.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK