Kezdőlap Itthon Oldal 699

Itthon

Három párt is egyeztetésre hívja az MSZP-t

Közös közleményben jelentette be a Demokratikus Koalíció, az Együtt és a Párbeszéd, hogy egyéni választókerületi koordinációs egyeztetésre hívják a szocialistákat.

A három párt elnöke közös levelet is írt erről Molnár Gyulának, az MSZP elnökének. Ebben azt írják:

meggyőződésük, hogy Orbán Viktor rendszere megdönthető 2018-ban, amennyiben egy választókerületben csak egy ellenzéki jelölt száll szembe a Fidesz és a Jobbik jelöltjeivel.

Szerintük minden ellenzéki pártnak az a felelőssége, hogy legyen együttműködés az egyéni választókerületekben, miközben önálló listákat állítanak.

Azt is írják: továbbra is bíznak abban, hogy a későbbiekben az LMP, valamint a Momentum is csatlakozni fog egy, az egyéni választókerületekről szóló megállapodáshoz.

Megkérdeztük Hadházy Ákost, az LMP társelnökét, mit szól ehhez, ő annyit mondott: csak megismételni tudja korábbi nyilatkozatait, miszerint

„lehet, hogy lesz valamilyen együttműködés, de erről akkor kell beszélni, ha már létrejött”.

A Függetlenség Hírügynökség információi szerint egyébként az MSZP várhatóan bejelenti, hogy elmarad a december 9-re tervezett kongresszus. Az eredeti terv szerint itt kellett volna jóváhagyni az új miniszterelnök személyét, illetve a kongresszus dönt a koordinált indulásról is.

Pénteken bejelentik: nem lesz decemberi kongresszus

Pénteken feltehetően bejelenti a Magyar Szocialista Párt, hogy elmarad a december 9-re tervezett kongresszus. Ennek valószínűségéről már szerdán említést tett Molnár Gyula elnök, ám ő maga annak a híve, hogy legalább a programról beszéljenek és szavazzanak a küldöttek. Az eredeti terv az volt, hogy ennek a fórumnak kell majd jóváhagynia a miniszterelnök-jelölt személyét, azok után, hogy Botka László visszaadta ezt a tisztet, és ugyancsak a kongresszus hatáskörébe tartozik az esetleges közös lista, illetve a koordinált, véglegesített lista elfogadása. Ma már azonban látható, hogy szinte semmi esély nem maradt a megállapodás tető alá hozására; se személy, se lista nincs, és akkor nem is említettük a közös indulás gondolatát, amely a Demokratikus Koalíció hozzáállása miatt teljesen esélytelennek látszik.

A szocialisták többnyire most Molnár Gyulát hibáztatják, úgy érzik az elnök nem volt képes kellő erőt mutatni Gyurcsány Ferenccel szemben, aki – szerintük – érezve az MSZP és annak vezetője gyengeségét lényegében az egész pártot, szeretné lenyelni, pontosabban maga mögé sorakoztatni annak szavazótáborát. A jelek tényleg arra utalnak, hogy hiába sikerült távozásra késztetni Botka Lászlót, aki szinte a fellépése első percében tengelyt akasztott a DK elnökével, s jött helyette egy békülékeny háromtagú delegáció, keresve a kiegyensúlyozott kapcsolatok lehetőségét, a tárgyaló csoport a másik oldalra sodródott: átadta a kezdeményezést Gyurcsánynak. Ez a kiszivárgott számokból is látható volt: egyre kisebb százalék jutott az MSZP képviselőinek, s bár a jelenlegi állapot szerint még mindig több helyen indulhatna MSZP-s politikus, korántsem biztos, hogy ezen nem lesz újabb módosítás, a szocialisták kárára.

Visszatérve a kongresszusra: ezen kellett volna megnevezni Balázs Pétert, már, ha lett volna közös lista. Balázs Péter nevét azonban már alig-alig lehet hallani, ami itt is a Gyurcsány igényt látszik igazolni, a volt miniszterelnök ugyanis nem pusztán a közös listáról, de Balázs Péterről sem akar hallani.

Felbukkant e posztra újra Karácsony Gergely neve is, a személye azért lehet indokolt, mert néhány kutatónál ő vezeti a politikusi népszerűségi listát, és ő maga sem határolódna el egy ilyen feladat elől.

Az ő személyéről persze nem feltétlenül kellene a kongresszusnak dönteni, mivel nem tartozik a párt kötelékébe, bár a Független Hírügynökség nem is kísérli meg, hogy kiigazodjon az MSZP bonyolult döntési mechanizmusán.

Akik mégis úgy gondolják, hogy szükség van a párt legfelsőbb fórumára, azért teszik, mert szerintük ezt még arcvesztés nélkül meg lehet tenni. A programokról úgy is kell beszélni, sőt határozni, igaz a program alapvetően megváltozhat, ha közös a közös indulás összejönne, akkor ugyanis igazodni kellene a partnerek elképzeléseihez is. A kongresszust ellenzők viszont azt mondják: ez az összejövetel csak arra lenne alkalmas, hogy panasznapot tartsanak, a résztvevő egymásnak, de főként saját vezetőiknek essenek neki. Nem vitás: ennek van a legnagyobb valószínűsége, a küldöttekben ugyanis annyi indulat halmozódott fel, hogy azt csak egy ilyen fórumon tudnák levezetni. Amiből megint csak az következne, hogy az MSZP ismét negatív színben tűnne fel a nyilvánosság előtt, újabb szimpatizánsokat veszítene. Vannak, akik ennél optimistábbak a halasztást illetően: a párt kapna időt arra, hogy nyugodt körülmények között, nem a határidő szorításában, kössék meg a megállapodásokat.

Hogy ezt a jelenlegi hármas, majd ötösre bővített csapattal képzelik, azt nem lehet tudni. Azt azonban igen: a történet folytatódni fog. De csak addig, amíg a párt létezik…

A kormányhoz lojális bírákat kerestetett a Lokállal az Együtt

0

2016 júniusa óta a kormányhoz igen közeli Lokál váltotta a Metropolt az utcákon és az aluljárókban. Az ingyenes lap jól teljesít, ami elsősorban annak köszönhető, hogy dőlnek hozzá az állami hirdetések. Most azonban nem biztos, hogy a tulajdonos megdicséri őket.

A napokban ugyanis érdekes szövegű hirdetés jelent meg a Habony Árpádhoz köthető újságban.

„Magyar bírói testületekbe keresünk főállású bírókat, akik képesek a lojális munkavégzésre, irányított csapatmunkára, kreatív jogértelmezésre. Jogi végzettség hiánya nem akadály.”

A hirdetők mindemellett feltételként szabták a nemzeti konzultációban való részvételt és a 2010 után szerzett közhivatali tapasztalatokat, de

kizáró ok az önálló gondolkodáson alapuló igazságérzet

és a 2010 előtt vállalt közhivatali tisztség.

Magára valamit is adó, a szakmáját alapfokon ismerő és kissé figyelmes hirdetésszervező persze azonnal gyanakodni kezdett volna, kiszúrja, hogy itt valami nagyon bűzlik, és átvágás minősített esetének fennforgásával állunk szemben.

A Lokálnál azonban a jelek szerint olyan hirdetésszervezők dolgoznak, akik csak nemrég kezdték a szakmát, és annyira fiatalok, hogy minden mesét elhisznek. Persze, az sem kizárt, hogy nem a szakmai tudás hiányzik a Lokálnál, hanem úgy gondolták, hogy igaza volt a néhai Vespasianus római császárnak, aki a római utcai vécék megadóztatását azzal indokolta, hogy a pénznek nincs szaga.

A különös hirdetést amúgy az Együtt adta fel, arról nincs hír, hogy kaptak-e valami kedvezményt.

Teleki: a cigányság meg fogja büntetni a Fideszt

A cigány értelmiség háromnegyede Soros Györgynek köszönheti diplomáját, ezért Farkas Flóriánnak inkább bocsánatot kéne kérnie tőle – mondta a FüHü-nek Teleki László. A szocialista politikus szerint a cigányság most a Fideszt fogja megbüntetni.

Felháborodott Farkas Flórián nyilatkozatán az MSZP ismert cigány politikusa. A Fidesz-szövetséges Lungo Drom vezetője azt mondta a Magyar Hírlapban, hogy akik „az úgynevezett Soros-tervet támogatják, úgyszólván ellenségei a hazai romák ügyének is”.

Teleki László inkább bocsánatkérést vár Farkastól, mondván a hazai

cigány értelmiség 75-80 százaléka Sorosnak köszönheti diplomáját,

ezzel szemben a Fidesz-képviselő politikus soha semmit sem tett azért, hogy a cigányok minél nagyobb számban bejussanak a felsőoktatásba.

Farkas Flórián azt is állította, hogy „a cigányság csak a Fideszre hajlandó szavazni, hiszen a Fidesz az a párt, amelyik vállalta az ügyünket”. A cigányok ugyanúgy szavaznak más pártra is – szögezte le Teleki. Arra

nincs adat, hogyan oszlanak meg a cigányok szavazatai

– tette hozzá, és azt is elismeri, hogy e kisebbségi társadalmi réteg gyakran a többség véleményét követi szavazáskor.

A szocialista politikus biztos abban, hogy – amiként hét éve a szocialistákat – a cigányság meg fogja büntetni a Fideszt jövő tavasszal. A kormány szociális intézkedései, a közoktatásban a korhatár leszállításra 16 évre mind sújtják a cigányságot, pár év múlva újabb több tízezer olyan cigány fiatal lesz, akik segélyre szorulnak – mondta Teleki László.

Az ellenzéki parlamenti képviselő azt tapasztalja, hogy

megváltozott a hangulat

a cigányság körében, és bízik abban, hogy a fülke magányában ez a voksokban is meg fog nyilvánulni. Persze ő is tudja, hogy a fideszes polgármesterek ezúttal is megpróbálják befolyásolni a kiszolgáltatott cigányokat a szavazáskor.

A rászoruló családokat támogatnák a parlamenti büntetésekből

0

Kövér László Szél Bernadettre a maximális, a fizetés egyharmadát jelentő büntetést szabta ki, míg Hadházy Ákosra százezer forintos megrovást kapott. Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a Kövér László által saját hatáskörben kiszabott büntetésekből befolyt összeget később a Kövér László által vezetett Országgyűlés költheti el szintén saját hatáskörben.

Mint ismeretes, Kövér László a napokban  jelentős büntetéssel sújtotta Hadházy Ákost és Szél Bernadettet, amiért az LMP társelnökei egy „hazudik” felíratot tartott fel az Országgyűlésben, miközben Németh Szilárd beszélt.

Az LMP szerint már önmagában az is elfogadhatatlan, hogy

Kövér László kettős mércét alkalmazva folyamatosan korlátozza az ellenzéki frakciókat a szabad véleménynyilvánításban.

Az azonban végképp tarthatatlan, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a ház elnöke érdekelt a minél gyakoribb és minél magasabb büntetések kiszabásában, mert ezen pénzek utána az általa irányított Országgyűlés által elkölthető összeget növelik.

Az LMP ezért azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés hozzon létre egy alapot, és az összes büntetésből befolyó pénz oda kerüljön.

Az összegből később olyan rászoruló családokat kellene támogatni,

akikről a kormány az elmúlt hét évben teljesen megfeledkezett.

Bréking nyúz, 2017. november 30. – Tudósítás a másik valóságból

0

Gyárfás-címer. Átgenderelt isten. Helyi perverzek. Stadler szelleme. Náci pi…a. Gyurcsány álma.

Pest Srácok: Leverik a Gyárfás-címert

„Tervezzük, hogy a PestiSrácok újságírói ünnepélyesen verik majd le a Nap TV emblémáját az egyik épület homlokzatáról.” A “Gyárfás-címer” leverésénél a PestiSrácok.hu-t Stefka István lapigazgató és Szarvas Szilveszter főszerkesztő-helyettes képviseli, a közvetítés során pedig Brüsszelből jelentkezik be Huth Gergely, portálunk főszerkesztője. A médiatörténeti pillanatról Szikszai Pétert is kérdezzük majd. Ki ne hagyja!”

888: Svédországban átgenderelik Istent

„A svéd evangélikus egyház szerint Istent Atyának hívni kirekesztő, ezért inkább elhagyják a maszkulin jelzőket, így akarnak ugyanis a hívők felé nyitni.

Helyi sajtóértesülések szerint több pap, de még a Svéd Királyi Tudományos Akadémia sem értett egyet a döntéssel, amelynek értelmében Istenre csak nemsemleges módon lehet hivatkozni.

Úgy hivatkozni Istenre, mint „az Úr” azt a célt szolgálja, hogy a nemi hierarchiákat fenntartsuk, és a nőket alávetett szerepbe száműzzük – nyilatkozta az evangélikus egyház egyik magas rangú tisztviselője.”

Lokál: Szellemként tért vissza Stadler József

„Vasárnap este többen összegyűltek az akasztói stadion kapujánál, hogy mécsest gyújtsanak az elhunyt Stadler József emlékére. Egyikük a gyertyák fényénél látni vélte a juhászból lett milliárdos szellemét. De hiszen ez a Jóska szelleme – fakadt ki hangosan Kati néni, Józsi bácsi szomszédja.

– Rögtön felkapta a fejét a többi asszony is. Megdöbbenve bizonygatták: valóban a Jóska az, akinek a szellemét látják – mondta a Lokálnak Gyuris György, az elhunyt vállalkozó legjobb barátja. – Hitetlenkedtem, amikor az asszonyok elújságolták, mit tapasztaltak. Sokan máris készpénznek veszik Akasztón, hogy Jóska szelleme tért vissza, és azt beszélik, a kerítés fölött rá is mutatott a kihalt stadionra. Ez egyértelmű üzenet az akasztóiak számára, hogy halála után is harcol az igazáért.”

Magyar Idők: Nácizás vörös filctollal

„Náci pi…a” – ezt a kis kommentet firkálta valaki stílusosan vörös filctollal Tormay Cécile VIII. kerületi emléktáblájára, amely a Kőfaragó utcában, az író egykori bérházán található… Az illető csak a nagy szoborleöntő elődök korcs utódja lehetett, vagy talán Dániel Péter szelleme kísérti a kerület utcáit éjszaka.

És ne higgyük, hogy az alkalmi idióta csak egy a sok agyalágyult közül. Ő egy társadalmi típus, egy különös flaszterjelenség. A vörösfestékezők nemének tagja, a filctollasok rendjéből… Ugyanaz a típus, amelyik vérszemet kap, ha egy Trianon-emlékmű akad az útjába.”

Ripost: Lebukott a harangtornyban szexelő párocska

„Moszkvából indult a turistacsoport, hogy a festői szépségű orosz tájat felderítse. A pravoszláv romantikával átitatott Torhzok városában hosszabban is elidőztek. No persze nemcsak a történelmi emlékek miatt, hanem mert egy férfi és egy nő egyszerűen eltűnt, sokáig őket keresték a többiek. Csak később derült ki, hogy a kolostor harangtornyában fékezhetetlen vágy tört a párocskára és leszakadva a többiektől egymásnak estek a magasban.

A pikáns aktusra egészen elképesztő módon derült fény: a magasban szexelő párról egy drón körpanorámás videó-felvételt készített. A helyi rendőrség már hónapok óta figyelteti a kolostor harangtornyát, minden jel arra utalt ugyanis, hogy ez lett a helyi perverzek kedvelt szextanyája. Erre több jel is utalt, például az, hogy egyre több használt óvszerre leltek a pópák odafönt.”

A Magyar Hírlap Gyurcsány álmáról

„Mindenki tudja, mi az álmod, tudja, hogy a tükör előtt pózolsz minden reggel, és papucsban meg pizsamában elpróbálod a betanult köszönőbeszédedet, amit azután mondanál el, miután győzelemre vezetted „demokratikus csapatodat” a választásokon. Érdemes lenne azért megkérdezni erről a szocialistákat is, akiknek tudomásunk szerint egészen más a véleményük az általad korrektnek lefestett helyzetről, meg arról, hogy nem akartok az MSZP-nek további gondokat okozni. Dehogynem akartok, hiszen ha végképp megroppannak a szocialisták, akkor ti lesztek a „demokratikus oldal” vezetői, „a Fidesz legerősebb kihívója”.”

Részben alkotmányellenes Handó Tünde utasítása

0

Az alaptörvénnyel ellentétesen írt elő olyan magatartási szabályokat az Országos Bírósági Hivatal elnöke, amelyek megsértése akár a bíró felmentéséhez is vezethetnek. Egy bíró fordult a testülethez, szerinte a kétharmados törvényi szabályozás helyetti belső utasítás sérti a bírák függetlenségét.

Az Alkotmánybíróság (Ab) részben megsemmisítette az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének úgynevezett integritási utasítását, mert az több ponton is alkotmányellenes – olvasható az Ab honlapján.

Handó Tünde, az OBH elnöke tavaly adta ki „a bíróság jogszerű, befolyásmentes, feddhetetlen működéséről és a bírák ennek megfelelő magatartásáról” szóló úgynevezett integritási szabályzatát, amely a bírók elleni eljárásokat is rögzítette. A szabályzat szerint az OBH elnöke

nem kötelező jellegű ajánlásban is megfogalmazhat

olyan magatartási előírást, amelynek megsértése esetén a bírákkal szemben eljárás indítható.

A szabályzat azt is tartalmazza, hogy a bíróság elnöke gondoskodik a visszaélésekre, szabálytalanságokra vonatkozó bejelentések kivizsgálásáról, valamint „az esetleges jogkövetkezmények alkalmazásáról”. Arról azonban nem rendelkezik a szabályzat, hogy a bíróság elnöke ezeket az intézkedéseket milyen formában teheti meg.

Az utasítás ellen egy bíró fordult az Alkotmánybírósághoz. Szerinte az OBH elnökének utasítása olyan kötelezettségeket állapít meg a bíróknak, amelyek

megsértése akár a bírói tisztség megszüntetését

is eredményezheti. Ez azonban a panaszos szerint ellentétes az alaptörvénnyel, amely kimondja: a bírákra vonatkozó jogokat és kötelezettségeket csak sarkalatos törvényben szabad megállapítani.

Az Ab megállapította, hogy a kötelező erővel nem rendelkező, alkotmányossági ellenőrzés alól kivont utasítás

nem írhat elő olyan magatartási szabályokat,

amelyek érinthetik a bírói függetlenséget, ezért a testület az ajánlásra vonatkozó szövegrészt megsemmisítette.

Az Ab-határozat szerint Handó Tünde olyan magatartási szabályokat írt elő, amelyek megsértése esetén a jogorvoslathoz való jog biztosítása elengedhetetlen lenne. Ilyen garanciális rendelkezéseket azonban az utasítás nem tartalmaz és az alaptörvény alapján nem is tartalmazhat.

Az Alkotmánybíróság kimondta továbbá: a vizsgált rendelkezések – mint például az integritássértés megállapítása, kötelezettségszegés esetén a felelősségre vonás kezdeményezése, valamint az esetleges jogkövetkezmények alkalmazása – mind a jogorvoslathoz való jogot, mind pedig a bírói függetlenséget sértik, ezért a szabályzat erre vonatkozó szabályai alaptörvény-ellenesek, azokat a testület szintén megsemmisítette.

Az Ab magyarázata szerint a bírák fegyelmi felelősségre vonása, a velük szemben alkalmazható munkajogi intézkedések csak törvényi felhatalmazáson alapulhatnak.

Orbán bocsánatkérés helyett megköszönte a budapestieknek

Orbán Viktor megköszönte a budapestiek türelmét és megértését a kínai miniszterelnök látogatásával kapcsolatos brutális közlekedési káosz miatt. Pedig, nem köszönni kellett volna, hanem bocsánatot kérni. Szó sem volt ugyanis türelemről, megértésről pedig még annyira sem.

Bocsánatot kellett volna kérni a budapestiektől, vagy, ami még ennél is kézenfekvőbb, létre sem hozni ekkora felfordulást. Már csak azért sem, merthogy máig nem tudjuk, hogy mennyi volt indokolt a „kényszerintézkedésekből”, és mi volt az, ahol – Balog miniszter örökérvényű megfogalmazásával – túltolták a biciklit.

Mindenki tudja, hogy a világ vezetői politikusai kiemelt védelmet élveznek, és ez ebben az önmagából kifordult világban érthető is.

Ám ami az elmúlt három napban Budapesten történt, az érthetetlen.

Biztosan meg lehet ezt is magyarázni, bár eddig az illetékesek nem sokat bajlódtak magyarázatok megfogalmazásával.

Pedig, legalább utólag, a tanulságok levonása okán, jó lenne tudni, hogy hányan nem értek be időre a munkahelyükre, csak azért, mert Orbán Viktor a kínai miniszterelnököt fogadta. Hányan nem értek be időre az iskolába, üzleti tárgyalásra, hány gyerek várta sírva késve érkező szüleit az óvodában.

Megszólalt a rádióban egy nő, akit a saját lakásába nem engedtek be. Hiába mutatta a rendőröknek a lakcímkártyáját, csak akkor mehetett haza, amikor erre a rendőrök utasítást kaptak

A kínai miniszterelnök kétségkívül a világ egyik legfontosabb országának a vezetője. Ám jó lenne tudni, hogy ennek a mostani, minden eddiginél – Putyin látogatásait beleértve – nagyobb közlekedési káosznak és felfordulásnak volt-e racionálisan megmagyarázható alapja.

Újabb 51 milliárdot költ „migrációs nyomásra” a kormány

0

A „rendkívüli migrációs nyomás kezeléséhez” ad magának még 51 milliárd forintot a kormány. A pénzt nem kell közbeszerzésen elkölteni. Az eddigi költések részletei se ismertek.

Túllépheti idei költségvetési keretét a Belügyminisztérium 51 milliárd 527 millió forinttal – áll a szerdán megjelent Magyar Közlöny kormányrendeletéből. A hivatkozás a „rendkívüli migrációs nyomás kezeléséhez” szükséges feladatok hatékony megvalósítása.

A pénzt a „tömeges bevándorlás” kezeléséhez kapcsolódó kiadásokra fordítják.

A konkrét célt a rendelet nem jelöli meg,

mindössze annyi derül ki belőle, hogy az eszközvásárlásokra vonatkozó kormányrendelet szabályait nem kell alkalmazni, vagyis nem lesz nyílt közbeszerzés.

Nemrég derült ki, hogy az Európai Bizottság nem fizeti ki azt a 135 milliárd forintot, amelyet  a bevándorláshoz kapcsolódóan  a kormány kért az eddigi kiadások felére. Igaz, a nyilvánosságra hozott adatokból éppen az nem derül ki, hogy a déli határon lévő kerítés mennyibe került.

Az Együtt és a vajdasági Magyar Mozgalom közbenjárására gördülékenyebb a határátlépés Röszkénél

0

Erre azért is szükség van, mert amennyiben a napi vagy heti rendszerességgel Magyarországra ingázó magyarok megunva a több órás várakozási időt, inkább Magyarországra költöznek, az a rohamosan fogyatkozó szerbiai magyarság további fogyását idézheti elő.

Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője üdvözli, hogy írásbeli kérdése nyomán Pintér Sándor belügyminiszter ígéretet tett a röszkei határátkelőhely zavartalan forgalmának biztosítására. A kérdés beadása után a határon tapasztaltak visszaigazolják, hogy Pintér Sándor intézkedett, így látványosan gördülékenyebb lett az ügyintézés – olvasható az Együtt honlapján.

Mint írják, szabadkai látogatásukkor arra hívta fel a Magyar Mozgalom az Együtt delegációjának figyelmét, hogy a magyar-szerb közúti határátkelőhelyeken, különösen a Röszke és Horgos közötti autópálya átkelőnél, áldatlan állapotok uralkodnak, mivel a rendelkezésre álló folyosók nagyobb része egyszerűen zárva van. Ezt követően hazaútjukon az Együtt politikusai maguk is tapasztalták a tarthatatlan helyzetet. A probléma egyszerűen orvosolható lenne a kapacitások kihasználásával. Éppen ezért Szabó Szabolcs Pintér Sándor belügyminiszterhez fordult, hogy megtudja: mit kíván tenni annak érdekében, hogy a meglévő határátkelőhelyeket, különösen a Röszke-Horgos közötti autópálya határátkelőt, teljes kapacitással tudják működtetni?

A belügyminiszter válaszában arról ír, hogy a Röszke Autópálya-határátkelőhely maximális áteresztőképességgel történő üzemeltetése céljából a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség állományának megerősítésére került sor. A határrendészeti erők feladatellátását szükséges és elégséges létszámban biztosítják. Pintér Sándor biztosította, hogy a rendőrség megteszi a szükséges intézkedéseket a határátkelőhelyek forgalmának zavartalan biztosítása érdekében.

A problémára a Magyar Mozgalom hívta fel az illetékes magyarországi szervek figyelmét. A Pintér Sándor magyar belügyminiszterhez, valamint az anyaország belgrádi nagykövetéhez és szabadkai főkonzuljához címzett levélben a szervezet az illetékesek közbenjárását kérte.

(Szabad Magyar Szó)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK